Tegnap túlságosan is gyorsan találtam magam egyedül, a szobám csendje nagyon is hangos volt, főleg minden nyugtató dolog nélkül, Taehyung nélkül, nem szerettem volna magára hagyni azok után, amit mondott nekem a szüleiről, egész éjjel csak forgolódtam az ágyamban és érte aggódtam, mintha annyira kéne védelmezni őt. Még akkor sem hagy nyugodni ez az egész, amikor felkelek és próbálok valamilyen ruhát keresni, szokatlan úgy válogatni ruhákat, hogy tudom, ő ott lesz és már automatikusan jól akarok kinézni, nem mintha csak miatta akarnék helyes lenni, ezzel muszáj nyugtatnom magam. Félre rúgom az egyik pólómat, ami a földön hever, fintorogva nézek végig a szobámban, majd a lakás többi részén is, eddig nem igen zavart, hogy mikor és hol vannak a ruháim, de szerintem eljött az a pillanat, amikor már sok az önsajnáltatásom, valamit tennem kellene ebben a lakásba, mert borzalmasan néz ki. Ha a kinézetemet nem is, az otthonomat teljesen elhanyagoltam, sóhajtva lépek a konyhába, majd a szekrényt kinyitom, de ugyanazzal a lendülettel csapom is be, mikor nem találok tiszta tányért, szuper még csak reggelizni sem tudok, most kezdem érteni mire gondolt Jimin, mikor azt mondta aggódik miattam, fogalmam sincs én miért nem láttam ezt eddig át. Olyannyira rosszul vagyok magamtól, hogy még csak a nyugodtságomat elősegítő cigit sem kívánom, ez a napom kissé hányingerrel vegyítve indul, így egészen hálás vagyok a frissebb levegőnek, amint kilépek a házból. Bár már meleg van délelőtt is, a szél mégis kellemesen hideget ad, kivételesen nem kések el és magamhoz képest még időben is érek oda anyuékhoz, természetesen meg is jegyzik a dolgot, azt azért nem mondhatom még el nekik, hogy túl lelkes vagyok egy olyan srác miatt, akivel soha nem lehetek együtt, mert a szülei élete végéig meg fogják vetni azért, mert szerelmes lett, amiről még csak ne is tehet. Igen, még mindig haragszok a szüleire, igaz ettől függetlenül nem tudok ezen változtatni. Még csak a templom előtt sem állok meg, hogy egy utolsó cigit elszívjak, egyből belépek az ajtón, hogy a fal mellett elhaladva üljek egészen közel a templom elejéhez, nővérem értetlenül ül le mellém, de nem fogom neki elmagyarázni miért érzek hirtelen késztetést arra, hogy ne a hátsó sorba vészeljem át ezt az egy órát, hanem minél jobb rálátásom legyen, természetesen Taehyungra. Amikor elmesélte, hogy csupán egy csók miatt imádkoznia kellett évekig, eszembe jutott, hogy akkor nekem a gondolataim miatt hányszor kellene ide járnom egy héten? Főleg akkor, ha róla van szó. Nem tudok arra koncentrálni, hogy mit mond a pap, aki az ő rokona és hozzájárult ahhoz, hogy örökre meg akarja vonni magától a szerelmet, határozottan utálom ezt az embert, ha ő gyűlölhet azért, amiről nem tehetünk, én is utálhatom őt. Biztos az is egy ok arra, hogy a pokolra kerüljek, de az egyetlen, akinek valóban szentelni akarom a figyelmemet az nem a pap, s nem is azok a személyek akikről prédikál folyamatosan, egy dologért imádkozom, hogy végre észre vegyen.

