Mikayla szemszöge

-Épp vacsorát főztem az Úrfinak, mikor azok a férfiak berontottak és felkapták az Úrfit.-mesélte panaszosan a hölgy.

-Vagyis ez a fiú volt a célpontjuk?-kérdezte Max, szerintem inkább csak magától.

-Ki Ő?-érdeklődött karba tett kézzel Ash.

-Yau-Si-sama a gazdám, Alexis Dawson professzor fia.-válaszolt a néni kézségesen.

-A fia?-húztam fel a fél szemöldökömet. Ekkor a fiú ébredezni kezdett, majd lassan kinyitotta a szemét.

-Úrfi!-örült meg az asszony, ahogy meglátta, hogy a gazdája magához tért.

-Hasonlít rád, Eiji.-kerekedett el egy kicsit Ash szeme.

-Tényleg?-nézett meglepetten Ei-chan.

-Kik vagytok....?-ült fel Yau-Si az ágyon.

-Azért jöttünk ide, mert Abraham Dawsont keressük.-mondta Max.

-Ő az édesapám öccse. Noha még sohasem találkoztam vele.-válaszolt csendesen a ház ura.

-Azt mondtad, a fia vagy, de a nevéből ítélve, ő nem ázsiai.-húztam össze a szemöldököm.

-Örökbefogadott. Édesapámnak nem lehetett gyereke, ezért magához vett.-magyarázta meg a helyzetet Yau-Si.

-Megütötted a főnyereményt, mi?-mosolyodott el kicsit gúnyosan Ash.

-Hé.-szólt rá azonnal Max.

-Hol van most a professzor?-kezdtem el sétálgatni a szobában.

-Édesapámnak 6 hónappal ezelőtt nyoma veszett.-mondta csendesen a fiú, mire megtorpantam és ránéztem.

-Volt dolgozószobája?-kérdezte Ash.

-Igen.-szólt csendesen a kérdezett.

-Megnézhetnénk?-tenyereltem az ágyra. Yau-Si csak bólintott, majd elvezetett minket Dawson professzor irodájába.

-Nem semmi...-nézett körül a szobában a mellettem álló szőkeség. Mindenhol könyvek és iratok hevertek a földön, fel volt forgatva az egész helység.

-Értesítettétek a rendőrséget?-néztem a prof fiára.

-Igen. De csak pár rendőr jött ki.-válaszolt csendesen.

-Ez borzalmas.... Ráadásul még az apukád is eltűnt.-sajnálta meg a fiút Eiji.

-Valami nem stimmel.-motyogta maga elé Ash. Valami nekem is bűzlik.

-Van ötleted, hogy merre lehet az apád?-guggolt le Max a kupleráj közepén.

-Öhm, megkérdezhetem, hogy miért keresitek?-kérdezte halkan a hosszú hajú kínai.-Kik vagytok ti?

-Hát öh, izé...-vakargattam a halántékom.

-Belenézhetek a gépbe?-tette rá az egyik kezét az íróasztalra, miközben tekintetét a fiúra vezette.

-Persze, de a bejelentkezéshez jelszót kér.-bólintott a kérdezett.

-Megoldom valahogy.-ült le a szőke a székbe.

-Menni fog?-kérdezte tőle Eiji, velem szinte egyszerre tenyerelve az asztalra. A kérdezett csak vállat rántott.

-Elnézést, a vacsora tálalva.-jött be a cselédhölgy.

-Máris megyünk.-nézett hátra a gazdája. A néni csak meghajolt, majd ment is el.

-Figyelnél rá?-kérdezte Shortertől Ash suttogva.

-Szerinted tud valamit?-csatlakoztam én is a beszélgetésbe.

-Nem tudom, de... túlságosan csendes.-motyogott a szőke. Mi csak egyetértően bólogattunk, majd lementünk vacsorázni, de Ash fent maradt.

-Elnézést.-mentem oda a hölgyhöz, aki éppen szedte le az asztalt.-Kaphatnék egy adag ennivalót a fent lévő fiúnak?-kérdeztem udvariasan, miközben besegítettem. Kivettem a kezéből a tányérhalmot és bevittem a konyhába, majd beraktam a mosogatóba.

-Persze, kisasszony.-hajolt meg, ezután gyorsan szedett kaját, amit tálcára rakva nyújtott felém. Megköszönve elvettem és vittem is fel.

Felérve úgy igazítottam a tálcát, hogy meg tudjam fogni egy kézzel is, majd kopogtam kettőt a bezárt ajtón. Hallottam, hogy kikiált egy "Szabad!"-ot, mire benyitottam. Ott ült a gép előtt és bőszen gépelt valamit. Ahogy becsuktam magam után a falapot, felém fordult a székkel.

-Hoztam neked vacsorát.-mosolyogtam kedvesen és odavittem neki a tálcát, majd a kezébe adtam. Visszamosolygott rám.

-Köszönöm.-tette le a billentyűzet mellé és enni kezdett. Amíg megvacsorázott, megnéztem, hogy halad.

