Boka az autójában ült és éppen vezetett, amikor eszébe jutott, hogy fel kell hívnia Gerébet. Általában együtt utaztak az ügyek helyszínére, és most nem értette, Geréb miért nem ül az autóban. Elengedte a kormányt, míg a telefonért kotorászott a zsebében, az autó szépen haladt tovább az úton. A férfi két csengetés után felvette.

- Itt a túlvilág.

- Öhm... Geréb, ne hülyéskedj, egyedül tartok egy 76-os helyszíne felé, merre vagy?

Geréb hallgatott, Boka mellkasába pedig furcsa, szorító érzés fészkelte be magát.

- Komolyan kérdezed? - Geréb hangja messziről, tompán szólt, mintha vastag takaró alól beszélne.

- Rácz nem küldte át az üzenetet neked is? Forró nyomra akadtak az embercsempész bandával kapcsolatban. Egy XIV. kerületi lakás a cím.

- Sajnálom, Boka, de én most nem tudok menni.

- Mégis miért? Hol vagy?

A következő pillanatban Boka autója hirtelen megállt. Boka a rántástól belefejelt a kormányba, érezte hogy csorog a vér a homlokából. A szembe jövő sávban közlekedő lámpák éles fénypontokat vágtak a retinájába, káprázott a szeme. Az autó nem mozdult, hiába nyomta a gázt, vagy próbált újra indítani. Még szerencse, hogy nem jött egyetlen autó sem mögötte.

- Geréb? - kérdezte a telefonba, de onnan már csak sistergés hallatszott, ami egyre erősödött, végül rekedt suttogássá alakult.

- A föld alatt vagyok, Boka. Megöltél, lelőttél, mint egy rühes kutyát! Úgy kellett kiásnom magam. Ezt érdemeltem? Én, aki bármit, tényleg bármit megtettem volna érted, mert...

A telefonvonal szétkapcsolt. Boka torkában felfelé vágott a hányinger. Teljes súlyával zuhant rá az igazság. Elhajította a mobilt, majd a vérben úszó kezeire bámult. A jobban még mindig a fegyvert szorongatta.

Boka megugrott, amikor a vezető ülés felőli ajtó kitárult. Geréb állt ellőtte, abban a ruhában, amiben meghalt, földszagot árasztott, a kabátja, az inge és nadrágja szakadt darabokban lógott le róla, szeme sárgán világított, és ahogy kezét Boka felé nyújtotta, véges csonkok látszottak az ujjai helyén.

Boka felülvöltött.

A következő pillanatban lihegve landolt a padlón. Irtózatos fájdalom hasított az állába és a térdébe, ahogy nekicsapta őket a parkettának. A zuhanás okozta sokk kitisztította az elméjét.

Csak egy álom.

Még percekig tartott, mire annyira összeszedte magát, hogy vissza tudjon bújni az ágyba. A telefonjáért nyúlt, ami az ágya melletti szekrényen hevert töltőre dugva.

02:41

Boka remegő ujjakkal nyomott az egyes gombra, hosszan tartotta, és várt.

Pár pillanat múlva három kattanás hallatszott, majd felbúgott a hangos női hang, amitől Boka riadtan rezzent össze.

A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható...

*

Nemecsek az első lövészetórájától kezdve nem főzött több kávét, mert arra sem volt ideje, hogy a kávéfőző közelébe menjen. Csónakos hetente kétszer, néha háromszor vitte lőni. Kolnay továbbképzést tartott a belső adatbázis használatáról, és Nemecsek végre megkapta az első szintű kódokat, amivel az online adattárban szereplő aktákat meg tudta nyitni. Barabás elvitte őt a külső informátorokhoz. Nemecsek gyomra remegett, amikor ropogtak a talpa alatt a használt tűk, elgondolkodott, miért mindig a lecsúszott embereknél van az infó. Mint egy béna jelenet egy rossz regényben, olyan volt az egész. Csele harcművészeti továbbképzést tartott neki heti egyszer, ami után mindig mindene annyira sajgott, hogy csak kimerülten beleomlott a székébe, a többiek nagy derültségére. Bokával pedig minden nap hosszú órákat töltöttek a férfi irodájában, közösen a régi alkták nyomozati anyagait lesve.

