Feszült légkör

Jimin pov

Lefeküdtem Hoseokkal. Én komolyan lefeküdtem vele, nem vagyok normális. Bár kétség sem férhet hozzá valamivel nyugodtabbnak érzem magam és pont erre volt szükségem. A lényeg, hogy senki se tudja meg. A szobámba megyek, hogy rendbe szedjem magam és utána beletemetkezhessek a munkámba, annak ellenére hogy már este kilenc óra. Biztos vagyok benne úgysem tudok majd elaludni, hiányzik Aera. Olyan furcsa hogy nincs itt. Mellettem van a helye, nem hagyom az anyámnak hogy elvegye tőlem. Holnap elmegyek érte és addig nem szállok le az anyámról, míg haza nem engedi velem. Belépve a hálóba az éjjeliszekrényemen álló képre téved a tekintetem, amin kislányom épp duzzogva néz a kamerába. Emlékszem erre, nem akarta hogy lefényképezzem ezért lett ilyen morcos. Olyan aranyos. Mivel eléggé kezdek elérzékenyülni, de nem akarom elbőgni magam gyorsan összeszedem a pizsamámat és a fürdőbe megyek, hogy lezuhanyozzak. Miután végzek a tükörhöz lépek és kezemet végighúzva rajta letörlöm a párát, majd elszörnyedek. Ó a rohadt életbe! A nyakamon máris meglátszik egy szívásfolt. Mégis mikor csinálta? Észre sem vettem. Nincs még elég bajom, most mindenki azt fogja kérdezgetni kivel feküdtem le. Én megölöm Hoseokot! Nem mintha az ő hibája lenne, hiszen én másztam rá. Pontosabban csak kihasználtam, ami elég szemétség volt tőlem. Remélem tudja, hogy csak egyszeri alkalomról volt szó.

Néhány nappal ezelőtt

Harmadik fél szemszöge

Minah későn kelt mivel előző nap egészen hajnalig dolgozott. Gyomra korgása miatt a konyhába indult és felhúzott szemöldökkel állapította meg, hogy mindenfelé rózsaszirmok hevernek. A férje üzleti úton volt, ezért eléggé meglepődött a látványon.

- Candy. - ölelte át hátulról a férfi.

- Seo, mit keresel itt? Azt hittem csak hétvégén jössz haza. - mosolyogva megfordult a karjaiban és átölelte. Férje a hajába temette arcát és szorosabbra fonta karjait a nő körül.

- Hiányoztál és a múltkor elfelejtettem a születésnapodat. Most jóvá akarom tenni. - elhúzódott Minahtól, hogy a szemébe nézhessen. A nő boldog volt, hogy láthatja a férjét, mert munkájuk miatt szinte alig volt idejük egymásra, bár most jobb volt a helyzet mint általában, mert Minahnak nem kellett más városba utaznia a forgatások miatt.

- Ezért jöttél haza előbb? Köszönöm, de szerintem lesz mikor én is el fogom felejteni a te születésnapod, úgyhogy erre semmi szükség. Inkább nézz körül a hotelben, hogy minden rendben van-e. - kibontakozott az ölelésből és a hűtőhöz lépett.

- Kedvesem valami baj van? Még mindig mérges vagy rám? - kérdezte aggódva miközben a nő belekezdett egy szendvics készítésébe.

- Nem szívem, én csak... Tudod Jimin olyan furcsán viselkedik mostanában. Mindenről megfeledkezik és olyan... olyan agresszív. - idegesen dobálta a kenyérre a szalámit és a zöldségeket. Férje viszont láthatólag nem aggódott az elmondottak miatt, csak felnevetett és ellopott egy szalámidarabot a kenyérről. - Seo!

- Bocs, de mit értesz azon hogy agresszív?

- Mi tudom én például Hoseokkal elég bunkó és mindig olyan dühös lesz a közelében. - magyarázta a nő pótolva a férje által ellopott ételdarabot.

- Lehet csak nem bírja. - vont vállat. - Ő sem jöhet ki mindenkivel. Nyugodj meg kedvesem. - simított végig derekán és puszit nyomott az arcára.

- Tudom, csak aggódom mert tudod mikor viselkedett utoljára így. - a rossz emlékektől még az étvágya is elment. Férje felé fordult és arcát beletemette annak mellkasába. Seojoon nyugtatóan simogatni kezdte a hátát.

