𝙶𝚊𝚜𝚕𝚢

Egy itteni tánctanár lépett oda a szőke mellé, és franciául kezdett el beszélni hozzá, ám ő semmit nem értett belőle, és ekkor értettem én meg mindent, csak én akartam azt hinni, hogy ismerem, pedig ez nincs így...

Hát pere, Juliette vegyes csoportba fog járni, hogy a tánc mellett a nyelv is ragadjon rá, már most kis korában, hogy utána könnyebben tanulja majd.

- Elnézést.- léptem oda a szőke mellé, amikor ismét egyedül maradt, vagyis nem teljesen, hiszen a kislány még mindig ott volt mellette.

- Oh hello!- nézett fel rám mosolyogva a nő, majd mintha valami átfutna az arcán, de szinte csak egy pillanatra, hiszen azonnal fel is egyenesedik, megsimogatja a kislány fejét, aki ennek hatására ott is hagy bennünket- Gondolom nem tanítvány.- fordítja ismét felém arcát a nő, és már egy mosoly játszott gyönyörű ajkain. 

- Nem.- viszonzom én is az ő arckifejezését- Csak egy kérdésem lenne, ha szabad.- vakarom meg tarkómat zavarban, amin látszólag ismét jól szórakozik.

- Csak nyugodtan.- tárja szét karjait, majd a mozdulat végén össze is fonja azokat mellei alatt.

- Meddig fog ez tartani?- mutattam végig a zajos termen, mire követve kezem útját nézett végig az éppen nyüzsgő gyerek hadon.

- Áh, apuka?- néz vissza rám egy széles mosollyal, én viszont csak döbbenten figyelem őt.

- Nem?- na jó ez eléggé kérdésnek hangzott, amit a velem szemben álló nő arckifejezése is tudtomra ad- Nem!- ismételtem meg azt az egy szavat, csak kissé, nos határozottabban.

- Oh, elnézést, nos azt hiszem egy óránál nem lesz több a mai óra, sőt.- mosolyodik el, majd sarkon fordulva visszalépked a szintén bordó egyenmelegítőt viselő társaihoz.

Ki ez a nő?

Pierre

Told el a segged a Opera épülete elé, úgy kb. most!

Yuki

Wow, azt hiszem, a mélabús Pierre jobban tetszett, mint az énvagyokakiskirály Pierre

Amúgy is, mindek?

Vagy minek vagy te ott?

Pierre

Nehéz?!

Yuki

Jól van apukám, nyugi már, el is indultam régen, csak fel kellett húzzam a cipőm...

Egy terhesen menstruáló nő veszett el benned...

Pierre

Benned pedig egy biológus, csak jó mélyen, mert még nem találtuk meg...

Negyed órával később Yuki vágódott le mellém, és nagyban azt ecsetelte, hogy mennyire de rossz a forgalom a párizsi utakon, de ez mind csak féinformációként jutott el tudatomig.

- Figyelsz te rám?

- Látod azt a lányt?- mutatok a szőkére, aki éppen az egyik kislánynak segített az egyik ugrásnál helyesen a padlóra érkezni. A mellettem ülő japán is arra vezette tekintetét, majd tetőtől talpig végig is mérte a nőt.

- Ja, látom, jó a segge.- vont vállat, és ennyivel le is rendezte az egészet.

Én azonban már láttam valahol ezt a nőt, látom kellett, és nem tudom elengedni ezt az érzést, mert belülről mart szét, mintha tudnom kellene ki ő, de nem lennék képes megfejteni valójában.

Azt hiszem ma is lesz mit megbeszélnem a pszichológusommal, már ismeretlen emberekre vetítem ki a problémáimat...

- Mit várunk Pierre bácsi?- szólalt meg mellettem egyik kezével az én kezemet szorongatva, másikban pedig a fagyiját fogva Juliette, még mindig szemben az impozáns akadémia épületével.

- Hogy Pierre bácsikád szadista módon megbámulhasson egy vadidegen nőt.- morogta az orra alatt a csapatunk japán tagja.

- Kaptál csokifagyit, inkább örülj.- sziszegem a férfinak, aki éppen ekkor nyomta be szinte egyszerre az egész gombóc fagyit a szájába, amit premielplámban volt szerencsém végignézni.

