„Amikor először megláttalak, azt gondoltam, túlságosan szigorú vagy, legfőképpen önmagadhoz. Az eltelt idő alatt rájöttem, egyáltalán nem tévedtem. Kezdetben nem értettem, miért nem téged választottak ki a feladatra. Azóta tudom, hogy mindennek volt értelme. A világban semmi sem történik véletlenül."

A hófehér gumikesztyűs ujjak hirtelen gyűrték össze és hajították a földre a megkezdett levelet. Nem sokkal később újabb papír simult az asztal felületére. A toll enyhén remegett a hosszú ujjak között. Rövid sorok rovódtak a papírlapra, majd a toll a papírra pottyant. Percek hosszú csendje után a levél egy borítékba került.

*

Nemecsek áldotta magát, amiért a mindig elegáns Boka mellett nem volt bőr a képén rövidgatyában dolgozni járni, mint Csónakos, de mivel épp a Duna part melletti susnyásban kutakodott, négyezer csalán, kétezer bogáncs és vagy hetvenezer szúnyog társaságában, így sem az egy darab Boka, sem pedig a hosszúnadrág megléte nem tudta jókedvre deríteni.

– Te, Boka – kiabált Bokának, aki öt lépésnyire guggolt egy bokor tövében.

– Mi az? Találtál valamit? – kászálódott elő Boka, hajában falevelek ültek. Nemecsek magára parancsolt, hogy ne röhögje képen.

– Nem. De nem arról volt szó, hogy titkosügynök cég a miénk? Nincs valami sziperszuper eszközünk, mondjuk egy mandzsettagomb, egy nyakkendőtű vagy valami, amibe ha beletápláljuk a koordinátákat, egyből megmutatja a keresett helyet?

Boka felvont szemöldökkel bámult Nemecsekre.

– Először is, megköszönném, ha nem üvöltöznéd szét a világba a munkánkat – Nemecsek majdnem felhorkant. Milyen munka? Az eltelt három hónap alatt egyetlen titkos küldetést se kaptak, de ráharapott a nyelvére. – Másodszor pedig, nem tudom, mit vársz, de ez itt Magyarország, nem a tévésorozatok Amerikája, ahol elég...

– Oké, oké – legyintett Nemecsek, a mozdulat legalább háromszáz szúnyogot sodort arrébb. – Inkább keressük tovább.

Visszahasalt a fűbe, és a tőle pár méterre zörgő avarból arra következtetett, Boka is folytatta a munkát. Röpke három óra kutatás után Boka volt az, aki diadalittas mosollyal a magasba emelte Horáczky Emília mobiltelefonját. Profi mozdulatokkal rejtette a bizonyítékgyűjtő zacskóba a sáros, kihajthatós és nyomógombos mobilt.

Nemecsek örült volna, ha ennyi szenvedés után legalább annyi jutalmat kap, hogy ő találja meg a telefont, de nem volt ekkora szerencséje. Miután visszaküzdötték magukat az autóhoz, Boka a visszapillantó tükröt használva próbálta kiszedegetni a hajából a faleveleket, kevés sikerrel. Nemecsek a segítségére sietett, hiszen hülye lett volna, ha kihagyja a lehetőséget, amikor feltűnés nélkül simogathatja Boka haját.

– Panaszt teszek a városgazda szervezetnél. Ha nem láttam ott vagy harminc tő parlagfüvet, akkor egyet sem. – Nemecsek elnevette magát, de Boka komolyan fordult hozzá. – Komolyan mondom, az allergia szívás.

– Tudom, nem is azon nevetek, csak... nézz magunkra – tárta szét a karját.

Olyanok voltak, mint két madárijesztő. A cipőjükön több centi vastagon állt a sár, a nadrágjuk szárába bogáncsgömbök kapaszkodtak, mindkettejük csapzott volt és izzadt, falevelek és fadarabok ültek a hajukban, ráadásul Boka arcát és Nemecsek karját is felsértették a kiálló ágak, gallyak ás tüskék.

– Így nem mehetünk Kolláricsékhoz – rázta a fejét Boka.

– Nem, tényleg nem – mondta Nemecsek.

– Elnapoljuk holnapig, úgyis van egy kis dolgom.

