Író

A fiatal nő lassan emelkedett ki a habok közül, majd tekerte maga köré a puha anyagból készült fürdőköpenyét, majd puha papucsába is belecsúsztatta apró lábait, amiken bár még mindig meglátszanaak a balett miatti strigmái, ám már közel sem olyan mértékben, mint amikor aktívan az élete része volt a tánc. És bár hiányzott neki a tánc, mégis hálás volt azért, hogy a gyerekekkel foglalkozhatott, olyan gyerekekkel, akik minden olyan napját szebbé tették, amikor annak részei voltak.

Hajára törölközőbe tekerve állt meg az egészalakos tükör előtt, ami abban a szobában volt, amelyiket a német pilóta számára jelöl ki itt tartózkodásának idejére. A nő kioldotta a köntös zsinegét, ami miatt az anyag lábai mellé hullott, ő pedig végigvezette tekintetét tükörképén. A heg még mindig ott virított testén, amely a súlyos balesetére emlékeztette a francia nőt.

Ellépkedve a tükör elől vette kezei közé az egyik számára kikészített bolyhos törölközőt, és teste minden részén végigvezette azt, a legapróbb vízcseppet is felitatva onnan a kellemesen selymes anyaggal, majd bőröndjéhez lépve vette kezei közé Gabe karácsonyi ajándékát, amely az egyik szívének kedves fellépőruhájának rekreációja volt, oly módon, melyet a téi hónapokban is nyugodtan viselhetett, hiszen ahhoz is elég meleg volt.

A ruhát magára húzva, majd az éppen olvasott könyvét magához véve indult el a földszint felé, hogy egy kis minőségi időt tudjon tölteni önnönmagával, miközben gondolatait, melyek nyugodni sem hagyják elméje leghátsó zugába óhajtja száműzni.

- Hová, hová?- tette fel a kérdést a nő unokabátyja, miközben kezében egy hatalmas bögre teával, a falnak nekidőlve vigyelte a nőt, aki mint egy jelenés szelte át a lépcsőfokokat.

- Megyek, és minőségi időt töltök magammal.- emelte fel a könyvet kezében a nő, miközben ajkaira egy rég nem látott valódi mosoly rajzolódott ki, aminek hatására az orosz férfi is kénytelen volt engedni izmainak, és mosoly rajzolódott ki ajkian.

Az üvegbe zárt csodavilág, melyben a nő helyet talált magának ugyanolyan mesés volt, mint pár nappal korábban, amikor a német pilóta körbevezette ott a nőt, s megmutatta azt is, merre találja azokat az illatgyertyákat, melyeket még a pilóta nővére használt, amikor ide jártak telente.

Pár illatos viaszt elővéve gyújtotta meg óvatosan a kanócokat a nő, és vigyázva a lángra helyezte azokat a nekik kihelyezett kecses tartókba, s ült bele lassan, egy takarót tekerve maga köré, az egyik függőszékbe. 

A könyvét ujjai közé fogva nyitotta szét annak lapjaiat a könyvjelzővel megjelölt helyen.

,,Én viszont szerettem a hold puha, ezüst sugarait. Csalóka volt és megfoghatatlan, az ilyenkor elgurult tárgyak ritkán kerültek elő a szoba hasadékaiból, a holdfénynél olvasott könyvek megteltek furcsa történetekkel, amelyeket hiába kerestünk másnap reggel."

Az utak fagyosak voltak a kerekek pedig makacsak, és ahogy a francia pilóta a volán mögött egyreinkább fáradni kezdett, úgy lett egyre kezelhetetlenebb alatta az autó, őt azonban ez sem állította meg abban, hogy elérje a célját, amely már csupán fél óra autóútra volt tőle.

Bár a fűtés folyamatosan ment az autóban, amíg az út tartott, mégis a férfi meg mert volna esküdni arra, hogy az ujjai egyreinkább fáztak, miközben a kornyánt szorította, éppen úgy, ahogyan a nő könyvet szorító ujjai is egyreinkább kezdek elfehéredni, és bár tudta, hogy mit mondott neki a német férfi, és ő maga is érezte, hogy kezd jobban átfázni, mint azt bármikor is kellett volna, mégis, annyira nyugodtnak érezte magát, mint az elmúlt időben egyszer sem, így figyelmen kívül hagyva azt, mit józan esze diktált volna lapozott egyet az ujjai között tartott könyvben, és merült bele ismételten a betűk által nyújtott megnyugtatóan más, mégis sokkal kellemesebb világába. 

