Boka vállába fájdalom hasított, ahogy megpróbálta megmozdítani a karját. Egyszer tört már el a könyöke bevetés közben, akkor érzett hasonlóan kibírhatatlan fájdalmat. Még szerencse, hogy most ült, mert kifutott volna alóla a talaj. Minden sötét volt. Ahogyan sikerült fókuszálni az érzékeit, egyre több mindent érzett maga körül.

Enyhe füst szag. Csuklóján kötél szaladt körbe. A bokáját is a szék lábához rögzítettek, de az legalább nem fájt, csak elzsibbadt. Apró cseppek koppantak a háta mögött a poros földre. Dohszag kígyózott az orrába. A szeme egyre jobban hozzászokott a sötéthez, mégsem látott semmit. Homlokán alvadt vér húzta a bőrét. És valaki a háta mögött egyenletesen lélegzett.

*

Nemecsek a Kollárics meglátogatása utáni másnap reggel korán ébredt. Odakint épp, hogy felkelt a nap, a madarak órák óta hangos csivitelést csaptak és Nemecseket nem hagyták aludni. Amúgy is tele volt energiával. Kollárics után meglátogatták Varga Nikolették házát is, de hiába csengettek, nem jött elő senki. Boka az autóban ülve épp rátelefonált Kolnayra, hogy nézzen utána a bankszámláknak, reptéri foglalásoknak, hogy merre járhatnak. Nemecsek eközben az autónak dőlve figyelte a külvárosban újonnan épült lakópark házait. Mindegyik ugyanolyan színű és formájú ikerház volt, és habár Nemecsek biztos volt benne, ha ő lakna egy ilyenben, egyszer rossz helyre menne haza, mégis rágta a féltékenység, mert ez még így is annyival szebbnek tűnt, mint az ő apró, szürke kis lakásuk a harmadikon.

A Vargáék melletti háznak kinyílott a kapuja, majd egy ötéves forma kislány jelent meg biciklit tolva, utána az anyukája lépett ki a kapun a nyári forróságba. Az anyuka szőke haját meglebbentette a feltámadó nyári szél.

- Gyorsan biciklizel egyet, aztán megyünk haza, mert vihar lesz - mondta, majd Nemecsekre siklott a pillantása, ahogy elhaladtak az autó mellett.

- Elnézést, nem tudja esetleg, hogy Vargáék merre járnak? Senki nem nyit ajtót.

- Ó, három hetes nyaralás az Adriai tengeren. Azért tudom, mert én veszem át a postát.

- És megmondaná, mikor jönnek haza?

- Öt napja mentek el, úgyhogy majd csak július végén.

A kislány türelmetlenül toporgott az anyukája mellett, így Nemecsek megköszönte a segítséget, és visszaült a kocsiba Boka mellé.

- Kolnay már nekiállt lekövetni a számlamozgásokat - kezdte Boka.

- Az Adriára mentek három hétre.

Boka felvont szemöldökkel figyelte Nemecseket, majd elmosolyodott.

- Ernő, néha teljesen le tudsz nyűgözni.

Boka visszafordult a kormányhoz és beindította a kocsit. Nemecsek az út hátralévő részében arra koncentrált, hogy ki ne ugorjon a szíve a helyéről. Ahogy hallotta a saját nevét Boka hangján, elakadt a lélegzete, kiszáradt a szája és végigbizsergett a gerince.

Most pedig, ahogy visszagondolt erre, kipirult az arca. Hanyatt vetette magát az ágyon, a fejére szorította a kispárnáját és hangosan belenyögött.
Tíz perc után adta fel, és tárcsázta Bokát.

- Nemecsek? - hangzott a túloldalról Boka álomittas hangja. Nemecsek látta maga előtt: Boka hason fekszik, fél arca a párnába nyomódik és a francba kívánja őt, amiért hajnalok hajnalán telefonál.

- Ne haragudj, de az ügyön gondolkodtam. Igaz, hogy megbeszéltük, hogy megvárjuk Nikolett hazaérkezését, de mégis arra gondoltam, csinálhatnánk valamit. Beszélhetnénk újra a szülőkkel, esetleg újra elmehetnénk Horáczky Kristófhoz a bárba, hátha...

- Valld be, hogy csak újra táncolni akarsz! - nevetett Boka rekedt hangon.