- Van egy ötletem, amitől majd megnyugszol. - Minah felnézett és a férfi perverz vigyorával találta szembe magát, majd ő is elmosolyodott. Istenem mintha még mindig az a tizenhét éves suhanc lenne akibe annak idején beleszeretett. A nő copfba kötött hajához nyúlt és kihúzta belőle a hajgumit, majd kezét végighúzta párszor hosszú haján, hogy szétterüljön a vállán. Huszonkét év után még mindig gyönyörűnek és vonzónak tartotta a nőt. Karjába vette feleségét és bezárkózott vele a hálószobába. Pár órával később Minah kis köröket rajzolgatott férje meztelen mellkasára, amikor meghallotta az ajtócsapódást és Jimin köszönését.

- A francba! - kimászott az ágyból és kapkodva nekiállt öltözködni.

- Még ne mond el neki, hogy itthon vagyok! Tudod rengeteg közös programot terveztem még erre a két napra. - húzta vissza az ágyba kezénél fogva feleségét és megcsókolta.

- Seo engedj már! - nevetett fel halkan. - De nem kéne inkább dolgoznod? Nem hagyhatsz rá mindent! - nézett rá szigorúan.

- Nem hagyok rá mindent. Namjoonnak mondtam, hogy hozza el a papírok nagy részét.

- Oké, de akkor most tűnj el! - húzta ki férjét az ágyból, hozzádobálta a ruháit és haját igazgatva kiment a szobából.

Jelen

Jimin pov

ElfedveHoseokkal töltött időm jeleit, két nappal később ismét határozott szándékkal indultam el az anyámhoz, pontosabban hogy elhozzam a lányomat. Tegnap is próbálkoztam, de nem voltak otthon, nekem pedig vissza kellett mennem dolgozni. Nem tudom mit gondol. Nem veheti el tőlem! Minek képzeli magát valami kicseszett bírónőnek? Miért nem egyszerre a bíróságra rángat, habár legalább ott én nyerném meg az ügyet. Annyira elegem van belőle, hogy ennyire beleavatkozik az életembe. Mire belépek a házba már annyira felidegesítettem magam hogy nem is köszönök.

- Neked is szia. - üdvözöl az anyám, amint meglát. Kislányom felnéz a tv bámulásából.

- Szia papa. - lemászik a kanapéról és megölel. Dühöm helyét a szomorúság veszi át. Nem akarom elveszíteni, mindent meg kell tennem annak érdekében hogy az anyám elhiggye igazat mondok.

- Szia kincsem. - lehajolok hozzá és megpuszilom. Jelen pillanatban úgy tűnik ő az egyetlen ember a családomban aki szeret.

- Hazamehetek veled? - néz rám reménykedve. Mégis hogyan kéne elmagyaráznom neki a helyzetet? Ám nem is kell rajta gondolkodnom, mert az anyám megelőz.

- Nem édesem. Apádnak először még el kell intéznie pár dolgot és csak utána mehetsz vele. Menj szépen nézd tovább a tv-t! - biccent az említett tárgy felé, majd elindul a konyha felé.

- Szóval így foglalod le, egész nap azt a szart bámultatod vele. Milyen ismerős. - hiszen velem is ezt csinálta kiskoromban. Ha pedig egyikük sem volt itthon, csak lepasszoltak egy dadusnak.

- Szia kölyök. - néz fel apám a laptopjából ahogy belépünk a konyhába. Őszintén csodálom hogy dolgozik, ilyet nem sűrűn látok.

- Szia.

- Tehát mindenkinek köszönsz csak nekem nem. - teszi szóvá az anyám csípőre tett kézzel. Válaszul csak a szememet forgatom. - Jól van mindegy. Térjünk rá a lényegre.

Mutat fel egy műanyag tégelyt. Nevetségesebb már nem is lehetne.

- Minah! - ezt már az apám sem tudja szó nélkül hagyni. - Tényleg szükség van erre?

- Igen, szükség van rá. - csapja le az asztalra ellentmondást nem tűrően. - Addig nem engedem Aerát a közelébe.