Azokon a napokon, mikor itt látom nem éppen az látszódik az arcán, hogy annyira boldog lenne, ami érthető, én is anyu és a mama nyomása miatt vagyok itt, de most valahogy jobban kedveszegett, az inget próbálja minél feltűnésmentesebben igazgatni magán, ebben még az is rosszul érezné magát, aki nem szeret sokat mutatni magából, nem még ő, kissé sajnálom őt. Teljesen véletlenül néz felém, mégis látom rajta, hogy mégis örül ennek a pillanatnak, alig láthatóan harap ajkára, ahogy próbálja visszatartani mosolyát, mikor elnagyoltan kacsintok egyet, ha így próbálnám felszedni, rég halott lenne a kapcsolatunk, még mutató és hüvelykujjammal szívet is formázok a mutatványomhoz, látszik rajta, jobb kedve lett, ezért már megéri hülyét csinálnom magamból. Élvezem látni, ahogy próbálja visszatartani az aranyos mosolyát. Nővérem megböködni a vállam, s amint felé fordulok felvont szemöldökkel néz rám, nyilván tudni szeretné, hogy mégis miért kacsingatok egy olyan srácra, akire azt mondtam nem is ismerem, nem volt annyira régen ez a történés. Újra Taehyungnak szentelem a figyelmemet anélkül, hogy válaszolnék, nem tudom mit mondhatnék neki. Nem árulhatom el neki még mindig azt, hogy egy sztriptízbárban találkoztam vele először, de nem vághatok csak úgy bele a közepébe és közölhetem vele, elvittem már egy randira, mert kíváncsi lesz miképp kezdtünk el beszélgetni. Túlságosan is jól tudja mikor hazudok. Több szempontból is utálom ezt a helyzetet, minden mozdulatát végig figyelem, ahogy a fal mentén, a padok mellett elhalad, amint már nincs rá szükség, bocsánat kérően pillantok testvéremre és kicsúszok a helyemről. Ezért választottam ezt a helyet, így viszonylag feltűnésmentesen tudom követni őt, előbb ér a padsorok mögé, mint én, egy ajtón megy be és nem vagyok teljesen biztos, hogy én követhetem oda, de megteszem. Kissé bizonytalanul lépkedek fel a lépcsőn, nem tudván, hogy egyáltalán hova megyek, sosem láttam még az embereket innen felülről, de ezt is ki kellett egyszer próbálni, mosolyogva kerülöm ki a hatalmas zongorát, hogy Taehyung felé tudjak lépni, meglepődőm a csók kezdeményezésén, de nem utasítom el, itt úgyse lát senki, csak kettesben vagyunk itt fent.

-Ments meg a családomtól. - suttogja, majd újabb csókot nyom a számra. - Kérlek, anya ma rossz kedvében van. - Csak... - ismét csók. - Gyere... - újra. - Velem. - még egy csók.

Lenyomja a mögöttem lévő ajtón a kilincset és belök rajta, észre sem vettem, hogy egyáltalán hátráltam egy ajtóig, nem tudom eldönteni, hogy mi lehet ez a szoba, mégis úgy érzem, hogy talán nem itt kéne lennünk, ahol egy csomó kereszt van, meg mindenféle díszes tárgy. Látom rajta, hogy szinte megkönnyebbül, amint megszabadul néhány felesleges gombtól, mosolyogva lép hozzám közelebb egyből arcomra fog, hogy egy csókba vonjon, úgy hiszem a tengerparton töltött idő után már minden csókunktól ennyire bizsergető érzés fog majd el, főleg mikor ilyen édesen teszi ezt. Dereka köré fonom a karjaimat, hogy egy ölelésbe vonjam, sokkal inkább azért, hogy zavaromat elrejtsem, véletlenül bekapcsolhatták a fűtést mivel egyre melegebb van itt.

-Sokkal jobban érzem magam így. - szusszantja. - Édes vagy, amikor zavarba jössz.

-Mivel szerintem most szentségtelenítettünk meg egy helyet, és nem tudom mi lehet ez.

