A lehetetlen mégis létezett. Úgy hívták: az első önálló éjszakai megfigyelés.

Nemecsek keze izzadtan tapadt a fényképezőgépre. Bármelyik pillanatban megjelenhetett jelenlegi ügyfelük, Dr. Adorjáni felesége vagy annak szeretője. Nemecsek három órája gubbasztott az autóban, amiből a Rózsadombon álló palota kapujára tökéletes rálátás nyílt.

Boka a hátsó ülésen szaporán gépelt a tableten. Nemecsek végtelenül unta az eltelt három órát, ami alatt Boka ragaszkodott hozzá, hogy Nemecsek tegyen úgy, mintha egyedül lenne, mivel most éppen azt gyakorolták, hogyan kell éjszakai megfigyelést végezni. Egyedül. Ez volt a harmadik éjjel, és Nemecsek úgy volt vele, rövidesen felrobban az agya, ha továbbra is csendben kell ülnie. Főleg, hogy az előző két alkalommal csúnyán elbénázta az egészet.

Először idegességében annyi vizet ivott, hogy négy óra után vécére kellett mennie. Mikor elhajtott a benzinkúthoz, Boka azt mondta, mehetnek haza, mert az a tizenkét perc talán épp elég volt, hogy a szerető lelépjen. Második alkalommal Nemecsek pár kortyot ivott, de annyira unta a megfigyelést, hogy úgy érezte, elalszik. Boka nem volt hajlandó beszélgetni, ő meg inkább elővette a telefonját és olvasott. Tizenhat oldalt, aztán elnyomta az álom. Borzalmasan szégyellte magát, amikor felébredt a reggeli napsütésben. Boka csendben figyelte, barna szemében csalódottság ült. Hidegvérrel a hangjában közölte, hogy attól még a jelentést Nemecseknek meg kell írnia. Szerencse, legalább ezt megtanulta, hogy hogyan kell rendesen csinálni.

Nemecsek elhatározta, hogy ma sikerrel fog járni. Csakhogy a lelkesedése kezdett nyomtalanul felszívódni.

- Mit gépelsz? - súgta, és a visszapillantó tükörben próbálta kivenni Boka arckifejezését a tablet alacsony fényerejénél. Boka mindenre gondolt.

- Én itt sem vagyok - súgta vissza Boka. Fel sem nézett, Nemecsek pedig elgyönyörködött Boka aláhulló sötét hajfürtjeiben, amit ezüstös csillogásba vont a tablet fénye. Orra szélesebbnek és hangsúlyosabbnak látszott. Nemecsek akaratlanul is túl hangosat nyelt.

- Kapcsolhatok zenét?

- Hüm - mondta Boka, és Nemecsek megismerte már annyira az elmúlt két és fél hónap alatt, hogy tudja, ez azt jelenti: "Nem akarok beleszólni, Nemecsek, de szerintem az csak elvonná a figyelmedet a munkáról."

Nemecseket nem érdekelte Boka hümmje, mert vagy a zene, vagy megint elalszik az unalomtól, így halkan benyomta telefonján a Spotifyt, és ritmusra dobolt ujjaival a kormányon. A kamerát az ölébe fektette.

A harmadik számnál Nemecsek felsóhajtott. Tekintetét a kovácsoltvas kerítés díszes motívumaira szegezte, giccses levélindák fonódtak egymásba. Újabb teljes öt percig képes volt a feladatára koncentrálni. Aztán a tekintete újra és újra a visszapillantó tükörben felsejlő Boka képére vándorolt.

- Dolgozol?

- Hüm.

- Mi lenne, ha inkább elővennél valami könyvet, sorozatot vagy filmet? Átdobjak pár ebookot?

Boka válaszra sem méltatta. Nemecsek a tenyerébe temette az arcát. Mélyeket sóhajtozott, így próbálta kiűzni a mellőzöttség érzését, ami a mellkasát szorította. A zsebéből előkeresett egy mentolos rágót, hogy eltüntesse a keserű ízt a szájából, de rájött, hogy kifogyott belőlük, Bokát inkább nem merte megkérdezni. Lassú mozdulatokkal dörzsölte meg a szemét, majd nyújtotta fel a karjait a feje fölé, hogy kissé megropogtassa a hátát, amikor megdermedt a mozdulat közben.