Persze, mert drogfüggő vagyok és a saját lányomat is biztosan be akarom drogozni! Legszívesebben elkezdenék üvöltözni vele, de szó nélkül elveszem a tégelyt az asztalról és kimegyek a mosdóba. Persze anyám biztosra megy, hogy nem vizezem fel a mintát vagy valami hasonló ezért az apámat is utánam küldi. Mintha csak a rendőrségen lennék!

- Komolyan? - fordulok felé hitetlenkedve.

- Sajnálom, de tudod hogy milyen. Csak essünk túl rajta. - csukja be az ajtót. Életem legmegalázóbb jelenete után leteszem anyám elé a teli tégelyt és átmegyek a nappaliba Aerához. Szerencsére egyikük sem követ. Leülök mellé, rögtön hozzám bújik.

- Papa haragszol rám?

- Dehogyis kincsem. - nem akarom, hogy azt gondolja az ő hibája.

- Akkor miért nem mehetek haza? - pityeredik el. Az ölembe húzom és puszit adok a fejére. Összeszorul a torkom, nyelek párat mielőtt válaszolnék neki. Nem lenne jó ha kiborulnék előtte.

- Aera. Ez nem a te hibád, hanem az enyém. Vagyis a nagyi azt hiszi valami rosszat tettem és nem akarja hogy bajod essen, ezért most egy darabig nem jöhetsz velem. - próbálom elmagyarázni neki úgy hogy ne áruljak el lehetőleg semmit. Még nem akarom, hogy megtudja régen miket csináltam. Beszéd közben a haját simogatom. - Amíg nem vagyok itt kérlek fogadj szót nekik, jó? Légy jó kislány!

Még egy puszit adok neki és leteszem. Muszáj kijutnom innen minél hamarabb!

- Papa! - hallom mielőtt becsuknám magam mögött a bejárati ajtót. Mihelyt kiérek érzem ahogy egy könnycsepp végiggördül az arcomon. Letörlöm és gyors léptekkel elindulok a hotelbe. Össze kell szednem magam! Nem akarom hogy az alkalmazottak így lássanak, az csak pletykákat keltene.

- A 310-es már visszaért? - kérdezem a recepciós lányt. Szerencsére Namjoon ma nem dolgozik. Pötyög párat a gépén.

- Igen uram. - de idegesít ez a folytonos uramozás. - Megint valami gond van vele?

- Nem, dehogy. - mosolygok a lányra. - Csak beszélnem kell vele a múltkori panasztételéről. Még nem intéztünk el mindent.

Felmegyek és bekopogok a 310-es szoba ajtaján. Kis idő elteltével Hoseok meglepetten nyit ajtót. Feltartja a tenyerét.

- Várj! Megint? Azt hittem csak egyszeri alkalom volt. - mosoly kúszik az arcára.

- Miért, zavarna még egy? - nem kellene ezt tennem, de szükségem van rá. Igaz kereshetnék valami nőt is, de az időbe telne és ha találok is nem biztos, hogy lefeküdne velem.

- Hmm. Apuci jó kisfia megint rosszalkodni akar velem? Lehet el kéne kezdenem kérni valamit cserébe. - fogcsikorgatva igyekszem tűrni míg megunja a viccelődést. - Nem is tudom.

Megfordulok hogy a saját szobámba menjek, de Hoseok csuklómnál fogva visszahúz.

- Jól van, sajnálom. Benne vagyok, de csak ha utána elmondod mi történt.

- Ne haragudj, de semmi közöd hozzá. - vágom a képébe.

- Egyszer csak random felbukkansz és szexrabszolgaként kezelsz, de tényleg semmi közöm hozzá. - bólogat. Behúz a szobába és becsukja az ajtót.

- Azért ez erős kifejezés. Nem kényszerítelek, ha nem akarod csak szólnod kell. - felsóhajt és megrázza a fejét.

- Gyere ide! - közelebb lépek hozzá. Derekamra fonja karjait és magához ölel. Nem a sajnálatáért jöttem, ezért kibontakozom az öleléséből és megcsókolom.

Sziasztok, tudom ez egy elég depresszív fejezet volt (legalábbis szerintem) de remélem tetszik.

Kérlek Minaht ne utáljátok, csak jót akar. :D

Ui: Remélem a Gif-et is betölti az oldal, sajnos nem ők vannak rajta XD de próbáljátok őket odaképzelni. Köszi a figyelmet.