Nehéz, színészi élet

Hoseok pov

- És ennyi! - kiáltja a rendező. Hatalmasat nyújtózok és ásítok egyet, elfáradtam, folyton újra kellett vennünk a jeleneteket mert a filmbeli párom mindig elrontotta. Ez van ha egy kezdővel dolgozom együtt, utálom az egészet. Akár már négykor is leléphettem volna, erre hatkor végeztünk. Komolyan hihetetlen. Mérgesen trappolok a limuzinom felé, hogy a hotelba menjek lefeküdni, mikor a nevemet kiabálják.

- Hoseok-ah! - jön felém gyors léptekkel Minah, aki az anyámat játssza a filmben. Bármennyire rossz is a kedvem rámosolygok, nagyon kedves asszony, az elmúlt napokban jól összebarátkoztunk.

- Sunbaenim!

- A hotelba mész? - kérdezi viszonozva a mosolyom.

- Igen. - belém karol és elkezd a saját kocsija felé húzni.

- Gyere csak, majd én elviszlek, én is arra megyek.

- Köszönöm. - hajolok meg kicsit.

- Ugyan már mondtam, hogy nem kell udvariaskodnod, hiszen a fiamat játszod, viselkedj is úgy velem, engem nem zavar. Ráadásul így nem esel ki a szerepből. - Ezért kedvelem annyira, tényleg úgy bánik velem mintha a fia lennék. - Borzalmas volt ez a nap nem? Annyival előbb végezhettünk volna, ha nem egy kezdőszínésznőt raknak be főszereplőnek. Persze megértem, hogy új arcok kellenek, de olyan kis félénk, többet kéne gyakorolnia. - Előveszi a slusszkulcsát és kinyitja az ajtót, én pedig beszállok az anyós ülésre. - Kincsem, kösd be magad. - szól rám, mint egy igazi anya.

- Sunbaenim, van gyereked? - kérdezem mosolyogva és bekötöm az övem. Beindítja a kocsit és kihajt a parkolóból.

- Igen van, miért? - néz rám egy pillanatra. Már nyitom a szám, hogy válaszoljak, de megelőz. - Ó, túl anyáskodó vagyok, igaz? - elmosolyodik. - Ne haragudj, megszokás. Régen Jimin sem hallgatott rám soha.

- A fiad? Mennyi idős? - kérdezem kíváncsian. Még sosem beszélt róla, de hallatszik a hangján, hogy nagyon szereti.

- Egyidős veled, huszonkét éves. Nem meséltem még róla? Régen folyton csak róla beszéltem és a stáb agyára mentem, de próbálok leszokni erről.

- Nekem nyugodtan mesélhetsz. - nézek rá, bár nem látja, mert az utat figyeli. Elkomolyodik az arca és gondolkozik.

- Hát, Jimin jó gyerek. Nagyon kedves és imádni való, nem csak azért mondom mert az anyja vagyok. - mosolyog és felsóhajt. - A közép iskolában elég lázadó korszakát élte. Cigizett és sokat bulizott, mint a legtöbb korabeli gyerek, de szerencsére négy éve megváltozott. Sokkal felelősség teljesebb lett és keményen dolgozik. Büszke vagyok rá. Bemutatlak neki szombaton, mikor eljössz hozzánk vacsorára.

- Hmm, a suliban mennyivel könnyebb volt még. - Bár akkor minden vágyam az volt, hogy kezdjek valamit az életemmel, aztán később rájöttem, hogy dolgozni sokkal rosszabb. De, mit mondott? - Szombaton, vacsora? - nézek rá értetlenül.

- Igen, persze csak ha ráérsz, már sokat meséltem rólad otthon. Szeretnélek bemutatni a családomnak. - Hm, nem is tudom elmenjek e, nem igazán szeretek betolakodni mások otthonába.

- Ez nagyon kedves de...

- Itt is vagyunk. - leállítja a kocsit és kiszállunk mindketten. - Nyugodtan gyere csak el, olyan sovány vagy, rád fér egy kis házi koszt. - Elmosolyodom és a szemébe nézek.

- Rendben, elfogadom a meghívást.

- Nagyszerű. - tapsol egyet és boldogan elindul a bejárat felé. Eléggé furcsa személyisége van, kíváncsi vagyok milyen lehet a fia. Felnézek a hotelra, hatalmas piros betűkkel ki van írva rá: Hotel Candy. Ki az, aki cukorkának nevezi el a hoteljét? Felhúzott szemöldökkel megyek én is a bejárat felé.

- Köszönöm, hogy elhozott. - fordulok Minah felé.

- Nincs mit. - Bemegyünk a hotelbe, gyönyörűen ki van díszítve a plafon és egy hatalmas üveg csillár lóg róla. Majdnem tátva marad a szám, kicsit lassítok is a lépteimen, hogy megcsodálhassam. Az egész terem arany és barna színekben díszeleg. - Azta, még sosem láttam ilyen gyönyörű hotelt. - szólalok meg és még egyszer felnézek a csillárra. Minah elmosolyodik és a recepciós pulthoz vezet.

- Jó estét kívánok! - köszönt mosolyogva a recepciós.

- Jó estét! - köszönök vissza.

- Szia, Namjoon. - mosolyog Minah is. - Bemutatom a fiamat, Jung Hoseok-ot. - int felém. Kicsit meghajolok. Gondolkozom közbe szóljak e hogy nem vagyok az igazi fia, de mivel úgy tűnik ismerik egymást biztosan tudja. A srác azonnal megfordul és leemel egy kártyát a tartóról.

