Lehunyom a szemem, majd hatra dőlök a kanapémon, órák óta fent vagyok, sőt éjjel alig aludtam valamit, de érdekes mód kicsit sem vagyok fáradt, egészen ébernek érzem magam, az itthoni dolgokat többször is ellenőriztem már, természetesen minden úgy van, ahogy este hagytam. Összezavarodom a saját érzéseim miatt, legalábbis szeretném ködösen látni a dolgokat, akkor nem lenne minden ennyire keserű, hiszen eleve vesztesként indultam ezen a versenyen. Arcomra szorítom a párnát, amikor arcon csap a felismerés, valamikor, valamelyik gyengébb pillanatomban megkedveltem azt a srácot, túlságosan is szükségem van erre az érzésre, érezhetem magam bármennyire is magabiztosnak és boldognak, de akkor is szükségem lesz arra, hogy valakivel törődni tudjak. Attól érzem igazán jól magam, ha van olyan személy, akit boldoggá tehetek, jelenleg Taehyung mosolya melegséggel tölt el, ami viszont aggaszt. Felülök és a konyhám felé nézek, rengeteget foglalkoztam azokkal a sütikkel, fájdalmasan vezetem tekintetemet a banános tejekre, még azt is megálltam, hogy egynél többet ne igyak, hogy megmaradjon neki. Nyöszörögve kelek fel, már most túlságosan is törődők vele. Sóhajtva kapom fel a sütiket és a tejeket, majd a kosárba teszem őket, maximum ha nem sikerül jól a nap, egyből a vízbe ugrok és belefojtom magamat, ahogy becsapom a kocsi csomagtartóját egyből nadrágomba törlöm tenyeremet, ennyire izgulni képtelenség, most kifejezetten szükségem lenne egy cigire. A mai nap sokadjára sóhajtok fel, amikor elindítom az autót, vezetés közben legalább arra koncentrálok és nem arra, mennyire izgulok. Amint megállok a háza előtt kipattanok a helyemről, abban a pillanatban kezd el valamiféle nyugodtság telepedni rám, amint a kopogásomat követően szinte egyből kinyílik az ajtó. Magamban elkönyvelem annak, hogy azért nyitott ilyen gyorsan ajtót, mert figyelte mikor jövök, nem tudom leplezni a mosolyomat, mikor végig nézek rajta, szóval hallgatott rám és kényelmes ruhát vett fel, bár nem hazudtolja meg saját magát, én csak örülök ennek a rövidebb nadrágnak. A nyár az én oldalamon áll. Gyorsan vezeti végig rajtam tekintetét, majd egy puszit nyom az arcomra, még csak nem is hagyja, hogy megcsókoljam, ellép mellőlem és a kapu felé veszi az irányt, de megtorpan és hátrapillant rám. Tekintete kihívóbb, látszik rajta, hogy enyhén ki van húzva a szeme, jól áll neki, de még így is döbbentségtől csillog, egyszerre aranyos és dögös. Bevágok elé, hogy kinyissam előtte a kocsi ajtót, megint az az édes parfüm van rajta, amit egyre inkább szeretek. Úgy néz ki eddig a pontig bírtam ki csók nélkül, szerencsém van, hogy a kocsi magas, így csak a fejemet kell lehajtanom és már meg is csókolom, meglepődik, de viszonozza gyors tettemet. Ujjait arcomra helyezi, ahogy közelebb húz magához és mélyíti el a csókot, túl gyorsan kell elválnom tőle, sajnos nem tarthat annyi ideig, amennyit szeretném is, elvégre az utcán vagyunk. Megkerülöm az autómat, közben érzem az eper ízét számon, Jimin nem viccelt, amikor azt mondta, szereti az epret. Én is kezdem megkedvelni ezt az ízt. Amint a volán mögé ülök, újra felé hajolok, ennyi nekem nem elég, legalább neki sem, sőt meg mernék esküdni rá, hogy ő csókol meg először. Csak pár napig nem találkoztam vele, mégis annyira hiányzott ez a meleg, bizsergető érzés.

