Eddig mindig úgy gondoltam rá, hogy az ismeretlen srác, aki valahogy felkeltette az érdeklődésemet, annak szenteltem minden gondolatomat, hogy kiderítsem, miképp tudnám megszerezni a nevét, erre csak kinyögni nekem tegnap este. Ki gondolta volna, hogy csak át kell mennem majd hozzá, hogy ki tudja próbálni azt a cuccot, amit egy szex shopban vett. Őszintén fogalmam sincs, hogy mire bólintottam rá, de egy halvány sejtésem van a dologról, mindig valahogy nagy hangsúlyt fektetek arra, miképp is nézek ki, ha vele találkozom, már csak azért is, mert ő mindig jól néz ki. Taehyung egyszerűen csak nem hagyja, hogy hanyag módon jelenjek meg mellette, még én érezném magam rosszul magamat az ő tökéletessége mellett. Egy órával előbb elkészültem, mint kellett volna, így csak unalmamban a kanapéra telepszek le és a tévét kapcsolgatom, talán azért izgulok ennyire emiatt az egész miatt, mert sajnos idehét sem tudom, hogy mikor mentem volna valakivel úgy bárhova. Bár jobban bele gondolva ez a program sem ígérkezik egy olyannak, ahol kölcsönösen megosztjuk azokat a mélyre törekvő érzéseinket, amik nagyon bántanak minket, sőt szerintem ő még annyira sokat beszélgetni sem tervezett. Tisztában vagyok vele, valószínűleg teljeséggel a kihasználás felé tart, talált egy lehetőséget egy elkeseredett személy formájában, nem mintha nekem nem fordult volna meg a fejemben, hogy képzeteimet rá cseréljem. Az ember csak egy kis mennyiségű kétségbeesést képes elviselni, főleg ha az szívfájdalomból ered, teljesen normális, ha menekülni akarok saját magam elől, amíg ezzel a másik fél is tisztában van, Taehyung pedig nagyon is jól tudja, hogy magasztalom fel ennyire őt, pont őt, aki akkora kettőséggel van megáldva, könnyen magával sodorhat, de én azt akarom, megtegye. Vágyom rá, szükségem van arra, hogy az az ár, amivel ő úszik, teljesen elvigyen, ha kell addig fuldoklom benne, ameddig meg nem tanulok úszni, ha kell én magam ugrom bele, de nem akarok a parton maradni egyedül, a csapongó gondolataimmal, ami megzavarja az érzéseimet. Lábamat rázva nyomom ki a tévét, egész nap sikerült legyöznöm a kényszert, hogy rágyújtsak minden olyan pillanatban stresszesebb voltam, mint alapból és az pedig nagyon sok izgalommal és idegeskedéssel jár, ha egy dögös pasival szeretnék találkozni. Utoljára nézek végig, hiába győződők meg arról, hogy számomra elfogadhatóan nézek ki, úgyis túltesz rajtam a másik, szóval még csak próbálkozni sem fogok többet. Túl gyorsan érek ide hozzá, nincs időm arra, hogy ne zakatoljon ennyire a szívem az izgulás miatt, sóhajtva lépek az ajtajához, hogy kopogjak néhányat, úgy igazgatom magamon a ruhát, ameddig ki nem nyitja az ajtót, mintha most akarnék letérdelni, hogy a gyűrűt átnyújtsam neki. Kinyitom a számat, bár szó nem szándékozik távozni rajta, annyira leragadok annál, ahogy kinéz. Rájöttem arra, hogy szereti az ingeket, bár begombolni már kevésbé, önkénytelenül is többször nézek arra a területre, amit még nem tervezett elfedni a világ elől, jól állnak neki a színek de még ez a fekete - fehér ing is, amikor hajlandó vagyok feljebb is nézni, látom, hogy felvont szemöldökkel néz rám, amit teljesen megértek, szerintem lassan már egy perce csak itt bámulom őt. Emiatt még csak nem is szólhatok azért, hogy ő is végig bámul engem, igaz ő még mindig valahogy személyiség, ujjait újra végig vezeti tetoválásaim vonalán egy apró mosoly társaságában.

