Taehyung egész éjjel úgy tapadt rám, mintha én lennék az a személy, akire egész életében várt. Nem tudom, hogy azért, mert mindig így alszik vagy azért, mert az este nem telt számáéra túl fényesen, főleg azután, hogy az anyja közölte, randira kell mennie. Ilyen esetben én sem tudnék túl nyugodtan aludni. Ilyen jól mér rég nem aludtam, túlságosan is hozzászoktam ahhoz, hogy nem egyedül alszok el, ez a két hónap emiatt borzalmasan telt, mondhatni, kihasználtuk a másikat az este folyamán saját célra, mondjuk ez addig nem baj, amíg mind a ketten hasznot lelünk benne. Lassan nyitom ki a szeme és a plafonnal szemezek, egyből az jut eszembe, amit tegnap megosztottunk a másikkal az érzéseinket illetően, emiatt pedig bűntudatom van, hiszen én könnyebb helyzetben vagyok, engem maximum az állít meg, hogy nem tettem túl magam Felixen, nem pedig a családom utálata. Több okból sem kellett volna betennem oda a lábamat, most legalább nem kéne azzal küzdenie, hogy nem léphet egy olyan személy felé, aki valamilyen szinten tetszik neki. Aki én vagyok. Lehet rossz számára ez az egész, de engem bűnös élvezettel tölt el, hogy egy olyan személynek felkeltettem az érdeklődését, mint Taehyung. Annyira belemerültem a gondolataim tengerébe, hogy észre sem vettem, hogy nem ölelget, sőt az ágyban sincs, még zene is szól kintről, egészen halkan. Sóhajtva kelek ki az ágyból és aggatom magamra az összes ruhadarabot, ami kivételesen nem a másikon van. Ahogy belépek a konyhába, biztos vagyok benne, hogy félig még álmodom, mert ilyen reggeli ébresztő mindenki álmában él csak, legalábbis ilyet még nem éltem át és bánom is. Halkan ülök le a konyhapult elé és figyelem Taehyungot, most már tudom, miért szól a zene, bár nem tudom eldönteni, hogy éppen reggeli készítés közben gyakorol a munkahelyén bemutatott produkciójára vagy minden ébredés után így táncol. Nem tudom eldönteni, ezért legyek hálás vagy azért, mert feleslegesnek érezte a nadrágot, szerintem kezdek rászokni a póló és tanga kombóra, amiről határozottan ez a dögös férfi tehet, aki még csak észre sem veszi, hogy tetőtől - talpig végig mérem, amíg itt rázza magát. Szokatlan mód, még ezt is úgy csinálja, hogy az jól álljon neki. Széles mosolyra húzódik a szám, mikor halkan dúdolni is kezd, késő lenne templomba járni és azért imádkozni, minden reggelem így teljen? Bűnnek számítana ezért könyörögni a mindenhatónak, vagy ezt még el lehet nézni? Ha megfordulna azt látná, hogy szinte nyálat csorgatva követem minden moduláltat, különösen azokat, amik azt eredményezik, hogy feljebb csússzon az a póló, pont meghagyja a fantáziámra a dolgot, ami nem biztos, hogy jó dolog, komoly hiányom lehet, ha már megfordult a fejemben az imádkozás ezért a látványért. Határozott mozdulattal fordul felém, nehéz eldönteni, hogy ő vagy éppen én döbbentünk le jobban, még így is végig nézek rajta, hátha valamilyen csoda folytán nem veszi észre, ami szinte lehetetlen, mert elég feltűnően teszem ezt.

-Mióta vagy te itt?

-Elég régóta ahhoz, hogy elgondolkozzak vajon zuhanyzás után milyen színű tangát vettél fel. - vallom be teljesen őszintén. - Illetve, hogy hálát adjak azért, amiért mindezt ingyen láthatom és nem kell fizetnem érte.

Fel pillanatra úgy tűnik, mintha elpirulna, de csak addig amíg hátra nem lép, hogy felhúzza a pólóját. Szóval fekete az a tanga. Egyre jobban sajnálom azt, hogy egy ilyen srác nem lehet mellettem, szinte már fizikailag fáj. Minden szó nélkül tesz elém egy bögrét, amiben kávé van, ennyire szarul néznék ki reggelente? De az is lehet ennyire a fantázia világomba járok, hogy valahogy ki kell rángatnia onnan.

-Huszonhárom év alatt te vagy az első, aki miatt még imádkoznék is. - bólogatok. - De csak azért, mert így akarok kelni minden reggel, ide költözhetek?