-Csak egy szoba, igazából raktárnak szoktuk használni, amint látod. - tol el magától. - És még csak nem is tudod, miért akartam ide bejönni. - kezd el húzni az egyik asztal felé. - Igazából hangulatba jöttem, szóval ezért hoztalak ide, azok után, hogy valószínűleg valóban megszentségtelenítettünk egy helye, de én minden alkalommal ezt teszem, amikor belépek ide, szóval...

-Talán már akkor megtettük, mikor először hangosan kimondtuk azt, hogy melegek vagyunk.

Kuncogva pakol arrébb az asztalról, majd felülve rá húz magához közelebb, ellenkeznem kéne több okból is, mégis a legfőbb az, hogy a szülei alattunk hallgatják a misét, mint minden vasárnap, mi meg itt faljuk egymást. Hajamba túrva csókol egyre hevesebben, lábait is derekamra kulcsolja, hogy közelebb legyek hozzá, még a csípőmet is mozgásokra bíztatja, teljesen komolyan gondolhatta szándékait, már a pólóm alatt járkál a keze, természetesen hagyom neki, akkor is, ha nem kéne. Teljesen érintésébe simulok, apróbb érintései elérik, hogy közelebb és közelebb bújjak hozzá, egyszerre lágy és határozott, ami miatt folyamatosan átjár a kellemes bizsergés és hideg egyszerre. Gyenge személyiség vagyok és nehezen mondok nemet, nem mintha annyira akarnék, nyakára csókolva szívom mélyen be illatát, most sokkal inkább enyhe kókusz illata van, mintsem parfüm és ez is kifejezetten tetszik, valahogy minden jól áll neki, de az is lehet csak túlságosan elfogult vagyok vele szemben. Ha nem egy templomban lennénk, ahol bármikor bárki meghallhat minek, biztos szinte versenyt űznék abból, hogy minél izgatóbb hangokat csaljak ki belőle, kicsit sajnálom hogy ezt nem tehetem meg. Egy percre sem hagyja csípőm mozgását leállni, még mindig túl gyorsan izgulok rá és már nem igen foghatom arra, hogy rég voltam bárkivel is, érzem ő is egyre jobban kerül izgalmi állapotba, belemosolygok a csókba és egy fél pillanatra elválok tőle, bár szinte egyből ajkaim után kap, nem zavar, amiért egyre jobban bizsereg szám és talán minden olyan ember számára egyértelmű lesz mi volt köztünk, aki csak ránk néz, jelenleg ez nem számít. Gyorsan gombolom ki az ingjét, amint végig simítok csupasz bőrén érzem, hogy megremeg, kifejezetten izgató az, ahogy ennyire intenzíven reagál minden érintésemre. Lassan húzom le az asztalról és nem bírom ki, hogy ne markoljak fenekébe, még mindig egyszerre akarok belőle mindent és az sem bizonyulna elégnek, talán kissé erősebben lököm neki az ajtónak, mint kéne, felnyögve mar ajkaimra, hévsségét egy kicsit sem titkolva, enyhén csodálkozom azon, hogy egyáltalán van időnk levegőt venni, az inget jobban félre húzva csókolok kulcscsontjára, mivel ezen a helyen egyáltalán nem látszik majd semmi, megszívom kissé bőrét és nagyon élvezem amint próbálja elfojtani nyögéseit, túlságosan is kedvenc hangom és túl sokat szeretnék belőle hallani. Szinte teljesen elengedi magát karjaimba, mikor mellbimbójára hajolok, csípőjét is nekem nyomja, hogy felhívja a figyelmem türelmetlenségére.

-Jungkook, elhiheted nekem, hogy nagyon élvezem, amint csinálsz, de mindjárt vége van a misének és a szüleim keresni fognak.

