𝙺𝚘𝚛𝚘𝚕𝚓𝚘𝚟

Ujjaimat tördelve ültem egy párizsi pszichológus rendelőjében, akit a napokban találtam magamnak, hiszen úgy éreztem mostmár nagyon is szükségem lenne külső, szakmai segítségre.

- Koroljov kisasszony.- nyitotta ki az ajtót egy kedves arcú nő. Szőke haját szoros kontyba fogta, arcán látszottak az évek, szemei mégis úgy csillogtak, mintha csak most lenne huszonöt, ezzel szemben én legalább ötvennek érzem magam...

- Jó napot! Köszönöm, hogy fogadott.

- Én köszönöm, hogy eljöttél, és bízol bennem, és magadban Lia.- mosolygott rám, ez pedig még ha csak halványan is, de ragadósnak bizonyult, hiszen én is megengedtem magamnak, egy harmat gyenge mosolyt a nő felé- Miről szeretnél nekem mesélni Lia?- mosolygott rám még mindig lágyan a nő.

Nagyot nyeltem, majd lassan elkezdtem neki elmesélni a dolgokat a legelejéről, a fogadástól, egészen addig, hogy a napokban megjelent cikk miatt több ezren ismerték meg a nevem, ha az nem lenne elég, hogy a múltam a pofátlanság határait nem ismerve sétált velem szembe az utcán.

Bár neveket nem mondtam a nőnek, mégis jól esett, hogy valaki hozzá tudott szólni mindehhez, és nem nézett teljesen bolondnak, még akkor sem, ha néha én magam is úgy éreztem az vagyok néha.

- Egy hét múlva akkor látlak Lia?- szólított még meg a nő, amikor már éppen elhagytam volna a redelőjét.

- Ha neked is megfelel ez az időpont.- fordultam vissza felé mosolyogva, mire csak bólintott egyet, így mosolyogva léptem ki a helyiségből, és az egész épületből is.

- Ilyen mosolygósnak is régen láttam az én drága kishúgom.- ölelt magához Tristen, amikor felé lépkedtem, hiszen azt mondta megvárja még vége a konzultációmnak- Minek örülünk?- nézett le rám.

- Hm, szép az élet.- nevetem el magam, amibe ő is csatlakozik.

- Valóban?- simít végig arcomon, mire én hatalams tenyerébe hajtom fejem.

- Nem, de az lesz.

- Ez a beszéd! Akkor egy krémes?

Mhm, krémes...

A rehabilitációm ötödik napján már a Mazepin birtokon voltam, és itt próbáltam valamennyire egyedül boldogulni, ami valljuk be, még mindig nem ment a legjobban, tekintve, hogy a két lábon való közlekedés még mindig nem tartozott erősségeim közé.

Éppen a nappali egyik végéből próbáltam lejutni a másikba, hogy végre végig tudjak nyúlni a kanapén, de a lábaim, ahogy az előző napokban, most is összeakadtak, és már éppen készültem megvizsgálni közelebbről Nina néni puha szőnyegét, amikor egy erős kar fonódott csípőm köré.

- Öröm a viszontlátás hercegnőm.- suttogta a fülembe egy sajnos rég nem hallott hang.

Lassan állított talpra a férfi, de még mindig csak egyik keze tartott engem, így oldalra fordulva néztem másik kezébe, amiben két tányér, két villa, és egy átlátszó doboz volt tele süteménnyel.

- Most látsz, és máris bűnözésre használsz?- mosolyogtam rá, amikor vele szembe kerültem.

- Mindig.- mosolyodott el ő is, de ez nem tartott sokáig, hiszen arca gyorsan komorult el ismért- Jobban vagy már? Legalább egy kicsit...

- Nem.- engedtem meg felé egy szomorú mosolyt, mire csak fejét ingatta, majd a kezéből a dolgokat a kanapé előtti kis asztalra tette, és ismét elém lépve ölelt lágyan magához, és simított végig hátamon, miközben fejem tetejére nyomott egy csókot.

- Segítek.- suttogta nekem, majd mielőtt bármit is mondhattam volna, lassan emelt el a földről, és ölébe vett, úgy tett le a kanapéra, pillanatok alatt- Gondolom ide készültél.