-Leszedted a szájfényemet. - törli meg a száját. - És neked mióta van autód?

-Mindig is volt, csak ritkán használom, mivel minden a közelben van.

-Szóval nem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy messze megyünk? Mégis hova viszel?

-Ebéd időben ott leszünk. - hajtok rá az útra. - Az országot nem hagyjuk el, de nem is leszünk Szöulban.

-Tehát ebéd idő nagyjából három óra múlva lesz, te addig nem szeretnéd elmondani, hogy hova megyünk? - hangjában döbbenet, de oda pillantva látom, hogy mosolyog. - Zene mehet?

Mosolyogva kapcsolom be a rádiót, majd hagyom neki, hogy oda kapcsolja, ahova szeretné, nehéz az útra koncentrálnom, vezetés közben nehéz elterelni a figyelmemet, de ő megnehezíti a dolgomat. Amikor csak tehetem muszáj felé pillantanom, egészen halkan még énekel is, ahogy az ablakon nézelődik, vagy nem járt erre még vagy nagyon tetszik neki a táj. Annyira idegesít, hogy nem tudom neki megmondani mégis mennyire tetszik, mennyire gyönyörű, a végén még alaptalan félelmet keltek benne meggondolatlan szavaimmal. Kezemet lassan teszel a sebváltóra, nem mintha szükség lenne rá, de nem tudom mennyire lenne bölcs arra a kis hangra hallgatni a fejemben, nem akarom megnehezíteni a dolgomat. Felsóhajt, kezemet megfogja és a combjára helyezi, még a tenyerét is ott hagyja, hogy ne húzzam el, lassan meg kellene szoknom, ő elég sok dolgot észrevesz, de legalább tudom, mi az a határ, amit átléphetek a mai nap. Egészen hihetetlen számomra a mai napig, hogy vele mennyire gyorsan telik az idő, ezt a közel három óra utat sem éreztem soknak, úgysem, hogy főleg a vezetésre koncentráltam és nem a mellettem ülőre, szokatlan de már nem izgulok minden apró dolog miatt, csak arra volt szükségem, hogy velem legyen. Komoly függőséget tud okozni. Jobban felül az ülésben, sőt még előre is dől egy kicsit, mikor lassítani kezdek, szemem sarkából látom, hogy rám kapja tekintetét, mire elmosolyodom, egészen aranyos, amiért ennyire izgatott. Alig állítom le az autót, már ki is pattan a helyéről, kuncogva teszem a hátára kezemet, majd kissé meglököm, jelezve, hogy kövessen. Érzem, hogy ismételten megfeszül, alig észrevehetően pillant az emberekre, akik mellettünk haladnak el, nem feltűnően teszi ezt, de észreveszem, ezért egyből elhúzom a kezemet, nem szeretnék semmi kellemetlenséget okozni neki. Rám pillant, mire csak mosolyogva rázom meg a fejemet, nem az ő hibája, hogy nem érzi komfortosnak ezt az egészet.

-Amikor sushit mondtam, nem hittem volna, hogy ilyen helyre hozol. - fordul felém. - Valami olcsó, bedobozolt cuccra gondoltam.

-Nem akarok az első randinkon dobozolt kaját enni. - nevetek fel. - Ráadásul ez az első igazi randid, szóval ennek így kell történnie.