*

A szúnyoginvázió leküzdése után Boka hazavitte Nemecseket lefürdeni, meghagyta neki, nézze át magát mindenhol alaposan, hogy nem mászott-e bele kullancs, és fertőtlenítse le a sebét a karján. Aztán elhajtott, hogy ő is lezuhanyozzon, majd átvigye Horáczky mobilját a Vörös utcába.

Tiszta ruhában, az otthoni kitérő után az irodaház parkolójában sétált a lift felé, amikor furcsa érzése támadt: mintha figyelné valaki. Boka tudta, a legamatőrebb dolog lenne körbenézni, ezért csak ment tovább, és remélte, senki sem fogja hátba lőni.

A Vörös utcai ügynökségen zajlott az élet. A labirintushoz hasonló folyosón úgy szaladgáltak az emberek, mint a hangyák. Az egyetlen, aki mit sem törődött ezzel, az Áts Feri volt, aki a sajátos üvegbirodalma mögött akkurátus mozdulatokkal járkált ide-oda, kezében egy papírral.

Boka felvette a cipővédőt, majd minden erejét összeszedve belépett a labor ajtaján. Sok minden múlott ezen a beszélgetésen.

– Áts, kellene a segítséged – kezdte a lényegre térve. – Lenne itt egy telefon, amit először szeretném, ha kívülről...

– Szervusz, kedves Boka János. Köszönöm kérdésed, remekül érzem magam. Igen, kérlek, hozd magaddal az előzőleg kitöltött kérvényezési űrlapot, amelyen bejelölted, mit szeretnél, hogy az adott tárgyon megvizsgáljak.

Boka felsóhajtott. Egyszerűen nem bírt Áts Ferivel. Soha nem találta meg vele a megfelelő hangot. Pedig Boka néha azt érezte, sokban hasonlítanak. Mindketten R. ügynök tanítványai, a részlegük vezetői, és az év végi statisztikában mind a ketten rettenetesen szerették volna legyőzni a másikat. Boka ekkor jött rá, hogy hónapok óta eszébe sem jutott a statisztika, annyi elfoglaltsága akadt.

– Kérlek, ne haragudj! Sürgős lenne az ügy. Egy mobiltelefonról van szó, amit hat évvel ezelőtt veszítettek el.

– Hat éve? – fordult felé érdeklődő tekintettel Áts. – Miért nyomozol ilyen régi ügyben?

– Nemecsek és én úgy gondoltuk, rosszul folytatták le a nyomozást. És nyilván igazunk van, mert itt egy tárgyi bizonyíték a kezemben, amit senki nem talált meg eddig. Ha lennél szíves...

– Rendben. Mi kell? – sóhajtotta Áts és előkeresett egy űrlapot, hogy kitöltse. Már tollal a kezében hajolt a papír fölé, amikor Boka sorolni kezdte.

– Ujjlenyomat, DNS, a sár, kopásnyom... Ha kész, utána viszem Kolnayhoz a belső adatokat megvizsgálni. Huszonnégy óránk van, aztán a szabályzat értelmében szólni kellene róla a rendőrségnek.

Áts hirtelen fordult Boka felé. A toll koppant az asztalon.

– Mi ez a feltételes mód, Boka? Kellene?

Boka komoly tekintettel nézett Áts Ferire. Tudta, most dől el minden. Idegességében izzadó tenyerét a nadrágjába törölte.

– Szeretném, ha nem adnád be az űrlapot, és nem szólnál senkinek a mobilról. Senkinek – hangsúlyozta Boka.

Áts Feri egy néma percig állta Boka tekintetét, csak utána szólalt meg.

– Remélem, megér ennyit ez a saját kis akció, mert mindenkit bajba sodorsz, ha kiderül. Ismered a szabályzatot.

– Csak ne add be ma a papírt, ennyit kérek. Holnap beadhatod, mondd, hogy elfelejtetted csatolni, vagy bármi. Légyszíves.

Áts Feri pillantása ismét hosszú pillanatokig időzött Boka arcán. Szeme körül szarkalábak virágzottak. Boka szíve idegesen dörömbölve ütődött a mellkasának, ahogyan Áts válaszára várt.

– Legyen. De tudd, tartozol nekem!

– Köszönöm – felelte Boka. Nem könnyebbült meg, mert tudta, most jön a neheze.

*

A parkolóba érve Boka azonnal észrevette a borítékot a szélvédőn. Az autó csomagtartójához sétált, és előkereste a fekete kézitáskáját, benne az ujjlenyomatvevő készletével: ecset, vaspor, átlátszó ragasztószalag. Felvette a gumikesztyűt, ami zavaróan szorult a bőrére. Utálta a szagát.

