Szerintem én jobban izgulok, mint Taehyung, bár csak azért, mert fogalmam sincs, hogy mit szeretne csinálni. És, hogy miért van arra szükség, minél előbb megejtse ezt a beszélgetést. Ahhoz képest, hogy fél órája a lakásomban sírt, most úgy be van zárkózva a szobájába, hogy úgy érzem, be fogok törni rajta. A kanapén ülök, ahogy lábamat rázva várom meg, hogy végre ki is jöjjön onnan, kezdem azt hinni talán csak megszökött onnan, mert meggondolta magát és nem is akar a szüleivel beszélni. Teljesen megérteném őt ebben az estben is. Hiába van csukva az ajtó, úgy szuggerálom, mintha bármelyik pillanatban átláthatnék rajta, kicsit meg is ijedek, amikor hirtelen kinyílik. Csendben nézek végig rajta, kétség sem fér ahhoz, hogy mennyire dögösen néz ki, de ha a szülei már csak azért kiakadnak, mert megfogja egy másik férfi kezét, szívinfarktust fognak kapni, ha meglátják rövidnadrágban. Igencsak rövid nadrágban. Piszkosul nehéz elszakítani a tekintetem a combjáról. Összevont szemöldökkel nézek rá, majd a szemeibe, végül újra a combjára és egy kicsit elnevetem magam.

-Neked.. mióta van ott egy tetkód?

-Tudod.. egyszer te azt mondtad, hogy a szerelem miatt őrültéségeket csinálsz. Nos, ez határozottan őrültség volt. Lehet csalódás, de ez "Taekook" nem "Jungkook" és nem a seggemen van, hanem a combomon. - nevet fel, legalább már nevet. - Nyugi, már tudom, hogy szükség esetén mivel takarom le. Valamint nem ide való, de fontos kérdés.. Ezzel kiakasztanám a szüleimet?

-Hát, remélem nem lesz szükség, hogy letakard.

Nevetve kelek fel a helyemről, hogy oda lépve hozzá megcsókoljam. Határozottan őrültség volt ezt megcsináltatni, de ezt az őrültséget imádom a legjobban. Akaratlanul is lejjebb hajolok, hogy végig simítsak a combjain, nem tudom, mégis hogyan lehet ennyire tökéletes valami, de már tagadni sem tudom, mennyire függő vagyok. Határozottan ki fogja akasztani a szüleit, ha ez a célja, elég lett volna csak velem megjelennie, de azt hiszem, teljesen komolyan veszi ezt a feladatot. Nevetve csap a kezemre, mikor feljebb vezetem, nem hibáztathat, ő az, aki három hétig teljes elvonásban tarott az enyhe makacssága miatt. Felvont szemöldökkel nézek végig rajta, próbálom nem a perverzebb oldalát látni a dolognak, de ez a nadrág nem sokat hagy a képzeletre. és ez kifejezetten tetszik.

-A szüleid nagyon meg fognak lepődni. - nagyon erősen próbálok a szemeibe nézni. - Mióta sminkeltél?

-Tudod, ez sok mindent elmond, hogy csak most veszed észre. - néz rám hitetlenkedve. - Amúgy meg, ha már a saját temetésemre megyek, feketében vagyok, akkor egy kis rózsaszín tud nem árt. Csak annyira, hogy tényleg kiakadjanak. Akkor biztos, hogy meg fognak hallgatni, nem érdekel meddig kell a ház előtt szobroznom, ha kell, szerzek egy hangos bemondót és a templom előtt ordítom ki, hogy meleg vagyok.