- Jaj, ne! Ne, ne, ne! - nyögte, de hiába kapott ideges mozdulattal a fényképezőgép felé, a fekete Mercedes után már begördült az automata kapu, még a rendszámot sem látta.

Boka felnézett, tekintete olyan kemény volt, hogy Nemecsek attól félt, összetöri a visszapillantó tükör üvegét.

- Mehetünk.

Nemecsek bólintott. Minden erejére szüksége volt, hogy ne kezdjen idiótán magyarázkodni. De most inkább behúzta a nyakát, és szó nélkül engedelmeskedett.

*

Boka az ágyában ült, hátát a felpolcolt párnájának vetette. A Nemecsek autójában írt jelentéseket olvasta át, és meglepődve tapasztalta, hogy folyton elkalandoznak a gondolatai, és Nemecsek körül állapodnak meg. Vajon mit kellene csinálnia, hogy a lehető legkevesebb fájdalommal járjon számára a közös munka? Örült, hogy Nemecsek mindent elbénáz, mert addig sem kellett őt komolyan vennie, és hivatkozhat arra, hogy amíg egy éjszakai megfigyelést nem képes egyedül megoldani, nem léphetnek tovább. A protokoll, ami Nemecsek kiképzésére vonatkozott, kísértetként lebegett a gondolatai között. Boka legbelül tudta, hogy csak késlelteti az elkerülhetetlent. Egyszer Nemecsek a teljes értékű társa lesz, nem lenne jobb úgy is kezelni, és tényleg átadni neki minden információt és tudást, ami a birtokában van?

De igen, ezt kellene tennie. Csakhogy Boka, ha arra gondolt, hogy hátát egy másik társ hátának vetve harcol az ellenséggel, akkor nem a szőke Nemecsek jelent meg a gondolataiban.

Hanem Geréb. Még mindig Geréb. Hát sosem fog tudni megszabadulni tőle?

A további munkát már esélytelennek érezte, így az éjjeliszekrényre fektette a tabletet, csakhogy véletlenül lelökte a szekrényke szélén álló üvegpoharat.

Sóhajtva kecmergett ki a meleg takaró alól, slattyogott ki a konyhába a seprűért és a lapátért, hogy össze tudja söpörni az üvegdarabokat. Meztelen talpa fázott a konyha hideg kövén.

Négykézlábra ereszkedett, hogy kibányássza az ágya alá gurult üvegdarabokat. Vakon tapogatózva nyúlt be a feketeségbe. Keze egy törött üvegszilánkra siklott. Egyből a szájába dugta az ujját, ahogyan végigvágott rajta a fájdalom. Aztán visszahajolt, már a zseblámpafunkcióval felszerelt tablettel, és akkor meglátta a képkeretet.

Aznap dühöngött. Mindent, ami a keze ügyébe került, legszívesebben darabokra szaggatott volna, végül ennek a képkeretnek esett neki. Mindig volt önuralma. A képet azért a földhöz vágta, és berúgta az ágy alá. Azóta is ott feküdt, Boka pedig elszégyellte magát a gondolatra, hogy eszerint az ágy alatt öt hónapja nem takarított.

Percek kattogtak el a feje fölött, ahogy összekuporogva bámult az ágy alá. Végül összeszedett magában elég erőt, és felvette a képkeretet, hogy megnézze. Remegtek az ujjai, a képen lévő alakok elmosódtak a szeme előtt. A céges karácsonyi buliban készült, Boka Gerébet karolta a fotón, de ott volt Csele, Csónakos, Barabás és Kolnay, sőt még R. ügynök is a kamerába mosolygott. Ez volt az egyetlen közös képe Gerébbel. Boka érezte, hogy felkavarodik a gyomra. Nem, még nem állt készen erre, így csak hagyta kiesni kezéből a képkeretet, és visszarúgta az ágy alá.

