Shad szemszöge

Ahogy kiültem, nagy erővel csaptam le magam a Griff melletti székre. Rám nézett és megérintette az arcom.

-Mi.... a.. baj?-kérdezte szaggatottan.

-Semmi, Griffin. Ne foglalkozz vele.-mosolyogtam rá és jéghideg kezemmel megsimogattam a kézfejét. Ezek után csak meredtem a semmibe.

-Itt is vagyok!-trappolt be Shorter a sushival. Egész jól néztek ki.

-Köszi, Shorty.-villantottam felé egy mosolyt, majd szedtem először Griffinnek, utána magamnak is.

-Nincs mit.-kezdett el falni.-Khe kigej, Sisi.

-Előbb nyeld le.-fogtam meg a pálcikámmal az egyik kis tekercset.

-Figyelj, lehet egy kérdésem?-kérdezte, miután lenyelte.

-Miért ne lehetne?-húztam fel a fél szemöldökömet.

-Ha nem kapsz sírógörcsöt. Elárulod a testvéreid nevét? Csak mert volt két ismerősöm, akik eltűntek.-piszkálta a kajáját a pálcikáival. Elszorult a torkom.-Nem kell, ha nem akarod.

-A nevük Paige Curry és Matthew Sheppard volt.-néztem le bánatosan mosolyogva.-A legjobb testvérek voltak, akiket kívánhattam.

-Nem értem. Ha testvérek voltatok, akkor hogyhogy még a vezetéknevetek se ugyanaz?-kérdezte.

-Nem igazi testvérek voltak. Befogadtak. Már jegyben voltak, amikor az a szemétláda megölte őket.-ökölbe szorult a kezem. Azt vettem észre, hogy öklömre egy lágy kéz simult. Griffin aggódóan nézett rám.

-Oh, értem. Nem ismertem őket.-kapta be az utolsó tekercset Shorter.

-Hm.-bólintottam és csendben eszegettem.Miután befejeztem, ránéztem Griff tányérjára , ami üres volt.-Álmos vagy, Griff?-kérdeztem, mire bólintott.-Oké. Gyere, beviszlek a szobába, amiben aludni fogsz.-megfogtam a tolószékét és begurítottam egy szabad szobába. Befektettem az ágyba és megvártam, míg elalszik. Ezek után kimentem és halkan becsuktam magam után az ajtót.

A konyha felé lépkedtem, jelszóval, hogy elmosogatok, mikor megütötte a fülem a víz csobogása. Nem foglalkoztam vele, mentem tovább. Megláttam Shortert, amint mosogatja az edényeket. Odasétáltam mögé és a válla mögül néztem, mit csinál.

-Ha ennyi vizet használsz el, kifizettetem veled.-mondtam, mire majdnem hozzám vágta a tányért, amit éppen tisztított.-Nyugi, csak én vagyok.

-Többet ilyet ne csinálj! Most is majdnem fejbe vertelek a tányérral.-dorgált meg.

-Ugyan, jobb reflexeim vannak annál.-mosolyogtam.-Mennyi az idő?-ásítottam.

-Mindjárt fél tizenegy.-nyújtózkodott.-Mennem kéne.

-De te legalább egy óra sétára vagy Chinatown-tól. Sőt, meg van az kettő is.

-Nem baj, rám fér. Keveset mozgok. El fogok puhulni.-nevetett.

-Oké. De attól függetlenül siess haza, nem akarlak meglátogatni se a kórházban, se a temetőben.

-Jó.jó.-nyitotta ki az ajtómat.-Szia!

-Szia!-köszöntem el. Megvártam, amíg kilép az utcára, ezután lefürödtem és lefeküdtem aludni.

/Egy hét múlva/

~Álom~

-Kicsim.... Kicsikém...-keltegetett anya. Egy ágyban voltam, nyakig betakarva.

-Hol? Hol vagyok?-nyitottam ki lassan a szemeimet.-Anya?-néztem az előttem lévő nőre.

-Szia, nyuszi. Végre felébredtél. Gyere.-húzott ki az ágyból.-Hadd nézzelek! Nagyot nőttél.

-Hogy kerülsz te ide?-értetlenkedtem. De mintha nem is figyelt volna rám.

-Nagyon szép lánnyá értél.-futtatta végig a kezét arcomon.-Mi ez itt?-szaladtak össze a szemöldökei, ahogy megérezte a sebhelyemet.-Ki tette ezt?

-Semmiség, ne is törődj vele.-löktem el a kezét és hátat fordítottam neki. Egy fegyver kattanását hallottam. Ijedten néztem hátra.-Mit csinálsz?

