𝙺𝚘𝚛𝚘𝚕𝚓𝚘𝚟

- Oké, szóval ott volt Pierre?- nézett rám felvont szemöldökkel a szőke.

- Igen! Mindenhol ott van!

- Oké, oké, ez még nem a világ vége.- bólogat a német férfi, és ha ennyi lenne, akkor még akár igaza is lehetne. Lassan elhúzom számat, és alsó ajkamba mélyesztem fogaimat- Mit csináltál Liu?- sóhajtott lemondóan, ami miatt akár meg is sértődhettem volna, de mindenki tudja, hogy ami igaz, az igaz.

- Elhívott kávézni.

- És?- szólalt meg ismét, amikor megint nem folytattam.

- Összezavarodtam, vagyis inkább zavarban voltam, mert megint ott volt, és nem tudtam mi van, és elfogadtam!- temettem kezeim közé arcomat.

- Mondd, hogy lemaradtam, és április elseje van!- nézett rám hatalmas szemekkel Mick.

- Bárcsak!

- Jaj ne.- ült le mellém a pilóta, és hasonló testhelyzetet vett fel, mint én.

Mit tudtam volna csinálni? Vagy mondani neki? Annyira megilletődtem már csak attól, hogy ismét látom a férfit, hogy ha valaki a nevemet kérdezi meg sem tudok neki érdemleges válasszal szolgálni.

- Pierre?- lehelem halkan a nevet, de a férfinak ennyi is elég volt, hogy meghallja nevét, és ugyan olyan döbbenettel forduljon felém, mint én nézek rá...

- Thalia?- nézett rám hatalmas szemekkel, amikor végleg kilépett a helyiségből, maga mögött becsukva az ajtót- Minden rendben?- lépett egyet felém felvont szemöldökkel.

- Öm, persze, vagyis, amennyire rendben lehet.- intek az ajtó felé, mire kínosan elneveti magát.

- Nyilván.- bólint egyet lassan, majd mintha kínosan érezné magát megvakarja tarkóját- Én, öhm, valahogy, hát lépten nyomon egymásba botlunk, és arra gondoltam, hogy öhm, mi lenne, ha, ö, mondjuk elmennénk kávézni?- ereszt meg felém egy kínos mosolyt.

- Huh, öhm, őszintén megleptél, és

- Tudom,- vágott kétségbeesetten szavamba, és hadonásza magyarázott tovább- talán mivel nem régóta vagy itt, így tudnék segíteni neked kicsit.

- Öm, de mi van ha

- Figyel, ha nem, az is tök okés, csak

- Oh, nem, nem, nem mondtam, hogy nem.

- Akkor igen?- néz rám felvont szemöldökkel.

- Azt hiszem?- nézek rá felvont szemöldökkel, és ami a legjobb, hogy ő is ugyan olyan arckifejezéssel figyelt engem...

- És akkor, most mi lesz?- tette fel a kérdést a pilóta, azt a kérdést, amit már én is többször feltettem magamnak a nap folyamán, de mindig ugyan oda lyukadtam ki.

- Hát, elmegyek vele kávézni a városba, azt hiszem.

Még akkor is, ha félek, félek attól, hogy mi van, ha többet beszél velem, rájön, hogy ki vagyok, és voltam is mindvégig, de talán ami a legrosszabb, attól sokkal jobban tartok, hogy mi van akkor, ha nem ismer fel, és nem beszélhetek vele soha többé úgy, mint azelőtt, ha nem ébredhetek fel ismét a karjaiban, ha nem veszekedhetek vele ismét, ha nem láthatom újra, ahogy Csernobilt megszégyenítő módon próbál valami ehető ételt összehozni magának.

Mert igen, lehet, hogy gyűlölnöm kellene Pierre Gaslyt, de nem tudom, egyszerűen lehetetlen, hiszen amikor egy részem már teljesen elfelejtené, vagy gyűlölné a francia férfit, akkor egy másik részem olyan emlékekkel rukkol elő, hogy majd belehalok már csak abba is, hogy tudom, a férfi nem lehet mellettem minden egyes pillanatban.

A nap gyorsan telt, gyorsabban, mint bármikor mióta felébredtem a kórházban. Bárcsak az segített volna rajtam, ha mint kiskoromban most is elhajtom az óra mutatóit, ám most nem élveztem ennek segítségét, hisz azzal semmire sem mentem volna, csak magamat áltatom, az elmúlt egy évben pedig megtettem már azt éppen elégszer, és egyszer sem segített. 

