Tudom nem ilyen fejezetre vártatok, de szerettem volna kicsit a szülők múltjáról is írni. Remélem azért tetszik. :D

Régmúlt emlékek

Hoseok pov

Hmm... milyen színű legyen? Egyáltalán miért van belőle ilyen sokfajta? Ezerszer könnyebb lenne, ha csak egyfajtát gyártanának.

- Segíthetek uram? - lép mellém mosolyogva az egyik eladónő.

- Hát... izé, maga melyiket venné meg egy négyéves kislánynak? - meglepetten néz rám, majd nézegetni kezdi a kínálatot.

- Tudja, szerintem bármelyiknek örülne. Esetleg ha elmondaná melyik a kedvenc állata... - A kedvenc állata? Fogalmam sincs, kicsit el is szégyellem magam amiért egy ilyen alap dolgot nem tudok. Na persze nem a lányomról van szó, de úgy érzem az ilyesmit már tudnom kéne.

- Nem igazán tudom, még nem ismerem valami régóta. - vallom be őszintén. A nő ismét elmosolyodik.

- Értem, akkor kezdjük az alapokkal. - azzal levesz egy plüsst a polcról és a kezembe nyomja. Igen ez tökéletes lesz. Még a színe is stimmel.

- Nagyon köszönöm, ha nem segít azt hiszem egész nap itt álltam volna. - hálásan rávigyorgok.

- Nincs mit. - gyorsan kifizetem legfrissebb szerzeményem és már rohanok is a forgatásra. Remélem Aerának tetszeni fog.

***

Park Seojoon hátradőlt a székében és az utcán sétáló embereket figyelte. Semmi kedve nem volt az unalmas papírmunkához. Ilyen szép, napos időben legszívesebben csak lustálkodott volna, persze azt nem lehet, mivel már felnőtt ember és el kell tartania a családját vagyis most már csak a feleségét. Milyen gyorsan felnőnek a gyerekek, mintha csak tegnap lett volna, hogy megtudta gyermeke lesz. Igen, az alma nem esik messze a fájától.

1995

- Seo azt hiszem ma nem tudok veled moziba menni. Összeszedtem valamit. - Minah hangja fáradtnak tűnt. A fiú letette a kezében tartott tankönyvet.

- Mi a baj szivi, megfáztál? - hallgatott egy ideig, majd fojtott hangon válaszolt.

- Igen, azt hiszem. Szóval jobb lesz ha egy ideig nem találkozunk. - megremegett a hangja, Seojoon kezdett aggódni miatta. A lány lehet hogy szakítani akar vele? Miért ne találkozhatnának egy kis megfázás miatt?

- Jó, akkor pihenj sokat és vegyél be gyógyszert.

- Igen, azt teszem. Vigyázz magadra Seojoon. - szipogott párat, majd letette a telefont. Csak akkor hívta a teljes nevén, ha valami baj volt. Már majdnem egy éve együtt voltak és a fiú nem akarta, hogy így legyen vége a kapcsolatuknak. Elhatározta hogy átmegy a lányhoz.

Másfél órával később szerelme ajtaja előtt állt egy nagy zacskó édességgel a kezében. Tudta, hogy Minah szülei nincsenek otthon, mivel az autó nem állt a helyén. Hátrasimította a haját és becsengetett a hatalmas házba. A lány apja volt a város polgármestere, természetesen megvetette Seojoont, mivel ő csak az egyik közeli kisbolt tulajdonosának a fia volt. A lány először azért kezdett járni a fiúval, hogy a szüleit idegesítse, ezt őszintén be is vallotta. Viszont egy idő után tényleg egymásba szerettek, sok közös vonásuk volt, jól megértették egymást, Seojoon nem akart szakítani. Az ajtó túloldaláról lépések hallatszottak. Talán vennie kellett volna egy csokor virágot is. Lassan nyílt az ajtó, amint a lány felismerte a vendéget mintha kicsit megijedt volna, ám ez nem tartott tovább egy pillanatnál, majd elmosolyodott.

- Seojoon mit keresel itt? Mondtam, hogy jobb lenne, ha nem találkoznánk egy ideig. - a fiú felmutatta a kezében tartott zacskót.

- Hoztam neked ajándékot is – mosolyodott el. - A kedvenc édességeid és ramen, mert mégis csak beteg vagy, szóval...

A másik kezébe nyomta a zacskót és várt, hátha beengedi a házba. A csend egyre kínosabb lett, a lány szájának sarka remegni kezdett. Kerülte a fiú tekintetét. Seojoon tenyerébe vette a lány arcát, aki készségesen simult az érintésébe.

- Minah, sajnálom ha megbántottalak valamivel, nem volt szándékos. Kérlek ne hozz elhamarkodott döntést, először beszéljük meg mi a baj! - a fiú tenyere felfogta a lány könnyeit.

- Sajnálom. Annyira sajnálom - zokogta. Seojoon átkarolva a vállát kísérte be a lakásba és becsukta az ajtót. Minah úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta. Amikor a sírása valamelyest lecsillapodott, elhúzódott tőle és megtörölte a szemeit. - Seo terhes vagyok.

A fiú úgy érezte, mintha jeges vízzel nyakon öntötték volna. Levegőt is alig kapott. Valahogyan eltámolygott a kanapéig és leült rá. A lány követte és ismét elkezdett sírni.

- Sajnálom! - Seojoon nem értette miért sajnálkozik, hiszen nem csak az ő hibája volt.

- De...de hát használtunk gumit. - halk volt a hangja. Ugyan tudta, hogy az sem nyújt száz százalékos biztonságot, de nem hitte volna, hogy majd abba a bizonyos - mennyi is? - 5-6 százalékba fog tartozni.

