Boka kihúzta a fémtálcát, ami nyikorogva futott elő a sínen. Rajta egy merev test feküdt, fehér lepellel letakarva. A jeges hideg ködként gomolygott elő a fém ajtón, amit Boka kinyitott. A hűvös levegő belemart a bőrébe és megdermesztette a sejtjeit. Lehelete füstként kígyózott a félhomályban.

Boka felhajtotta a lepedőt. Először egy férfi lábát pillantotta meg. Apró balsejtelem szúrt a gyomrába, de nem törődött vele, tovább kellett haladnia, hogy szemrevételezze a sebeket a nyomozás érdekében.

A férfi jobb combján hatalmas nyitott seb tátongott. Késsel szúrt vágás volt, ami egészen a csontig hatolt. A hús széle kirojtosodott, vérnek már nyoma sem látszott, pedig Boka úgy sejtette, a seb nagyon vérzett, amíg még friss volt. Szép munkát végeztek a boncnokok.

Ahogy feljebb hajtotta a hófehér anyagot, feltűntek előtte a férfi nemiszervek, majd a boncolás után összevarrt mellkas. A férfi bőre sápadt volt, mint a frissen hullott hó, kivéve a mellkasa bal oldalát, ahol egy kicsi, égett szélű lyuk sötétlett.

Boka most vette észre, hogy szivárog belőle a vér. Az apró vérpatak egyre nagyobbra nőtt, míg végül gusztustalan hanggal felbugyogott belőle egy vérfolyam, ami végigfolyt a halott férfi mellkasán és lezubogott a padlóra.

Boka csuklójára merev, rideg érintés feszült. Geréb lehúzta a fejéről a leplet, és rémisztően világító kék szemével Bokára nézett. A jeges rémület mozgásképtelenné tette Bokát, aki tudta, el kellene szaladnia, menekülni és meg sem állni, de nem mozdultak a lábai. A félelem összeszorította a mellkasát, bordáiba vágott a fájdalom.

Boka tehetetlenül bámulta, ahogy Geréb beakasztja a kisujját a mellkasára varrt cérnaszálba és meghúzza. A varrás elengedett, és Geréb minden egyes öltést komótos mozdulatokkal bontott szét. Boka kiabálni akart, megakasztani Geréb mozdulatait, de nem jött ki hang a torkán. Geréb addig folytatta, amíg olyanná nem vált a mellkasának bőre, mint egy túl bő kabát. Mikor végzett, széthúzta a bőrt, hogy Boka is láthassa, tűzpiros szíve még mindig dobog a mellkasában.

Boka verejtéktől átázva ült fel az ágyában. Hosszú-hosszú percekig szuszogott a csendbe, és próbálta alkalmazni a pszichológus által tanított légzésgyakorlatokat, kevés sikerrel. Rázta a remegés a testét, hideg veritek csorgott a gerince ívében.

Percek kellettek, mire kitisztult a tudata. Még szerencse, hogy Geréb teste belezuhant a Dunába, és sosem találták meg. Boka el sem tudta képzelni, mit tett volna, ha azonosítania kell a holttestet.

Az álom után nehezen sikerült megnyugodnia, visszafeküdt ugyan az ágyba, de ott kavargott benne a rémálom kísértete. Hol magára húzta, hol lerúgta a takarót. Félálomban sodródott az ébrenlét határán, és nem tudta elhallgattatni a gondolatait.

Valami nem volt rendben. R. ügynök arra tanította, mindig bízzon az érzéseiben, amik most azt jelezték, elsiklik egy fontos részlet felett.

Izzadt bőréhez zavaróan tapadt a lepedő, a lakásban szellő sem rezdült. A nyomasztó csend szorosan telepedett a mellkasára, ezért Boka kénytelen volt felülni, és venni néhány mély lélegzetet.

Talán a Horáczky lány elrablása körül zavarja valami, amit nem vett észre. Hallania kellett volna róla. Miért nem mutatta meg neki ezt az ügyet R. ügynök korábban? Túl sok volt a hasonlóság, de a rendőrség és a többi magánnyomozó iroda is rémesen pocsék munkát végzett egy emberrablási ügyhöz képest.

De kinek állna érdekében elrabolni Horáczky Emíliát, egy tizenhat éves lányt? Nem jött zsarolólevél, nem lett holttest, nem jelentkezett senki semmilyen információval.

Boka tudta, mit kell tennie: elmenni a rendőrségre, és alaposan utánanézni az emberrablási ügyeknek, megnézni mikor kérték ki utoljára a húgai és Horáczky ügyének aktáit, átnyálazni a bizonyítékraktáras feljegyzéseket. Mindez nem volt veszélytelen, mert ha az ügynökségtől bárki rájön, hogy a saját akciót szervezve nyomoz, és nem hisz a rendőrségtől kapott adatoknak, akkor bajba is kerülhet, de egy feddő szentbeszédre mindenképpen számíthat a főnökétől.

