Ahhoz, hogy meg tudjam érteni a szokatlan viselkedését, beszélgetnem kellene vele, elvégre nem éppen normális dolog, hogy egy csókot követően csak úgy elrohan, bár egészen biztos vagyok benne, elterelné a témát egy újabb vibrátorra, minthogy kiöntse nekem a lelkét, így lehetetlen rájönnöm mit rontottam el, ha esetleg én csináltam valamit, ami a furcsa viselkedését illeti. Lehunyom a szememet és a csempének döntöm a fejemet, lehet a hideg zuhany segít tisztán látni vagy szimplán kifogásokat keresek azért, miért nem akarok oda kimenni, már rég végeztem de nem szeretnék elé állni, mert kényelmetlen helyzetbe hozom, ezt még a vak is látja. Kelletlenül állítom el a vizet, majd kilépek a zuhany alól, az sem biztos, hogy itt van még ennyi ideig senki nem vár senkire sem, kivéve, ha valóban szeretne tőlem valamit, felsóhajtok ahogy minden cuccomat a táskámba dobálom, ennyit még senki miatt sem gondolkodtam és senki nem zavar össze ennyire, talán távol kéne magamtól tartanom őt, egyenesen afelé rohanok, hogy szeressem őt, minden kikötés ellenére is. Viszont, ha ellökőm magamtól az a kis jó is elveszik, amit eddig kaptam, szenvedni a jó dolgok miatt egy kegyetlen játék az élettől, élvezni ezt még kegyetlenebb. Taehyungra gondolok és egyre jobban elkezdem gyűlölőm, hogy az emberek a vallás mögé bújnak, ha gyűlölni akarnak valamit, Istent használják arra, hogy megmondják, miért nem lehetünk együtt, de akkor azt miért engedi meg, hogy találkozzak azzal a személlyel, akibe nem szabadna beleszeretnem. Az érzéseimre képtelen vagyok szabályokat húzni, bármennyire is várják el tőlem, hogy tagadjam meg magamat, ez csupán csak célzott bűntudatkeltés azért, mert létezem. Én csak másodlagosan tapasztalom meg, sőt azt sem annyira, a legnagyobb gondom az, hogy nem kaphatom meg, amit annyire szeretnék, de nem élek egy ilyen gondolkodású emberrel, sőt nem is a családtagom. Akárhányszor gondolom át ezt a dolgot, arra jutok, hogy hanyagolnom kéne őt, legalább annyira, hogy ne támadjam le minden egyes lehetséges alkalommal, elvégre a barátság nem bűn, haverságnak álcázott szerelem már talán, de a későbbiekben egy próbát megér. Nem sietek kifelé, mivel számítok arra, hogy nincs itt, mégis örülök annak, ahogy látom az egyik futópadon sétálni, biztos vagyok abban, nagyon unatkozhatott, főleg mert Jimint nem látom sehol sem. Nem szólok neki, csak oda lépek Namjoonhoz és átnyújtom neki a bérleti kártyámat, hogy egy újabb alkalmat ki tudjon nekem húzni, most is összezavar, elmenekült tőlem, mégis megvárt és itt van, pedig nem siettem el a dolgomat, szeretném megtudni, miért teszi ezt, de a végén még megijesztem azzal, hogy minden érzésére kíváncsi vagyok. Hirtelen lép le a futópadról, majd határozottan indul meg felé, mielőtt elérné az ajtót kinyitom előtte és hagyom, hogy előre sétáljon, sőt rohanjon, nem is szólok hozzá, valamiért úgy érzem, nincs kedve beszélgetni, egyre biztosabb vagyok, én tettem valamit, mert rám sem néz, inkább csak nézelődik vagy éppen a cipőjét bámulja. Hátrapillant rám, mielőtt belépne az egyik boltba, kissé meg is rökönyödők, amint belépek, túl idegen számomra ez a hely, bár Taehyung úgy mozog itt, mintha ide született volna, bár ha azt nézem, szeret sminkelni, valóban ide született. Nyugtató, hogy nem teljesen elutasító akkor is, ha nem szól hozzám, csendben követem a sorok közt, ugyanannyira elveszettnek érzem magam, mint a szex shopban, csak annyi különbséggel, hogy itt nem vagyok zavarban, pedig rendesen megbámulnak. Minden szó nélkül kap le egy rúzst, majd a csuklómat is magához húzza, felvont szemöldökkel nézem végig, ahogy a kézfejemen próbálgatja ki őket.