Nemecsek ezt kezdte unalmasnak találni, így a második héten megkérdezte Bokát.

- Miért nem megyünk terepre?

- Mert még nem állsz rá készen.

- Azt gondolod, hogy alkalmat...

- Ezt már tisztáztuk. Nem vagy alkalmatlan, csak szeretném, ha mindent megtanulnál, amit lehet. Nem akarlak téged is elveszíteni.

Nemecsek belsőjében Boka hangjának tónusára szétáradt a melegség. Talán csak sajnálta Bokát a régi társa miatt, de innentől kezdve zokszó nélkül dolgozott az irodában.

Minden este holtfáradtan került az ágyba, és úgy aludt egész éjjel, mint akit fejbe vertek. Ám ahogy teltek a hetek, kezdett hozzászokni, kevésbé fájtak az izmai, és este még egy-egy sorozatrész megnézésére is akadt ideje, mielőtt elnyomta az álom.

*

Nemecsek fütyörészve sétált a szobájában, de közben egyre inkább kezdett kétségbe esni. Szombat volt, végre szabadnap, amikor jutott egy kis ideje kikapcsolódni. Estére színházat tervezett be az anyukájával, aki odáig volt a musicalekért. Amióta Nemecsek apja meghalt tizenegy éves korában, azóta nem is jutottak el színházba. Anyukájának megmaradtak a youtube videók vagy a kalóz verzióban letorrentezett előadások.

Nagy ritkán Nemecseknek bűntudata támadt, hogy keveset foglalkozik az anyukájával, ilyenkor hagyta magát rábeszélni a közös programokra, nem akarta, hogy az édesanyja magányosnak érezze magát. Amióta munkát kapott az ügynökségnél sokkal több pénz állt a házhoz, és végre a színházat is megengedhették maguknak.

Nemecsek a szekrényében kutatott, azon tanakodva, vajon az érettségi öltönye vagy a munkába járós zakója illik-e jobban a színházba. Felvehet vajon farmert? Kössön nyakkendőt? Már éppen azon tűnődött, hogy igénybeveszi a gyakorikérdések.hu-t, amikor csengettek.

- Kisfiam, ez biztosan Évike, segít sminkelni, kinyitnád az ajtót?

Évike Nemecsek anyukájának negyvenhét éves legjobb barátnője volt.

- Persze! - kiáltotta Nemecsek, aki egy szál rövidnadrágban állt a szobája közepén, de most megugrott, és sprintelve nyitott ajtót.

A küszöbön azonban olyan ember állt, akire a leglevésbé sem számított.

- Boka?

- Öhm... szia.

Boka láthatóan zavarban volt, piroslani kezdett a füle. Nyilván nem a félmeztelen Nemecsekre számított. Odakint tombolt a nyári hőség, Nemecsek megszédült a forróságtól, amit beengedett a csöpp lakásba, ahogy kitárta az ajtót. Boka mégis hosszú nadrágban és hosszú ujjú ingben állt előtte, kezében egy aktát szorongatott.

- Zavarok?

- Hát az az igazság, hogy nem számítottam rád, mert hát szombat van és szabadnap, de egyáltalán nem zavar, igazából... - Nemecsek alkalmazta a technikát, amit mostanában fejlesztett ki, ha megszállta a hülyeségeket mondó démona, aki Boka megjelenésekor rendre elkezdte kisérteni: becsukta a száját.

A gangon a szembeszomszéd Marika néni éppen végzett a felmosással, kezében a vödörrel dermedten bámulta Nemecsek és Boka kettősét, majd miközben a belső udvarra zuttyantotta a még gőzölgő, szürkésbarna felmosóvizet, megrázta a fejét.

