𝙺𝚘𝚛𝚘𝚕𝚓𝚘𝚟

Az újságot visszadbtam az üvegasztalra, majd ismét oldalra fordultam. Hová utáhat az ember járni, ha nem orvosi rendelőbe? Főleg, ha az az orvos, fog orvos, de csak a drámaiság kedve miatt kihansúlyozva fog orvos. Gyerekkorom óra, gyűlölöm mindet, anya szerint gyerkkori trauma, szerintem pedig csak egyszerűen nem érem, miért lehet valakinek legálisan az a munkája, hogy kínozzon másokat. 

- Koroljov kisasszony.- szólalt meg a zöld ruhába öltözött ápoló, így egy fonto kíséretében felálltam, amikor megérzetem, hogy a velem érkezett kísérőm megszorítja a kezem. Sokra ugyan nem megyek vele, de így legalább elszaladni sem tudok. 

- Thalia.- mosolygott rám az orvosom, amikor beléptem a fehér és kék helyiségbe.

- Fáj.- csak ennyit tudtam kinyögni, miközben leültem az állítható székbe, és vártam, hogy a férfi, mint egy modern Pilátus ítéltetet hírdessen felettem. 

- Nagyra tát.- jelent meg felettem, majd fölém húzta a lámpát, mire autómatikusan becsuktam szemeimet, mivel már kissé sem voltak kíváncsi arra, hogyan teszi egy maszkos alak a számba a tükrét és a Hook kapitányt megnészégyenítő kampóját a számba- Nos, azt hiszem, hogy ezt a bölcsességfogat bizony ki kellene innen szednünk kisasszony.- erre ismért csak elfintorodtam. 

- Minek nőnek ki, ha utána csak a baj van velük?- tettem fel a kérdést, miközben az orvos az érzéstelenítőket készítette elő. Gyűlölöm a fogorvosokat... A férfi csak nevetni kezdett, ahogy az ápoló is, aki közben minden mást készített oda elém a tálcára, én pedig ismét lecsuktam szemeimet. Miért kell nekem ezt mindet látni?

A kocsiban hátravetett fejjel ültem, és próbáltam nem nyüszíteni, amíg haza nem fuvaroznak. Sofőröm mit sem törődve velem csacsogott tovább vezetés közben, mintha a városi forgalom nem szolgáltatna éppen elég zenei aláfestést. 

- Ahlkjlh mehg eh gyóhertárnáj.- jelentettem ki, vagyis inkább morogtam, tekintve, hogy egy szó sem jött ki a számon a hatalmas daganat miatt. 

A mellettem helyet foglaló személy csak nevetni kezdett rajtam, és a nyomoromon. 

- Eh njeh viszeh.- morogtam, miközben hozzávágtam a már kiírt recepteket és a bankkártyám.

Komolyan csak én lehet olyan szerencsétlen, hogy miután hazajövök Angliából azonnal a fogorvosomnál kötök ki, bölcsességfog húzásra, miközben a nyakamban van egy évnyitó előadás, és egy címlapfotózás...

Egy fehér zacskó jelent meg az ölemben, miközben a sofőröm folyamatosan arról csacsogott, hogy milyen egy tajparaszt volt az eladó, miközben én nyögve dőltam még hátrébb az ülésben. Azt hoszem kezd hivataloan is múlni az érzéstelenítő hatása. 

Reggel a konyhában kezdtem a napot, és minden olyan dolgot beledobáltam a turmixba, ami nem mehet bele a sebbe, ami a drága egyetlen, és utánozhatatlan fogacskám helyén maradt. Amíg a babakajám elkészült, addig benyomtam a telefonomon az üzenetrögzítőt. 

- Manon. Már napok óta nem hallottam rólad. Minden okés?- érkezett az üzenet Yukitól, de pontosan tudtam én is, hogy az üzenet mögött sokkalinkább egy francia férfi munkálkodik, mintsem a japán társa.

A hangüzenetre válaszul csak elküldtem a tegnap készített képet a fogamról. Gyönyörű három tövű, kapaszkodó végekkel. Mintha amúgy nem let volna még elég bajom, még azok az átok tövek is... Válaszul csak egy halom hányós emoji érkezett, amit nevetve fogadtam volna, amennyiben nem fájt volna létezni is, már csak a közben, hogy mosolyogtam, nemhogy amikor nevettem. 