-Melyiket? - mutat fel kettő színt, természetesen a vörösebbre mutatok. - Kezdem azt hinni, te csak ezt a színt szereted rajtam.

-Tényleg nagyon jól áll. - veszem ki a kezéből a tárgyat.

Ujjammal esetlenül próbálom felvinni a rúzst a szájára, teljesen hidegen hagy, hogy az összes mellettünk elhaladó megbámul minket, jelenleg élvezem ahogy hagyja magát, ez a teljesen szürke ruhájához tökéletesen passzol a halvány vörös. Bár lehet túl elfogult vagyok vele kapcsolatban. A tükör felé mutatok, hogy nézze meg magát, mosolyogva fog az államra, majd az arcomra nyom egy puszit, ami nyilván meglátszik, akkor is, ha halványan, ezek szerint nem csináltam semmit, emiatt pedig még mindig nem értem az előbbi viselkedését.

-Tae, az előbb..

-Lényegtelen. - vág a szavamba. - Nem akartam úgy viselkedni, de akkor is kellemetlen nekem minden érzés, sőt félek is, mondhatjuk ezt... azokat meg nem lehet irányítani és van, amikor hirtelen jönnek. Azt mondtuk mind a ketten, hogy nem akarunk kapcsolatot, de őszintén nem úgy viselkedünk, ami nem mintha zavarna, de így nehéz csak haverként kezelni téged. - lép be a következő sorba, fogalmam sincs mik ezek a szerek, de természetesen kezemet próbálgatja ki őket. -Nem akarlak túlságosan is megkedvelni, néha pedig megnehezíted a dolgomat.

Valamiért úgy érzem ki akar valamire lyukadni, bár nem tudom mire, pontosabban nem akarom megtudni mit szeretne, nyilván van sejtésem, az ilyen beszélgetések sose vesznek jó irányt. Vagy teljesen kirúg az életéből vagy visszalépünk, tekintve arra, hogy nálunk már az első lépés is ahhoz vezetett, hogy lefeküdtünk, egyik döntése sem lesz jó hatással rám. Tovább követem a sorok közt, egyre több az olyan dolog, amiről azt sem tudom, hogy mi az, látom a többieken, hogy jól szórakoznak rajtam, bárhova is megyek vele, elveszve érzem magam. Nekem teljesen megfelel ez a helyzet, se ő, sem pedig én nem érzünk többet, mint kéne, akkor mi értelme lenne feleslegesen ellökni egymást, semmi jó nem jön ki ebből.

-Ezzel mit akarsz pontosan mondani? - vonom fel szemöldökömet, miközben a parfümöket piszkálgatom. - Összezavarsz, sőt a kapcsolatunk is, mert abban igazad van, hogy teljesen az ellentétét csináljuk annak, amit mondunk, de ez engem nem zavar.

-Határok kellenek. - fordul felém egy újabb rúzzsal a kezében. - Kellenének. Toxikus dolog lenne tőlem, ha csak kiélném rajtad azokat, amiket eddig nem csináltam és a végén megszakítanék mindent, mert elkezdtem többet érzeni irántad.

-Elkezdtél? Mert úgy néz ki meg akarsz mindent szakítani.

-Nem érzek többet. - sóhajtja, ahogy bedobja a kosarába az egyik rúzst, meg egy olyan dolgot, amiről fogalmam sincs mi. - Azért kellenek a határok, hogy se veled, se velem ne történjen ez meg, gondolom te sem akarsz újra egy srácba szeretni, majd elválni tőle. Szóval, határok. - nem akarok határokat, úgyis csak átlépjük őket, ami miatt rosszul érezzük magunkat. - Nem tudom hol a határ minket nézve, szerinted?