- Nem, dehogy... na, jó, lebuktam. Ezúttal te is táncolhatnál... - kezdte óvatosan Nemecsek.

Boka a túloldalon hallgatott. Nemecsek biztos volt benne, hogy visszaaludt, olyan lassú ritmusban szuszogott. Megugrott, amikor Boka megszólalt.

- Ma be kell mennünk jelentést írni, utána megbeszéljük, el tudunk-e valamerre indulni. Oké?

- Rendben.

- Érted menjek?

- Te... tessék?

- Ha gondolod, felveszlek reggel és mehetünk együtt az irodába, úgyis útba esik.

- Jó, rendben - lehelte Nemecsek.

- Akkor nyolcra ott vagyok.

Miután bontották a vonalat, Nemecsek kipattant az ágyból. Még csak hat óra volt, de rohant a fürdőbe.

*

Marika néni épp a gangot seperte, amikor Boka kilépett a liftből.

- Á, a kolléga úr - méregette félre hajtott fejjel a néni, és Boka azonnal megbánta, hogy nem maradt odalent. Az éjszaka megint rémálma volt, a reggeli kellemes napsütés ellenére is borús maradt a kedve, és alig várta, hogy találkozzon Nemecsekkel. Marika néni sajnos nem volt kellemes látvány, ellentétben Nemecsekkel.

- Jó reggelt - köszönt Boka.

- Micsoda szép nyári reggel - csevegett Marika néni, és Boka meglepődött, hogy nem kezdte a szokásos „Nemecsek egy perverz" témával.

- Igen, az.

- A virágoknak is jót tett a tegnap esti eső - nézegette Marika néni a seprű nyelére támaszkodva a gangra kipakolt számtalan növényt.

Boka fejéből kihullottak a gondolatok, mert Nemecsek kitárta a bejárati ajtót és kilépett a gangra, Boka kedvéről pedig egyből elfújták az ott tornyosuló esőfelhőket.

- Boka - mondta meglepetten Nemecsek, miután bezártja az ajtót. Boka szótlanul itta be Nemecsek szőkeségének látványát. A kék póló illett a szeméhez, csontos könyöke pedig olyan hófehéren virított, hogy Boka szíve gyorsabb ütemre kapcsolt, ha csak arra gondolt, megérinti Nemecsek bőrét. Biztosan végtelenül puha és bársonyos és forró és...

- Mutattam már a dédunokámat? - kérdezte Marika néni. Majd egy gyors mozdulattal okostelefont kapott elő a zsebéből, és a billentyűzár feloldása után Boka orra alá nyomta.

- Tegnapelőtt született! 3540 gramm csoda a kislány. Balázs unokám az apukája, Ernőke is ismeri. Gyerekkorukban Balázs sokat nyaralt nálam.

Boka udvarias pillantást vetett a képre, amin egy vörös arcú csecsemő aludt, tetőtől talpig babarózsaszínbe öltöztetve.

- Nagyon aranyos - felelte Marika nénire mosolyogva. Azt várta, talán Nemecsek is közelebb jön, és megnézi a képet, ha már ismerte Marika néni unokáját, de Nemecsek a szokásosnál is sápadtabban kapaszkodott a gang rozsdás vaskorlátjába.

- Jól vagy, Nemecsek? - sietett mellé Boka. Nemecsek megköszörülte a torkát, csak azután válaszolt.

- Igen. Minden rendben - nyögte erőtlenül.

- Biztosan? Reggeliztél már? Nem vagy beteg? - kérdezte Boka és Nemecsek homlokára simította a tenyerét. Annyira aggódott, hogy eszébe sem jutott az érintés intimitása.

Nemecsek riadtan lépett hátra a tenyere elől, és idegesen Marika néni felé pislogott.

- Nem kell félteni az Ernőkét. Biztosan csak az zavarta meg ennyire, hogy rájött, nem sikerült a terve, hogy elferdítse az unokámat.

Marika néni olyan elégedetten mosolygott Boka és Nemecsek kettősére, mint egy jól lakott ravasz macska. Károgó hangon folytatta.

- Csak vigyázzon, kolléga úr, nehogy magával is megpróbálkozzon, és egykettőre az ágyában találja magát.

Boka szájára nem jöttek a szavak, pedig szeretett volna visszavágni az öregasszonynak. De annyira sok és hihetetlen volt a hirtelen rázúduló információ, hogy Boka azt sem tudta, mit mondjon.

