Életemben csak egyszer éltem együtt valakivel, nagyjából tudtam mire számítsak, bár Taehyung tökéletesen meg tudja mutatni minden alkalommal, hogy teljesen más, mint a legtöbb ember. Mindig olyan, mint egy külön világ, mégis imádom ezt a külön világot. Amikor megbeszéltük vele, hogy mindenáron én költözök oda, nem mertem remélni azt, hogy mégis ez mennyi idő lesz. Őt nézve, ez mindig is vékony lécen táncolt, s minden nehézség ellenére sem gondoltam volna, hogy ez már öt éve tart. Pont ma öt éve és még mindig tud furcsaságokat művelni, szerintem ezeket sosem fogom igazán megszokni. Sóhajtva nyújtom ki a kezemet az ágyba, hogy korán reggel még egy kicsit zaklassam, jó szokásomnak híven, összevont szemöldökkel nyitom ki a szememet és nyilván egy üres hellyel szemezek. Túlságosan is izgulok a mai nap miatt ahhoz, hogy ilyen korán ennyire éber legyek, mint ő. Szenvedve fordulok a hátamra, egyszerre akarok itt maradni az ágyban, viszont, ha tehetném, már most oda rohannék, hogy elé térdeljek és most kivételesen nem azért, hogy lerángassam róla a nadrágot. Az majd az ebéd után is ráér, miután megkaptam a választ a kérdésemre. Az egyik párnát a arcomba temetem, nagyon izgulok, ráadásul túlságosan is ciki lenne, ha elutasítana és Jimin meg Yoongi csak berobbanna az ajtón, hogy gratuláljon. Elmosolyodom, mikor meghallom a dúdolását, amióta nem beszél a szüleivel, egyre szabadabbnak tűnik, ami meglehet, hogy érdekes kijelentés, de legalább nincs olyan személy az életében, aki minden lépését vissza akarja fogni. Minden erőmet összegyűjtöm arra, hogy kikeljek az ágyból és halkan menjek a konyhába, az ajtófélfának támaszkodom, ahogy Taehyungot figyelem. Minden reggelemben az a legjobb rész, amikor ebben a konyhában táncol reggelit csinálva, külön élvezet, ha éppen a pólómban van. A vigyorom csak egyre szélesebb, miközben tekintetemmel egyre lejjebb haladok a hátán a combjaira és a tetkóra, öt év alatt nem kellett letakarnia a "Taekook" feliratot, ha igennel válaszol a kérdésemre, soha többé nem is fog kell majd ezen gondolkodnia sem. Nem akarom elkiabálni a helyzetet, de nem tudok nem arra gondolni, hogy ma akár már a vőlegényem is lehet. Eddig a fenti erők az ő vallásos családját arra késztették, hogy utálják őt, a házasság szép vigasztalás lenne... Bár az is lehet, csak magam miatt imádkozom ezért. Ebben a pillanatban elnézve őt, teljesen megérte beszerezni egy rudat a szobánkba, ajkaimba harapok, össze akarom magam szedni és nem most azonnal visszahúzni a szobába. Kuncogva lépek mögé, amiért nem vesz észre, vagy csak nem szeretne észre venni, karomat a dereka köré fonom, hogy közelebb húzzam magamhoz. A reggeli kellemes és friss illata mindig is a gyenge pontom lesz, a vállára nyomok egy puszit és figyelem mit csinál.

-Azt hittem, hogy sosem fogsz felkelni. - dől a mellkasomnak. - Azt hittem, hogy nekem kell kirángatni téged az ágyból. 

-Tegnap este te vittél oda be. - adok egy puszit az arcára is. - Te vagy korán fent, hova akarsz elszökni nélkülem? A legfurcsább pár csak holnap jön.

-Nem akartam elszökni Yoongiékkal. - nevet. - Csak reggelit készítek magunknak, hamarosan indulni kell, ha oda akarunk érni időben és én oda akarok érni. Minden évben a parton vagyunk az évfordulónkon, csak ez most...más... és izuglok.

-Mire gondolsz? - kérdezem, kicsit félve is. Ha most rájött arra, hogy mit tervezek és már előtte el akar utasítani, egy autó elé ugrok. - Minden évben ugyanazt csináljuk.

-Mert.. ez az ötödik, az sok. Ne kérdezősködj folyton, nagyon kíváncsi vagy korán reggel, inkább csak ülj le vagy ezzel a fakanállal fenekellek el. - mutat az ebédlőbe. - Mint egy rossz gyerek. 