-Huszonhárom vagy? - ül fel elém a konyhapultra, nem könnyű így koncentrálni, szerintem direkt csinálja ezeket, de azért nehezen sikerül bólogatnom. - És nem, nem költözhetsz ide, anyu kinyírna.

-Miért, te hány éves vagy, hogy így visszakérdeztél?

-Tizenhét, a házat meg csak meg úgy kaptam. - majdnem félrenyelem a kávémat. - Ne aggódj, én is huszonhárom vagyok.

-Te minden áron azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak? - mutatok rá. - Majd rád fogom, ha nem érek a munkába. Miattad megyek csődbe.

-Te nem fizettél az előbb. - vonja fel szemöldökét. - Ha ide költöznél én is csődbe mennék. - ez az a mondat, amit nem hiszek el neki. - Egyébként meg milyen munka az, ahova vasárnap is kell menni? Rossz helyen dolgozol.

-Vehetjük úgy is, hogy egy céges buli, ami kötelező és még fizetni se fizetnek érte. - vetem hátra a fejemet. - Mégis milyen feltételek kellenek a munkádhoz? Szerintem helyet váltok, bárkinek rázom a seggemet csak ne kelljen ilyen helyekre mennem.

-Igazából szinte semmi, legyél hajlandó pénzért rúdon pörögni vagy vetkőzni. - dönti oldalra a fejét. - A főnökünk igazán nyitott mindenre, szinte már túl nyitott. Rázd a segged, megmondom lenne esélyed.

-Előbb fizess, ingyen nem fogod látni.

Nevetve száll le a pultról, amit nagyon sajnálok, mert így ülve pont jó belátásom volt. Magamat is meglepem azzal, hogy nem a pólót szuggerálom annak reményében, hogy valamilyen csoda folytán feljebb menjen, hanem arra az aranyos mosolyára koncentrálok, amit olyan kevésszer mutat meg. Úgy érzem, mintha minden találkozásunkkal egyre jobban varázsolna el, és sajnos egyre jobban élvezem. Érdeklődve nézem, ahogy szó nélkül megy be az egyik szobába, szokása lehet csak úgy ott hagyni személyeket, ez már a második alkalom ebben a két napban.

-Segítened kell. - tér vissza egy dobozzal a kezében, amit elém tesz le. - Este kell mennem valahova és nem tudom, hogy milyen rúzs legyen rajtam, ilyen... - veszi ki az egyiket. - Vagy ilyen?

-Smink tanácsokat kérsz tőlem? - vonom fel szemöldökömet. - Ha azt hiszed, hogy minden meleg férfi ért hozzá, ki kell ábrándítsalak.

-Mintha én nem tudnám. - néz rám komolyan. - Én is előbb kezdtem el sminkelni titokban, minthogy rájöttem volna, hogy meleg vagyok. Csak érdekel a véleményed, ahányszor találkozunk és rúzs van rajtam, mindig megnézed. Melyik tetszett eddig?

Összevont szemöldökkel fordulok a doboz felé, amibe minden bele van sűrítve, életemben nem válogattam még rúzsok között, mégis úgy teszem ezt, minta napi rutinom lenne ebben. Vigyorogva veszek ki egyet, majd Taehyung felé fordulok, szinte látom a szemeiben, hogy ő is fél nem csak én, de álla alá nyúlva fordítom magam felé, majd egészen koncentrálva próbálom nem az egész arcát összerúzsozni. Még mindig bennem van a késztetés, hogy meg szeretném csókolni, különösen most, hogy a szájával vagyok elfoglalva és ráadásul még néz is. Az sem igazságos, hogy ilyen jól áll neki a vörös, szerintem megszállottja lettem ennek a színnek rajta.

-Szerintem így tökéletes lesz. - mutatom felé a tükröt, mire felnevet. - Ne nevess, mások ezért fizetnek is.

-Milyen szerencsém van, ingyen kaptam szájfeltöltést. - rázkódik a válla. - Még a fogam is piros.

-Csak neked csinálom meg ingyen. Úgyis jól áll a vörös.