Nemecsek szó nélkül vágtatott el mellette, beszállt a liftbe, és megnyomta az ajtózáró gombot. Mire Boka felocsúdott, Marika nénivel kettesben állt a gangon. Végre megtalálta a hangját.

- Hagyja békén Nemecseket, legyen szíves!

- De hát én csak magának akartam segíteni, hogy lássa, milyen ember a...

- Nem kérek segítséget! Magam is meg tudom ítélni. Nemecsek kiváló kolléga, ahhoz pedig, hogy ki fekszik az ágyába, magának semmi köze. - Boka hangja remegett a visszafogott indulattól, nagyon uralkodnia kellett magán, hogy ne legyen ennél jobban tiszteletlen.

- Valóban nincs, kivéve, ha az a valaki az unokám - fújtatta Marika néni, majd a seprűjét fogva visszacsörtetett a lakásába és bevágta maga után az ajtót. Visszhangzott utána a gang.

*

Nemecsek, amikor kiért a kapun, meg sem fontolta, hogy megvárja-e Bokát. Megállás nélkül vitték a lábai tovább a metró felé. Remegett a dühtől. Hogy Marika néni tényleg az egész életét képes tönkretenni! Olyan jól alakultak mostanában a dolgok. Olyan munkája volt, amit szeret, jó kollégák, mindennapi kihívások, érdekes nyomozás és ott volt neki Boka, Boka aki ezek után...

Nemecsek nem akart ezen gondolat mentén tovább haladni, összeszorult a mellkasa a gondolatra, hogy Boka rájött, Nemecsek becsapta. Boka, aki tisztelte a szabályokat, egyenes volt és becsületes, ráadásul nehezen bízott meg az emberekben. Boka most biztosan... nem, nem! Kényszerítette magát, hogy Marika nénire gondoljon. Az a kotnyeles vénasszony! Miért kell neki mindig a legrosszabb pillanatokban megjelenni?

És Balázsnak tényleg gyereke született? Nemecsek legjobban a feleségét és a kislányát sajnálta, amiért örökké becsapják őket. Hát hogy lehet így élni? Ő képtelen lenne ennyit hazudni. Erről újra eszébe jutott, hogy ő is hazudott Bokának és a gondolatai körbe-körbe kergették egymást. Már majdnem rohant, amikor Boka rákiabált.

- Nemecsek, hé, állj már meg!

Nemecsek megugrott, amikor a tülkölés felharsant. Boka az anyósülésen áthajolva nézett a szemébe az autóból.

Nemecsek elszégyellte magát. Úgy viselkedik, mint egy hisztis kölyök. Mindent csak egyre jobban elront. Megtorpant, és megvárta Bokát, aki leparkolt az út szélén.

Boka szótlanul állt meg mellette. Úgy magasodott fölé, hogy Nemecsek csak még apróbbnak érezte magát, mint vádlott az esküdtszék előtt. A cipőjét bámulta. Fogalma sem volt, mit kellene mondania. Mivel kezdhetné?

- Sajnálom.

Boka hallgatott. A tücskök fülsiketítően hangosan ciripeltek a mellettük lévő zsebkendőnyi kis park füvében. Nemecsek idegesen törölte izzadó tenyerét a nadrágjába.

- Szállj be a kocsiba, kérlek! Elkésünk - mondta komolyan Boka. Nemecsek szörnyen érezte magát, amiért ezt is ilyen higgadtan képes kezelni. Bárcsak ordítana vele!

Az autóban kézzel tapintható volt a feszültség. Az ügynökséghez vezető út bedugult a reggeli forgalomban. Hosszú autósorok, néha fel-fel hangzó dudálás, az élet folyt tovább a normális kerékvágásban, csak Bokát csapták be megint. Idegesen dobolt a kormányon, hosszú ujjai egy pillanatra sem pihentek meg.

- Nem bízol bennem? - tört ki aztán egy váratlan pillanatban.

Nemecsek hallgatott mellette, Boka pedig kényszerítette magát, hogy az utat figyelje és ne nézzen oldalra.

- Nézd, én nem akartam hazudni - szólalt meg végül Nemecsek.

Boka visszafogta a horkantását. Az egyenes, őszinte embereket kedvelte. Nemecsek nem ilyen, és ettől a gondolattól belsőjében úgy örvénylett a keserűség, mint egy csésze kávé, amit kiskanállal kavargatnak.

