Megjegyzés: Ígérem, Lucy Dawlish innentől kezdve csak elviselhetőbben fog viselkedni=)

* * *

Utoljára, Black!

Hatodik fejezet: Üzletfelek

Lucy zavartan fészkelődött a nyikorgó matracon. Tudta, hogy meg kellene rémülnie, fel kellene háborodnia, vagy legalább mondania kellene valamit – a hatását vesztett Imperius-átoknál azonban pillanatnyilag jobban zavarta, hogy kiürült a whiskey-s üveg.

Ez legalább olyan probléma volt, amit könnyűszerrel meg lehetett volna oldani, ha a házigazdája valamivel kevésbé makacs.

– Kiszórták rám az Imperiust, ellenálltam neki, megtört – sóhajtott a boszorkány. – Végigmehetünk még ötször az egészen, de nem hiszem, hogy bármi mást sikerül kihoznunk a sztoriból. Mindjárt kel a nap... hajlandó lennél felfogni végre, hogy nem történt semmi fantasztikus és megmagyarázhatatlan?

Sirius olyan hideg tárgyilagossággal rázta meg a fejét, hogy az már-már az apját juttatta Lucy eszébe.

– Nem – felelte –, akkor sem áll össze. Nem logikus! Az Imperiust nem szokás elsőre leküzdeni, talán nem is lehet. Van valami a háttérben, amit nem értünk.

– De látod, hogy nincs! – hadonászott kétségbeesetten Lucy. – A bűbájod kimutatta, mi történt.

Sirius egy pillanatra abbahagyta a szobában való járkálást, és kisimította a szeméből csimbókos haját. Az arca fáradt volt és nyúzott, de a szeme éber.

– Gondolj bele – mondta. – Sosem kaptál aurorkiképzést. Legillimentorként az elméd a szokásosnál is jobban ki van téve mások befolyásának. Hoppanálni sem tudsz...

– Szóval csak egy tehetségtelen ribanc vagyok, akinek soha semmi sem sikerülhet, igaz? – förmedt rá Lucy. – Erre akarsz kilyukadni?

– Így is magyarázhatod, ha kényelmesebb gyerekesen megsértődni, mint gondolkodni! – vágott vissza hasonló hanghordozással a varázsló. – Lényeg, hogy az Imperius nem törik meg csak úgy; és ha neked előképzettség nélkül sikerült leküzdened, az azt jelenti, hogy valami nincs rendjén.

– Ahogy akarod. – Lucy vállat vont. – Arra voltam kíváncsi, most rajtam van-e az átok. Kiderítetted, hogy nincs, szóval kösz.

Azzal felállt az ágyról, összébb húzva magán a kabátot, amit vitájuk hevében levenni is elfelejtett. Már majdnem kiment a szobából, amikor Sirius elfordult az ablaktól; olyan döbbent pillantást vetett rá, mintha Lucy közölte volna, hogy élete hátralévő részét hegyi troll alakjában kívánja leélni.

– Most meg hová mész?!

– Dolgozni – felelte hűvösen a boszorkány. – Minden második nap megpróbálnak kinyírni... szerinted mennyire hat meg ez az egész? Legalább már azt is tudom, milyen érzés, ha varázslattal kényszerítenek valamire. Ha bővebben kifejtenéd, mekkora nulla vagyok, küldj baglyot.

Siriusról lerítt, hogy minden csepp önuralmára szüksége van, hogy ne kezdjen vele ordítani. Lucy maga is érezte, hogy kissé gyerekesen viselkedik, de nem tudott, és nem is nagyon akart erőt venni magán. Úgy döntött, maradék türelmét a Lucius Malfoyjal való tárgyalás idejére tartogatja.

– ...beszéltél mostanában Remusszal? – kérdezte váratlanul Sirius.

Lucy úgy érezte, mintha kést forgatnának a gyomrában. – Lehet, elkerülte a figyelmed – sziszegte –, de nem vagyunk puszipajtások mostanában.

– Csak egy egész kicsit lennétek kevésbé hülyék! – sóhajtott fel Sirius. – Jó, akkor elmondom én. Figyelj... nem, ne menekülj! Ülj vissza, fékezd az önsajnálatod, és hallgass meg.

– El fogok késni – mondta mereven Lucy.

– De legalább nem feldarabolva végzed majd egy árokban – ugye tudod, hogy keres a Scotland Yard?

Lucy rábámult.

– Mi a franc van?! De miért?

– Én tudjam? – vonta fel a szemöldökét Sirius. Lucy alig hitte, de mosolygott, és ettől hirtelen valaki másnak tűnt: olyasvalakinek, akit ő sosem ismerhetett. – Gnarlak mindent megtesz, hogy levakarja őket rólad. Gondolom, nem mondta.

– Nem az a fajta, aki bármit is elmond... – A boszorkány önkéntelenül visszamosolygott. – Ötletem sincs, miért csinálja, de asszem', eddig ő a kedvenc főnököm.

Sirius összehúzott szemekkel figyelte őt.

– Igenis, van ötleted – felelte lassan –, csak nem akarod elárulni, mi az. Pedig ez nem így működik! Megtettem, amit kértél, most adnod kell valamit cserébe.

Lucy állta a tekintetét. – Mondanám, hogy idd meg a maradék whiskey-t, de hát... – vállat vont, és a hóna alá dugta az üres üveget. – Hozass magadnak a manóddal! Csak igyál előtte valami jó kis ellenmérget.

