Mindig is volt egy olyan jó tulajdonságom, hogy amit nem értek, muszáj addig kutatnom, ameddig értelmét nem nyeri. Mások számára leginkább idegesítő volt ez, mintsem hasznos, de nem mondhatták azt, hogy nem tudok semmit sem, pont ezért idegesít annyira, hogy az a srác nem hagyja, hogy rájöjjek arra, amit nem értek. Kifejezetten ellenségesen viselkedik, amit meg is értek, hiszen csak idegenek vagyunk egymás számára, kétszer látott egész élete során, nem fogja velem megosztani az összes mocskos kis titkát, hiába akad belőle bőven, amin egészen biztos, jókat lehetne szórakozni. Megállok a zebránál, amikor a lámpa pirosra vált, addig folyamatosan próbálom normalizálni a légzésemet, nem szeretnék úgy beesni az edzőterembe, hogy azt higgyék, mentőt kell nekem hívni, amiért lassan fél éve meg sem közelítettem a helyet. Lehetséges, hogy túlságosan is elkényelmesedtem az előző kapcsolatomba, utána meg saját magam sajnáltatása volt a fő tevékenységem, egészen sokáig, amihez még sajnos egy rossz szokás is tartozott. Ha rá akarok jönni, mit rejteget a maszk alatt a kis kaland, jól kell kinéznem, már csak azért is, mert jobban meg fog nyílni nekem, egy helyes pasinak, önkénytelenül is sokat beszélnek az emberek. Motivációmat szem előtt tartva veszem rá magam arra, hogy ezt az egy utcát lefussam, reggel hatalmas kedvem volt ehhez az estéhez, végre egy olyan hétköznap, amikor nem kell tovább dolgoznom, most meg az veszi el a kedvemet, hogy az állóképességem még csak olyan szinten sincs, mint hittem, a fejemben már rég elterveztem, mégis mennyi időt fogok ott tölteni és addig nem megyek el, ameddig úgy el nem cipelnek az egyik géptől, de amint belépek a terembe, egyből sarkon is akarok fordulni. Ez a hely tömve van, sokkal többen vannak itt, mint mikor legutóbb rendszeresen meglátogattam, kicsit meg is lepődöm, azt hittem ilyenkor már legalább nincsenek annyian, hogy a bénázásomat nem fogják látni, de elég sokan szemtanúja lesznek neki. Sóhajtva csukom be magam után az ajtót, érzem, hogy többen megbámulnak, mint számukra új fickót, próbálok arra koncentrálni, hogy a pultos lányt figyeljem, akit soha nem láttam még, de akkora mosollyal néz rám, mintha ezer éves cimborák lennénk. Minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy ne csupán csak egy napi jegyet kérjek, hanem bérleti díjat, lennie kell valaminek, ami előre visz és az, hogy erre költöm a pénzemet, bizony egészen jó motivációs jelleggel rendelkezik. Hiába használom évek óta ezeket a gépeke, kifejezetten izgulok, talán jobban, mint szüzességem elvesztése előtt, bár lehet csak emiatt van ez, mert itt találkoztam vele először. Hiába tudom, hogy nem lesz itt, reflex szerűen pillantok el a lány válla felett, aki az adataimat viszi fel újra a gépbe. Ajkaim mosolyra húzódnak, ugyan nem a keresett személy van jelen ott bent, de neki is örülök, főleg amiatt, mert észre is vesz, gyorsan lép ki a helyéről és minden kérdés nélkül veszi át a lány feladatát, aki csaknem olyan értetlenül nézi őt, mint én.

-Rég jártál erre. - pillant rám, vörös haja még mindig ugyanolyan jól kiemeli szemeit. - Mennyi ideje is? Meg mintha valakit elhagytál volna, pont aki miatt nem jártál itt, nem felejtem el, mindig meg fogom emlegetni, neki is. Miattatok volt jobb ez a hely, mások nem dumálnak velem annyit, mint ti.

A mai napig egy energiabomba, nem is tudom elképzelni mennyire volt rossz neki, amíg nem tettem be ide a lábamat és ő sem. Ezek szerint nem csak én kerültem jó ideig ezt a helyet, bár abban biztos vagyok, hogy teljesen külön álló okok miatt nem közelítettük meg az építményt, én főleg azért, mert a szakítás azon fázisában voltam, amikor semmi olyan dolgot nem akarsz látni, ami a kapcsolatotokhoz volt köze.