Hirtelen hajol felém, hogy az arcomra nyomjon egy puszit, biztos vagyok benne, hogy ott maradt annak a nyoma. Felvont szemöldökkel mutatok az arcom másik felére is, mire oda is nyom egy puszit, két keze közé fogja az arcomat és az orromra is ad egyet, lassan az egész arcom rúzsfoltos lesz és szokatlan mód még élvezem is. Önkénytelenül is ajkaira pillantok, mint mikor rájöttem, hogy meleg vagyok, az ilyen érzéseket inkább jó mélyre elástam, mint most, azzal a különbséggel, hogy most sokkal rosszabb, mert Taehyung is valahogy csatát vív magában ezzel kapcsolatban. Nehéz megmondani, hogy ki a gyengébb ezt illetően, talán mind a ketten, még csak esélyünk sem volt megnyerni ezt, elbuktunk pont abban a pillanatban, hogy megcsókoltuk egymást. Még csak nem is zavaró a rúzs íze az ajkain, még tetszik is. Felkelek a helyemről, hogy combja alá nyúlva ültessem a konyhapultra, külön hálás vagyok azért, mert az itt van a közelben. Hajamba túrva húz magához közelebb, ez lehetne egy igazán aranyos pillanat is, letudhatjuk annyival, hogy sose leszünk együtt, csupán csak ennyi történt köztünk, de ez az egész kicsit sem aranyos. Inkább hirtelen és elsöprő, pezsdítő és vad. Mint, mikor a jóba hirtelen veted bele magad és egyszerre akarod az összeset, mintha félnél, hogy ez az utolsó pillanat erre. Lassan csúsztatom fel kezemet combján, még jobban felém is csúszik, ahogy nyelvét is átvezeti. Elvesztem, belemerültem ebbe a pillanatba, személy szerint nem akarok innen kiutat. Kár, hogy egyedül vagyok ezzel. Ő szakítja meg a csókot, ajkamat beharapva próbálom meg nem újból belevonni egy rögtönzött csókba, bár nehezemre esik, ahogy ajkaira pillantok. Bárki megmondaná, hogy letámadtuk a másikat már csak azért is, mert az így is elég bénán felvitt rúzs a szája körül mindenhol van, csak éppen nem ott, ahol kéne lennie. Nagyot nyelve lépek hátrébb tőle, megtörölve a számat, bár a rúzs még mindig rajta van, elég érdekes módon vonz engem ez a srác.

-Szerinem, jobb ha megyek. - bólogatok. - Hamarosan úgyis mennem kell dolgozni.

-Tessék, zsepi. - nyújtja felém. - Egy kicsit piros vagy.

Ilyen gyorsan sose akartam még eltűnni sehonnan sem. Igaz, csak azért, mert ha maradok, újra meg akarom majd csókolni, ami miatt jobban vonzódnék hozzá, pedig semennyire sem kéne. Miért egy olyan személy tetszik, akit épp azért se tudok megkapni? Az élet kifejezetten utál engem. Ezek után semennyi kedvem nem maradt elmenni erre a céges bulira, ahol különböző vezetők tartanak csöndben fasz méregetést. Túlságosan is új ez a kapcsolat szerűség köztem és Taehyung között ahhoz, hogy ilyen gyorsan túltegyem magam rajta és ne akarjak több időt vele tölteni. Igaza volt, megszállottja lettem a tudtomon nélkül. Ez csak azért egyre elviselhetetlenebb, mert ugyanennyire akarjuk ezt az egészet, talán bolond vagyok, amiért bele akarok ebbe törődni, de kifejezetten más választásom nincs.

Szinte fel sem fogom, már a hely felé tartok, ahol temérdek mennyiségű unalom fog rám zúdulni minden percben. Egyetlen egy előnye van annak, hogy a nap további részében Taehuyngot sem látom, hogy rá tudok gyújtani. Igazi megváltás egy nap után már csak egy szál is, nem mintha ő eszembe juttatta volna ennek hiányát, a végén még miatta szokok le újra erről. Megállok a hely előtt és újból rágyújtok, régebben ennyire nem éltem meg drasztikusan az ilyen eseményeket, azt hozol, akit csak szeretnél egy ilyenre, de ha egyedül kell itt lennem egész este, abba bele fogok őrülni. Esetleg nikotin mérgezésben fogok meghalni, amiért folyamatosan kijárok majd rágyújtani, csak azért, hogy ne kelljen bájcseverésznem senkivel sem. Hosszú még az este, sok dolog előfordulhat. Mély levegőt veszek mielőtt még belépek az emberekkel teletömött helyre, mindenhol öltönyös seggfejek vesznek körbe, nehezemre esik úgy mosolyogva köszönni, hogy ne jöjjenek rá, nem akarok itt lenni. Egyből Jimint kezdem el keresni, legalább egy olyan személy legyen itt, akit nem utálok és rá tudom zúdítani azt, hogy mennyire magányos vagyok jelenleg. Hihetetlen, hogyha már valaki vezet egy céget, feleslegesnek érzi azt, hogy arrébb menjen, ha el szeretnék menni és még ő néz mérgesen rám, amiért hozzá merek érni.