-Ettél már? - töröm meg a csendet, mi kettönk közt volt. Megrázza a fejét, emiatt muszáj elmosolyodnom. - Szuper, tudok egy jó helyet.

-El akarsz menni? - dönti oldalra fejét, nagy szemekkel. Látszólag nagyon gondolkodik valamit, legyen az bármi is, de nagyon boldoggá tette, mert egy hatalmas mosoly társaságában rázza hevesen a fejét. - Várj egy kicsit.

Értetlenül nézem végig, ahogy visszaszalad a cuccaiért, néha megáll mozdulataiban, mikor egy nagyobbat lép, ami csak fokozza az értetlenségemet, tanácstalanul nézek körbe, hátha megjelenik valami természetfeletti mindent tudó és megsúgja számomra, hogy miért viselkedik ennyire furán Taehyung. Lelépek a lépcsőről, hogy be tudja zárni az ajtaját, lassan lépked le arról a pár lépcsőfokról, bezzeg magassarkúban fel tud szökkeni rájuk. Enyhén pimasz mosoly játszadozik arcán, ahogy felém fordul, érzem, ő már eltervezett valami, remélem velem is megosztja, mert így elég kétségbeejtő a tekintete.

-Jungkook, az étteremben a kezedbe adom a sorsomat. - pislog fel rám, még mindig nem tudom, mégis mit szeretne tőlem. - Addig hagyj időt, mert ez úgy is hatásos, hogyha úgy lépek, ahogy nem kéne.

-Ugye tudod, hogy egy szavadat sem értem? - vonom fel szemöldökömet. - Miről beszélsz?

-Nyugi, jó lesz. - vereget vállon. - Legalábbis nekem biztos, csak ne siess.

Feladom, hogy valaha is normálisan meg fogja válaszolni ezt a kérdésemet. Továbbra is szokatlanul nézek rá a kissé furcsa járása miatt, egyre jobban fogalmazódik meg bennem a kérdés, mégis mit csinált tegnap esete, de lehet jobb nem tudni ezt az információt. Sóhajtva pillant rám, amint valamennyire gyorsít léptein, hiába kérdezem tőle, mégis mi a baja, nem hajlandó velem megosztani. Őszintén örülök, amikor megpillantom az éttermet, kíváncsivá tett, hogy milyen ötlet jutott eszébe, amit egy étteremben lehet csinálni, lehetőleg evésen kívül. Szerettem ide járni, ha kint ül le az ember, a sövény és a virágok takarásával ad egy olyan hangulatot, ami miatt különleges helynek érzed ezt az egészet, főleg, ha a kinti égősorokat is felkapcsolják, bár arra várhatnánk, hiába van este, közelgő nyár lévén világos van. Mivel Taehyung csillogó szemekkel néz befelé, mosolyogva teszem hátára a kezemet, jelezve neki, hogy bent leszünk, itt is kifejezetten szép minden. Ő is nagy szemekkel néz végig a helyen, a növényeken, amik körül az égősor fel van kapcsolva, enyhén megvilágítva körülötte a helyet, néhány helyen a falon is felkúszik a növény, kellő hangulatot megadva neki. Mindig, amikor itt voltam a kedvenc helyemre mentem, az beljebb van, egy kicsit el van különítve a többitől, ott a körülöttünk lévő falon felkúsznak a növények, a boltíven is, amin át be kell lépni. Változott a hely egy kicsit, a padlót sötét színű parkettára cseréték, a csillárok sokkal nagyobbak lettek, még olyan emelvény is van, ami miatt magasabban lehet enni, a lépcsőt szintén kivilágították, ott fent sokkal több embernek ad helyet.

-Jungkook, egy picit eldugottabb helyre menjünk. - suttogja, miközben az egyik pincér felé vesszük az irányt.

-Jó napot, segíthetek valamiben?

-Jó napot. - hajolunk meg mind a ketten. - Hátul vannak még asztalok?

