- Kérsz valamit inni? - kérdezte Boka, ahogy benézett a majdnem teljesen üres hűtőjébe.

- Vizet - válaszolta Nemecsek, és zavartan mocorgott Boka kanapéján.

Boka míg kitöltötte a vizet az ásványvizes palackból, a társát figyelte. Nemecsek bőre a nappali ledes izzójának fényében is porcelánfehéren fénylett, fekete pólója éles kontrasztot rajzolt a bőrével.

Boka Horáczky szavain töprengett és azon, vajon helyesen cselekedett-e, hogy felhívta Nemecseket a lakására, hogy itt beszéljék át az ügy részleteit. A két pohár whiskey és a koktél pont elég volt, hogy elmossa a határt a jó és rossz döntések között. Ha józan lenne, talán hagyná elúszni a pillanatot, de a benne élő nyomozó ki akarta deríteni, mit érez és gondol Nemecsek.

Újra kinyitotta a hűtőt és kivett két sört, a kitöltött ásványvizet a mosogatóba löttyintette.

- Elfogyott, a csapvíz meg borzalmas. Találtam sört - nyújtotta Nemecsek felé a dobozt.

- Köszi - vette el Nemecsek. Boka látta, milyen óvatosan érintette ujjait a dobozhoz, nehogy Boka kézfejéhez érjen.

- Szóval Horáczky...

- Milyen volt a tánc? - kérdezte Boka Nemecsek szavába vágva.

- Jó. Csele elképesztően táncol - mosolygott Nemecsek. Boka szívébe, mintha éles tűt szúrtak volna. - Te mire jutottál Horáczkyval?

- Érdekes dolgokat mondott...

- Igen? - fordult felé Nemecsek igazgatottan. És Boka rájött, hogy képtelen elismételni, amit Horáczky Nemecsekről állított.

Mert mi van, ha tényleg van benne egy kis igazság? Ha Nemecsek annak ellenére, hogy állítása szerint heteró, tényleg vonzódik hozzá. Miután mindez kiderülne, mihez kezdenének?

Boka pillanatása Nemecsek ajkára siklott. Igen, biztosan megcsókolná, és édes, ártatlan mégis őrültmód bizsergető érzés lenne. Végig simítana Nemecsek vállán, egyesével megérintve minden egyes szeplőt, tenyerét Nemecsek forró és puha bőrére fektetné a hasán. Másik kezével pedig beletúrna a szőke hajtincsek közé és közben csókolná kifulladásig. És Nemecsek sóhajtozna, odaadón és őrjítő vágyakozással, próbálna valami aranyos hülyeséget kinyögni, hogy enyhítse a zavarát, és akkor Boka...

- Boka?

Boka hirtelen pattant fel. Holtbiztos, hogy meg van őrülve. El kellett menekülnie Nemecsek mellől.

- Mosdó... - nyögte. - Mindjárt jövök!

A fürdőben pislákolva éledt fel a fény, amikor Boka belépett. Becsukta maga után az ajtót, a mosdókagylóhoz sietett és megnyitotta a vizet. Megmosta az arcát, hátha az segít visszaterelni a gondolatait a normális kerékvágásba. A hideg víz marta a bőrét. Egészen eddig a pillanatig fogalma sem volt róla, hogy ennyire kívánja Nemecseket. Csak nézte a saját arcáról csöpögő vizet a tükörben és arra gondolt, vajon mit látott benne Geréb.

Boka nem tartotta magát vonzónak. Rövidre vágott barna haj, barna szemek, éles arccsont, kiugró áll. Nem volt szép, épphogy átlagos, fekete ingjén a kigombolt négy gomb láttatni engedte a nyakát. Semmi hófehér puhaság, mint Nemecseknél, őt a nyári napfény majdnem csokibarnává sütötte. Arcán máris kiütközött a borosta, pedig reggel vágta le.

Nem, képtelenség, hogy Nemecsek bármi vonzót is látna benne. Horáczky biztosan csak viccelt. Össze kell szednie magát, elfelejteni ezt az egész marhaságot, és az ügyre koncentrálni. Nemecsek a társa, semmi több. Nem kuszálódhat megint minden úgy össze, mint Gerébbel. Nemecsek a társa, aki a kanapén ülve várja, hogy...

- Boka... - hangzott három tétova koppintás az ajtó elől. - Minden rendben?

- Igen - krákogta Boka.