Felkuncogok azon, hogy mennyire lelkes lett ennyire hirtelen, ha hangos bemondóba akarja kikiabálni egy templom előtt, hogy meleg.. akkor azt hiszem, csak meg kell vennem hozzá a szükséges dolgokat. Legalább így mind a kettőnkre rendőröket hívhatnak. Mély levegőt vesz, mielőtt megragadná a kezemet és kihúzna a házából, még én is izgulok amiatt, hogy mégis mi sülhet ki ebből. Még érzem is, hogy a keze remeg egy kicsit, a hogy próbálja magát lenyugtatni, erősebben fogom meg, minden módon ki akarom mutatni, hogy mellette vagyok. Nos, valami furcsán pozitív ebben, azt hiszem, bemutat a szüleinek, talán nem üldöznek el, miközben a bibliával dobálnak... bár lehet, nem használnák azt a könyvet egy melegre, még az is lehet, hogy túl értékes nekik. Azt sem tudom, mit érezzek velük kapcsolatban, az utálaton kívül, Taehyung annyiszor mondogatta, hogy jó emberek, mégis csak az az érzésem, szeretné csak védeni őket, igaz nem tudom miért. Milyen szerencse, nekem nem a rokonaim, megvethetem őket helyette is. Ránézek, arra, ahogy mellettem sétál, arra, ahogy még csak ki sem mutatja, mennyire ideges, egyszerre ijesztő és talán csodálatra méltó, mennyire el tudja rejteni azt, amit érez. Egy nagyon apró változás, ahogy egy kicsit oldalra dönti a fejét, mégis valahogy érzem, hogy közeledünk a szüleihez, mintha maga a pokol kapuján akarnék belépni. Megeshet, még olyan élmény is lesz az egész. Mire az utca végére érünk, egyre erősebben fogja a kezemet, szokatlan látni, mennyi erő van benne, ha éppen szükséges, egyre jobban lassít a léptein, én pedig úgy érzem, nem akarok oda bemenni. Bár csak azért, mert rettegek, de ha kell én magam cipelem ide ki őket. Nem engedi el a kezemet, amikor belép a kapun, azt hiszem ez nem az a helyzet, amikor mosolyognom kellen, viszont nagyon nehéz ezt megállnom. Mély levegőt vesz és szinte úgy vágja ki a bejárati ajtót, maga mellett tartva engem is, érzem, vörös az arcom, ahogy mindenki egyszerre kapja ránk a tekintetét, többen vannak itt, mint amire számítottam. Az anyja arcán, szinte látom azt a mérhetetlen mennyiségű megvetést, amit érez... az nem is érdekel, ha engem gyűlöl, de basszus, legalább a saját fiát szeresse! Taehyung hátára teszem a kezemet, hogy bíztassam őt, amennyire csak tudom. Minden mozdulatom végig követi, szinte mindenki, rendesen már várom, hogy mikor dobálnak meg keresztekkel és kiabálnak imákat. Gyengéden simogatom Taehyung hátát, ameddig közelebb lép hozzám és végig néz a szülein és rokonain, nos, egészen kellemetlen egy helyzet, hogy senki nem mondd semmit sem.

-Jó napot. - integetek egy kicsit. - Jeon Jungkook vagyok. - ez így még cikibb. - Szép idő van, ugye?

Taehyung hirtelen neveti el magát mellettem és újra megfogja a kezemet, azt hiszem most már jobban érzi magát, mert nem áll annyira görcsösen, mint eddig. A legjobb az, hogy még mosolyog is hozzá, amikor rám néz és egy puszit nyom az arcomra, mindenki előtt.

-Igazad van, Kook, ez ilyen egyszerű is lehet. - továbbra is mosolyog rám. - Szüleim.. meg mindenki más, aki itt van. Mellettem Jungkook van, a párom.. Hűha, mi? És, ami még sokkolóbb lehet, szeretem is. Szerelmes vagyok Jungkookba, akkor is vele fogok lenni, ha utáltok. Újra sokkoló hír, szeretek így öltözködni és igen, smink van rajtam. Egy meleg férfi vagyok, aki szeret néha sminkelni, azt hiszem élő sztereotípia lettem. - von vállat. - Ezt sem bánom. Nem érdekel, hogy ti mit gondoltok már... Eddig azt csináltam, amit ti akartatok, teljesen már lettem, mint amilyen vagyok. Még csak nem is ismertek. - fogja meg a kezemet és elkezd az ajtó felé sétálni. - Ennyit akartam mondani. Elmondtam azt, hogy meleg vagyok, Jungkook a párom és szeretem, semmilyen körülmények között nem hagynám el. Ennyi. Nem érdekel mi a véleményetek, az sem, ha ezek után még csak nem is fogunk beszélni. Jungkook sokkal jobban ismer, mint ti valaha is fogtok és nem csak azért, mert lefeküdtem fele. - nos, ez egy megdöbbentő vallomás. - Ja és igen, egy sztriptízbárban dolgozok. Férfiaknak.

Azt hiszem most még vörösebb vagyok, mint mikor ide bejöttem. Mindenki elég mérgesen néz rám, pedig nem én tette meleggé a fiúkat. Mielőtt még bárki mondhatna bármit, gyorsan kihúz onnan, talán jobb is, ha nem akarom azt, hogy ott verjenek meg. Bentről hallom a kis mocorgást, ami miatt gyorsabban kezd el sétálni, követem a példáját is, ilyen gyorsan sem sétáltunk még, sőt szinte futunk a sarokig. Hirtelen fordul be az egyik sarokra és a kerítés mellé guggol, ahogy felnéz rám. Lehet, most tört össze ebben a pillanatban, de ennyire nevetni sem láttam még, aggódva hajolok le mellé, hogy megbizonyosodjak arról, valóban minden rendben van - e. A haját kezdem el piszkálni, mikor a könnyei elkezdenek legurulni az arcáról, ezen a szinten egyre jobban csak aggódom érte. Leülök a földre és magam mellé húzóm, hogy minél előbb meg tudjon nyugodni, biztos vagyok benne, most éli meg a legtöbb érzelmet egyszerre.