Nemecsek mellkasában gyűlni kezdett a harag. Marika néni volt az, aki miatt tizenhét éves korában elszalasztotta az első szerelmét, és az azzal járó minden rózsaszínködös csodát. Szívből utálta a nőt.

Marika néni motyogni kezdett, ráadásul mindezt jó hangosan csinálta, hogy a gangon tárva-nyitva lévő ablakokon minden szomszéd hallhassa.

- ...félpucéran nyit ajtót, már megmondtam az anyjának is, hogy nem normális... pedig ez a másik milyen elegáns, még az is lehet, hogy fizet neki.

Marika néni nekiállt magára szórni a kereszteket, Nemecseknek pedig ekkor lett elege. Bokát csuklón ragadva berántotta a küszöbön, majd elé állva kiüvöltött.

- Csókolom, Marika néni, drága! Tessen jó hangosra állítani a Szulejmánt, mert szexelni fogunk! - azzal Marika néni egyre sápadó képére ügyet sem vetve becsapta az ajtót.

Boka tágra nyílt szemmel meredt rá, Nemecsek elpirult.

- Sajnálom, csak Marika néni... ő az ügyeletes pletykafészek és lassan tíz éve már, hogy én vagyok a kedvenc témája... ne haragudj, hogy felhasználtalak, de... - Nemecsek erőteljes szusszantásokkal probálta lenyugtatni magát, több kevesebb sikerrel. - Miért jöttél?

- Én csak... azt hiszem, találtam valamit az egyik aktában, ami... ne haragudj, szabadnapod van és én inkább...

Boka zavartan pislogott a bejárati ajtó felé. Nemecsek látta, hogy már lendült a kilincsért a keze, amikor az anyja a szobájából előcaplatott egy földig érő bíborvörös kisestélyiben.

- Gratulálok, Ernő! Remélem, szívrohamot kap, és akkor mindenki azt fogja mondani, te voltál a gyilkosa.

Nemecsek behunyta a szemét. Igen, az anyjának igaza volt, inkább figyelmen kívül kellett volna hagynia, mint eddig mindig, csakhogy mostanában néha úgy érezte, belebújt a kisördög, aki azt súgta neki, álljon egy kicsit a sarkára, és mutassa meg a világnak, hogy igazából mennyire tökös is tud lenni. Nemecsek mindezt azóta érezte, hogy elkezdett lövészetre járni.

- Ne már anya, nem hallottad, hogy megint miket...

- De, hallottam. Te meg adod alá a lovat!

Nemecsek bánatosan lehajtotta a fejét. Tudta, hogy túllőtt a célon, ezt nem így kellett volna, legalábbis nem Boka előtt és nem a társát felhasználva.
Boka ekkor előrelépett, és Nemecsek anyukája elé nyújtotta a kezét.

- Örvendek, Boka János vagyok!

- Nemecsekné. Maga a fiam társa?

Kezet ráztak, de Nemecseknek egyáltalán nem tetszett az anyja pillantása, amit Bokára vetett.

- Igen, asszonyom - Boka hangja olyan megnyugtató tónusban szólt, amitől Nemecsek szívének ritmusa végre kezdett normális ütemre visszalassulni.

- És tényleg szexelni jött?

- Úristen, anya! - Nemecsek Bokára pillantott. Biztos volt benne, hogy most aztán mindennek vége, de Boka sikeresen meglepte a válasszal.

- Nem, tudja a cég belső szabályzatának ötödik paragrafusának hatodik cikkelyében található egy megemlített kutatás, ami kimondja, hogy ha a társak romantikus kapcsolatba bonyolódnak egymással, a produktivitásuk 46 százalékkal csökken, ráadásul...

- Nem értem - nyögte elhalóan Nemecsek anyja.

- Nem, anya. Nyugi, nincs köztük semmi - sietett Nemecsek a válasszal.

- Akkor miért jött ide a szabadnapodon? - vágta csípőre a kezét Nemecsekné, ami furcsán festett az óriási estélyiben, mert a ruha dereka sokkal feljebb csúszott.

Nemecsek is Bokára nézett, aki zavartan csak annyit motyogott.