-Lassan fél éve. - mondom ki nehezen. - Nem éppen vagyok rá büszke, de így jött össze. Felixet meg nem fogod itt látni, legalábbis velem nem. Két hónapja szakítottunk, de ha jár erre üdvözlöm.

-Az lehetetlen. - vágja rá egyből. - Ti ketten konkrétan azért léteztek, hogy együtt legyetek, nincs olyan opciótok, hogy szakítotok, nem engedem meg. - tartja fel egyik ujját a magasba. - Elveszitek így az ember kedvét a szerelemtől is. Annyira sajnálom. Meg voltam győződve, hogy együtt maradtok úgy örökre.

Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy a mellette álló lány kedves mosolya már kevésbé őszinte, mint azelőtt, hogy említettem volna egy férfi nevet. Már értem, miért fogadott akkora mosollyal, mint amekkorával, de legalább nem megvető és gyilkos pillantásokat küld felém, amitől legszívesebben elsüllyednék, hanem csak szomorú csillogással szemeiben néz fel rám.

-Neki más tervei voltak. - vonok vállat. - Én is sajnálom, de ez van, igazából nem igen tudtam mit tenni ellene, szóval csak beletörődtem. Én már annak is örülök, hogy nem veszekedéssel együtt szakítottunk, így könnyebb.

-Most azért vagy itt, hogy újra tökéletes legyél? - vonja fel szemöldökét. - Bár így is kibaszás mindenkivel, mert fél évig nem jártál ide, mégis dögös vagy. Edzőt? Van a kedvenced is.

-Namjoon, ez így kicsit szokatlanul hangzik. - nevetek fel. - Egyébként csak azért a kedvencem, mert jól néz ki.

-Szóval pasi ügy miatt jössz? - megrázom a kérdésére a fejemet. - Akkor miért?

-Nincs semmi pasi, csak jöttem, nővérem szerint elhanyagoltam magam szakítás után. Egy ideig nem akarok kapcsolatot, had sirassam a régit egy kicsit, kérlek.

Enyhén még mindig szorongok, ahogy elveszem a bérleti kártyámat, ha ezt a hónapot végig szenvedem, utána már könnyedén beiktathatom ezt egy heti rutinként is. Adok magamnak újra fél évet arra, hogy megfejtsem azt a titkot, amit egy idegen tett elém egy véletlen miatt, igaz ha jobban belegondolok, a munkatársaim tették lehetővé azt, hogy találkozzak vele, ha nem tudom, hogy létezik az a sztriptízbár most nem lennék itt, mert újra jobb formában akarok lenni. Ez az egész az ő hibájuk, mégis örülök annak, hogy itt vagyok, legalább még egy kicsit tovább sajnálkozhatok és senki nem fog aggódni értem. Elég, ha magamért teszem, elkeserítően alul teljesítem minden elvárásomat, nem tarthatok ott, ahol régebben, hiába hittem azt, hogy menni fog. Csak gratulálni tudok saját magamnak, leromboltam a teljesen egészséges önbizalmamat. Számomra mindig muszáj célnak a szemem előtt lebegnie, lennie kell értelmének annak, amit csinálok, cél nélkül pedig ezek nem mennek, jelenleg a legnagyobb cél, hogy végig csináljam az edzéstervet, ami miatt már most sírhatnékom van, úgy érzem ennek a fickónak nem szabad azt mondani, hogy az utolsó légvételemet is bele akarom tenni a mai napba, mert valóban gondoskodik róla. Szeretek edzeni, mert akkor nem tudok túl sok mindenre koncentrálni, sajnos még így is eszembe jut egy olyan dolog ami miatt majdnem kinyírom magam az egyik súllyal, amit itt emelgetek, Namjoonnak sajnos igaza volt, teljes meggyőződéssel jöttem ide, ráadásul egy pasi ügy miatt. Ez is oda tartozik, még akkor is, ha nem feltétlenül annak reményében emelgetek itt mindent, hogy megtetszem neki, két eshetőséget kéne magam elé állítani, hagyom azt a srácot és keresek valami mást, amivel tudnék foglalkozni vagy beletörődőm annak tényébe, hogy kezdek tovább lépni. Nehéz elfogadni egy olyan tényt, ami azt mutatja, lassan gondolatban sem lesz jelen egy olyan személy, akivel nem is rég egy közös életet terveztem, újra bele kell szoknom az egyedüllétbe.