A nap három étkezeésre szánt babakaját kiöntve lépkedtem vissza a nappaliba, majd indítottam el egy rajzfilmet, majd elkezdtem összeállítani a koreográfiát az évnyitóra. A reggeli foglalkozásomat egy határozott kopogás zavarta meg, majd amikor erre nem regáltam, akkor egy újabb, majd lassan egy újabb...

Csak tudnám, hogy honna tudja a kapukódot... A laptopom tetejét lecsapva indultam el a hatalmas Red Bullos pólóban az ajtó felé, amit morcosan téptem fel. 

- Egy szóval sem montad, hogy fáj a fogam.- támadott le azonnal a francia férfi, mire csak a szemeimet megforgatva emeltem fel kezeim, mintegy mit tudjam én stílusban- Most ezt fogjuk játszani? Nem szólsz hozzám, csak mert álmondtál valamit, amit el sem mondasz, hogy mi.

- Szerintem egy bölcsességfog húzás után te se nagyon jártatnád azt a túl nagy szádat Gasly.- szólalt meg egy hang mögöttem, mire a német férfi felé kaptam a fejem, aki egyre közelebb lépkedett hozzánk, miközben szemeiből próbálta kidörzsölni az álmot.

- Te mit keresel itt?- tette fel a kérdést Pierre, én pedig akkor sem tudtam volna megszólalni, ha akarok, mivel a fogam helye még mindig legalább annyira fájt, mintha valaki behúzott volna.

- Itt voltam Franciaországban, így amikor Liu elmondta, hogy fáj a foga, és el kellene mennie kivetetni, elvittem, mégsem mehetett egyedül. 

- Ühm.- mordultam fel, a két fréfi közé állva, hogy ne eshessenek ismét egymásnak, majd kezemet jobb felől az arcomra szorítottam, majd a kocsikulcsot a komódról felkapva emeltem fel- Felszakadt a seb.- jelentettem ki nehezen.

A feancia férfi azonnal elvette tőlem a kulcsot, majd zsebre is vágta azt, és kabátomat lekapva a fogasról kapta el a kezem, és kezdett el kihúzni a lakásból, mire a német férfi azonnal elindult utánunk, lakásomat bezárva. 

A francia férfi a saját kocsiját nyitotta ki, míg a német csak egy kabátot felvéve jött utánunk, amit szerencsére Pierre is észrevett. 

- Legalább egy nadrágot vettél volna fel.- morgott a férfi mellettem vezetés közben- Hátul a csomagtartóban van nadrág. Szóval mássz hátra érte, vagy bezárlak a kocsiba, mint egy kiskutyát.- morogta a pilóta, miközben szinte ráfeküdt a dudára, mivel valaki előttünk csak a semmiből lekanyarodott balra. 

- Óvatosabban is vezethetnél te állat.- mordult fel a német is, miközben magára rángatta a nadrágot. Mondjuk ettől a szobapapucsa és a semmit viselő felsőteste mit sem változott.

Mielőtt még ismét megszólalhatottvolna valamelyikük felmordultam, majd erőből a műszerfalra csaptam. A szám lassan kezdett megtelni vérrel, és ha gyorsan nem érünk a kórházba, akkor a kocsiban fogom elhányni magam.

- Azonnal ott vagyunk.- fogta meg gyengéden a vállamat Pierre.

- Legalább tartsd mindkét kezed a kormányon.- szólalt meg felháborodva a német. 

- Tudod veled ellentétben én tudok vezetni.- mordult fel a francia is, miközben leparkolt a kórház parkolójában. 

Amilyen gyorsan csak tudtam, kinyitottam a kocsi ajtaját, és kihajolva azon nyitottam ki a számat, és kezdtem el öklendezni, mivel akaratlanul is felfordult a gyomrom a vértől.

- Tessék.- nyújtott felém egy palack vizet a francia férfi, amit remegő kézzel vettem el tőle, és önlítettem ki a számat, majd álltam fel lassan megtámaszkodva Pierre vállán, aki szintén felemelkedett velem, és átkarolta a vállam- Te is jössz te német alvótroll?- fordult hátra morogva.

- Nyilván, mivel jobban tudom Thalia kortörténetét, így én fogok bemenni vele.- ért utol bennünekt a német, és a másik oldalamon karolt át. Talán még foglalkoznom is kellett volna velük, de éppen a félig kifolyó vérkészletemmel voltam elfoglalva, míg a két férfi rajtam keresztül vitatkozott tovább, így inkább egyedül indultam el a pult felé, ahonnan a nővér azonnal tovább is irányított. 