-Azta.-néztem a monitort.-Sokat haladtál, mióta elkezdted.

-Mhm.-hümmögött tele szájjal. Ránéztem és újra mosolyoghatnékom támadt. Úgy nézett ki, mint egy kis hörcsög. Rám emelte a tekintetét, így meglátta, hogy szélesen mosolyogva őt nézem.-Mit nézel úgy?-kérdezte, miután lenyelte a falatot.

-Semmit, semmit.-ráztam meg a fejem még mindig mosolyogva. Hirtelen az ajtó kinyílt, mi pedig egy emberként kaptuk oda a fejünket.

-Bocsánat, megijesztettelek titeket?-kérdezte Yau-Si meglepett arccal.

-Csak nem bírom, ha valaki a hátam mögött bukkan fel.-mondta Ash mély levegőt véve.-Tudod, elég durva környéken nőttem fel.

-Én egy kicsit keveset aludtam, semmi több.-legyintettem az orrnyergemet masszírozva.

-Hoztam nektek egy kis jázmin teát.-tette le az asztalra, majd felém fordult.-Ez majd felfrissít.-mosolygott rám biztatóan. Köszönésképpen bólintottam egyet.

-Hallod, te aztán csendesen jársz.-mondtam a kínai fiúnak.

-Ezt hogy érted?-nézett rám.

-Sehogy, csak mondtam.-néztem el. Ash már a gép felé fordult és a monitorhoz közel hajolva nézett valamit.

-A kínai gyerekeket kiskoruktól fogva úgy nevelik, hogy csendesen járjanak.-magyarázott Yau-Si.

-Valóban?-dőlt hátra Ash a székben, ezzel bekapcsolódva a beszélgetésbe.-Pedig Shorter tök hangosan mozog.

-Sikerült bejelentkezned?-kérdezte a másik fiú. Tereli a témát.

-Feltörtem a jelszót.-dobott fel egy pendivert a szőke, majd el is kapta azt.-Ennek a kis proginak gyerekjáték az ilyesmi.

-Elképesztő.-mondtuk egyszerre.

-És találtál valamit?-kérdeztem.

-Most oldom fel a titkosítást a meghajtón.-fordult vissza a képernyő felé.-Bárcsak gyorsabb lenne ez a processzor.

-Megnézhetem?-érdeklődött a fekete hajú.

-Persze, ez a te otthonod.-válaszolt a kérdezett. Ekkor belépett a szobába Eiji és a szék háttámlájára támaszkodva nézett a monitorra Ash válla felett.

-Sikerült?-kérdezte.

-Csak figyelj.-gépelt valamit gyorsan a szőkeség, majd az entert lenyomta. Hirtelen adatok kezdtek átszáguldani a képernyőn.-Na?

-Hű, ez szuper!-örvendezett Ei-chan, majd Ash mindkettőnkkel lepacsizott. Bepötyögte a keresett adatot, utána a japán fiúhoz fordult.

-Szólj a többieknek.-nézett Ash a fiúra, aki egy bólintás kíséretében kiszaladt a szobából.

-Mi az a banánhal?-kíváncsiskodott Yau-Si.

-Mi is azt szeretnénk tudni.-válaszoltam ránézve.

-Találtál valamit, Ash?-jött be Max.

-Nem...-motyogott a fiú. Kérdően felhümmögtem.-Tévedtünk. A banánhal.... nem egy személy.-ekkor már én is ránéztem a monitorra. Mélységesen ledöbbentem.

-Ez a banánhal összetételének elemzése.-mondtam magam elé.

-Főként pszilocibint és lizergsav-dietilomidot tartalmaz.-olvasta fel hangosan a gépnél ülő.-Az a drog maga volt a banánhal.

-Egy drog...-suttogott hitetlenül Eiji.

-A kulcs valószínűleg az inert alkaloid lesz.-mutattam a szóra, ami a képernyőn virított.-Erről nincs semmilyen adat.

-Mi lehet ez? Milyen hatásai lehetnek?-morfondírozott Ash.

-Vagyis ez tette tönkre Griffet.-morgott Max.

-Egy ismeretlen drog?-kérdezte Ibe-san.

---------------------------------------

-Már az egészet átnéztem, de nem találok több rejtett fájlt.-dőlt hátra morcosan a székben Ash.-Nálatok mi a helyzet?-nézett hátra Maxra és rám.

-A tesztadatból semmit sem értek, de vannak itt tíz évvel ezelőtti feljegyzések is.-mondta a férfi egy könyvbe mélyedve.-Griff esetéről is írnak.-belenéztem én is.

-Úgy tűnik, akkoriban több tucat katona vesztette vesztette életét túladagolásban.-futottam át a sorokat.-Még boncolási eredmények is vannak itt.

-Kezdem úgy érezni, hogy több van itt, mint gondolnánk.-motyogta Max.

-Esélyes, hogy a hadsereg is érintett a dologban, mi?-tette ki a kezét Ash ránk se nézve.