-Valaki öljön meg. - csapódik hirtelen mellém Yoongi, szerencsére Jiminnel az oldalán. - Ha még egyszer meg kell hallgatnom azt, hogy neki mennyire van hiánya, lelövöm. Lassan már én is bele esek ebbe a Namjoonba.

Kuncogva fordulok meg, hogy az egyik asztalt elfoglaljuk magunknak. Egyből nagy mosollyal veszem el a piát, amit az egyik pincér nyújt felém, lehet túl megviselt fejem van, hogy ennyire kínálgatják a pici poharakat. Mosolyogva figyelem Jimint, aki nem szeretne elszakadni Yoongitól, nem tudom mennyiszer hallgatta meg őt, de szinte látom rajta, hogy fájdalmakat él át.

-Yoongi, én is magányos vagyok. - kezdem el én is, csak azért, hogy ne unatkozzak. - Aki miatt nem voltam magányos, az elhagyott. A másik személy, aki miatt nem lennék magányos meg nem akar kapcsolatot.

-Ki a másik személy? - kérdezi egyből Jimin. - Én vagyok a barátod, mégis én tudok meg mindent utoljára. Bezzeg, amikor Lixel akartál összejönni, tudtál aranyos is lenni.

-Még most is szeretlek, Jimin, ne aggódj. - nevetek fel. - Te is csak azért vagy ilyen velem, mert érdekel Namjoon.

-Ez csak félig igaz. - mutat rám fenyegetően. - Tényleg érdekel, de nem csak azért barátkozom veled, ennyi erőből Felixel is csak azért beszélnék, egyikőtök se segíti elő az esetleges kapcsolatomat. Így csak hazudni tudom, hogy senki nem kaphat meg, én nem tudok felszedni senkit sem.

-Szedd fel Yoongit. - mutatok rá. - Így is rá vagy tapadva, nem mindegy?

-Ne tedd ezt velem, mutattam egy jó helyet neked, ahol még találkoztál is valakivel. Erre rám akarod hagyni. - rázza a fejét hitetlenkedve. - Meg nem Jimin lenne, aki miatt megkérdőjelezném a szexualitásomat. El telt tíz perc mióta itt vagyok, szóval megyek cigi szünetet tartani.

Egyből felpattanok én is, nem érdekel, hogy nem telt el két perc sem, mióta betettem ide a lábamat, de még így is jó tervnek tartom a szabadulásunkat. Barátomra villantok egy mosolyt, szerintem már tudja, le akarom húzni egy szállal, ha ilyen tempóba folytatom, nekem még nem marad és ahhoz túl hosszú az este. Szúrós pillantásokkal nyújtja felém, előre érzem, ezt majd valahogy meg kell hálálnom neki, ahogy megfordulok, elfelejtem azt, hogy valaha akartam is kimenni tovább roncsolni az egészségemet. Szó nélkül nézem az előttem állót, túl hevesen reagálok még mindig a közelségére, kegyetlenek ezek az érzések, hiába hiszem azt, már elmúltak, újra felerősödnek, amint meglátom. Apró mosoly jelenik meg szeplős arcán, pont az, amibe először szerettem bele, most kell legyűrni a torkomba keletkezett gombócot, mielőtt még előtte sírom el magamat. Nem tudom azzal az indokkal itt hagyni, hogy sietnem kell dolgozni, mivel épp ott vagyok, szóval most bajban vagyok, főleg azért, mert nem szólalok meg, hanem csak nézem őt, mintha nem is létezne, csupán csak a képzeletem szórakozik velem.

-Azt hittem leszoktál. - mutat a kezemre. - Sokáig tarott, amíg sikerült.

-Stresszoldó. - vonok vállat. - Mostanában kijutott nekem bőven abból. Nem gondolkodok annyit akkor, meg nem hiányoznak emberek olyankor.

-Mindig ciki lesz velem beszélgetned, ugye?

-Dehogy. - pillantok Yoongira, aki szemlátomást jól mulat rajtam. - Egyáltalán nem kellemetlen, csak úgy megjelensz itt előttem, egy olyan helyen, ahol nem is dolgozol.

-Hyunjin dolgozik az egyik cégnél, ő hozott el. Megláttalak, gondoltam köszönök, múltkor gyorsan leléptél.

