Túlságosan is sok ideje nem hallottam Taehyung felől ahhoz, hogy nyugodt legyek és ne aggódjak vagy érte vagy az egész kapcsolatunk jövőéjért. Mintha ezt már átéltem volna, hogy ismét csak engem kerül, hiába keresem őt, egyszerűen csak azt akarja... legyek távol tőle. Meglehetősen nagy kétségbeeséssel és keserűséggel tölt el az, nem tudom, mennyi időt akar magának. Egyrészt megértem őt, puszta jelenlétemmel képes vagyok emlékeztetni arra, a szülei megmondták neki, ne menjen haza, másrészt talán haragszom rá. Ha csak szakítani akar, mondja ki és ne hagyjon lebegni a kétségek tengerében, a remény felé úszva, ami azt mondja, továbbra is együtt lehetünk. Azt sokkal jobban elviselném, nehezen, de elfogadnám, mint ezt a bizonytalanságot és rettegést, bármikor elszakíthat magától. Sóhajtva nézek végig ismét a lakáson, nem ártana ezt is újra egy kicsit rendbe szedni, akárhányszor csak magam alatt vagyok, ez a hely reprezentálja minden érzelmemet. Még a bizonytalanság keserű szagát is érzem... vagy csak a lelkem pusztul el. Ledobom magam a kanapére és egy sört bontva nézem a tévét, már két hete folyamatosan. Ha így folytatom legalább már ki sem kell lépnem a munkahelyemről, ki is rúgnak, nekem könnyebb legyen ezt a lépést megtenni. Végülis, ha Taehyungnak sikerült, nekem is mehet. Hitetlenkedve horkantok fel, jelenleg utálom, hogy mindenről ő jut eszembe. Magamat is gyűlölöm. Ha kezdetben nem nyomulok annyira rá, most nem kéne magyarázkodnia folyamatosan, miért vallott szerelmet egy másik férfinak, miközben állítólag egy lánnyal volt randin. Még, hogy higgyünk abban, valamilyen láthatatlan erő segít nekünk, imádkozzunk érte... Irigylem azokat, akik ezt hiszik. Bárcsak ennyire könnyű lenne, megtenném, könyörögnék neki, csak fogadjon el mindenkit. A vallás nem arra való, hogy rákényszerítsenek, menj be vele a te titkos kamrádba és maradj ott, ameddig meg nem változnak az érzéseid. Nem is kellene feltétlenül vallásosnak lennem ehhez, a hitem az meg van, bár nem egy olyan személy felé, kinek létezése kétséges... sokkal inkább abban hiszek, hogy még van esélyem helyre hozni ezt a felfordulást. Valahogy. A rettegő, elfojtó világ csak betegnek bélyegez mindenkit, aki más. Lehet el kéne fogadnom azt, amit az élet hoz, valógatni nehezen tudok... de rettegek beletörődni abba, amit lehet csak túlgondolok. A gondolkozás fájdalmas, esetemben biztos. Ilyen helyzetbe sem kerültünk volna, ha ők elfogadják az, hogy valaki egyszerűen csak más. Nem megérteni kell, hanem hagyni őt a saját világába, kiterjeszteni a boldogságát. Ezen a ponton már csak azt sem tudom, kire vagyok dühös. Taehyungra, a szüleire, magamra. Az egész világra. Kissé összerezzenek, amikor kopognak az ajtón, bár gyorsan felkelek a helyemről. a tükörbe megnézem magam, igen, szörnyen festek, kócos a hajam és kialvatlan a fejem. Remek! Sóhajtva nyitom ki az ajtót, megnyugszom egy kicsit, hogy Jimin van itt Yoongival együtt, Taehyungnak nem ilyen külsővel akartam ajtót nyitni. Jimin minden szó nélkül sétál beljebb és hitetlenkedve néz körbe, majd elég mérgesen rám ahhoz, hogy féljek, mit fog mondani. Még így is akartlanul rá gondolok, most is biztos vagyok benne, az előttem állóval biztos beszélget és csak engem kerül el folyamatosan.