Szomorú de igaza van, így egy gyors csókot nyomok ajkaira, mielőtt elé térdelnék, öve után nyúlva adok egy lágy puszit alhasára, felsóhajtva túr a hajamba még közelebb nyomva magát hozzám, gyorsan rájöttem, hogy ez egy igen érzékeny pontja lehet. Tudom, hogy jobban kéne sietnem, de ha valamit ennyire élvezem, nehéz gyorsan áthaladni rajta, felpillantok rá, egyszerűen csak látni akarom, ahogy egyre jobban pirul el, majd hátra veti fejét, mikor megszabadítom nadrágjától és alsójától egyaránt, ádámcsutkája megremeg, amint nyelvemet is végig vezetem az előbbi ponton. Bosszúsan sóhajt fel, amiért most sem azt csinálom, mit annyira szeretne, belőle ki is nézem, ezt is képes megbosszulni, de az majd akkor lesz a gondom, nem most, mikor nagyjából kiélvezhetem a helyzetemet. Voltam már annyiszor templomban, hogy tudjam mikor van vége, s az ajtón át beszűrődő hangokból igencsak szűkös az időnk. Számba engedve lök fel csípőjével, ujjait hajamba vetve tépi kissé tincseimet, hihetetlen, hogy még így is átveszi az irányítást, de tetszik dominánsabb fele, hangosabban nyög fel, mikor eléri torkom vonalát folyamatosan mozgatva csípőjét. Mivel ténykedése miatt kezeim meglehetősen felszabadultak, megszabadítom magam nadrágomtól, már amennyire tudom. Lassan fogok csípőjére, hogy leállítsam minden nemű mozgását, majd felpillantok rá.

-Ezt egy levegővel senki sem bírja. - vonom fel szemöldökömet. - Ennyire azért nem sürget az idő.

-Gyere ide. - fog arcomra, majd magához húz egy csókra.

Elmélyítem csókunkat és a combjai közé állok ágyékomat övének nyomva, felrántja pólóm alját én pedig értve célzását szabadulok meg a számomra is zavaró ruhadarabtól, óvatosan húzza végig hasamon ujjait, ajkamra harapva fogja tagomat kezébe az övével együtt és lassan kezdi el mozgatni csuklóját. Jobban mélyítem csókunkat, lehetőleg azért, hogy ne adjak hangot tettének, hiába visz egyre jobban magával az érzés, a vártnál gyorsabban alakul ki alhasamban a görcsös érzés, csókunkba nyögve rázza ki a hideg velem együtt, még combom is megremeg, nehéz dolgom lenne talpon maradni, ha nem markolásznám csípőjét egyre jobban, ahogy gyorsít keze tempóján. Fejét hátra veti, szabad kezével felkaromat markolássza és kifejezetten hálás vagyok annak, hogy mindenki lent van még mindig, így talán nem hallják, amint felnyögök, amint megérzem az orgazmus hullámait. Egy újabb csókba vonom, miközben csuklója mozgását egyre jobban lassítja, majd meg is áll.

-Ez egy gyors menet volt. - húzódik valamivel távolabb. - Valamennyire most lenyugodtam.

-Pont időben vagyunk. - rángatok elő egy zsebkendőt és felé nyújtom, majd felkapom földről pólómat. - Az ingedet jól gombold be, mert piros a nyakad.

-Szerintem minden részlet elárulja mit csináltunk itt fent jelenleg. - löki el magát az ajtótól, hogy ő is rendbe tudja szedni magát.