- Elhiszem, hogy nehéz volt hallani, amit Marika néni mondott, már ha jól raktam össze a hallottakból a történetet. De egyszerűen nem értem, miért kellett hazudnod.

- Én csak jót akartam! Úgy éreztem, nagyon nehéz volt neked Geréb miatt, hogy feszélyez az egész helyzet. Csak azt akartam, hogy ne félj, hogy felengedj mellettem, hogy tudj bennem bízni - felelte sietősen Nemecsek.

Boka megrázta a fejét. Hogy beszélhet Nemecsek bizalomról, azok után, hogy hazudott neki.

- Én... én hatalmasat csalódtam benned, Nemecsek - mondta ki Boka őszintén, amit érzett.

- Sanálom - motyogta Nemecsek.
A kocsisor végre megmozdult. Az irodáig többet már egyikük sem szólalt meg.

*

Az irodában állt a bál. Amikor Nemecsek bekullogott Boka mögött, akire jelenleg rá se mert nézni, hozzá se mert szólni, nem gondolta, hogy másnak is ilyen szörnyű napja lehet, mint neki és Bokának, pedig Cselét és Csónakost sem kímélte az élet.

- Követelem - üvöltötte egy ismeretlen, ötvenes éveiben járó öltönyös férfi az iroda közepén -, hogy a fiam új társat kapjon!

- De apa, én már... - kezdte óvatosan Csele, de a férfi meg sem hallotta.

- Ez az újságcikk tönkre teheti a karrieremet! Már rágalmazásért feljelentettem az írót, de nem szeretnék további táptalajt adni a pletykáknak.

- Kérem, nyugodjunk meg, fáradjon az irodámba és beszéljük meg a részleteket - lépett R. ügynök Csele apja mellé, és barátságosan a férfi vállára fektette a tenyerét, a másik kezével pedig mutatta az utat.

Csónakos az iroda közepén megkövülten állt. Csele apja megtorpant, amikor mellé ért.

- Maradj távol a fiamtól, megértetted? - sziszegte az arcába, majd R. ügynököt követve bement az irodába. Az ajtó halkan csukódott be mögöttük.

- Mi folyik itt? - kérdezte Boka. Hangja fáradtnak és szürkének hangzott.

Csele szó nélkül túrt mindkét kezével a hajába, majd az íróasztalára borult.

- Az a kedves úr ott idősebb Csele Csaba jobbikos képviselő. Névtelen zsaroló levelet kapott a múlt héten, pár fényképpel együtt, amin Csabi és én csókolózunk - mondta Csónakos elgyötört hangon. - Mivel nem engedett a zsarolásnak, és nem fizette ki az egymillió forintot, ma reggelre megjelent a Blikkben egy cikk az egyik ilyen fényképpel együtt.

Az irodára ráborult a csend. Még Kolnay sem pötyögött a billentyűzeten.

- Tőle tudod mindezt? - kérdezte halkan Nemecsek.

- Aha. Az érkezésetek előtti negyed órában magából kikelve üvöltötte el az egészet.

Nemecsek Csele mellé sétált, odahúzta Csónakos asztalától a gurulós széket, és megsimogatta Csele vállát.

- Minden rendben lesz.

- Dehogy lesz - nyögte Csele vöröslő szemmel.

- Hé, hé, Csabika, nyugalom - guggolt le Csónakos is Csele mellé. - Nemecseknek igaza van. Megoldjuk.

- Nem ismeritek az apámat.

- Az elmúlt húsz perc alapján azt mondanám, kissé temperamentumos, de...

- Miért kell mindent elviccelned? - ugrott talpra Csele, a széke csattanva zúgott hátra mögötte. - Elegem van, hogy semmit sem lehet normálisan megbeszélni!

Csele kirohant az irodából, és úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy annak üvege vészesen megremegett.

- Azt hiszem, tudjuk, kitől örökölte a forrófejűségét - sóhajtotta Csónakos.

- Nem kéne utána menned? - kérdezte Nemecsek.

- Hogy aztán az apja arra jöjjön elő, hogy mind a ketten leléptünk? - Csónakos megrázta a fejét. - Nem hiszem, hogy jó ötlet. Majd utána megbeszéljük, ha elcsitulnak a dolgok.