-Jungkook! - kezdi Jimin és köre néz. - Most azonnal szedd össze magad. Ez mégis mi? Fejezd be ezeket a felesleges önsajnáltatásokat, mert nem mész velük semmire sem. Miért jobb, ha így nézel ki? Feleslegesen aggódsz folyamatosan. Értem én, hogy annyira akarod szeretni, amennyire csak tőled telik, de basszad meg! Rád ki fog figyelni, te hülye? Két hete nem jössz dolgozni, erre amikor ide értek, így nézel ki? Már megint a hülye önsajnáltatásba burkolod magadat, miközben nem is kéne. Nincs miért. Először Lix miatt esel teljesen össze, most meg Tae miatt? Aki amúgy még a párod, nem dobott ki vagy ilyesmi! - bök mellkason erősen. - Szedd össze magam, mert borzalmasan nézel ki.

-Egyrészt ez fájt. - dörzsölöm a mellkasomat, hogy enyhítsem a fájdalmas pontot. - Másrészt meg nem sajnáltatom magam.

-Teljesen elhagyod magad, ha egy kicsi akadály jön eléd! Annyira örültem neki, amikor láttam, hogy jobban vagy Tae miatt és ő is jobban van miattad. Erre most meg teljesen szétesik minden? - teszi csípőre a kezeit. - Velem sem akar beszélni, de akkor sem hagyom, hogy ellökjön. Nem fogja elmondani azt, ha éppen szüksége van valakire, soha nem fogja ezt bevallani, de attól még így van! Ugyanolyan önfejűek vagytok.

-Jimin, szerinted nem próbáltam meg vele beszélni? Írtam neki, hívtam, még el is mentem hozzá! Azért felfogom, ha nem akar velem beszélni. Megértem, hogy miért nem.

-Nem azért nem beszél veled, mert téged hibáztat, mert megtudták a szülei, hogy meleg. Olyan makacsok vagytok!

Meglehetősen kétségbeesve nézek Yoongira, aki ugyanolyan megszeppenten néz rám, mint én ő rá. Pedig nem is ő kapta a lecseszést, hanem én. Ráadásul azt sem értem, hogy miért. Mind a ketten hátrálunk pár lépést, amint közeledik felénk határozottan, komolyan mondom ahhoz képest, mennyire kicsi, veszélyesnek néz ki. Csendben várom meg, mit akar még mondani, nem azért, mert nincs mit megbeszélnem vele, inkább csak azért, mert tartok attól, egy pofonba részesít, volt rá már példa. A szerencsétlenségemmel csak nem idegesíthetem fel ennyire!

-Ti ketten össze is illetek, komolyan mondom. - rázza fejét hitetlenkedve és leül a kanapémra. - Kook, nehéz helyzet ez neki. Próbál beszélni a szüleivel, miközben ők egy szavát sem akarják meghallgatni, ha azt hiszed, te hagytad el magad, nem láttad még őt. - túr tincsei közé. - Miért nem tudtok elkezdeni egy egyszerű kapcsolatot? Egyszer miattad, máskor Tae miatt aggódok. Borzalmasak vagytok!

-Jimin azt akarja mondani, hogy kérlek ne hagyd el magad teljesen, mert még csak nem is szakított veled. - végülis csak három hete nem beszél velem, ez már majdnem egy szakítás. - Nézd az ő oldalát is.

-Csak az ő oldalát nézem, bár nem tudom milyen lehet, ha a szüleim kitagadnak. Ők annyira könnyen vették ezt és bárcsak segíthetnék valahogy neki, de tényleg! - sóhajtok fel, miközben leülök én is. - Akarok mellette lenni, de ha egyszerűen ő ezt nem akarja? Ha időt kért? Nem könyöröghetek neki azért, hogy ne hagyjon el. Igen, azt akarom, neki jobb legyen, de attól még félek, úgy dönt, neki jobb nélkülem. - dőlök hátra szenvedve. - Azt is megérteném miért tenne így. Nem is kellett volna abba a klubba mennem, soha.