Egymás segítségével nagyjából megoldjuk, hogy ne úgy nézzünk ki, mint akik az imént támadták le egymást egy templomi raktárban, most már teljesen biztos vagyok benne, hogy a pokolban fogunk elégni, elvégre ez egy szent hely, legalábbis valami olyasmi. Sietősen, ám félve lépek ki az ajtón, valamennyire tartottam attól, hogy esetleg itt van fent és csak arra vár, lecsapjon engem, legfőképp Taehyung anyja, lelopakodva a lépcsőn megállunk a padsorok mögött, pont időben mivel szinte egyből elkezdenek felállni az emberek. Egyből megpillantok nővéremet, szemei csillogásából látom mennyire felkeltette a kíváncsiságát, hogy olyan gyorsan eltűntem mellőle, az is meglepi, amiért Taehyung mellettem van, holott azt állítottam nem ismerem, majd egyszer beavatom, mondjuk jó sok részletet kell kihagynom ehhez. Nővérem csuklója után nyúlva húzom magamhoz közelebb, vele együtt lépünk ki a tűző napra, már meg is fogalmazódik bennem a válasz a kérdésre, mégis miért tűntem el egy másik sráccal kettesben, már ha egyáltalán feltűnt valakinek. Az egyik fa árnyékába húzódunk, főleg azért, mert Boram nem hagy más lehetőséget, karba tett kézzel áll meg előttünk, szinte ki lehet találni mire gondol, de egyikünk sem szólal meg, azt sem tudom hol kéne kezdeni, valahogy mindig a közepébe csapnék bele, mosolyogva nézek Taehyungra, aki csak csendben piszkálgatja karkötőjét, szinte automatikusan nyúlok én is a sajátomhoz.

-Szóval senki nem fog mondani semmit sem? - csapja össze tenyerét, mire csak döbbenten nézek le rá. - Kook, ne nézz így, eltűntél mellőlem abban a pillanatban, ahogy ő végzett, majd mindennek a végén együtt voltatok a padok mögött. Azért nem vagyok teljesen hülye, úgyhogy ki vele, mégis ismeritek egymást?

-Most már igen. - lép hozzám közelebb, egészen félénk, valóban kellemetlenek lehetnek az ilyen beszélgetések számára. - De amikor nekem lökted, tényleg nem ismertem, ráadásul illetlen volt, majdnem leestem a lépcsőn, először azt hittem valami zaklató, mert miután találkoztunk a -

-Nem kell tudnod hol. - vágok szavába mielőtt még befejezhetné. - És nem zaklattam, csak kíváncsi voltam rá, ami amúgy változatlan, még mindig érdekelsz. - fordulok most már Taehyung felé.

Ahogy elnéz a vállam felett egyből ellép tőlem és a nővéremtől is, szinte alig észrevehetően teszi ezt, de feltűnik, így hátra fordulok, egyből rájövök, mi miatt néz ennyire kétségbeesetten, bizonyára ez a nő lehet az édesanyja, aki akkor sem lesz szimpatikus, ha hirtelen egy csapásra elfogadja a másságot. Egészen fagyos lett a hangulat, még engem is rossz érzés kerít hatalmába, pedig nem engem méreget szúrós szemmel, még nővérem is kihúzza magát, egészen biztos vagyok benne, hogy Taehyung inkább rá hasonlít, mintsem az apjára. Enyhén ítélkezően néz végig a tetoválásomon, már ami látszik belőle, látom a másikon, hogy mosolyog, de ez nem olyan, mint mikor Jiminnel vagy éppen velem van, talán ideges vagy kellemetlenül érzi magát, teljesen megérteném, ha így lenne.

-Taehyung?

-Nem, én csak...

-A nővéremnek csapja a szelet. - vágom rá, mire mind a hárman értetlenül néznek rám. - Pár napja kaptam rajta Boramot, hogy sokat beszélget egy sráccal, nem rég jöttem rá, hogy ő az. - mutatok Taehyungra. - Természetesen szerettem volna vele beszélni, hiába a nővérem, szeretek vigyázni rá, néha szükséges, bizonyára Ön Taehyung anyja vagyok, én Jungkook vagyok. - hajolok gyorsan meg. - Ő pedig a nővérem, Boram. - hajol ő is meg, amint rámutatok.

Még mindig teljesen értetlenül néznek rám ketten, a velem szemben álló nő arcán egyre nagyobb mosoly terül el, míg szinte büszkén pillant fiára, nem tudom a másik kettő azért néz ennyire rám, mert haragszanak vagy megkönnyebbültek, nővérem biztos nem érti a dolgokat, de szerencsére annyit felfog, hogy ne szólaljon meg. Ha ennyire megveti azt, ami eltér a megszokottól, akkor úgy kell viselkednem, mintha a enyém lenne a döntő szó a családban, bármennyire is utálom ezt a helyzetet, ha anya vagy apa hallana, lehet kikapnék egy kicsit.