*

Nemecsek két hete volt már Csónakos társa, de a dolgok még mindig nem csitultak el. Nemecsek biztos volt benne, Csónakos azóta már ezerszer megbánta, hogy nem rohant Csele után, mert később nem volt lehetőségük beszélni. R. ügynök megígérte idősebb Csele Csabának, hogy változtat a társak beosztásán, habár azt is hozzá tette, ez csak ideiglenes megoldás, mert a társakat tesztek sora rendeli egymáshoz, a beosztáson neki nincs joga változtatni, de ideiglenesen elrendelhet pár hétig tartó társcserét.

- Addig, amíg lenyugsznak a kedélyek - mondta R. ügynök, amikor bejelentette nekik, mire jutottak Csele apjával.

Boka szó nélkül vette tudomásul, és Nemecsek ettől úgy érezte magát, mintha arcul csapták volna. Szeretett volna Bokával beszélni, de a férfi azóta is kerülte.

Csónakos hőbörgött, de mivel Csele szó nélkül felállt, és besétált Boka irodájába, aztán magukra csukta az ajtót, nem tehetett mást, ők is elindultak a dolgukra.

Csónakossal azóta három kis ügyet oldottak meg. Egy elveszett kutyát kerítettek elő, felrajzolták egy hűtlen férj kapcsolati térképét, aki hat szeretőt tartott, majd egy koncertbevétellel meglépett fickó után kajtattak, és sikeresen meg is találták az álnéven élő férfit. De most, hogy ma délelőtt ő is kézre került, nem volt több ügyük. Beütött a nyári uborkaszezon.

Csónakos bevetődött a kocsijába, kezében a két szendviccsel, majd miután egyiket Nemecsek ölébe hajította, már bontotta is a sajátját.

Nemecsek kezdetben azt hitte, jót fog tenni egy kis változatosság. Boka merevsége után Csónakos lazasága, humora majd jó kedvre deríti, de már az első hét végére többször is összekaptak, most pedig tarthatatlanná fokozódott a helyzet. Csónakos kiállhatatlan volt.

- Hiányzik Csele? - kérdezte Nemecsek, anélkül, hogy enni kezdett volna.

- Neked hiányzik Boka? - kérdezett vissza tele szájjal Csónakos.

Nemecsek kezdte megérteni Cselét. Csónakossal tényleg nem lehetett komolyan beszélni. Akárhányszor előjött bármilyen komolyabb téma, Csónakos mindig elviccelte vagy kijelentette „nem vagyok én csaj, hogy lelkizzek" és témát váltott.

Nemecsek szenvedett. Bokát akarta, már az sem érdekelte volna, ha Boka leüvölti a fejét, vagy kiselőadást tart az igazmondásról vagy csak mered rá azzal a barna szemével. Mellé akart ülni az irodája asztalánál, mint még mikor az aktákat tanulmányozták, érezni az illatát, hozzá szorítani a combját a combjához, csak látni az elkószáló barna tincsét, kissé elálló füleit, hallani a hangját. De az eltelt két hétben egyszer sem találkoztak.
Nemecsek biztosra vette, hogy Boka direkt kerüli. Csónakossal egymás után kapták a megoldásra váró ügyeket, alig volt idejük aludni vagy enni. Ráadásul akárhányszor beértek az irodába, Boka és Csele pont nem voltak bent.

- Beszéltetek tegnap óta? - kérdezte Nemecsek fáradt hangon.

- És ti?

- Na jó, elegem volt - csattant fel Nemecsek.

- Ejha, nem gondoltam volna, hogy ilyet is tudsz - röhögött fel idegesítően Csónakos.

- Befognád?

- Parancsolsz, papuskám?

Nemecsek hátravágta magát az ülésben. Más módszerrel kell próbálkoznia.

- Oké, játsszunk! Én elmondom mi van Boka és köztem, te elmondod, mi a gáz Cselével.

- Rendben. De csak azért, mert fogadtunk a többiekkel, hogy Boka megdugott-e már, és érdekel, mennyi pénzt nyertem.

- Baszd meg!

Nemecsek kivágta az ajtót, és otthagyta Csónakost. A benzinkút tömve volt turistákkal, Nemecsek megállt a Spar Expressz oldalánál és őket figyelte, ahogy tömött sorokban vonulnak a vécé felé.