Először az ablaktörlőt ecsetelte végig, majd a borítékot, de nem talált semmit. Mielőtt felbontotta volna a levelet, felhívta Kolnayt.

– Mondjad, Boka!

– Kéne a Vörös utcai iroda parkolójának biztonságikamera felvétele az elmúlt órából.

– Oké. – Kolnay nem kérdezett semmit. – Hívlak, ha megvan.

Boka a zsebébe süllyesztette a telefont, majd a levéllel a kezében beült az autóba. A zsebkése a kesztyűtartóban lapult. A boríték ragasztószalaggal zárult, így esélye sem volt, hogy DNS mintát szerezzen a küldő nyálából.

Könnyen szakadt a boríték papírja, amiből egy hófehér papírlap pottyant Boka gumikesztyűs tenyerére.

„A VESZÉLY OLYAN HELYRŐL KÖZELÍT, AHONNAN NEM SZÁMÍTASZ RÁ. NE BÍZZ SENKIBEN! MÉG MAGADBAN ÉS A SAJÁT GONDOLATAIDBAN SEM!"

Boka elgondolkodva figyelte a kézzel írt, nagybetűs sorokat. Egyértelmű volt a figyelmeztetés, csak azt nem tudta, miért kapta. Valaki védelmezni próbálja és segíteni neki vagy éppen ezzel akarja elérni, hogy még kevésbé bízzon az emberekben, a társában, a főnökében és a barátaiban?

Boka egy bizonyítéktároló zacskóba süllyesztette a levelet, azt pedig a zakója belső zsebébe dugta. Majd ha lesz ideje, többet fog foglalkozni vele, most viszont inkább tette a dolgát tovább. Egy napja maradt Kolláricsék kihallgatásáig, addig végre nem kellett elszámolnia az idejével, amíg az irodában nem tudták, hogy megtalálták a telefont.

Boka megugrott ültében, amikor eszébe jutott, hogy elfelejtett szólni Nemecseknek, hogy ne beszéljen senkinek a telefonról. De talán jobb is így, ha megkéri, Nemecsek biztosan faggatni kezdte volna. És akkor Bokának hazudnia kell vagy elmondani neki az igazat, azt hogy épp a saját szakállára végez nyomozást, amivel a munkáját sodorja veszélybe.

Megrezzent, amikor felzenélt a mobilja. Kolnay szupergyors volt. Boka agyán ekkor futott át a gondolat, hogy talán végzetes hibát vétett. Nem lett volna szabad telefonban beszélnie a kamerák felvételéről. Ha valóban nem bízhat senkiben, akkor az is lehet, hogy lehallgatják vagy megfigyelik vagy...

– Ne mondj semmit, fél óra múlva találkozzunk ott, ahol a sas fészkel. Ez parancs!

Gyorsan összepakolt, majd a volán mögé ült, és kihajtott a parkolóházból. Átjárta a szívét egy kis büszkeség, hogy nem volt felesleges minden egyes ügynökkel külön helyszínt egyeztetni az ilyen esetekre. Még soha egyiket sem használta, de remélte, Kolnay emlékszik rá, hová kell mennie.

Boka autója kigördült a garázsból, ő pedig nem nézett a visszapillantó tükörbe, így azt a félhomályba vesző fekete alakot sem látta, aki lassú, sántító léptekkel haladt kifelé az autója nyomában.

*

Nemecsek átnézte a testét, és egyetlen kullancsot sem lelt, utána lezuhanyozott, hajat mosott, végigkente magát Fenistil géllel, és tiszta, nyári napon száradt, friss illatú ruhákba bújt. Egészen új embernek érezte magát. Még a karján lévő vágást is lefertőtlenítette, és miközben a Betadinra csavarta vissza a kupakot, azon töprengett, mennyire nem úgy néz ki, mint egy igazi nyomozó vagy titkosügynök. A filmekben egy két vérző seb, pár golyó szabdalta lyuk olyan, mintha meg se kottyanna, a főszereplőnek. Miután végzett, hátravetette magát az ágyon és Bokára gondolt.