- Céges ügy, de nem szeretnék zavarni... készülnek valahová?

Nemecsekné elmosolyodott, és játékos csillogással telt meg a tekintete, ahogy kimondta.

- Színházba.

- Igaz is, Boka, te tudsz nekem segíteni - Nemecsek karon ragadta Bokát, és berángatta a szobájába. Boka megállt volna az ajtóban, de Nemecsek lelökte az ágyra, majd elé állt, és felkapott két vállfán lógó zakót.

- Segíts, mit vegyek fel!

- Ne haragudj, Nemecsek, de nem értem.

- Tizenkét éve voltam utoljára színházban. Miben mennek oda az emberek?

Boka egy pillanatra elhallgatott, csak azután válaszolt.

- Semmiképpen sem földig érő estélyiben.

- Egy pillanat - rántotta fel Nemecsek az ajtót.

Boka felkuncogott. Nemecsek és az édesanyja annyira furcsa szerzetek voltak, hogy nem tehetett mást, nevetnie kellett.

Boka körbenézett Nemecsek szobájában. Nem szeretett másoknál kutakodni, de Nemecsek felettébb érdekelte, így szemrevételezte a kékre festett falakat, a sarokban álló íróasztalt a laptoppal, előtte egy százévesnek tűnő székkel, amit csak a csoda tartott egyben. A csipkefüggönyös ablakokat, a régi radiátort és a kopott szekrényt is az emlékezetébe véste. Boka a szoba közepén álló ágyon ült. Tenyere alatt az ágynemű kellemesen hűvös volt a nyári forróságban.

A nyitva hagyott ajtón beszűrődtek Nemecsek és az anyukája vitájának hangjai.

- De Erzsike azt mondta, hogy így jár mindenki, azért is adta kölcsön, hogy...

- Erzsike néni adta kölcsön a ruhát? Anya, Erzsike néni több, mint nyolcvan éves, persze hogy az ő korában még így jártak az emberek!

-És akkor mit vegyek fel?

- Nem tudom, de ezt ne!

Nemecsek meztelen talpa hangosan csattogott, ahogyan visszacaplatott a szobába, Boka addigra megpróbálta rendezni az arcvonásait, de nem járt sikerrel.

- Kinevetsz? - fújt mérgesen Nemecsek, amikor becsukta maga mögött az ajtót. A cseppnyi szoba olyan szorosan tárult köréjük, hogy Bokának muszáj volt felállnia az ágyról. Az egész helyzet túl intim lett, főleg mivel Boka észrevette, hogy Nemecsek vállán csillagképek mintáiban ültek a szeplők. Boka hat lépéssel körbesétálta az ágyat, majd kinézett az ablakon, hogy túltegye magát a zavarán.

- Segítesz? - hangzott Nemecsek hangja kétségbeesetten, miután Boka nem válaszolt az előző kérdésre.
Boka visszafordult felé. Nemecsek köldökétől szőke szőrszálakból álló ösvény vezetett a nadrágja alá. Boka hangosan nyelt.

- Hosszú nadrág, ha nincs más, lehet farmer, de ne szakadozott vagy koptatott. Mellé hosszú ujjú ing és nyakkendő. Hagyd a zakót, nyár van.

- Köszönöm - nyögte Nemecsek, és lerogyott az ágyra, könyökét a térdén nyugtatta, az ujjai idegesen mélyedtek a hajába.

Boka tekintetével végigkövette a gerince ívét. Megborzongott, de mielőtt arra kényszerítette volna magát, hogy elgondolkodjon teste Nemecsek látványára adott reakcióin, inkább az ajtó felé indult.

- Mennem kell.

Nemecsek csodálkozva fordult felé. Kék szemében értetlenkedés csillant.

- Nem azt mondtad, hogy beszélnünk kellene valamelyik aktáról?

- Ráér hétfőig - probált Boka laza hangot megütni. - Tényleg.

- Akkor jó. Kikísérlek.