Sirius kifürkészhetetlen pillantást vetett rá. – Legalább ezt vidd magaddal! – mondta, és egy furcsa, formátlan csomagot nyújtott a boszorkány felé –

– de nem is csomag volt az, döbbent rá Lucy, hanem egy láthatatlanná tévő köpeny.

– Vedd csak el! – erősködött Sirius, mielőtt tiltakozhatott volna. – Semmi szükségem rá; itt maximum Molly elől bujkálhatnék.

Lucy zavartan forgatta a köpenyt az ujjai közt, de hirtelenjében nem jutott eszébe megfelelő kifogás, hogy visszautasíthassa.

– Gnarlak szerint a sorsfonal-szakadást nem szokás túlélni – szólalt meg végül vonakodva. – Szerintem erre megy ki az egész: kísérleti nyúl vagyok, ő meg figyeli, meddig húzom. Nem akarja, hogy a Scotland Yard elrontsa a játékát. A Ritz amúgy elég puccos hely, és csúnyán szétbarmoltuk a múltkor, szóval gondolom, ezért álltak rám... – Lucy mosolyt erőltetett az arcára. – Hagynom kéne, hogy elkapjanak. A mugli börtön egész kényelmes, ha van egy kis pénze az embernek.

Sirius azonban nem figyelt rá; az arcán átszellemült, már-már katartikus érdeklődés tükröződött.

– A sorsfonál... – suttogta. – Hát persze! Mi van, ha ezért nem hatott rád az Imperius: mert ha követted volna a rád kényszerített utasításokat, az megváltoztatta volna a sorsod?

– Ennyi erővel senkire se hatna – felelte lassan Lucy. – Vagy épp ellenkezőleg: mindenkire, mert a sorsukba előre bele lenne foglalva, hogy életük egy pontján megátkozzák őket.

– Kell lennie valami összefüggésnek – jelentette ki Sirius. – Nem emlékszel, mit mesélt Tonks, amikor megérkeztünk Erdélyből? Pyrites nem úgy bánt veled, mint általában azokkal, akik átíratják a sorsukat. Szándékosan elrontotta a varázslatot!

Lucy szorosan lehunyta a szemét.

– Nem tudom, mit csinált Pyrites, vagy hogy miért nem hatott rám az Imperius. De egy biztos: ha nem indulok el most azonnal dolgozni, Gnarlak tőből kitépi a hajamat.

– Dehogy tépi! – legyintett Sirius. – Nem azért vett fel maga mellé, hogy dolgoztasson, hanem hogy szemmel tartson. Akár abba is hagyhatnád a mellébeszélést, és elmondhatnád, hová sietsz ennyire...

Egy pillanatig csak meredtek egymásra; akaratuk egymásnak feszült a szoba dohos levegőjében.

– Dolgom van – mondta végül Lucy.

– Rohadt nehéz segíteni neked, ha folyton titkolózol! – csattant fel Sirius.

– Azt hittem, nem szereted a könnyű feladatokat – vágott vissza Lucy.

Méltóságteljesnek és fagyosnak szánt válasza azonban inkább nevetségesnek hatott; ez is egyike volt azon alkalmaknak, amikor kissé szégyenkezve, megtépázott büszkeséggel futamodott meg Sirius Black elől.

*

– Nyolc óra harminchárom perc – mondta szemrehányóan Ampók.

Az íróasztalon halmokban állt a papírmunka, a csillár magasságában röpködő üzenetek tanúsága szerint pedig aznap délután négy befektetővel kellett találkoznia egymás után; Lucy Dawlish figyelmét azonban nem ezen részletek vonták magukra elsőként.

– Ő meg mi a fenét keres itt?!

Ampók okos arcán neheztelés futott át.

– Delacour kisasszonyt én hívtam ide – mondta lassan, emelt hangon, mintha egy ötévessel beszélne. – Szükséged lesz a közreműködésére, mivel egész délután tárgyalni fogsz, a Főnök pedig kitér a hitéből, ha nem apasztjuk végre le ezt az irathalmazt. Természetesen ha este tizenegyig bent akarsz maradni, nem állok az utadba – fortius quo fidelius...*

– Jól van, felőlem aztán! – dohogott Lucy, futó pillantást vetve a furcsán megszeppentnek tűnő Fleur Delacourra. – Nem érek rá papírozni; most azonnal le kell velem jönnöd a Kegyvesztett Koboldba.

Ampók felvonta a szemöldökét. – Miért?

– Pénzért – felelte tömören Lucy, és beljebb tömködte a táskájába a Siriustól kapott köpeny árulkodó csücskét. – Mond neked valamit az, hogy Malfoy?

A család neve olyan varázsige volt, mely egy csapásra elvette Ampók kedvét az ellenkezéstől. Szó nélkül követte Lucy-t, aki fürgén leemelte az ajtó melletti polcról a 6000-rel kezdődő banki nyilvántartások jegyzékét, és kaján búcsúpillantást vetett Bill Weasley új barátnőjére. Elégtétellel töltötte el a gondolat, hogy a papírmunkában nem segít, ha valaki gyönyörűbb, mint bármely valaha élt emberi lény – remélhetőleg, mire végez az aktákkal, még ez az ostoba véla is zilált lesz kissé!

