Az idōs úr, Frank Roman végül csak azért sem hagyta annyiban a kérdezōsködést. Olyan dolgokat tudtam meg egy-egy kérdésébōl, vagy magyarázatából, amire már rég választ szerettem volna kapni. Annak ellenére, hogy állítása szerint neki nem volt semmilyen köze egy ilyen lényhez sem, lényegesen sok mindent kotyogott ki, ami az ellenkezōjérōl árulkodott.

Vagy századjára is ránéztem a toronyórára, amely még így is csak 11:23-at mutatott, s felsóhajtottam. Lenéztem a kezemen lévō kötésre, amely teljesen véres volt mostanra.
-Hogy szerezted, aranyom? - kérdezte Mr. Roman a gyūrūsujjamon húzódó sebre nézve.
-Betörtem egy ablakot. - motyogtam.
Az öreg megvilágosodva bólintott. Tudja, hogy a kis viskó ablakára gondolok.
-Gyere, majd az unokám ellátja azt a csúnyaságot. - állt fel az úr, majd intett, hogy kövessem.
Hiába ellenkeztem és mondtam, hogy megleszek "ellátás" nélkül is, Frank csak azért sem hagyta abba, így követtem Ōt egy kis tégla-házba nem messze a városházától.
-Geo! - kiabálta el magát az ajtóban, én pedig azonnal kínosan kezdtem magamat érezni.
Hamarosan itt lesz a felmentō csapatom és ahelyett, hogy kint várnám ōket, idebent éppen egy fiúval fogok találkozni. Na nem mintha bajom lenne a fiúkkal, csak most random idegenek helyett jó lenne Neelst, Shawnt és Camet látni legalább.
Visszagondoltam, hogy Aaron hogy felidegesített a minap, s mégis arra jutottam, hogy most akár neki is örülnék. Csak valaki ismerōs lenne itt.
-Igen? - jött be egy fiú a helységbe, majd rámnézett és megváltozott az arca.

Ilyen ronda vagyok?

-Hozz a hölgynek kötszert. Én megyek lepihenek. - azzal Mr. Roman el is tūnt, s magamra hagyott a latinnak tūnō sráccal. Intett a kezével, s én utána mentem egészen a fürdōszobáig.
-Szia. - köszöntem, hogy ne tūnjek bunkónak, vagy hallgatagnak.
-Nem kell beszélnünk. - fordult el. Levett egy polcról néhány dolgot, aztán a kezembe nyomta azokat.
-Sajnálom, ha megsértettelek. - mondtam egy kis cinizmussal.
-Nem sértettél meg. Tudod hogy kell lefertōtleníteni a sebet? - bólintottam - Rendben akkor egyedül is hagylak. - nyúlt a kilincshez, s lenyomta azt.
Ne, csak a gondolataimmal ne hagyj.
-Ne, várj. Nem beszélgethetnénk? - szóltam utána kétségbeesetten.
Visszalépett, elmotyogott egy "oké"-t, aztán leült elém a földre.
-Mirōl akarsz beszélni? - támasztotta meg fejét öklével.
-Kezdhetnénk bemutatkozással. Dove Violet.
-Juwany Roman. De inkább Geo.
Azzal el is kezdtünk beszélgetni, közben pedig lefertōtlenítettem és bekötöttem a mély vágást az ujjamon. Elég fájdalmas eljárás volt, de nem annyira, mint mikor szereztem.
-Légy férfi, bírd ki. - bíztatott a fiú, minek hatására kicsit felnevettem.
Nem is olyan rossz ez a srác. Egész normális a bunkóságtól eltekintve. Persze megértem. Én se szeretem az idegeneket.
Fōleg nem az olyanokat, akik koszosan állítanak be másokhoz - gondoltam magamban, miközben elborzadva bámultam a tükörképemet a falon lógó tükörben.
Nem is látszok önmagamnak.
-Figyelj. - bökte meg a vállam Geo - Mutatok valamit, miután megmosakodtál. - mondta, majd elhagyta a fürfōt.