Boka visszadőlt a párnára. Talán megkeresi Árpi bácsit, benne bízott meg a rendőrségi kapcsolatai közül a legjobban.

*

Nemecsek a moziban ült Bokával. A legnyálasabb romantikus filmet nézték, amit Nemecsek valaha látott, nem mintha tudott volna a filmre figyelni, de elég volt a plakátjára vetni egy szempillatást. a filmet Boka választotta, Nemecsek azt mondta, neki mindegy. Megpróbálta kikapcsolni a fejében az idegesítő főszereplő hangját, akinek a szerelme éppen haldoklott. Az sem segített, hogy Boka hangosan rágta a popcornt.

Nemecsek közel hajolt Bokához. Arcélét kékre festette az éppen futó jelenet, hosszú szempillái pislogás nélkül tapadtak a vászonra, lassan rágott, mint egy kérődző állat, ami legelés közben a vadont pásztázza, arra figyelve, hogy rátámad-e valaki. Nemecsek majdnem felprüszkölt, de inkább Boka édesen elálló fülére pillantott, mellette gesztenyebarna fürtök göndörödtek apró csigákba, pedig Boka haja egyenes volt.

Boka megmozdult, Nemecsek pedig ijedtében, hogy bámuláson kapják, az ülésébe süppedt. Megrázta a fejét, behunyta a szemét, és nagyot sóhajtott. Koncentrálj!

- Lehet, hogy megölték - súgta húsz perc múlva Bokához hajolva Nemecsek.

- Dehogy, hát rákos - felelte Boka furcsán karcos hanggal.

- Emíliát, Boka! Emíliát! - rángatta meg Nemecsek lelkesen Boka karját, aki erre csodálkozva meredt rá.

- Ezt meg honnan veszed?

- Varga Nikolettnek talán igaza volt azzal az online fiúval kapcsolatban. Mi van, ha nem is az volt, akinek vallotta magát és...

- Kolnay már nekiállt lenyomozni az információt a nicknév és az üzenetek alapján. Meglátjuk, de én nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet hinni Vargának, az a lány...

- Szerintem meg menjetek ki beszélgetni, mert van, aki nézné a filmet! - jelent meg közöttük egy kisírt szemű tizenéves lány arca.

- Bocsánat - rezzent össze Nemecsek.

Mindketten gyors mozdulatokkal szedelődzködtek össze. Miután kiértek a moziból, Nemecseket a klíma után egyből arcon csapta a nyári forróság, pedig már lement a nap, lassan lopódzott köréjük a sötétség, mégsem hűlt le a levegő.

- Szerintem ez a mozi nem volt annyira jó ötlet - morogta Boka az orra alatt.

- Dehogynem, mondtam, hogy filmek alatt jönnek a jó ötleteim. Csak bámulom a képeket és peregnek a gondolatok az agyam hátsó zugában, aztán egyszer csak klikk, megvan a megoldás! - ugrott meg vidáman Nemecsek, majd szélsebesen elindult az utcán.

- Hová mész?

- A Duna parta, kell egy kis friss levegő, gyere, sétáljunk! - Nemecsek szárnyra tudott volna kapni örömében.

Boka megrázta a fejét, de azért engedelmesen követte. Lépteik hamar egymáshoz rendeződtek, kár, hogy Nemecsek tornacipője nevetségesen festett Boka elegáns bőrcipője mellett.

- Neked nincs meleged? - szaladt ki Nemecsek száján.

- Megszoktam - vont vállat Boka, aki zakóban és hosszú szövetnadrágban sétált a nyári harminckét fokban.

Nemecseknek erről a ma délutáni jelenet jutott eszébe, amikor felpróbálta a zakóját. A szobájában állt, becsúsztatta a fegyvert a hátán keresztbe vetett kétoldali fegyvertartóba, ami kényelmetlenül feszült a hátán. Ezután magára kapta a zakóját. Tényleg semmi nem látszott belőle, nyugtázta, amikor vetett egy pillantást a nyitott szekrényajtóban látott tükörképére. Gyakorlásként párszor előrántotta a fegyvert, meglepően könnyen ki tudta kattintani a patentot. Már harmadszorra szegezte a fegyvert a szobája ajtajának, miközben szétvetett lábakkal, karját alátámasztva állt kezében a fegyverével, amikor az ajtó kinyílt és belepett rajta az anyukája, aki velőtrázóan felsikoltott.

