𝙺𝚘𝚛𝚘𝚕𝚓𝚘𝚟

- Szóval, mi nem dolgozunk hétvégente kisasszony?- ült le mellém Yuki, mire szememet megforgatva rúgtam őt bokán, mire azonnal felszisszent.

- Mi van Tsunoda, csak nem leért véletlenül a lábad a székről, és ennyire megijedtél a talajtól?- tette fel nevetve a kérdést az unokabátyám. Azt hiszem jelenleg ő az egyetlen, aki még cska nem is sejt semmit abból, ami valójában meg sem történt...

- Reggel kerestelek Pierre.- jelentette ki a semmiből Mick, de közben folyamatosan engem nézett, még csak véletlenül sem az említett franciát.

- Hogy-hogy?- tette fel a kérdét a pilóta, amikor leszenvedte a majdnem megakadt falatot a torkán.

- Gondoltam elmehetnénk együtt edzeni.- vont vállat a német szőkeség.

- Futni voltam.- jelentette ki semmitmondó hangon a francia, majd folytatta a reggelijét.

- És merre? Mert lent az edzőtermben biztos nem.

- Nem is. Nem tudok bezárt helyen futni, nekem a futás az egy szabadtéri sport.

- Akkor ezek szerint Lia szobálya nem lehet valami zárt hely, szerinted.- most nekem adkadt volna a torkomon a falat, ha nem ügyeltem volna annyira. Tekintetemet a velem szemben helyet foglaló orosz férfira vezettem, aki rezzenésteken arccal engem figyelt.

- Hogy érted ezt?- tette fel a kérdsét Pierre.

- Mivel amikor visszaértem az edzésből, akkor onnan láttalaki kijönni reggel, Liaval együtt.- Nyikita tekintetével ölni lehetne, de nem csak egy, sokkal inkább egy hadseregnyi embert.

- Igen, mivel elhagytam a kilépő kátyámat, és mivel hármunknak egybenyitott zárt teraszunk van, így be tudtam menni mindkettejükhöz,- intett fejével felém és a japán felé- és mivel Yuki szobájából olyan hangok szabadultak ki, amikre lehet közelebbről nem lettem volna kíváncsi,- most a japán pilóta kezdett el köhögni mellettem- így már csak Manon szobája maradt, aki éppen akkor fejezte be a reggeli készülődését, így együtt el tudtunk indulni ide.

- Igen?- fordult az orosz pilóta a francia férfi felé, és úgy méregette, mintha csak egy darab hús lenne, egy olyan darab hús, mint egy macska, aki kényesen sétálgat a láncra kötött kutya előtt, egészen addig, amíg egy láncszem el nem pattan. Ezzel a hasonlattal csak az a baj, hogy az a lánc bizony komolyan pattanásig feszült, miközben Yuki mellettem még mindig fuldokolt a rá elhangzott, ám ki nem mondott vádak miatt.

Megütöttem a japán hátát, mire az ő szájából egy egész keménytojás repült ki pontosan a vele szemben ülő Pierre pohárába, aminek tartalma ennek köszönhetően Nyikita tányérjára plattyant, mellettem pedig az Alpha Tauris pilóta az asztalra dőlve adott ki valamilyen nevetés és köhögés keverékének vélhatő hangot. 

- Neked komolyan egy egész tojás ragadt bent a szádban?- tettem fel a költői kérdsét, mire a már kissé lecsillapodott japán csak bólogatni kezdett- Mi lett volna veled, ha nem csaplak hátba?- tettem fel a kérdést, amire immár választ is reméltem.

- Remélhetőleg nem fulladok meg.- köszörülte meg ismét a torkát, majd megitta maga előtt helyet foglaló narancslevét.

- Gondolom erre már nem tartasz igényt.- szúrta bele villáját a tojásba, majd szemmagasságba is emelte azt.

- Valójában.- gondolkodott el a férfi, mire hatalmasra tágult szemekkel néztem rá.

- Yuki, ne őrits már meg!- kezdtem el masszírozni a homlokomat.

- Éhes vagyok.- vont vállat mellettem kiskutya szemekkel a férfi.

- Tessék, nekem elment az étvágyam.- toltam elé saját tányéromat, aminek örömmel esett neki- Én ma pihenek, mert én azért vagyok itt.- álltam fel az asztaltól- Aki pedig az idő alatt meg mer halni, valaki más által, amíg nem vagyok itt, azt megölöm, azzal együtt, aki előttem ölte meg. Világos?- néztem végig a négy férfin.