A két szobás lakást is hat lépéssel szelték át. Boka az ajtó előtt megtorpant.

- Jó szórakozást! - mosolygott illedelmesen Nemecsekre.

- Köszönjük... várj egy kicsit!

Boka tüdejében bennakadt a levegő, amikor Nemecsek hosszú ujjaival az inge után nyúlt, kikapcsolta a felső négy gombot, majd egyet kihagyva félregombolta Boka ingét. Aztán beleszántott a hajába, és ujjaival összekócolta a szépen fésült tincseket.

- Bocsánat, csak... Marika néni holtbiztos, hogy figyel.

Nemecsek őszintén jókedvű kacagással nevetett fel, Boka próbált mosolyogni, és nem arra figyelni, ahogyan a fejbőre bizsegett Nemecsek ujjainak érintése nyomán.

- Akkor szia - nyögte, majd kirontott az ajtón. Három lépés múlva, a Nemecsek lakás falának vetve a hátát meg kellett állnia, olyan hangosan dübörgött a szíve. Mellette a nyitott ablakon kihallatszott a gangra Nemecsekné hangja.

- Biztosan nincs köztetek semmi? Nekem nem úgy tűnt!

- Ugyan, anya, Boka a társam, és el sem hinnéd mennyire unalmas. Megbízható, rendes, de borzalmasan unalmas...

Boka érezte, hogy gombóc gyűlik a torkába. Végülis nem ez volt az igazság? Ő volt a nyugodt, kiegyensúlyozott, a józan. Még Geréb társaként is, soha nem hagyta, hogy...
De nem tudta befejezni a gondolatmenetet, mert a szemközti ablakból Marika néni sasolt ki. Bokát pedig megszédítette az elmúlt pár perc. A szíve ritmusa a fülében dobolt.

- További szép napot kívánok! - köszönt rá Marika nénire.

- Még mer nekem köszöngetni - morogta az orra elé, de azért elég hangosan a nő.

- Remélem, olyan kellemes délutánja lesz, mint nekem. Ha tudná, Ernő milyen ügyes a szájával!

Azzal megfordult, és a lépcsőház felé vette az irányt. A nyitott ablakon kiszárnyalt a gangra Nemecsek gyöngyöző kacagása, és ettől Bokának megint mosolyognia kellett.

*

Nemecsek idegesen fésülgette a haját a mobilja kijelzőjét használva tükörnek. Nem mintha ez számított volna bármit is abban, hogy mennyire lesz sikeres az elkövetkezenő egy órában. Térde kocsonyaként remegett, amikor meglátta, hogy nyílik az iroda bejárati ajtaja, de csak Barabás és Kolnay értek vissza az ebédszünetről, nyomukban Cselével. Nemecsek zöldülő fejjel huppant vissza a székébe.

- Minden oké, Nemecsek? - lépett az íróasztala mellé Barabás.

- Aha, csak Boka az előbb közölte, hogy a soron következő ügyféllel nekem kell megbeszélnem az ügyét.

- Ez tök jó! - érkezett meg Barabás után Kolnay is.

- Hát... aha.

- Minden rendben lesz, Boka nem adná oda az ügyet, ha úgy gondolná, elszúrhatod - mondta Csele az iroda túlsó végében álló asztala mögül mosolyogva Nemecsekre.

Nemecseknek tetszett ez az érv. Elszántan bólintott, majd még utoljára megigazította a haját, mielőtt Boka irodája felé indult. A többiek nekiálltak a munkának, de Nemecsek érezte a hátán a bátorító pillantásukat.

Boka az asztalánál ült, és a laptopján pötyögött a gépbe, olyan elszántan gépelt, hogy úgy tűnt, Nemecseket észre sem vette. Nemecsek ezért az ajtóban lecövekelt, és kihasználta a ritka alkalmat, hogy bátran megfigyelheti a társát. Szótlanul nézte Boka hosszú lábait, a könyökét, ami csontosan hajlott oldalra, a rövidre és elegánsra vágott sötétbarna haját, a koncentrálás miatt szorosan összepréselt ajkait.

