Boka egy elhagyatott vasútállomáson sétált. Minden csendes volt, túl nyugodt. Egy üres peronon találta magát, körülötte ködként gomolygott a feketeség. Óvatosan nézett jobbra és balra, tudta hogy keres valakit, de nem emlékezett, hogy kit. Váratlan tülkölés hangzott, és Boka épp hogy el tudott hajolni a mellette elrobogó vonat elől. A mozdony fényszórói élesen világítva tépték át a sötétség szövetét. Boka szíve a torkában dobogott. Végül összeszedte magát és továbbsétált. Az éles fény után a sötétség feketébbnek látszott körülötte, de nem jutott messzire, mert megbotlott valamiben, ami tömören feküdt a földön, és Boka egyensúlyát elveszítve hasra vágódott. A tenyere a sötétben is vöröslött a vértől, amibe belenyúlt. Ahogy lenézett, Nemecseket látta a földön feküdni. A halántékán lévő lyukból feketén folydogált a vér, glóriaként fonta körbe, egykor szőke haja most csatakosan simult a fejére. Bőre vakítóan fehér volt, ajka vértelen. Boka szívében mélyebbre fészkelte magát a rettegés. Nemecsek hideg volt és mozdulatlan. Boka négykézláb, rákjárásban hátrált el tőle. Egészen addig, míg már eltűnt a szeme elől a ködben Nemecsek teste. Ekkor szólalt meg Geréb, aki törökülésben ült mellette a földön.

- Tudod, hogy halt meg? Egyet tippelhetsz, Boka.

Boka képtelen volt válaszolni, mintha a torka összenőtt volna, így megrázta a fejét, hogy nem akarja hallani. Geréb válaszolt.

- Te ölted meg! Gyilkos vagy, most már nem csak engem, de őt is lelőtted. Tudod milyen érzés a pokolban rohadni? Szívesen odajuttatlak! - Az utolsó mondatot Geréb már üvöltötte, majd ujjait Boka torka köré csavarta. Boka hátra vágódott a kemény földre. Geréb szorítása egyre erősebbé vált, Boka gyomra pedig felfordult a rothadó hús szagától. Geréb kezéről cafatokban omlott le a hús, míg végül hideg, csontvázkezek markolták a torkát. Újabb sebesen tülkölő vonat zúgott el mellettük, és ez a hang végre kirántotta Bokát a rémálom közepéből.

Zihálva ült fel az ágyban. Percek csendje kellett, hogy képes legyen újra normálisan lélegezni. Megszokott mozdulattal vette fel a telefont és nyomta be az egyes gyorshívót, ami legnagyobb rémületére kicsengett.

- Boka?

Boka majdnem elsírta magát a megkönnyebbüléstől, teljesen elfelejtette, hogy átállította Geréb számát Nemecsekére.

- Boka? - Nemecsek hangja nem tűnt álmosnak, csak egyre riadtabbnak.

- Szia! Csak egyeztetni akartam, hogy holnap... - olyan gyenge teljesítményt nyújtott, hogy tudta, Nemecsek sem fogja elhinni. Megköszörülte a torkát.

- Holnap reggel nyolc, a Zöld Macska előtt, emlékszem! - válaszolta Nemecsek.

- Oké, akkor... jó éjt! - nyögte Boka gyorsan.

- Ha akarsz még... beszélgetni, mielőtt visszaalszol, éppen ráérek - sietett Nemecsek a válasszal.

Boka halványan elmosolyodott.

- Mit csinálsz? - kérdezte, és bár ártatlan volt a kérdés, mégis elpirult.

- Éppen most értem haza, szennyesbe hajítottam a szuperhős köpenyemet, és egy sört terveztem meginni az ágyamon fekve, miközben Jóbarátokat nézek.

- Jó terv - válaszolta Boka. - Mi a szuperhősös neved?

- MenőErnő. Kifejezetten nyeszlett tizenéves kissrácoknak segítek, hogy túléljék a tinikort és rendes emberré váljanak. Harci kiképzés, önvédelem, bully-k elverése és hasonlók.

Boka elkomorodott. Csak remélte, hogy Nemecsek nem a saját emlékeiből merített a kitalált sztorihoz.

- Neked mi lenne a szuperhős neved? - kérdezte Nemecsek Bokát, aki elfelejtett reagálni.