Megnyugszok, amikor bólint egy aprót és a kedvenc helyem felé terel minket. Leveszem Taehyung hátáról a kezemet, mikor érzem, hogy megfeszül, amint olyan helyre érünk, ahol több az ember. Lehetséges, nem kellett volna ilyen helyre hoznom, tekintve az étterem hangulatára és arra, hogy talán félre lehet érteni azt a szándékot, amivel ide hoztam. A pici súly, ami eddig mellkasomat nyomta, abban a pillanatban szűnik meg, ahogy Taehyung mosolyogva ül le, körül nézve a helyen, a gyertyákat megszagolgatva, oldalra döntött fejjel nézem végig csodálkozását, majd az enyhe zavarát, amikor rájön, hogy nézem.

-Ez egy nagyon szép hely. - suttogja elképedve. - Miért hoztál ilyen helyre? Ez... ez olyan, mint ahova az olyanok járnak, akik évfordulót ünnepelnek, meg szerintem alul vagyok öltözve.

-Egyrészt nem vagy, jól nézel ki, nagyon. - nyomatékosírom. - Másrészt, meg lebuktam. Ma pontosan egy éve annak, hogy titokban nézegetlek mindig, mikor elmegyek a templomba, igazából most akartam szerelmet vallani, gondoltam ez a hely lenne a megfelelő.

-Megtiszteltető lenne. - nevet fel. - Szerintem szökjünk meg és házasodjunk össze egyből. - fog kezemre. - Leéljük az életünket csak mi ketten.

Szórakozásunkat csak az szakítja meg, hogy a pincér az étlapot végre elénk nyomja, miután leadtuk ital rendelésünket, mivel már egy ilyen helyen vagyunk és úgy néz ki, mint aki szereti a bort, azzal is kérek egy üveggel. Taehyung enyhén meglepődve néz rám, de nem teszi szóvá, most már úgy is felesleges lenne, kiszélesedik a mosolya, emiatt elég ártatlanul néz ki, bár az egy szempillantás alatt múlik el, ahogy előveszi a telefonját. Ez aztán a gyors váltás a részéről, egészen zavarba ejtő, ahogy néz engem, ajkait beharapja, ahogy feloldja a készüléket és elém tolja, összevont szemöldökkel nézek rá, meg arra az alkalmazásra, ami meg van nyitva, de nem értek belőle semmit sem. Azon kívül, hogy több különböző mélységű meg gyorsaságú hullámok vannak felrajzolva, nem értek semmit sem, összeráncolt homlokkal pillantok fel rá, mire csak jobban elém tolja a telefont, mintha ebből értenem kéne, mit szeretne tőlem.

-Miért adod ide a telefonodat?

-Nyugi, ez régi, már nem is használtam, erre a célra jó lesz. Mondtam, hogy a kezedre bízom magamat. - támaszkodik meg enyhén az asztalon. - Azt csinálsz vele, amit akarsz. Találd ki, mit csinál, én élvezni fogom.

-Jó, de ezek mit csinálnak.

-Még nem tudom, mondtam, hogy egyedül kipróbálni nem buli és igen, ez az amit vettem abban a boltban. - húzza mosolyra ajkait. - Nyomd meg, mondjuk ezt. - ér hozzá az egyik kis hullámos ábrához. - Oh, ez működik és megsúgom, kellemes.

Lehetséges, hogy én vagyok a világ legértetlenebb embere, de még mindig nem tudom, miről beszél és mégis mit vár el tőlem. Lehunyt szemekkel dől hátra a székében, addig ki sem nyitja pilláit, amíg le nem állítom ezt a készüléket, kicsit még össze is rezzen, mikor az egyik olyan ábrára nyomok, amikben nagyobb és sűrűbb hullámok vannak, mivel még mindig nem tudom, hogy mit csinál, kíváncsian nyomkodom végig az összeset, Taehyung a száját harapdálva szorongatja az asztal szélét, akkor próbálja elengedni, mikor a pincér megjelenik az italunkkal, majd vár is a rendelésükre. Őszintén még csak rá sem néztem az étlapra, annyira lekötött ez a készülék, amit nem tudok jelenleg még megfejteni, néhány bocsánatkérést követően ösztönzöm arra, adjon nekünk még néhány percet. Újra a másik felé nézek, mondjuk ő nem tudom, milyen okból nem tudott dönteni, mikor csak itt ül és konkrétan nem csinál semmit, azon kívül, hogy gyűrögeti az asztalterítőt, mit akkor enged el, mikor kikapcsolom újra ezt az egészet.