-Ne merj nekem hátat fordítani!-nézett rám anya dühösen. A kezében ott volt a pisztoly. Egyenesen a szemem közé célzott vele.

-Anya, tedd azt le! Azt mondtad, visszavonultál, mikor megszülettem!-gyűltek könnyek a szemembe. Az előttem álló nő felnevetett.

-Azt hitted, mindig igazat mondok? Nem. Te nem lehetsz ilyen naiv. Te nem az én lányom vagy.-jelentette ki, azzal meghúzta a ravaszt.

~Valóság~

Zihálva ültem fel az éjszaka közepén. Mi volt ez? Évek óta nem álmodtam.-temettem a kezembe az arcomat. Egy pár perc után kimentem, hogy igyak egy kicsit. Benéztem Griffin szobájába is, hogy ott van-e, épségben. Minden a helyén volt. Halkan becsuktam az ajtót. Visszafeküdtem az ágyamba és próbáltam megint elaludni, de az lett belőle, hogy reggelig csak forgolódtam. Nagy sóhajtással ültem fel, ahogy a nap bevilágított az ablakon.

-Ez nem igaz.-morogtam. Felkeltem és belenéztem a falitükrömbe.-Atyaúristen. Úgy nézel ki, mint egy élőhalott szénabála.-mondtam a tükörképemnek.

Kifésültem a hajam, majd felvettem egy vörös-fekete kockás inget, hozzá a fekete szakadt farmeromat, a creepers csizmámat és egy sötétszürke bő kardigánt és már meg is voltam a ruháimmal. Kimentem egy életmentő kávéért, de majdnem elvitt a szívroham. Max ott ült a konyhaasztalnál és valamit iszogatott.

-Basszus, Max, a frászt hoztad rám! Egyáltalán, hogy kerülsz te ide?! Hogy találtál meg?!-kiabáltam.

-Hé, hé, Mikayla, nyugalom! Ne hangoskodj, felvered a szomszédságot!-csitított a férfi. Lassacskán lenyugodtam és végre öntöttem magamnak kávét. Bár már semmi szükség nem volt rá.-Oké. Tehát. Hogy Kerülsz Ide?-kérdeztem tagoltan.

-Lekerestettelek Charlie-val.-lefagytam. Mikor adtam meg a címem akárkinek?

-Jó. Megszöktél a börtönből?

-Nem. Szabadlábon vagyok.-mosolygott rám, de hirtelen elkomorodott.-Viszont Ash is. Nem szóltál neki. Nagyon ideges, azt hiszi, hogy történt valami.

-Basszus!-nyögtem fel fáradtan.-Tényleg elfelejtettem.-temettem a fejemet a kezeim közé.

-Nagy baj. Ő is le fog nyomoztatni és ide fog jönni. Akkor neked véged lesz, mint a botnak.

-Tudom. Az meg még nagyobb baj, hogy Shorter meg tudja, hogy hol lakok, valamint fix, hogy meg fogja adni a címem.-siránkoztam. Ekkor hatalmas csattanással kivágódott az ajtó. Oda kaptam a fejem.

-Nem megmondtam?-pillantott rám Max.

-Shad!-hallottam egyszerre a két fiú hangját. Túl hangosan.

-Lehetne, hogy nem veritek fel az egész szomszédságot?-vetettem rájuk egy rosszalló pillantást.-Reggel van még, srácok.

-Hol van?-jött oda hozzám Ash indulatosan.

-Itt van nálam, nem kell aggódni.-nyugtattam. Kivettem a nyakláncot a pólóm alól és odaadtam neki.-Nagyon vigyáztam rá.

-És Ő?-kérdezett megint.

-Bent van a hátsó szobában, elvileg még alszik. Mondjuk, ezek után kevés rá az esély.-dőltem le az asztalra.

-Mennyit aludtál a héten?-emelte meg a fejem Shorter.

-Nem sokat. Folyamatosan figyelnem kellet, mert tudom, hogy veszélyben vagyunk.-sóhajtottam.

-Hihetetlen vagy. Miért nem hívtál át engem, vagy Alexet, Stephet, Skppet, vagy akárkit, hogy amíg te alszol egyet, addig vigyázzon rá?-kaptam egy kokit a kínaitól.

-Na!-fogtam a homlokom.-Ezt most miért?

-Mert dilis vagy, azért! Teljesen leépíted magad. Te nem vagy normális.

-Csak nem aggódsz?-villantottam rá egy gúnyos mosolyt. 

-De , igenis aggódok! Hozzám nőttél. Olyan vagy, mint a húgom.-simogatta meg a fejem.