Az egyik olasz rendszámú buszból egy csapat fiatal srác szállt ki, és beállt a sorba. Nemecsek legalább örömét lelte a látványban, ha már semmi más jó nem történt vele.

- Sajnálom. - Dőlt mellette Csónakos a falnak, és rágyújtott egy cigire. - Csele hiánya teljesen kikészít és ezt magamnak se szeretem bevallani.

Nemecsek sóhajtott.

- Tényleg fogadtatok? - kérdezte úgy, hogy nem nézett Csónakosra. Eltelt vagy fél perc és még mindig nem érkezett válasz. - Tudod mit, nem is érdekel.

Csónakos csak szívta a cigijét és bámulta a tömeget, ahogy Nemecsek. Az olasz fiúk már visszafelé jöttek, amikor Csónakos elpöccintette a cigicsikket, aztán megszólalt.

- Tudod, Csabinak igaza van, egy segg vagyok, de egyszerűen képtelen vagyok a vele együtt töltött időben azon keseregni, mit hoz a holnap és mit fog szólni az apja.

Nemecsek hallgatott. Levegőt is alig mert venni, nehogy megzavarja Csónakost.

- És úgy tűnik teljesen hiábavaló volt a titkolózás, mert így is kiderült minden.

Nemecsek ezzel egyet tudott érteni. Akarata ellenére tört elő belőle a vallomás.

- Azt hazudtam Bokának, hogy heteró vagyok.

- És elhitte? - kérdezte döbbenten Csónakos, mire Nemecsek idegesen felvihogott.

- Ugye? Képtelenség.

- Miért csináltad?

- Hogy ne aggódjon. Hogy én nem vagyok Geréb, aki... - Nemecsek elhallgatott. A többiek nem tudtak a paintball meccsen történt csókról és az Áts Ferivel kötött egyezségről.

- Tudom, hogy Geréb szerette Bokát. Szerintem mindenkinek leesett, olyan szemeket meresztett Bokára.

Nemecsek bólintott és folytatta.

- Én csak nem akartam, hogy Boka aggódjon. Ezért hazudtam.

Csónakos felsóhajtott.

- Bokának hazudni sosem jó ötlet, papuskám... persze, hogy haragszik. Csele sem áll velem szóba. Írtam neki, erre küldött egy kódolt emailt, hogy az apja ellenőrzi, ezért nem tudunk beszélni. De baszki, huszonhat éves felnőtt ember, ne mesélje már be nekem, hogy az apja mondja meg, kivel beszélgethet! Csak le akar rázni.

- Miért akarna lerázni?

- Pont veszekedtünk aznap reggel. Nálunk aludt, és megint előhozta a szokásos témát az apjáról, meg hogy mi lesz velünk, meg merre tartunk. Mi ez a faszság, hogy merre tartunk? Nem vagyok én egy kibaszott gyorsvonat, hogy tartsak valahová!

- Ezt meg is mondtad neki, gondolom.

- Ja... asszem rendesen elkúrtam.

- Majd megbékél.

- Szerinted nekik is ilyen szar?

- Bokának és Cselének?

- Aha.

- Nemtom. Boka tökéletes társ - sóhajtotta Nemecsek.

- Baszki, te bele vagy zúgva, igaz?

Nemecsek hallgatott.

- Ezért hazudtál, hogy ne derüljön ki, hogy belezúgtál, de kiderült.

- Ki. Mármint, hogy hazudtam. De nem tudja, hogy mit érzek... még én magam sem tudom.

- Ehh, papuskám. Szarban vagyunk mind a ketten.

Azzal visszaszálltak a kocsiba.

*

Csele Boka irodájában ült, és hiába telt el két hét, Boka még mindig csak arra tudott gondolni, mennyivel jobb lenne, ha Csele helyett Nemecsekhez beszélhetne. Kár, hogy Nemecsekre még mindig nagyon haragudott.

Harmadszorra zavarodott bele a mondatba, amikor Csele megkérdezte:

- Miért ekkora baj, hogy hazudott?

Boka úgy nézett Cselére, mintha kettő feje nőtt volna.

- Hát mert... - mert teljesen megőrjít a puha szőkeségével és ezer szeplőjével, és hamis biztonságérzetet adott, hogy azt hittem, heteró és az összes jel ellenére hittem neki és hagytam, hogy újra érezzek valamit, pedig nem akarom, hogy újra bántsanak, hogy becsapjanak, hogy meg legyek vezetve, hogy esetleg... Nem ezeket nem vallhatta be Cselének.

