𝙼𝚒𝚌𝚔 𝚂𝚌𝚑𝚞𝚖𝚊𝚌𝚑𝚎𝚛 

Ujjaimat tördelve ültem, és vártam, hogy a nő hazaérjen. Hazaérjen onnan, ahová el sem kellett volna, hogy engedje, de én voltam a bolond, minden egyes alkalommal, amikor hagyom kicsúszni ujjaim közül.

Sóhajtva dobtam le magam a kanapéra és nyitottam meg az üzeneteimet, amik között egy olvasatlanul várta, hogy végre foglalkozzak tartalmával.

N. Mazepin

Na? Összeszedted már magad?

Talán ő az egyetlen, aki tudja, hogy mennyire megkedveltem a francia nőt, amíg Oroszországban voltam vele, hogy segítsek neki a mielőbbi felépülésben, és talán én vagyok az egyetlen, aki tudja, hogy Nyikita Mazepin ezt éppen azért csinálta, hogy a nő ne legyen egyedül, és elfelejtse a francia férfit.

És azt hittem, hogy ez sikerült is, sőt, mindketten azt hittük, és ami a legjobban meglepett, hogy az orosz egy pillanatig sem ellenzett semmit, sőt egy ideje már ő traktál engem azzal, hogy miért nem merek végre valósan lépni a nő felé, de én félek, félek, hogy összetöröm, a már így is összetört lelket, és hogy nem tudom eléggé megbecsülni, hogy talán nekünk csak ennyi jutott, egy mindennél közelebbi barátság.

Kulcsok csörögtek, így azonnal fel is pattantam eddigi helyemről, hogy minél előbb találhassam szembe magam a nővel, aki ahogy meglátott magához is ölelt engem.

- Szia Micky.- engedett el mosolyogva, nekem viszont csak az járt a fejemben, hogy férfi parfüm illata volt.

- Szia Liu. Na?- erőltettem magamra egy mosolyt, amit a nő szerencsére viszonzott is, és hideg kezét arcomra simította.

- Láttad már az Esernyő Akadémiát?

- Nem?- néztem rá összehúzott szemekkel, miközben a fejemet ingattam.

- Megyek zuhanyozni. A felső polcon, a harmadik szekrényben van három zacsi popcorn, amit ki kell pattogtatni, a tabletemen pedig indítsd el a Netflixet.- lépett el tőlem még mindig mosolyogva. 

Bár a francia férfival volt délután, mégis megmelengette a szívem, hogy nem akart rőla beszélni, és mégis velem töltötte az estéjét.

A karjaimban fekve mesélt a nő arról, hogy milyen volt a bátyjával eltöltött idő a francia borvidéken, és az érzés, hogy ezt velem osztotta meg, nekem mesélt nevetve az emlékeiről átértékelte bennem az egész semmittevéssel töltött napom.

- Na jó.- fordult felém a nő, így karjaim lecsúsztak a csípőjére- Miért vagy ilyen szótlan?- tűrte el homlokomból a hajam, ujjait pedig államig levezettem.

- Csak már álmos vagyok.- ingattam meg a fejem mosolyogva.

- Szegény kicsi németem.- nyomott egy puszit az arcomra- Na mesélj nekem, mi a baj Mick?- nagyot sóhajtva ültem feljebb a kanapén, így Thalia is teljesen felült velem szemben.

- Csak kavarognak a gondolataim,- simítottam végig az oldalán- a csapat, a sok utazás, apu, a család.

- Ugye tudod, hogy itt vagyok? Szívesen elutazom, ha Corinanak segítség kell, és nem tudsz otthon lenni. Ezzel most ne törőd, Mick! Vár a Ferrari! Most kell írnod a saját történeted, amíg még van rá lehetőséged, és élj vele! Kérlek.- mosolygott rám lágyan, és szavai mintha a szívemet simogatták volna.

- Tudom! De nem kell, ez az én dolgom, össze kell szednem magam. Tanulni a mestertől.- nyomtam meg az orrát, mire egy lágy mosollyal hajolt hátra, és egy grimasszal nézett vissza felém.

- Mick Schumacher, borzalmas vagy!- lökte meg a mellkasom, amikor minden sötétségbe borult, mire a nő sikítva esett le az ágy elé.

- Ennyire lehengerlő lennék?- álltam fel nevetve, majd óvatosan őt is felsegítettem- Azt hiszem záróra.- jelentettem ki, hiszen az áram nem igazán akaródzott visszakapcsolódni, lassan bólintott a nő, amit csak éppen láttam a félhomályban, amit csak a hold biztosított számunkra.

Lassan botorkált fel az emeletre a nő, de a lépcsősor tetején megtorpant, és felém fordult.

