Koroljov

A borospoharamat lassan forgattam ujjaim között, miközben az öt férfi közötti eszmecserét hallgattam. Már vagy reggel óta azon gondolkodnak, hogy mégis mennyi esélyük van címet védeni a Ferrarival szemben. Tekintve, hogy egyre kevesebb volt vissza a Forma 1-es naptárból, ennek úgy érezték éppen itt volt az ideje. És éppen az én lakásomban volt a helye...

- És mi lenne, ha ahgynátok, hogy a folyó a saját medrében ásson tovább, csak mert azt hiszen hárman édes kevesek lesztek egy új medret ásni a Szajnának.- ingattam meg a fejem, a három férfi pedig döbbenten nézett rám, az apám csak a fejét ingatva töltött magának egy újabb pohár bort, míg Pierre csak az orrnyergét masszírozva ült le mellém.

- Kincsem ez nem ilyen egyszerű.- sóhajtott fel az apám.

- Tudom, az kapja a legtöbb pénzt, akinek a legtöbb pontja van, nem vagyok teljesen hülye, még, de ha tovább kell ezt a rinyálást hallgatnom, akkor lehet az leszek, szóval inkább elmegyek bevásárolni a vacsorához.- forgattam meg a szemem, majd felállva indultam el a kijárat felé, hogy végre friss levegőt juttassak a szervezetemben.

A boltból hazafelé sétálva Karennel folytatott eszmecserém során a nő tudatosította velem, hogy ideje lenne esküvőre készüljek, mivel a bátyám végre fel merte tenni neki a kérdést. 

A lakásomba belépve kiáltottam el magam, de semmi válasz sem érkezett, így a csomagjaimat letéve az előtérben indultam el a nappali felé, ahol azonban enyhén szólva is puskaporos hangulat fogadott.

- Mi ez itt? Még a francia fegyverletétel sem volt ennyire feszült a németekkel szemben a második világháborúban.- csaptam össze kezeimet, mire lassan mindenki felém fordította fejét, de senki sem szólt egy szót sem- Yuki?- fordultam a férfi felé, és tudtam, hogy ő lesz az én emberem, aki meg fog törni, és talán éppen ez is történt, amikor a férfi lehajtotta a fejét.

- Én nem akarom elmondani.- motyogta a férfi az orra alatt, amikor ujjaimat összekulcsolva lassan lépkedtem felé, és le is ereszkedtem mellé az ágyra, és egyik kezemet, amely immár szabad volt a japán hátára vezettem, és simogatni kezdtem azt.

- Semmi baj sem lesz édesem, csak mondd szépen el nekem, hogy mi a baj kincsem.

- Azt akarják, hogy te is gyere velünk a futamokra.- sziszegett a férfi, és mégjobban összekuporodott az ágyon.

- Ki akarja ezt?- néztem körbe a szobában, de még mindig senki nem volt hajlandó válaszolni, de a tekintetekból pontosan tudtam, hogy mi a helyzet.

Pierre és Max azt akarja, hogy menjek velük, és míg az egyikük indíttatásával tisztában vagyok, a másik viszont eléggé homályos, míg az apám és Sergio azon voltak, hogy itthon maradjak, ami számomra kissé érthetőbb is volt jelen helyzetben.

- Mégis minek kellene nekem mennem?- pattantam fel a helyemről, mire Yuki is mellém állt, ahogy azt hiszem ebben a szobában is talán egyedül ő áll teljes vállszéleséggel feltétel nélkül mellettem.

- Manon, én is jobban érezném magam, ha nem kellene minden percben itthon lenned egyedül, és nekem azon aggódni, hogy mi van veled, hogy jól vagy-e.

- És az én érzéseim? Azokkal mi van?!- csattantam fel, ezzel egy időben lesodortam a dohányzóasztalról az öreg ékszerdobozt, amiben a még a hollandtól kapott bros főnix lapult, és most az üvegszilánkok között csillant meg a földön.

- Manon,- lépett volna mellém a francia, hogy megfogja a kezem, de én elrántottam onnan a kezem, és az ajtóig hátráltam. 