Apró mosollyal az arcán lép közelebb hozzám, amint beérünk, megnyugszok egyből, hiszen amikor lefoglaltam a helyet, a képek alapján nem kifejezetten tudtam megmondani, mégis mennyire lesz elfogadható hely. Egyből hozzánk lép egy pincér srác, amint elárulom a nevem egy vigyor társaságában kezd a helyünkre vezetni minket, végre egy olyan hely, ahol nem kell feszengenem, egy kicsit sem tolták túl a berendezést, egészen visszafogott és barátságos hangulatot ad, még annak ellenére is, hogy egészen sokan vannak. Próbálom nem túl kritikus szemmel méregetni, ahogy elmagyarázza mit és hol találunk, de Taehyung túl nagy mosollyal figyeli minden szavát, bár lehet csak én érzem veszélyeztetve magamat. Kedves srác, de remélem soha többé nem látom. Mivel ő megy abba az irányba, ahol a kaját lehet összeszedni, egyből felpattanok, hogy oda siessek, fura dolog ez a féltékenykedés, pedig nem is járok vele. Szinte az összes fellelhetőből kérek, mivel nem tudom melyik a kedvence, felcsillannak szemeim a banános tej láttán, természetesen azt is elkérem a sráctól és a tálcára helyezem. Úgy sietek vissza, mintha attól tartanék esetleg megszökik vagy lecsap rá az a srác, aki még mindig a kajákat adogatja ki, ez a személy örökre kísérteni fog engem, ajkamba harapok, hogy ne vigyorogjak túlságosan is azon, mennyire aranyos még mindig, ahogy megörül a dolgoknak. Lehet elvonási tünetem van, de addig szeretném ölelgetni, ameddig csak lehetőségem adódik rá.

-Ha még egyszer el fogsz hozni ennyit kajálni, beléd is szeretek. - veszi el tőlem a pálcikákat. - Vagy csak dobálj meg banános tejekkel. Lassan fél éve nem ettem ilyesmiket és most izgulok.

-Csak egyél. - tolom közelebb hozzá a tányért. - Volt wasabi, szójaszósz... - szélesedik ki a mosolyom, mikor látom, hogy ízlik neki. - Szólj, ha szeretnél valamit és hozok. - nyugtató, hogy még a kaja is jó.

-Kezdem látni milyen típusú barát lennél. - bólogat, ahogy válogat, mire felvonom a szemöldökömet. - Még nem mondom meg, lehet tévedek. - szedegeti szét az egyik sushit, hogy a másikra rakja. - Most mi az? Csak kóstold meg. - emelkedik el kissé az asztaltól, hogy felém tarthassa. - Apu mutatta, hogy így finomabb, csak nem szabad túlzásba vinni az erőset.

Én is visszahuppanok a helyemre, majd követem Taehyung minden mozdulatát, olyan lelkesen magyaráz, hogy nincs szívem nemet mondani neki, igaz nehéz mellette bármi másra koncentrálni. Úgy érzem, most ismerem meg újra őt, mintha eddig nem merte volna megmutatni ezt az oldalát, hülyeség, de különlegesnek érzem magam, csak ezért az egy részlet miatt, az a mosolya miatt, amit csak akkor láttam eddig, amikor Jimin közelében volt. Vigyora lassan olvad le arcáról, ahogy elgondolkodva néz rám, tekintete a lelkes helyett bűnbánóan csillog, értetlenül nézek rá, még előre is dőlök, hátha jobban ösztönzöm arra, hogy elmondja mi a baja ennyire hirtelen.

-Ne haragudj, Kook.

-Haragudni? Esetleg most akarsz itt hagyni? - pislogok értetlenül. - Mert ez esetben, el kell mondanom, hogy nem kedvelem a pincér srácot és tudtam, hogy valamit tervez.

-Mi? Dehogy akarok lelépni. - nevet fel. - Arról beszélek, ahogy viselkedek, ki az, aki elhúzódik a másiktól, csak azért, mert hozzá érnek, egy randin. - dől előre. - És mi a baj a pincérrel?

-Az most nem számít. - mutatom fel az ujjamat. - Azért meg nem kell izgulni, nem is csináltál semmit.

-Túl kedves vagy velem, Jungkook. Engem ez zavar, mert ezek annyira egyszerű dolgok lennének, mégis túlgondolom, csak azért, mert kicsit is érzelmesebb. Pedig nem nehéz. - teszi asztalra kezét, majd közelebb csúsztatja hozzám. - Nem tudom, hogy miért érzem ennyire kényelmetlenül magam, miközben meg nagyon szeretném ezeket a dolgokat, mert - simít végig az egyik ujjamon, végül pedig kézfejemen állapodik meg. - szokatlan, de ezek olyan újak nekem. Nem szeretnék félni ilyenektől, akkor sem, ha otthon titkolni kell. Legalább ma nem akarom rejtegetni, hogy nagyon tetszel és ez a napot már most imádom.