- Jézusom, Ernő! - lihegte Nemecsekné a szívére szorítva a tenyerét, és kezéből kihullottak a frissen mosott, csíkos alsónadrágok.

- Ne haragudj, anya! - eresztette le Nemecsek a fegyvert bűntudatosan. - Nincsen megtöltve.

- Fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel a fegyver dologgal, kisfiam. Egyáltalán nem tetszik, annyi rosszat hallani róla a tévében - rázta a fejét Nemecsekné.

- Anya, ez a munkaeszközöm.

- Nekem meg a felmosórongy, azzal mégsem lehet életeket kioltani.

- Hát, az attól függ - felelte elgondolkodva Nemecsek.

Az anyukája válaszra sem méltatta, csak újra megrázta a fejét és az alsónadrágokra mutatott.

- Azokat tedd el! Boka most veti le a cipőjét, mindjárt itt lesz.

Nemecsek felkapta az alsógatyáit, és beleszuszakolta őket a legközelebbi fiókba, hogy elkerülje a beégést, de mire felegyenesedett, Boka már ott mosolyogott rá a küszöbről.

- Ha lehet, ne lőjétek le egymást - mondta Nemecsekné, majd sóhajtozva magukra hagyta őket.

- Egész jó - kezdte azonnal Boka, miután becsukódott mögöttük az ajtó. Lassú lépésekkel sétálta körbe Nemecseket, akinek égett az arca zavarában. - De a hátadon meg van csavarodva.

Nemecsek lélegzete elakadt, amikor Boka mögé lépett, és tenyerét a hátára simította. Az ölelés óta Boka nem ért hozzá, ezért Nemecsek is ügyelt rá, hogy ő se érintse meg Bokát.

- Itt, érzed?

Nemecsek csak bólintani tudott, és reménykedett, hogy nem csuklanak össze a remegő térdei. Boka forró tenyere égette a bőrét.

- Vedd le a zakódat, segítek megigazítani - folytatta Boka. Nemecsek gépies mozdulatokkal engedelmeskedett.

Az ölelést nem beszélték meg, sem Nemecsek hazugságát, kényelmesebb volt úgy tenni, mintha egyik sem történt volna meg, és Nemecsek ezt egyáltalán nem bánta.

Miután lekerült Nemecsek zakója, Boka megtanította, hogyan kell helyesen felvenni a hátán keresztben futó bőrszíjat.

- Sokkal kényelmesebb - mozgatta meg Nemecsek a vállát -, de szerintem nyárra ez elviselhetetlen. Mindjárt meggyulladok - nevette zavarban.

Boka enyhén félre döntött fejjel állt meg a tükör mellett, összefűzte mellkasa előtt a karját, és figyelte Nemecseket a mélybarna szemével. Nemecseknek olyan hangosan dobogott a szíve, hogy azt hitte, előbb-utóbb Boka is meghallja.

- Akkor tedd az övedre!

- De az annyira nyilvánvaló, mindenki látja.

- És az miért baj? - kérdezte Boka.

- Nemtom - vont vállat Nemecsek.

- Akkor csatold a bokádra.

Nemecsek szorosan összepréselte az ajkát, hogy ne bukkanjon elő belőle a nevetés. Bárcsak lenne egy harmadik Bokája! Végülis volt ebben az ötletben valami egészen furcsa, amitől végigbizsergett a gerince.

- Kipróbálom!

Boka a kezébe fogta az ágyon heverő fegyvertokot. A leírás azt ígérte, könnyen rögzíthető, ráadásul állítható szélességével arra is jó volt, hogy a női ügynökök a szoknyájuk alá, a combjukra rögzítsék a fegyverüket.

Nemecsek bénázott a pántok méretre állításával, így Boka a segítségére sietett. Hosszú és vékony ujjával óvatosan érintette meg Nemecsek bokáját, amikor felcsatolta rá a tokot. Nemecsek minden erejét összeszedte, hogy el ne árulja magát, mennyire zavaró neki Boka érintése.

Mióta újra visszakapta Bokát maga mellé, nem sok kinyomozni valójuk volt. Vargáék még mindig külföldön jártak, új ügyet sem kaptak, így általában mindenki az elmaradt adminisztrációt pótolta, Nemecsek gyakorolt a lőtéren, Csele és Csónakos vállalkoztak, hogy rendbe teszik a bizonyítékraktárt.

Nemecsek letudta a vizsgáját, amin Csónakos mellett R. ügynök és Boka is megjelent. Szerencsére nem voltak rá rossz hatással, tökéletes pontossággal lyuggatta ki a lőlapot, így még ezen a délelőttön kézbe vehette a saját fegyverét, egy negyedik generációs Glock 17-est. Ilyennel lőtt először, de ez az új generáció sokkal jobb fogást, acélirányzékot és kétkezes tárkioldást kapott. Nemecsek imádta.