- Jaj, akkor jó. Olyan hirtelen álltál fel, azt hittem, hogy rosszul vagy. Nem is tudom, mennyit ittál, miután elmentem táncolni. Aztán arra gondoltam, hogy a csapatépítő után is milyen sokat ittál és hánytál és megijedtem, hogy megint rosszul vagy és hátha valami...

Nemecsek csak beszélt és beszélt, és Boka világa szépen lassan a helyére billent. Kezet és arcot törölt, visszagombolta az ingét, aztán az ajtóhoz lépett.

Ahogy kinyitotta, Nemecsek majdnem a karjába zuhant. Erre mindketten elnevették magukat.

- Szóval Horáczky - kezdte Boka a kanapén ülve két perc múlva. - Beszéltünk a húgáról. Szerintem, soha senkinek sem mondta el az igazat, leginkább a szüleinek nem. Azt hiszem, nagyon magányos, mert elég volt kicsit kedvesnek lennem, érdeklődést mutatnom iránta, máris elmondta a lényeget.

Nemecsek kék szeme izgatottan csillogott. Boka folytatta.

- A húga elrablása meg volt rendezve. Azt is említette, hogy a húga őt is átverte.

- Hm, érdekes. Talán ha a megfelelő szavakat használjuk, meg lesznek a részletek Emília két másik barátjától.

Boka bólintott. Dorombolt benne az elégedettség, hogy Nemecsek és ő ennyire egy hullámhosszon vannak a nyomozásban.

- Holnap menjünk el hozzájuk!

- Rendben - felelte Boka és hátradőlt Nemecsek mellett a kanapén.

Csendben kortyolták a sört, és hallgattak. Bokában még mindig ott ficeregtek az erotikus gondolatainak emlékei. Vajon hogyan tüntethetné el őket a legkönnyebben a fejéből?

Nemecsek elnyomott mellette egy csendes ásítást. Boka feltápászkodott a kanapéról.

- Aludj itt! Hozok ágyneműt.

Boka meg sem várta Nemecsek válaszát, bement a hálóba és az ágyneműtartóból előszedte a vendégtakarót és párnát, a szekrényből előkereste az ágyneműt majd kicipelte Nemecsekhez. Soha senki nem használta még, Bokához nem jártak ott alvó vendégek.

Nemecsek illedelmesen megköszönte, Boka pedig magára hagyta, és elvonult a szobájába. Tudta jól, mit fog csinálni, amint befekszik az ágyba. Hónapok óta magához sem nyúlt, nem volt hozzá kedve, sem ereje.

De most muszáj volt, azért hogy kiűzze a fejéből Nemecsek képzelt csókjának emlékét. Megpróbált nem gondolkodni közben, de képzeletébe erotikus képek tolakodtak meztelen férfi testekről, és bármennyire is távol akart tőle maradni, mindegyikük Nemecsekké változott, aki élvezettel csókolta, ölelte, vonaglott alatta, és Boka miután hónapok óta először elélvezett, még jobban utálta magát, mint ezelőtt.

*

Boka a kocsiban várta Nemecseket, aki felszaladt átöltözni a tegnap esti melegbáros kalandjuk után, hogy aztán folytathassák a nyomozást Kollárics Ákossal.

Reggel Bokát még mindig mardosta a bűntudat, és mindent megpróbált, hogy amíg Nemecsek zuhanyozik, eszébe se jusson a hófehér bőre. Nem járt sikerrel, főleg mert Nemecsek friss sampon és tusfürdő illattal körüllengve lépett ki a fürdőből, Boka szája kiszáradt, ahogy Nemecsek a frissen mosott hajába túrt, amit a nyári nap aranyszínűvé szívott. És akkor még nem is esett szó azokról a hülye szeplőkről!

- Remélem, nem haragszol, hogy mostam hajat, de nem bírtam elviselni magamon a tegnap este után a saját szagomat.

Nem, Boka egyáltalán nem gondolt arra, hogy ő nagyon is el tudta volna viselni magán Nemecsek szagát. De már az is végigbizsergette a gerincét, ha arra gondolt, hogy Nemecsek az ő tusfürdőjét és samponját használta.

Boka az autó órájára pillantott. Nemecsek lassan készülődött. Talán otthon volt az anyukája, és neki kell magyarázkodnia, mi történt tegnap, miért nem ért haza korábban.