– Miben mesterkedsz már megint, Dawlish? – kérdezte bosszús-elismerően Ampók, amikor becsukódott mögöttük az iroda ajtaja. – És az meg minek van nálad? – tette hozzá, a nyilvántartásra bökve. – Nem kéne kihozni az irodából.

Lucy úgy döntött, nem kertel.

– Meg fogjuk hamisítani az egyik oldalt – közölte. – Pecsétekkel, varázslatokkal meg mindennel együtt. A Főnöknek csak később mondjuk el, amikor már nem tudja kiügyeskedni magát belőle. Érdekelni fogja.

Ampók káromkodott egy sort az orra alatt a maga különös, csikorgó nyelvén.

– Ezerszer megmondtam, hogy az okirathamisításhoz hamarabb szólj! Pláne az efféléhez. Kicsempészhettem volna azokat a francos pecséteket a főkönyv alól, míg Naglirg nem volt itt, és gond egy szál se! De neem, neked el kell késned...

– Elintézem – felelte hirtelen ötlettel Lucy. – Te csak szaladj le a bárba, és viselkedj természetesen. Mindjárt megyek.

Ampók rezzenéstelenül nézte őt ravasz szemeivel. – Azért vagy ennyire ideges, mert jó üzlet lesz, vagy azért, mert már előre elbaltáztad?

– Sikerülnie kell – jelentette ki Lucy. – Muszáj. Menet közben majd megérted – de ígérem, rohadt jól jársz az egésszel.

– Remélem is! – biccentett Ampók, azzal – a boszorkány határtalan megdöbbenésére – kacsintott, és eltűnt a Kegyvesztett Koboldba vezető folyosón.

Lucy egy pillanatig csak bámult utána, szédülten a felismeréstől, hogy valaki végre megbízik benne, aztán a tettek mezejére lépett. Sietve kirángatta a táskájából Sirius köpenyét, és magára kanyarította, az áttetsző kelmét azonban nyilvánvalóan nem rá méretezték; minden idegszálával figyelnie kellett, hogy ne taposson rá a szegélyére, arra pedig még inkább, hogy senkibe ne ütközzön bele.

Ha az ember pontosan tudta, a terem mely pontjai rejtenek álságdetektorokat – és nem mellesleg láthatatlan volt –, a feladat nem okozott túl nagy nehézséget. Az Ampóknak kellő pecsétek az idő nagy részében Naglirg, a főkönyvvezető kobold pultja alatti fiókban pihentek; mivel alig évente egyszer volt rájuk szükség, nem volt valószínű, hogy bárki észrevenné az eltűnésüket, ha sikerült őket kicsempésznie. Ehhez pedig csak annyi kellett, hogy a teremben valamiféle kavarodás támadjon – vagy talán még annyi sem, tűnődött Lucy, hiszen Naglirg asztala üres... de hol lehet? Az egész munkaidejét azzal tölti, hogy ül, és mogorván pislog az elhaladókra, mint egy szárnyaszegett griff.

A kincset érő pecsétek épphogy csak eltűntek a láthatatlanná tévő köpeny zsebében, amikor Lucy háta mögött felcsendült a főkönyvvezető kobold jól ismert, sípoló hangja.

– ...figyelmeztetem magukat, hogy ez nem csak szabályszegés, de ostobaság is! Attól, hogy követnek a látogatók számára tiltott területre, még nem fogom hamarabb megtalálni, akit keresnek – annyit ellenben elérhetnek vele, hogy meg se óhajtsam keresni.

– Nagyon fontos! – könyörgött egy furcsán ismerős hang.

– Bárkivel tárgyal is, mi fontosabbak vagyunk! – tódította egy másik. – A bank degeszre keresné magát rajtunk!

Lucy a köpeny takarásában felegyenesedett, és a nyakát nyújtogatva figyelte a bank hátsó régióiba vezető folyosó bejáratát. Az utolsó pillanatban tért ki az érkezők útjából: a visszatérő Naglirg nyomában ugyanis – határtalan meglepetésére – Fred és George Weasley lépett be a terembe. Az ikrekről lerítt, hogy sietve érkeztek; talán nem sokkal őutána után szökhettek ki a Grimmauld tér 12–ből. Érzéseik színezete alapján Lucy úgy vélte, aligha kértek engedélyt a kiruccanásra: úgy pillantottak körül a csarnokban, mintha attól tartanának, hogy az édesanyjuk valamelyik oszlop mögül les rájuk.

– Mint már említettem, Miss Dawlish ma nagyon elfoglalt – darálta Naglirg. – Küldök neki egy házon belüli üzenetet, tudni fogja, hogy keresték!

Lucy nagy meglepetésére az ikrek nem vitatkoztak a kobolddal; megköszönték a szolgálatait, és a bank kijárata felé indultak. Késésben volt, de követte őket; és amikor a bejárati csarnokba érve élesen jobbra, egy CSAK SZEMÉLYZET! – feliratú ajtó felé fordultak, egy gyors mozdulattal levetette magáról a köpenyt.

– A helyetekben inkább nem nyitnám ki azt az ajtót – mondta.

– Lucy! – kiáltott fel George. – Épp téged keresünk!

– Fontos banki ügyben – tette hozzá Fred.

– Nagyszerű – vágta rá Lucy –, akkor menjetek fel szépen Billhez.

– Azt nem lehet...

