𝙺𝚘𝚛𝚘𝚕𝚓𝚘𝚟

- Colmar.- tárta szét kezeit a nő, és úgy fordult körbe a helyen.

- Ez tényelg mese szép.- követte őt szinte a sarkában lépkedve a japán pilóta.

- Látod? És az a nagyfej csapattársad éppen ide nem szeretett volna téged elhozni.- néztem a japán mögött álló franciára, aki csak a fejét ingatva figyelt engem. 

- Csak ráhizáztál.- tátogta el Pierre, mire most rajtam volt a sor, hogy szemeimet megforgatva és fejemet ingatva nézet a pilótára.

- Akkor is nyertem.

- Csak mert lenyűgözted a gyereket?- lépett éppen a japán mellé Pierre, és a kérdést már hangosan tette fel.

- Hé!- háborodott fel Yuki, és közöttünk kapkodta a tekintetét- Nem vagyok a gyereketek!- fonta össze maga előtt kezeit a férfi.

- Hát persze.- bólintott a francia, majd vállánál fogva átkarolta társát, és az apró fabúdék között kezdett el szlalomozni vele- Forrócsokit?

- Aha, persz apuci.- kezdett el gügyögni a japán férfi, miközben én is elindultam utánuk- Lia, emlékszel, hogy azt mondtad nekem, hogy veszel forralt bort, ha jössz velünk?

- Azt mondtam, hogy vennék neked, ha mennék veletek, de mivel most ti jöttetek velem, így ez aaz ajánlat nem állja, de azt megengedem, hogy te meghív engem egyre, szívem.- simítottam végig a japán hátán, és bájosan mosolyogva figyeltem mozdulatait. 

- Amilyen pici, neki még nem adják ki.- bozoljta össze a japán haját Pierre, ám mielőtt még bármivel is vissza tudott volna vágni a férfi két szőke alak jelent meg a hármas mögött.

- Minő kellemes, rég nem látott barátok által okozott meglepetés.- szólalt meg először Mick kettejük közül.

- Inkább ismerősök.- morogta az orra alatt Pierre, de ennek már nem igazán tulajdonítottam nagy figyelmet.

- Nyikita!- ugrottam unokabátyám nyakába, aki azonnal körém is csavarta mindkét kezét és még szorosabban vont magához.

- Apróság! Olyan régen láttalak már!

- Akkor én mégis mit mondjak?- engedtem el nyakát, ő pedig ezzel egy időben leengedett a földre, és kezemnél fogva megpörgetett tengelyem körül.

- Nőttél?- tette fel a kérdsét a férfi, én pedig csak egy grimasszal válaszoltam rá.

- Muszáj bántani?!- tettem fel én is az ironikus kérdsét, majd minden figyelmemet a német férfinak szenteltem- Mick! Szia.- öleltem meg a másik szőke pilótát is, ahol a gesztusom szintén viszonzásra talált. 

- Hello Liu, hogy vagy?

- Jobban, mint amire az orvosaim számítottak.- jelentettem ki egy nagy mosollyal, miközben mondandómat egy bólintással nyomatékosítottam is. 

- Örülök.

- Tudjátok én minek örülnék?- szólalt meg a semmiből Niki- Egy pohár jó meleg, fűszerekkel telerakott forraltbornak.- jelentette ki, majd engem átkarolva lépkedett el a többiektől az idős bácsi felé, aki hatalmas üstben  kevergette a meleg italt- Szép napot! Csészében szeretnék kérni, öt forralt bort, mindet fehéren, köszönöm.

- Majd én fizetek.- termett mellettem a francia férfi és már vette is elő a pánztárcáját, amikor Niki ezt meglátva tolta is azt azonnal vissza.

- Kösz, de ennyit még kibírok anyagilag.- ingatta meg a fejét unokabátyám, majd azt első csésze italt a kesztyűs kezeim közé nyomta. 

- Köszi.- motyogtam, majd inkább ki is léptem a négy férfi közül, akik talán képesek lennének egymásnak is esni, ha nem lennék még mindig itt.

Megállva a tér közepén figyeltem az egymás mellett sorakozó Forma 1-es pilótákat és bele se mertem gondlni, hogy alig két éve még csak remélni sem mertem volna, hogy az életem ilyen szerves részei lehetnek, és ilyen sok mindent köszönhetek majd nekik.

- Min gondolkodol kislány?- tette fel a kérdést a semmiből Mick.

- Valójában rajtatok.

- És mire jutottál?- faggatott tovább, és már itt éreztem, hogy nekem talán nem a legjobb irányba folyik ez a beszélgetés.