- Köszönöm.- sóhajtottam fel lassan, és oldalamra szorítottam kezemet, hiszen az ott éktelenkedő vágás még mindig sajgott, ha megerőltettem azt, és ez az érzés még jó ideig társam is marad majd...

- Krémes?- emelte fel a férfi az általa hozott dolgokat- Állítólag éppen olyan, mint a francia.- mosolygott rám, mire csak mosolyogva bólintottam egyet.

A férfi kiemelte az egyik szelet süteményt is a dobozból, majd a másikat is, és külön külön tányérra helyezte azokat, és egy villát is mellé tett, majd elém helyezte a fehér porcelánt, és összeérintette villáinkat, majd mindketten enni kezdtük saját süteményünket.

- Nem hiszem el, hogy olyan nehéz lenne ismét menni, te nő.- nyújtotta ki rám a nyelvét a szőke, játékosan, azt várva, mikor csattanok, de csak nevetni kezdtem.

- Csak olyan, mintha a két cipőd fűzőit véletlenül összekötözte volna, és úgy próbálnál meg menni bennük.

Egy hatalmas falat süteményt nyomott a szájába a férfi, és felmutatta jobb mutatóujját, hogy várjak, nem mintha bárhová is mehetnék. A szőke az előszobából már két fehér cipőjében tért vissza, majd majdnem előttem megállva lehajolt, és összekötözte a két cipő fűzőit, majd előre lépett egyet, és büszkén nézett rám.

- Ez nem is nehéz.- jelentette ki, majd amikor mégegyet lépett feje az ölemben landolt, hiszen lábai összeakadtak, így elesett, arca pedig a krémesemben kötött ki, amit nevetve fogadtam- Azt hiszem, még ez is megérte, ha ilyen jó kedved lett.- mosolygott rám a német, mire csak még jobban nevetni kezdtem, majd arcához nyúlva húztam azon végig ujjam, és megettem arról a habot, ami miatt a német férfi is nevetni kezdett.

- A krémes az jól hangzik.- mosolyogtam a bátyámra.

- Akkor krémes lesz!- bólogatott mellettem Tristen, miközben azt ecsetelte, hogy milyen volt neki a mai napja bent a cégnél- Nincs kedved a hét végén kiruccanni valahova? Országon belül, úgyis régen voltál már itthon.

- Jól hangzik.- nézek rá hatalmas mosollyal. Hátha ez segít egy kicsit elvonatkoztatni a Párizsban történtektől is.

- Be is mutatlak akkor valakinek, ha nem zavar majd.

- Oh a drága bátyámnak csak nem benőtt a feje lágya végre?

- Na, le lehet állni a csipkelődéssel.- húz magához, majd hónam alatt megfogva ringat a levegőben, amit nevetve fogadok, még ha az oldalam fáj is ennek következtében, de nem érdekel, mert végre megint szabad vagyok, a családommal.

A krémeses nap után már sehol nem kellett megjelennem a hétvége előtt, így el sem hagytam a házat, mert még annyira sem lett volna erőm, így a bátyám házát raktam rendbe, és pakoltam be a csomagjainkat a hétvégére. 

- Hová is megyünk?- fordulok a bátyám felé már az autóban ülve, miközben éppen Párizson verekedtük át magunkat.

- Aki kíváncsi hamar megöregszik, ennek a csinos kis pofinak pedig nem tennének jót a ráncok kicsillag.- simít végig az arcomon.

- Ja, már így is van rajtam elég vágás és seb, nem kellenek még a ráncok is.- sóhajtok egyet.

- Ez nem igaz! Még mindig gyönyörű vagy kiscsillag! És ehhez hasonlót még csak hallani sem szeretnék, mert nincs igazad kincsem. És amúgy Languedoc-Roussillonóba megyünk.

- Hühüm, bor és levendula.- dőlök hátra az ülésben, amikor zümmögni kezd a telefonom valahol hátul a táskámban, így azért kezdek el csimpaszkodni hátra.

Ana

Remélem, hogy Franciaországban is tartod az előírt rehabilitációs tornádat, és nem kell szólnom a Ferraris szőke hercegednek, hogy nézzen a segged alá, mert lustálkodsz...😉

De komolyan, remélem jól vagy csajszi, és szépen gyógyulsz ott is!

