Ahogy lábamat betettem a hatalmas épületbe, mindneki meghajolt előttem köszönés képpen én pedig természetesen ugyan úgy leszegeztem a fejem a föld felé. Még utoljára hátra néztem, így szemem sarkából láttam, ahogy elhajt Jungkook a hatalmas épület elől. Ahogy haladtam a lift felé, Jimint véltem felfedezni ahogy ő is a felvonó felé sétál. Egy egész harcot vívtam magammal, hogy tényleg beszáljak-e abba a rohadt liftbe, de mégis arra jutottam, hogy beszélnem kell egykori legjobb barátommal, így lépteimet sietősebbre véve, értem el a lifthez, ahova egyszerre léptünk be.

- Szia Jimin! - fordultam a férfi felé, majd megnyomtam a legfelső szint gombját.

- Szia Tae! - mondta olyan halkan, hogy alig hallottam meg. Közelebb léptem hozzá, mire ő szinte automatikusan lépett egyet hátrébb. Szívemnek nagyon rosszul esett ez a kis apró tett, de mégsem mutattam ki.

- Jimin miért kerülsz engem? - léptem egy újat felé, mire ugyan úgy tett mint pár másodperccel ezelőtt.

- Csak hagyj engem békén - suttogta, majd a lift falának dőlt. Jobb kezemmel bal mancsáért nyúltam, mire ő úgy rántotta el tőlem testrészét mintha leprás lennék.

- Jimin, te félsz tőlem? - gondolkozás nélkül ejtettem ki az előbbi szavakat.

- Nem, csak tényleg hagyj békén - megpróbáltam a szemeimbe nézni, de ahogy kerestem tekintetét mindenhova nézett csak a szemeimbe nem, így ujjaim köze fogva állat néztem barna szemeibe, amikben könnyek csillogtak.

- Jimin, ne csináld ezt velem. Miért sírsz, miért nem akarod, hogy hozzád érjék... miért félsz tőlem? - kérdeztem miközben elengedtem az állát, majd a benyomtam a stop gombot evvel megállítva a liftet. Ismét lehajtotta a fejét, mire ismét felemeltem volna de kezeivel arrébb lökte testrészem, így rálátást nyertem csuklójára. Egy piros csík díszelgett vékony csuklóján, evvel csúnyítva a fiú a bőrét. Semmi szó nélkül fogtam meg újra kezét, majd vettem szemügyre a sebet. Többször próbálta ki rántani kezét szorításomból, de kevéske erejének köszönhetően ez nem nagyon sikerült számára.

- Taehyung, nagyon szépen kérlek engedj el - remegett meg a hangja. Csuklóján fogva rántottam magamhoz, leszarva azt, hogy mennyire is fajhatott neki előbbi tettem. Karjaimmal szorosan húztam magamhoz, Jimin egyfolytában mozgolódott, rugdosott, de mégsem voltam képes elengedni őt.

- Csak ölelj vissza Chim - suttogtam fülébe, mire egyből lenyugodott, egy helyben állt, majd pár másodperc múlva lassan, de körém fonta karjait, mire egy kisebb mosoly jelent meg ajkaimon. Jobban hozzábújtam a fiúhoz, mire ő is így tett, arcát a nyakamba fúrta, így én is ugyan így tettem. Szívem ritmusa ismét vissza állt eredeti tempójára, és élveztem legjobb barátom félénk mégis szeretet teljes ölelését. Nyakamon éreztem, ahogy lassan kifújja a tüdejében maradt levegőt, mire megborzongtam a levegő miatt. Lassan eltoltam magamtól, majd megfogtam apró kezeit, így egyenesen barna szemeimbe bámult. - Miért löktél el magadtól? - több percig még csendben álltunk egymással szemben, majd lassan szólásra nyitotta ajkait.

- Ezt nem szeretném elmondani - suttogta halkan, evvel újabb kést döfve a szívembe. Lehajtottam a fejem, szemeimet erősen össze szorítottam, evvel kibuggyanni vágyó könnyeimet visszafogva.

- Nincs semmi baj - mosolyodtam el, egyik kezem felemelve simítottam arcára. - Csak ne lökj el magadtól egyfolytában.

- Nem tudom Tae... - rázta a fejét. Értetlenül néztem rá, hiszen nem értettem mi lehet a probléma. Ennyire rossz barát lennék számára?

- Ennyire rossz embernek tartasz? - hajtottam le a fejem ismét, szívem gyorsan vert, de viszont nem pozitív irány miatt, inkább a bennem kialakult lelki fájdalom miatt. Kimondhatatlanul rosszul esett, hogy egykor meg legjobb barátok voltunk... testvérek. Azt hittem a mi kapcsolatunk sohasem fog szétszakadni, de ez mégis megtörtént. Én lennék a hibás? Elhanyagoltam volna?

- Ne mondj ilyen dolgokat Taehyung, csodálatos ember vagy - motyogta, mire szürke belsőmbe egy apró szín férkőzött.

- Akkor mi a probléma? Miért taszítasz el magadtól? - ismét csend borult ránk, csak apró lélegzet vételeink hallatszódtak a liftben, amire már több tíz ember vár.

- Nem lehetek a közéletben értsd meg! - mondta hangosan mire meglepődtem.

- Mi jelentsen az Jimin, hogy nem lehetsz a közelemben? Ezt ki mondta neked? - lettem egyre mérgesebb, hiszen tulajdonképpen egyikünk sem hibás, hanem szétválasztottak minket.

- Nem mondhatom el... ezt sem kellett volna. Eleve nem is lehetnek veled egy helyiségben, beszélnem se kéne veled - rázta meg fejét.