-Sehol. - vágom rá és meg is állok a helyemen, a bolt hátuljában legalább nincsenek sokan. - Te azt érzed, hogy kellenek de én nem, átlépném őket érted, emiatt mondom azt, nincs határ, engem nem érdekel miért vagy jelenleg mellettem vagy mit akarsz tőlem, csak ne lökj el.

Kétségbeesetten hangozhatok, bár az is vagyok, egyre jobban ismerem meg és annál inkább nem akarok elengedni, erre egy ilyennel áll elő, egyedül lehetek ezzel, de már rég késő ahhoz, hogy mindenféle határokat húzzunk, mér rég megszegtük a saját szabályainkat. Nem szól semmit, előre indul a pénztár felé, szóval lezártnak tekinti ezt a beszélgetést, csak azt nem tudom, vajon mire jutott. Mostanában bármilyen beszélgetést elkezdünk valahogy ez a vége, talán tényleg kezd jobban elmélyülni a kapcsolatunk, mint kellene, de a korlátokat akkor is baromságnak tartom. Amint kilépünk a boltból ugyanolyan csendben megyünk egymás mellett, nem tudom mikor oldódik fel a jég, ami folyamatosan újra befagy, de így egészen érdekesnek bizonyul az esténk, abban sem vagyok benne biztos, mit szeretne. Nem küld haza, így úgy veszem nem akar erről beszélni, lehet túl sok érzelem került elő, ami nem tetszett neki, elővigyázatosnak kell lennem vele, főleg ha ilyen dolgokról beszélünk. Teljesen másik irányba sétálunk, mint kéne, ezzel elkerülve a túl nagy tömeget, ma mintha csak kétes jeleket küldene, egyszer letámad egy templomba, majd az edzőteremben, utána pedig falat akar közénk húzni, most meg a kezemet szorongatja. Vagy velem és a helyzettel van baja vagy saját érzéseivel, esetleg mindennel, ami csak az eszébe jut, megint túlgondolok egy egyszerű kézfogást, de nála semmit sem lehet tudni. Nehéz kíváncsinak lenni egy olyan személy mellett, aki nem szeret az érzéseiről beszélni, mindig mindent meg szeretnék beszélni, ha valami aggaszt vagy túl sokat gondolkodom egy dolgon, a kommunikáció az, ami engem megnyugtat, a csend az nehezen telepedik ilyenkor rám, még csak szabadulni sem tudok ettől. A startmezőből indulok ismételten, ahányszor egyet előre lépek, ugyanazt a lépést teszem meg hátra is, lehetetlen törődni vele, idegesít, hogy nem kapom meg azt, amit annyira szeretnék. Most még azon is fent akadhatok, hogy ő mégis mekkora falat akar maga köré húzni, megállok és mivel még mindig az én kezemet fogja őt is arra kényszerítem, közelebb lépek hozzá és lassan vezetem arcára kezemet, engem nem érdekelnek az emberek, az sem, hogy elhaladnak mellettünk, viszont az meglep, hogy ő sem tiltakozik a csók ellen. Mindig olyankor a legjobb a csókunk, mikor ennyire hűvös kettőnk közt a hangulat, valahogy mindig több érzelem szorul olyankor bele, ez egy olyan dolog, amitől nme fosztom meg saját magamat, nem leszek annyira hülye, hogy hagyjam csak úgy elveszni, derekamnál fogva húz magához közelebb, fejét is oldalra dönti, ezzel is jobban mélyítve a csókunkat, többször kellene átadnom magam az éppen csak kialakulóban lévő érzéseimnek, főleg csók közben, felemel, elfelejtetti velem, hogy nincs közös jövőnk. Lassan húzódik távolabb tőlem, ahogy realizálja, körül vesznek minket az emberek, önkénytelenül is elmosolyodom azért, mert egyre többször jön zavarba a közelemben, egyre jobban mutatja ki az érzéseit, ezek szerint valamilyen szinten biztonságban érzi magát velem, bár tartok attól, hogy elcseszek valamit és bizalmát veszti, nem tehetek ilyet vele. Újra megragadja a kezemet, majd magával húz, sokkal fesztelenebb lett a hanglat, olyan amilyennek lennie kéne, ahogy elhagyjuk a város tömegesebb részét, jobban viseli el a közeledésemet.