- Mi az Gasly? Esetleg úgy érzed, hogy nekem jobb lenne melletted?- miközben a férfiak a kirohanásomat hallgatták Max lassan mellém lépkedett- Vagy esetleg szerinted nem tudok egyedül magamról gondoskodni?- Max megfogta a felkaromat, és lassan kezdett el velem hátrálni, miközben halkan duruzsolt a fülembe- Nem egy nyomorult kisgyerek vagyok, bármennyire annak is gondolsz!- kiáltottam fel immár az apám felé fordulva, amikor a holland már az ajtóban volt velem, és ki is rántott azon, majd rázárta kívülről- Mit csinálsz?!- fordultam felé ingerülten, de a férfi mögöttem halálosan nyugodt volt.

- Elviszlek innen, igazad van.- bólintott, majd a kezembe nyomta a cipőmet. Észre sem vettem, hogy mikor vette azt fel a padlóról- Elviszlek Angliába. Van ott egy házam, és ott vannak most a cicáim is.- vette fel saját lábbelijét is, majd végigmért engem- Tudod előbb vagy utóbb találnak bent egy kulcsot.

Döbbenten figyeltem a férfit, de nem szóltam semmi, csak követtem őt a kijárat felé, majd a kocsjába is beültem mellé. A repülő utat a férfi végig az adatainak az elemzésével tölötte, így éb nyugodtan tudtam aludni.

- Lia.- fogta meg a kezem valaki, mire lassan kinyitottam a szemeimat, és már nem is a repülőn volta, hanem egy autó anyósülésén- Eddig elhoztalak, de ha nem baj, akkor mostmár bemehetnél.- mosolygott rám, mire csak nyöszörögni kezdetem, és lassan kinyitottam az autó ajtaját.

Lassan keltem ki a járműből, majd fordultam a holland férfi felé, aki a kocsi másik oldalán állva nézett rám, majd lassú mosolyra húzta ajkait, és le is zárta az autó központi zárját.

- Megmutatom hol alszol majd ma éjszaka,- indult el az én oldalam felé, hiszen arról voltak a házak, amik után már csak az erdő látszott- adok neked ruhát, a nővérem hagyott itt is néhányat.- hátranézett rám, hogy követem-e őt, és mosolyogva konstalálta, hogy már felkeltem, és nem állok még mindig a kocsinál- Hát szia.- vette fel mosolyogva az egyik cicát ami már akkor megjelent, amikor csak kinyitotta az ajtaját a háznak- Hoztam nektek valakit kölkök.- lépett félre a pilóta, mire még jobban oldalra  toltam.

- Cicukák!- kiáltottam el magam, és elkezdtem üldözni a másik macskát ami meglátva engem azonnal elkezdett futni, vagyis futni szeretett volna, csak a mancsai nem tapadtak meg a lapokon, így szegény elesett, ezért én azonnal el is kaptam- Jaj de édes vagy.- szorítottam azonnal magamhoz, és simogatni kezdtem.

- Ő Sassy.- mutatott nevetve a kezemben tartott macskára a férfi- Ő pedig Jimmy.- emelte meg egy kicsit a saját kezében tartott cicát- És azt hiszem kedvelnek téged.- mosolygott még jobban, amikor a kezeim között tartott cica a hátára fordult, és felemelte mancsait ezzel jelezve, hogy jobban preferálná, ha a pocakját simizném.

- És akkor mi lett Lewisszal és Totoval?- utaltam az egyik interjújában elhangzott nevekre, mire csak nevetve felmutatta középső ujját, majd lassan beljebb terelt a házban. 

Az egyik vendégszobának a fürdőjéből léptem ki, ahol a holland férfi fogadott, aki körül ott mocorogtak a cicák, és mindketten arra vártak, hogy a gazdájuk végre foglalkozzon velük, és a férfi az egyik kezével simogatta is a két cica közül az egyiket, míg a másikkal a telefonját nyomkodta.

- Ennyire hiányoztam?- tettem fel a kérdést.