Betakarózott, de képtelen volt elaludni. Már az első napsugarak kezdtek felragyogni, ő pedig azon törte a fejét, hogy mégis mit kellett volna másképp csinálnia aznap, amikor Dezső meghalt.

Amikor ráeszmélt gondolatai vonalára, dühösen a fejére rántotta a takarót, és mélyeket szuszogott, hogy lenyugodjon a testében zakatoló, szívét sajdító önvád. Pár perc múlva elnyomta az álom, halálosan fáradt volt.

*

- Na és milyen Boka társának lenni?

A közös étkezőben ültek. Csele csendben rágta a salátáját egy műanyag tálkából a műanyag villájával. Nemecsek szíve fájt a sok szemét miatt, de azért válaszolt.

- Furcsa.

- Miért?

- Nem nagyon tanít semmit, inkább hagyja, hogy a magam kárán jöjjek rá. Emiatt általában úgy érzem magam mint egy idióta - csóválta a fejét, majd harapott egyet a szendvicséből.

- Ha ez megnyugtat, nem te vagy az első, aki úgy érzi, hogy Boka okosabb nála.

Csele mosolya most is szép volt, Nemecsek szeretett vele beszélgetni. Miután leleplezte a titkukat Csónakossal, Csele is gyorsan megbocsájtott neki, és azóta egészen jóban lettek.

- Csak... tudod, azt gondoltam, hogy ez az új társ kiképzése dolog máshogy zajlik. Többet tanultam tőled, mint tőle.

- Talán mert igazad van, máshogy szokott menni.

- Tényleg? - kapta fel Nemecsek a fejét.

Csele bólogatva válaszolt.

- Vannak mindenféle gyakorlatok, protokoll dolgok, elvégzendő feladatok, amikbe az egész csapatot be kellene vonni.

Nemecsek elgondolkodott a hallottakon. A csendet csak Csele rágása törte meg, a saláta ütemesen roszogott a fogai alatt. Az étkező nyitott ablakán át ragyogóan áradt be a napfény.

- Nem furcsa, hogy Boka nem tartja be a protokollt?

Csele hallgatott, de Nemecsek látta az arckifejezését, kényelmetlenül érezte magát.

- Boka előző társa miatt van, igaz? Mi történt vele? - kérdezte elfúló hanggal.

- Nézd, Nemecsek... szerintem az lenne a legjobb, ha ezt a témát nem feszegetnéd...

- De miért? Mi lett azzal a Gerébbel vagy kivel? Azt hiszem, meg kell róla kérdeznem Bokát.

Csele megdermedt, lassú mozdulatokkal eresztette vissza a villáját a fehér műanyag dobozba, majd Nemecsekre nézett. Egy nehéz sóhaj után szólalt meg.

- Geréb meghalt. Boka ölte meg, ezért kérlek, ne bolygasd a múltat. Majd ő elmeséli, ha szeretné.

Azzal Csele otthagyta. Nemecsek pedig csak ült megkövülten. A szomorúság egyre jobban magához ölelte, ahogy teltek a magányos percek.

*

Az, hogy Boka egész napra szabadnapot vett ki, mindenkit olyan meglepetésként ért, mintha most, nyár közepén kezdett volna hullani a hó. Azt jelentette a telefonba, hogy megbetegedett, de Nemecsek furcsállta, főleg hogy Barabás és Kolnay össze is vesztek azon, hogy Boka vett-e már ki valaha szabadnapot.

Nemecsek a Cselével való beszélgetés után nem tudta kiverni a fejéből Gerébet. Mivel Boka nem jött be, így Nemecsek legalább nem vetemedett arra, hogy elkezdje faggatni. Ehelyett azt tette, amihez értett. Vagyis amihez érteni fog, ha Boka egyszer végre nekiáll normálisan is kiképezni.

Elsőként végigkutatta az internetet, de nem jutott semmire. A közös adatbázis is feldobta ugyan Geréb nevét, de Nemecsek semmi mást nem tudott kideríteni róla, mert a fájl elolvasásához hármas szintű kód kellett, ő meg még az első szintűt sem tudta.