- Az a nagy harci helyzet,- kezdte el tördelni ujjait- hogy kicsit félek a teljes sötétben.- nyögte ki nagy nehezen, ajkaim mosolyra húzódtak, amit ő nem láthatott ugyan, de nekem ezek is sokat jelentettek.

Az éjszaka folyamán végül egy hatalmas vihar csapott le, a nő viszont ezt nyugodtan végig aludta egyik karomat átölelve, azon is azt az ujját magához fogva, amin gyűrűm pihent, de a hajnal, ami másoknak a kegyelmet hozza meg, az mindig eljön, csak sok mással ellenben, nekem most nem a kegyelmet, hanem a kegyelem döfést tartogatta.

- Már mész is?- ült a szekrényen Liu, szomorúan figyelve engem, hiszen már pakoltam a dolgaimat, hogy végleg elhagyhassam a szobát.

- Muszáj.- fordultam felém magamra erőltetve egy mosolyt.

- De miért?- figyel hatalmas szemekkel és lekonyult ajkakkal, és valljuk be ez kicsit sem segített a már így sem valami rózsás helyzetemen.

- Mert vár a családom.- nevettem el magam- És otthon könnyebben tudok a munkámra is koncentrálni.- lépetem a szőke elé, immár csak mosolyogva- Ott nincsenek zavaró tényezők.- ütögettem meg óvatosan az orrát, aminek hatására a nő egy aprót tüsszentett, mire ismét nevetni kezdtem aranyos reakcióján. Viszont amit mondtam, az a színtiszta igazság volt. Nem tudtam teljesen figyelni a dolgaimra, amikor ő is ott volt, mert akkor arra kellett figyelnem, hogy ő legyen jól.

- Szóval csak egy zavaró tényező vagyok?- nézett ismét rám, miután még egyet tüsszentett, én pedig egy zsebkendőt nyújtottam felé, hogy megtörölhesse az orrát, és nem kapjon tösszügő rohamot, bármilyen aranyos is volt e közben.

- Nem egy, hanem A zavaró tényező.- nevetek fel ismét.

Utolsó mondatomat egy szemforgatással és egy nyelvnyújtással díjazva hagyott egyedül a nő, én pedig sóhajtva fordultam vissza a pakolandó dolgaim felé. Hát nekem sem lett kevesebb dolgom...

Negyed órával, és egy fél idegösszeroppanással később zuhantam le a nappaliba, hogy végre magam mögött hagyjam az országot, és talán pár napra a gondolataim is elszakadjanak ettől a háztól.

- Vissza kell majd vinnem a bérelt kocsit is, szóval előbb kellene, hogy elinduljak.- ültem le az egyik bárszékre, ő pedig felém tolta a konyhaszigeten pihenő csomagot, amibe én azonnal bele is lestem. Csomag a családomnak...- És ezért szeret téged jobban édesanyám, mint engem.- nevetek fel, miközben egyik bőröndömbe beleerőszakoltam még a csomagot is. Így már biztos nem megy át a súlykorláton...

- Ülj le, negyed óra múlva kész az ebéd.- mutat vissza egy fakanállal az eredeti helyem felé, miközben ő visszafordul, hogy ismét megkavarja z ételt.

Sóhajtok. Tudom, hogy milyen nehéz néha még mindig főzni neki, a szagok miatt, a pára miatt, és még mindig ott van a sebe, ami szerencsére már szépen gyógyul neki.

- Mondtam, hogy

- Majd én visszaviszem a kocsit, csak ülj le.- mutat ismét a székre, ahol végre helyet is foglalok feltartott kezekkel, ő pedig ismét visszaforudlt a főzőlap felé, majd egy adag ételt tett le elém, amit azonnal enni is kezdtem, mert addig sem őt figyeltem, és ez addig tartott, amíg helyet nem foglalt velem szemben, hogy ő is elfogyaszthassa saját ebédjét.

- Jó étvágyat.- mosolyogtam rá, mosolyom pedig viszonzásra is talált

Háromnegyed óra múlva már egymással szemben álltunk a szőke nővel, és éppen készültem őt ismét elhagyni, vagy éppen csak itthagyni, az már az élet fintora melyik is az igaz...

- Lassan indulok.- fordultam felé...

•🌼•

Ezt a kis szösszenetet noemisolerofficial ihlett, amiért mindennél halásabb vagyok neki, hiszen ez egy csodálatos ötlet volt, remélem felér hozzá a megvalósítás is, még ha így még nem is teljesen kerek az egész, de majd a következő résszel...!

(Viszont ha ez a rész tetszett nektek, akkor akár visszatérő elem is lehet, néha-néha...)

Remélem mindannyiótoknak tetszett a rész, és hogy jól telt a hetetek. Mindenesetre a hétvégétek legyen csodálatos!❤️