-Csináld azt, amit szeretnél. - fordítom fel a tenyeremet. - Ha kényelmetlen nem kell megcsinálnod, akkor sem, ha egy randin vagyunk. Azért vagyunk messze, hogy kevesebbet aggódj.

-Figyelmes vagy. - nyúl a banános teje után. - De be kell vallanom, hogy már szerelmes vagyok, ebbe a cuccba. - emeli fel. - Annyira hálás vagyok ezért, de komolyan. - kulcsolja össze ujjainkat. - Ez meg nem kényelmetlen, még akkor sem, ha bámulnak minket.

-Csak féltékenyek. - nevetek fel. - Amúgy nem néz senki, csak te érzed úgy, de azt tudom, hogy a pincér srác figyel minket és szívesen rád hajtana, szóval nem bánom, ha ezt most látja.

Felnevetve fogja szorosabban a kezemet, ahogy újra az előtte lévő kajának szenteli a figyelmét, miatta még a kedvencemet is kihagyom, ahogy látom, az övé is az. A kezünkre vezetem tekintetemet, szokatlan melegséggel tölt el, hogy nem érzi magát kellemetlenül, a tervem ilyen szempontból sikeres, a többi része pedig majd kiderül, jó látni nem csak én izgulok ennyire, ő sem nyugodt. Szóval ilyen, amikor nem álcázza magát a szokásos környezetében, nem próbál beolvadni egy olyan tömegben, amiből úgyis kitűnne, édes mosolyával, a pírral az arcán és a csillogó tekintetével. Annyira meg szeretném csókolni.

-Eszel is vagy csak nézel engem? - vonja fel szemöldökét. - Mondd, Kook, van arra süti is? - fordul hátra. - Nem akarok feleslegesen elmenni oda.

-Van igen, de megkérlek rá, hogy ne egyél itt semmilyen sütit. - fogom meg csuklóját. - Még nem értünk teljesen oda, csak megálltunk enni és van tervem, amihez az kell, hogy ne egyél sütit.

-Tessék? Még van valami? Azt ne mondd, hogy még el akarsz vinni valahova, te aztán komolyan gondoltad, hogy le akarsz venni a lábamról.

-Valóban nagyon teperek, igen, de érted megéri. Még csak nem is tudod hova szeretnélek vinni, nincs messze, innen is látni már egy kicsit. - mosolyodom el. - De az nagyon fontos lenne, hogy ne itt egyél sütit.

-Elmondod hova akarsz vinni? - harap ajkába. - Most már nagyon kíváncsi vagyok, azt hittem ide hozol, erre kiderül, hogy nem is ez a cél? Akár most is elmehetünk.

Amint bólintok felcsillannak szemei, nehéz neki nemet mondani, ezt pedig nagyon is jól tudja, elég hozzá csak egy apró mosoly, ma kifejezetten gyorsan csavar ujjai köré én pedig boldogan hagyom neki, legalább ma tudok annyira törődni, amennyire szeretnék is. Most boldogan lépek a pincér sráchoz, de csak azért, hogy átnyújtsam neki a cetlit, amin azok vannak, amiket ma ettünk és végre fizessek, ebben a pillanatban kezdek el ténylegesen izgulni, nem tudom mennyire érzi ezt majd túl nyomulósnak egy egyszeri alkalomhoz. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy kifelé menet még csak rá sem néz a srácra, szóval győztesként hirdetem ki magam abban a csatában, amit nem kezdtünk el, de igenis jó érzéssel tölt el a győzelmem. Szégyenlős mivoltát az étteremben hagyta, karon ragadva húz magával vissza az autóhoz, majd izgatott csillogással szemeiben néz rám. A rádiót sem kapcsolja be, ahogy az ablakon nézelődik kifelé, kezét kitartóan járatja combomon, nem tudom, hogy engem vagy saját magát szeretné nyugtatni, de én ennek csak örülök. Ismételten jobban előre dől, ahogy lassítani kezdek, amint megpillantom a tökéletes helyet a parkolóban, némán száll ki az autóból, tekintetét le nem véve a víz kékségéről.