Boka azt mondta, az egyik külső informátorral kell megbeszélnie valamit, aminek semmi köze az ügyhöz, Nemecsek ne aggódjon, ez csak egy háromhavonta kötelező látogatás, mivel van olyan informátor, akinek a körmére kell nézni. Ezért Nemecseknek másnap reggelig volt egy szabad délutánja. Nekiállt sorozatot nézni, de idegesség fészkelt a gyomrában, nem tudott koncentrálni. Lefeküdt az ágyára egy könyvvel, de azon kapta magát, percek óta nem lapoz, mert nem is figyeli a betűket. Az ügy járt az eszében. Egyből hallotta Boka feddő hangját, hogy fejezze be, ne kombináljon, tartsa az ügytől az öt lépés távolságot. De Nemecseknél ez nem működött, talán Bokának ez tett jót, ő viszont szeretett volna alámerülni az ügy részleteibe, mint egy kád forró vízbe.

Felült az ágyon, amikor beugrott neki, hogyan tudna felkészülni a holnapi kihallgatásra.

Kolnayt hívta.

– Nagy ma a forgalom. Mondjad, Nemecsek!

– Kéne nekem a Horáczky-ügyben szereplő Varga Nikolett telefonszáma.

– Most nem vagyok az irodában, de amint lesz időm, átküldöm – mondta Kolnay és elköszönt. Mögötte emberek zaja, nevetgélés és külföldi beszélgetés hallatszott, Nemecsek szeretett volna kérdezősködni, Kolnay merre jár, de inkább visszafogta magát. Nem tehetett mást, mint visszadőlt az ágyra és várt.

*

Kolnay Boka mellett ült a Vár lépcsőjén. Körülöttük fel-le trappoltak a turisták, némelyik szúrósan bámult rájuk, amiért belelógtak minden fényképbe és tönkretették a tökéletes fotót, de Bokát ez a legkevésbé sem érdekelte. Óvatosan körbenézett, de az éppen mellette elhaladó, lelkesen fényképező japán férfi nem tűnt gyanúsnak.

– Mit tudtál meg? – fordult Kolnay felé.

Kolnay megigazította az orrán a szemüvegét.

– A telefonálásod előtt huszonhárom perccel kikapcsolták a kamerákat két másodpercre. A visszakapcsolás után a kamera a kikapcsolás előtti utolsó negyedórát őrizte meg, és játszotta újra és újra.

Boka összevonta a szemöldökét.

– A biztonságiaknak sem tűnt fel semmi?

– Nem. Amikor belenéztem a felvételbe, akkor vette észre a biztonsági szolgálat embere, hogy ugyanaz a sárga taxi négyszer is elhagyta az épületet.

Boka a lépcsőn a Vár felé sétáló fiatalokat nézte. A középen álló szőke, fiatal fiú akaratlanul is Nemecseket idézte az emlékezetébe. Elhessegette magától Nemecsek gondolatát, mert koncentrálnia kellett.

– Mennyire bonyolult egy ilyet véghezvinni?

– IP kamera esetében egészen egyszerű informatikai ismeretekkel meghackelhető a folyamat. Meg is mondtam a biztonságiaknak, hogy béna a rendszerük. Szólni kellene R. ügynöknek, hogy a Vörös utcai bázist jobban kell figyelni.

Boka bólintott. Tudta, ez majd az ő feladata lesz, de csak az után hozhatja szóba az ügyet, ha végre a végére járt a levél gazdájának, és megoldotta Horáczky Emília elrablását is, különben gyanússá válna és önmagát buktatná le.

– Ki tudtál deríteni bármi mást? – kérdezte Boka elgondolkodva.

Kolnay megrázta a fejét.

– Minden nyomot eltüntettek, Boka. Még az is lehet, hogy ez nem egy ember műve volt. Elmondod, mi történt?

Boka felsóhajtott. Megvakarta a tarkóját, majd maga mellé ejtette a karját. Ujjai a lépcső peremét markolták.

– Sajnálom, de nem. Nem akarlak belekeverni.

– Boka, tudom, hogy nehezen bízol meg bárkiben is mindazok után, ami történt, de bennünk bízhatsz! Mindegyikünk, én, Csele, Csónakos és Barabás is száz százalékig melletted vagyunk.

Boka bátorítóan Kolnayra mosolygott.

– Tudom, és amint segítség kell, ígérem, hogy hozzátok fogok fordulni. De egyelőre még nem tartunk ott és azon vagyok, hogy ne is legyünk.

