Az utóbbi napok eseményei nagy nyomokban változtattak rajtam. Nevetni és sírni tudtam ezen az egészen egyszerre. Belül emésztett a düh, a depresszió és a csalódottság. A végtagjaimban sem éreztem a vérsejtek csordulását. Az este folyamán kapott e-maileket nézegettem Antony-tól.
"Tegnap nem tudtuk megbeszélni ezt rendesen megbeszélhetnénk?" Sóhajtottam fel ezeket olvasván, de nem tudtam visszaírni. Nem álltam rá készen, hogy egy harmadik semmit mondó csókot kapjak akkor is, ha imádom az ajkai forró varázsát amik elragadnak. Annyit írtam csak, hogy "átgondolom.." erre kinyomtam a telefonomat és nem mertem hozzá nyúlni a nap végéig. Tudhattam volna, hogy valami nincsen rendben se vele, se velem. A másik lányt akivel állítólag együtt van meg sajnálom. Szombat volt én meg nem, hogy a házból, de a szobából sem terveztem kimenni. Teltek az órák, teltek a percek és kopogtattak az ajtómon. Kinyitottam és maga a csóklopó háromezer volt személyesen, Antony.
A dühtől rávágtam az ajtót, de a lába megállította azt.
- Nézd tudom, hogy haragszol, de..
- Az nem kifejezés! - Szakítottam félbe.
- Hallgass meg.
- Ha azt mondom nem, akkor is elmondod..
- Mert megakarom magyarázni.
- Te csak ne magyarázz meg semmit. Felteszek kérdéseket amik engem érdekelnek és válaszolj rájuk! - Ordítottam ki magamból a haragot és az egyesével tépte ki a hangszálaimat.

A fiú fogott egy széket és leült majd hallgatni kezdett. Várta a kérdéseimet, és azt, hogy tudjon rájuk válaszolni vagy nem.
Szemébe néztem, de olyan nézéssel amibe sokáig nem bírt bele nézni az ember, mert elfordította fejét.
- 1. Kérdésem.. - emeltem fel a hangsúlyt. - Miért csókolsz meg csak úgy?
- Nem.. Nem tudom.
- Nem tudod? Nagyszerű, akkor távozhatsz! - Mutattam a mutató ujjammal az ajtó felé.

Antony remegett és félt, majd rá mondta a választ a kérdésemre.
- Stellával ingadozik a kapcsolatunk és nap, mint nap ordítozunk egymással utoljára tegnap csókolt meg azelőtt, meg 20 hónapja. Ami lassan 2 év. Hiányzott a csókja és te mellettem voltál nekem meg elborult az agyam. - A srác ekkor már a földet nézve szomorodott el.
- 2. Kérdésem; Érzel irántam valamit?
- Nem tudom..
- Mondtam, ez a válasz nem opció.
- Talán?
- Hogy érted, hogy talán? - Forgattam a szemeim.
- Téged megcsókolni egészen más volt. Nem éreztem ezt se Stellánál se senkinél még ezelőtt. Bele remegtem abba ahogyan elengedtem az ajkaid egyszer majd másnap kétszer..
- 3. Kérdés; Miért használod ki a lányokat, mint valami szaros bábukat? - Ekkor felállt a székről és meglökött. Az ideg beszélt belőle én meg az ágyon figyeltem ijedten.
-  Egyszer sem használtam ki senkit! Téged sem.. - az ágyra dőlt és megcsókolt én meg a lábammal hasba rúgva, sírva távolítottam el magamtól.
- Mi a bajod? Eddig nem ellenkeztél, most meg..
- Neked mi bajod? Jársz Stellával és megcsókoltál háromszor is. Miért csinálod ezt velem? Nekem az volt az első csókom! Érted? Az első. Lehet semmiség, de ekkor én ezt úgy akartam volna átélni, hogy a másik félt én is szeretem.. nem csak így random. Egy ismeretlen vagy, hogyan szerethettél volna belém? A nevemen kívűl mást sem tudsz rólam és attól, hogy jól csókolok tegyük fel, még nem érzünk a másik iránt szerelmet, sőt még csak havernak sem mondhatnálak, még ismerősnek sem.. Én is ember vagyok. Ez nem olyan, hogy megcsókolsz és ez természetes marad életed végéig. NEM! Ezzel érzéseket táplálsz belém. Szóval ha most nem takarodsz ki ebből a házból akkor komolyan mondom, hogy ebből az egészből olyan rendőrségi ügyet csinálok, hogy az egész város megbánja. - Sírtam el magam a srác szemébe nézve.
- Mit szólnál a rendőrségnek? Én igenis érzek irántad valamit..
- Ez zaklatás.. Rám erőltetsz egy olyan dolgot ami undorító és nem akarom. Ha pedig érzel irántam valamit nos baszhatod. Mert én nem. Most már nem. Feljössz a házamba és újra megcsókolsz. Nem fogok ezért én lenyugodni. Minden másodpercben megcsalsz mással, hogy ismerted meg ezt a Stellát? Hmm?

- Felelsz vagy mersz volt és meg kellett nekem csókolnom szájon. - Nevettem fel e mondat hallatán.
- Most már akkor értem. Ezért nem tudod mi az a szerelem.. takarodj most! - Zavartam ki és zártam rá az ajtót. A párnámba fordulva sírtam és nem akartam többet hallani róla. Nem akartam látni a képét, nem akartam hallani a hangját. Ráírtam Zoéra és mindent elmondtam neki, mert kellett a tanács és vele volt a legjobb kapcsolatom. Zoé meg ígérte, hogy az este nyomozást végez és valami olyat keres ami mindent meg magyaráz ki ez a srác és ki ez a Stella. Én addig ráírtam Stellára és egy megbeszélést akartam  a közeli Newrooth vízesésnél. Belement és megköszönte azt, hogy lekoptattam a házamban. Elaludtam délelőtt és nem akartam felkelni egy jó darabig. Álmodtam egy olyat, hogy Antony megkérte a kezemet egy sport csarnokban. Mindenki minket nézett én meg igent mondtam vagy százszor. Nem tudom, hogy ez esetleg valami folytó rémálom volt, vagy egy folytó öröm álom. Ez a jelenet játszódott a fejemben újra meg újra az utolsó jelenetnél pedig a nemet mondtam ki százszor és vagy négyezer ember előtt leszúrtam. Megijedtem és felnyitottam a szememet mellettem a telefonom volt és rajta huszunkét nem fogadott hívás szerepelt. Felvettem és a híreket csak úgy kaptam a fejemhez a fele kb úgy maradt meg, hogy "Bla bla bla" egy szokásos maszlag, vagy csak a fáradtság cserélte ki a szavakat erre, de egyre mindenképp felfigyeltem.
"Stellát három évvel ezelőtt halottnak nyílvánították." - E mondat hallatán megállt bennem az ütő. A telefont magam mellé lecsapva próbáltam megmagyarázni a meg magyarázhatatlant.