Nemecseknek gyakran eszébe jutott a múlt szombat. Rákérdezett ugyan az aktára, ami Bokát elhajtotta Nemecsekhez, de Boka elterelte a beszélgetést egy lezáratlan ügyre, amit még a rendőrség bízott rájuk, de már olyan régi volt, hogy elévült.

Ma reggel, a legutóbbi beszélgetésük során Boka zavartnak látszott, és habár Nemecsek rákérdezett, történt-e valami, Boka megintcsak elterelte a témát azzal, hogy előhozta, Nemecseknek kellene vinnie a következő ügyet.

Nemecsek kételkedett benne, hogy képes lesz-e rá, de abban biztos volt, hogy Boka kedvéért a legjobbat fogja nyújtani. Kezdte elfogadni, hogy ő soha nem lesz olyan tökéletes, mint Boka előző társa volt. Mindig csak egy unalmas változat marad, ő lesz Geréb kínai bóvli verziója. Ahogy Bokát figyelte, felbuzgott benne a bizonyítási vágy, kipirult az arca.

- Meddig ácsorogsz még ott? - kérdezte halkan Boka, és Nemecsek kissé megugrott, mert nem számított a hangjára.

- Bocsánat, elgondolkoztam.

- Még van hét percünk az ügyfél érkezéséig, nagyon titokzatosak voltak a telefonban - beszélt tovább Boka. Majd végre lecsukta a laptopja tetejét, és Nemecsekre bámult.

Nemecsek az átható tekintetétől úgy érezte, mintha hangyák futkároznának a bőre alatt. Testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte, de még mindig az ajtóban állt.

- Ha megérkeznek, szeretném, ha ideülnél a helyemre, én pedig elvonulok hátra.

Nemecsek elsápadt.

- Mi... hogy én... de azt hittem, hogy segítesz és... nem vagyok jó a kommunikációban.

- Nemecsek, egyedül is meg tudod csinálni! Ha bármi gond lesz, akkor segítek.

Boka felpattant a helyéről, Nemecsek mellé sietett, és a könyökénél fogva beljebb húzta az irodába.

- Köszönöm a bizalmat, ígérem, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy... - de nem tudta befejezni, mert megérkeztek az ügyfelek. Csele kísérte be őket Boka irodájába, majd Nemecsekre bátorítóan mosolyogva magukra hagyta őket.

- Örvendek - mozdult Nemecsek pár pillanatnyi késéssel, amikor rájött, hogy Bokára hiába vár. - Nemecsek Ernő vagyok.

A köpcös, barna öltönyt viselő, a feje tetején kopaszodó férfi megrázta Nemecsek kezét.

- Horáczky Emil. Ő pedig a feleségem Klaudia.

- Örvendek. Asszonyom - biccentett Nemecsek. - Kérem, foglaljanak helyet!

Mutatott az íróasztal előtti két székre, majd maga is leült Boka íróasztalához. A gurulós szék bőrborítása még magában hordozta Boka testének melegét. Nemecsek ettől kevésbé érezte az émelygését.

Boka az iroda hátsó sarkába húzódott, és aprót bólintott Nemecsek felé, jelezve, hogy folytassa.

Nemecsek gyorsan szemügyre vette a köpcös férfit és a magas, csontos feleségét. Ötven felé járhattak, középosztálybeli, diplomás embereknek tűntek. A nő feje néhányszor idegesen megrándult, a férfi szemei apróra szűkülten meredtek rá. Nemecsek szerette volna, ha feloldódik a feleségben felgyűlt, jól látható feszültség.

- Kérnek esetleg egy kis kávét, teát vagy ásványvizet?

- Maga szerint délutáni zsúrpartira ugrottunk be, fiam?

- Elnézést, én csak...

- Az idő pénz, ez az első, amit meg kellene tanítani a fiataloknak - sóhajtotta Horáczky Emil.

- Rendben, ha nem kérnek frissítőt, akkor kérem, térjünk rá, hogy milyen ügyben keresték fel irodánkat - mondta Nemecsek higgadtan.