- Semmi. Én nem vagyok hős - motyogta Boka.

Nemecsek felszusszantott. Boka türelmetlenséget érzett ebből a sóhajból kihallatszódni. Talán zavarja Nemecseket, el kellene köszönnie.

- Boka, te vagy a legegyenesebb, legszabálykövetőbb ember, akit ismerek. Tökéletes lennél szuperhősnek!

- Rendben - sóhajtotta Boka. - De most mennem kell, reggel nyolc.

Gyorsan megszakította a vonalat. Testében még mindig ott keringett az álom melyre húzó iszamossága.
Boka biztos volt benne, hogy Nemecsek hiába ígért bármit ma az autóban, egy napon képes lenne őt elhagyni. Majd ha magabiztosabb lesz. Ha már megoldja sorban az ügyeket. Vagy ha végre a Vörös utcában dolgozó ügynökök átpasszolnak nekik egy igazi beépülős titkos küldetést, mint Gerébnek is, Nemecsek majd úgyis el fogja hagyni. Boka remélte, hogy ezúttal nem kell majd ölnie.

Talán ez a sorsa, hogy mindenki elhagyja, gondolta keserűen. Először az anyja halt bele a rákba. Utána eltűnt Anna és Dóri. Végül megölte Gerébet. Vajon mi történik majd Nemecsekkel?

Egészen hajnalig ezen rágta magát, senki sem zavarta meg, így Boka teljesen átadhatta magát az önostorozásnak. Úgyis ez volt a hobbija.

*

Nemecsek a Zöld Macska lépcsőjén sétált lefelé Boka nyomában. A bezárt szórakozóhely csak négy utcára volt Nemecsekék lakásától, így reggel hamar odaért. Bezárása előtt sosem járt itt, de névről ismerte a helyet és a zöld logó is ismerősen festett a bejárat fölött.

Odabent porszag volt, és nyomasztó némaság. Boka előtt kulcsát zörgetve a tulajdonos haladt. Horváth Gyula hatvanas, ősz hajú, pocakos férfi volt, aki Nemecsek meglepetésére nagyon lelkesen működött közre.

- Tudják a bezárás óta nem maguk az elsők, akik érdeklődnek az ügy után. Talán három magánnyomozó is keresett azóta a Horáczky lány eltűnése miatt. Én szívesen segítek, bárcsak ennyin múlna, hogy megtalálják szegénykémet - sóhajtotta Horváth Gyula.

Mielőtt terepre jöttek, Nemecsek órákig tanulmányozta az interneten a képeket a Zöld Macskáról. Ahogy most a lépcső aljába érve körbenézett, megelevenedett előtte a szórakozóhely régi fénye. A poros pultra képzelete italokat, poharakat festett. A falak mellett álló vasállványok pókhálói helyén kézműves termékek foglaltak helyet, kézzel fűzött nyaklánctól kezdve a batikolt ruhákig mindent meg lehetett venni. A pince málladozó falairól eltűnt a penész, és visszafestődött hófehérré, rajta képek függtek, ezek is amatőr művészek munkái. Az asztalok és kanapék fehér lepellel voltak leterítve, helyükre Nemecsek asztalterítőt, számtalan ott álló széket és mécseseket képzelt, az egész olyan lett, mint egy hangulatos romkocsma. Nemecsek szerette volna a helyet, azt olvasta, isteni volt a melegszendvics és a gyümölcsös kézműves sör, na meg a barnasör is.

- Az ott milyen ajtó? - kérdezte Boka. Nemecsek látta rajta, hogy nem nyűgözte le a hely.

- Bejárat a színházba - felelte fontoskodva Horváth Gyula, majd rövid matatás után szélesre tárta az ajtót.

- Hű - mondta Nemecsek, és ideképzelte a színházrajongó anyukáját, aki imádta volna a helyet. Vajon miért nem tudta egyikük sem, hogy négy utcára egy kocsmában színházba mehetnének? Talán ha több ember tudta volna, nem kellett volna bezárnia a helynek.

- Emlékszik arra az estére? - fordult Horváth Gyulához Nemecsek.