Boka hirtelen rezzent össze, amikor valaki megkopogtatta mellette az ablaküveget. Marika néni hajolt le hozzá. Boka ahelyett, hogy leeresztette volna az ablakot, inkább kiszállt a kocsiból, mégsem fog egy idős nénivel ilyen furcsa helyzetben beszélni.

- Jó reggelt kívánok - kezdte illedelmesen Boka.

- A Nemecsek fiút várja?

Boka nem szívlelte a nénit. Legszívesebben közölte volna, hogy semmi köze hozzá, de nem engedte a lelkiismerete, elvégre mit szólna hozzá Anya, ha látná, hogy tiszteletlen egy idősebb asszonnyal.

- Igen.

- Jobb lesz, ha távol tartja magát tőle. Az a fiú... elfajzott. Tudja, minden családnak megvan a vadhajtása. Jobban tenné, ha megszakítaná vele a... barátságát. Nehogy magát is...

- Nemecsek a kollégám - próbálta Boka tisztázni a helyzetet.

- Kolléga, ehhh? Akkor mondok én magának valamit, fiam. Abban a lakásban még soha nem járt egyetlen fehérnép sem, ha érti, mire gondolok... - hajolt közelebb Marika néni, és közben rántott egyet a kezében lévő banyatankon.

- Nem - válaszolta Boka. - Egyáltalán nem értem.

- Hát hogyismondják na, Ernőke jobban szereti a...

Nemecsek jókedvűen lépett ki a kapun, csakhogy azonnal kővé dermedjen Boka és Marika néni kettősét meglátva. Boka látta az arcán a rémületet, ahogy tekintete egyikükről a másikra siklott.

- Csókolom, Marika néni - köszönt közelebb lépve Nemecsek.

- Hmpf - jelentette ki Marika néni, majd Bokához fordult. - Ne felejtse, amit mondtam, fiam.

Egy Bokára vetett jelentőségteljes pillantás után megragadta a banyatankot, és Nemecsek lábán keresztülrángatva eltűnt a kapualjban.

- Mit mondott? - lépett mellé Nemecsek, remegett a hangja idegességében. Boka orra megtelt a saját tusfürdője illatával és a gyomrában kellemes forróság kavargott tőle.

- Semmi fontosat - felelte.

- De... nézd, Marika néni... szerintem nem teljesen komplett. Mióta meghalt a férje tizenkét éve, egészen elment az esze. Szóval bármit is mondott, szerintem...

- Nyugalom, Nemecsek. Ülj be inkább a kocsiba és induljunk! - felelte Boka a társára mosolyogva. Most nem hagyhatta, hogy a gondolataik még jobban elterelődjenek a nyomozásról.

Miután beszálltak az autóba, Nemecsek nem tudott megülni a fenekén. Mintha az anyós ülés egy hangyaboly lett volna, folyton ficánkolnia kellett.

Biztos volt benne, hogy Marika néni mondott róla valamit Bokának. De vajon mit? A szokásos prédikációt arról, hogy a pokolban fog elrohadni? Vagy egyszerűen csak perverznek nevezte? Mi van, ha megemlítette Balázst?

Nemecsek kényszerítette magát, hogy megnyugodjon. Az ügyre kell figyelnie, hiszen ő vezeti a nyomozást! Ezt nem szúrhatja el. Különben is, már csak három alkalom volt hátra a lövészet óráiból és végre megkaphatja a saját fegyverét!

*

Boka leparkolta az autót Kollárics Ákos lakcíme előtt. Nemecsek remélte, hogy otthon lesz, és nem kell miatta a Balatonra vagy mondjuk külföldre utazni, azt ugyanis nem engedné a büdzséjük. Kollárics huszonnégy éves volt, Emíliánál és a másik lánynál, Nikolettnél két évvel idősebb.

A motor leállt, de egyikük sem mozdult. Nemecsek tele volt feszültséggel, és izgalommal. Tegnap este óta fontolgatta, hogy elmondja-e Bokának az igazságot, és megfogadta magának, hogy a reggeli kávé mellett bevall mindent, de nem volt elég bátorsága. Utána azt mondta, majd az autóban, aztán meg majd azután, ha átöltözött, de megjelent Marika néni. Most meg már itt voltak, ki fognak szállni, és Nemecsek képtelen volt megszólalni és bevallani Bokának, hogy tud a húgairól. Pedig minél előbb el kellene mondania, hogy betört Boka irodájába.