- Te?- vezette rám tekintetét mosolyogva a pilóta- Mindig!

Soha nem tudtam volna elképzelni jelenleg Max Verstappentől jobb embert, akit most mellém sodort az élet, talán ő lehet az jelenleg, aki az egyetlen a világon, aki most éppen meg tud érteni engem.

- Gyere ide.- hajtotta fel maga mellett a takarót, én pedig be is fészkeltem magam mellé a puha paplan alá- Most én leszek a pszichológusod édes.- jelentette ki, majd az ülembe dobott egy üveg Nutellát, és ő is maga elé vett egy üveggel, majd egy-egy kanalat is elénk tett.

- Ha jól tudom, akkor te is a mellett kampányoltál, hogy menjek veletek.- mutattam felé, mire ő csak erősen összeszorította szemeit. 

- Igen.- ejtette ki halkan ezt az egy szót, amibe talán több minden vegyült bele, mintha regélni kezdett volna- De én szeretlen Lia, mintha a húgom lennél, szeretném, ha neked is jó és könnyű lenne ez az egész, főleg így hogy te is ismét megpróbálsz beilleszkedni, vagyis visszailleszkedni mindenbe. De utána rájöttem, hogy nincs jogom helyetted dönteni, főleg, hogy elkezdtél tanítani

- És tanulni is.- mutattam felé a Nutellás kanálla, mire előrehajolt, és bekapta a rajta lévő mogyorós csodát- Hé!

- Igen, és tanulsz is, szóval ha kell, akkor megmondom az apádnak és Gaslynak, hogy üljenek a picsájukon nyugodtan, és hagyjanak élni Párizsban.

- Cuki vagy.- ütöttem meg a mellkasát, mire nevetni kezdett- Kezdetnek megteszi, hogy elhoztál onnan, amiért nagyon hálás vagyok neked Max! Még mindgi nem a legjobban tudom kezelni ezeket a helyzeteke.- sóhajtottam fel.

- Hé,- ütötte meg lágyan a vállamat a férfi- én a legkomolyabban Thalia, itt leszek neked, ha kell.- mosolygott rám, amit azonnal viszonoztam is felé.

- Köszönöm.- hajtottam egy pillanatra vállára a fejét, majd ismét szemeibe néztem.

- Hívd fel az unokabátyáda.- állt fel mellőlem a holland- Ez kicsúszott a gépen a zsebedből.- tette le az éjjeli szekrényre a telefonom, nem is emlékzetem rá, hogy magammal hoztam- Aztán nem sokáig bulizni kislányom.- mutatott felém fenyegetően a mutatóujját, mire csak nevetve emeltem fel kezeimet.

- Szép álmokat Maxie!

- Álmondj velem Lia!- kacsintott rám, majd be is csukta a szoba ajtaját, amikor kitessékelte rajta a két cicát.

Ujjaim közé vettem a telefont, hiszen tényleg ideje volt felhívnom valakit, akinek meg tudom mondani, hogy hol is vagyok, és kivel. Megnyomva a bekapcsoló gombot tudtam csak realizálni, hogy ez bizony nem az én telefonom, hanem a francia pilótájé.

Biztos véletelnül az övét vágtam zsebre, amikor ott voltak nálam egymás mellett az asztalon. Sóhatva fektettem vissza a készüléket az éjjeli szekrényre, majd miután elcsaptam az éjjeli lámpát a másik oldalamra fordulva, egy párnát szprítottam magmahoz, majd sóhajtva egyet hunytam le szemeimet.

•🌼•

A legőszintébben, tényleg fogalmam sincsen, hogy ide mikor hoztam firssítést, és ez borzasztóan bántott is, a maximalizmus miatt, de főleg miattatok, hiszen ez a történet nekte íródik. Most viszont, egy ilyen kaotikus nagydíj után, ismét jött az ihlet, és leültem írni, úgy, hogy tudtam mit akarok, befejezni a történetet még mielőtt októberben elkezdem az egyetemet...

Szóval remélem, hogy még van akit érdekel Thalia további, nos mivel én írom a történet így talán szenvedése?😅❤