Kisegítő

Jimin pov

Aerával a karomban nagy léptekkel indulok meg az utcán, valahogy le kell nyugtatnom magam és per pillanat a séta tűnik a legjobb megoldásnak. Hogy lehet valaki ekkora seggfej? Még jó, hogy a szemét megnyilvánulása után nem szólt hozzám többet, azt hiszem, akkor bevertem volna a képét. Abban a pillanatban valami elpattant nálam, pedig egyáltalán nem vagyok az erőszak híve.

- Papa mérges vagy? - kislányom ijedten néz rám. Nagyszerű még a saját lányomat is halálra rémítem a viselkedésemmel!

- Egy kicsit, de ne aggódj, nem rád. - száját harapdálva gondolkozik valamin, olyan aranyos, hogy sikerül egy halvány mosolyt csalnia az arcomra.

- Hoseoki oppára? - mi? Hát az egész családomat sikerült az ujja köré csavarnia?

- Ne hívd így! - förmedek rá, mire összébb húzza magát. Leengedem a karomból és lehunyt szemmel veszek egy hatalmas levegőt, lassan kifújom, majd megfogom Aera kezét vigyázva rá, nehogy véletlenül megszorítsam mérgemben.

- Tudod kicsim Hoseok nem jó ember, csak próbálja ezt elhitetni veled. Ő olyan... - gondolkozom, hogy is magyarázhatnám el neki, úgy hogy megértse. - Ő olyan, mint az a gonosz varázsló a tegnapi mesében. Befúrja magát az életedbe, eléri, hogy mindenki téged tartson bunkónak és tönkreteszi az életed.

- Akkor olyan öreg is, mint az a varázsló, csak nem látszik rajta? - hatalmas szemekkel, érdeklődve figyel.

- Igen, pontosan, ezért ne hívd oppának. Inkább hívd Ahjussinak. Nagyon, nagyon öreg, de valószínűleg álcázza magát egy varázsigével és még ki tudja mire képes, ezért nem szabad vele barátkoznod, érted? - nem akarom, hogy a közelébe menjen és neki is átmossa az agyát, mint a szüleimnek. Kislányom hevesen bólogat. Még akkor sem érzem magam nyugodtabbnak, mikor belépek a hotelbe, de mivel tényleg van még egy csomó munkám az majd elvonja a figyelmem. Épp a dolgozók beosztását nézem át, Aera pedig az asztalom alatt babázik, mikor Taehyung ront be az ajtón kopogás nélkül.

- Istenem! Te nem tudsz kopogni? - nézek rá a papírhalom mögül felháborodva.

- Bocsi. - vigyorog. - Azért nem kell leharapni a fejem, inkább gyere le, baj van. - Aaah, már csak ez hiányzott a tökéletes naphoz!

- Mi történt?

- Gyere, ezt látnod kell! - megremeg a hangja és hitetlenkedve rázza a fejét. Felvont szemöldökkel figyelem, már állok is fel, hogy kövessem, szemem sarkából azonban meglátom Aerát.

- Nem hagyhatom itt.

- Nam hyung most végzett, vigyáz rá addig. - karomnál fogva kiráncigál az irodámból.

- Tae mondd már el mi történt, most nagyon nincs türelmem a játékaidhoz! - megrázza a fejét és a tekintetéből sem tudok kiolvasni semmit. Namjoon már a lift előtt vár, mikor leérünk.

- Hyung, akkor vigyáznál rá? - kérdezi Tae, mielőtt még megszólalhatnék.

- Persze. - mosolyog és belép a liftbe, felsóhajtva követem Taet egyenesen ki az utcára. Hogy nem vettem észre? Túl jó színész, már szinte tényleg elhittem, hogy baj van.

- Kim Taehyung! Mondtam, hogy nincs időm a kis játékaidra! - megpördül és mikor meglátja, hogy mennék vissza a dolgomra, karomnál fogva kezd ráncigálni maga után, majd lenyom egy közeli padra.

- Akkor szakítunk rá időt! Na, most pedig elmondhatod mi akasztott ki ennyire és ne hazudd, hogy én, mert már akkor is ilyen savanyú képet vágtál, mikor visszaértél. - már épp kezdtem lenyugodni, most meg ő megy az agyamra. Lehet ez a nap még rosszabb? Nem akarok mást, csak végezni a munkával, lefeküdni és aludni legalább egy hétig.

- Az igazságot akarod? Az agyamra mész, plusz nem tudom feltűnt e, de nem könnyű egy kurva hotelt vezetni és minden akkor romlott el, mikor az apám elutazott. Nem elég a személyzet, nem vehetek fel az engedélye nélkül embert és nem is lenne rá pénz! Az anyám munkatársa pedig egy igazi seggfej és a legrosszabb, hogy a szüleim előtt játssza az agyát és imádják! - kis monológom közben ujjaimon számolom a gondjaimat. Hát ennyi volt, nem tudom mikor akadtam ki utoljára ennyire, de Tae is döbbenten mered rám.

- Szóval, az igazi gondod, hogy a szüleid bírják azt a srácot és féltékeny vagy? - lassan elmosolyodik.