Kissé megszeppenve ülök le a helyemre, legalább nem én vagyok az egyetlen, aki már most izgul, bár azt nem tudom, hogy ő miért,  hiába nézem, nem tudom kitalálni. Jimin biztosan nem mondott neki semmit sem, Yoongi sem, mivel a párja kinyírta volna, ha tönkre teszi Taehyung eljegyzését. Most fogja velem közölni, hogy neki ez az öt év tökéletesen elég volt ahhoz, ne akarjon többet látni. Meglehet, hogy túlságosan is félek, ha róla van szó. Bárcsak képes lennék a gondolatolvasásra, most igazán nagy hasznát venném, talán nem kerülgetne a szívroham veszélye. Még akkor is kitartóan nézem őt, amikor leteszi elém a reggelimet, egyszerre csodálkozom benne és rettegek attól, mégis milyen kimenetele lehet ennek a napnak. Akkor is a férjem lesz, ha a világ másik végére kell mennem emiatt. Érzem, ahogy az arcom melegebb lesz ettől a nézéstől, miért kell mindig úgy rám néznie, mint aki a lelkemig lát? 

-Jézusom, Édes.. Látom, hogy annyi mindenre gondolsz most. - ül le velem szemben. - Ne gondold túl, csak izgulok. Oké? Minden rendben van, tökéletes minden, ne izgulj. Még mindig meg tud lepni mennyire érzékeny vagy. 

-Nem vagyok érzékeny. - rázom a fejemet egyből. - Csak... Sok mindent érzek egyszerre folyamatosan. - ezt a magyarázatot még én sem hittem el. - Ha én nem kérdezhetek, te sem mondhatsz ilyet.

Érdekes házasságnak nézünk elébe, már ha hajlandó hozzám jönni. A reggelimet sem ettem meg ennyire gyorsan még soha, bár nem azért, mert minden áron indulni akarok, hanem, mert Taehyung túlságosan is be van zsongva. Remélem a nap felénél legalább elmondja, hogy mi miatt ennyire fontos az, hogy oda érjünk minél előbb, a parton még csak időre sem megyünk soha. Még készülődés közben is izgulok és arra gondolok, hogy pontosan mit akarok mondani, addigra talán nem felejtem el vagy zavarodom össze és minden baromságot hordok majd össze. Mielőtt még beszállnék az autóba, mély levegőt veszek, pár óra múlva a szívem még ennél is hevesebben fog dobogni és nagyon remélek, hogy esetleg nem fogok elájulni. Még csak az út is csendes, Taehyung a saját világában van, nem tudom, mire gondolhat, én pedig túlságosan is le vagyok foglalva azzal, hogy ne izguljak ennyire. Valaki igazán elmondhatta volna nekem, ez a helyzet mennyire stresszes. Vajon az a férfi, akivel le akarom élni az életemet, ugyanúgy gondolkodik, mint én? Vagy esetleg el sem jött számára ez a szakasz az életben. Nem lennék meglepődve, ha így érezne, annak elfogadásával is küzdött, hogy teljesen elszakadt a családjától. Lehet, hogy hülye vagy... de inkább legyek bolond egyszer, minthogy elszalasszam ezt a lehetőséget vele. Mosolyogva teszem a kezemet a combjára, egyrészt azért, mert még minden évben egyre jobban néznek ki, másrészt azért, hogy visszarángassam magam a valóságba. Kicsit gyorsabban kezdek el vezetni, mint ahogy egy ilyen állapotban kéne, mentségemre szóljon, Taehyung folyamatosan az időt nézni, ki tudja miért. Összevont szemöldökkel fordulok le az egyik utcában, amikor azt mondja, az értetlenségem csak növekszik, amikor egy étterem elé érünk. Akkor sem tudok mit mondani, amikor elkezd bevezetni engem és beszél a pincérrel, mondván, hogy nekünk van foglalásunk. A dominánsabb énem csak csodálkozik, miért lettem elcipelve ilyen nagy titokban egy ennyire gyönyörű helyre, tengerpart mellé, egy teraszra, ahol csak mi vagyunk, a másik felem, belül sikít az örömtől. Biztos vagyok benne, látja az arcomon, hogy elpirultam a meglepetéstől, ahogy folyamatosan körbe nézek, a reggeli friss levegőben keveredik a tenger sós illata és az ételé. Nagyot nyelve nézek Taehyungra, aki csak mosolyogva néz rám, már értem miért izgult ennyire az időpont miatt.

-Emiatt akartál sietni? - vonom fel a szemöldökömet mosolyogva. Végülis a tervem egy része így ugrott, mégsem bánom. - Mondhattad volna, akkor tényleg sietek.

-Úgy mi lett volna a meglepetés? - dönti oldalra a fejét. - Így csak ketten vagyunk itt. Ez a nap tökéletes lesz. - bólint határozottan. - És végre én leplek meg téged.

-Hát... az biztos, hogy ezzel megleptél. Nem így terveztem a napot. - automatikus is a zsebem felé nyúlok. - Tényleg megleptél.

-És talán még foglak is. - mosolyogva mondja, mire csak értetlenül nézek rá. - Nem mondom még el, Édes. Nem lenne igazán meglepetés akkor.