- Ki merészelt neked ilyen szabályokat szabni?! - kiáltottam fel hirtelen, mire összerezzent. Megálltam minden mozgásban, majd leejtettem magam mellé végtagjaimat, és szomorúan tekintettem barátom felé. Lassan közelebb léptem hozzá, mire mégjobban elkezdett remegni. - Ki bántott? - suttogtam, majd lassan átöleltem. Halkan sírni kezdett, fejét a mellkasomba fúrta, majd úgy ölelt magához aprócska karjaival mintha nem lenne holnap. Karjaim olyan szorosan fontam köre mint meg soha, hiszen így éreztem, hogy abban a pillanatban egy kicsit visszakaptam Jimint.

Egyre hangosabban sírt a mellkasomba bújva, evvel meg színesebbé téve lelkem. A szívem lassan majd egyre gyorsabban olvadt meg az ártatlan fiú láttán. Egy pillangó puszit hagytam puha hajában, hiszen már kisebb korunkban is imádta ha meg puszilom, szerinte evvel fejezem ki, hogy mennyire is szeretem őt, mint barát... mint testvér. Puszim miatt, elkuncogta magát, majd felnézett ram hatalmas boci szemeivel, amik most enyhe piros színben pompáztak. Elmosolyodtam, majd újra magamhoz öleltem hiszen, nagyon régen éreztem magamhoz ilyen közel. Több perc után, eltoltam magamtól, kisírt szemeivel néztem farkas szemet.

- Csak annyit kérek tőled, hogy ne taszíts el magadtól mégegyszer - mondtam halkan, hiszen nem akartam megijeszteni. Egy aprót bólintott, majd újra nekem ugrott, mire felnevettem. Kezeivel teljesen magához szorított ami jól esett hiszen, már sokkal közelebb vagyok hozzá, ennek köszönhetően egy győztes mosoly jelenik meg ajkaimon. Lassan el távolodunk egymástól, majd meg fordulva megnyomtam újra a stop gombot evvel elindítva a felvonót. - Add ide a telefonod, beírom a számom - nyújtottam felé a kezem mire hülyén nézett rám. - Ne nézz rám így, tudom, hogy megvan neked a számom, de pár hónapja új telefonra váltottam evvel együtt kártyára is. - megértően bólintott egyet, majd a kezembe nyomta telefonját, amibe egyből bele pötyögtem elérhetőségem.

Hirtelen rezgésbe kezdett a modern készülék ezáltal vissza kaptam a tekintettem a telefon képernyője felé. A kijelzőn egy bizonyos "JK" szerepelt, evvel titokzatosságot kiváltva az emberből. Hirtelen hatalmas kíváncsiság fedte el az egész elmém, így már elhúztam volna az ikont, hogy felvegyem a telefont, de végül visszafogva magam, nyújtottam Jimin felé a telefont. Kitágultak a szemei, majd kikapta a kezemből a telefont, és felvette, ugyan abban a pillanatban nyílt ki a lift ajtaja, így szembe kerülve túlontúl sok türelmetlen már ideges emberekkel. Jimin után kaptam volna de gyorsaságának köszönhetően nem sikerült vissza húznom magam mellé, így egy sóhajtás után, engedtem le végtagom magam mellé.

***

Belépve a hatalmas ház ajtaján, néztem hátam mögé ahol Jungkook éppen telefonnal a kezében csukta be a fekete falapot. Egy kacsintás után eltűnt szemeim elől, véleményem szerint nagy eséllyel dolgozó szobájába vonult, hiszen ahogy eljött értem megemlítette, hogy túl sok munkája maradt még, így meg dolgozni fog pár órát. Egy sóhaj után cuccaimat ledobtam a kanapéra, majd a konyhába sétálva álltam neki egy vacsorának, ami egészen hamar készen is lett. Megkóstolva konstatáltam, hogy iszonyúan finom ételt sikerült összehoznom, így büszke léptekkel közelítem meg Jungkook dolgozó szobáját. Kopogás nélkül nyitok be a fontos papírokkal megtöltött helyiségbe. Szó nélkül tűri, hogy nem kopogtam ami kissé meg is lep. Sejtésem szerint észre sem veszi, hogy a helyiségben tartózkodom. Lassan a háta mögé sétálok, tenyereimet vállára helyezve kezdem el lassan maszírozni, mire fejét felém fordítva sóhajt egy nagyot a jó érzésre, majd hátradől a fekete székben.

- Gyere vacsorázni - mondtam halkan, majd abbahagytam válla kényeztetését, majd ki indultam volna az irodából ha jobb karomnál fogva ne húz vissza magához, majd lába közé állít.

- Mi a vacsora? - kérdezte miközben kezeimmel játszott.

- Kimchi... szóval gyere és edd meg. Még meleg most csináltam - mondtatom hallatán meglepődött, mire értetlenül néztem irányába - Mi az?

- Te főztél miközben van szakács? - húzott az ölébe magával szemben. Karjaimat nyaka köré fontam, ő pedig tenyereit fenekemre rakva kezdett el ott simogatni. Válaszként csak bólintottam egyet. Elmosolyodott majd ajkaimra hajolt, lassan becézgette párnácskáimat, majd gyengén végig nyalt alsó ajkamon, így államát készségesen engedtem le számára, így nyelveink lassú de mégis iszonyúan szenvedélyes táncot vívtak egymással. Kezei gyengén markolgatták félgömbjeimet, mire jólesően nyögtem bele a csókba. Kezeivel közelebb húzott magához, majd ajkaimat elengedve, ölelt át. Ajkaival nyakam becézgette ami miatt ismét kisebb nagyobb sóhajok hagyták el ajkaim. - Elképesztő vagy Kim Taehyung!