De mire észbe kapott, Boka kiszállt az autóból és a ház előtt várt Nemecsekre.

- Te vezeted a kikérdezést - kezdte Boka nyugodt ás határozott hangon. - Rád bízom, milyen módszereket alkalmazunk a tanultak közül. Figyeld mindig, hogy hogyan reagál, a nonverbális jelek a legárulkodóbbak.

- Rendben.

- Ne aggodj, menni fog!

Nemecsek bólintott, és megpróbálta összeszedni minden bátorságát.

Kollárics Ákos Újpesten lakott, egy szép, drappszínű kertes házban. A csengetésükre az udvar végéből kutyaugatás hangzott fel, és a következő pillanatban a barnára festett, fából készült kapu mögött egy dühös, nagy termetű kutya fékezett le, és morgott Nemecsekre.

- Helló, pajti. Csak nyugalom, nem bántunk senkit, csak a gazdáddal szeretnénk beszélni - csitította Nemecsek a kutyát, akiből csak a gumiszerű, fekete orra látszott az egyik nagyobb résen, de nem járt sikerrel, a kutya egyre mérgesebben ugatta őket.

- Zénó, hátra - szólt egy határozott hang, és Nemecsek bármennyire is akarta, idegességében elvihogta magát a kutya nevének hallatán. Így találkozott hát először szemtől szemben a kihallgatásra váró tanúval, vörös fejjel, neveléstől pukkadozva. Bezzeg Boka a úgy állt mellette, olyan tökéletesen délcegen, mint akit odafestettek, csak egy dorgáló pillantást vetett Nemecsekre, de nem szólt semmit.

- Mit akarnak? - kérdezte az ajtóban megjelenő alak felvont szemöldökkel. Nemecsek látta Kollárics fényképét, ez a srác hasonlított rá, de fiatalabbnak látszott.

- Kollárics Ákost keressük - felelte Nemecsek, miután sikeresen visszanyelte a nevetését.

- Miért?

Nemecsek elővette a magánnyomozó jelvényét és a srác képébe tolta.

- Lenne hozzá pár kérdésünk.

- Ákos! - üvöltött fel erre a kapuban álló fiú. - Téged keresnek, vonszold ide a beled! - Majd bizalmasan visszafordult Nemecsekhez és suttogóra fogta a hangját. - Meg fogják bilincselni? Mert akkor azt InstaLive-ban tolnám végig.

- Nem, semmi ilyesmi - mosolygott Nemecsek. - Csak lenne hozzá pár kérdésünk.

Miután Kollárics Ákos végre megjelent az ajtóban, a másik fiú szélesebbre nyitotta a kaput, a nagy kutyát pedig a nyakörvénél fogva elrángatta a kert hátsó része felé.

- Igen? - Kollárics Ákos az öccse szemüveges hasonmása volt, kicsit idősebb és fél fejjel magasabb kiadásban.

- Örvendek. Én N. ügynök vagyok, ő pedig a társam, B. ügynök. Szeretnénk feltenni pár kérdést Horáczky Emília eltűnésével kapcsolatban.

Kollárics láthatóan megriadt, de gyorsan próbálta palástolni az arcára kiülő érzelmeket.

- Hat évvel ezelőtt már mindent elmondtam a rendőrségnek.

- Azóta kereste valaki az üggyel kapcsolatban?

- Nem, senki - felelte óvatosan Kollárics. Nemecsek elégedetlenül felszusszant. Mi a jó szart csináltak a többi magánnyomozó irodánál? Honnan kezdték a nyomozást, ha nem a legelejéről?

- Talán jobb lenne, ha bemennénk - javasolta Nemecsek.

Kollárics tétovázott. Kipillantott Nemecsek mögött az utcára. A kertesházas környék zúgott a gyerekzsivajtól, nem messze lehetett egy játszótér.

- Rendben. Jöjjenek, de nem hiszem, hogy tudnék segíteni, már mindent elmondtam.

Nemecsek szó nélkül követte Kollárics Ákost, a nyomában Bokával. A ház csendes volt és sötét, minden félig leeresztett redőnyével a nyári forróságot akarta odakint tartani, ami reggel óta még nyomasztóbban szakadt a városra, egy kiadós zivatar ígéretét hordozva magában.