- Nyi vn? Olvdt.- morogta, vagy inkább motyogta, mire csaj sóhajtva fordultam inkább ismét előre.

- Pierre bácsi!- szólalt meg ismét unokahúgom, mire mindketten ismét arra néztünk- Mit jelent az, hogy szadista?

Szinte tátott szájjal fordultam Yuki felé, aki majdnem megfulladt, a vissza tartott nevetés, és a szájába tolt fagyi miatt, miközben megvonta a vállát, amolyan nem az én rokon stílusban, értelmezendően.

𝙺𝚘𝚛𝚘𝚕𝚓𝚘𝚟

- Nem Gabe! Ez ő volt! A nyakamat merem rá tenni, hogy ez ő volt!- sziszegem a telefonba a nőnek, angolul, hiszen itt mindenki úgy tudja, hogy nem beszélek franciául.

- És milyen?

- Mintha valaki egy vadászkést nyomott volna a szívembe, és most azzal szórakozna, hogy ahogyan a pezsgőt időnként negyednyire elfprdítják, úgy a kést is forgatnák bennem. És tudod mi a legrosszabb? Hogy legszívesebben bőgve a nyakába ugrottam volna. Gyűlölni akarom. Gyűlölnöm KELL!

- Oké, meg ne ölj ott nekem valakit.- neveti el magát a vonal végén Gabe.

- Ez az egész Chloé hibája, ha nem hívja meg az AT-t az előadásra, csak mert ő francia, akkor most kisebb gondom is nagyobb lenne annál, hogy előle bújkáljak, mert félek attól, hogy találkozom vele!

- Dobjuk Chloét a Szajnába?

- Inkább Pierret.

- Dobjuk őket egyszerre.- a kijelentésen csak nevetni kezdek, hiszen ezt úgy szúrta oda, mintha amúgy ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Mennem kell Gabe.- suttogtam, és miután a vonal másik végén lévő nő is elköszönt bontottam a hívást, és sóhajtva hagytam el az akadémia eddig biztonságot nyújtó falait.

Komolyan mennyi esély volt arra, hogy Gasly valamilyen ismerőse éppen ide jöjjön balett leckékre? És ha még erre lett is volna esély, akkor arra ugyan mennyi lehetett, hogy éppen a vegyes tannyelvű csoportot válasszák neki?

Valaki ott fent nagyon nem szeret engem...

Táskám legalján, nyilván hol máshol, telefonom csörögni kezdett, így még elindulok a megfelelő irányba, azt is felveszem, és fogadom is a hívást.

- Szia!

- Bonjour!

- Eh, még mindig nem az igazi, finomítani kell rajta. 

- Kösz.- neveti el magát a vonal végén Chris, én pedig körbe fordultam, mielőtt beléptem volna a következő utcába. Mintha valaki figyelne- Van valami baj Li?

- Olyan érzésem van, mintha valaki figyelne. De biztos csak paranoia.- szólaltam meg ismét, mielőtt még valami eszméletlen összeesküvés elmélettel állna nekem elő.

- Ugye nem egyedül vagy ott?- csap le azonnal az első mondatomra, mintha a másodikat ki sem mondtam volna.

- Nem, ugyan, itt van a fél francia hadsereg! És még azok az angol nagy fekete sapkás mi a csodák is, lóháton.

- Ne ironizálj! Nem áll jól...

- Pedig egyesek szerint cuki vagyok! Főleg az új orrommal.- morogtam az említett testrészem alatt, és meg is tapogattam azt.

- Semmi baja az orrodnak Lia.- sóhajt a vonal másik felén az apám, és szinte biztos vagyok benne, hogy az orrnyergét masszírozta, mint mikor Toto Wolffot emlegeti valaki. Lassan nyugtatót kell majd íratni neki, ha az osztrákkal egy légtérben akár tartózkodni...

- Nem is mondtam, csak hogy új.

- Bocsi.- tette a kezét valami a vállamra, mire felsikítva fordultam meg, és a lendület miatt még a telefon is kiesett a kezemből, és többen felénk néztek.

- Jézusom a szívbajt hozta rám!- szólaltam meg először oroszul, noha jól tudtam, hogy az előttem álló egy szót sem fog érteni abból, amit mondok.