– ...mert ő nem befektetésekkel foglalkozik...

– Márpedig nekünk befektetési szakértő kell. Méghozzá a jobbik fajtából.

– Szóval, tárgyalunk?

Lucy felsóhajtott.

– Srácok, a befektetéshez olyasmi kell, ami nektek nincs. Úgy hívják, redva sok pénz.

– Tőkének hívják – helyesbített Fred –, és igenis van tőkénk!

Lucy fájdalmas pillantást vetett rá. – Mennyi, öt galleon? A zsebpénzetek nem fog kelleni a banknak. Mondtam már nektek, hogy ötletes dolog a varázsvicc-biznisz, de szponzor nélkül nem megy.

– Pont erről van szó! – vágták rá kórusban az ikrek. – Megvan a szponzor, tele vagyunk pumpálva pénzzel!

– Na jó – felelte gyanakodva Lucy –, oké. Menjetek fel az irodámba, és főzessetek magatoknak egy kávét Miss Vélával. Két óra, és ott leszek.

– Anya addig hússzor észreveszi, hogy eltűntünk! – nyögött fel George. – Nem ugranál be valamikor a Grimmauld térre?

– Halkabban! – reccsent rá Lucy. – És nem, kizárt. Molly lyukat éget a hátamba a tekintetével, valahányszor meglát, pedig végül nem is én dobtam Billt, hanem ő engem.

Az ikrek kuncogtak.

– Nem kell tudnia, hogy ott voltál – vetette fel Fred. – Jöhetnél álruhában, vagy hajnali háromkor... vagy holnap este!

– Anya úgyis azzal lesz elfoglalva, hogy győzelmi vacsorát főzzön Harry tiszteletére – bólogatott szaporán George.

– Vagy halotti tort, ha kicsapják...

– Jól van, elmegyek az istenverte Grimmauld térre! – bosszankodott Lucy. – De ha bárkinek is szólni merészeltek róla, nincs üzlet, világos?

Azzal sarkon fordult, és mire az ikrek reagálhattak volna, már el is tűnt a bejárati csarnok forgatagában. Hármasával szedte a fokokat a bankból a Kegyvesztett Kobold nevet viselő luxusbárba vezető lépcsőn, igyekezve minél határozottabbnak, elfoglaltabbnak és befolyásosabbnak tűnni.

A Kegyvesztett Kobold ezúttal nem a bank zártkörű rendezvényeinek egyikéhez volt berendezve; jobban hasonlított ahhoz az állapotához, amilyennek Lucy egyszer Dumbledore merengőjében látta. A korai órának köszönhetően alig lézengett odabenn pár vendég, így pillanatok alatt megtalálta a félreeső zugot, ahová Ampók Lucius Malfoyt invitálta. A tágas, ablak alatti benyíló előtt elhúzták a paravánt; Lucy egy pálcaintéssel félretolta az akadályt, higgadt mosollyal köszöntve a magas, sápadtszőke hajú férfit.

– Mr. Malfoy! Örülök, hogy eljött. Remélem, Ampók már megkínálta egy itallal...

– Köszönettel elutasítottam – felelte a varázsló. Kissé felemelkedett a székéből, és csókot lehelt Lucy kézfejére. – Bátorkodtunk belefogni az ügy dokumentációjába, de most, hogy maga is itt van, mutatom, miről van szó... az ott a nyilvántartás, ugye?

– A kobold nyelvű verzió – bólintott Lucy. – Olyan részletek is szerepelnek benne, amelyek a hivatalosan kikérhető jegyzékben nem; ezért hoztam magammal Ampókot.

– Ügyfélbarát megoldás – felelte szárazon Malfoy. – Nos... ha emlékezetem nem csal, a szóban forgó tárgy a 6457-es sorszámmal lett bejegyezve.

Ampók fellapozta a nyilvántartást.

– Lássuk csak... 6457-es számú bejegyzés; kelt.: 1979. január 18. Négy tárgy érkezett aznap.

– A harmadik lesz az – felelte kifejezéstelen arccal Malfoy.

Ampók szeme a lap aljára siklott. – Meg is van: 6457/c tárgy. Féllapnyi, bőrkötéses jegyzetkönyv. Származása: London, Vauxhall Rd. Mágikus tulajdonságok...

Ampók itt egy olyan kobold kifejezést mormolt az orra alatt, amit Lucy nem értett, de feltételezte, hogy durva káromkodás lehet.

– Szóval – mondta lassan a kobold – jól értem, Mr. Malfoy, hogy az a szándéka, hogy a tárgy lehető legtökéletesebb másolatát hozzuk létre, és csempésszük vissza a családja széfébe, mintha mindig is ott őriztük volna?

– Pontosan – vágta rá Malfoy. – Bizonyos kellemetlenségek elkerülése végett, a legteljesebb diszkréció mellett.

– Természetesen – bólintott Ampók. – Lássuk csak... az anyagköltség semmiség, a titoktartási kötelezettség és a papírok ára a szokásos. Ami keményebb dió, az a varázslatok kérdése: az eredeti tárgyon ugyanis igen komoly átkok sora ült. Ha reprodukálni akarjuk ezeket, szükségünk lesz arra a varázshasználóra, aki eredetileg ráolvasta őket.

Malfoy arcán árnyék suhant át.