-Fejezd be, Kook. - kér Yoongi. - Úgy is oda mentél volna.

-Yoongs azt akarja mondani, úgy is oda mentél volna. - mondja ki teljesen ugyanazt a mondatot, mire hitetlenkedve nézek rá. - Én örülök annak, hogy oda mentél. Te is boldogabb voltál és ő is, te vagy az életében a legelső, akihez mert jobban kötődni, mint egy haver. Ha te ezt nem veszed észre, menthetetlen vagy.

-Jimin, megértem ezt, viszont ettől függetlenül dönthet úgy, hogy nem én leszek az utolsó személy, aki mellett marad. - vonok vállat. - Te akarnál olyan pasi mellet maradni, aki arra emlékeztet, hogy a szülei kitagadták?

Menthetetlen lennék? Megeshet. De akkor is makacs módon fogom tartani magam az állításomhoz. Ha nem tenném meg, lehet, hogy már rég felvállalhatatlan állapotban fetrengenék a kanapémon és valóban sajnáltatnám magamat. Így csak éppen megengedem magamnak, hogy ne bolonduljak meg teljesen. Ha már eldöntöm magamban, szakítani fog velem, nem fog annyira mellbe vágni, ha éppen megtörténik az, mitől annyira tartok. Mind a ketten felvont szemöldökkel néznek rám, megeshet, hogy túl szokatlan fejet vágtam, miközben csendben marcangoltam magamat. Nem tudom miért vannak itt, nem hiszem, csak azért, mert le akarnak teljesen cseszni, amiért szerintük elhanyagolom magamat. A sörömet felkapva kortyolok bele, addig sem kell megszólalnom vagy válaszolnom a szokatlan kérdéseire.

-Tudom, hogy nehéz megérteni őt, én sem tudom, pedig gimi óta barátok vagyunk. - sóhajt fel Jimin. - Nem is kéne ennyire türelmesnek lenned vele, azok után sem, ami történt, mert azért neked is tartozik magyarázattal. Vagy bármivel, ami miatt ne lennél ennyire magad alatt, de annyira ne haragudj rá.

-Miért vagytok itt? - kérdezem ezt inkább, mielőtt még jobban belelendülnénk ebbe a beszélgetésbe. - Olyan hirtelen rám törtetek.

-Aggódok érted, hogy nem veszed észre, te hülye? - szid ismét le Jimin. - Az előbb jöttem el Taetől is, őt is lecsesztem. Miért mindig két haverom jön össze? Annyira fárasztó kettőtökért aggódni folyamatosan. - húzza le maga mellé Yoongit. - És úgy látszik értetek csak aggódni lehet.

-Jimin, mi lenne, ha ezt itt lezárnánk azzal, hogy kétséges, mi van most köztem és Tae közt, nem tudjuk merre tart a kapcsolatunk és milyen vége lesz. Oké? Csak nem akarok ezzel többet foglalkozni, nem akarom ennél is jobban túlgondolni. - magyarázom teljes bele éléssel. - Inkább mondd meg, köztetek mi van. - mutatok felváltva rájuk. - Két hete nem láttalak titeket. - iszok újra a sörömbe.

-Ez nem ér! Téged jöttünk pátyolgatni, nem erről beszélni. - mutat rám Yoongi határozottan. - Egy ilyen kényes témára soha nem mutathatsz rá.

-Ezt mégis hogyan mondjam el úgy, hogy ne áruljak el túl sokat? - dönti oldalra Jimin a fejét. - Hívjuk, kísérleti fázisnak. Mármint nem miattam, én tudom, hogy meleg vagyok, hanem Yoo miatt. De már közöltem vele, ha mással is lefekszik, kinyírom. Legyen az nő vagy pasi.

-Ezzel már most sokat elárultál.