Elhittem, hogy nem kell szembe néznem a múltammal, és ettől a reményemtől kaptam a legnagyobb pofont. 

- Gyönyörű vagy.- jelent meg mögöttem a német pilóta, amikor az utolsó hullámcsatot toltam a helyére a hajamban. 

A tükrön keresztül mosolygott rám, mely arckifejezése azonnal viszonzásra is talált. Talán ő volt az egyetlen, akinek el is hittem, amikor ezt mondta nekem, hiszen látom magamat a tükörben, és azt is tudom, hogy ez nem igaz. Az orrom teljesen már, mint volt, a hajam, ami olyan gyönyörű csokoládébarna volt, most szőkén verdesi a hátam, csak hogy még annyian sem ismerjenek fel, ahányan megtehetnék azt. És ha mindez nem lenne elég még csak felegyenesedni sem tudok mindig, hiszen az oldalam még mindig sajog, noha már közel sem olyan nagy, és mély a vágás rajta, mint eredetileg volt a műtétek miatt, sőt már-már szinte alig látszik.

- Persze.- nevetek fel keserűen, és megfordulok, hogy elindulhassak az ígért kávézóba, de a német nem engedi el a mondatomat ilyen könnyen, és nem engedi, hogy ellépjek mellőle, és kezeit oldalamra téve állított meg.

- Gyönyörű vagy.- jelentette ki, és szigorú tekintettel figyelt engem- Ha kell, minden pillanatban elmondom ezt.- kezdett el apró köröket róni ujjaival oldalamon, ami megnyugtatott, mint mindig ezelőtt.

- És ha kell, akkor ugyan ennyiszer tagadom ezt meg, mert tudom, hogy nem igaz.- nézek rá oldalra döntve a fejem- Had menjek.- csak lassan bólint egyet, majd a homlokomra nyom egy csókot, és lassan enged el engem.

- Vigyázz magadra.- mosolygott rám, én pedig elindultam, hogy felvegyem cipőmet is-  Mert Gaslyt még könnyen fejbe verem, ha kell!- ezzel a mondatával már csak az ajtóban ért utol, én pedig csak nevetni kezdtem a férfi fenyegetésén.

A hely, ahová a férfi hívott nem volt messze a háztól, így gyalog indultam el, nem minta lett volna más választásom, hiszen a baleset óta nem ültem a volán mögött, és nem is tervezek.

Egy negyed órás séta után érkeztem meg a kávézóba, ahol a francia pilóta már a terasz részen ült, napszemüveggel takarva szemeit, és az étlapot vizslatva, így egyenlőre észre sem vette, hogy én is megérkeztem. Lassan lépkedtem fel a fából épített helyre, amin cipőm talpa kopogott, így a francia is felkapta érkezésemre fejét, és feltolta napszemüvegét feje tetejére, majd mosolyogva pattant fel. 

Mire az asztalhoz értem, székem már ki volt húzva, és a férfi elém lépve nyomott arcom mindkét oldalára egy-egy puszit.

- Örülök, hogy újra látlak, Thalia.- eresztett meg felém ismét egy lágy mosolyt, majd a székemre letessékelve tolta be azt alám.

- Én is! Főleg, hogy most nem a véletlen műve.- nevettem fel, amibe a pilóta is csatlakozott.

- Mit szeretnél inni, vagy enni?- néz rám, miközben felém tartja az étlapot.

- Azt hiszem, csak valamilyen limonádét.- vettem át a lapot, és próbáltam nem utat engedni a rám törő rossz érzésnek, ami próbált hatalmába keríteni.

- Ennyi? Komolyan?- néz rám felvont szemöldökkel, és már majdnem nevet is, mivel kérdésével egy időben a hasam korogni kezdett.

- Komolyan.

- Ühüm,- nézett rám visszafolytott mosollyal, majd a pincérnek szentelte minden figyelmét, aki idő közben asztalunkhoz érkezett- Kérünk szépen két epres limonádét, egy tál mendiantot és egy tál macaront.- mondta el a rendelést.

- És ha lehet, akkor vanília nélkül.- néztem fel én is a pincérre, aki mind kiderült nő volt, és egy kicsit sem figyelt rám. Miért nem lep ez engem meg?

- Ahogy a kisasszony mondta, ha lehet akkor vanília nélkül.- mutatott felém Pierre, így a nő is felém nézett, és csak bólintott, majd ott is hagyott bennünekt- Nem szereted a vaníliát?- szentelte ismét minden figyelmét a férfi.

- Öhm, nem, vagyis rosszul vagyok, már csak a szagától, vagyis az illatától is.