– Attól tartok, ez nem lehetséges. Csak maga és Dawlish tudhat a dologról: ez volt az első, és legfontosabb kikötésem!

– Értem én – felelte kissé kajánul Ampók –, csak hát ellenkező esetben az eljárás meglehetősen költséges – nem mondom, hogy költségesebb, mintha legális úton próbálkozna, mert mióta Ragnuk az igazgató, a Gringotts legálisan nem is vállal ennyire véres dolgokat.

Lucy megregulázta rendetlenkedő arcizmait; nagy meglepetésére azonban Malfoy ugyanolyan értetlennek tűnt, mint ő.

– Miféle véres dolgokat?

Ampók lustán lapozott egyet a nyilvántartásban.

– Sejtettem, hogy nem tudja, mi került a kezébe, különben nem nagyon mert volna hozzányúlni... mi azonban, ahogy a bankban őrzött összes vagyontárgyat, ezt a darabot is megvizsgáltuk. Talán jobban járunk, ha eltekintek a részletektől – inkább vázolom, hogyan alakulnak a költségek, ha ragaszkodik az eredeti terveihez.

A kobold pennát fogott hosszú kezébe, és írni kezdett az előtte fekvő jegyzettömbre:

6457/c – REKREÁCIÓS KÖLTSÉGEK

Papírmunka (szabályzaton kívüli) 10,00 ʛ
Utólagos könyvelés 25,00 ʛ
Gyorsított eljárás 50,00 ʛ
Spec. titoktartási eskü 35,00 ʛ
Anyagköltség 1,00 ʛ

– Mint említettem – mondta Malfoy –, a pénz nem akadály.

Ampók elmosolyodott.

– Még nem fejeztem be – felelte kenetteljes hangon. Kurta, vízszintes vonalat húzott a jegyzetei alá, mielőtt újabb költségek felsorolásába kezdett:

GRINGOTTS-I VÉDŐVARÁZSLATOK REKREÁCIÓS ELJÁRÁSA

Igéző megbízása 100,00 ʛ
Rúnavető megbízása 150,00 ʛ
Restaurátor megbízása 250,00 ʛ

6457/c ESSZENCIÁJÁT ADÓ ÁTOK REKREÁCIÓS ELJÁRÁSA (Becslés)

Igéző megbízása 2500,00 ʛ+
Véráldozat alanyának kiválasztása 2000,00 ʛ+
Véráldozat kivitelezése 3500,00 ʛ+
Áldozat nyomainak eltüntetése 850 ʛ+
Auror Parancsnokság félrevezetése 1500,00 ʛ+

– Mi az ördögről beszél? – csattant fel Malfoy. – Miféle áldozatot akar kifizettetni velem?! Ennyi pénz a világon nincsen!

– A tárgyon, amelyet, mondjuk így, restauráltatni szeretne, komoly sötét varázslat ül – felelte Ampók. – Ha a tökéletes eredmény érdekében meg akarjuk ismételni, az véráldozattal jár, vagy köznapi kifejezéssel szólva, egy ember életébe kerül.

Lucy szíve kihagyott egy ütemet, és Malfoy is elsápadt kissé.

– Természetesen megoldható a dolog – folytatta zavartalanul a kobold –, ha jó mélyen belenyúl a zsebébe. Ismerek egy mágust Norvégiában, aki vállalni fogja, ha éppen ráér. Megfelelő áldozattal meg tele van az Abszol út, nem igaz? Bár talán célszerűbb lenne valami félreeső helyen csinálni.

Lucy nyelt egyet. Az elmúlt hetekben Ampók volt az egyetlen állandó beszélgető- és dohányzópartnere, és a közös munka alkalmával óhatatlanul megkedvelte őt; most azonban úgy érezte, a sors kettőzött erővel figyelmezteti rá, hogy kedvenc kollégája végső soron – kobold. Nem emberi lény. Idegen, jegesen racionális, kegyetlen.

– ...ha valóban tökéletes másolatot akar készíttetni a tárgyról, akkor sajnos nem hagyhatjuk ki ezeket a költséges részleteket. Igaz, megpróbálkozhatnánk egy gyorsított rekreációs eljárással, ha nem gond, hogy megháromszorozza az árakat...

– Erre nem lesz szükség – szólalt meg hirtelen Lucius Malfoy.

Lucy rábámult. Csupán halványan érzékelte a varázsló érzelmeinek színezetét, és jeges eltökéltségen kívül semmit sem tudott kiolvasni az elméjéből.

– Ha jobban belegondolok – folytatta Malfoy –, az eredeti tárgy külsejét és a rajta ülő varázslatokat egyedül az ismeri tökéletesen, aki készítette; én magam sem tudom pontosan, mire lehetett képes. Elég, ha valami komolyabb rontás kerül rá – ha nem lehet hozzáérni, vagy valami hasonló.

– Ez csalás lenne! – háborodott fel Ampók.

– Miért, amit eddig csináltunk, az micsoda? – szólt közbe Lucy.

– Az más dolog – felelte ellentmondást nem tűrően a kobold. – Ha úgy cselekszünk, ahogy felvázoltam, csupán a felesleges papírmunkát és engedélykéréseket kerüljük ki, a végeredmény ugyanaz lesz. Ha azonban teljesen más kerül a titkosított jegyzőkönyvbe, mint valójában a széfbe, azzal beindítunk egy sor védőbűbájt... nem mellesleg Ragnuk igazgató úr kaviárral fog bennünket felszolgálni a vacsoraasztalnál.