Végül arra is elszánta magát, hogy belopakodik Boka irodájába, ahol egy faltól-falig érő kartotékszekrény telis tele volt mappákkal.

Az irodába belógni könnyű volt. R. ügynök csak minden másnap járt be, Nemecsek azt feltételezte, nem ők az egyedüli beosztottai. Csónakos és Csele fél órával a munkaidő vége előtt leléptek, Kolnay és Barabás pedig még mindig az elveszett kanári esetével szívtak. Fogták a falragaszokat, és ők is elmentek.

Nemecsek maradt utoljára, magára vállalta a zárást. Amikor tiszta lett a terep, előszedett két hullámcsatot, és leguggolt Boka ajtajának zárja elé. Nem is értette, minek zárják be, mindegyikük két perc alatt, Csónakos talán fél perc alatt is képes feltörni egy zárat. Aztán elszégyellte magát, hogy feltehetőleg ő az egyetlen, aki ilyesmire vetemedik.

Amikor kitárult előtte az ajtó, pár pillanatig előre-hátra hintázott a küszöbön, de aztán meggyőzte magát, és belépett Boka irodájába.

Számtalanszor járt már itt az elmúlt hetek alatt. Szürke, fehér és kék színek váltakoztak, az ablakban cserepes növény zöldellt, az íróasztalon pedig szép, rendezett kupacban álltak az akták.

Nemecsek a kartotékos szekrényben kezdte a kutatást, de nem jutott semmire. Geréb neve nem szerepelt a G betűnél. Pedig lennie kellett róla bármilyen nyomnak!

A fiók halkan csusszant vissza a helyére. Nemecsek az órájára pillantott. Még tizenöt perce volt, mielőtt a takarító Katinka ideér.

Boka asztalához lépett, hogy az azon fekvő akták között találjon választ. Az első az az ügy volt, amin éppen dolgoztak. Nemecsek szívét a legfelső oldalt látva átjárta a csalódottság. Ott volt előtte a fekete Mercedes képe, amit feltehetőleg Boka fotózott. Nemecsek hülyének érezte magát, hogy nem tűnt fel neki, hogy Boka már rég megoldotta az ügyet. Dühösen kapott a fénykép felé, de közben meglökte az aktahalmot. A sárga dossziék szanaszét repülve ontották magukból a hófehér papírlapokat és fényképeket.

Nemecsek halkan szitkozódott. Lehetetlen, hogy végezzen, mielőtt Katinka ideér. Ha pedig siet, és rossz helyre pakolja az aktákat, Boka jön rá, hogy valaki bent járt az irodájában. A francba!

Mégis nekilátott, amennyire tudta, igyekezett gyorsan és precízen elrendezni az iratokat. Már majdnem végzett, amikor meglátta a fiatal Boka fényképét. Az utolsó mappa fedőlapja alól kukucskált ki, és mivel ez az egész dosszié egyben maradt, nagy volt a kísértés, hogy ne nézzen bele. De Nemecsek kíváncsi volt, így kinyitotta a mappát, csak hogy minden nyugalmát száműzzék a sorok, amiket ott olvasott.

*

Nemecsek gyomra összeszorult a csengő idegesítő hangjára. Utálta ezt a kaputelefonos búgást, mert a régi lakásuk jutott eszébe, ahol éppen ilyen hangon csengett a kaputelefon, amikor felszólt haza, hogy még maradna játszótéren.

Boka reszelős hangja szólalt meg a készülék túloldaláról.

- Igen?

- Szia! Nemecsek vagyok. Nem tudom, alkalmas-e, de azt gondoltam, hogy hozok egy kis levest, mert ha meg vagy fázva, akkor segíthet. Csónakos mielőtt leléptek Cselével, jaj ne, nem akartam spicliskedni megint, szóval ezt kérlek, felejtsd el, na de Csónakos azt mondta, hogy a nagymamája húslevese az, ami mindig rendbe teszi, ha megfázott, és habár ez a leves csak egy kifőzdéből van, arra gondoltam, hogy...