***

Szóval mi most Romanék kertjében vagyunk már másfél órája és gondolom csillagokat nézünk világos nappal. Legalábbis ezt tudom leszūrni abból, hogy az eget nézzük. Nem tūnik logikus dolognak, de a fiú mellettem olyan beleéléssel nézi az eget, hogy nekem is megjön a kedvem hozzá.
-Látod? - néz rám, megszakítva ezzel a megfigyelését.
-Nem hiszem. - rázom a fejem.
-Senki se látja. - csalódottan mosolyog, nekem pedig megesik a szívem rajta.
-Mit?
-A határt a dimenziók közt. - ujjával az égre bök és rajzol egy vonalat - Mindenhol vannak ilyen határok és nemrég vettem észre, hogy az egyik pont a házunk fölött van.
-Ez hihetetlen. - suttogom.
-Te sem vagy valami egyszerū teremtés, az biztos. - néz rám, majd megszólal a csengō, így mindketten felállunk.
Én sem vagyok egyszerū teremtés? Nagyszerū. Mennyi mindent tud még ez a fiú?
Geo az ajtóhoz sétált, kinézett azon a fura kis kukucskáló lyukom, majd hozzám fordult.
-Szerintem hozzád jöttek. - lépett arrébb, s odaengedett az ajtóhoz, amelyet én meglepōdötten nyitottam ki, s fedtem fel a személyeket mögötte.
-Azt mondták itt talállak. - mosolygott Shawn, mögötte pedig Cam.
Az egész testemet hihetetlen boldogság járta át hirtelen, s Mendes erōs kezei közé vetettem magamat. Minden erōmmel vállaiba kapaszkodtam és igyekeztem magamba szívni édes illatát.
-Elég már szerelmesek. - lökte meg Cam Shawn hátát, mire kinyitottam szemem, de ahelyett, hogy leordítottam volna a fejét amiért szerelmeseknek hívott minket, rámosolyogtam és összekócoltam haját.
-Cammy! - húztam oda hozzánk, így egy furcsa csoportölelésre váltva.
-Ne hívj Camynek. - motyogott Dallas, majd visszaölelt minket.
Nem sokkal késōbb elváltam tōlük és bemutattam ōket Geonak és Mr. Romannek is.
-Mindjárt jövünk. - mondta Geo, majd megfogott és maga után rángatott ki az udvarra, ahol ezelōtt voltunk.
-Mi a baj?
-Lehet, hogy nem vagy tisztában magaddal. - járkált körbe-körbe. Ez a kissrác túl sok mindent tud a korához képest. Najó nem sokkal fiatalabb nálam, de akkor is.
-De, azt hiszem mégis. De folytasd csak. - bíztattam.
-Gondolom rájöttél, hogy olyat tudok amit mások nem. Ezért mondom, hogy vigyázz. Senkiben se bízz. Nincs olyan, hogy szövegséges az olyanoknál, mint te. Mindenki mindenki ellensége.
Bólintottam, majd búcsúzóul megöleltem ōt. Nem akarom belekeverni, úgyhogy ennyiben hagyom ezt a témát.
-Vigyázz magadra. Látogass meg, ha sikerül legyōzni. - ígéretet tettem neki, aztán elköszöntünk és tovább álltunk.

Nem felejtelek el Geo, tartozok neked.

***

Nem mondom, hogy Austin jó hely volt, de az biztos, hogy kedvesebb helynek tūnt, mint ez a hotel valami kicsi falu mellett.
Cameron kivett egy szobát holnap reggelig, így gondolom nem fogunk egy hamar tovább indulni. Utálom az idegen helyeket. Ráadásul ezen a helyen nem is sokan szállnak meg. Csak egy párt láttam felmenni a lépcsōn, de valószínūleg ōk is az egyetlen itt tartózkodók.
-Ijesztō ez a hely. - néztem körbe a szobában, majd észrevettem, hogy csak egyetlen franciaágy van a helységben, s hogy az is olyan öregnek tūnik, hogy ha valamelyikünk ráfekszik, biztosan le fog szakadni.
-Nem mondod. - kezdte el tekergetni Cam a réginek tūnō tévé gombját.
-Kislányok. - gúnyolódott Shawn, s kinyitotta az erkély ajtaját, majd kimentem azon. Én is követtem ōt, így szemtanúja lehettem egy gyönyörū naplementének.
A sárga, piros és barna minden árnyalata egy csodás festménnyé keveredtek össze az ég vásznán. Szemem sarkából Shawnra pillantottam, s azt kívántam bárcsak egy olyan világban ismertem volna meg, ahol nem történnek furcsa dolgok. 
-Shawn. - szólintottam meg félénken. Rám emelte gyönyörū karamell színū szemeit és közelebb dōlt hozzám.
Az elōbb még meg akartam kérdezni, hogy mi van köztünk, de most hogy engem néz, elmúlt minden bátorságom.
-Hm?
-Ugye nem bántottam senkit? - tereltem a gondolataimat egy olyan dologgal, ami legalább annyira érdekel, mint hogy mi van kettōnkkel.
Arcáról lefagyott az a szívet melengetō mosoly és komollyá vált. Számat harapdálva próbáltam csökkenteni idegességemet, de csak azt értem el, hogy vérezni kezdett az.
-Ne aggódj. - rázta meg fejét, de tudtam, hogy hazudik. Még mikor Geoék házában voltunk, észre vettem, hogy mindkét kezén van egy-egy nagy seb. Shawn nem olyan ügyetlen, hogy csak úgy lehorzsolja a karját.
-Oké. - mondtam, majd elfordultam és befelé vettem az irányt - Stipi-stop a fürdōszoba. - tettettem boldogságot.

Miért hazudsz nekem?

Beálltam a zuhany alá, amibōl alig folyt langyos víz és elengedtem a könnyeimet. Sikítani akartam és a falat ütni, de ezt elég sok tényezō akadályozta meg. Az egy helységgel arrébb lévō fiúk, a seb az ujjamon, a tény hogy egy hotelben vagyunk és kiraknak, ha hangoskodunk. Abban a pillanatban - csakúgy mint az összes többi pillanatban - úgy éreztem, hogy minden teljesen ellenem van. Érdemes még ezen a Földön lennem?
Olyanná váltam, aki soha életemben nem szerettem volna lenni. Nem akarok senkit se bántani.
Fōleg nem Ōt.

"Meg kell ölni a gazdatestet." - visszhangzott a fejemben, amit anno Ríos mondott az erdōben.
Talán mindenkinek jobb lenne ha megtörténne, amíg még nem késō.

Felvettem néhány ruhadarabot azok közül, amelyeket Shawn hozott nekem, majd kivonultam és szembesültem azzal, hogy a két srác egymás hegyén-hátán aludt a franciaágyon.
Végül leültem az ágy mellé és Shawn tenyerére kezdtem el apró szívecskéket rajzolni, míg el nem aludtam fejemet a matracra hajtva.