Malfoy felvonta a szemöldökét. – Akkor hát olyat kérek, ami nem lehetséges?

– Szó sincs róla! – vágta rá Lucy. – Mindig van egy kiskapu. Ampók, csak gyártsd le a naplót mindenféle védővarázslat nélkül, a többit elintézem. Olyan csúnyán elátkozom, hogy csak na, te pedig az én részesedésemet is megkapod. Mit szólsz hozzá?

– A Főnök még ma este tudni fog róla, hogy megint megszegted a szabályait – felelte mogorván a kobold. – És jössz nekem eggyel.

– Ahogy akarod! – legyintett Lucy. Most, hogy Malfoy végre a markában volt, semmi esetre sem akart meghátrálni. – Nem lesz gond.

– Ezt örömmel hallom – duruzsolta Malfoy. – Akkor hát, megegyeztünk?

Az egyezkedés ettől a ponttól kezdve olyan könnyen ment, hogy Lucy szinte beleszédült. Malfoy nagyvonalú üzletfélnek bizonyult; pontos és logikus kitételeket fogalmazott meg az Ampók által rögtönzött egyedi megállapodáshoz. Hideg, szürke tekintete azonban végig Lucy arcára szegeződött; olyan intenzitással figyelte őt, hogy a boszorkány már–már szorongani kezdett.

Már mindannyian aláírták a megállapodást, és Naglirg pecsétei is felkerültek a 6457/c tárgy rekreációs eljárásáról szóló irat aljára, amikor végre kibújt a szög a zsákból.

– Még egy dolog – mondta Malfoy. – Miss Dawlish... mivel mindkettőnknek, khm, személyes érdekei fűződnek a megállapodásunk sikeréhez, úgy vélem, nem ártana egyéb módon is megerősítenünk az így létrejött bizalmi köteléket. – A varázsló kissé felgyűrte a talárja ujját. – Afféle fogadalommal. Ígérettel, amelyet nem lehet megszegni.

Lucy felvonta a szemöldökét. – Szóval magának a banki titoktartás vicc?

– Nem erről van szó – felelte nyájasan Malfoy. – Pusztán arról, hogy az én köreimben így szokás. Megfogalmazzuk a kikötéseinket, és erős mágiával biztosítjuk, hogy valóban kössön bennünket a szavunk. Magát éppúgy, mint engem.

– Na és mit akar velem megígértetni? – kérdezte gyanakodva Lucy.

– Azt, hogy mindenki előtt titokban tartja az egyezségünket. Hogy zárt ajtók mögött sem szól róla egy szót sem, még Black szívét sem dobogtatja meg azzal, hogy előadja a keresztfia megmenekülésének kalandos történetét!

Lucy döbbenten pislogott. Miért hiszi azt az egész világ, hogy Sirius meg ő valami romantikus ponyvaregény főszereplői...?

Annyira eltöprengett ezen, hogy Malfoy utolsó szavai csak késve jutottak el a tudatáig.

– ...senki sem szerezhet tudomást róla, érti? Senki!

Lucy-n villámként cikázott át a férfi pillanatnyi félelme; és kéretlenül, váratlanul, de megértette őt.

– Tudjukki – mondta lassan. – Az a valami Tudjukkié volt, igaz? Azért akarja elsuvasztani, nehogy rájöjjön, hogy tönkrement, mert ha kiderül, magának családostul befellegzett!

– Ha akár csak gyanúba keveredem – felelte lassan, vészjóslóan Malfoy –, Harry Potter soha nem tér vissza abba az iskolába.

– Ez kezd érdekes lenni – szólt közbe vidáman Ampók. – Ugye tudja, hogy az úgynevezett Sötét Nagyúrnak hivatalosan nem tartozunk kártérítéssel, mivel nem nyilatkozott előzetesen, hogy a 6457/c tárgy az övé?

– A Sötét Nagyurat nem érdekli holmi kártérítés – felelte szárazon Malfoy. – Maga a tárgy sem foglalkoztatja őt, hisz jelentéktelen kicsiség az egész.

– Hazudik! – vágta rá Lucy. – Persze én is hazudnék a maga helyében... na jó, nem tetszik ez az egész, de egyezzünk meg: csinálunk egy hamis naplót Potter szabadságáért cserébe. Eddig rendben?

– Ez minden – bólintott Malfoy.

– Na neem – vágta rá Lucy. – Most jön az a része, amit eddig eltitkoltunk egymás elől! Én beleegyezem, hogy falazok magának minden idők legfeketébb feketemágusa előtt, maga pedig sorban lepattintja rólam a halálfaló kémeket. Mindenki boldog, kisüt a nap, szebb hely lesz a világ. Mit szól hozzá?

Malfoy arca elsötétült. – Zsarol engem! Önkényesen változtat a szabályokon!

– Még mit nem! Pont, hogy követem őket – felelte ártatlan arccal a boszorkány. – Pontos kockázatmérleget készítek. Ugye, Ampók?

A kobold komoly arccal bólintott, csak a szeme nevetett.

– Nem lenne előnyös az üzletre nézve, ha az egyik fél jelentősen nagyobb potenciális veszteséget vállalna a másiknál – mondta. – Így azonban kiegyenlítettnek tűnik a dolog. Írhatom a kiegészített egyedi megállapodást?

