Koroljov

А kis téli kiruccanás Nyikitéval különösen jó hatással volt rám, aminak az unokabátyám is láthathatóan örült. Így amikor csapattársa felvetette, hogy töltsük nála a téli szünet hátramaradt részét, szóval most éppen Mick vendégszeretetét élvezzük a svájci Alpokban.

- És a birtok végében van egy tó, egy kis szikláról lehet beleugrani, de most télen valahogy nem ajánlom.- fejezte be az idegenvezetést a német egy üveggel zárt teraszon, utolsó mondatával pedig megmosolyogtatott.

A magam köré tekert plédet szorosabban magam köré húztam,  és úgy vezettem mégegyszer végig tekintetemet a kinti tájon.

- Olyan, mint egy téli mesevilág.- mosolyodtam el lágyan, mire a német pilóta izgatottságtól csillogó szemekkel fordult felém.

- Tényleg olyan! Ha szeretnéd, akkor majd egyik nap megmutatom az egész kertet. Anyukám imádja rendezni, és bár tavasszal és nyárons okkal színesebb, most is vannak neki mesés részei.

- Azt megköszönném.- fordultam mosolyogva a férfi felé, aki azonnal viszonozta gesztursomat.

- De most menj be!- fektette hatalmas tegyerét a hátamra- Itt észre se veszi az ember, de lassan elkezd kihülni, mert nem tökéletes a szigetelés.- ingatta a fejét a pilóta, miközben a hatalmas ház felé terelgetett.

- Na, vége a kis romantikus sétátoknak?- tette fel a kérdést Nyikita, amikor ismét beléptünk a nappaliba.

- Téged ennyire nem érdekel, hogy mi hol van a házban?- néztem rá felvont szemöldökkel, miközben leültem a kanapéra, és elvettem a teámat, amit még a német férfi főzött nekem, amikor megérkeztünk.

- Tudom hol a konyha és a fürdő, kell ennél több?- érkezett tőle a következő kérdés, mire csak megfordattam szemeim.

- Angel nem jött?- néztem a németre, aki csak szomorúan megingatta fejét- Annyira hiányik Sansa, amióta egyedül hagyott.- sójatottam fel, és hátradöntöttem fejem.

- Az egyik haveromnak,- dobta le magát mellém Mazepin, és masszírozni kezdte a lábaimat- Golden Retriever kutyáim vannak, és most születtek nekik kölykeik, mi lenne, ha beszélnék vele, és kapnál egy apró kutyust?- tette fel mosolyogva a kérdést.

A német férfi közben helyetfoglalt velünk szemben egy puha fotelben, és onnan figyelt bennünket, miközben én mérlegeltem, hogy vajon mennyire is lenne ez jó ötlet jelenleg.

- Megnézhetem előtte élőben a kiskutyákat?- fordultam az unokabátyám felé, mire ő csak mosolyogva bólintott egyet.

- Megyek telefonálok is neki.- szorította meg a lábaimat, és elindult felfelé a lépcsősoron- Ja és utána ne várjatok vissza,- legyintett egyet ásítás közben- szerintem alszom egyet.- erre a kijelentésre mindketten elnevettük magunkat.

A német pilóta maga mögül előhúzva a távirányítót kapcsolta fel a TV-t, és kis keresgélés után megállt egy csatornánál, ahol éppen a Moszkvai Balett karácsonyi előadásának az ismétlését vették adásba. 

- Nektek is voltak karácsonyi műsoraitok?- fordult felém a pilóta, amivel sikerült kizökkentenie kavargó gondolataimból.

- Minden évben.- bólintottam lassan- Mindig eljött megnézni a családom, utána pedig nálam ajándékoztuk meg egymást.- mosolyodtam el az emlék hatására, majd visszafordítottam tekintetemet a TV felé, ahol a bemutató már a vége felé közeledett.

- Liu.- szólított meg ismét a német, mire mostmár teljes testtel felé fordultam- Hogy vagy mostanába?- tette fel a kérdést, és látszott rajta, hogy valóban érdekli a válaszom. Az igazi válaszom.

- Tudod gondolkodtam mostanában Mick.- mosolyodtam el lassan, majd mégjobban magamra csavartam a takarómat- És rájöttem, hogy nem tudom, hogy mi lett volna, akkor, ha kitartok melletted Mick. Kezdtem beléd szeretni akkor.- húztam lágy mosolyra ajkaimat- Komolyan kezdtem beléd szeretni!- ingattam meg fejemet lassan, majd sóhajtottam egyet- Jött Pierre, és nem tudom,- ingattam meg fejemet- talá nem is éreztem iránta semmit sem, most nem, csak még amikor, a balesetem előtt.- emeltem ajkaimhoz a hatalmas bögrémet.

-  Lia.- figyelt döbbenten a német férfi, mire megingattam fejem.

- Késő van Mick.- álltam fel lassan- Megyek és lefekszek én is aludni.

- Lia! Én még mindig itt vagyok neked, ha kellek, még mindig!