-Tae, ez mi? - vonom fel a szemöldökömet. - Konkrétan nem csinál semmit.

-De csinál, hidd el. - sóhatja enyhén kivörösödve. - igazán kegyetlen módon kapcsolgatod össze - vissza. Próbáld meg itt. - mutat arra a helyre, ahol van egy plusz jel, amint rányomok semmi nem jelenik meg, csak egy kör, amit arra mozgatok, amerre akarok, szélétől húzom kicsit feljebb, még mindig próbálok rájönni, mi ez. - Kook, hagyd így egy kicsit. - fog a kezemre. - Ameddig kiválasztom, mit akarok enni.

Enyhén megszeppenve húzóm el a kezemet, mire hálásan pislog felém. Sokáig képtelen vagyok arra gondolni, hogy mit is szeretnék enni, túlságosan is leköt az a valami, amit Taehyung mutatott nekem, pont amiatt, mert nem értem, ez az, ami idegesít és nagyon felkelti a kíváncsiságomat. Nagyon örülök annak, hogy gyorsan tudom eldönteni mit is kívánok nagyon, hogy újra a készülékre szenteljem a figyelmemet, amint a pincér is felveszi a rendelésünket, az előttem ülőből egy halk sikkantás szökik ki, mikor hirtelen teljesen felhúzóm a kis kört, összerezzenek, főleg azért, mert többen is ránk kapják tekintetünket, pontosabban Taehyungra, aki az asztalra hajtja a fejét, alkarjával takarva arcát. Lassan nyúl felém abban a pillanatban, amikor teljesen fel, majd le és ismételten teljesen felhúzom a kis kört, ajkát beharapva néz fel rám, még mocorogni is elkezd, feljebb is löki magát, próbálva elérni a telefonját.

-Kapcsold ki. - remeg meg a hangja. - Kérlek, kapcsold ki.

Hirtelen nyomom le, mikor rájövök, hogy mégis mit csinál ez a cucc és mégis miért néz így ki Taehyung, amikor épp szórakozom ezzel a dologgal. Elképedve nézek rá, majd körbe, hogy megfigyeljem, kik azok, akik még minket néznek, de szerencsére vagyunk annyira eldugva, hogy nem sokan látnak ránk. Nagyon nyelve tűri füle mögé a tincseit, próbálva rendezni magát, szinte hálásan néz a poharában lévő borra, amibe nagyot kortyol, mosolyogva néz rám, tudom, hogy látja rajtam, rájöttem mégis mit adott a kezembe.

-Bár azt mondtam, hogy jól fogok szórakozni, gonosz vagy. - bólint határozottan. - De attól még élveztem, még mindig a kezedben vagyok.

-Te tényleg egy vibrátor távirányítóját nyomtad a kezembe? - suttogom, mire csak bólint. - Itt és most, egy étterem közepén.

-Te szerettél volna eljönni, mentségemként mondom, hogy én otthon szerettem volna maradni, de ez itt sokkal jobb. - nevet fel, szinte teljesen ártatlanul. - Ne nézz így rám.

Valamennyire még mindig hitetlenkedve nézek rá, hiszen nem tudom, erre mit kéne mondanom, főleg azért nem, mert életemben nem használtam vibrátort, nem még nyilvánosan, egy olyan helyen, ahol a pincér többször halad el mellettünk, mint szükséges lenne.

-Szólhattál volna.

-Hogy? Mondjam el, hogy egy vibrátort nyomtam fel magamnak, tessék itt a távirányító, irányítsd? - dönti oldalra a fejét kíváncsi tekintettel méregetve engem. - Ne vedd el a szórakozásomat, eddig tök jól csináltad, pedig nem is tudtad mi az.