Malfoy összefonta a karját az asztal fölött.

– Ha ezt kérik tőlem – felelte –, az végképp esküsúlyos dolog.

Kötöttségek nélkül nincs üzlet – ezt mondta a férfi hideg tekintete; és Lucy tudta, hogy meg kell adnia magát.

– Legyen – felelte. – Ampók, ha volnál szíves...

És a koboldnak nyújtotta a pálcáját.

Az asztal körül egy pillanatra megfagyott a levegő. Lucy sejtette: Malfoynak aligha tetszik, hogy ilyen komoly feladatot bíz egy varázslényre, de hogy Ampók arcán miféle érzelem cikázott át, azt nem tudta megállapítani.

– Semmi különöset nem kell csinálnod – tette hozzá kissé zavartan. – A varázslatot maga az eskü hozza létre, te csak a közvetítő fél leszel. Hadonássz a pálcával, amikor logikusnak tűnik, és ennyi. Vihetsz bele egy kis drámai svungot is, ha ahhoz van kedved.

Ampók óvatosan, finoman vette kézbe a pálcát, és Lucy látta, hogy önkéntelenül megvizsgálja. Nem volt azonban ideje sokáig figyelni a koboldra, mert Malfoy átfogta a csuklóját, ő pedig tükrözte a mozdulatot, hogy kezeik az eskü pozíciójába dermedhessenek.

– Esküszik-e, Lucy Dawlish, hogy minden erejével és leleményével titkolja a megállapodásunk részleteit, még ha a Sötét Nagyúr maga jár is a nyomában? – tette fel a kérdést bársonyos hangján Malfoy.

– Esküszöm – felelte kelletlenül Lucy.

A pálcája hegyéből Ampók intésére ragyogó lángnyelv tört elő, és izzó fonálként összekulcsolt kezeik köré tekeredett.

– Esküszik-e, Lucius Malfoy, hogy a titoktartásom fejében megvédelmez azoktól, akiket a Sötét Nagyúr a keresésemre küld, és elintézi, hogy Harry Pottert felmentsék?

– Esküszöm – felelte a varázsló.

Újabb intés a pálcával, újabb ragyogó fonallá sodródó lángnyelv. Lucy soha életében nem tett még ilyen esküt, ehhez hasonló fénylő szálat azonban látott már, nem is egyet. Egészen olyan volt, mint – de nem, az nem lehet!

Ampók néma parancsára a Megszeghetetlen Eskü köteléke szorosabbra húzódott körülötte és Malfoy körül; Lucy valami különös, ősi erőt érzett, mely közelebb vonja egymáshoz a kezeiket, mintha egyek lennének.

És akkor, még mielőtt esküjükre rákerülhetett volna a végső pecsét, valami megtört.

A ragyogó fonál lecsúszott Lucy csuklójáról, és semmivé vált az asztallap fölött. Különös, földöntúli fény villant, és a boszorkány majdnem felsikoltott; a keze ugyanis egyetlen, futó pillanatig áttetszőnek tűnt.

– Nem tudom, mi történt – szólalt meg nyugtalanul Ampók. – Próbálják újra!

Malfoy azonban megbabonázva meredt Lucyra.

– Hát igaz... – suttogta. – Hát valóban igaz! Maga találkozott a Sorsfonóval. Nem fog magán a varázslat, ahogy a Sötét Nagyúr megjósolta. Álmomban sem hittem volna!

Lucynak minden idegszálára szüksége volt, hogy ne kezdjen üvölteni.

– Szóval erre ment ki az esküdolog! – mondta halkan, vészjóslóan. – Attól tartok, nem gondolta végig a zseniális tervét; mert ha beárul neki, mindent kiteregetek, érti? Rosszindulatú pletykákat találok ki magáról. Kiforgatom a vagyonából. Magára küldök egy sereg kobold fejvadászt. Nem menekül!

Malfoynak arcizma sem rezdült.

– Egy ilyen információt nem tarthatok vissza a Sötét Nagyúrtól – felelte. – Ez mindkettőnk számára a biztos halált jelentené... de ígéretem szerint megpróbálom elérni, hogy rám bízza a megfigyelését; vagy olyasvalakire, aki irányítható. Holnap Potter megszabadul a minisztérium vegzálásától – hogy erre válaszul mit tesz, az a maga dolga. Bárhogyan is történjék, viselni fogja a következményeit!

*

– Ez majdnem olyan izgalmas volt, mint a Főnök tárgyalásai – jegyezte meg Ampók, amikor már felfelé kapaszkodtak a Lucy irodájába vezető lépcsőn. – Egész kreatív vagy, csak egy kicsit túlságosan érzelmes. Meg könnyelmű.

– Gondolod? – kérdezte szórakozottan Lucy.

– Pálcát adtál egy koboldnak.

A boszorkány a szemét forgatta. – Remélem, nem sértettem meg vele Undok Ulrik 1600-as évekbeli etikettjét, vagy ilyesmi! Képtelen lennék együtt élni a teherrel.

Ampók el se mosolyodott. – Évszázadok óta vitázunk a varázslókkal a pálcakérdésről, de sosem kaptuk meg a jogot, hogy használhassuk őket.

– Persze, hogy nem! – vont vállat Lucy. – Túl erősek lennétek. Egyébként is, a ti mágiátok más, mint a miénk. Máshogy kell parancsolnotok neki.