-Te elhoztál engem a tengerhez? - fordul felém döbbenten. - Ez a tengerpart, Jungkook.

-Tényleg? Basszus, ez tényleg a tenger. - állok meg mellette, mire csak vállon csap. - Bár nem pont ide jöttünk, mert itt sokan vannak. - nyitom fel a csomagtartómat, hogy kivegyem a szükséges dolgokat.

-Mit hoztál te abban?

-Majd meglátod. - nevetek fel. - Tudom, szörnyű vagyok, de ne legyél ennyire türelmetlen.

Enyhén morcosan néz körül, majd egy nagy szusszantás kíséretében lép hozzám közelebb és a kezem után nyúl, látom rajta, hogy szinte egy egész csatát vív magában, még ennek ellenére is közelebb húz magához. Bár nem szavakkal, de könyörgök azért, hogy kezdeményezzen egy csókot, én nem fogom megtenni, ha már csak ennyi is kellemetlenséget okoz neki, megsemmisíteném ha hirtelen lekapnám. Ő a legjobb függőségem, akkor is ha annyira vágyom rá jelenleg, hogy fáj, ha még tovább fog nézni ezekkel az ártatlan tekintettel, visszarángatom a kocsiba.

-Vezess. - fordítja el fejét, szóval nem fog megcsókolni. - Nem tudom, hogy hova szeretnél menni.

Mély levegőt veszek, bízok abban a sós és friss levegő kellően kitisztítja a gondolataimat és el tudok szakadni Taehyung ajkainak látványától, az erőteljes fellángolástól, amihez elég csak egy érintése is. Kapcsolatunk azon szakaszában vagyok, ahol számomra szinte mindent elsöprő a vágy, ami ugyanakkor végzetes is és tudom, hogy vissza kéne fognom magam, de nehéz, ha látom rajta, hogy ő is valahol ott jár, ahol én. Nem csak a nyári forróság miatt melegedem ki ennyire gyorsan, a lelkem egy része elég azért, hogy vele legyek... vagy szimplán megint egy teljesen másik testrészemmel gondolkodok és nagyon szükségem lenne arra, hogy belevágódjak a tengerbe. Annyira nézi a tájat, hogy észre sem veszi a sok embert, ami körülöttünk van, célomat valóban elértem, nem kell feszengenie, esetleg félnie attól, hogy a szülei csak felbukkannak valamelyik sarkon, csak elveszik a táj gyönyörűségében. Nem tehetek róla, hogy jobb szórakozást nyújt őt nézni, mint a tengert, ki akarom élvezni ezt a pillanatot, nem tudom, mégis meddig láthatom ennyire felszabadultnak. Az emberek közt is, ahogy elhaladunk közöttük és a rengeteg stand mellett, amivel próbálják odacsalogatni az embereket.

-Sose voltam még a tengernél. - lép közelebb hozzám. - Olyan szép. Kell innen majd egy emlék.

-Most van egy egész napunk erre, bármit megnézhetünk, amit szeretnél. - állok meg vele együtt az egyik árusnál. - Csak sütit ne, arra még mindig van tervem.

Az egyik kis kosárkát nézi, amikben egy csomó karkötő lapul, csak erre a pillanatra engedni el a kezemet, amit eddig kitartóan szorongatott. Apró mosollyal teszem le a kezemből a cuccomat, majd kiveszem a kezéből az egyik fehér köves karkötőt, majd ki is fizetem, akkor veszem észre, hogy van egy fekete kő is benne, mikor a kezére csúsztatom. Kezét maga előtt tartva kezd el újra válogatni, miután fizet megfogja a kezemet, hogy csuklómra húzza a fekete gyöngyös karkötőt, mosolyogva bökök az egyetlen fehérre.