- Értem.- eresztett meg felém egy lágy mosolyt- És mit lehet tudni rólad Thalia Koroljov?- támasztotta meg állát összekulcsolt kezein, és úgy figyelt engem.

- Semmi érdekeset.- nevettem el magam, mire a férfi csak megingatta fejét- Meghazudtolod amit mondok?- nevetem el magam.

- Nehezebb dió vagy, mint azt az ember gondolná!- nevetett fel, miközben hátradőlt, hogy a megérkező pincér mindent nyugodtan el tudjon helyezni a kis asztalon.

- Semmiben nincs vanília.- jelentette ki gúnyosan, majd ott is hagyott bennünket.

- Csak a parfümje volt tele vele.- fintorodom el, a francia pedig velem szemben megingatta a fejét.

- Rosszabb szaga volt, mint a halpiacnak.

- Azt hiszem, valaki nem szereti a halat.- nevettem fel ismét, mire a férfi csak sóhajtva megrázta fejét.

- Valaki, nem. Vagyis inkább csak unalmas neki.- vont vállat, és poharát emelte először ajkaihoz- Yukit már amikor először látott az ujjaid köré csavartad.- ejtett meg felém egy cinkos mosolyt a férfi.

- Áh, az én legjobb és egyetlen kínai barátom.- a megnevezésre a francia olyan jóízűen nevetett fel, ahogy még nem hallottam, amióta viszont láttam.

- Még nem csapott le a miatt, hogy kínainak hívod?- nézett rám mostmár mosolygó szemekkel.

- Nem, még nem!- mosolyogtam rá, és lassan, de annál biztosabban feloldódtam a férfi társaságában.

A kávézóban eltöltött három óra után a férfi kijelentette, hogy ha nem lenne-e baj, ha elmennénk sétálni, mivel megígérte az edzőjének, hogy mozogni is fog a mai nap folyamán, így miután mindent kifizetett, amit csak fintorogva figyeltem, e miatt pedig a férfi nevetni kezdett, amikor hátamra téve kezét kezdett el egy irányba tolni. Nevezetten a folyópart felé, ahol a hídon sétálva menet közben levettem cipőjeim, majd a férfi vállán megkapaszkodva léptem fel a híd korlátjára, mire a francia ijedten kapott utánam, és fogta meg csípőmet, aminek köszönhetően döbbenten néztünk egymással farkasszemet, mígnem lassan, elnegedett, így teljesen fel tudtam egyenesedni.

- Vigyázz!- nézett rám hatalmas szemekkel. A mondatra válaszul csak bólintottam, de a férfi még mindig ugyan úgy vizslatott- Emlékeztetsz egy régi barátra.- mondja ki nehezen a szavakat egymás után, mire a gyomrom mintha apró gombóccá gyúródott volna össze, tekintetemmel pedig már a folyót, és nem a férfit kémlelem.

- Szintúgy.- a szót elviszi a lenge szellő, ami a ruhám aljával is előszeretettel játszadozik, de a francia tökéletesen hallott, még így is.

- Először vagy Franciaországban?- tette fel a következő, helyzet mentő kérdést, a kínos csendet elkerülendő.

- Először?- fordulok felé ismét, ő pedig csak bólint- Nem! De először vagyok itt huzamosabb ideig.- oh istenem, ha egyszer rájön, ki vagyok, soha nem bocsát meg!

- És orosz vagy?

- Öm, félig, anyukám felől.

- Akkor honnan a vezetéknév? Mármint általában a férfi nevét viszik tovább a gyerekek.- javítja ki azonnal magát, amikor döbbenten fordulok felé kérdése hallatán.

- Az apám, nos, neki nem kellettem, amikor megszülettem.

- Jézusom.- ejti ki ezt az egy szavat, és maga elé meredve sétál tovább mellettem.

- Van ilyen.- érintem meg lábujjam hegyével a férfi vállát, mire ő felnéz rám egy óvatos mosoly kíséretében.

- Sajnos van.- ingatja meg a fejét lassan- Amúgy megy a francia?- tette fel szinte a semmiből a kérdést.

- Ez eléggé kétértelműre sikeredett.- köszörültem meg a torkomat, pedig nyilván értettem, hogy mire gondol. Vagyis, hogy konkrétan a francia nyelvre kíváncsi. Nos, azt pedig csak nem nyöghetem be, hogy amúgy ez az anyanyelvem.

- Úgy értem, a nyelv.- szedte össze magát nagy nehezen, amit mosolyogva figyeltem.