-Ez... annyire felszabadító volt. - hajtja a fejét a vállamra és tovább sír. - Fogalmam sincs, miért bőgők, de ez akkor is teljesen felszabadító volt. Annyira nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam, mármint... fáj, hogy úgy viselkednek velem, de attól még olyan jó érzés. Egyszerre feloldozó és fájdalmas.

-Teljesen rendben van. - simogatom a hátát nyugtató módon, kicsit sem érdekel, hogy ki az, aki megbámul minket. - Lehet, hogy sokkolva érzed magad, de elhiheted... Amikor azt mondtad nekik, lefeküdtél velem, ők is nagyon, nagyon megdöbbentek. Szerintem majdnem meg is vertek, a végén azt hiszik, megrontottam a fiúkat.

-De hiszen megrontottál. - néz fel rám nevetve.

-Igen? Mégis ki az, aki oda kötött az ágyhoz? - mondom nagyon halkan. - Aki vibrátort tett belém? Hidd el, te rontottál meg engem, hiába neked volt az első alkalmad. Szemtelen vagy!

-Mintha annyira zavart volna! Ki az, aki erről beszél, mikor éppen talán a teljes összeomlás szélén vagyok?

-Igen? Így néz ki, amikor ott vagy? - megbököm az arcát. - Nem úgy nézel ki... - simogatom nyugtató módon. - Jobban érzed magad?

-Azt hiszem, úgy értem, hogy tényleg, mintha sokkal nyugodtabb lennék most. Nem is kell azt titkolni, milyen vagyok, és még mindig érdekel, mit gondolnak rólam, de még ennek ellenére is annyira könnyűnek érzem. Azt hiszem csak azért volt rajtam az a nyomás, mert eddig nem engedtem meg magamnak, hogy... így... - mutat végig magán. - Lássanak a szüleim. De nagyon jó érzés, hogy ilyen lehetek, annak ellenére is, elfogadnak vagy sem. Pontosan még megsem tudom magyarázni.. tényleg félek és fáj is, de végre nyugodt is vagyok. Lehet hülyeség, de ezt érzem.

-Bármit is érzel, az teljesen rendben van és nem hülyeség. - fogom két kezem közé az arcát. - Ha félsz, megértem, nehéz lehetett így elmondani nekik, még én is féltem.. De, ha boldog vagy.. az még jobb. Ha lesz még egy ilyen veszélyes lépésed, melletted leszek. - nevetek, mikor elmosolyodik. - És legalább bemutattál a családodnak, de nem hiszem, hogy kedvelnek. Legközelebb nem az időjárásról fogok beszélni, talán elmondom nekik, hol láttalak meg legelsőnek... vagy éppen miben voltál. Teljesen jól emlékszem arra a ruhára.

-Jungkook. - néz rám nagyon komolyan, ami nem kicsit ijeszt meg. - Neked nincs más választásod, mint az, hogy egyszer hozzám jössz.

-Hát persze, két meleget be is engednek a templomba.. Tuti. - bólogatok. - Ha nem égünk el, holnap össze is házasodhatunk.

Mosolyogva kelek fel a földről és őt is magammal húzom, mielőtt még Jimin, Yoongival együtt mindenhol keresni kezdenének minket, csak azért, mert nem jelzünk nekik vissza szerintük időben. Sokkal jobban érzem magam, mikor nevet vagy éppen mosolyog. Nagyon remélem, hogy ezek után a legnagyobb gondja az lesz, hogy milyen ruhát vegyen fel arra a napra, mikor éppen jobban kiakasztjuk a szüleit és tényleg el is veszem. Korai gondolat, de nagyon is tetszik. Magamhoz húzom, hogy át tudjam karolni a vállát, talán ez az első alkalom, hogy nem feszül teljesen be, amiért nyilvánosan ki merem mutatni, hogy vonzódom hozzá. Fogalmam sincs, mi lesz a következő lépés a kapcsolatunkban, illetve, hogy mikor, mégis úgy érzem, mintha egyszerre esett volna az ölembe rengeteg lehetőség. Pedig, ha jobban belegondolok, eddig is ugyanilyen esélyeink voltak. Csak éppen a gátló tényező már tudja, hogy nem éppen állhat annak útjában, amit Taehyung szeretne. Az ő javaslatára hozzám megyünk, bár nem tudom azért, mert ott akar lenni, vagy csak azért, mert fél, egyszer valamelyik családtagja betöri az ajtót, hogy megverjen. Leülök a kanapéra és hagyom, úgy helyezkedjen el rajtam, ahogy neki éppen kényelmes. Az egyetlen, amiben hiszek, az az, ha nehezen is, de egyszer biztos, hogy valamilyen szinten meg fognak enyhülni iránta. A saját fiúkra nem haragudhatnak rá az idők végezetéig, még a vallásuk is felhozza a megbocsájtást, ezt a logikát követve, nem vethetik meg ennyire őt. Ráadásul még csak nem is tehet arról, hogy férfiakat szeret. Ha ez választható lenne, nem hiszem, hogy azt a részt választotta volna, amelyikben a legtöbb gyűlöletet kapja, már csak a puszta létezése miatt is. Sóhajtva túr a hajamba, ahogy rám néz, sokszor olyan nehéz megmondani, mégis mire gondol, még akkor sem, ha mosolyog.

