A tegnapi mentōakció után ma újabb feladat várt ránk. Vagyis inkább a Dolan lányra, de hogy biztonságosabb legyen vállalkoztam, hogy elkísérem. Valamivel muszáj volt lefoglalnom a gondolataimat, ha már órákig képes voltam egy helyben ülve bámulni ki a fejembōl. Sokszor nem is emlélszem már, hogy min is gondolkoztam. Mintha olyankor nem én lennék.

-Dove - szólt hozzám Alexis, akit már napok óta nem láttam annak ellenére, hogy egy szobában laktunk - minden oké?
Üres tekintettel pillantottam a gyönyörū szōke lányra, aki iskolába készülōdött éppen. Nem hiszem el, hogy ennyire elhanyagoltam mindenkit magam körül. Ōt, Neelst, Taylort, Johnsont, Shawnt... Igazából mindenkit.
-Mhm. - lustán bólogattam, miközben visszanéztem az ablakra, amely valamilyen csoda folytán nem volt betörve. Pedig tisztán emlékszek a napra, amikor az erdōbe futottam miután hallottam Cameron sikolyát.
-Karikásak a szemeid. - lehuppant mellém a fehér takarós ágy szélére, ezzel felhívva magára a figyelmet.
-Nem aludtam. - mondtam végre igazat. Az utóbbi napokban csak hazugságokkal húztam ki magam a beszélgetések alól. Egyre nagyobb a būntudatom.
-És ma is te maradsz itthon Shawnnal? - bólintottam - Oh és miért vannak itt a Dolanek?
-Kérdezd Ōket, ha válaszokat akarsz. - súgtam. Lábaimat felhúztam, s körülöleletem azokat kezeimmel.
Vajon azt gondolja, hogy utálom Ōt?
Csak nem akarok olyan információt kiadni, amit más sem adna ki.
-Jó. - mondta még válaszként mielōtt felállt és elhagyta a kis fehér unalmas szobát.

Példáját követve lementem a nappaliba, ahol Tay, Cam, a Jackek és Neels voltak. Dallas a kanapén ülve aludt,  Gilinsky Taylor háziaját másolta, míg Neels a haját igazgatta és Johnson a reggelijét zabálta.
Átbattyogtam a konyhába, ahol Aaron és Matt valami büdös kaját dobtak össze.
-Heló! - fordult hátra Matthew, amint meghallotta csoszogásomat.
-Sziasztok. Mit eszünk? - ültem le a márvány pulthoz.
-Házi chipotle-t. - mondta büszkén Aaron, közben egy fazék valamit kavargatva.
-A chipotle-t nem fōzni kell. - szóltam közbe, mire mindkét fiúnak döbbentre váltott arckifejezése - És ez a cucc büdös is.
-Mondtam, hogy nem tudsz fōzni! - akadt ki Aaron.
-De tudok! - hisztizett a másik fiú.
-Tök mindegy. El fogtok késni.

Miután mindenki elhagyta a házat, kivéve a Dolanek és Shawn, fel mentem az emeletre és bekopogtam az utóbbi személyhez. Elkiabált egy "jöhetsz"-et, majd be is nyitottam.
-Csak bocsánatot akarok kérni, amiért bunkó voltam. - álltam meg az ajtónál.
-Megértem miért voltál olyan. - nézett mélyen fáradt szemeimbe - Aludnod kéne.
Lágy hangjától szívem kihagyott egy ütemet. Nem, nem szívritmuszavar miatt. Inkább amiatt, hogy hosszú napok után végre megint normálisan beszéltünk egymással.
-Nem tudtam. Utálom azt a szobát. - vallottam be - Nézhetnénk most is valami filmet?
Mosolyogva bólintott, s megpaskolta a helyet maga mellett. Besétáltam, s leültem a puha ágyra, amely még forró volt a testhōjétōl.
-Mit akarsz nézni?
-Mesét. - lelkesedtem fel.
-Tudok egy jó mesét!

***

-Mindig elalszol nálam. - súgta a férfias hang mellettem.
-Mert itt biztonságosabb. - motyogtam kómásan.
-Fel kellene kelned. - nevetett édes hangján. Gyengén ráztam meg a fejem tiltakozás képpen, aztán próbáltam megint visszaaludni. De nem sikerült. Ingerülten csaptam magam mellé.
-Utállak. - hazudtam - Hagyhattál volna aludni még. - felültem, miközben morogtam.
-Dehogy utálsz. Mellesleg ma találkoztok az ismeretlennel. Nem kéne valami terv? - ujjait tördelte idegességében.
Nemlegesen ráztam a fejem, hogy egy kis terhet levegyek róla. Túl sokat aggódik mostanában, s az utóbbi napokban még én is rátettem egy lapáttal azzal, hogy próbáltam kihagyni mindenbōl.
-Jó, akkor elmegyek fürdeni. Addig nézz valamit. - kivonult a szobából, majd én is átmentem a Dolanekhez.