Felberregett a kapunyitó, és Nemecsek égő arccal lépett be Boka házába. Na jó, Boka csak a másodikon lakott egy lakásban. Nemecsek egész úton, míg felsétált a lépcsőn, azon gondolkodott, miért égeti le magát folyton Boka előtt. Senki másnál nem habogott ennyit. Aztán meg a kép jutott eszébe, amit az aktában talált, és görcsbe rándult a gyomra. Remélte, hogy normálisnak fog látszani és tettetni tudja, hogy nem jött rá semmire.

Amikor a takarító Katinka bejött, Nemecsek pont becsukta maga mögött Boka irodájának ajtaját. A fotó, ami Bokát ábrázolta egy szülinapon készült. Boka mellett két kislány volt látható, az egyikük szemfoga elől hiányzott, ahogyan a kamerába nevetett. Nemecsek érezte a fotót nézve, ahogy száguld az ereiben az adrenalin.

Olvasni kezdett. Boka két húga hat évvel ezelőtt tűnt el. A nagyobbik akkor volt tizenhat, a kisebbik tizennégy éves. Nem találtak holttestet, sem zsaroló levelet, minden nyom kihűlt, és az aktából úgy tűnt, Boka nyomozása is megtorpant évek óta. Nemecsek keze remegett, ahogy elővette a telefonját, hogy gyorsan végigfényképezze a lapokat. Aztán gyorsan összecsukta a mappát, mert meghallotta Katinkát, ahogy tolja a folyosón a felmosószerekkel felpakolt kocsiját.

- Ernőke! Azt hittem, mindenki elment már - kezdte mondani, de Nemecsek ezúttal nem volt partner a beszélgetésben.

Csak köszönt, felkapta a táskáját és elrohant. Először levesért a legközelebbi kifőzdébe, aztán Bokához. Most pedig, amikor megpillantotta Boka kócos haját és nyúzott arcát, az jutott eszébe, hogy mennyire hasonlított a testvéreire.

Megrázta a fejét, mosolyt erőltetett a szája sarkába, és úgy toppant Boka elé, mint akinek tényleg semmi gondja nincsen.

- Szia, itt a leves - vett elő egy dobozt a vászontáskájából. Műanyag volt, de Nemecsek ezúttal félretette környezetvédő énjét Boka egészségéért. - Hogy vagy?

- Jobban.

Boka csak állt az ajtóban, nem lépett arrébb, hogy Nemecsek bemehessen.

- Influenza? Voltál orvosnál? Kell valami? Szívesen bevásárolok, ha...

- Nemecsek, nézd, én...

- A levest szerintem be kellene dobni a mikróba, bár szerintem ez a doboz nem mikrózható, szóval inkább öntsd ki egy tálba, és akkor...

Nemecsek arca vörösen izzott, Boka pedig úgy tűnt, nem mutat érdeklődést a doboz leves iránt.

- Nem vagyok beteg.

- Tényleg? Hát, pedig rémesen vacakul nézel ki, jaj, ne haragudj, de egy vízi hullában több élet van, mint benned. Nem mintha sok vízi hullát láttam volna, de egyszer volt a Discoveryn...

Nemecsek fújt egyet, és erővel kényszerítette magát, hogy csendben maradjon. Boka az ajtófélfának dőlve figyelte.

- Sajnálom. Akkor asszem megyek. Szia!

A dobozt azért még Boka kezébe nyomta, majd sarkon fordult, de erős és hosszú ujjak kulcsolódtak a csuklójára, megállítva a mozdulatát.

- Köszönöm. Bejössz?

Nemecsek csodálkozva figyelte Bokát, aki maga is zavartnak látszott, mint aki egyből meg is bánta, amit mondott. Nemecsek azonban nagyon kíváncsi volt Boka lakására, így egyből igent mondott.