-Igen, Soomin vagyok, elnézést, csak nem tudtam, hogy a fiam talált magának egy csinos hölgyet, aki ebbe a templomba jár a családjával.

-Igen, anyukám és a mamám még bent vannak, szeretnek kissé tovább maradni, imádkozni. - hazudok, igazából nem tudom miért maradnak ott bent olyan sokáig. - Ezért rám hárult a feladat, hogy beszéljek vele. - mutatok a mögöttem állóra.

-Rám pedig az a megtiszteltetés hárult, hogy Taehyungot elhívjam vacsorára, anya már nagyon sokat hallott a fiáról és igencsak meg szeretné ismerni már őt. - lép mellém Boram, hátra hagyva a lesokkolt személyt. - Apu és a mama szinte már ragaszkodik ahhoz, hogy együtt egyen velünk a következő hétvégén, úgyis otthon lesz az egész család. - apa és anya elváltak már akkor, amikor gyerek voltam, ha nincs ünnep nem eszünk együtt nagy létszámban.

-Ennek nagyon örülök, neked is Taehyung, már értem miért voltak ellen vetéseid. - bólint határozottan, félelmetes egy nőszemély. - Fiam, holnap este találkozunk, maradjatok csak, úgy érzem sok dolgot meg kell beszélnetek.

Csak bólint néhányat és nézi, ahogy az anyja egyre jobban távolodik, akkor sem mozdul meg, amikor már messzebb jár, lehetetlen lenne, hogy hallja amit mondunk, mégis csak akkor nyugszik meg, mikor az autóba ülve hajtanak el. Hatalmas sóhajt enged el, ami arról árulkodik, hogy egészen eddig komolyan stresszelt a dolgok kimenetele miatt, hatalmas szemekkel néz rám, szeme sarkában látom, próbálja visszatartani a mosolyát, idegesség miatt? Valóban boldog lenne? Esetleg most fog megpofozni? Örökre elküld az életéből? Akkor nyugszom meg, mikor látom a mosolyát, már nem titkolja előttünk sem.

-Ti aztán tudtok hazudni az anyámnak, ne érts félre, azt mondtam nem kedvelem a férfiakat, de csak elővigyázatos voltam. - néz a nővéremre. - És az öcséd helyes.

-Először is, ez undorító, Kook csak fúj. Másodszor pedig, tudom, árulkodó a közös karkötő és látszik, hogy valahol túl sok időt töltöttetek el a csókcsatával. - dönti oldalra a fejét. -Ettől függetlenül ott kell lenned jövőhéten a vacsorán, mert érdekelsz engem is, főleg ha az öcsém ekkorát hazudik miattad. Nem fogadok el nemleges választ, ne is fontolgasd.

-Ti teljesen ellentétek vagytok. - rázza a fejét nevetve. - De rendben. Te meg gyere át estére. - pillant rám. - Meg kell beszélnünk ezt a hazugságot, mert bár megmentettél egy otthoni vitától, el is szabadítottál valamit, képtelen vagyok eldönteni ennek örülje vagy ne.

Saját családomon belül is elszabadítottam valamit, főleg a nővérem személyében, később pedig az összes női tag előttem fog állni, hogy faggasson a szerelmi életemről, ami ugyanolyan halott, mint volt is. Apró mosollyal köszön el tőlünk, válla felett utoljára hátra pillant rám, vigyorogva rázza meg a fejét, még mindig nehezen hiszi el, hogy úgy hazudtunk az anyjának, mint a vízfolyás, de így legalább eljön hozzánk, anélkül, hogy az anyja ránk gyanakodna, lehet ez még jó is. Bár ugyanolyan rosszul is elsülhet.