A nappaliban ültek le. Kollárics nem kínálta meg őket semmivel, de Nemecsek nem is várta el, egyből belekezdett, amint helyet foglalt a kanapén.

- Horáczky Kristóf azt vallotta, hogy az egész emberrablás egy előre megtervezett akció volt.

Kollárics a kevés fényben is jól láthatóan elsápadt. Nemecsek örült, hogy ezzel indított, a meglepetés ereje talán elég lesz, hogy Kollárics beszélni kezdjen.

- Én... én nem tudom, miről...

- Talán jobb lenne, ha elkezdene beszélni, még mielőtt Horáczky még több terhelő információt szolgáltat ki. Jelenleg is éppen az irodánkban van az édesapjával, és a vallomását veszik fel.

Kollárics döbbenetében eltátotta a száját, majd hangos kattanással csukta vissza.

- És Niki?

- Ha Varga Nikolettre gondol, a hölgyet még nem látogattuk meg, ide jöttünk először.

Nemecsek bizalmasan előrehajolt ültében, és Kollárics riadt szemébe nézett.

- Még időben vagy, ha most elmondasz mindent, ígérem nem kerülsz bajba - játszotta Nemecsek a jó zsarut. Ebben a helyzetben ez tűnt a leginkább járható útnak.

- Biztos vagy benne? - szólt közbe Boka Nemecsek felé fordulva. - Tudod mit gondolok erről, senkinek sem jár megkülönböztetés.

Boka megdöbbentően hitelesen alakította a rossz zsarut. Nemecsek büszke volt rá, amiért kitalálta a gondolatait.

- Bocsáss meg egy pillanatra - fordult Nemecsek Kolláricshoz, majd Bokát a könyökénél fogva felhúzta a kanapéról, és Kolláricstól messzebb vonszolta a bejárati ajtó mellé. Ott folytott hangon kezdett beszélni, pont annyira hangosan, hogy Kollárics azért még hallja.

- B. ügynök, nézz rá, még csak huszonnégy, nem kéne, hogy ilyen fiatalon derékba törjön az élete.

- Aki bűnt követ el, annak bűnhődnie kell - felelte Boka olyan komolyan, hogy Nemecsek hátán futkározott a hideg.

- Csak egy kis botlás, B. Tizenhat éves volt akkoriban, gondolj bele, mennyire nehéz tizenhat évesnek lenni.

- A tetteinkért akkor is vállalni kell a felelősséget. Én azt mondom, vigyük be.

Nemecsek sóhajtva lehajtotta a fejét, mint aki hajlandó egyetérteni végre Bokával.

- Jól van, jól van - ugrott fel a kanapéról Kollárics. - Elmesélek mindent, amit tudok. De az nem sok minden.

Azért csak kezdjen bele - válaszolta Boka, és Nemecsekkel visszaültek a kanapéra.

- Aznap este, amikor Emília eltűnt, annyit mondott nekünk, hogy az egész eset meg van tervezve. El fogják rabolni, de ez csak játék, a szüleik bosszantására találták ki Kristóffal. Tiszta hülyeségnek gondoltam, de Emília mindig is egy elkényeztetett nagyképű fruska volt, aki nem tudott mit kezdeni magával. Mindent azonnal megkapott, az apja imádta, neki mégsem volt semmi sem elég.

- Nekem úgy tűnik, nem kedvelte tulzottan - szólalt meg Boka, még mindig a rossz zsaru szerepében.

- Én... én csak azt mondom, amit láttam. Az apja a tenyerén hordozta, Kristóf is megtett neki bármit, Niki volt a legjobb barátnője, mindene megvolt, gazdag volt és... a lényeg, hogy aztán kitalálták ezt az egész hülyeséget. Én nem akartam benne részt venni, de Niki könyörgött. Akkor éppen jártunk. Elmentem, de másnap szakítottunk is, semmi szüksége nem volt az életemnek a felesleges problémákra.

- Értem, köszönöm, hogy elmondtad - mosolygott Nemecsek. - És mi történt az elrablás után?

- Hát, hazamentünk. Niki teljesen be volt zsongva, aztán egyre idegesebb lett, mert Emi nem jelentkezett, a harmadik napra már teljesen kikészült.

Boka és Nemecsek összenéztek.

- Az ő vallomása nincsen az aktákban.

- Nem igazán tudom, miért. Niki utána eléggé kiborult, engem is többször felhívott. Azt hittem, őt is megkeresték a rendőrök - vont vállat Kollárics.