-Kifordítasz magamból, Kook. - halkan szólal meg, pedig nincs körülöttünk ember, sőt már a haza előtt járunk. - Nem tudom, veled annyira másnak érzem magam, mintha újra meg kéne magamat ismernem. Néhány dolgot szebbnek látok veled.

-Ismerős érzés, de én élvezem. Tetszik az, amilyen vagyok melletted. - engedem el a kezét, hogy ki tudja nyitni az ajtaját. - Az is tetszik, ahogy megváltoztatod a napjaimat. Sok dolog tetszik veled kapcsolatban, ezért mondom azt, hogy nem szükségesek a határok.

Annyiszor fogom neki ezt a témát felhozni, ameddig meg nem beszéljük, ha kell lassabban haladunk ezt illetően, de egy ilyesmi dolgot muszáj átrágnunk. Szinte egy csettintésre tudnám elveszíteni őt, szóval nagyon sok dolgot fogok megtenni annak érdekében, hogy ezt legalább egyszer komolyan megbeszéljük. Ismételten beül közénk a csend, ez a téma egyszerűen lóg a levegőben, annyira óvatosan bánunk velem, mintha valami időzített bomba lenne, nem pedig csak egy beszélgetés. Lerúgom a cipőt, majd a táskámat is a fal mellé dobom, követem Taehyungot a konyha irányába, minden mozdulatát végig követem minden mozdulatát, ahogy a hűtőhöz lép és kivesz belőle két kisebb doboz fagyit, majd az egyiket a kezembe nyomja, mosolyogva lépkedek utána az édességgel a kezemben, majd levetem magam a kanapére vele együtt, egyik lábát átveti az enyémen, a fejét pedig a vállamra hajtja, még a tévét is bekapcsolja, bár érzem, azt csak háttérzaj lesz. Azt már kezdem megtanulni, hogy neki kell idő kettő komolyabb téma között, ebben is másabb, mint a srácok, akikkel előtte randizgattam, vajon én miben lehetek más, mint a többi, aki egy kicsit is felkeltette az érdeklődését? Elgondolkodva veszem le a doboz oldaláról a kis kanalat és hagyom hogy úgy helyezkedjen ahogy neki kényelmes, hamarosan úgyis megkínzom a faggatásommal, legalább kényelmesen fekszik majd közben, lassan fordulok felé, tekintetét szerintem direkt nem veszi le a képernyőről, egyszerre hagy figyelmen kívül, miközben eléri azt, hogy csak rá akarjak figyelni. Végre figyelmet szentel nekem, görcsbe rándul a gyomrom, nem az én hibám, hogy ilyen hatással van rám csak az, ahogy kihúzza a kanalat a szájából, ez csak az ő hibája.

-Nem akarok erről beszélni, mert teljesen eltérő véleményen vagyunk, legalábbis máshogy értelmezzük ezt a dolgot, nem akarok ezen veszekedni. - rázza a fejét egy halvány mosollyal az arcán. - Mind a ketten egyet értünk azzal, hogy nem úgy cselekszünk, ahogy mi azt mondtuk is.

-Azért van különbség, én nem akarok kapcsolatot, vagyis nem akartam, mivel nem jutottam túl az exemen, de ez változhat... változik is. - túrok a hajamba, hátha rájövök arra, miképp kellene fogalmaznom. - Én megértem, miért nem akarsz senkit sem magad mellé, viszont ettől függetlenül nem akarok egyet előre, majd kettőt vissza lépni. Te is megérdemled azt, hogy valakivel legyél és most nem magamra értem, hanem bárkire, nem kellene mindent megtagadnom magadtól.