A japán, aki úgy tömi a fejét, mint aki már hónapok óta nem kapott enni. A francia, aki úgy méregeti a németet, mint aki Nyikitán átugorva nekiesik, és letépi a nemesebbik felét, a miatt, mivel majdnem lebuktatta a kis kalandját. A német, aki engem figyel, mintha bármit is ki tudna olvasni csak abból, hogy felálltam. És az orosz, aki meg tudná ölni a franciát, már csak a miatt is, hogy azt a hátán hordja a föld. Mint valami rossz vígjáték kezdete, én pedig csak fejemet ingatva indultam el az emelet felé.

Hason fekve az ágyamon néztem át a jövő évi előadásnaptárat, majd egy újabb naptárat megnyitva az orvosi látogatásaim eshetőségeit is végignéztem. 

- Mit nézünk?- tette a kezét a hátamra a francia férfi, ami miatt annyira megijedtem, hogy a laptopom tetejét olyan hirtelen csaptam le, hogy még attól is féltem, hogy eltört- Rossza a lelkiismereted?- ült le mellém a férfi.

- Azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak?- tettem fel a kérdést, féloldalasan a férfi felé fordulva, aki ezt kihasználva ugyan ebben a helyzetben feküdt le velem szemben.

- Mi lenne, ha elmennénk együtt úszni?- tette fel a kérdsét a férfi, mire én mellette olyan gyorsan ültem fel, hogy még kezét sem volt érkezése elemelni a csípőmről.

- Nem!- ejtettem ki olyan keményen ezt az egy szavat, hogy még magamat is megleptem vele.

- Manon?

- Ne!- keltem fel az ágyból. Laptopomat ujjaim közé véve tettem azt az asztalra a szoba közepén.

- Manon! Mi történt?- kapta el a kezemet a férfi, mielőtt még távolabb menekülhettem volna előle- Mi rosszat mondtam?

- Semmit sem.

- NAgyszerű, akkor miért nem akarsz elmenni úszni?- tette fel ismét a kérdést a férfi.

- Éppen női gondokkal küzdök.- jelenetettem ki, de a férfi csak megingatta a fejét.

- Nem.- jelentette ki ellentmondást nem tűrően, mégis puhán- Tegnap habfürdőben ültél, biztos, hogy nem ez az oka.

- A kettő nem  zárja ki magát.

- Nálad igen, ismertlek Manon. Mégis miért akarsz engem, vagy inkább magadat becsapni?

- Mert fáj.

- Fizikailag?- tette fel azonnal a kérdsét a férfi, és kissé enyhített is a szorításán.

- Sokkalinkább lelkileg.- ingattam meg fejemet.

- Engedd, hogy segítsek begyógyíteni. Mert a szerelembe esés megélése könnyen leírható állapot. Hasonlították már a gyönyörök ezreihez, a méz édességétől a rózsa illatáig. Engedd, hogy mézet csepegtessek az összetörni készülő szíved darabkáji közé, had fogják össze azok az édes cseppek, melyek még csak nem is hasonlíthatóak a bőröd édes ízéhez, és még csak véletlenül sem mérhető lelked könnyed édességéhez. Engedd, hogy segítsek neked én, legyek én a virágos, melyről méhed formájában mézet készítvén mérhetem a boldogságot azokban a ragacsos arany cseppekben, melyek már lecsorognak szívedről, hiszen az már összetapadt.

- Pierre

- Csak enedd meg nekem, drága méhkirálynőm. Had legyek a legboldogabb minden előtted térdelni kényszerülő szolgálód közül, had legyek az, aki végignéz, hogyan épül fel ismért egy sokkal szebb és erősebb formájára a szíved, drága méhkirálynőm, még ha csak kis részem is lehet a dolgokban. 

- Pierre

- Kérlek, ha térden kell állnom előtted, akkor azt teszem, ha a fellegekbe kívánsz, akkor lebegni fogok, csak hagyd, hogy körülötted legyek.

Lassan indultam el a fürdószoba felé, a francia férfi pedig ujjait le sem véve rólam jön utánam, minthacsak hozzám kényszerült volna nőni. Mielőtt beléptem a helyiségbe felkapcsoltam ott a lámpát, és úgy álltam meg a férfival a hátam mögött a hatalmas egész alakos tükör előtt. 

Pierre egy ideig méregetett kettünket, éppen úgy, ahogy tettem azt én is, majd egy idő után csak velem megtalálva a szemkontaktust pihentette meg állát a vállamon.

- Mit szeretnél nekem mutatni, méhkirálynőm?- tette fel a kérdést szinte mézédes hangon.