Ez a srác folyamatosan ledöbbent, igaz, hogy nem tudtam, mire számítsak tőle, mégis mit vett, de erre azért nem számítottam. Kérlelő tekintettel néz rám, folyamatosan a telefon és a kezem között cikázik a szeme, jelezve számára, hogy mit szeretne tőlem, fél mosolyra húzódik ajka, mikor a készülék felé nyúlók, nagyon is kérdéses, ő vagy én fogom jobban élvezni. Ugyanaz a pimaszság csillan meg lélektükrében, mikor a rudat ölelgette, hasonló elsötétült tekintet, miben vágy vehető ki. Feloldom a telefonját, majd az egyik kis hullámos rajzra kattintok, picit összerezzen, ahogy lehunyja szemeit, szeretném fokozni saját játszadozásomat, ujjaimat a sűrűbben rajzolt hullámokhoz vezetem, egyből ki is nyitja szemeit, mikor rá is nyomok. Ajkára erősen harap rá, mikor a pincér megjelenik az ételünkkel, ujjait az asztal szélébe mélyeszti.

-Kösz... - akad meg mondatában, abban a pillanatban, ahogy rámegyek a kis körre és félig felhúzom. Szúrós tekintetét rám vezeti, minek hatására mosolyra húzódik szám. - Köszönöm. - préseli ki magából.

Érdeklődésemet vesztem az étel iránt, az előttem ülőre koncentrálok, aki folyamatosan fészkelődik a székében. Nagy szemekkel néz rám, szaporábban veszi levegőjét, valahol szomorú, hogy akkor fedeztem fel ez a játszmát, mikor már lassan vége lesz, már ha hagyom. Lehajtja fejét, mikor kikapcsolok a készüléket, tekintetéből tudom, valószínűleg a kielégülésének vetettem véget az előbb. Mosolyogva vonom meg a vállamat, majd az ételemmel kezdek el foglalkozni, mintha nem is tudnám miért orrol rám, végülis ő szeretett volna játszani, a kezembe adta magát és úgy érzem ez egy tökéletes pillanat arra, rájöjjek, ilyen játszmát űzni. Lassan normalizálódik heves légvétele, tud is az ételével foglalkozni, egészen addig, ameddig újra fel nem húzóm a kis kört, hirtelen csap az asztal szélére, mire újra ránk néznek, úgy érzem jelenleg nem vagyunk a békés vacsorázók kedvencei, de én élvezem, ahogy enyhén kipirul az arca és tekintetében a ködös vágy jelenik meg. Megtámasztom kézfejemen az államat, hogy előrébb tudjak hajolni, Taehyung kérlelő tekintettel néz rám, gondolom abban reménykedik, majd kikapcsolom.

-Mi a baj? - kérdezem tetetett aggodalommal. - Nem ízlik? Szóljak a pincérnek, hamarosan erre fog járni az egyik, akkor kicserélik.

-Nehogy. - próbál a telefon után nyúlni, amit az ölembe teszek.

Elfojtott nyögés tör elő belőle abban a pillanatban, ahogy lassan teljesen felhúzom a kört, van valami szokatlan élvezetesség ebben, próbálja azt mutatni, hogy minden rendben, a könnyes tekintete, mivel rám néz, kérlel, megremeg a keze, mikor a pohara után nyúl. Lenézek a telefonra, néha leállítom csak azért, hogy szinte rögtön utána teljesen felhúzzam a kört, próbálok nem túlságosan is mosolyogni a reakcióin, erősen harap ajkába, mélyen a szemeimbe néz, mire csak kíváncsian döntöm oldalra a fejemet, hátha megmondja mit szeretne tőlem. Ez a hely a legjobb, az egyik felől a lábamat takarja a kisebb virágok, mik elválasztják ezt a helyet a többitől, másikról nincs senki sem, csupán csak Taehyung mögött. A borom után nyúlok, miközben feljebb vezetem a lábamat combjához, észrevétlenül fog bokámra, leállítva minden mozdulatomban, arca jobban kipirul és mellkasa is többször süllyed és emelkedik, mivel tudom, közel van a kielégülés határához, ezért leállítom a készüléket, nem akarok ilyen gyorsan véget vetni ennek a szórakozásnak, mert egyre jobban élvezem.

-Miért? - lazít szorításán bokámnál, így feljebb tudok vezetni. - Olyan közel voltam és annyira nehéz volt kibírni ilyen kevés reakcióval. - szusszantja lehunyt pillákkal. - Kérlek, kapcsold vissza, kérlek.

-Azt mondtad a kezeimre vagy bízva. - vonok vállat. - Most kezdtem el élvezni azt a játékot, amit te adtál nekem.