Remegő kézzel írta alá a szerződést, aztán hazafelé menet három félét is bevásárolt a fegyverboltban kapható fegyvertokokból. Boka ezek felpróbálása közben érkezett meg hozzájuk.

Nemecsek ráhúzta a farmert a bokájára és a tükörbe nézett. Nem látszott semmi furcsa, bár zavaró volt a nagyjából plusz egy kiló a jobb lábán. Az első pár lépésnél még érezte a különbséget, de úgy gondolta, hamar megszokja majd.

Boka elégedettnek tűnt, amikor rápillantott Nemecsek tükörképére.

- Amúgy miért jöttél? - kérdezte Nemecsek. A tükörben találkozott a pillantása Bokáéval, aki mögötte állt.

- Ó, majdnem elfelejtettem. Kolnay telefonált, hogy Vargáék becsekkoltak a reptéren.

Nemecsek egyből fellelkesült a gondolatra, hogy végre a három hete stagnáló nyomozás tovább tud haladni. Nagy reményeket fektetett a Varga Nikolettel való találkozásba. Nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy vajon miért hiányzott Varga Nikolett vallomása az aktából.

- Induljunk! - rikkantotta, majd kivágtatott a lakásból.

Boka nevetve követte.

*

Boka a három héttel ezelőtt meglátogatott ház nappalijában ült a kanapén. A család éppen, hogy hazaért a nyaralásból, csokibarnák és kimerültek voltak.

- Van még valami más is, amire emlékszik arról az éjszakáról? - kérdezte Nemecsek, miután Varga Nikolett elmesélte az elrablás történetét. Egyelőre ragaszkodott a hivatalos verzióhoz.

Boka kíváncsi volt, vajon Nemecsek most is a jó zsaru/rossz zsaru felállást akarja-e bevetni vagy más ötlettel áll elő. Boka minden erejével igyekezett Nemecsekre figyelni, hogy a legmegfelelőbben tudjon reagálni az ügy előre mozdítása érdekében.

- Azt hiszem, mindent elmondtam - mosolygott rájuk Varga, miközben egyik lábát átlendítette a másikon, szűk farmersortja megfeszült a combján. A haját a válla mögé vetette, majd hátradőlt a kanapén. Boka egyértelműen látta a csábítási próbálkozást, és most először igazán megkönnyebbült, hogy se nála, se Nemecsenél nem fog sokra jutni.

- Khm... értem... izé... - köszörülte meg Nemecsek a torkát. Boka ámulva figyelte, hogyan játssza a társa a heteró nyomozót, akit könnyűszerrel ki lehet mozdítani a szerepéből.

Boka gyorsan Nemecsek segítségére sietett, mint aki megmenti a zavarba jött társát.

- Tudja, kiasszony, azon gondolkodtunk a társ...

- Niki, nyugodtan szólítsatok Nikinek - mosolygott most Bokára a lány, és megcserélte a lábait, hogy Bokának is megmutassa a combját.

Nem csak Nemecsek, de Varga is zseniális volt a saját szerepében.

- Akkor... khm... Niki - tétovázott szándékosan Boka -, tudnál esetleg segíteni nekünk abban, hogy elmeséled, miért nem vettek fel tőled vallomást?

- Talán csak túl nagy volt a káosz, Emíliát elrabolták, a szülei őrjöngtek, egyszerűen csak elmaradt.

- Ez nagyon érdekes, mert mindenki más vallomása megvan, aki akkor ott volt a helyszínen, még a Zöld Macska tulajdonosát is ki tudták kérdezni.

- Hmm, tényleg fogalmam sincs - vont vállat Varga.

Nemecsek egy hosszú pillanatig hallgatott, majd óvatosan megszólalt.

- Ugye azt mondtam, amikor megérkeztünk, Niki... nem bánod, ha én is a keresztneveden szólítalak, ugye? - kérdezte Nemecsek.

- Dehogy - legyintett a lány, és Boka látta, hogy egy pillanatra kiesett a szerepéből.

- Köszönöm - mosolygott Nemecsek, és közben előre dőlt, könyökét a térdére támasztotta, majd összefűzte az ujjait. - Tehát azt mondtam, hozzád jöttünk először, igaz? De mi van akkor, ha hazudtam? Mi van, ha már mindenki másnál jártunk, míg nyaralni voltál, és ők elmondtak nekünk... dolgokat.