-Kook... - hajtja vállamra a fejét, még mindig a hajamat piszkálva. - Annyira nincs kedvem haza menni.

-Hát, én sem akarom, hogy haza menj. - derekára teszem a kezemet, hogy közelebb legyen hozzám. - Három hete még csak most találkoztunk először, nem is engedném, hogy haza menj, akár egész héten is itt lehetnél, egész hónapban... vagy éppen évben. - kezdek el ötletelni. - Nem bánnám, egyedül úgyis nehezen alszom.

-Te most tulajdonképpen ide akarsz költöztetni? - kuncog. - Együtt élni... szerinted, nem lenne gyors? Úgy értem, hogy három hétig a kapcsolatunk.. szünetelt.

-Na és ki miatt? - vonom fel a szemöldökömet. - Bár ezért nem hibáztatlak... És de, baromi gyors lenne, de attól én még nem bánnám.

-Nekem is tetszik az ötlet. - rázom a fejemet. - Viszont van egy számomra fontos kérdés.. Lakott is valaha, bármelyik volt barátod?

-Csak Felix lakott itt, előtte meg nyilván senki sem, mert akkor még a szüleimnél laktam, utána sem, mivel akkor találkoztam veled.

-Értem... Tehát akkor te költözöl hozzám, ott senki sem lakott velem együtt. - dünnyögi nevetve. - Nem lakok a volt pasid szellemével együtt.

-Jesszusom, Tae.. Nem meghalt, csak szakítottunk. - nevetek fel. - Rendben, nekem teljesen mindegy, hogy te laksz itt, vagy én nálad.. Talán nem fognak a szüleid betörni hozzád, álmomban kinyírni engem, amiért egy ágyban alszok veled.

-Ugyan, ha kinyírnának a szüleim, az nem azért lenne, mert velem alszol egy ágyban. Tettünk már rosszabb dolgokat is ott, szóval csak egy alvásért nem kell aggódnod. Minden más miatt viszont igen.

Bíztató. Kuncogva nézek rá, végülis teljesen igaza van, alváson kívül más és rosszabb dolgokat is tettünk ott, ha valami okot akarnának arra, hogy lecsapjanak, valószínűleg ez lenne az.

-Minél előbb munkát kell keressek.

-Hiszen neked van munkád, Kook..

-Igazából van, de már két hete nem mentem be és nem is vettem fel a telefont a főnöknek.. Ha vissza is megyek, igen nagy a valószínűsége annak, hogy ki fognak rúgni, de ha nem, akkor is fel akarok mondani, ha te ilyen könnyen meg tudod tenni, én is. Tényleg azt akarom dolgozni, ami a szakmám is.

-Ez igaz, nekem nem volt nehéz felmondani, inkább a főnök az, aki nem akar elengedni. - rázza a fejét sóhajtva. - Már háromszor mentem vissza és ugyanazt mondta, csak gondoljam át, hogy biztos vagy sem. Pedig nem én vagyok az egyetlen, aki pénzt hoz a céghez. Én is nagyon fel akarok mondani, már nagyon beleéltem magam abba, hogy fotós vagyok.

-Szóval akkor összeköltözünk és azt fogjuk dolgozni, amit akarunk is. - bólogatok. - Ebből az egész helyzetből, valami egészen pozitívat hoztál ki.

Most legalább nem kell eltitkolni a mosolyomat. Teljesen igaza van, amikor azt mondja, meglehetősen gyorsan haladunk ezzel, de inkább így, mint félni attól, hogy éljünk. Hogy közösen éljünk. Meglehetősen kíváncsi vagyok. mégis miképp alakulhat valami, ami ennyire hirtelen és spontán alakult ki.