*

Nemecsekkel könnyű volt. Boka sokszor érezte azt az elmúlt hetek alatt, hogy Nemecseknek egyszer valamikor meg tudna nyílni. Ez a folyamatos hablatyolás olyan volt Boka szívének, mint egy megnyugtató rigmus, belezümmögött a fülébe, bebújt a zsigerei közé, és bizsergésre kényszerítette a bőrét. És amikor Nemecsek megjelent, és megint elkezdett beszélni, Boka úgy érezte, mintha halottaiból támadna fel. A teste legalábbis reagált, még ha a szíve képtelen volt bármire is. Be kellett hívnia Nemecseket, különben sem akart már egyedül lenni. Rég megbánta, hogy beteget jelentett.

Boka a konyhaasztalnál ült, és kanalazta a levest. Ez volt az első, amit ma evett.

- És nem dőlt össze nélkülem a Grund?

- Á - legyintett Nemecsek, aki a konyhapultnak támaszkodott, és Bokát figyelte -, Kolnay és Barabás persze összevesztek, de egyébként minden úgy ment, mint máskor.

- Értem - saját maga számára is furcsán csengett a hangja.

Csak Boka kanalának széle ütődött a porcelántányérhoz, valamint az ősrégi hűtő zúgott szomorúan a sarokban. Boka elgondolkodva rágta a zöldségdarabokat. Szóval nélküle is működik minden.

Arra eszmélt, hogy Nemecsek a konyhaablakhoz lépett, és szélesre tárta a szárnyait.

- Odakint zajlik az élet, csiripelnek a madarak, ragyog a napfény, engedjük be egy kicsit a világot - mosolygott rá Nemecsek. Boka pedig végtelen hálát érzett, amiért nem kérdez tőle semmit.

Fogalma sem volt, tudna-e őszintén válaszolni. El tudná-e mesélni Gerébet, esetleg Dórit és Pannit, vagy azt a szomorúságot, ami beleköltözött az apja szemébe.

*

Boka bezárkózott önmagába, Nemecsek látta ezt, de meglepetésére viszonylag hamar engedte magát kipiszkálni a csigaházából. Talán már megbánta a szabadnapot.

Nemecsek áldotta a sorsot, amiért megmutatta neki Boka húgainak aktáját. Ha nem találja meg, még az is lehet, hogy felelősségre vonja a fekete Mercedes miatt, vagy faggatózni kezd Gerébről.

Nemecsek ehelyett próbált egyszerűen csak jelen lenni, azzal segíteni, hogy nem hagyta Bokát magára. Fogalma sem volt, mi történt Bokával, ami miatt szabadnapot vett ki. De ennyi teher mellett bárki bármikor összetörne. Nemecsek ugyan egyke volt, de elképzelni is fájt, hogy bántják valamelyik családtagját vagy barátját. Ráadásul ott volt Geréb ügye is.

Boka a leves után jobb kedvre derült, Nemecsek örömmel figyelte, ahogy visszatér a szín az arcába. A legújabb ügyről beszélgettek, és Nemecseknek sikerült legyűrnie a késztetést, hogy Bokára támadjon, amiért egyedül járt utána a szerető kilétének. Különben is ő volt az, aki három éjszakai megfigyelést is elszúrt, a megrendelő sem várhat örök időkig.

- És mit szoktál csinálni munkán kívül? - kérdezte Nemecsek, és körbepillantott Boka nappalijában. Túl nagy volt a rend és a tisztaság.

- Olvasok. Néha nézek egy-egy filmet. Ilyesmi.

- Hú, én imádom a nyomozós sorozatokat. Columbótól kezdve a dokumentumfilmekig bármit szívesen nézek, kölyökkorom óta -dőlt hátra büszkén a kanapén Nemecsek, végre képes volt normálisan társalogni. A gyomra is csak egy kicsit remegett.

- Én sosem nézek kikapcsolódásként krimit, mindig túl hamar rájövök a gyilkos kilétére, és idegesítenek a hibák.

- Milyen hamar oldod meg őket?

- Attól függ, az amerikai sorozatok nagyon egy kaptafára készülnek, azok úgy a tizedik percben megvannak. A dokumentumfilmeknél kicsit tovább tart.