Mindkét fiatal szomjazott a nyugalomra, s testük minden jelét a szőnyeg alá söpörve haéadtak arra, merre a remélt s képzelt nyugalmuk oázisát vélték, vagy szerették volna fellelni.

A nő sóhajtva csukta össze a könyvet, majd tette azt a mellette helyet kapó asztalra, s jobban belecsúszott a puha párnákba, melyeket valaki a székbe helyezve hagyott ott.

Szerencsére nem egyszer volt vendége ő sem itt a német pilótának, még az előtt, hogy Manon a kettőjük közötti térbe lépett volna, így a francia férfi könnyedén ütötte be a kapükődot, majd indult el a hatalmas, és kissé talán barátságtalan ház ajtaja felé.

A bepillézett tó magával radta a férfi tekintetét, hiszen éppen olyan gyönyörűen tiszta kék volt, mint a nő szemei, melyekben bármikor örömmel veszett volna el, hogy azokban úszva élhesse le életének többi részét.

Az autót leparkolva vette magához kabátját és kezdett el felfelé lépkedni a fagyos márványlépcsőkön, hogy elérhesse a nőt, kitől olyan messze sodorta magát, mintha egy óceán furakodott volna be közéjük.

A férfi elszántan nyomta le a díszes kilincset, elszánt volt, hogy megmondja a nőnek, hogy talán mindennél és mindenkinél jobban szereti őt, és nem hajlandó ilyen könnyen elengedni maga mellől őt, csak mert ismét egy olyan dolgot követett el, melyet éppeszű ember soha nem tenne meg, ha Manon lenne mellette.

A nagy házba belépve a csend ölelte körbe a férfit, ami abban a pillanatban nyomasztóan is hatott rá. Főleg, amikor a hatalmas és nehéz ajtó becsapódott mögötte, amire a már szinte szunnyadozo nő is felkapta a fejét.

A két szőke férfi nem lehetett az, hiszen Mick szólt neki, hogy elmennek, és nem is hiszi, hogy pár óránál hamarabb végeznek, egy szponzori tárgyaláson, de ha bármi baj van, akkor hívja fel őket.

Manon lassan emelkedett fel eddigi helyéről, és sétált csendesen az ajtóhoz, hogy lássa ki lépett be a házba, kezében a telefonnal, melynek képernyőjén Mick száma volt tárcsázva.

Ahogy a nő pontosan látta kis is áll az ajtóban tanácstalanul, nem tudva merre induljon el, reflex szerűen sikított egyet, majd kapta kezét szája elé, miközben véletlenül megnyomta a hívás kezdeményezését kezében tartott készülékén.

- Manon!- lehelte halkan a férfi ezt az egyeten szót, mely mint egy ima hagyta el lágyan rózsaszín ajkaikt, miközben nagy léptekkel indult el a nő felé, aki kétségbeesésében a birtokra vezető ajtót választott menekülő útnak, mégha ez talán nem is a leglogikusabb döntés volt a tél kellős közepén.

- Manon!- rontott ki a nő után a férfi, de a fiatal lány már a tó felé vezető ösvény felénél járt.

Mezítláb, és csak a Gabetől kapott fehér ruhában, ám ő ezt cseppet sem érezte hidegnek, hiszen tagjai már rég átfagytaj miközben az üveg teraszon ücsörögve olvasott.

Hipotermia...

- Manon! Meg fogsz fagyni!- kiáltotta el magát, hiszen féltette a nőt. Félt, hogy mi történik vele, ám hangja hallatára közel sem az történt, amit várt.

Manon megfogta szoknyája két oldalát kezdett el rohanni az ösvényen, mire döbbenetét feldolgozva indult el utána a francia férfi is.

A francia nő nem figyelt eléggé maga elé, így bár a szika pereme előtt, ami benyúlt a pillezett to fölé, meg szetett volna állni, megcsúszott előtte, és döbbenetétől, meg sikítani sem tudott, miközben zuhant a kékség felé.

A francia férfi már ugrott volna után, hogy kimentse a nőt, aki körül a fehér ruha úgy lebegett, mintha egy angyal lenne ott felhőkön ülve, ám Pierret valaki megragadta hátulról, és egy másik személy mellette beugrott a jeges vízbe.

Miközben Pierre kétségbeesetten figyelte, ahogy Nyikita karjai között a törékeny nővel kifelé igyekezett a tóból, addig Mick a franciát rázta, hogy mondja már el neki, hogy mi a franc történt.

Sokk...

•🌼•

1 . . .