Lassan nyúltam le a pólóm alsó szegélyéig, majd húztam felfelé az anygaot ugyan olyan lassúsággal. Az egész hasam láthatóvá vált a francia férfi számára, aki azonban még mindig csak íriszeimet kereste, mintha félne.

- Ezért, Pierre.- vezettem ujjait a hatalmas hegre a hasamon, majd másik kezével is ugyan ezt tettem, csak azt az oldalaom lévő gyógyulás jeleire illesztettem- És ezért.

A francia férfi csak semmit sem reagált arra, amit mondtam, csak belefúrta fejlt a vállamba és símogatni kezdte a két heget, majd lassan emelte le kezeit a sebekről és lassan kezdett el leereszkedni a térdeire, és meg is fordított magával szemben.

- Pierre mégis mit

A kérdést még fel sem tettem, amikor a férfi meleg ajkait a hasamon lévő heghez érintette, mire engem kirázott a hideg és egy halk sóhaj szökött ki ajkaim közül. A férfi lassan haladt végig az egész hegen, majd lassan feljebb tolva magát tette meg ugyan ezt az oldalamon lévő heggel is, amikor pedig mindkét sebbel végzett akkor a hasamnak döntötte arcát. 

- Gyönyörű vagy.- jelentette ki a férfi, amikor felnézett rám, miközben kezeit a hátamra vezette és ő is felállt, immár szembe kerülve velem- Gyönyörűbb, mint bárki más, akit életem során láttam. Ezek a hegek csak azt jelentik, hogy te olyan küzdelmet éltél túl, amibe más még csak bele se merne kezdeni, és ha bárki e miatt ítél el, akkor azt hiszem ő bukott meg emberileg.- fogta kezei közé arcomat, és homlokát enyémnek döntötte.

- Nem is érdekel mások véleménye, soha nem is édekelt, ezt te is tudod, és az ellen még tenni is tudok, hogy mások ezt lássák, de én. Én minden egyes nap kénytelen vagyok szembenézni a testemmel Pierre.- jelentettem ki, miközben összeszorítottam szemhélyaimat, hogy ne follyanak ki könnyeim.

- Manon te

- Azzal a testtel kell szembenéznem minden nap, amelyik már nem képes arra, hogy kiálljon, és akár több óráig egy pliét vagy egy coupét de ami a legrosszabb, hogy néha, még csak egy darabot sem vagyok képes megcsinálni ezekből, mintha nem is ugyan az az ember lennék, aki évekkel vagy ahár csak pár évvel ezelőtt. És ezért gyűlülüm magam, gyűlölöm.- jelentettem ki, mire a pilóta úgy nézett rám, mintha éppen most öltem volna meg valakit. 

- NEM!- a férfi szinte kiabált, és egyre határozottabban szorított magához- Manon, te olyan dolgokra vagy képes, mintha nem is ember lennél. Ilyen dolgokra más még akkor sem lenne képes, ha millió támogatója lenne, de te szinte egyedül túl tudtad élni ezt a balesetet, azt, hogy belecsöppentél egy teljesen új családba. Te magad vagy a csoda, Manon! Hidd el nekem!- nyomott egy csókot a homlokomra a férfi. 

- Te ezt nem érted Pierre, ezolyan, mintha benne ültél volna egy gyors autóban, és egyszer csak összetöröd, egy baleset miatt, nem önhibából, így újra össze kell építeni, amit nyilván meg is tesznek, de az elmélet alapján nem ugyan olyan lesz a kocsi, nem lehet vele ott az élmezőnyben, csak a középmezőny végén, te mit szólnál akkor?- tettem fel a kérdést a férfi szemébe nézve, aki erre nem találta a szavakat.

- Akkor küzdenék, hogy a legjobbat hozzam ki a helyzetből.

- Elég sokáig tartott megszülni ezt a választ.- bólogattam lassan. 

- Nem tudom, hogy mit tennék akkor, de csak azért, mert nem kerültem még ebbe a helyzetbe, de te voltál ebben a helyzetben, és a lhető legtöbbet hoztad ki belőle, szóval szerintem neked még csak váletlenül sincsen okod azon gondolkodni, hogy mi van akkor, ha, mert nincs ha, csak te vagy Thalia Manon Koroljov. Egy tökéletes nő, minden egyes részlettel.- simította kezeit a hegeimre- Te az a Manon vagy, aki kislányoknak segít, hogy beteljesüljönek az álmaink, még ha ezzel talán minden nap át is éli azt, hogy az övé már nem fog, te az a Manon vagy, aki felkereste a családját, és megszerettette magát a nagyszüeivel mindennek ellenére is, nem engedted el a barátaidat, és a családodat sem. Te egy erős nő vagy Manon, és ha nem hiszel nekem, akkor addig fogok küzdeni, amíg el nem hiszed nekem, hogy igazam van! Érted?! Küzdeni fogok, értünk, érted!