-Kook, szerintem csak tedd le azt a súlyt. - mondatának nyomatékosításáért, még rá is vezet arra, mégis mit kéne tennem. - Mielőtt még hirtelen túl sokat csinálsz.

-Bocs, kicsit máshol jártam. - ülök fel a padról gyorsan. - De legalább most az egyszer többet csináltam, mint terveztem. Haladok.

-Csak te lehetsz annyira hülye, hogy ennyi idő után képes vagy túlhajszolni magad. - nevet fel az edzőm. - Nagyon máshol jársz, mert háromszor szóltam, hogy tedd le. Van valami baj?

Megfogalmazom magamban mondandómat, miközben az egyik állvány felé sétálok, meg sem kell szólalnia, már látom rajta mégis milyen új módszerrel szeretne engem kínozni, a karjaimat már így is nehezen érzem. Nagyon utálni fogok utálni mindent másnap ezért az egy napért. Felugrom, hogy el tudjam kapni a rudat, majd fel is húzom magam, megnézzem egyáltalán vagyok olyan jó állapotban és úgy látszik az elkeseredésem erőt is ad arra, hogy megtegyem, elengedem a tárgyak, hogy a lábam találkozzon a padlóval, nem tudom mennyire fogja érdekelni az, amit mondani akarok, de valakivel muszáj megosztanom, mert lassan bűntudatom is lesz.

-Ha te most szakítanál az barátnőddel, mennyi idő után éreznéd úgy, hogy kezdesz túllépni a kapcsolatotokon és mennyire éreznéd magad szarul emiatt?

Mivel nem szeretnék erről többet mondani, mert furán néz rám, újra felugrom, hogy felhúzhassam magam. Szinte ajánlom annak a srácnak, hogy megérje itt kínoznom magam hat hónapig, szerintem egészen addig itt kéne lennem ameddig be nem zár a hely, hogy ne idegesítsen ez engem folyamatosan. Néha saját magam útvesztőjében tévedek el, síratom a régi kapcsolatomat, miközben előbb fordult meg az a fejemben, hogy sztriptízbárba megyek, mintsem ide edzeni.

-Közben a lábadat is húzd fel. - csap az említett helyre. - Találtál valakit, amiért ezt kérdezed? - szerintem a nézésem elárulja neki a válaszomat. - Jó, akkor nem tudom miért kérdezed, de nem tudom. Hallottam, hogy szétmentetek, de nem hiszem, hogy emiatt marcangolni kellene magadat, elvégre itt vagy és edzel, ráadásul a pultos lány rád van állva, még akkor is, ha nincs esélye és a futópadoknál van két srác, az egyik mindig ide nézeget, ameddig de itt szenvedsz. Lehetséges hagynod kéne neki, hogy a szemével dugjon meg vagy...te őt, nem tudom, de ezt a részét nem is akarom. - fintorog. - Mindegy, a lényeg, hogy ne érezd magad szarul, inkább örülj neki, hogy tovább lépsz. Keress valakit és járj ide rendszeresen. Onnan meg gyere le, lejárt az időd, kellett neked elidőzni a padon.