Boka felállt, leporolta a nadrágját. Kolnay követte a példáját, majd szótlanul, egymás mellett sétáltak vissza az autóikhoz.

*

Nemecsek két órával később riadt fel a telefonja csippanására. Kolnay üzenetben elküldte Varga Nikolett telefonszámát, azzal az üzenettel együtt: „Remélem, Boka tudja, hogy elkérted."

Nemecsek egy pillanatig tétovázott. Tudta, hogy beszélnie kellene erről Bokával, de az ösztönére hallatva azonnal feltárcsázta a számot. El sem hitte, hogy ezt a kérdést elfelejtette feltenni, amikor a nőnél jártak. Varga Nikolett a harmadik csengetés után vette fel.

– Szia, Nemecsek vagyok. A magánnyomozó, akivel nemrég beszéltél Emília ügyéről.

– Ó, igen, szia!

– Kellene egy kis segítség, ha vissza tudsz emlékezni. Mutatott esetleg Emília neked bármilyen részletet az üzenetekből? Hátha beugrik valami, bármi hasznos lehet, egy szófordulat, mondat, bármi.

A vonal túlsó végén csend, majd ruhasuhogás hallatszott.

– Emi mutatott részleteket, de így hat év után nem emlékszem... hadd gondolkodjak.

– Rendben.

Nemecsek csendben hallgatta, ahogy Varga meztelen talpa csattan a parkettán. Maga elé képzelte, ahogy a lány körbe-körbe sétál a szobájában.

– Arra emlékszem, hogy azon nevettünk Emivel, hogy a srác sokszor kezdte úgy a mondatait, hogy „szerintem". De gondolom ez nem túl hasznos, sokan beszélnek így.

Ebben igaza volt. De Nemecsek már ennek is örült, hátha segít majd holnap, amikor meglátogatják Kolláricsékat. A vonal túlsó végén Varga hallgatott. Nemecsek megköszörülte a torkát, hogy elköszönjön.

– Ó, várj! Várj! Volt egy beceneve, Miminek becézte Emit. Senki nem hívta így soha, csak ő – hadarta Varga sietve.

Nemecsek nyugodtságot kényszerített magára, úgy köszönte meg a segítséget. Amikor kinyomta a telefont, zsongott a belsője izgalmában.

*

Másnap reggel Boka a kapun kilépve Áts Ferit látta meg először. Áts zsebre tett kézzel ácsorgott Boka kocsija mellett. Boka nem tudott leolvasni az arcáról semmit, pedig örült volna, ha az a pár lépés, míg az autójához ér, kevésbé lett volna nyomasztó. Áts szó nélkül biccentett, majd szállt be Boka autójába az anyósülésre, miután csippant a zár.

– Mit találtál? – kérdezte Boka.

Áts Feri egy hosszú pillanatig szótlanul méregette Bokát, akit zavart az átható barna tekintet.

– Ujjlenyomatot, a rendőrségi rendszer talált egyezést – felelte nyugodtan Áts, majd a zsebéből előrángatott egy négy részbe hajtott papírt. Áts legalább annyira bizalmatlannak tűnt, mint ő maga, hogy még azt sem akarta, hogy a térfigyelő kamerák azt lássák, van nála valami.

– A központi rendszert nézted, vagy a rendőrségit? – kérdezte Boka, miközben átvette a lapot és kihajtotta.

– Mindkettőt.

Boka összeráncolta a szemöldökét, ahogy a lapon szereplő nevet elolvasta.

– Ne aggódj, senki nem vett észre semmit – mondta Áts. Boka remélte, hogy bízhat benne.

– Bármilyen más anyagmaradvány vagy DNS?

– Semmi – rázta meg Áts a fejét. – Mindent megnéztem, láthatod a papíron, de semmi érdemleges.

– Rendben. Megtennéd, hogy ma délig nem adod le a telefont és az eredményeket?

Áts előre hajolt ültében, és testével Boka felé fordult.

– Boka. Nem tudom, miért kockáztatsz, de... lehet, hogy jól teszed.

– Mondani próbálsz valamit, Áts? – hajolt előre Boka is ültében, de Áts Feri egyből visszahúzodott.

– Dehogy. Viszont ha rád omlik ez a sok szar, akkor tudd, megkereshetsz, és segítek, ha tudok.