Hiányoztak ezek a pillanatok, bármennyire is nem akartam ezt bevallani magamnak, de hiányoztak. Pedig nem szabadot volna ennek az érzésnek kerülgetnie, egyrészt, a miatt, amit tett velem, másrészt a miatt, amit hiszen nem szabadott volna belegabalyodnom az általam szőtt múltnak a hálójába.

- Tudod mit mondana a franciák, hol lehet a legjobban nyelvet tanulni?- fordult felém hirtelen a férfi, egy sejtelmes mosollyal. Igen, nyilván tudom, mit szoktak mondani a franciák...

- Fogalma sincs.- ingatom meg a fejem mosolyogva.

- Nos sokak szerint a legjobban a nyelvet, egy szeretővel lehet tanulni, főleg az ágyban.- mélyeket lélegezve nézek le rá, ő pedig ugyan így figyel engem, és már látom rajta, hogy kezd megbánni, amit mondott, és kibúvót keresne alóla.

- Ez egy ajánlat lett volna?- nézek rá nevetve, ő pedig láthatóan megkönnyebülve, csak a vállát megvonva sétál tovább mellettem. Vagyis a hídon, hiszen én még mindig a korlátok egyensúlyozva próbálok nem a folyó másik partján kikötni.

- Segítek.- fordult felém a férfi, amikor a híd végéhez érve szerettem volna elhagyni annak korlátját. Kezeit két oldalamra tette, és óvatosan emelt le a korlátról, én pedig arra koncentráltam mindennél jobban, hogy még véletlenül se grimaszoljak, hiszen bal keze éppen nem jó helyen pihent.

- Köszönöm.- mosolyogtam rá, már amennyire a fájdalomtól ez lehetséges volt- Azt hiszem, hogy ideje lesz lassan haza indulnom. Kezd hűlni a levegő.- vezettem tekintetemet ismét a férfira, aki döbbenten vagy inkább csalódottan figyelt.

- Akkor haza kísérlek!

- Erre semmi szükség Pierre!- mosolyogtam a férfira, aki erre csak a fejét ingatta.

- Csak nem hagyhatom, hogy egy ilyen törékeny nő egyedül menjen haza.- söpörte el vállamról hajamat, majd kezét arcomra simította.

- Pedig kénytelen leszel.- nevetem el magam- Merthogy ez a törékeny nő, nem engedi, hogy haza kísérd!

- Miért?- néz rám felvont szemöldökkel, mire csak elnevetem magam.

- Mert nem kell mellém gardedám!- nevetek fel, és egy lépést hátrálok.

- De ugye nem ijesztettelek meg?- lép felém kétségbeesett tekintettel, és a felkaromra csúsztatta kezét- Nekem, nekem ez most új, nem úgy, csak hosszú idő után, most újra, ez a- szinte dadogott, ahogy én is tettem volna azt az ő helyében.

- Megértem.- fogtam meg kezét, ami a felkaromon pihent- Nekem is.- bólintottam fel mosolyogva- De tényleg mennem kell, csak ennyi az egész, valóban kezdek fázni.

- Akkor ez a tiéd.- vetette le, és terítette a hátamra saját pulóverét, amit amin az Alpha Tauri márka logója díszelgett- Legközelebb pedig majd visszaszolgáltatod.- suttogta a szavakat a fülembe, amiközben elhajolt tőlem, és egy puszit nyomott az arcomra.

- Legközelebb?- nézek rá félre döntött fejjel.

- Ha megtisztel a kisasszony.- mosolyog rám, majd felém nyújtja telefonját, amin idő közben meg is nyitotta a számsort, nekem pedig figyelnem kellett, hogy nehogy rezgő kézzel vegyem el a készüléket a pilóta ujjai közül.

Lassan pötyögtem be a számokat, szépen egymás után, majd a nevemet is föléjük biggyesztettem, és így adtam vissza a férfi kezei közé a telefont, ő pedig hatalmas mosollyal zárta azt ujjai közé.

- A viszont látásig Pierre.- léptem hátra párat mosolyogva, ő pedig integetve búcsúzott el tőlem.

•🌼•

Kissé előbb érkeztem a résszel, de remélem ez nem lesz hatással az olvasási élményre. 

A szeptember valahogy nekem mindig a monotonitást jelentette, és mivel holnap ismét esedékes a hónap kezdete, így ez szerettem volna még az előtt megosztani veletek, hogy ismét az ősz előszobájába lépnénk.

Sok sikert mindenkinek minden újabb kezdethez, és legyen további szép hetetek!❤