Varga tekintete önkéntelenül is az asztalon fekvő mobiltelefonjára siklott.

- Az... azt nem hiszem - bizonytalan volt a hangja.

- Hm... hmm... Én azt hittem, hogy nem kell egy ilyen kedves és szép lányt megfenyegetnem, de ha mégis, hát...

Varga idegesen pillantott a nappaliból induló, az emeletre vezető lépcsősor felé. Nemecsek egyből reagált.

- Nem fogjuk elmondani senkinek sem, de ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni, szükségünk van a segítségedre. Te nem szeretnéd megtalálni Emíliát? Megtudni, mi történt vele?

Varga felsóhajtott. Hosszú pillanatokig tartott a csend, csak a családtagok motozása hallatszott le az emeletről. Nemecsek türelmesen várt Bokával együtt. A lány mélyet sóhajtott, majd beszélni kezdett.

- Azért nem vették fel a vallomásomat, mert idegösszeomlást kaptam Emi eltűnése után a második napon. Hat hónapos kezelésem volt és a pszichológusom nem engedte a nyomozóknak, hogy kihallgassanak.

- Mi történt?

- Tényleg beszéltetek a többiekkel?

- Kristóffal és Ákossal - bólintott Nemecsek. - Tudjuk, hogy csak megrendeztétek.

Varga Nikolett a hajába túrt idegességében.

- Kristóf imádja a húgát, soha nem tudott Eminek ellentmondani, Ákos pedig éppen velem járt, már nem is emlékszem, hogyan keveredett bele, de aznap este ő is velünk volt. A rablást Emi és Kristóf szervezte, hogy borsot törjenek a szüleik orra alá, ez volt a fedősztori.

Boka mellett Nemecsek észrevétlenül is gyorsabban vette a levegőt. Varga tovább beszélt, ujjával a karkötőjét tekergette. Boka a mozdulat közben összeforrott heget pillantott meg a lány csuklóján.

- Emi beleszeretett egy srácba. Elképesztően sokat titkolózott róla. Az interneten ismerkedtek meg, egy csetszobában és rengeteget beszélgettek. Hónapokon át tartott, Emi egyre jobban belehabarodott. Többször is mondtam neki, hogy nem jó ötlet, még az is lehet, hogy valójában egy öreg, perverz vadállat a srác, akivel beszél, de nem hallgatott rám. Képeket cseréltek, és bár sosem mutatta meg, azt mondta, biztos abban, hogy nem hazudnak neki. Kitalálták a rablást, de senki nem tudta az igazi okot, csak Emi és én. El akart tűnni, hogy a fiúval lehessen, mert a szülei nem engedték volna meg neki.

Boka és Nemecsek is csendben emésztették a hallottakat.

- Ezt ő mondta neked? - szólalt meg végül Nemecsek.

- Az elrablása előtt fél órával a mosdóban. Megpróbáltam lebeszélni, de nem volt hajlandó változtatni a terven. Végül csak arról győztem meg, hogy időnként küldjön magáról valami jelet, hogy jól van. És hívjon fel, ha baj történt. Be is tartotta. Kezdetben óránként üzent, smst kaptam, ilyesmit, hogy: „minden oké, ne aggódj, jól vagyok". Közben a rendőrség már elkezdett nyomozni az eltűnés miatt, de tartottam a szám. Végül a második nap reggelén nem jött több üzenet. Megpróbáltam felhívni Emit, de ki volt kapcsolva, annyira féltem, hogy történt vele valami, megpróbáltam elmondani Ákosak, de megsértődött és nem állt velem szóba. Kerestem Kristófot, de szerintem nem kapta meg az üzenetet, nem lehetett elérni őt. Aztán annyira kiborultam, hogy... elvittek a kezelésre.

A nappaliba besütött a nyári nap lemenő fénye és narancsos színbe festette Varga Nikolett könnytől foltos arcát. Nemecsek gondolkodás nélkül ült mellé, vette tenyerébe a lány kezét, és elszánt hangon szólalt meg.

- Meg fogjuk találni Emíliát, ígérem.

*

- Mit gondolsz? - kérdezte Nemecsek, miközben a Dunát nézte. Mögöttük elcsörömpölt a kettes villamos. Kellemes sötétbe bújt a világ.

- Sok mindent - felelte Boka.

Barna szemét Nemecsek feketének látta a lámpafényben.

- Például?

- Például, hogy túl sok itt a szúnyog.

Nemecsek prüszkölve felnevetett. Alig bírt túljutni azon, hogy Boka viccelni próbált.

- Ne haragudj, csak...