Horáczkyné halkan szipogni kezdett Nemecsek mondatára, és idegesen gyűrögette a kezében lévő zsebkendőt, amit Nemecsek csak most vett észre a nő hüvelykujja alól kikandikáló fehér csücskéről. Horáczky úr nem törődött a nejével. Mély torokhangon szólalt meg.

- Emberrablás.

Nemecsek érezte, hogy ettől az egy szótól gyöngyözni kezdett a homloka, de próbálta megnyugtatni magát, talán a férfi és a nő csak családtagként kezeli a macskáját! Hogy igazi emberrablást kapjon első ügynek, erre a gondolatra megint felkavarodott a gyomra.

- Kérem, mesélje el részletesen, mikor és hogyan történt az eset!

- Majdnem hat évvel ezelőtt egy budapesti szórakozóhely elől elrabolták az akkor tizenhat éves lányomat, Horáczky Emíliát.

Nemecsek szeme Bokára villant, aki az ölében tartott füzetbe bőszen jegyzetelt. Csak megfeszült vállai árulták el Nemecseknek, hogy talán ő is egyből a húgaira gondolt, akikkel hasonlóan történt az eset.

- Tudna pontos helyszínt mondani?

- Természetesen. Az Üllői út 95. előtt történt, Emília a Zöld Macska nevű szórakozóhelyről indult hazafelé. De elhoztam az összes nyomozati anyagot, ami az évek alatt összegyűlt Emília ügyéről.

Nemecsek enyhén remegő kézzel vettte át a vaskos mappát. Négy utcára lakott az említett helytől, bár a szórakozóhely azóta bezárt. Szíve szerint azonnal belelapozott volna a mappába, de azt talán Horáczky úr és neje udvariatlanságnak találták volna.

- Mit szeretnének az irodától?

- Mit, mit, mégis mit gondol? Azt, hogy találják meg a lányomat!

Nemecsek tudta, mi az ilyenkor szokásos eljárás. Az öt évnél régebbi dátumra tehető ügyeket csak felettesi beleegyezéssel lehetett elfogadni. Ez azt jelentette, hogy Nemecseknek személyesen kellene meggyőznie R. ügynököt, hogy elfogadhassák az ügyet. Az elmúlt heteket a régi ügyek aktáinak átnézésével töltötték, Nemecsek tényleg rengeteg információt szerzett belőle, többek között azt is, hogy az iroda adattárában összesen két öt évnél régebbi ügy szerepelt, ebből az egyik Boka húgainak lezáratlan aktája volt, amiről ő elvileg nem is tudott.

Nemecsek megpróbálta felkészíteni magát, hogy ki tudja mondani, sajnos nem vállalják az ügyet. De mivel erre még képtelen volt, megkérte Horáczky urat, meséljen még a történtekről.

- Minden benne van az aktában. Nézze meg nyugodtan! - szusszantott hangosan a férfi. Nemecsek látta, hogy bajsza mérgesen meglibbent. Kinyitotta a mappát, és egyből egy szemüveges, tizenhat évesnél kicsit idősebbnek látszó fekete hajú, virágos pulcsit viselő lány mosolygott rá. A nyakában békejel lógott gyönfűzött nyakláncon.

Nemecsek mérlegelt, tudta, minél többet lát az aktából, annál jobban el akarja majd vállalni az ügyet. Ismét Boka felé rebbent a pillantása, aki most a földet bámulta. Nemecsek kezdett kétségbe esni, Boka azt ígérte segít, akkor most mégis miért nem képes rá sem nézni? Nemecsek nagy levegőt vett, és a protokoll mellett döntöve megpróbálta visszautasítani az ügyet.

- A sajálatos esemény távoli idejét nézve, valamint az emberrablási statisztikákat figyelembe véve, nagyon kevés az esély, hogy Emíliát sikeresen megtaláljuk.