Eddig el tudtam felejteni a tényt, hogy egészen sokáig tartózkodnak ezen a helyen, sőt még mellettem is, ezért mikor újra a padlón tudom magam, inkább csak a cipőmet nézegetem, mivel az a srác, valóban engem néz és kifejezetten zavarba hoz. Nem hittem volna, hogy ettől is el lehet szokni, de amikor kapcsolatban van az ember nem éppen veszi észre azt, amikor más a lelket is kibámulja belőle. Ha az elmondásokat nézem, akkor nem kell önmarcangolásba kezdenem, amiért szerintem rákattantam egy olyan személyre, aki abból szerzi a pénzét, hogy vetkőzik. Szenvedve köszönök el a többiektől, hogy haza tudjak sétálni, szeretek az olyan helyeken maradni, ami számomra kényelmes, legyen ez akár egy emlék is, emiatt fordulok be azon az utcán, amin mindig mentünk, nem olyan rég volt az, amikor még reménykedtem azért, hogy meggondolja magát a döntését illetően, de ez mára szétfoszlott szerencsére, muszáj volt neki, ha nem akarom valóban szétcseszni az egész lelki állapotomat, ami alapból ment lefelé a lejtőn. Már a zsebembe is nyúlnék, hogy rágyújtsak, ezzel nyugtatva magam, de volt annyi akaraterőm még indulás előtt, hogy nem raktam el, amiért akkor büszke voltam magamra, most viszont átkozódhatok, ahogy elhaladok a háza előtt a szemközti úton. Nem tudom, miért kínzom magam ilyen tettekkel, szerencsére a közeli templom harangja elnyomja a gondolataimat. Mosolyra húzódnak ajkaim, mikor rájövök, lehet ott lesz a srác, aki válaszokat szolgáltathat nekem, gyorsítok léptein, vissza sem nézve az emlékeimet adó helyre, már csak az a kérdés, hogy a templom ad ilyenkor neki szórakozást vagy a magassarkú. Kíváncsiságom minden fájó pontomat elfelejtetti velem, majdnem úgy futok egészen odáig, ahonnan a lépcsőn egy egész tömeg sétál lefelé, szememmel folyamatosan őt keresem, valahogy mindig a pap közelében van a srác, hozzá pedig egy nő és egy férfi csatlakozik, talán ők lehetnek a szülei, de ő most nincs itt, csak a két idősebb ember, még egy kicsit várok, hátha megjelenik valamilyen szerencse hatására, hiszen ahhoz, hogy abban a bárban legyen korán van még, szerintem még ki sem nyitottak. Az egész napos szenvedésemet követően legalább csak lássam, ha nem is akar velem beszélni, legalább azt hagyja, hogy megbámuljam, biztos hozzászokott már. Megmerevedek a hangját hallva, picit kétségbe ejt, amiért felismerem a nevetésének hangját, ajkaimat harapdálom és ujjaimat is tördelem, ha kettőnket nézzük, ő simán leköröz engem, messziről is észrevehető, hogy egy erős személyiség, eléri a leblokkolást nálam, emiatt van benne nekem valami kihívás. Alapvetően dominánsabb típus vagyok, teljesen szeretem is, mégis úgy érzem, nála bárki bármit el akarna érni, rendesen kellene tepernie, engem érdekel mennyit kéne tennem azért, hogy elérjek nála bármit is.

Sokkal aranyosabb így, ahogy most kinéz, a haja enyhén kócos, mintha este elaludta volna, bájos még ebben az ingben is, addig nem látok el teljesen, de biztos vagyok benne, hogy az enyhe borostája is meg van még. Tekintetében valamiféle ártatlanság bújik meg, egészen addig, amíg meg nem pillant, valami vad csillogás suhan át rajta, visszahozva azt a tekintet, ami először is levett a lábamról. Nem kéne oda mennem, könnyen tűnhetek egy zaklatónak is a ki nem élt vágyaival együtt és ezért van ráfüggve, mégsem érdekelnek ezek a veszélyek engem, ezért lépek egyre közelebb hozzá, nem tudom elnyomni a mosolyomat, büszkén ki is tudnám magam húzni, amiért ő is megenged magának egy kisebb ajakgörbületet. Nem tudom miért ejtett ilyen szinten rabul engem ez a személy, miért tesz ilyen szinten kíváncsivá, hazudnék, ha azt mondanám az első pillanattól fogva megfogott engem, mert akkor azon voltam, minél több ruha kerüljön le róla, a kihívás eleje akkor jött el számomra, amikor betipegett ebbe a templomba. Változna a kisugárzásom a közelében? Nagy rá az esély, önkénytelenül is mutathatom a dominánsabb oldalamat, de ő is teljesen megváltozik, bár lehet csak a környezet miatt, lehajtja fejét, amikor fellépek az első lépcsőfokra, próbálok minél előbb felérni, hiába fáj ennyire emelni a lábamat.

-Ezentúl mindig itt foglak látni? - sétál elém, oldalra döntött fejjel, ahogy végig néz rajtam. - Bárhonnan is jössz.

-Edzésből jövök, ezért nézek ki így. - állok meg a lépcsőn, fájdalmamat leplezve. - És véletlenül kötöttem itt ki, egy utcával lejjebb lakik valaki, akit ismerek.