Egyet értek Yoongival, ezzel túl sokat is elárult egyetlen mondatban. Bár annak, hogy legalább az ő kapcsolatuk tart valamerre. Ameddig ők ketten civakodnak, felkelek a helyemről, mert már megint valaki be akarja törni azt a helyéről. Remélem csak a nővérem jött, hogy ő is lecsesszen, amiért hagyom az életemet elúszni a szemem elől. Amint kinyitom az ajtót, ledermedve állok vele szemben. Három hét az nem sok idő, de pont elég ahhoz, hogy megdöbbenjek, ha újra találkozok vele, pont elég ahhoz, hogy a szívem hevesebben kezdjen dobogni. Egyáltalán nem öltözött ki, még csak smink sincs rajta és borostája is van, mégis mindennél jobban vágyom arra, hogy megcsókoljam. Azt hiszem, kedvelem a borostás pasikat. Amint felém lép egy kicsit, egy ölelésbe vonom, nem adva neki arra esélyt, hogy megszólaljon. Ha ennyire gyorsan szakítana velem, az azért fájna, legalább hagyjon időt, amíg feldolgozom azt, hogy egyáltalán itt van és látom. Felsóhajt, miközben jobban magához húz, nos a sóhaj lehet rossz jel is, de a szorosabb ölelése, jó jel. Már megint ezek a kettős jelek, kikészítenek.

-Sör szagod van.

Ennyi. Három hétig nem láttam és ez az első, amit kapok tőle, talán az idegesség miatt nevetek fel. Úgy megyünk be a nappaliba, hogy ő továbbra is ölelget engem, a többiek pedig kicsit sem lepődnek mag azon, hogy itt van. Nem vagyok benne biztos, nekem kellene először megszólalnom vagy kellene - e egyáltalán mondanom valamit, ezért csak csendben simogatom a hátát, hátha valamilyen csoda folytán rájövök, mi van itt.

-Ha senki nem szólal meg, az egy idő után nagyon ciki lesz. - Yoongi az egyetlen megmentőm ebben a helyzetben. - Segítek, mi ketten azért vagyunk itt, mert Tae mondta, hogy jöjjünk át. hogy miért? Senki nem tudja, mert azóta szerintem meg sem szólalt.

-Nekem azt mondta, hogy sör szagom van. - emelem fel a kezemet. - Szerintem nyertem.

Taehyung válla lassan rázkódni kezd, fogalmam sincs azért, mert nevet, bár kötve hiszem, mert érzem, hogy a nyakam egyre nedvesebb a könnyei miatt. Hacsak nem örömében sírta el magát, de ha ezeket az végtelenül elbaszott szituációkat nézzük, erre csekély esély van. Annyira örülök annak, hogy itt van, mégsem tudom, mit kezdjek azzal, hogy ilyen hirtelen sírja el magát. Tekinte arra, nem igen szereti a komolyabb érzéseit kimutatni mások előtt, főleg, ha ennyien vagyunk, nagy baj lehet. Kétségbeesve nézek Jiminre, ő az egyetlen, aki régebb óta ismeri, mint én, bár az arcából ítélve, ő sem tudja, mit tegyen. Sokszor az segít a legtöbbet, ha nem mondunk semmit sem és csendben mellettük maradunk, de fogalmam sincs, ez olyan szituáció, amiben jobb kussban lenni, vagy meg kellene szólalnom. Az rekeszti belém az összes szót, ahogy erősebben kezd el ölelni és lehúz a kanapére, arcát még mindig a nyakamba fúrva, lábait Yoongira és Jiminre teszi és kényelembe helyezi magát. Szóval Yoongi is azok közé tartozik, akik láthatják így. Lassan kezd el megnyugodni, a nyakamra sem folyik annyi könny, mint előtte, így óvatosan tolom el magamtól, hogy rá tudjak nézni. Gyengéden simítok végig az arcán, szerencsére az apjától kapott pofonnak nyoma sem látszik, majd egy lágy puszit nyomok homlokára. Jó jel, hogy hagyja ezt megtenni.

-Csinálok nektek valami kaját. - pattan fel Jimin a helyéről.