-Te is észrevetted?-kérdezett vissza a férfi.

-Persze, hiszen én törtem fel.-nézett ránk a szőke.

-Most már egyenlő félként állhatunk Dinóval szemben.-vigyorodtam el ördögien, majd odamentem hozzá és a vállára tettem a kezem. Aslan rám pillantott és bólintott egyet.

-Felejtsétek el. Ebből nemzetközi incidens is lehet!-próbált minket lebeszélni Max, de hajthatatlanok voltunk.

-Annál jobb.-mosolyodott el kicsit őrülten Ash.

-Bolondok! Ez már nem csak személyes bosszúról szól!-jött felénk az ex-katona.

-Mi az? Beszartál?-villantottam felé egy pimasz mosolyt.

-Ne viccelődj. Tudjátok jól, miről beszélek.-győzködött a barna hajú.

-Igen, ez már túlmutat rajtunk.-motyogott Ash. Felhúztam a bal szemöldököm.-De akkor is pontok kell tennem az ügy végére.-ökölbe szorult a keze. Nyugtatólag a a hajába vezettem ujjaimat és lassan simogatni kezdtem a fejét. Mi a fenét csinálok?!

-Igen. A testvéreinkért.-helyeseltem.-És hogy végre szabadok lehessünk.-néztem ki az ablakon.

-Nem.-jelentette ki Max.

-Mi?!-fordultunk egyszerre a férfi felé.

-A vesztetekbe rohantok. A semmiért dobnátok el az életeteket.-magyarázott.-Nem látjátok? De ha mégis folytatni akarjátok, minden erőmmel azon leszek, hogy megállítsalak.

-Azt hiszed, képes vagy rá?-morogtam a férfira.-Nem tudom pontosan, hogy Ash mire képes, de engem nem fogsz tudni megállítani. Bármi áron meg fogom bosszulni a testvéreimet és az anyámat.-néztem a kék szemekbe dühösen. A kezem ökölbe szorult, körmöm belevájt a tenyerembe. Ezt a mögöttem lévő fiú észrevehette, mert lassan felkelt a székből és megsimította a karom. Szemembe halvány könnyek gyűltek és kezemet ellazítva lassan elkezdtem megadni magam a fájdalmas tehetetlen dühnek.

Ash szemszöge

Rossz volt úgy látni a lányt. Tudva, hogy nem tud semmit se tenni, pedig szeretne. Ismertem ezt az érzést és én is utáltam.

Láttam, hogy az első könnycseppek elindulnak az arcán. Nem adott ki egy hangot se, még csak a légzése se gyorsult fel. Csak folytak a könnyei. Teljesen némán. Én is tehetetlennek éreztem magam, így magamhoz öleltem. Így már éreztem, hogy a légzéséhez képest a szíve őrült tempóban ver. Nem tudtam mást tenni, minthogy megöleljem és megnyugtassam. A testem magamtól cselekedett. Mire kapcsoltam, már álltó helyében összekuporodva volt a karjaim között. Fejét a mellkasomba fúrta és némán, remegve sírt. Lassan elkezdtem simogatni a hátát. Mikor nőtt ennyire hozzám? Egyáltalán mi a francot művelek??

Mikayla szemszöge

Olyan jól esik, hogy Ash megölelt. Nem tudtam nem bújni hozzá. Biztonságban éreztem magamat. Tudom, hogy nem szabad. De olyan jó érzés.-gondolkodtam. Nem! Nem szabad! Csak jobban fog nektek fájni!- ahogy ez belém hasított, az eddig csukott szemeim kinyíltak és elkezdtem mocorogni.

-Ash, engedj.....-suttogtam. Vagy nem hallotta meg, vagy csak nem foglalkozott vele.-Ash, kérlek...-szóltam már egy kicsit hangosabban.

-Nem.-suttogta a hajamba.-Nem engedlek el.-Mi a fene ütött belé? Lassan a mellkasára vezettem a kezem, majd egy határozott lökéssel kiszabadultam a fogságából. Azzal a lendülettel, amit szereztem megfordultam és sietősen elhagytam a szobát. Még láttam, hogy a szőke utánam akar nyúlni, de Max nemlegesen rázza a fejét.

-Hagyd. Ilyenkor szeret egyedül lenni. Majd lenyugszik és akkor visszajön.-hallottam meg a férfi hangját halkan.

Betévedtem az egyik szobába. Az ajtót becsaptam magam után. Lecsúsztam a fal mentén és csak bámultam a semmibe.

-Miért pont ő?-kérdeztem magamtól. Biztos nem fogja megérteni. Meg fog utálni. Nem tudja majd elfogadni. A gondolatok késként fúródtak az elmémbe.-Utállak, apa.....-suttogtam magam elé a csendbe.

Na helló! Itt vagyok az új résszel! Tudom, a vége fura lett, de valamilyen ördög megszállt. Remélem, azért jó lett. Minél előbb hozom az új részt!

Halálcsók!