- Arra, hogy örülök, hogy itt vagytok nekem.- emeltem ajkaimhoz a kezemben pihenő csészét, majd bele is kortyoltam a még mindig forró italba.

- És Gaslyval meg velem kapcsolatban mire jutottál?- tette fel a semmiből a kérdést, miközben velem együtt ő is az éppen civakodó Pierret és Nyikitát figyelte. 

- Mick.- leheltem a nevét, miközben felé fordultam, és próbáltam nem kimutatni, hogy mennyire de feszélyez a kérdésével, amivel semmire sem jutottam.

- És még hogy én vagyok a gyerek.- lépett elénk morgolódva a japán, ezzel megmentve engem a választól, de ezzel szemben a németből csak egy sóhajt kapott válaszul.

- Elzavartak?- kérdeztem nevetve a japánt, aki csak megforgatva szemeit bólintott egyet- Nem baj, mi itt- tártam szét kezeimet és körbefordultam- befogadjuk a bajbajutottakat és eltévelyedetteket. 

- Szóval szerencsétlennek tartasz.- vonta le saját következtetését az egészből a japán- Kösz.- kezdett el lassan bólogatni.

- Te mondtad, nem is én.- kezdtem el nevetni, amibe a mellettem álló német is csatlakozott.

- Mi lenne, ha elmennénk korcsolyázni?- lépett közvetlenül mellém a francia pilóta.

- Kiveszekedtétek magatokat?- tettem fel a kérdést Pierre felé fordulva, aki erre csak kinyújtottam rám a nyelvét.

- Ez nagyon nem vicces, az unokabátyád nem engedi, hogy fizessek, főleg nem a tiédet.- morogta az orra alatt a férfi a problémáját.

- Jaj egyem a zúzádat, Mazepinével együtt.- gügyögtem neki- Mintha nem lenne kezem, hogy ki tudjam fizetni magamnak amit elfogyasztok.

- Itt nem ezen van a hangsúly Lia.- ingatta meg a fejét az orosz.

- Nem hát, a kinek a lova a nagyobb játékot játszátok, de meg kell jegyeznem, hogy az ln lovam a legnagyobb, tekintve, hogy Karen egy gyönyörű kancát ígért nekem, amikor végre világra jön. Na de akkor induljunk is korcsolyázni, ott még láttam az előbb egy szabad pingvint, amivel lehet csúszni. Nekem kell olyan pindvin, hát majdnem akkora, mint én.- mutattam magamra, miközben folyamatosan csacsogtam. Nem akartam, hogy ez a ami nap ilyen dolgokon csússzon el, max én a jégen.

- Ez nem attól van, mert a pingvin olyan nagy, hanem mert te vagy kicsi.- lépkedett mellettem Yuki, mire én döbbenten fordultam felé.

- Nem tudom, hogy melyikünk az, akinek alig sikerült elhagynia a földet!- vágtam vissza azonnal a pilótának, így most ő 

- Bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje.- kezdett el nyafogó hangon beszélni a férfi.

- Na, nagycsoport, elég legyen!- szólalt meg a hátunk mögött Nyikita, majd mindhárman nevetni kezdtek.

- Szerintem itt nem becsülnek meg bennünket Yuki.

- Szerintem sem.- értett egyet velem a férfi, majd felém nyújtotta saját kezét, átvéve tőlem az üres csészé- Szerinted, ha elfutunk, akkor is ennyire fognak bennünket becsülni?- tette fel a kérdést halkan, miközben felém sandított, én pedig magm elé emeltem kezeim.

Jobb kezemet félig felemeltem, majd kinyitottam három ujjam, mellettem a japán férfi csak mosolyogni kezdett, két ujj, erre már a férfi is jobban összeszedte magát, miközben ő lassan jobb felé mutatott, ahol sokkal kevesebb ember volt, mint a másik irányba, végül már csak az utolsó ujjam maradt kinyitva, mire a férfi megragadta kezemet, és mindketten futni kezdtünk.

- Hé!- kiáltott még utánunk Mick, de akkor már egyikünket sem érhette volna utol, hiszen jócskán előnybe kerültünk velük szemben.

A hotelben a japán pilóta és én már valahol a vacsoráénk közepénél jártunk, amikor a három másik férfi betoppant a hotel éttermébe. 

- Szerinted itt észrevesznek bennünket, vagy még ahhoz is kicsik vagyunk?- szólaltam meg hangosabban, mire minhárom férfi felénk kapta tekintetét, és  azzal a lendülettel el is indultak felénk.