Lia

Jól vagyok, köszönöm, és nem kell szólni a Ferraris szőkének, nem kell zargatni, ha dolgozik😜😂

De remélem te is jól vagy otthon!

Ana

Itt minden príma drága! De azért nem esett jól, hogy csak így itt hagytál... 🥺

Lia

Ah...🙈 De én bármikor várlak szívesen Franciaországba!

Ana

Szavadon foglak!

- Min mosolyogsz?- lökte meg kezemet a bátyám.

- Egy orosz baráton.- fordultam felé nevetve.

- Uhuhu, barát?- vonogatja a szemöldökét, mire ismét nevetni kezdek.

- Nő, barátnő. Ana, ő volt az utolsó pár alkalommal a gyógytornászom, és kérdezte, hogy mi van velem, és tatom e az előírt tornám.

- És tartod?

- Oh persze.- kezdek hevesen bólogatni, mire ő is nevetni kezd.

- El tudom képzelni. Majd megmondom Karennek, hogy figyeljen rád a hétvégén, ameddig ott vagyunk.

- Karen a neve?

- Igen. És borászatuk van, de nekem az apjával kell beszélnem, úgyhogy te és ő egész hétvégén együtt lesztek, ha nem baj.

- Ah! Végre, nem kell veled lennem.

- Na! Na, véletlenül ki ne tegyem a szűröd!

- Na de jó éjszakát. Aztán egyben érjünk oda.-hajtottam hátra az ülésemet, és hátrahajtottam fejem, hogy be tudjam pótolni az éjszakai forgolódásom idejét.

- Na szép, neked kellene ébren tartanod engem, nemde?

- Hajrá!- fordultam oldalra kicsit, hogy kényelmesebben el tudjak helyezkedni, megfelelően az alváshoz, miután benyomtam a rádiót, hogy legalább valami háttérzaj legyen.

Legalább háromnegyed órát aludtam, amikor ismét felkeltem, és szórakoztatni kezdtem az én drága egyetlen bátyámat, aki ezt talán nem eléggé, de értékelte, így egy alapos veszekedés után érkeztünk meg a hatalmas birtokra, ahol végre kiszálhattam az autóból.

- Jézusom, te biztosan Thalia vagy.- jött azonnal felém egy nő kitárt karokkal, és magához is húzott egy hatalmas ölelésre, ami bár váratlanul ért nagyon jól esett. Mióta megtörtén az egész eset egyre jobban szeretem, ha valaki megölel, és egyre jobban igénylem is azt.

- Te pedig biztos Karen vagy! Annyira örülök neked!

- Ez kölcsönös csajszi! Tristen, tedd magad hasznossá, csak állsz ott. Hozd a csomagokat! Én addig megmutatom Thalianak a szobáját, ami az enyém mellett van. Egy hatalmas erkéllyel! Mesés onnan a kilátás drágám!- karolt belém a nő, majd a ház felé vette velem az irányt, miközben folyamatosan a birtokról beszélt nekem, ami igazi felüdülést jelentett a rengeted városban töltött idő után- Délután lesz egy kerékpártúra a birtokon a turistáknak, nem megyünk el?

- Bármikor! Istenem, de jó lesz végre!

- Nem lesz baj az oldalad miatt az hugi?- lép mellém a bátyám.

- Ugyan dehogy! Nem éppen ma mondtad, hogy ellustultam?

- Na de Tristen! Egy barom vagy! Ilyent ne is gondolj Lia, a bátyád nem tudja mit beszél néha. Inkább szedd a zsíros segged, apa már vár!

- Akkor a csomagok?

- Csak azok után! Nyilván, mi addig iszunk egy levendulás limonádét Liaval, nem igaz drágám?

- Tökéletes lesz! Esetleg citromos muffinnal?

- Azzal! Istenem, nálatok csak Tristen az ilyen ízlésficamos? Imádom a levendula limonádét citromos muffinnal! Este pedig családi vacsora lesz, itt lesz a két öcsém is, veled egyidős ikrek, de borzasztóak néha.

- Mint a férfiak általában.- nevetem el  magam, amihez a mellettem lévő nő is csatlakozik.