-Emlék. - nyom egy puszit az arcomra, mire meglepődve nézek rá. - Nagyon tetszik. - emeli fel a kezét és újra elkezd húzni magával. - Komolyan kérdezem, hova szeretnél vinni?

-A part egyik részére, ott nincsenek sokan, sőt nagyon sokan gyűlnek össze ezen a részen ilyenkor, elképzelhető, hogy senki nem lesz ott. - húzom magamhoz közelebb. - A vízhez közel.

-Ilyenkor sajnálom, hogy nem randizok, ha tudom, ilyenek már rég megtettem volna. - most már nincsenek sokan körülöttünk, de még így is lehúzom az útról. - De lehet csak miattad jó, nem pedig a randi ténye miatt.

Reménykedem abban, hogy miattam jó ez a nap számára, halvány mosollyal az arcomon pillantok karkötőmre, ilyen dolgok mellett nehéz nem túlzottan megkedvelni őt, úgyis csak vonz a személyisége minden egyes olyan pillanattal, miket közösen töltünk, ez az az időszak, amin át kell verekednem magam. Nyugodtan veszem tudomásul, hogy rajtunk kívül csak páran vannak erre, ők is jó messze tőlünk, így az egyik fa árnyékába dobom le a homokba a pokrócot, amire rá tudunk telepedni. Felvont szemöldökkel néz a kosárra, biztos sokat őrlődött magában, ha már annyit alig bír ki, hogy elővegyem a dobozt és felé nyújtsam. Ajkamba harapok, ahogy meglepődve pillant rám, még a levegőmet is visszatartom, mikor végre megkóstolja, magamban már megtervezem miképp tudnám elásni magamat, ha nem fog tetszeni neki.

-Ezeket hol vetted? Ráadásul epres, imádok mindent, ami ilyen. - nem fogom bevallani neki, hogy már tudom. - Ez finom.

-Én csináltam őket. - húzom fel lábaimat. - Nagyon sokáig és nem tudod elhinni, mennyire nagy megkönnyebbülés ezt hallani tőled.

-Szóval te tényleg olyan típusú barát lennél. - ül hozzám közelebb, majd vesz még egyet a sütiből. - Nem tévedtem.

-És ez milyen típusú pasit jelent?

-Olyan, aki ilyen apróságokat csinál, mert kedveskedni akar, tudod, a figyelmes fajta. - tűr egy tincset a fülem mögé. - Mindenki ilyen pasit akar... Mondjuk, ez lehet túl nagy kijelentés, de magamból indulok ki, ha úgy döntenék, hogy járni akarok valakivel, olyan barátot szeretnék, mint te. Aki törődik velem, máshogy, mint a szüleim vagy a barátaim, de törődik velem.

Annyira vágyom arra a csókra, még a hajamat is folyamatosan piszkálja, tekintete is teljesen más, olyan, amit még nem láttam tőle, nem a vágytól keletkezett sötét csillogás uralkodik tekintetében, de nem is a lelkes fajta ragyogás. Ettől rándul görcsbe igazán a gyomrom és teljesen biztos vagyok benne, hogy miatta van ennyire melegem és nem azért nehéz ennyire normálisan lélegeznem, mert elfáradtam volna az út miatt. Mégis mit tesz velem ez a srác? Miért érzem a csillapíthatatlan vágyat iránta, miért csak én nem tudom visszafogni magam? Képtelen vagyok visszatartani az érzéseimet, ha róla van szó, tudatni akarom vele, mennyire a bűvkörébe kerültem és annyira nem bánom, bár hülyének érzem magam, mikor hirtelen távolodik el tőlem és újra a tengerre szegezi a tekintetét, meg a sütikre. Persze, új számára a hely, nem velem akar törődni de attól még úgy érzem, hogy direkt kerüli a lehetőséget arra, hogy megcsókoljam. Így nehezen vészelem túl ezt a napot, a felgyülemlett vágyaimmal együtt.