- Tudom - mondta Boka és leült a legközelebbi padra. Fölöttük susogva fújta a szél a faleveleket, néha egy-egy ember futott el előttük. A távolban kirajzolódott a Gellért-hegy, és Nemecsek legszívesebben felugrott volna, hogy éjszakai sétára induljon a városban, és Bokát kezén fogva hurcolja maga után.

- Szóval... mit gondolsz a nyomozásról?

Boka a füle mögött megvakarta rövidre vágott haját, Nemecsek elgyönyörködött a mozdulat hétköznapiságában, Boka még ezt is elegánsan tudta csinálni.

- Holnap meglátjuk, mire jut Kolnay az említett cset oldallal, de azóta eltelt hat év, nem hiszem, hogy bármilyen adatot is fog találni a szervereken. Varga vagy Horáczky Emília telefonja talán esélyesebb.

Nemecsek bólintott, ő is tudta, mi lesz a következő lépés, de inkább azt akarta volna, hogy Boka mondja el a megérzéseit.

- Vajon Varga Nikolett miért nem mondta el senkinek? - kérdezte Nemecsek hirtelen. - Ott voltak a szülei, akik biztosan megértették volna, talán Emília...

- Megint csinálod, Nemecsek.

- Mit?

- A mi lett volna ha dolgot. Megbeszéltük, mikor még csak az aktákat néztük át, emlékszel? A legnagyobb hiba ezt játszani, mert akaratodon kívül is túlságosan belevonódsz az ügybe. Fájni fog, ha...

Nemecsekből kibukott a kérdés.

- Szerinted él még?

- Nem tudom - sóhajtotta Boka.

- De mit gondolsz, van rá esély...

- Nem szeretek tippelni, persze, hogy van rá esély, hogy éljen. Lehet, hogy a fiú, ha létezik, valóban egy fiú volt, és boldogan élnek valahol. Az is lehet, hogy elrabolták és rabszolgaként vagy prostituáltként dolgozik... vagy baleset történt, de lehet, hogy megölték. Én...

Nemecsek Boka arcát fürkészte. A Dunát figyelte, szája szorosan préselődött össze, hajtincseit mozgatta az esti szél. Olyan egyenesen ült a padon, hogy Nemecseket hirtelen elöntötte az érzés, hogy szeretné Bokát ellazultan látni. Zakó és ing nélkül, levetkezve magáról ezt a hivatalos modort, amit csak nagyon ritkán adott fel. Nemecsek ebben a pillanatban mindennél jobban szerette volna, ha Boka bízik benne, ha igazán és őszintén tud vele beszélgetni. De amíg Nemecsek további titkokat őrzött, addig ez nem volt lehetséges. Kimondta hát.

- Tudok a húgaidról.

Kiszélesedett körülöttük a csend, és Nemecsek megint semmit se hallott, csak a saját szívverését a fülében dübörögni, és semmi mást se érzett, csak a hátán lecsorgó jeges verítéket. A feketének látszó füvet bámulta a tornacipője alatt, ahogy bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Ki mondta el?

- Senki. Aznap, amikor nem jöttél dolgozni, amikor vittem a levest, aznap véletlenül meglöktem az aktakupacot az asztalodon. A legalsó volt a húgaid esete - súgta Nemecsek a vallomását a szélbe. Boka mégis meghallotta a szavait.

- Hogy kerültél a irodámba?

- Betörtem - felelte Nemecsek.

A Duna halkan folyt mellettük, néha sétálók takarták el Nemecsek szeme elől a kilátást. Most kellene esküdöznie, hogy soha többet, könyöröghetne bocsánatért, vagy...

- Már akkor is MenőErnőt játszottál?

Nemecsek tátott szájjal bámult fel Bokára.

- Nem haragszol? - kérdezte.

Boka megvonta a vállát, de nem válaszolt. Nemecsek is hallgatott. Úgy hullámzott köztük a csend, mint szemben velük a Duna vize.

- Mi történt Balázzsal? - kérdezte hirtelen Boka.

Nemecsek összerezzent. Erre nem számított. Nehezen jöttek nyelvére a szavak.

- Balázs... ő... Marika néni unokája volt... vagyis még mindig az. Azon a nyáron én tizenhét voltam, ő egy évvel fiatalabb. Kiskölyök korunk óta ismertem, de csak a nyaralások idején, általában kétszer egy-egy hetet töltött Marika néninél. Valahol Szeged mellett lakott egy faluban, és június utolsó hetén és augusztus közepén is mindig megjelent. Furcsa, de év közben talán csak egyszer-kétszer futottunk össze. De azok a hetek... rengeteget játszottunk együtt, felfedeztük a várost, egymásnál aludtunk, megmásztuk az összes fát az Orczy parkban, minden ilyesmi, amivel két gyerek el tud játszani. De azon a nyáron más volt... Amikor Balázs megjelent, nem nagyon tudtunk szót érteni egymással, semmiben nem egyezett a véleményünk, mindenen összekaptunk, és az első hét csak gyűlölködésből állt, egészen az utolsó napig, amikor is megcsókoltuk egymást.