Boka bólintott. Nem kellett megkérdeznie, hogy miért, mert ellenkező esetben ő is megtette volna mindezt Áts Feriért. A köztük feszülő ellentétek mellett sokban hasonlítottak egymásra.

– Köszönöm, remélem, nem kerül rá sor.

– Én is remélem – mondta Feri, majd kinyitotta az ajtót, és otthagyta Bokát az autóban.

Boka összehajtotta a lapot és a zakója belső zsebébe dugta, aztán indította a motort, hogy elhajtson Nemecsekért. Szüksége volt rá, hogy bejusson a rendőrség bizonyítékraktárába.

*

Nemecsek kipirult arccal rontott ki a kapun. Boka most nem ment fel elé, mert nem akart megint összefutni Marika nénivel. Nemecsek bevetődött az anyósülésre Boka mellé.

– Hogy van az arcod? – kezdte azonnal és ujját habozás nélkül Boka vágására simította. Hideg ujjai nyomán futkározott Boka bőrén a bizsergés. Megpróbált nem elhúzódni a puha ujjak elől.

– Semmi komoly.

Boka tegnap lefertőtlenítette a sebet, csak egy kis karcolás maradt, ami még piroslott, de nem fájt.

– Akkor jó! Képzeld, találtam egy nyomot – mondta Nemecsek.

– Nyomot?

Boka belsőjében gyűlni kezdett a balsejtelem.

– Aha – bólogatott Nemecsek. – Felhívtam Varga Nikolettet, hogy emlékszik-e bármire a régi beszélgetésekből, és hogy Emília mutatott-e... – Nemecsek megakadt. – Haragszol.

Boka megdörzsölte jobb kezével a homlokát, mélyet lélegzett és csak utána szólalt meg.

– Honnan szerezted meg a számát?

– Kolnay küldte át.

Boka beletúrt a hajába. Annyira szerette volna a legkevesebb feltűnést kelteni a nyomozás során. Fogalma sem volt, mibe kapaszkodhat, kiben bízhat, de az biztos, hogy Nemecsek partizánakciója nem segített tisztábban látni.

Azt tervezte, hogy beavatja Nemecseket a terveibe. A társa mellette ült az ülésen, vállait előre ejtve pillantott fel rá, bűntudat kavargott a tekintetében, a szája szélét rágcsálta. Bokának fogalma sem volt, mennyit mondhat el anélkül, hogy bajba keverné Nemecseket is.

– És mit tudtál meg? – kérdezte Boka közömbös hangon.

– Emília csetpartnere Miminek becézte, és senki más nem hívta így.

Boka kibámult az autó szélvédőjén, és azt latolgatta, hogyan és mennyit mondjon el Nemecseknek arról, miért mennek a rendőrségre. Végül elővette az Átstól kapott lapot és Nemecsek kezébe adta.

Nemecsek kérdő tekintettel nézett rá, mire Boka állával a lap felé bökött. Nemecsek engedelmesen kihajtogatta a papírt. Elakadt a lélegzete.

– Ez... ez, ez biztos?

– Ujjlenyomatmaradvány – bólintott Boka.

Nemecsek szótlanul figyelte a papírra nyomtatott szavakat.

– Akkor kérünk egy letartóztatási parancsot, és...

Boka megrázta a fejét.

– Ez nem ilyen egyszerű, emlékszel az akták között az egyik 102-es esetre? A Juharfa utcai gyilkosság ügyére? Ott is a rendőrökkel kellett közreműködnünk, mint minden esetben, ha törvénysértés kerül szóba, nem pedig egy egyszerű megcsalásról vagy elveszett macskáról van szó.

– Tudom, Boka, emlékszem a kiképzésen tanultakra.

Akkor azt is tudod, hogy most a rendőrségre kell mennünk, és megbeszélni a részleteket a Horáczky-ügy nyomozóival. Ők jogosultak ugyanis, hogy elvégezzenek egy olyan nyomozást, aminek letartóztatási parancs lehet a vége.

Nemecsek felsóhajtott és hátra vágta magát az ülésben.

– Ez annyira igazságtalanság. Mi nyomoztuk ki nekik az ügyet, ők meg majd learatják a babérokat – mormogott és összefűzte karját a mellkasán. – Igazán kaphatnánk már egy titkos küldetést.

Boka szíve felkalimpált a gondolatra. Szerette a titkos küldetéseket, de egyáltalán nem vágyott most egyre, ami csak még jobban összekuszálná a szálakat.