- Komolyan, amilyen kicsik vagytok, annyira fel tudjátok bosszantani a másikat!- vágta le magát Mazepin mellém, majd azonnal oda is intette az egyik pincért.

- Ne is mond.- sóhajtottam fel, majd ajkaimat megtörölve dobtam az asztalra a szalvétámat- Néha nem is tudok miatta tükörbe nézni, te is így vagy vele Yuki, nem igaz?- címeztem a férfi felé a kérdést, aki csak mosolyra húzta az ajkait.

- Ez lehet főleg azért van, mert nem érjük fel a tükröt.- nevetett fel, mire én is azt tettem. 

- Nagyon humorosak vagytok.- forgatta meg szemeit unokabátyám, majd figyelmét inkább az éppen oda érdkező pincérnek szentelte.

A hatalmas kádban a habok között ülve nyújtózkodtam éppen a mai nap után, vagy jobban mondva ez az év után. A számadás mindenkire ugyan úgy vonatkozik, jót vagy rosszatt kapott, egyaránt.

Egyetem, új munkahely, új barátok, családi szeretet, új lakás... Ezzek szemben szinte semmit sem sem tudok felhozni, ami ne a pozitív oldalt erősítené az én felfogásomban. 

- Szabad .- kiabáltam ki, amikor valaki kopogott az ajtón, én pedig pontosan tudtam, hogy csakis a nég semmire sem való közül lehet az egyik az, aki ilyenkor is zaklat. 

- Manon, merre vagy?- szólalt meg a francia férfi a hatalmas lakosztályban.

- Fürdő.- kiabáltam ki, miközben egyik kezemt kinyújtottam a habok közül, a pilóta pedig szinte berontott a helyiségbe, de amikor meglátta, hogy éppen hol is vagyok, akkor szinte olyan döbbenettel állt meg, hogy féltem a hatalmas lendületkülönbség miatt órra esik, és a feje a fürdővizemben landol. 

- Manon, én nem, vagyis ha te most.- kezdett el habogni a férfi, de azonnal abba is hagyta, amikor felemeltem kezem, jelezvén, hogy ennyi elég is lesz. 

- Igen Pierre, én most fürdöm, de azt hiszem, hogy láttál már jóval kevesebb ruhában is.- forgattam meg szemeim, majd hogy ezt nyomatékosítsam a habokkalkezdtem el játszani, amik még mindig takarták egész testemet.

- Ez lehet, hogy tényleg így van.- egyenesedett fel a férfi, és meg is köszörülte a torkát.

- Csak lehet?- nevettem fel, és miután becsuktam szemeimet fejemet hátra vetettem- Ezt soha nem mondták az orvosaim, hogy emlékzavarom van.- ingattam meg fejemet, majd egy újabb fürdőbombát löktem bele a vizembe, ebből soha nem lehet elég.

- Nem! Az az éjszaka nagyonis megtörtént, minden pillanatára úgy emlékszem, mintha azóta is minden egyes nap újra és újra átélhetném az.- duruzsolta a férfi a szavakat, de már sokkal közelebbról, mint amilyen közel az előbb volt, így pillámat kinyitva kaptam felé fejemet- Engedd meg.- suttogta nekem, majd átnyúlva előttem vette kezébe a fürdőrózsát, ami mellettem pihent, majd bele is engedte azt a vízbe.

Hajamat vállamon átvéve csúsztam előrébb a kádvan, ezzel vizet fröcskölve a férfira, akit ez kicsit sem zavarta. Pólója ujját feltűrve figyelt engem, ahogy előre hajoltam, de végig úgy, hogy csakis az látszódjon, amit én láttatni engedek, így végül csak a mezítelen hátammal találta szembe magát, amin először végigsimított, majd a rózsát ismét a vízbe mártva kezdte el gyengéden, mégis határozott mozdulatokkal mosni azt.

- Olyan puha a bőröd.- suttogta, kezével pedig vállaimat kezdte masszírozni- Mintha az ember rózsaszirmo közé mártaná a kezeit. Bársonyos rószaszínű szirmok közé, amelyek a fiatalságot jelentik bárkinek, aki csak a közelükben érezheti magát.

- Pierre.- szólaltam meg azóta először, mióta a férfi a hátam mögé keveredett- Miét jöttél?- tettem fel a kérdést, mivel egyre inkább kezdtem zavarban érezni magam.

- Úgy tűnik, van ami nem változik, még mindig nem szereted a bókokat, és nem is tudsz mit kezdeni velük. Különben, fogalmam sincs, hogy miért jöttem, tudod általában egy férfi nem arra számít, hogy a nő, akihez jön úgy fogadja, hogy egy hatalmas kád fürdővízben ül, miközben csak a habok takarják el.- döntötte homlokát a hátamnak.