-Többet nem megyek a közeledbe.-ásítottam és felkeltem a helyemről, hogy töltsek még egy kis tejet a kávémba.-Huh? Hol van Ash és Max?-néztem körül meglepetten.

-Bementek a hátsó szobába. Ash nagyon fel van spanolva.

-El is hiszem. Végre kint van a sittről és még a bátyját is láthatja.-tettem le a bögrémet a konyhapultra.-Te kérsz?-utaltam a fekete nedűre.

-Nem, kösz. Már ittam. Majdnem belefulladtam, mikor Ash hozzám is berontott azzal, hogy tudom-e, hol laksz.

-Okéh.-kuncogtam, ahogy elképzeltem a jelenetet.-Nem megyünk mi is a csapatho~-ekkor láttam meg, hogy Eiji is ott van az ajtóban.-Oh, szia, Ei-chan! Gyere beljebb, ne ácsorogj odakint!-mosolyogtam a fiúra. Csak integetett és belépett az ajtón.

-Szép lakásod van.-nézett körül.

-Még mindig nem az enyém, de mindegy.-rántottam vállat.

-Huh? Nem a tied? Hát?-nézett rám a kis japán kérdő tekintettel.

-Shorty, légyszi meséld már el helyettem, és bemegyek Ashékhez.-indultam meg és még hallottam, hogy Shorter belekezd. Nagyot sóhajtva léptem be a hátsó szoba ajtaján.

-Szia, Griff.-intettem a fiúnak, aki már ahogy láttam, rég ébren volt. Visszaintett. Kicsit felkuncogtam, amikor hirtelen szemet szúrt, hogy Griffin mellett ott fekszik Ash és öleli a bátyját.-Hát te?

-Kuss. Régen nem láttam.-morgott a szőke.

-Oké, ne karmolj. Csak hirtelen fura volt a hatalmas  Ash Lynxet inkább kisfiú képében látni.-mentegetőztem kínos vigyorral. Még egy pár percig ott beszélgettünk.

-Miki, gyere már egy kicsit.-hívott el Ash. Át mentünk az én szobámba.-Van rajta valami változás?

-Griff..... Elkezdett emlékezni.-mondtam mosolyogva.-Az első kérdése volt, amit feltett, hogy te hol vagy.-Ash ledöbbent arccal állt előttem.

-Istenem.....-suttogta és könnybe lábadt a szeme.-Köszönöm!-indult meg felém nagy hévvel és megölelt.-Köszönöm, Mikayla.-szipogott a pulcsimba.

-Semmiség. Ennyit megteszek a régi barátokért.-mondtam a lehető leghalkabban az utolsó három szót.-Gyere, adok egy pohár vizet, hogy elálljon a taknyod.-bokszoltam játékosan a vállába.

-Oké.-törölte le a kósza könnycseppeket.

A konyhában ott volt Shorter és Eiji. Ahogy megláttak minket, Eiji rögtön elszomorodott.

-Nem kell, hogy sajnálj. Az én hibám, hogy meghaltak.-vettem le egy poharat a polcról.-Ti kértek inni?-néztem a fiúkra. Egyszerre bólintottak, én meg egyszerre négy poharat töltöttem meg. Odaadtam nekik.

-Kösz.-mondták egyszerre, majd a pohárban lévő folyadékra néztek.

-Ez miért kék?-mutatott a löttyre Eiji. Felnevettem.

-Nyugi, ez csak limonádé.-legyintettem és belekortyoltam.

-Addig oké, de miért kék?-kérdezte Shorter. Sóhajtva letettem a poharam az asztalra és kimentem a konyhába.

Ash szemszöge

Ahogy Shad letette a poharat, pont úgy csillant meg rajta a fény, hogy látszott a szája lenyomata. Miért érdekel ez ennyire? Mi van velem?!

-....sh. Ash. Ash!-rángatott ki Eiji a gondolataimból.

-Ha?-ráztam meg a fejem.-Mi? Mondtál valamit? Bocsi, nem figyeltem.-néztem rá.

-Már másfél perce Shad poharát nézted. Elbambultál?-nézett rám.

-Ja, igen.-nevettem kínosan. Ekkor Mikayla visszaért a konyhából, kezében egy kis üvegcsét tartva.

-Ételfesték.-olvasta fel hangosan Shorter a címkén álló feliratot.-Miért jó ez neked?

-Nem tudom, unatkoztam és megtaláltam a szekrényben.-nézett a fiolára. Visszavitte a helyére és visszatértünk a beszélgetéshez. Nem tudtam folyamatosan figyelni, mert valami rossz érzés kerített hatalmába. Valami nem stimmel...