Az orvos azonnal fogadott, és azonnal meg is oldotta a problémámat, de minden esetre kaptam egy injekciót is, ami miatt rájöttem, három napon belül ismét, hogy nem bírom a tűket, amikkel engem szurkálnak. 

Fél órát tartott még bent a férfi, hogy minden esetre lássa, hogy mi történik velem, még akkor is, ha bevarrta a sebet. Közben folyamatosan beszélt és kérdezett, mintha nem éppen tíz perce varrt volna be egy Mariana-árkot a számban...

Kerek negyvenötperccel később kiléptem a váróterembe, ahol az a kép fogadott, amint a német és a francia pilóta egy-egy sarokban ül, mindketten egy fehér vatta-tamponnal az orrukban.

- Nem lehetne, hogy valami végre rólam szóljon, csak egyszer?!- tettem fel a kérdést normál hangon, mire mindkét férfi felém kapta a fejét. 

- Kisasszony.- lépett mi utánam az orvos is- Egyén fagylaltot. Az is segít, egy kicsit.- erre már csak bólintottam, és elindultam ki az épületből. A friss levegő talán jót fog tenni.

A kocsiban teljes csend uralkodott, csak a forgalom zaja törte meg a csöpögő némaságot.

- Itt tegyél ki, veszek fagyit, és felviszem. Te addig vidd haza Liat.- szólalt meg először Mick, és bár Pierre arcáról le lehetett olvasni, hogy legszívesebben hozzávágna valamit, mégsem tette, csak csinálta, amire a német utasította.

A tömbházhoz érve a férfi egy közeli helyen leparkolt, majd elindultunk fel, a lakásba, de még mindig nem szólalt meg egyikünk sem, csak a lépteink ütemes hangja törte meg a lépcsőház nyugalmát.

- Foghúzás után nem jó megterhelő dolgot csinálni.

- Ledoktoráltál, abban a pár napban?- vágtam hozzá indulatosan, de már meg is bántam, amint kicsúszott ajkiam közül- Bocs.

- Igazad van. És nekem kellene bocsánatot kérni.- hajtotta le fejét, én pedig elszakítottam róla tekintetem, és lehajoltam a potkulcsért, hiszen az enyém a németnél van.

- Tőlem nem kell elnézést kérned.- dobtam a kulcsot a komódra, majd a cipőmet hanyagul a folyosó közepén hagyva indultam el azonnal a hálószobám felé, ahol csak bedőltem az ágyba.

Csak aludni akarok. Semmi mást. Elhinni, hogy ez az egész csak egy rossz álom...

Az ágy lassan besüppedt mellettem, és a francia férfi a hajamat kezte el símogatni.

- Ha itt vagy, akkor legalább mesélj nekem valamit.- motyogtam bele a párnába.

- Meséljek?

- Mhm. A Papucsok-at.- jelentettem ki, holott szinte biztos voltam benne, hogy a férfinak még csak fogalma sem lehet arról, hogy miről beszélek- Ela Peroci Papucsok meséjét.- pintosirtottam, és fejem lassan oldalra fektettem, így láttam, ahogyan a férfi gépel a telefonjában, majd egy idő után meg is szólalt.

- Kisfaluban kicsik a házak, mind fehér, a tetők pirosak, az ablakok zöldek. Az udvarok tisztára söpörve, az út is tiszta. Minden házban van kisgyerek, mind papucsban jár, pirosban, kékben, zöldben. Kisfalu nagyon rendes kis falu, csak a gyerekek rendetlenek. Amikor este aludni mennek, egyik sem teszi a helyére a papucsát.

- Itt vagyok!- szakította félbe a német hangja Pierret, miközben olvasott, majd a szőke férfi meg is jelent mögötte az ajtóban.

Mick lassan kiemelte a hatalmas vödör édességet a műanyag zacskóból, ám én csak elfintorodtam, és egy nyögés kíséretében fordultam a másik oldalamra, ahol kényelmesen begubóztam magam magzatpozicióba.

- Vanília allergiája van.- hallottam még meg Pierre kijelentését, de már azt is csak messziről, ahogyan az után következő ajtócsukódást is.

•🌼•

Ide, most talán illene vagy talán kellene valamit írni, de nem megy. Talán majd később...🫀😔