-Jungkook, merre van a mosdó. - helyezkedik a székben folyamatosan. - Nem akarok keresgetni álló farokkal, ráadásul azt sem tudom, oda hogy megyek ki úgy, hogy ne vegyék észre. Szóval, legalább ezt mondd meg.

Kuncogva mutatok az irányba, amire mennie kell, nem tudom mitől félt ennyire, mert az ing hosszúsága miatt nem látszik semmi, csak az vesz észre, aki tudja mi történik lejjebb. Hirtelen torpan meg a helyén, mikor újra teljesen felhúzom a kört, hátra pillant, szinte gyilkos tekintettel, ahogy próbálja folytatni útját, kevésbé elegánsan, mint eddig. Utolsót kortyolok a borból, majd felkelek a helyemről, hogy követhessem a mosdók irányába, még ezt a helyet is megváltoztatták, a tükör nagyobb lett, sőt ki is lett világítva, ami különösen tetszik, nagyobb lett a hely. A három ajtó előtt megállok, próbálom kitalálni melyik mögött bújt meg, magabiztosan nyitok be az utolsó fülkébe, amikor egy nyögést produkál onnan. Amint belépek ajkaira hajolok, volt értelme mellőznöm a cigarettát egész nap, puha ajkainak édes íze, ami a bor miatt lett ilyen, megéri, egyből nyakamat karolja át, megtartva magát, amint csípőjét előre löki. A falnak döntöm, nadrágját kigombolva, lejjebb vezetem a tekintetemet és megakadok egy pillanatra, először azt hittem csak rosszul látom, de minél tovább nézem, annál biztosabb, hogy azt a tangát vette fel, amit én választottam. Képzeletben vállon veregetem magamat, amiért olyat választottam, aminek nincs alja.

-Most nagyon sajnálom, hogy sietni kell. - simítok végig ajkain. - De tényleg, nagyon.

-Csinálok képet, akkor addig nézed, míg szíved kívánja, csak most csinálj valamit, mert a cucc még mindig bennem rezeg. - próbál megtámaszkodni. - És már nagyon el akarok menni, mert ez így baromi szar érzés.

Nevetve vezetem lejjebb a kezemet, nem bírom ki, hogy ne simítsak végig a csipke anyagán, mielőtt ujjaimat még alá is bevezetném. Lehunyja szemeit érintésemre, az ajtó irányába kapom a fejemet, mikor meghallom, hogy valaki bejött a másik ajtón, vigyorra húzom ajkaimat, mikor kezembe veszem tagját, miután benyálaztam ujjaimat. Szájára tapasztja kezeit, ahogy elkezdem mozgatni kezemet, egyre gyorsabban húzogatva bőrt tagján, még a készüléket is feljebb kapcsolom, szerintem többé már nem érdekli az, hogy még mindig valaki van mellettünk, egy hangosabb sóhajt enged ki ajkai közt. Erősen fogja meg felkaromat, amikor megremegnek lábai, határozottan érzem, hogy most már csak én tartom őt, ahogy hátát is hátra veti, teljesen karjaimba dőlve. Le sem kell néznem, hogy tudjam minden apró vágyát sikerült kielégítenem jelenleg.

-Most már kapcsold ki. - nyúl a telefon után. - Ne legyél gonosz.

-Mondja az, aki épp most élvezett a kezembe. - nyújtom felé a kikapcsolt telefont. - Felvetted azt a tangát, ami ellen erősen tiltkoztál.

-Úgy látszik, mind a kettőnknek vettem valamit. - nyom egy gyors csókot számra. - Most itt hagylak, mert éhes vagyok.

Fogalmam sincs, hogy ki az, aki itt volt és mennyit hallott, de azt hiszem, nem a kedvenc helye lesz ez a mosdó, nekem meg annál inkább. Mind a kettőnk rendbe szedjük magunkat, nem érdekel, ki néz szokatlanul ránk, egyszerre megyek ki vele, nem figyel ránk senki sem. Annyira érzem, nem itt van vége a napnak, egyszerűen csak tudom, ahogy rám néz, sőt biztosan tudom, nincs ennek vége, mert többet akarok tőle. Legalább sikerül felejtenem.