A péntek délutánt végig a bátyám barátnőjével töltöttem, és ez az idő szinte felüdülés volt ahhoz képest, amit eddig Oroszországban vagy Párizsban töltöttem, ahogy maga a nő társasága is, hiszen rengeteg új dologre világított rá a nő, több új nézőpontot megmutatva nekem.

- Ott vannak az éhenkórászok.- int magunk elé a francia nő, ahol nekünk háttal két teljesen ugyan olyan kinézetű férfi állt, akik Karen hangára megfordultak, ám nekem ez még mindig nem adott túl sok támpontot. Mintha tükör lenne az egyik előtt, és csak őt látnám- Thalia, ők az öcséim, Christian és Christopher.- mutatta be a két férfit, akik aranyszínű göndör fürtökkel, és hatalmas meleg barna szemekkel voltak megálldva, a szemek pedig engem fürkésztek- Dupla C, ő itt Lia, Tristen húga, és az új legjobb barátnőm.- ölel át félkarral, amit mosolyogva fogadok- Vagyis, csak hogy biztos értsétek, aki egy ujjal is hozzá mer érni, annak eltöröm a kezét, és holnap herepecsenye lesz az ebéd.- mosolygott negédesen fivéreire a lány, ezt a mondatot viszont már nem bírtam ki nevetés nélkül.

- Elnézést.- tartottam fel kezemet, amikor mindenki rám nézett miután nevetni kezdtem.

- Ha neked nincs, legalább a barátaidnak van humora, és kellemes megjelenése, nővérkém.- lépett elém a dupla C egyik tagja, majd jobb kezemet felemelve emelet azt ajkaihoz, és egy csókot nyomott rá- Christian Loutos.

- Nagyon örülök.- mosolyogtam rá, ami azonnal viszonzásra is talált.

- Én pedig Christopher vagyok kisasszony.- lökte el előlem testvérét a másik szőke, majd azonnal maga elé húz, és három puszival üdvözöl, amivel nem csak engem, de két testvérét is meglepi.

- Christopher, hogy van Magnolia?- lépett be a szobába bátyám, megszólalásával pedig sikerült mindenkit meglepnie- Még együtt vagytok, nem?

- Nyilván de.

- Christian, te pedig vedd elő a jobbik modorod, és vezesd az asztalhoz a kisasszonyt!- szólalt meg a bátyám mögött egy számomra még ismeretlen női hang, és amikor Tristen ellép az ajtóból egy idős házaspár bukkant fel- Drágám, én Maria vagyok, a férjem pedig Jasquer, örülünk, hogy téged is végre megismerhetünk Thalia.

- Részemről a szerencse Mrs. és Mr. Loutos.- mosolyogtam a vidám nőre, amikor a fia mellém lépve nyújtotta felém a kezét, amit el is fogadtam, és vele együtt indultam el a már megterített asztal felé.

- Mit iszik a kisasszony?- foglal helyet velem szemben.

- Oh! Köszönöm, de töltök magamnak.- mosolyogtam rá.

- Azt sajnos nem engedhetem, szokás, hogy asztalunknál a nő nem ér az üveghez, amíg folyik az étkezés. Ahogy az is, hogy szemben ülünk egymással.- mutat végig az asztalon, ahol valóban egyik oldalon a férfiak, míg másik oldalon a nők foglaltak helyet- Szóval?- mosolyog rám még mindig a férfi.

- Valami édeset.- mosolyogtam rá.

- Édeset az édesnek.- fogta meg az egyik palackot az asztal közepén sorakzókból, majd dugóját kihúzva töltött először nekem, majd magának is, de amikor készültem felemelni a poharat annak peremére tette mutatóujját- Először a férfi kóstolja meg, ha véletlenül nem megfelelő, akkor még időben ki lehessen cserélni, mielőtt a nő belekóstolna.

- Csak nagyzol, séf, és étterme van Párizsban.- löki oldalba testvérét Christopher, mire a velem szemben ülő csak fejét lehajtva szerényen elmosolyodik.

- Akkor is ez az etikett.- vezeti vissza tekintetét rám a férfi, mire én csak mosolyogva felé nyújtom poharat.

- Akkor tchin tchin.- koccintom saját poharam övéhez, amit a férfi csak ajkába harapva bír ki nevetés nélkül.

•🌼•