- Rajtam már az sem segítenek Pierre, és nem akarok mésokat magammal rántani, a saját szenvedésembe, ezért is hagytam ott a bátyáamat, a szüleimet, Christiant, Koroljovéket és Mazepinéket is, nem akarok magammal rántani senkit sem.

- Nem rántanál.

- De nem is foglak! Ebbenbiztos lehetsz!

- És ha én magamtól ugranék?

- Akkor őrült vagy!

- Akkor ketten vagyunk azok.- jelentette ki, miközben lassan ajkaimhoz hajolt, majd sajátjait finoman érintette enyémekhez- Dehát ketten minden sokkal izgalmasabb, nem?- tette fel a kérdsét nevetve, amikor elvált tőlem, majd egy hajtincsemet a fülem mögé tűrte.

Lassan lecsuktam szemeimet, és csak hagytam, hogy elvesszek a hatalms ölelésben, miközben a pilóta mindkettőnket ringatott.

- Csak engedd, hogy jobb legyen.- suttogta a fülembe, majd a fejem búbjára nyomott egy csókot- Nézzünk meg egy filmet.- kezdett el lassan kiterelgetni a fürdőszobából.

- Valami rajzfilmet, amin sírhatok.- bigyesztettem le ajkaimat, mire a féréfi nevetni kezdett, majd lassan le is telepedett velem az ágyra, és felnyitotta a laptopot, amit idő közben vett magához. 

- Akkor milyen rajzfilmet szeretnél nézni?- simogatta meg a hátam a férfi, mire csak végigfeküdtem az ágyon.

- Nem tudom, valamit, amiben cuki állatok vannak.

- Melyik rajzfilmebn nincsnek aranyos állatok?- tette fel a kérdést a férfi eflháborodva, majd mellém telepedett és közénk tette a laptopot, amin egy animációs filmet indított el.

Fejemet a férfi vállára hajtottam, és úgy figyeltem a képernyőt, ahol egymást követték a színes képkockák, én pedig ahogyan a kockák egyre inkább életre keltek, úgy lettem egyre álmosabb, és pislogtam egyre többet, és egyre sűrűbben, majd lassan el is nyomott az álom a francia férfi vállán. 

Amikor felébredtem már csak a laptopom állt előttem, képernyőjére egy rózsaszín postittel, rajtam pedig egy hasonló színben pompázó bolyhos takaróval. Lassan nyújtózkodva ültem fel az ágyab, majd miután kidörzsöltem szemeimből az álmaim egy részét nyúltam a rózsaszínű papírdarabért, hogy elolvashassam anak tartalmát.

Elaludtál, Méhkirálynő, habár most inkább Csipkerózsika... A rajzfilm amúgy jó volt, ajánlom figyelmedbe egyszer, amikor nem leszel ennyire fáradt, de most inkább hagytalak pihenni. A laptopodra viszont letöltöttem valamit, ami a következő évedben még a hasznodra lehet! 

G.

A szavakat elolvastam a kacskaringós bettűkkel levésett szavakat, kapcsoltam is fel a gépemet, majd meg is nyitottam rajta az eddig ott nem lévő ikont, ami azonnal egy naptárba dobott be, amiben a következő évi Forma 1-es versenyek voltak beírva, fölül pedig egy kis utasítás a színekhez. Be voltak jelölve azok, amiken biztos részt tudok venni, azok, amiken kétséges és azok is, amiken biztos, hogy nem. 

A következő nyilra kattintva az alkalmazás azonnal át is dobott a másik, már meglévő naptáramba, ahmi az orvosi látogatásaimra hivatott emlékeztetni. De ebbe a naptárba is bele volt piszkálva, ugyanis több helyre be volt írva, hogy Pierrerel, de a legszembetűnúbb a pszichológus látogatásom volt, mivel ott minden egyes alkalommal oda volt biggyesztve a francia neve. 

Nagyot sóhajtva dőltem hárta, miközben mutatóujjammra ráharapva csuktam le pilláimat, miközben ha akartam volna sem tudtam volna kiverni a fejemből a francia férfit, és minél többet gondolkodtam rajta a lassan ajkaimra telepedett mosoly annál nagyobb és őszintébb lett.

•🌼•