-Én meg segítek neked, drágám. - egyből követi Yoongi is. Arra lesz később lehetőségem, hogy ezt a becenevet megbeszéljem velük, nagyon élvezni fogom.

Nem törődve azzal, mennyire tiltakozna, a lábai alá nyúlok, másik kezemet pedig a hátán tartom és felemelem, majd a szobám felé kezdek el vele sétálni. Néhány ruhát arrébb rúgok a földről, lehetőleg ne essek el bennük, majd berúgom magam mögött az ajtót. Finomat teszem le az ágyra, miután beljebb csúszik, én is mellé fekszem és hagyom, a mellkasomra hajtsa a fejét, Biztos vagyok benne, hallja mennyire hevesen ver a szívem, egyrészt a közelségétől, másrészt azért, mert aggaszt, semmit nem mondd nekem. Nagyjából semmiről sem.

-Sajnálom. - kissé összerezzenek hangjára. - Nem volt éppen szép dolog három hétig ignorálni téged.

-Igazából, érthető miért csináltad.

-Valóban? - hangjában meglepődés csendül fel. - Én sem értem igazából, ráadásul haragudnom kéne rám.

-Most nem olyan a helyzet, hogy ezt megtehetem. - mondom halkan, nehogy rosszul fogalmazzak a kényes érzelmi állapota miatt. - Úgy hiszem, enélkül is vannak gondjaid.

-Igen, de... - akad meg a mondatban. - Ennek nem kellet volna feljogosítani engem, hogy ne adjak neked magyarázatot arra, miért kerüllek. Azt hiszem, csak könnyebb volt nem látni téged. - ez minden mondattal egyre jobban fáj. - Nem beszélnek velem. - vált hirtelen témát, ugyan nem tudom, azért, mert neki is fáj, vagy csak nem akar megbántani. - Hiába hívom őket vagy megyek hozzájuk, nem akarnak látni. Még csak nem is kiabálnak velem, nem mondják, mennyire csalódtak bennem, nem mondják, hogy beteges vagyok, azt sem vágják hozzám, hogyha újra rátalálok a hitemre, jobb lesz. Pedig ezeket egyszer már megkaptam anyutól, amikor azt hitte sikeresen kigyógyított a melegségből puszta imádsággal. - hallom hangján, újra sírni fog. - Egyszerűen úgy csinálnak, mintha nem léteznék. Nem tudom melyik a jobb, ha veszekednek velem, vagy ha ennyire semmibe vesznek. Tényleg azt hittem, a saját gyereküket csak nem tagadják meg ennyire, hogy ennyi idő után talán... el tudják fogadni. Egyszerűbb nekik kitörölni a létezésemet is.

-Nagyon sajnálom. - annyira halkan suttogom, az sem biztos, hogy meghallja, de jelenleg a hangjában lévő keserűség igencsak ledönt a lábamról. - Sajnálom, Taehyung. Én... Nekem fogalmam sincs, ez milyen lehet. - elengedem, amikor fel akar ülni és én is követem a példáját.

-Viszont... - néz rám ismét könnyes arccal. - Egészen eddig sokat gondolkodtam. Először azon, hogyan tudnék velük beszélni, majd az jutott eszembe, hogy ugyanezt csináltam veled is. Úgy tettem, mintha nem is léteznél. Tudod... arra is gondoltam, jobb lesz, ha azt mondom neked, szakítsunk.

Nem. Bármennyire is készítettem fel magamat erre az egy szóra, ugyanannyira pofon vág. Nem is igazán hallom mit mond utána, bőven elég ahhoz, hogy még csak rám sem néz közbe. Ha sírnék, könnyebb lenne? Nem hiszem. Annyira ellenkezni akarok vele, meggyőzni arról, mellette van a helyem, könyörögni neki, ne hagyjon el, de nem megy. Megijeszt a tény, mennyire nehéz megszólalnom, mennyire nem találom a saját hangomat. Vajon, valahol mélyen mindig is tudtam azt, hogy bármennyire is próbálkozunk, szakítás lesz a vége? Megeshet ezért nem vagyok képes ellenkezni vele.