Cameronnal megbeszéltem a mai napot. Mindenképpen elmegyünk a 9.utca és a Fremont Avenue sarkára mivel szeretne többet megtudni az életérōl. Én meg csak úgy ott leszek, mert megbízik bennem.
Ezek után vissza vonultam Shawnhoz, hogy bekapcsoljam a "The 100"-ot. Éppen a sorozatot néztem, amikor Mendes bejött a szobába vizes hajjal.
A szemem sarkából figyeltem ahogy a folyadék kis cseppekben végigfolyt a nyakán és összevizezte pólója nyakát.

Te jó Isten, miért ilyen szexi ez a srác?

Kivett az egyik fiókból egy barna pokrócot, s a fejére terítette, majd egy szívdöglesztōen édes mosollyal fordult felém.
-Tudod létezik olyan, hogy törölközō. - mondtam még mielōtt kimondhatta volna amit gondolt.
Szemét forgatva indult el felém és lecsücsült mellém.
-Tudod létezik olyan, hogy hordod mások ajándékát. - szemtelenkedett. Tudtam, hogy a fekete nyakláncra gondolt. Mikor rajtam volt az az ékszer, Shawn megcsókolt. Talán többször kéne hordanom.
-Csak akkor hordom, mikor szükségem van szerencsére.

***

-Azt hiszem most kell a szerencse. - sóhajtott Shawn mellettem ülve Dallas autójában.
A Fremont Avenuen parkoltunk egy nagyobb parkolóházban, s vártunk arra, hogy közelegjen a 11 óra.
-Rajtam van a nyaklánc. - néztem karamell íriszeibe.
Halványan elmosolyodott, ezzel megmutatva gyönyörū fogait. Csodálattal néztem a tökéletes fiút, aki miatt jobban alszok és szebbeket álmodok akármilyen szörnyūség is történik velem.
-Mindjárt 11. - sóhajtott a Dolan lány - Szerintem menjünk.
-Shawn - fordultam az említett felé - biztos jól van a làbad?
-Persze. - bólintott.
-Bízok benned.

A kávézó mellett egy apró sötét utca kapott helyet nagy szemetesekkel és raklap darabokkal. Cameron és én leültünk a kávézó egyik asztalához, amely a legközelebb volt a megadott helyhez. Nagyon izgultam, hogy mi lesz, de tudtam, hogy Cam és Shawn "akcióra készen" állnak fél utcával arrébb. Mindössze annyit kell tennem, hogy megnyomom az egyest a gyorshívón, amely Mendes nevét jelöli.
-Már elmúlt 11. - mondta idegesen az elōttem ülō lány. Fōleg azért voltunk idegesek, mert a legtöbb bolt bezárt már errefelé és kocsik is alig jártak. Csak az utcai lámpák világították  meg a kis részt ahol tartózkodtunk. Néha elsétált egy-egy ember maguk  után húzva a sötétség miatt képzōdött árnyékaikat. De ezen kívül semmi, több, mint húsz percig.
Aztán egyszer csak cipōtalp csattogása kezdett visszhangzani az üres utcában. Mindketten a hang felé fordultunk, s mepillantottunk egy nōi alakot futni felénk. A lánynak vörös haja fel volt kötve egy lófarokba, ruhája egy zöldes szélkabát és egy fekete nadrágból állt.
Ahogy közelebb ért látszott, hogy meg volt rémülve.
-Cameron? - ért oda a lány. Dolan bólintott, így a vörös hajú folytatta - A nagyim írta a levelet.
-És hol a nagyid?
-Eltūnt. Elvitték.

***

-Mahogany. - mutatkozott be a lány Camnek és Shawnnak is. A fiúk is elmondták neveiket, majd a parkolóban ülve kezdtünk el beszélgetni.
-Szóval te vagy "az unoka"? - kérdezte Cam kételkedve.
-Igen, gondolom. És mindent tudok, amit a nagyi tudott. Ō olyan, mint te. - mutatott rám.
-Miért, Ō milyen? - érdeklōdött Shawn.
Kétségbeesetten néztem szét a kis társaságon, hogy megbizonyosodjak, jó ötlet-e ha végre kiderül mi van velem.
-Akarod tudni? - remegve vettem levegōt, majd bólintottam - Egy varázslónō lelke költözött a testébe.

Összenéztem a Dolan lánnyal. Talán segítséget kértem, talán csak meglepōdtem. Nem tudom. Az összes érzésem egy nagy érzés-felhōvé változott át, s olyan volt, mintha ez a felhō a fejem fölött állapodott volna meg, hogy kísértse a lelkiállapotomat.
Shawn megszorította combom, ezzel jelezve minden rendben lesz. De mindketten tudjuk, hogy ez nem így van. Most, hogy kiderült mi van, még tudjuk, hogy vissza van a java. És az eddigi dolgok apróságoknak fognak tūnni az elkövetkezendōk mellett.
-És velem mi van? Mi ez a lélek ūzō cucc? - váltott a Dolan lány.
Mahogany felé pillantott egy "komolyan?" nézéssel, aztán megszólalt:
-Hát nem egyértelmū? Lélekvadász vagy.

Kigúvadt szemekkel néztünk egymás szemébe, lassan bólintottunk egyet, majd egyszerre elmormoltunk egy "ahaaa"-t.

Ez most komoly? Ilyen dolgok léteznek?