-Szuper, akkor zaklasd őt, légyszi. - húzza mosolyra ajkait, tudtam, hogy nem idegesítem annyira, mint mondja. - Vagy szerezz egy párt magadnak, kérlek. Tényleg tök helyes vagy. - veszi olyan halkra a hangját, amit én is alig hallok, pedig itt állok mellette, nem még azok, akik jóval távolabb állnak tőlünk. - Igaz, nem tudom mit szeretnél tőlem, de mielőtt még olyan dolog megfordulna a fejedben, elmondom, hogy van egy szabályom saját magammal szemben, fizettél nekem, hogy vetkőzzek, ráadásul amikor beléptem hozzád, előbb nézted meg a tangám, mint az arcomat. Egy vendéggel nem megyek el se randira, se egy menetre és még csak nem is járok vele. Menj vissza, van olyan, aki igen és keress valakit.

Nagyon kell koncentrálnom arra, hogy halljam, amit azon a formás száján ejt ki. Bár megeshet, hogy ott buktam el a koncentrálási képességeim maradékát, amikor végig nyal a száján, de csak azért, mert annyira hadar, hogy kiszáradt. Szerintem nekem komoly hiányaim vannak, mert épp arról beszél, hogy előbb érdekel hogyan pörög a rúdon, mint az, amit mond.

-Honnan tudod, hogy nem a páromtól jövök?

-Ha van párod és úgy fizettél egy idegen faszinak, hogy vetkőzőn le, ahelyett, hogy őt nézed, ráadásul hagytad a pettinget megtörténni, aminek a végén a nadrágodba élveztél, meg sem érdemled a pasidat. - bök határozottan mellkasomra. - Remélem minél előbb kidob téged.

-Kezd kirajzolódni a fejemben, hogy milyen lehetsz. A Szent típus, esetleg az ördög ágyát melegíted inkább. - szélesedik ki mosolyom, ahogy közelebb lépek hozzá. - Vagy inkább olyan, aki mindjárt pofon vág. - lépek vissza a helyemre. - Nyugi, nincs barátom, nem segítetted elő azt, hogy esetleg félre lépjek. Randira sem szeretnélek hívni, azt sem akarom, hogy a párom legyél, megdugni sem akarlak. - bár ez helyzettől függ. - Felkeltetted az érdeklődésemet, de nem azért, mert ezeket akarom csinálni, csak kíváncsi vagyok.

Érzem azt, hogy az edzés segített már most. Az a kis önbizalmam, ami elveszett kezd visszatérni csak azért, amiért folyamatosan végig néz rajtam, többször látta a testem különböző részeit, mint az arcomat, bár ezért nem szólhatok neki, mert én is ezt csinálom folyamatosan. Van egy olyan érzésem azok, akik ismerik, nem tudják, mégis melyik nem a preferenciája, mert még mindig szinte kínosan ügyel arra, senki ne hallja a beszélgetésünket.

-Mégis miért? - rázza a fejét. - Te vagy az egyetlen, aki megszállott. Simán visszamehetsz arra a helyre, ha seggeket akarsz látni.

-Akkor én vagyok az egyetlen, aki látott téged egy templomban, előtte meg vetkőzni egy olyan helyen, ahol azok nem fordulnak meg, akik állandóan imádkoznak. Kíváncsi vagyok csak. Még csak a nevedet sem tudom, bár tisztában vagyok vele, nem is fogod elárulni nekem, főleg nem azt, merre kísérhetlek haza. - nevetek fel. - Két utcányira vagyok, legalább egy kicsit gyere el velem, nem akarok tőled semmit sem, nem rég szakítottam, nem hiányzik egy kapcsolat. Nehezen viselem el, ha valamit nem értek, veled kapcsolatban pedig nem értek néhány dolgot.

Szó nélkül pillant hátra a fánál álló társaságra, akik folyamatosan beszélgetnek valamiről, amikor vissza néz minden létező bájomat próbálom bevetni, jelenleg közel kerültem a válaszokhoz, nem akarom itt elrontani. Lesétálok nehezen a lépcsőn, mikor határozott léptekkel siet oda hozzájuk, felém mutogatva mond valamit, mire csak bólogatnak, a világ legnagyobb mosolyát produkálom, amikor felém indul. Mások is észreveszik azt a fajta eleganciát, amit mutat miden mozdulatával vagy csak én látom bele? Engedek edzőm nyomásának, keresek valakit, aki eltereli a figyelmemet, az a személy mellettem sétál jelenleg, a legjobb időben érte el azt, hogy új kérdésekre keressek választ. Remélem összehozza azt, hogy túllépjek.