- Azért ittatok csak limonádét az elrablás előtt, hogy minden rendben menjen?

- Öhh... igen. Előtte mi fiúk ittunk sört, amit Kristóf fizetett. Aztán utána csak limonádét. Emlékszem, négy epreset kértünk, de Eminek véletlenül simát adtak. Teljesen meglepett, hogy nem cirkuszolt rajta, mindig mindenen képes volt kiborulni. Gondolom már nagyon izgult az ál-elrablás miatt.

Nemecsek bólogatott, és legbelül büszkeség töltötte el, amiért ráérzett az italok jelentőségére a történetben.

- Arról van információd, kik rabolták el Emíliát? Mármint, hogy kik ültek az autóban.

- Kristófék azt mondták, teljesen valósnak kell látszania a térfigyelő kamerák miatt. Így is volt, két fekete maszkos alakra emlékszem, egyikük vezetett, a másik a hátsó ülésen ült, amikor a kocsi lelassított, berántotta Emíliát az ülésre és elhajtottak a Nagyvárad tér felé. De többet nem tudok, én ezután egyikükkel se nagyon beszéltem.

Nemecsek próbálta az összes információt megjegyezni, aztán Bokára pillantva látta, hogy társa egy elegáns bőr kötésű noteszba jegyzetel. Még jó, hogy egyikük legalább nem amatőr.

- Értem. Nos, igazán köszönjük a segítséget - állt fel Nemecsek a kanapéról.

- És akkor... most mi lesz a... - nyökögte Kollárics.

- Majd értesítünk - felete Boka, és ő is a kijárat felé indult.

Amikor már az autóban ültek, Nemecsek szomorúan megszólalt.

- Meg kellett volna neki mondanunk, hogy Horáczky Kristóf valószínűleg otthon alszik a tegnapi éjjeli műszakja után, és nem tesz vallomást sehol.

Boka a slusszkulcsot dugta a helyére, közben megrázta a fejét.

- Az szarvashiba lenne. Elbízná magát, utálna minket, mert nem mondtunk igazat, még az is lehet, hogy figyelmeztetné a volt barátnőjét is. Így most tart tőlünk, a félelem megbénítja, és nem mer mondani senkinek semmit.

- Azt hiszem, igazad van, de azért sajnálom.

- Ne sajnáld. Ha már akkor, amikor először kikérdezték, elmondta volna ezeket, nem lennénk itt.

Nemecsek tudta, hogy Bokának igaza van. De hát játéknak indult az egész, tizenhat éves kölykök voltak, akik borsot akartak törni apuci orra alá. Vajon mi sült el rosszul? Hol lehet Emília? Nemecsek egyre jobban reménykedett benne, hogy életben van.

- Szerinted jobban benne volt, mint állítja? - kérdezte Nemecsek, miközben a fiatalabb Kolláricsot figyelte, ahogyan becsukja mögöttük az ajtót.

- Nem tudom.

- Kicsit gyanús, hogy ennyire nem szívlelte Emíliát. Akkor mégis miért vitték őt magukkal, ha nem is voltak igazán jóban? Egy ilyen akcióra csak azokat hívja az ember, akikben teljesen megbízik.

- Igazad van, ez tényleg érdekes - mondta Boka, majd kikanyarodott Kolláricsék háza elől.

*

Boka és Nemecsek egy étterembe ültek be a környéken ebédelni. Mivel a reggelit kihagyták a nagy rohanásban, mindketten úgy estek neki az ételnek, amikor a pincér végre kihozta, mint akik éheznek.

Boka a hagyományos konyhát, a megszokott ízeket kedvelte, így a rántotthús vegyes körettel volt számára a legbiztonságosabb választás. Bezzeg Nemecsek! Negyed óráig bújta a menüt, és végül egy kagylókkal és tengeri herkentyűkkel teli résztát választott.

- Szereted? - kérdezte csodálkozva Boka.

- Fogalmam sincs, még sosem ettem hasonlót. A hal ízét utálom, remélem, hogy ez más lesz. - Boka csak bámult rá, mire Nemecsek nevetve folytatta. - Mindig is ki akartam próbálni, de nem igazán volt rá pénzünk. Most viszont az ügynökség fizeti.

- És mi van, ha mondjuk allergiás vagy a kagylóra vagy a...