-Ezt meg végképp nem fogom megbeszélni. Várj itt, vettem valamit. - dobja vissza a kanalat a dobozba., majd elsétál a fürdőfelé. - Megbékéltem már vele, sokszor említettem, ez van, ezt kell szeretni és mást meg nem fogok eltitkolni, nem érdemli meg azt senki sem. - dugja ki a fejét a fürdőből, kezében körömlakk van, szóval igencsak félek attól mit szertne tenni. - Te sem, ezért akarok határokat, de csöppenjünk bele egy olyan dologba, amit nem tudunk kezelni, bár lehet ez már késő. Ijesztő bevallani magamnak, hát még neked, de akkor is érzek irántad valamit, ne kérdezd mit, mert nem tudom. - piszkálgatja a fagyis dobozt, próbálva kerülni a szemkontaktust. - Nyilván nem szerettem beléd, de akkor is több vagy, mint bármelyik srác és erre rájönni ijesztő. Ezek a határok nem neked szólnának, hanem nekem, mivel bármennyire is fáj, nem akarok beléd szeretni.

Csendben nézem, amint közelebb húzza a kezemet magához, koncentrálva kezdi el kifesteni az egyik körmömet, még egy olyan dolog, amit csak miatta próbálok ki. A másik körmömet már másik színnel festi ki, ha már az kézfejem színpalettaként virít a sok smink miatt, ez már nem számít neki.

-Szerintem az első adandó alkalommal már így kezdtük. - nyúlok álla alá, hogy rám nézzen. - Ha neked úgy könnyebb, mondd meg hol a határ és betartom én is. Képes lenné beléd szeretni, már ha hagynád.

-Szeretnék határokat, de nem tudom megszabni őket, fogalmam sincs mi az, amit még el tudnék viselni és mi az, amit már nem. - nevet fel kényszeredetten és visszafordul a körmöm kifestéséhez. - Bonyolultak veled a dolgok, Jeon Jungkook.

-Veled is, Kim Taehyung. De kedvelem a bonyolult dolgokat, az egyszerűek unalmasak is, kis izgalmat viszel az életembe. És makacsságot, nagyon sokat.

Kuncogva hajol felém, hogy megcsókoljon, egyből elmélyítem tettünket, megérezve eper ízű ajkait, az a kis rúzs is, ami rajta van biztos elkenődik, engem pedig jobban foltossá tesz. Igazából nem beszéltünk meg semmi konkrét dolgot, nem is érdekel, kiveszem a kezéből a fagyis dobozt és a körömlakkokat is, majd az enyémmel együtt az asztalra teszem. Jól áll számára az, hogy el van mosódva a rúzs a száján, minek sarkában egy apró mosoly bújik meg, ahogy átveti egyik lábát combjaimon és az ölembe foglal helyet, hajamba túrva hajol ismét ajkaimra, sokkal lágyabb, mi mögött megbújik a követelőzés a többiért, kezébe hajtom a fejemet, amint végig vezeti nyelvét az ajkamon, állkapcsomat is leejtem, hogy jobban hozzám férhessen. Vallomása után ez a szokásos csók jobb, szívemet heves tempóra készteti, bevallotta, hogy képes lenne szeretni, emiatt ennyire édes, nem is a fagyi miatt. Derekáról fenekére csúsztatom a kezemet, majd jobban ölembe húzom, lágyan kezdi el mozgatni csípőjét, bár eltol magától, a csókjainkban az a legrosszabb, amikor vége.

-Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy vannak új dolgaim?

-Most milyen rezgő dolgot vettél? - vonom fel a szemöldökömet. - Vagy ez olyan lesz, amivel lekötözöl? Egy újabb távirányítós vibrátor?

-Vigyél be és meglátod.

Tarkójánál fogva húzom egy csókba ismételtem, majd óvatosan kelek fel vele együtt, ismerem már annyira a helyet, hogy vaktába is eltaláljak a szobájáig, csak egyszer kapaszkodik meg, ahogy ellöki magát az ajtófélfától, ezzel is beljebb terelve engem. Bármennyire is fog el a pillanat hevessége vagy éppen szeretném azonnal leteperni, lassan döntöm el az ágyon és felé tornyosulok, olyan más ez a pillanat. Egy olyan, ami jobban tetszik, az ilyen pillanatokban szeretnék ragadni, mert ilyenkor nem érezteti velem azt, hogy menekülne. Most az egyszer megengedem magamnak, hogy többet lássak bele a dologba, mint ami, de csak a kisebb vallomása miatt.