- Nem, Mick.- ingattam meg a fejem- Réjöttem, hogy talán nem nekem való az, hogy egy férfi mellett kössek ki, főleg nem melletted, te jobbat érdemelsz tőlem Mick, sokkal jobbat, egy olyn valakit, aki tudja, már az elejétől fogva, hogy csak téged szeret!

Mosolyogva néztem a vállam felett a férfira, majd indultam el az emelet felé a nekem kijelölt szobába éjszakára, hogy ki tudjaam alundi magam, hiszen a repülőút a kis rögtönzött nyaralásunkról ide nem éppen a legrövidebb volt.

Gasly

- Tudod, hogy hol vannak Mazepinék?- tette fel a kérdést Yuki velem szemben megállva, amivel a fársz hozta rám, mivel teljesen abban a hitben éltem, hogy egyedül vagyok olaszországi házamban.

- Hogy a fenében jöttél te be ide?- kaptam a szívemhez, majd a padlóra vezettem tekintetemet, ahol az összetört csészém darabjai hevertek, ami ijedtemben csúszott ki ujjaim közül.

A japán férfi felemelte ujjait, amin ott csilingeltek a kulcsok, amiket pár hónapja adtam át neki, és talán már éppen akkor el is felejtettem, hogy egyáltalán léteznek...

- De akkor tudod, vagy nem tudod, hogy hol vannak Mazepinék?- tette fel ismét a kérdést a férfi, miközben én sóhajtva guggoltam le a csésze szilánkjaihoz.

- Nem Yuki, nem tudom, hogy hol telel a Mazepin család.- sziszegtem ajkaim között a szavakat, mivel már leglább egy hónapja nem hallottam semmit sem Manon felől, sőt, még csak a bátyja sem mondott semmit, amikor visszaértek Oroszországból, annak ellenére, hogy találkoztam vele, még ha csak futólag is.

- A hegyek túloldalán.- kapta ki kezem közül a csészét, majd indulatosan a kukába dobta azokat- Vagy szedd össze magad, vagy hagyd komolyan békén, de akkor magadban is zárd le a dolgokat, nem csak ne menj el beszélni vele.- ingatta meg a fejét a japán pilóta, mire csak sóhajtottam egyet, miközben ő a kulcsokat az asztalra dobta- Csak hogy ne hozzam rád máskor a szívbajt.- forgatta meg szemeit a férfi, majd már majdnem el is hagyta a házat, amikor utána szóltam.

- Miért mész már el?- tettem fel a kérdést, miközben gondolatiam megállíthatatlanul cikáztak fejemben.

- Mert megy a gépem, és még vissza akarok menni a családomhoz, mielőtt a gyárban kötelezően meg kell jelennem minden nap. Neked is ideje lenne elmenned valami olyan helyre, ahol nem mindenhez kötődik Manon.- emelte fel az egyik szobapapucsomat, amit még Sansa rágott meg akkor, amikor a nővel, rövid ismeretségünk után mindketten itt kötöttünk ki Olaszországban a karantén miatt.

Egy intés után a japán csapattársam elhagyta a házat, én pedig ujjaim közé véve kulcsaimat kedtem el babrálni azokkal. Édesanyám is azt mondta, hogy ha valahogyan, akkor csakis személyesen tudom ezt megoldani Manonnal. Most pedig még a lehetőség is adott, hiszen itt van Svájcban. Mintha ő maga is tálcán kínálná a lehetőséget.

Az egyetlen probléma csupán annyi, hogy szinte biztosra veszem, hogy a német Haasos pilóta egyik családi birtokán vannak, az unokabátyjával, vagyis az ezüst tálcán kínált sütemény, minden csak nem könnyen megkapható.

Sőt talán még csak nem is egérdemelt...

Kulcsaimat lesöpörve a márvány konyhaszigetról indultam el az emelet felé, hogy egy kis bőröndbe beledobáljak pár létfontosságú dolgot, amit feltétlenül magammal kell vinnem.

A kocsikulcssot leakasztva a falról indultam el kifelé, hiszen a hatalmas hóviharok miatt, amik a svájci hegyekben vannak arra nem indítanak egy repülőjáratot sem, sőt még kocsival is mindenkit óvatosságra intenek, ha célba veszi az országot.

Valami azt súgja, hogy nem ez lenne az első olyan óvatlan döntésem, ami után legszívesebben magamra fordítanám a sakktáblát, hiszen ellenfelem lépésel alatt sakk-mattot tudna adni nekem, oly egyszerűen, mintha az én királyom még csak a táblán sem lett volna az egész játszma alatt...

Határozott mozdulattal fordítottam el a kulcsot, ami a hideg miatt kissé nehézkesen ugyan, de beindította a motort, hogy egy hirtelen mozdulattal elcsavarva a kormányt hagyjam el a kocsibejárót, majd a GPS-be beírva a német pilóta címét kanyarodjak rá az autópályára.

•🌼•

2 . . .