- Igen, de lehet hibás volt. El... elvetetem. - a lány elkeseredett szemébe nézett. Igaza van, hiszen még egyikük sem kész arra, hogy gyereke legyen. Még az iskolát sem fejezték be. A lány még csak 17 éves volt, a fiú pedig 19.

- Honnan szerzünk rá pénzt? - hiszen egy abortusz drága és a lány biztosan nem akarta, hogy a szülei megtudják.

- Akkor szerinted is el kéne vetetnem? - tette fel a kérdést szinte suttogva. Seo idegesen járkálni kezdett a nappaliban.

- Mégis mi mást tehetnénk? - emelte fel a hangját, kezét pedig széttárta. Fogalma sem volt mit kéne csinálniuk. Minah bólintott.

- Eljössz velem az orvoshoz?

- Hát persze.

Két napra rá kaptak is egy időpontot, mivel még nem voltak teljesen biztosak a dologban, így még egyik szülő sem tudott semmit.

- Nem lesz semmi baj, megoldjuk. - homlokon csókolta a lányt és megszorította a kezét. Pár percre rá az orvos is megjelent, bekente a lány hasát géllel, majd vizsgálni kezdte. Sokáig keresgélt, így Seojoonban már felmerült a gondolat hogy talán csak túlreagálták a helyzetet. Egyenletes gyors dübörgés ütötte meg a fülét, az orvos elmosolyodott.

- Meg is van, jól elbújt. Nos ifjú hölgy, maga terhes - Minah a képernyőt figyelte. - Jó gyorsan ver a szíve, igaz? Látják ezt a kis foltot, az ott a kisbabájuk. Körülbelül 6 hetes.

A képernyőre mutatott. Minah apró mosolyra húzta az ajkát, de szinte rögtön le is olvadt az arcáról. Seojoon is a képernyőt nézte, bár nem igazán látott semmit. Fülében érezte a szíve dobogását, ami lassan már a baba szívverésével egyezett meg. Még jó, hogy ült, különben elterült volna a padlón. A vizsgálat után úgy érezte zombiként, megszokásból követi Minaht. Beültek a kocsiba, amit Seo az apjától kért el azzal az ürüggyel, hogy randira megy a barátnőjével. Hát igen, nem mindennapi randi volt az már biztos. A lányra pillantott, aki szokatlanul csendes volt. Gondolataiba merült, valószínűleg észre sem vette, hogy végigsimított a hasán. Seojoon megsimította az arcát, így a lány végre ránézett.

- Mostantól kevesebbet leszünk együtt, de ugyanúgy foglak szeretni.

- Miről beszélsz? Szakítani akarsz? - rémülten és szomorúan nézett a fiúra.

- Minah te is hallottad és láttad is. Most már nem csinálhatjuk vissza a dolgokat. Nehéz lesz, de mindent megoldunk. - a lány értetlenül hallgatta. - Keresek valami munkát, ha kell több helyen is dolgozom egyszerre. - tenyerét nagyon gyengéden a lány hasára tette.

- Megtartjuk? - Minahnak ismét könnyek gyűltek a szemébe, már meg sem tudta számolni hányadszorra a nap folyamán. Sok gondja lesz még a hormonokkal az biztos.

- A mi babánk, nem vetethetjük el. Már szívverése is van, nem... - nyelt egy nagyot. - nem lehetünk ilyen kegyetlenek. - a lány elmosolyodott és megcsókolta a szerelmét.

- Köszönöm. - suttogta a fülébe.

Nem halogathatták sokáig a bejelentést, mivel Minah szülei már kezdték észrevenni a súlygyarapodást. Ezért egy szombati napon Seojoon, Minah és a szülők mind összegyűltek az étkezőben. A fiú a szülei szemébe nézett, igyekezett lenyugtatni magát. Az asztal alatt Minah megszorította a kezét.

- Anya, apa, Mr. és Mrs. Choi... Minah terhes. - egy pillanatig néma csend borult a társaságra, majd Mrs. Choi felpattant a székéről és hevesen mutogatni kezdett.

- Látod Minho? Megmondtam! - ordibálta teli torokból, az arca is belevörösödött és ami azt illeti Mr. Choi arca is kezdett vörösödni. Seojoon szülei döbbenten figyelték a jelenetet, de közel sem tűntek annyira dühösnek mint a másik két szülő.

- Vetesd el! - kiáltott rá a lányára Mr. Choi. Minah összerezzent és alig hallhatóan megszólalt:

- Nem. - az apja feje még vörösebb lett és egy ér is kidagadt a torkán.

- Mit mondtál?!

- Uram, ez az ő döntésük. Számtalanszor történik ilyesmi, nem lesz gond. Nem tehetünk mást, minthogy segítünk nekik felnevelni. - szólalt meg teljesen higgadtan Mr. Park. A felesége helyeslően bólogatott.

- Igen? És miből tartják majd el? Ha nem vette volna észre még mindig csak ostoba felelőtlen kölykök! - mutogatott hevesen Mrs. Choi.

- Vagy elveteted vagy eltűnsz a házamból! Nem fogsz egy fattyút nevelgetni, gondolj a hírnevünkre! - Mr. Choi egyedül a lányához intézte szavait, Seojoonnal nem is törődött. A lány pityeregve megrázta a fejét. A szülei dühösen kiviharzottak a helyiségből, de az apja még visszaszólt: - Mire visszajövök, ne lássalak itt!

Minah felzokogott, Mrs. Park magához húzta és nyugtatgatta.

- Semmi baj, minden rendben lesz.

Azóta eltelt majdnem huszonhárom év. Seojoon megrázta a fejét, így próbált szabadulni a szörnyű emléktől. Megcsörrent a mobilja. Mosolyodva állapította meg, hogy a felesége az.

- Szervusz Candy.