Horáczkyné hangosan felzokogott, és jobb tenyerébe rejtette az arcát. A férje megragadta a nő bal kezét, ami az ölében hevert, és bátorítóan megszorította. Nemecsek szájában megkeseredett a nyála.

- Higgye el, tudjuk! Maguk a tizenkettedik nyomozóiroda a sorban. Természetesen a rendőrséggel folyamatos kapcsolatban álltunk, de az évek előrehaladtával egyre kevésbé elkötelezettek az ügyünk felé. Ha azt mondja, nem tud segíteni, ebben az esetben keresünk mást.

A férfi hangja olyan eltökélten zengett, hogy Nemecsek egy előkelő oroszlánt képzelt a helyére. Csahogy ez a bátor oroszlán épp a neje kezét szorongatta, és a hüvelykujjával bátorítóan körket simogatott az asszony bőrébe.

- Elvállaljuk - hallotta a saját hangját.

Boka felkapta a fejét, és Nemecsekre meredt, de Nemecsek nem mert felé pillantani. Tudta, hogy bajba fog kerülni, mert vétett a protokoll ellen, mégsem tudott nemet mondani, és elküldeni Horáczkyékat azzal, hogy menjenek haza, és várják meg a választ, melynek az átfutási ideje harminc nap. Ráadásul szinte minden esetben elutasították az ilyen kérelmeket. Nemecsek arra gondolt, hogy az alatt a harminc nap alatt talán még sikeresen ki is nyomozhatná, mi történt Emíliával, és ha az ügy kapcsolódik Boka húgainak ügyéhez, azt is megoldhatná, és Boka végre elfoganá őt teljeskörű társnak, kiléphetne a gerébpótlék szerepből, és igazi, teljesjogú társa lehetne Bokának.

Csakhogy Boka tekintete jelenleg olyan mérgesen izzott, hogy Nemecsek attól félt, ha sokáig nézi, lángra gyullad a pillantása alatt.

*

- Elment az eszed? - vágott végig Boka kiáltása az irodán. Alig hogy Horáczkyék elmentek, Boka Nemecsek elé rohant, és dühösen meredt rá. - Hát nem tanítottam neked semmit? Nem vállalunk el régi ügyeket csak az emberek két szép szeméért, Nemecsek!

- Én... én... sajnálom, de nem segítettél. Kerestem a tekinteted, de...

- Biztos voltam benne, hogy nem kell a segítségem, és meg tudod oldani egyedül, azért nem szóltam közbe.

Nemecsek idegesen a hajába túrt. Tudta, hogy Bokának van igaza, nem véletlenül hozták a szabályokat. A régi ügyeket nehezebb volt megoldani, az ügyfelek pedig akkor fizettek, ha megkapták a keresett választ. Bárcsak képes lett volna az eszére és nem a szívére hallgatni.

- Mi lesz most?

Boka pár pillanatig idegesen járkált fel alá az irodájában. Nemecsek már majdnem elszédült tőle, végül Boka hirtelen lecövekelt.

- Vagy felhívod őket, és közlöd, hogy sajnáljuk, de meggondoltuk magunkat...

- Én... én ezt nem szeretném.

Boka felsóhajtott, és furcsa kifejezés ült ki az arcára, amit Nemecsek nem tudott értelmezni.

- Gondoltam. Akkor a második verzió lép életbe. Beszélek R. ügynökkel, és megpróbálom elsimítani a dolgokat.

Nemecsek bólintott. Boka kikerülte és leült az íróasztalához. A Horáczky által adott vaskos mappa még mindig ott hevert az asztalon. Nemecsek közelebb lépett, hogy elvegye, már épp megfogta volna a piros mappa sarkát, amikor Boka elhúzta előle az aktát.

- Erre szükségem lesz, ha meg akarom győzni R. ügynököt.

- Értem - válaszolta Nemecsek.

- Kérlek, most hagyj magamra!

Nemecsek a cipője orrát bámulva indult az ajtó felé. Amikor a keze a kilincsre siklott, halkan megszólalt.

- Sajnálom.

Nem kapott feleletet.