Nemecsek elámult. Ő általában az volt, akit századszorra is le lehetett nyűgözni és meglepni a gyilkos kilétével. Lehet mégsem ügynöknek való?

- Bizonyítékot kérek! - nevetett fel.

- Mégis hogy gondolod?

Nemecsek pár pillanatnyi hallgatás után megszólalt.

- Random sorozat, az első krimi, amit találunk a tévében.

Boka meglepően gyorsan egyezett bele.

*

Boka arra eszmélt, hogy jól szórakozik, sőt nevet. Már vagy egy éve nem tartott hasonló filmezős estét egyetlen barátjával sem. Nemecseket könnyen le lehetett nyűgözni. Elsőre belefutottak egy Helyszínelők epizódba. Ott általában az a gyilkos, akivel először beszélnek, most is bejött. Ezután találtak a Discoveryn egy híres ügyeket feldolgozó sorozatrészt, amit Boka ismert, de úgy döntött, ennyi hazugság belefér. Amikor a második percben közölte, ki a gyilkos, és Nemecsek rábámult enyhén tátott szájával és csodálkozó, tengerkék szemeivel, Boka arca lángolni kezdett.

Ezután következett egy Döglött akták rész, amiben elraboltak egy fiatal lányt. Boka nehezen tudott az ügyre figyelni, mert minduntalan Dóri és Panni jutott az eszébe. Észrevétlenül is egyre rosszabb lett a kedve. De nem hagyhatta, hogy újra bekebelezzék az emlékek, mint sokszor, így hirtelen ült fel, és sietett ki a mosdóba.

A hidrg vizes arcmosás minden vacak helyzetben segít rendbe tenni az ember gondolatait, mondta mindig Boka nagymamája. Igaza volt. Sokkal józanabbul tért vissza, és meglepve látta, hogy Nemecsek átkapcsolta a tévét.

- Szereted a kosztümöst? Üvöltő szelek, Ralph Finesszal, most kezdődött.

Boka meglepődve tapasztalta, hogy lement a nap. Bólintott. Elképesztő hálát érzett most Nemecsek iránt. Az a kis bizsergés a bőre alatt újra megindult, pedig Nemecsek most nem is beszélt, csak felhúzott térdekkel figyelte a képernyőt. Talán csak a kisugárzása is elég, hogy Boka megnyugodjon, ez pedig békével töltötte el, mert akkor tökéletes társak lesznek!

Boka hirtelen felvillanyozódott a gondolatra, hogy Nemecseket igazi nyomozóvá és titkosügynökké képezze.

*

Nemecsek az alvó Bokát bámulta. A harmadik reklámblokknál jártak, amikor Boka lehunyta a szemét, majd egy perccel később lassú, nyugodt ritmusban kezdett szuszogni. Peregtek a percek, és Nemecsek azon gondolkodott, vajon mi lenne a legjobb, maradni vagy lekapcsolni a filmet és hazamenni? De Boka olyan békésnek és nyugodtnak látszott, mint soha ezelőtt. Ha kikapcsolja a tévét, még az is lehet, hogy felébred. Nemecsek megbabonázva figyelte a meglepően hosszú szempilláit, a vízszintes ráncot a két szemöldöke között, a borostát az állán és a nyakát, amin most a kislámpa világosságánál és a tévé fényénél kék foltok váltakoztak piros és sárga színekkel. Olyan volt, mint egy festő vászna. Boka szép volt és Nemecsek szája kiszáradt a gondolatra, hogy kedve lenne végigsimítani az arcán, beletúrni rövidre vágott hajába, és elfésülni a szemébe logó hosszabb tincset. Mégsem tette meg. Kényszerítette magát, hogy visszaforduljon, és a filmre figyeljen.

Arra riadt, hogy csend és feketeség veszi körül. Boka halk léptekkel távolodott, amikor Nemecsek felült a kanapéról. Puha, kockás pléd hullott le a válláról az ölébe.