- Nem szerettelek volna megijeszteni,- hajolt le a férfi a leejtett telefonomért, ami kikapcsolt a becsapódás hatására, szerencsére, a férfi pedig a kezembe adta a készüléket- de nem beszélek oroszl. Vagyis asszem oroszul.- vakarta meg a tarkóját.

- Azt mondtam, hogy a szívbajt hoztad rám.- váltottam én is angolra, mint a férfi.

- Bocsi. Megint.- bólint egyet, majd a kezét nyújtja felém- Yuki Tsunoda.- szemem levezetem kezére, majd ismét fel arcára.

- Thalia Koroljov.- fogadtam el a felém nyújtott jobbot, majd mielőtt megrázhattam volna azt, a japán ajkaihoz emelete kézfejem, majd egy lágy csókot nyomott rá.

- Igazán örülök a találkozásnak Koroljov kisasszony.- nézett rám mosolyogva- De azt hiszem sajnos így nem tud nekem segíteni.- néz rám szomorúan.

- Hogy érti ezt?

- Ezt a címet keresem.- vette elő, és nyomta orrom alá a telefonját, amin a régi lakhelyem címe volt látható. Vagyis Pierre címe is, nagyszerű...- De azt hiszem te is éppen annyit tudsz, mint én, hiszen nem élsz itt.- néz rám egy zavart mosollyal.

- Valójában éppen tudom, hogy ez hol van.- mosolyogtam rá- Minden héten elmegyek ott.

- Komoly? Elmondanám merre van? Életet mentenél.- fogta kezei közé az én egyik kezem.

Jézusom, azért ennyire nem kellene beleadni mindent egy jó kis színészkedésbe, ha már az a nagyokos ide küldte.

- Jobbat mondok, arra megyek.- mosolygok rá, mire elneveti magát.

- Kocsival vagyok.- oké, fóbia. Szóval ha elmondom neki, akkor magyarázkodhatok, ha nem, akkor ott a B opció, összehányhatom az anyósülés oldalát.

- Kedves vagy, köszönöm.- mosolyogtam rá.

A kocsija felé vezetett, közben pedig folyamatosan csacsogott valamiről, főleg arról, hogy neki mennyire tetszik elsőre Párizs, és milyen kedvesek itt az emberek.

Elsőre? Drágám, ezzel etess mást, pláne azok után, hogy a bunkó haverod láttam, aki miatt legjobb esetben is a sarokban van kedvem bőgni...

A férfi Hondájának anyósülésére beülve sóhajtottam egy nagyot, ami miatt a japán is felém fordult.

- Öm, bocs, csak van egy sebem az oldalamon, ami ha sokat mozgok, akkor fáj.

- És sétálni akartál?

- Annyira nincs messze...- motyogom az orrom alatt, mire a férfi is morgott valamit saját orra alatt, ezzel csak annyi volt a baj, hogy nagyok japánul volt a dolog. És remélem nem elátkozott, mert azt azt hiszem már megtették páran, nem hiányzik fölözni azt.

A pilóta elfordította a kulcsot, mire én fogaik közé vettem szám belső részét, és próbáltam helyre rakni a légzésem. Oké, csak nem lehet ez olyan rossz, vegyük végig mit ettem ma; egy alma reggel, utána croissant, ebédre meg gomba, ami csupa olaj volt, jaj ne, csak az maradjon ott, ahol most van.

A kocsiban viszont nem csak a gyomrom, hanem a csend is háborgott, hiszen a levegőben, ha lett volna egy szabó ollónk, simán vágni lehetett volna a feszültségét, hiszen még csak a parkolóból jutottunk éppen ki, így navigálnom sem kellett az első szemafórig.

- És amúgy kína vagy japán vagy?- nos hogy mivel lehet megtörni a kínos csendet? Egy még kínosabb kérdéssel, ami még a gyanú legkisebb árnyékát is eltereli rólam...

Hiszen a férfi döbbenten fordult felém a pirosnál, ujjait pedig olyan szorosan fonta a kormányra, hogy azok már fehéredni készül a keréken.

- Japán.- szűri ajkai között, mintha éppen a fogát húznám.