- Parancsoljon, a kulcskártyája. - nyomja a kezembe továbbra is mosolyogva. - Ha bármire szüksége lenne, a nap 24 órájában elérhető a szobaszerviz és a recepció is.

- Köszönöm. - felelem én is mosolyogva. Kiállunk a sorból és elindulunk a liftek felé.

- Nos, most már mindent tudsz, akkor én megyek is. - nyom puszit az arcom mindkét oldalára Minah.

- Még egyszer köszönök mindent, jó éjt. - búcsúzom el tőle.

- Neked is kincsem. - int még vissza a válla fölött és nem sokára el is tűnik a szemem elől. Beállok a liftbe és megnézem a kártyámon melyik emeletre kell mennem. Megnyomom a harmadik gombját. 310-es szoba. Amint kinyílik a lift lassan elindulok a folyosón nagyrészt a falakon levő festményeket nézegetve, ezért majdnem elmegyek a szobám ajtaja előtt. Lehúzom a kártyát és belépek az ajtón, ami automatikusan záródik mögöttem, vagyis nem hagyhatom el a kártyámat. Ezt meg kell jegyeznem! Felkattintom a villanykapcsolót és körülnézek a hatalmas nappaliban, ami egy mini hűtőből, bárból, plazma tv-ből, dohányzóasztalból és egy fehér kanapéból áll. Szóval minden van, amire csak szükségem lehet a szórakozáshoz. Elmosolyodom és a kanapéra vetem magam. Á, de jó puha. Már napok óta korán kell kelnem, kezd lecsukódni a szemem, de még a többi szobát is meg akarom nézni. Mivel van egy teraszom is úgy döntök először azt nézem meg. Kinyitom az ajtót és leesik az állam. Ez...ez hihetetlen, van egy jakuzzim! Közelebb megyek és végig simítok az oldalán, ezt holnap muszáj lesz kipróbálnom. Csak azért nem ma, mert baromi fáradt vagyok és félek, hogy elalszom benne. Pár percig kint maradok és a lent medencéző embereket nézem, majd visszamegyek a nappaliba. Kinyitom a hálószoba ajtaját és az első, amit meglátok a hatalmas francia ágy. Hát, ma jól fogok aludni az már biztos. És – dobpergés - az utolsó ajtó. Legyen nagy a kád is, legyen nagy a kád is! Kinyitom az ajtót és felkapcsolom a villanyt. Ez az! A kád kitölti a fél fürdőszobát, azonnal szinte ugrándozva megyek és megnyitom a meleg vizet. Teleengedem az egészet és nyomok bele habfürdőt. Nagyon szeretek fürdeni, mert attól mindig ellazulok, ezért olyan mintha csak nekem találták volna ki ezt a fürdőszobát. Gyorsan ledobálom a ruháimat a padlóra és beülök a kellemes meleg vízbe. Jaj, ez fantasztikus érzés. Hosszan felsóhajtok és lehunyom a szemem, élvezve a majdhogynem forró vizet. Kezdek nagyon álmos lenni.

ˆˆ

A következő amire eszmélek, hogy fuldokolva ülök fel. Köhögök, az egész tüdőm telement vízzel. Nem hiszem el, hogy elaludtam! Mennyit az idő? Kiszállok, megtörölközöm és magamra kapom az akasztón lógó fehér köntöst. Átcsoszogok a hálóba és az órára pillantva felöltözöm. Fél órát aludtam a kádban, nagyszerű. Beállítom az ébresztőmet és lefekszem. Hála az égnek holnap nem kell forgatnom. De azért keltem magam, mert nem akarom átaludni az egész szabadnapom. Be akarok menni a városba, hátha találok valami jó boltot. Fészkelődöm még egy ideig, majd épp elaludnék, mikor hangos sírást hallok, valószínűleg a szomszéd szobából. Mi ez? Ez most komoly? Azt hittem ezeken a falakon nem hallatszik át semmi. Hihetetlen, hogy pont egy olyan szobát fogok ki, ahol a szomszédban gyerek vagy gyerekek vannak. Fejemre nyomom a párnám és átfordulok a másik oldalamra. A gyerek bőgés még mindig nem hallgat el és mintha beszélgetést is hallanék, de nem értem mit mondanak. Ez nem igaz már! Felkapcsolom a lámpámat és átdörömbölök a falon.

- Hallgattasd már el a kölyköt, egyesek aludni is akarnak! - ordibálom teli torokból, átmenni biztos hogy nem fogok, már lusta vagyok felkelni az ágyból. Viszont ha nem hallgat el felhívom a recepciót és panaszt teszek vagy lehet nem is várom meg hogy elhallgasson. Igen, ez biztos holnap panaszt fogok tenni. Nem igaz már, az ember visszaér az egész napi forgatásról, ahol egy tehetségtelen kis csajjal kell dolgoznia, aki elkezd bőgni, ha megkérik, hogy végre egyszer kezdjen el színészkedni is és még a hotelban sem lehet aludni, mert valakinek teli torokból bőg a gyereke. Miféle hely ez? Holnap első dolgom lesz felkeresni az igazgatót. Végre elhallgat a gyerek, lekapcsolom a villanyt, de már kiment az álom a szememből. Órákig forgolódom az ágyban, mivel nem tudok aludni kimegyek tv-t nézni. Végül a kanapén alszom el és reggel az ébresztőmet sem hallom meg, így délután kettőkor kelek fel. Nagyszerű, így már nem megyek el körülnézni a városban, már a kedvem is elment a vásárlástól. Most azonnal panaszt teszek az igazgatónál.