Nemecsek hangja elcsuklott. Boka a vizet nézte, nem kérdezett semmit, csak hagyta, hogy elmondja. Nemecsek ekkor jött rá, hogy így az elejétől a végéig még sosem mesélte el senkinek.

- Balázs elutazott, de ezúttal megkeresett, online beszélgettünk, és... és mire újra eljött Marika nénihez, mindketten alig vártuk a találkozást. Aznap... hát az egy szerencsétlen nap volt. Az egyik földszinti lakó fenthagyott a gázon egy lábas tejet, majd elment vásárolni. Nem kellett sok, jött a füst, és bűz és Marika néni, miután kihívta a tűzoltókat, Balázs után rohant... Reggel hét volt éppen, Balázs nálunk aludt előző este, és Marika néni kopogás nélkül, épp a legrosszabb pillanatban toppant be.

Nemecsek elhallgatott. Újra átélte a rémületet, megint látta maga előtt Balázs arcát, azt a velejéig ható szégyent, Marika nénit a szívére szorított kezével, és az édesanyját az ajtófélfába kapaszkodva, aki nem tudta feltartóztatni Marika nénit a bejárati ajtóban. Nemecsek akkor jött rá, az anyukája tisztában van mindennel.

- A dédunoka képe arra enged következtetni, hogy Balázs... - szólalt meg óvatosan Boka.

- Igen, még aznap összepakolt és hazautazott. Többet nem is láttam, sose ő jött, mindig Marika néni ment le hozzájuk.

- Sajnálom.

- Nem kell - rázta meg a fejét Nemecsek. - Régen történt.

A Dunán elsiklott egy fényektől ragyogó turista hajó, ezer ablakkal, fedélzetéről zene és nevetés szárnyalt Nemecsek és Boka padon ülő kettőse felé.

Nemecsek nem akarta elsunnyogni az ügyet, ezért megkérdezte.

- Haragszol, amiért betörtem az irodádba?

- Kicsit. De a húgomék miatt nem. Ez számomra is meglepő. Talán sose mondtam volna el magamtól. Senki sem tudja bent, csak R. ügynök. Ezért vállaltad el az ügyet?

Boka hangja olyan szomorú volt, hogy Nemecseknek bizsergett a bőre a szükségtől, hogy magához ölelje. Ehelyett karba fűzte maga előtt a karját, hogy ne mozduljon meggondolatlanul.

- Egy kicsit, arra gondoltam, talán kapcsolódnak.

- Az eset után R. ügynök még a rendőrségnél dolgozott, elvileg minden hasonló ügyet átnéztek, de nem találtak semmit.

- Akkor hogyhogy nem hallottál korábban a Horáczky ügyről. Eléggé hasonló a húgaid esetéhez, nem?

Boka arcán halvány mosoly tűnt fel, aminek Nemecsek nem értette az eredetét.

- Itt volt szemtanú, a húgaim ügyénél nem. R. ügynök biztosan ellenőrizte - válaszolta Boka.

- Biztosan - bólintott Nemecsek.

*

Másnap Kolnay nekilátott a Bokáéktól kapott adatok alapján összegyűjteni bármilyen információt, amit tud. Boka vagy Nemecsek nagyjából óránként tébláboltak az íróasztala mellett, mire Kolnay mindig csak dühösen megrázta a fejét, jelezve, még nem jutott semmire. Az ebédszünetig ebben a mederben telt a délelőtt. Csele és Csónakos még mindig a bizonyítékraktárt rendszerezték, és senki nem akarta megzavarni őket, mert tudták, hogy nehéz helyzetben vannak most Csele apja miatt.

Ebéd után R. ügynök érkezett meg, és azonnal Bokával szeretett volna beszélni.

- Hogy halad a nyomozás? - kérdezte, miközben a zakóját akasztotta egy vállfára az íróasztala mellett állva.

- Kolnayra várunk, hátha talál valamit.

- Lehetséges, hogy sikerül felgöngyölíteni az ügyet?

- Nem bocsájtkoznék találgatásokba, uram.

- Mindig is túl óvatos volt, Boka. Néha nem árt, ha egyszerűen csak a megérzéseire hallgat az ember a józan eszének megőrzése végett.