- Tudom, hogy nem szereted, ha valaki nem mond igazat. De Nemecsek csak jót akart.

Boka az asztalán összekulcsolt kezét tanulmányozta csendesen.

- Két hétig büntetted őket. Rácz ügynök azt mondta, most már rajtad múlik, akarod-e vissza a társadat vagy még várunk. Én tényleg nagyon haragszom Andrisra, de szeretném vele tisztázni a dolgokat. Te nem akarnád rendesen megbeszéli Nemecsekkel ezt az egészet? Azt hittem, nem vagy gyáva.

Boka elhúzta a száját. Nem estek jól Csele szavai. Tényleg gyáva lenne? Boka csak nem akart újra sérülni.

Felemelte a fejét, és Cselére nézett, aki kivételesen szép arcával bátorítóan mosolygott rá.

- Rendben. Igazad van.

*

Boka már akkor tudta, hogy Nemecsek megérkezett, amikor még csak Csónakos hangját hallotta. Az összes beérkező ügyet rájuk sózta, hogy elkerülje Nemecseket, amíg csak lehetséges. De most már nem volt mit tenni. Két napja nem jött egyetlen új megkeresés sem.

Csele felpattant, amint meghallotta, hogy Nemecsek és Csónakos megérkezett. Gondolkodás nélkül magára hagyta Bokát.

Nemecsekre sem kellett sokat várni. Úgy jelent meg az ajtóban, mint aki idáig rohant, amint megtudta, hogy Boka az irodában van.

És abban a pillanatban, amikor Boka meglátta Nemecsek arcát, a félelmet a szemében, letaglózta az érzés, hogy mennyire hiányzott neki a társa. Az igazi társa! Rájött, hogy már nem is haragszik rá.

Nemecsek beljebb lépett, becsukta maga mögött az ajtót. Mire Boka elé ért, már Boka is talpon volt.

- Annyira, annyira sajnálom, hogy hazudtam, Boka. Kérlek, bocsáss meg!

- Ernő - lehelte Boka, és meg kellett kapaszkodnia Nemecsek könyökében, mert megszédült a másik hirtelen közelségétől.

Nemecsek, mintha valami gyönyörűt hallott volna, úgy sütötte le a szemét, arca elpirult és ajkán édes hang szökött ki. Boka gondolkodás nélkül zárta a karjába.

- Ígérem, mindent elmondok őszintén, csak kérlek, hadd kapjalak vissza.

Boka lélegzete elakadt Nemecsek szavaitól. Hát ő már Nemecsekhez tartozik? Talán igen. De Boka nem tudott gondolkodni, mert Nemecsek mellkasa Bokáénak simult, és kezével átölelte a derekát. Boka még közelebb vonta Nemecseket és megsimította a haját.

- Talán... talán kicsit túlreagáltam - krákogta Boka, majd hátrébb lépett. Minden akaratára szüksége volt, hogy képes legyen megtenni.

- Annyira hiányoztál - rebegte Nemecsek.

- R. ügynök azt mondta, hétfőtől visszatérhetünk a normális kerékvágásba.

Nemecsek bólintott, aztán suttogva megszólalt.

- Amúgy, ez... ez a szokványos köszöntés a társak között két hét szünet után?

- Igen - jelentette ki Boka, és mindketten elnevették magukat.

Sziasztok! :)

Kicsit megakadtam, így átolvastam az egész történetet, ezért kelett többet várni az új részre. Utólagosan változtatnom kellett a dátumon. A legelső fejezetben Nemecsek jelentésénél 2020 áprilisa volt, de ez ugye most a járvány miatt nem lehetséges, úgyhogy visszatértünk 2019-be.

Örülnék a kommenteknek, mert egyre nehezebb részeket kéne megírnom és előre fáj a szívem XD
Ráadásul ez a covid para és a bezártság is egyre nyomasztóbban hat rám.

Kitartást mindenkinek!

P.s.: Remélem, a bunkó Csónakost is szerettétek és nem haragszotok rá nagyon ❤

P.s.2: Van saját csoportja is a történetnek, ahol plusz részekkel, képekkel és mémekkel várok mindenkit :)

Ha a link nem működne, kint van a profilomban is.

https://www.facebook.com/groups/252715852781888/?ref=share