- A mai világban már mindenre fel kell készülni, nem igaz?- sójatottam, majd ujjaimat a vízbe mártva nyúltam hátra, ezzel bevizezve a férfi haját is, aki erre semmit sem szólt, csak megfogta ujjaimat, majd tenyeremet arcához húzta.

- Mindenbizonnyal.-emelte el fejét a hátamtól, ezzel együtt pedig kezemet is elengedte.

- Megtennéd, hogy felállsz, és elfordulsz. Ki szeretnék menni a vízből.- szólaltam meg ezzel megtörve a már percek óta tartó csendet.

- Persze.- szólalt meg a férfi, és tette is, ahogy kértem én pedig fel is álltam a habok közül miközben a víz lassan folyt végig és csöpögött le testemről.

- Még egy kérés.

- Ki menni, nem megyek ki.- makacsolta meg magát a francia, mire ajkaimra egy apró mosoly kúszott.

- Én csak a köntöst szerettem volna, de ha már íg felvetetted, akkor akár

- Tessék.- nyújtotta azonnal hátra felém a köntöst.

- Borzasztó vagy.- jelentettem ki, miközben csípőm körül megkötöttem a selyem zsinórt- Miért nem mész el?

- Te sem akarod!- szólalt meg ismét a férfi, de még mindig nem fordult felém. 

- És ha azt akarnám, ha parancsolnám, akkor elmennél?

- Ha valóban azt akarnád, akkor el, de nem akarod, te sem.

- Borzasztó vagy Pierre Gasly.- jelentettem ki ismét, majd el is sétáltam mellette, miután a dugót kihúztam a kádból.

- Lehet, hogy így van, de egyszer sem tagadtad, hogy igazam lenne.

Szavai ismét egy sóhajt váltottak ki belőlem. A hatalmas ágy mellé lépve emeltem fel a puha paplan egyik sarkát, majd be is bújtam alá.

- Csak így?- tette fel a kérdést a francia, miközben ajkain egy hatalmas mosoly játszott.

- Fáradt vagyok.- jelentettem ki, majd fejem fölé nyúlva kapcsoltam le a szobában a lámpákat, majd az oldalamra fordulva hunytam le szemeim, mert valóban fáradt voltam. 

- Hát jó.- jelentette ki könnyedén, majd elindult az ágy másik fele felé, levette nadrágját és póját, majd az ágy szélén helyet foglalva a zoknija is követte a többi ruhadarabot.

- Mit művelsz Gasly? Ez nem egy sztriptízbár.- ásítottam egyet, mire ő csak mosolyogva figyelt engem, miközben arcát a Hold ezüst fénye világította be.

- Mondtam, hogy nem akarod, hogy elmenjek.- jelentette kis ismét határozottan, de már egy szemforgatást is társított hozzá.

Felemelte a lepedő felőle eső sarkát, majd kényelmesen be is telepedett alá, de egy ujjal sem ért hozzám, sőt ahogyan én, úgy ő is kifelé fordulva próbált meg minél gyorsabban elaludni.

- Yuki? Édesem mit csinálsz?- dőltek neki az ajtófélfának, és úgy figyeltem az éppen videózó japánt. A francia olyan szobát vett ki hármunknak, aminek egybe nyíló zárt erkélye volt.

- Blokkot a reklámfilmbe.- jelentette ki, miközben egy pillantását sem pazarolta rám.

- Ne, ne, ne- vettem el tőle a telefonját és le is zártam azt- drága egyetlenem, ez itt Franciaország, nem dolgozunk hétvégente, még ha fegyvert fognak a fejünkhöz sem.- ültem le vele szemben. Még köntösben sem volt hideg itt, mintha egy kis buborékban lennénk, ami minden fizikai törvényszerűség elől el van hibernálva.

- Valóban?- nézett összeszűkített szemekkel rám, miközben arcán egy hatalmas mosoly rajzolódott ki, ám percek után jöttem csak rá, hogy nem is engem néz, hanem valamit, ami mögöttem van, vagyis inkább valakit figyelt, így én is arra fordultam, aholis a francia pilóta állt, teljes alvós szettes pompájában, miközben álmos tekintettel figyelt bennünekt- Nem dolgoztok hétvégente?- húzta még pimaszabb mosolyra ajkait a japán, és mindenttudó arcot vágva ivott bele előtte helyet foglaló teájába.

•🌼•