- Oké.- fordulok előre, mintha most tudtam volna meg az információt. Mondjuk addig se arra gondolok, hogy kocsiban ülök- Itt majd sorolj be balra.- mutattam magunk elé, a férfi pedig már rutinosan csinált is, amit kértem.

A negyed órás út alatt elhaladtunk a férfi álltak keresett utcában, de megígértem, hogy majd vissza is navigálom, ha kitett.

- Honnan tudtad, hogy nem a baltás gyilkos vagyok?- fordult felém azzal egyidőben, amikor elfordította a kulcsot. Na nincs az az Isteni, hogy behívjam! Akkor biztos, hogy lebukok...

- Megérzés, és ahogy látom eléggé bejött.- nevetem el magam, és ő is hasonlóan tett.

- Remélem, azért nem minden idegennel furikáztatod magad.

- Csak az eltévedt kínaiakkal.- nyugatom meg, de arca kicsit sem a nyugodt felé hajlik- Bocs, japánokkal.- emelem fel kézen védekezés képen, de közben nevetek, mire a férfi csak megforgatja szemeit, de már ő is mosolyogva- Ezen az utcán vissza fordulsz, és a rózsaszín leanderig egyenest haladsz, után balra, majd az első sarkon jobbra, mivel az egyirányú utca, és ott is vagy, és köszönöm a fuvart.- nyitottam ki az ajtót, és már félig kint is voltam, amikor elkaptam a csuklóm, ezzel visszahúzva félig a kocsiba.

- Nem találkoztunk ki már valahol?- tette fel a millió dolláros kérdést. És ha a választ is tudná...

- Nem hiszem, egy ilyen arcra emlékzenék.- mosolyogtam rá, mire zavarában lehajtotta a fejét.

- Egy ilyen szemre én is. Szia Thalia.- fejti le ujjait a csuklómról, így végre teljesen a járdán állva várom, hogy elhajtson a ház elől.

Liu

Áldom az eszed, és azét, aki kitalálta a színezett kontaktlencsét!

Mick

?

Telefonomat a komódra dobva lépkedtem be a bátyám házának konyhájába, ahol csak egy levél fogadott azzal, hogy el kellett utaznia a hét végére, egy munka miatt, de lehet, hogy anyáék meglátogatnak, szóval ne a padlón aludjak. Ha, ha, ha...

Éppen a hatalmas kádban áztattam magam, amikor megszólalt a telefonom, amit a fürdószobai szekrényen hagytam. Kettőnk közül ez a hang azonban Sansat idegesítette jobban, hiszen lerántotta onnan a törölközöt, és a mancsával ütögetni kezdte a készüléket, így sóhajtva nyúltam ki a telefonért, amin Gabe neve villogott.

- Háló?- szóltam bele nyűgösen a készülékbe.

- Olyan a hangod, mintha most keltél volna fel.

- A kádban fekszem.- javítottam ki, mire nevetni kezdett.

- Na jó, de ettől biztos, hogy ki fogsz onnan pattanni! Ma kaptam egy E-mailt, és keresnek valakit, akin be tudják mutatni Pierre Cardin tiszteletére kreált kollekció darabjait, és megkértek, hogy én ajánljak valakit erre a célra, és én rád gondolta, csak gondold át, amúgy nem balett ruhákról van szó, viszont szerintük jól mutatnának a darabok a kis tütüs lányok mellett. Lenne a képek mellé egy újságcikk is, de csak kísérőnek, nem lenne hatalmas felhajtás. 

- Erre,- sóhajtottam, sok volt ez most egyszerre, Franciaország, balett, Pierre, Yuki és most ez a felkérés is- erre esetleg alhatok egyet?

- Persze, és tudom, hogy hirtelen, de csak gondold át, azt mondtad, tetszett, hogy ma a lányokkal lehetsz ez is egy remek alakalom lenne arra.- igaz, hogy azt mondtam tetszett, ami teljesen igaz is, de olyan volt, mintha a szívemet szedték volna ki a helyéről, hogy jól körbenevessék.

- Okés, majd hívlak.- sóhajtottam ismét, majd ki is nyomtam a hívást, és a telefon kicsúszott ujjaim közül, és ujjaimat Sansa puha bundája közé vezettem, gondolataimat pedig szabadon engedve dőltem még jobban a habok közé.

•🌼•