- Boka? - súgta a csendbe és sötétségbe.

- Aludj csak.

- Ne haragudj, hogy elaludtam, és hogy még mindig itt vagyok - kezdte zavartan, álomittas hangon. - Ha szeretnéd, ha zavarok, szívesen hazamegyek és...

- Aludj, Nemecsek! Jó éjt!

Azzal Boka léptei elindultak a szobája felé, majd halkan kattant az ajtó.

Nemecsek mosolyogva bújt vissza a pléd alá, és egyből elaludt.

*

Nemecsek ásítva nyújtózkodott Boka kanapéján, és közben ropogtak a csontjai.

- Jézusom, ez rémisztő - nyögte Boka, aki éppen akkor kortyolt bele a frissen főtt kávéba.

- Tudom, szegény apukám is mindig kikészült, ha ezt csináltam. Bocsánat, rossz szokás.

Boka kihúzta a székét, és leült a konyhaasztalhoz. Nemecsek csatlakozott hozzá, közben arra gondolt, bárcsak lenne egy váltás inge a munkában.

- Igyál kávét! - bökött Boka fejével a polc felé, ahol a poharak sorakoztak.

- Á, nem, nem. Nagyon felpörget, elég egy pohár, és be sem tudom fogni, folyamatosan ömlik belőlem a szó, és veled általában már amúgy is...

Nemecsek elpirult, és megpróbálkozott egy feltűnésmentes témaváltással.

- Hogy aludtál?

- Jól, és te? Nem volt kényelmetlen?

- Nem, aludtam, mint a bunda. De én amúgy is bárhol és bármikor tudok aludni.

- Például megfigyelés közben - somolygott Boka borostás arcával a kávéjába.

- Azt tényleg sajnálom - nyögte Nemecsek, és zavarában beletúrt a hajába. Bokáé is kócos volt, arcán még ott látszott a párna nyoma. Hallgattak.

- Nézd én...

- Köszönöm, hogy...

Egyszerre kezdtek beszélni. Majd zavartan elhallgattak.

- Mondd te! - szólaltak meg újra, és ekkor kitört belőlük a nevetés.

Boka szedte össze magát előbb.

- Köszönöm, hogy eljöttél tegnap. Jót tett nekem, sokkal jobban érzem magam. Azt hiszem, mégiscsak jó társak leszünk. És... gondolkodtam ezen az este, hogy talán mint a társam megérdemled, hogy tudd az igazat... Gerébről.

Megfagyott köztük a levegő. Nemecsek látta Bokán az eltökéltséget, hogy márpedig ő most mesélni fog. Óvatosan bólintott, mire Boka folytatta.

- Geréb és én... ő volt az első társam. Pszichológiai tesztek sora jelezte, hogy a legjobb egyezést mutatjuk, amire az ügynökség létezése óta még sosem volt példa. Talán már ez is túl nagy terhet rakott ránk. Amint megkaptunk egy ügyet, árgus szemek figyelték, mit kezdünk vele. Az átlagos magánnyomozós ügyekkel sosem volt probléma, de aztán kaptunk egy titkos akciót. Drog és embercsempészet. Geréb beépült, sejtheted, túlságosan is jól sikerült neki és így... elárult, ha nem lövöm le, otthagytam volna a fogam.

Nemecsek torka összeszorult, ahogy Bokát figyelte, akinek szomorúság ült az arcán, miközben a bögréje fülét bámulta. Nemecsek nehezen találta meg a megfelelő szavakat.

- Én... sajnálom.

Boka bólintott, és Nemecsek csak remélni tudta, hogy nem is vár többet.

- Te mit szerettél volna mondani?

- Oh, csak hogy bocsánat, hogy rád törtem, és elfoglaltam a kanapédat.

- Nem zavart, már mondtam - Boka felállt az asztaltól, két gyors korty után a mosogatóba rakta a bögréjét.

- Lezuhanyzok, aztán mehetsz te is, ha akarsz.

Nemecsek bólintott. Fejében vágtáztak a gondolatok, így képtelen volt megszólalni.