– Vigyázz, mit kívánsz – sóhajtotta, majd kikanyarodott az Üllői útra.

*

Az autó kellemesen zúgott alatta, ez az érzés mindig megnyugtatóan hatott Nemecsek idegeire. Adrenalin pörgött az ereiben, táncot járva a vérlemezkéivel, szüksége is volt a nyugtatásra. Legszívesebben maga rohant volna letartoztatni a férfit.

– Akkor most mit csinálunk a rendőrségen? – kérdezte.

Boka óvatosan sandított felé, de az útra kapta a tekintetét, amikor rájött, Nemecsek figyeli.

– Bedoblak a mély vízbe.

– Tessék?

Ez nem hangzott túl jól.

– Mivel ez a te ügyed, szeretném, ha egyedül elintéznéd a rendőrnyomozók tájékoztatását – kezdte Boka.

– De... nem is jössz be velem? – bámult Bokára Nemecsek.

– Más dolgom van.

Nemecsek nem volt hülye. Lassan három hónapja dolgozott Boka mellett, már a tegnapi informátor meglátogatása is gyanús volt, de ettől, hogy Boka egyedül küldi őt átadni az ügyet a rendőrségnek, akkora erővel sújtotta fejen Nemecseket a valóság, hogy ültében megszédült.

Boka valamit titkol előle.

– Mi dolgod? – kérdezte szánt szándékkal ártatlannak hangzó hangon.

– Találkozom egy régi ismerősömmel, aki a rendőrségnél dolgozik. A bizonyítékraktárban leszek.

– Boka, te most komolyan engeded, hogy egyedül jelentsek, és...

– Felnőtt ember vagy, Nemecsek. Áts azt mondta, délre jelennek meg az adatok a központi adatbázisban. Addigra szeretném, ha megkeresnéd a nyomozókat, és elmondanád mindazt szép részletesen, amire jutottunk. Ne hagyj ki semmit, tájékoztasd őket minden apró részletről. Most fél kilenc van, délre ott lesz az eredmény, és akkor kikérhetik a letartóztatási parancsot.

Nemecsek összeráncolt szemmel figyelte Bokát. Nem bírta tovább, rá kellett kérdeznie.

– Ki akarsz hagyni valamiből, igaz? Valami veszélyesből, gondolom. Azért legyek részletes és azért jelenik meg az eredmény délben, mert ennyi időre van szükséged, hogy egyedül legyél.

Boka idegességében félrerántotta a kormányt. Felhangzott mögöttük a dudálás, amikor korrigálta a hibáját. Nemecsek megkapta a választ.

– El kell intéznem valamit, és szeretném, ha nem vennél benne részt, mert ha kiderül, még rosszul is járhatunk, mert engedély nélkül tervezek belenézni egy aktába. Főleg neked származna belőle károd, aki most kezdtél a cégnél... Én védett helyzetben vagyok. Ezért szeretném, ha kimaradnál belőle – felelte Boka.

Nemecsek felsóhajtott, és beletúrt rövidre vágott, szőke hajába. Tudta, előre, hogy Boka nem fogja beavatni, hiába is kérlelné.

– Jól van, legyen. De ha kész vagy, utána elmondasz mindent, hogy mire jutottál. Rendben? Főleg, hogy úgyis átadjuk az ügyet a rendőrségnek.

– Rendben – bólintott Boka.

– És akkor most hagyjam, hogy Kolláricsékhoz menjenek?

– Te csak mondj el mindent, kivéve Áts vizsgálatának eredményét. Annyit árulj el, hogy megtaláltuk a telefont és a Vörös utcai laborban folyik a mobiltelefon vizsgálata. Ezután ki fognak szállni Kolláricsékhoz, kihallgatják őket. Mire visszaérnek, meglesz az eredmény.

Nemecsek bólintott, de egyre csak gyűlt benne a csalódottság. Ő nem akarta átadni az ügyet! Azért végezte el a kiképzést, azért csinált végig eddig becsületesen mindent, hogy végül itt feladja? Nem, képtelen lenne erre. Sajnos Bokára nem számíthat, mert Boka betartja a szabályokat, Nemesek pedig éppen megszegni készült egyet. De muszáj volt, be kellett bizonyítania magának, és Bokának is, hogy meg tudja csinálni. Van annyira jó, mint Geréb volt! Ő is képes elkapni egy bűnözőt!