- Akkor legalább kiderül. Ha rosszul lennék, ments meg - nevetett Nemecsek, de Boka ezt egyáltalán nem találta viccesnek. - Ha meghalok, rád hagyom minden vagyonom.

Boka szívébe belemart a fájdalom. Még egy társat elveszíteni, Nemecseket elveszíteni... nem, azt biztos, hogy nem élné túl. Nemecsek pedig nem is kapcsolt, hogy mit mondott, csak nevetgélt és csacsogott tovább, figyelmesen vizslatta a berendezést és megugrott, amikor a pincér megjelent. Úgy viselkedett, mint aki még sosem volt étteremben.

Boka árgus szemekkel figyelte Nemecsek első pár falatját, de nem kezdett fuldokolni, az arca sem puffadt fel, ehelyett olyan étvággyal tömte magába a tésztát, hogy Boka csak mosolyogni tudott rajta. Tenyerével megdörgölte a mellkasát a szíve felett, ahol annyira szúrt az előbb. Talán ideje lenne egy orvosi kivizsgálásnak, lassan úgyis letelik az egy éves határidő, majd szólni fog R. ügynöknek.

- Finom? - kérdezte Nemecsek Boka első falatja után.

- Olyan, amilyennek lennie kell. A tiéd?

- Isteni, kár hogy fogalmam sincsen, mit eszek, szerinted ez a rózsaszín például micsoda? - tolt Boka orra alá Nemecsek egy falatnyit az ebédjéből. A szószos tészta mellett egy rózsaszín kis labdacs ült a villán.

- Fogalmam sincs, még nem próbáltam.

- Nem szeretsz kísérletezni?

- Én... szeretem a rántotthúst. Minek egyek mást, ha ez biztos finom, a másik meg lehet ehetetlen.

Nemecsek elgondolkodva rágott, és félre billentett fejjel figyelte a vele szemben ülő Bokát.

- Kiléptél valaha is a komfortzónádból?

- Igen. Többször is - válaszolt Boka komolyan, miután lenyelte a falatot.

- Például mikor?

Boka töprengett. „Amikor megöltem Gerébet." jutott eszébe azonnal, de nyilván ezt nem mondhatta.

- Minden hétvégén megteszem, amikor meglátogatom apámat.

- Egyedül él?

Boka bolintott.

- És az anyukád?

- Meghalt. - Szerencsére Bokának sikerült normális hangszínen kimondani.

- Részvétem, én nem is...

- Már régen történt - rázta meg a fejét Boka, és visszatért az ebédjéhez.

Zavaró csend telepedett közéjük, habár az étteremben többen is ültek, az ő asztaluk mintha egy más dimenzióba került volna. Mellettünk azért csendesen surrogott egy ventillátor, ha jobbra fordult, felborzolta Nemecsek tincseit. Boka elveszett a látványban.

- Az én apukám is meghalt - válaszolta tétován Nemecsek nem sokkal később. A kék szemekben bűntudat és fájdalom ült. - Tizenegy évesen beleestem a Füvészkertben a tóba, apukám húzott ki. Csurom vizesen mentünk haza. Én meggyógyultam, őt meg elvitte egy hülye tüdőgyulladás.

Nemecsek lehajtotta a fejét, már csak piszkálta a villájával az ételt. Boka tudta, hogy Nemecsek apja meghalt, benne volt az aktájában, de a részletek szíven ütötték.

- Nem a te hibád - kezdte sután, és önkéntelenül is Nemecsek asztalon fekvő bal kezére simította a tenyerét, hogy vigaszt nyújtson.

- Tudom - mosolygott szomorúan Nemecsek, majd óvatosan elhúzta a kezét.

Boka bőre fájdalmasan kiáltott a másik érintése után, de Nemecsek könyörtelenül elhúzódott. Marika néni tényleg kicsit zakkant lehet, Boka ebből az apró mozdulatból biztos volt benne, hogy Nemecsek nem hazudott, különben nem esne neki olyan rosszul az érintése.

Apró változtatást kellett eszközölnöm, de ez van, ha az ember frissen dobja a netre az írásait, mielőtt kész lenne az egész. Az elején azt írtam, Nemecsek tizenöt volt, mikor meghalt az apukája, ezt tizenegyre változtattam. Oh, és ha így haladunk, lassan átsorolom a sztorit a mature kategóriába. Bokába belebújt a kisördög :D

Remélem, tetszett :)