Szerintem egy egész doboz cigaretta se lenne elég jelen pillanatban. Egyre nehezebb vissza tartani a sírást, és a menekülési kényszert is. Mennyivel könnyebb lenne, ha teljesen másik kontinensen laknék, mint ő, egyre csábítóbb a gondolat, hogy elköltözzek jó messzire és sose tegyem ki a lábamat a lakásból, hogy véletlenül se lássam újra. Hiába kéne örülnöm annak, hogy látszik rajta, boldog, mégis rossz érzés, ráadásul egyre jobban néz ki, ami miatt jobban fáj a szívem. Kétségbeesetten nézem végig, ahogy Jimin Yoongi oldalán hagy itt, egy halk bocsit elsuttogva közben.

-Igen, valami dolgom volt. - szedem össze magam nehezen. - Látom rajtad, hogy nem hiszel nekem. - nevetek fel, mire csak bólogat. - Jó, igazából egy kicsit rossz veled találkozni, mert még mindig jól nézel ki és most jöttem rá, hogy nem sikerült annyira túltennem magam a kapcsolatunkon, mint hittem.

-Sajnálom.

-Nem kell. Legalább szakítottál velem, mielőtt összejöttél volna vele. - mutatok a távolba, ahol ott áll az a személy, akit automatikusan gyűlölők.

Hallom, hogy valamit mondd, de nem fogom fel, akkor vesztettem el a figyelési képességeimet, amikor megpillantottam Taehyungot. Nem hiszem ezt el! Az összes dögös pasi itt gyűlt össze? Nem tudom visszatartani a mosolyomat, bár messzebb van, tudom, hogy az a rúzs van rajta, amit én választottam, hozzá pedig vörös felső van rajta. Hihetetlen, teljesen elfelejtetti velem, hogy eddig el akartam tűnni innen, milyen jól döntöttem a maradás mellett. Kellemes ránézni, a magabiztosság most is sugárzik róla, még annak ellenére is, hogy egy kicsit el van veszve, mosolyogva veszi el a felé nyújtott pezsgős poharat és végre észre is vesz. Valósággal forróság árad szét bennem a tekintetétől, akaratlanul is eszembe jut a reggeli csók hevessége és nagyon szívesen megismételném most is.

-Ne haragudj... - fordulok Felix felé. - De nekem...

-Ahhoz a sráchoz kell menned. -néz ő is rá. - Örülök neked.

Vigyorogva rázom meg a fejemet, majd szinte egyből ott hagyom szegényt. Teljesen hidegen hagy az, mennyi ember között kell átverekednem magam, megéri. Újból belém ragad minden szó, ahogy elé állok, bár most nem azért, mert legszívesebben sírnák, csupán túlságosa is elvarázsol engem ahhoz, hogy ne nézzem meg kellőképpen őt. Halványan van rajta csak a rúzs, de ez pont elég ahhoz, hogy oda vonzza a tekintetemet, még egy kicsit is a szeme is ki van festve.

-Te...

-A főnököm hozott el minket. - mutat egy számomra idegen férfire. - Szereti ilyenkor bővíteni a cég kapcsolatait, de szerencsére szabadon engedett minket. Az egyik barátomat kerestem, de megtaláltalak téged.

-Az én barátaim itt hagytak engem, az exemmel.

-Ő volt az? - biccent felé, mire bólintok egyet. - Most egy kicsit rosszul érzem magam, egy olyan férfit kedvelsz még, mint ő... én ilyen személlyel akartam felvenni a versenyt. Most az egyszer hálás vagyok azért, mert nem randizok senkivel sem.

-Tae, ott hagytam őt, hogy ide jöjjek hozzád és te azon aggódsz, hogy nem lenne esélyed? - vonom fel a szemöldökömet. - Még csak próbálkoznod sem kell. Lépjünk le. - vágom ré hirtelen. - El akarok innen menni veled.

-Mind a ketten tulajdonképpen dolgozunk.

-Akkor úgy megyünk el innen, hogy senki sem lássa. - teszem hátára a kezemet, hogy a kijárat felé toljam. - Bízz bennem, jobban fogod máshol érezni magad, mint itt.

Senkinek sem feltűnő, hogy két ember a hátsó kijárat felé siet éppen, mindenki vagy mással van elfoglalva, vagy saját gondolataiba jár és az unalom felé sodródik. Itt még csak nikotinfüggő személyek sincsenek, ezért teljesen észrevétlenül távolodunk a helytől. Igazából nincs semmi tervem, mégis mi az a hely, ahova mehetnénk, de vele akarom tölteni az időmet és nem pedig ott bent. Taehyung sokkal érdekesebb számomra.