Boka csendben hallgatta az öreget, aki azt tanította neki, minden problémát több oldalról vizsgáljon meg, ne tegyen elhamarkodott lépéseket, ha mégis elakad, hallgasson az ösztönére, de Boka kételkedett benne, hogy van-e ilyen ösztöne. Nemecsek nyilvánvalóan tehetséges, ő viszont csak árnyéka volt az egy évvel ezelőtti önmagának.

- Hogy halad Nemecsek? Milyen a terepen? - kérdezte R. ügynök, miközben helyet foglalt, ezután hosszú ujjú ingét akkurátus mozdulatokkal gombolta ki, és tűrte fel először a jobb, majd a bal karján is. Boka csak akkor válaszolt, miután a főnöke végzett.

- Van érzéke a nyomozáshoz. Teljesen rábíztam a kihallgatásokat, ha már ő volt az, aki az ügyet... - Boka máshogy folytatta, de tudta, hogy mindegy, R. ügynök úgyis rájött az elszólására. - Meglepően jól vezette a kikérdezéseket.

- Elégedett vele?

- Igen. Egyelőre úgy gondolom, remek társ, hasznára lesz az ügynökségnek.

- Ezt jó hallani - mosolygott R. ügynök. - Tudom, hogy nem szereti, ha emlékeztetik rá, de a számok nem hazudnak. Nemecsek a nyolcvannyolc százalékos egyezésével pont, hogy tökéletes társ a maga számára. Milyen volt az elmúlt két hét Csele ügynökkel?

- Csele... megvannak a maga sajátosságai, amit barátként könnyen tolerálok, társként kevésbé - válaszolt őszintén Boka.

- A százalékok - bólogatott R. ügynök. - Ha tippelnem kellene, azt mondanám, a legjobb esetben úgy ötvenöt százalékos egyezést mutatnának.

Boka legszívesebben megkérdezte volna, hogy akkor mégis mi történt Gerébbel, miért árulta el, ha olyan igazán tökéletes társ volt ő is a kilencvenkettővel, de nem volt hozzá bátorsága. Még mindig túlságosan fájt. Hiába volt itt neki Nemecsek, az elalvás előtti órák még mindig nagyon nehezek voltak a számára, nem is beszélve a folyamatos rémálmokról.

- Örülök, hogy minden rendben halad.

- Én is, uram!

*

Kolnay délutánra végre fel tudott mutatni valamit. Az asztala mellett ülő Boka és Nemecsek kezébe adott egy-egy kinyomtatott papírt.

- Végignéztem a szervereket, mivel az oldal még mindig üzemel, megtaláltam a felhasználót, a hozzá tartozó IP-címmel együtt. Megvan a név, akihez a gép tartozik. Tessék.

Nemecsek tátott szájjal nézte a hófehér papíron sorakozó betűket: Kollárics Zsolt és hozzá a cím, amit egyszer már meglátogattak, hogy Kollárics Ákossal beszéljenek.

- Ez biztos? - nyögte Nemecsek. Boka hallgatott mellette.

Kolnay nem válaszolt, hanem mindegyikük kezébe egy újabb papírt adott.

- A telefon. Horáczky Emília telefonját hat évvel ezelőtt is próbálták megtalálni, láttam a rendőrségi adatbázisban egy jelentést ezzel kapcsolatban, innen indultam el. De nem sokra mentek, viszont a mai technikai fejlettséggel már sokkal...

- Ezek koordináták? - szakította félbe Boka Kolnay magyarázatát, mire Kolnay feltolta az orrán a szemüvegét, csak utána válaszolt.

- Ha megvártad volna, hogy befejezzem... igen, azok koordináták, Boka, mégpedig a telefoné.

Boka és Nemecsek egyszerre pattantak fel, és indultak az ajtó felé.

- Átküldöm őket a telefonotokra, úgy a legegyszerűbb - rikkantotta utánuk Kolnay.

- Köszönjük! - kiabált vissza Nemecsek, és közben majdnem elsodorta Csónakost, aki éppen befelé tartott az ajtón a nyomában Cselével.

- Hová, hová, papuskáim?

De sem Boka, sem Nemecsek nem válaszolt neki. Kolnay elmosolyodott.

- Én tudom, szeretnéd meghallgatni, hogy hová mentek? Legelőször a rendőrségi adatbázist kellett feltörnöm, hogy végig tudjam nézni, sikerült-e bármilyen nyomra akadniuk. Ez meglepően egyszerű volt, egy három lépcsős...

- Bocs, Palika, de a legkevésbé sem érdekel - fordult ki Csónakos az ajtón. Csele követte.

Kolnay már épp magába roskadt volna, de ekkor Barabás ült le mellé.

- Na, mondjad! Biztos, hogy tök béna voltál!