– Most nem ez a lényeg – felelte Ampók –, hanem az, hogy sosem gondoltam volna, hogy egy mágus egyszer hajlandó lesz a kezembe adni a pálcáját. Ez olyan jele a bizalomnak, ami az adósoddá tesz.

– Te jó ég – fintorodott el Lucy –, csak azt ne gondold, hogy megbízom benned!

Ampók erre már valóban elnevette magát.

– Megyek – mondta –, beárullak a Főnöknél.

Lucy lelkén alig egy pillanatra könnyített kettejük szokásos adok-kapok játéka; gondolatai visszatértek a félresikerült eskühöz. Egészen eddig azt képzelte, hogy a sorsmágia kevesek kiváltsága, szinte megtanulhatatlanul komplex mágiaág; semmi esetre sem olyan egyszerű, mint holmi Megszeghetetlen Eskü.

És azt is képzelte, hogy túljárhat Lucius Malfoy eszén. Hogy a sarokba szoríthatja, hogy büntetlenül kisajtolhatja belőle, amire szüksége van.

Mint már annyiszor, ezúttal is tévedett.

Úgy lépett be az irodájába, mintha egy álomban járna; és ez az álom folytatódott, amikor a helyiséget kifogástalan, katonás rendben találta. A padló tiszta volt, a szőnyeg gyűrődésmentes, a polcok portalanok, a nyitott ablakon át pedig illatos, nyári levegő tódult be a szobába. Az íróasztalon heverő papírhalmok egyetlen, lefűzött és gondosan rendszerezett mappává apadtak, sőt, még a hanyagul félredobott kabátját is felaggatták a sarokban lévő fogasra.

Fleur Delacour az iroda erkélyén ült, és kávét kortyolgatott egy csészéből.

– Beszélni akarhtam magával – mondta magyarázatképpen, amikor Lucy vagy fél percnyi döbbent pislogás után se szólt semmit. – 'Sináltam még kávét...

– Utálom a kávét – felelte Lucy, aztán megváltozott hangon hozzátette: – Az egész irodát te vakartad ki a szarból? Rá se ismerek. Arról volt szó, hogy tedd rendbe az asztalom.

– Igen – felelte zavart mosollyal a lány –, 'sak...

Lucy élesen ránézett. – Csak kell valami, igaz? Előfordul.

Fleur összefonta a karját, és Lucy agyán átfutott, hogy még soha életében nem látott ennyire szép lányt ennyire bizonytalanul viselkedni.

– Szeptemberh elsején lejár á gyárkorh-noki szerhződésem – vallotta be a boszorkány. – És 'át úgy nézh ki, nem kápok másik munkát á bánkbán.

Lucy felvonta a szemöldökét.

– ...árrá gondoltam, há már maghának úgyis ánnyi munkájá ván, miért ne le'etnék én á titkárhnője? Megelégednék áz eddigi fizhetésemmel.

Lucy-t egyszerre rohanta meg a csodálkozás és a nevethetnék.

– Először is – mondta –, ne magázz már! Másodszor is... szerinted ez úgy működik, hogy bemegyek a főnökömhöz, csettintek egyet, és másnaptól titkárnőm van?

– Észhrevettem, 'ogy á koboldok hállgátnák mágá... rád – felelte Fleur. – Meg ázt is, 'ogy itt nem mindig minden á szábályok szerhint megy.

– Harmadszor is – folytatta könyörtelenül Lucy –, ha választanod kell, hogy mondjuk egy dementortól, egy veszett kimérától, vagy a pasid exétől kérj segítséget, akkor... tudod, ne a pasid exét válaszd már!

Fleur Delacour letette a kávéscsészét, és komoly pillantást vetett rá.

– Sokát figyeltelek téged – mondta –, mert áz emberhek mindenfélét beszélnek rólád. De nem vágy rossz emberh, 'sák nágyon szomorú. Én ászt 'iszem, tudom, 'ogy min mész kerhesztül.

Nem tudod, gondolta ingerülten Lucy. Fogalmad sincs.

Fleur Delacour tündérszép, ám teljesen kifejezéstelen arcát nézve azonban el kellett ismernie, hogy ebben ő maga sem egészen biztos.

– Tény, hogy kéne valaki, aki néha eltünteti a port – mondta a tőle telhető legbarátságtalanabb hangon. – Megfontolom, amit kértél. És kösz az irodát.

* * *

*Fortius quo fidelius (lat. kb.: 'hűségben az erő'): Ampók a Gringotts bank hivatalos jelmondatára utal a maga szarkasztikus módján.

Megjegyzés: A ' ʛ ' a 'galleon' pénznem hivatalos rövidítése a HP Wiki szerint, olyan, mint a dollárjel.

* * *

Ha tetszett a történet, ne felejts el szavazni, kommentelni és/vagy felvenni a történetet az olvasólistádra; ezzel is segítesz, hogy minél több olvasóhoz eljuthasson ♥

Ha szeretnél értesítéseket kapni a felkerülő friss fejezetekről, kövesd a Wattpad profilom; ha pedig egyéb plusz tartalmak, érdekességek, story-k is érdekelnek, irány az Insta! (laerthels_workshop)

Minden, a "munkásságomhoz" kapcsolódó egyéb linket megtalálsz a profilomon!=)