- Mi van? Nem vagyok féltékeny, tényleg egy rohadék a csávó. Megkérdezte kilyukadt-e a gumi! Érted már? - a mosoly lehervad az arcáról és méreg veszi át a helyét.

- Hogy mit mondott? Ki volt az? - még a padról is felkel és körülnéz, mintha itt lenne az említett. Karjánál fogva visszahúzom.

- Nem ismered Tae. - persze biztosan találkozott már vele, de nem akarom hogy bajba kerüljön, mert laposra verte az egyik vendéget.

- Ez hihetetlen, tényleg létezik ilyen tapló ember? - persze, hogy létezik, nem ő volt az első aki ilyesmit kérdezett, csak mások finomabban fogalmazták meg a kérdést.

- Igen, de a lényeg, hogy ilyenkor szörnyű apának érzem magam. - hosszan beleszívok a cigimbe a járókelőket figyelve. Taehyung kicsit sem gyengéden tarkón vág.

- Nem zavar, hogy idősebb vagyok nálad, ráadásul a főnököd is? - nézek rá mérgesen.

- Nem igazán. Igenis jó apa vagy! Miért hordasz össze ilyen hülyeségeket, hogy nem vagy az? Te legalább nem hagytad magára a lányod, hanem vállaltad a felelősséget. - elnyomom a cigit és mosolyogva fordulok legjobb barátom felé.

- Kösz Taetae. - hátba vereget, majd összekócolja a hajamat, mintha csak egy kisgyerek lennék.

- Nincs mit Törpilla! - nem elég, hogy a magasságommal szívat, most már lánynak is néz. Gyilkos pillantással felkelek a padról, hogy visszamenjek a hotelbe, vállam felett még odavetem.

- Siess Kim, mindjárt letelik az ebédszüneted, nem azért fizetlek, hogy lazsálj! Mire átöltözöm a helyeden akarlak látni! - azért mégis csak a főnöke vagyok, nem beszélhet így velem a munkahelyén. Morogva követ.

- Micsoda szörnyű főnököm van!

***

Mivel még mindig nincs elég alkalmazott este 7-kor sofőrösdit kell játszanom. A sok írástól megfájdult a kezem és még a hátam is beállt. Egész nap mosott rongynak érzem magam. Naivan azt gondoltam a hétvégén tudok pihenni egy kicsit, de a munka egyre csak többnek tűnik. Bezárom az irodámat, lemegyek a parkolóba és elindulok a megadott helyre, csakhogy ahogy bekanyarodok a sarkon egyre ismerősebb ez a hely. Mintha már jártam volna itt. Leállítom a motort és várok, hogy kijöjjön az utasom az épületből, már ha onnan jön. Siethetne mert el kell hoznom Aerát a szüleimtől és időben le is kell fektetnem. Nyílik az épület ajtaja és amint meglátom a kilépő férfit beugrik miért volt ilyen ismerős az épület. Múlt héten elkísértem anyámat a forgatási helyszínre, ami ugyanebben az épületben van. Hoseok elindul a kocsi felé. Istenem, add, hogy ne ide jöjjön! Kérlek, kérlek, kérlek! Fohászkodom magamban, minden erőmmel a kérésre koncentrálva, még a szememet is behunyom, de persze, hogy nem jön be. Néha eltűnődöm rajta, hogy balszerencsésnek születtem-e vagy csak azóta történnek velem rossz dolgok mióta ez a seggfej belépett az irodám ajtaján. Nyílik a kocsi ajtó, Hoseok fel sem nézve a kezében tartott papírhalomból kiadja az utasítást:

- Vigyen vissza a hotelbe! - bunkó még köszönni sem tud, bár ez most pont kapóra jön, így legalább nem ismer fel. Csak maradjon is így, ne nézzen rám! Beindítom a kocsit és kihajtok a parkolóból. Mivel „kedves" utasom a mögöttem levő ülésen foglalt helyet, így nem láthatja az arcomat, mégis még a visszapillantó tükröt is elfordítom, hogy véletlen se láthasson meg.

- Miért ilyen nyafogós minden nő? - ledobja maga mellé a szövegkönyvet és az elsuhanó tájat bámulja. Összerezzenek a hirtelen ért zajra. Ugye most nem azt várja, hogy válaszoljak? Felismerné a hangomat? Nem akarom megkockáztatni, hogy felismerjen, biztosan lenne valami frappáns beszólása, ha megtudná ki vagyok. - Maga szerint nem azok?

Mégis mit csináljak? Nem válaszolhatok!

- Ühüm. - nyögöm ki hirtelen ötlettől vezérelve.

- Nincs valami beszédes hangulatban. Bocs, megszoktam, hogy a másik sofőrnek be nem áll a szája egész úton. - rögtön tudom, hogy Jungkookra céloz. Való igaz sokat beszél, pedig nem hiszem, hogy egy hosszú, fárasztó nap végén, olyan szívesen társalognának vele.

- Milyen nagy dugó van ma este! - Hoseok átcsusszan a középső ülésre, az utat figyeli, majd rám néz és felnevet. Nem hiszem el! Miért nem tudott ott maradni a helyén? Mindkettőnket megkímélhetett volna egy újabb kínos találkozástól.