-Te egy igazán kegyetlen pasi vagy! - mondom duzzogva. - Hogy vezetheted ezt fel, ha nem mondod el? Mindig ezt csinálod velem és csak szenvedni hagysz és gondolkodni. 

Csak nevetve kéri ki nekünk az ebédet, érem rajta, hogy élvezi ezt a kisebb kegyetlenkedését és nem fogom neki soha bevallani azt, hogy én is. Bár ennek fényében most azt sem tudom, hogy merjem megkérdezi tőle vagy sem, és mégis mikor kellene ezt a pillanatot megejteni. Az sem zavar, ha a vízben jön el az a pillanat, hogy megkérdezem tőle, csak mondjon igent rá. Egy ideig nézem őt, próbálom kitalálni, mégis mit szeretne még a mai nappal kezdeni, utána meg már csak rajta tartom a szememet, csak azért, mert kellemes őt nézni. Főleg, ahogy a pír egyre jobban jelenik meg az arcán, ahogy vissza néz rám, kedvenc hobbim őt nézni. Mér rég nem tagadom függőségemet. Csak akkor veszem le róla a tekintetemet, amikor a pincér megjelenik mellettem, észre sem vettem, hogy annyi ideig néztem őt, hogy már kész lett a rendelésünk is. Egyre jobban izgulok, ahogy az idő is telik, ezt a napot nem hagyhatom veszni hagyni. Most vagy soha. 

-Tényleg nem mondod meg, hogy mit szeretnél a mai napra?

-Nem. - rázza meg a fejét. - Majd ezután kiderül, ha nem terveztél semmit sem.

-Igazából, de... viszont, ha az a terv, hogy a partra megyünk.. tökéletes lesz.

-Milyen nagy szerencse, hogy én is a partra akartam menni. - nevet. - Azt nem lehet kihagyni, ott volt az első randink.

-Pontosan öt éve. - bólogatok. - És pontosan öt éve van egy "Taekook" tetkód. 

-Mintha neked nem lenne. - vonja fel a szemöldökét. - A fülem mögé nem tetováltattam volna, fájdalmasnak néz ki. Nem, mintha a combomon kellemesebb lett volna, ezek után, ha szakítasz velem, meg is verlek.

-Milyen fenyegetés ez? - vonom fel a szemöldökömet, ahogy eszem. - Nem akarok veled szakítani, erről biztosíthatlak. - éppen meg akarom kérni a kezed, még a mai nap folyamán, ez biztos, hogy biztosítaná erről. - Hidd el.

Ha Jiminnek és Yoonginak igaza van, akkor már úgy megyek haza innen ma, hogy a vőlegényem. Ha nincs igazuk, akkor haza sem megyek, inkább elásom magam az egyik homokkupacban. Mosolyogva simogatja a csuklómat, látom rajta, hogy csak a saját gondolataiban jár, ahogy eszi az ebédjét. Nagyon remélem, nem tudja, mit akarok ebből a napból kihozni, az is remélem, még csak nem is látta meg a  gyűrűt vagy egyáltalán nem fordult meg ez a lehetőség a fejében. Maximum csak arra kell gondolnia, hogy milyen hangsúllyal mondja ki az "igen" szót. A szokásos kis félmosollyal az arcán kel fel a helyéről és engem is magával húz, a teraszról a part felé megyünk, már csak a tény, hogy erre van lehetőség, meglep. Fogalmam sincs mit forgat a fejében, viszont én egyre többször nyúlok a zsebem felé, mintha csak meg akarnék bizonyosodni arról, hogy a gyűrű az ott van, már pedig az nem sétál el magától. Teljesen lemegyünk a partra, éppen csak nem csap el minket a víz, tökéletes hely arra, hogy vagy ünnepeljünk vagy beugorjak a vízbe, ha esetleg nem jön össze semmi sem. Mosolyogva húz maghoz egy csókra, végre kellőképpen lenyugtatja a gondolataimat és túlságosan is izgalomba hozza a testemet egy meghitt pillanathoz. Végülis.. nem panaszkodom. Évfordulós randin vagyunk egy tengerparton, ahol éppen meg akarom kérni a kezét, klisés, de imádom ennek a gondolatát. Felém lép egyet, hogy meg tudjon ölelni és csak reménykedni tudok, nem érzi a gyűrűt a zsebemben, nem vallanám be neki, milyen kemény dolgot érez és igencsak kellemetlen helyzet lenne ebből. 

-Itt egy kicsit meghittebb. - suttogja. - Jungkook, szeretlek. 

-Én is szeretlek téged, Tae.

-Úgy értem, tényleg szeretlek. - kuncog, mintha én nem így érteném a helyzetet. - Sok minden miatt, még azokért a dolgokért is, amik idegesítenek, vagy, amikor bosszantasz minden reggel, ahogy felkelsz. - ezzel akkor sem állok le. - És hiába vagyok veled együtt már öt éve és érzem magam kényelmesen akkor, amikor éppen komoly és érzelmesebb témákról kell beszélnünk, most mégsem tudom megfogalmazni azt, amit érzek. - lép egy nagyon kicsit messzebb tőlem. - Nem azért, mert összezavarnának, már nagyon rég tudom azt, hogy szerelmes vagyok beléd és ha nem is mondom, próbálom mindig megmutatni ezt. Az sem érdekel, ha már azok az emberek nem beszélnek velem, akikkel felnőttem, te itt vagy mellettem és szokatlan módon ez nem tűnik üresnek. Tehát, eleinte az volt, szerettem, hogy velem vagy, mégis úgy éreztem, hiányzik valami. Nem belőled vagy belőlem, inkább a kapcsolatunkban. És nem, nem a különböző szexjátékok. - ironikus, hogy pont ő mondja, aki meg is veszi ezeket. - Végül rájöttem. Ijesztő a gondolata, pont én gondolok ilyesmire, aki öt éve még menekült az elől, hogy veled legyen, mert egyesek azt gondolták, ez rossz. Ha kell a pokolba is lemegyek, de veled maradok, minden áron. Nem akarom elengedni ezt a kapcsolatot, ahol te támogatsz, bármit csinálok és érezteted azt, hogy itt vagy velem, és még fejlődők is sok tekintetben. - ha ezt így folytatja, nehéz lesz megcáfolni azt, nem vagyok érzelgős pasi. - Ugyanolyan módon melletted akarok lenni minden tekintetben, ahogy te vagy velem. Elvesztettem azokat az embereket, akiket a családomnak hittem, mégis megkaptalak téged, fogalmam sincs, hogy mi történt volna, ha nem jössz be abba a sztriptíz bárba, talán ennyire önmagam sem lehetnék. - ha az a célja, hogy sírjak, sikerülni fog neki. - Szeretem, ahogy mellettem vagy, mint párom, soha senkivel nem jártam még és nem is akarok, ezért szeretném ezt tovább vinni. - látom, kezdi elérni a határát, ahogy egyre jobban pirul el. -Emiatt akarom megkérdezni, Jeon Jungkook - azt hittem ennél gyorsabban nem verhet a szívem, mégis sikerül neki, amikor a zsebe felé nyúl. - leszel a férjem?

A sokk állapota abban a pillanatban következik be, ahogy a gyűrűre nézek, majd a szemeibe. Két dologra jöttem rá nagyon gyorsan, már most azonnal hozzá akarok menni, és a fenébe is, érzékeny személy vagy. Fogalmam sincs, hogy vagy teljesen vörös lesz a arcom vagy éppen elsírom magam, de a kettő közül az egyik, az biztos, mégis azt érzem, mind a kettő egyszerre fog megmutatkozni az arcomon. Nem azért nem szólalok meg, mivel el akarom utasítani, sokkal inkább azért, mert teljesen váratlan volt és még azt is elfelejtettem, hogyan kéne beszélni, ezért csak bólogatok. 

-Kezdtem kétségbeesni, amiért nem szólalsz meg. 

-Nem... mármint igen, hozzád akarok menni, akár még a mai napon is, ha azt szeretnéd. - lépek hozzá közel, jelenleg túl messze van. - Hanem csak... megdöbbentettél, mivel... - a zsebembe nyúlok, hogy elővegyem a dobozkát. - Én is meg akartam kérdezni, hogy... Taehyung, leszel a férjem? - egy kis kuncogással törlöm le a könnyeimet, ahogy a megdöbben arcát nézem.

-Igen, leszek a férjed. - nevetve húz magához közel és végre már úgy csókol meg, hogy a vőlegényem. - Akkor Jimin ezért viselkedett furcsán, amikor megkérdeztem őt erről! Jézusom, erre mennyi az esély? Én meg izgultam!

-Szerinted én nem? Már kerestem a sziklát, hogy melyikről ugorjak le, ha nemet mondasz. - mosolyogva nyomok egy puszit a homlokára. - A vőlegényem vagy. 

-Te pedig az enyém. - a fejét a vállamra hajtja, ahogy megölel. - Azt hiszem, mégiscsak hasonlítunk egymásra. 

Folyamatosan mosolyogva ölelem meg, az agyamnak még nem sikerült feldolgoznia azt az információt, hogy Taehyung a vőlegényem lett. Innen már csak pár lépés, hogy valóban a férjem legyen és senkinek se adjak esélyt arra, megváltoztassák a véleményünket a szerelemről. Nem lehetetlen elrontani, de biztos, hogy minden lépést gondosan megtervezek csak azért, hogy egy olyan közös jövőnk legyen, amit szeretne is.