- Eszembe szokott jutni - bólintott a férfi. - Micsoda butaság, igaz? Amikor a filmekben ilyet látok, hogy évek távlatából emlékszik valaki egy eseményre, amiről nyomozók faggatják, sosem hiszem el. Mégis emlékszem rá én magam is. Talán csak azért, mert utána olyan sokszor kérdeztek ki arról, amit láttam, hogy nem tudtam elfelejteni.

- És mit látott?

- Nem sokat. Aznap este itt voltam, mert átszámoltuk a bevételt. A Horáczky lány a barátnője és két fiú társaságában jött. A fiú nagyon hasonlított hozzá, talán a testvére vagy unokatestvére lehetett. Beszélgettek, ittak. Az italt mindig a fiú fizette, aki már elmúlt tizennyolc éves. Ildike nézte meg a személyiét, minden rendben volt vele. Zárás előtt mentek el, emlékszem, beszéltük is, hogy a mi időnkben nem engedtek el a szüleink hajnalig, ráadásul nem a pesti éjszakába. Később az italokat vevő fiú rontott be, úgy a távozásuk után öt perccel, hogy a húgát elrabolták, hívjuk a rendőröket, neki lemerült a telefonja. Ildike telefonált, én felrohantam a lépcsőn, de már nem láttunk semmit. A másik lány rémülten zokogott a másik fiú karjában. Aztán jöttek a rendőrök.

- Köszönjük - bólintott Boka. - Emlékszik esetleg, mennyit ittak a fiatalok?

- A fiú többször is járt a pultnál, az biztos. Mivel ők voltak az utolsók, és még nem mostuk el a poharakat, amikor az eset történt, az utolsó kört pontosan tudom: négy pohár limonádé.

Még öt percet maradtak. Az összes valaha feltett kérdés és az összes válasz ott volt a Horáczky aktában, így nem is kérdeztek sokat.

Nemecsek sem várt csodát a helyszíntől, egyszerűen csak szerette volna tudni, hogy hol kezdődött az egész. Már felfelé baktatott a lépcsőn, amikor bizsergés áradt szét a testében. A jobb oldalon álló óriási, poros tükörbe pillantott, és önmaga helyett Horáczky Emília nézett rá vissza. Nemecsek megszédült a látomástól. Boka erősen markolta meg a könyökét hátulról.

- Jól vagy?

- Persze, csak megbotlottam - motyogta Nemecsek.

- Szólnom kellett volna, hogy az a fok kijár, csak már olyan régen nem... - Nemecsek nem is figyelt Horváth Gyula szabadkozására. Újra a tükör felé pillantott, de nem látott ott mást, csak a saját szőke fejét és borostás állát. Mögötte Boka a hátát figyelte. Nemecseknek újra felbizsergett a bőre, de ezúttal semmi köze sem volt az egésznek Horáczky Emíliához.

Horváth Gyula biztosította őket, hogy bármikor a segítségükre lesz, keressék nyugodtan, majd elköszönt és az autójába szállva elhajtott.

Nemecsek nagyokat pislogott, hogy a benti félhomály után látása hozzászokjon a nyári verőfényhez. Tarkóját égette a nap, nem nyújtott elég árnyékot a járda fölé tornyosuló csenevész fa.

- Ott történt - mutatott Boka két házzal előre. - egy fekete, rendszám nélküli Opel fékezett le a négy fiatal mellett, az oldalsó ajtót kitárták és valaki berángatta Emíliát, aztán elhajtottak. Emília bátyját, Kristófot gyomorszájon vágták, a másik két fiatal riadtan állva maradt a járdán. Mire magukhoz tértek, az autó elrobogott.

Nemecsek akciófilm szerűen látta maga előtt a jelentet, az éjszakai Üllői utat, a lefékező autót.

- Valami zavar - szólalt meg óvatosan.

- Igen?

- Szerintem... szerintem túl könnyen ment a rablóknak - válaszolta óvatosan Nemecsek.

- Hm. Érdekes meglátás. Hogyan kellett volna nehezebben mennie? - kérdezte Boka, de nem nézett Nemecsekre, hanem elindult a pár méterrel arrébb parkoló autó felé.

- Nemtom - vakarta meg a tarkóját Nemecsek. - Hajnal kettő volt. Bevallom, tegnap éjjel kijöttem hajnal kettőkor ide. Nem volt kihalt az Üllői út, kisebb volt a forgalom, de azért jártak az úton.

Boka csodálkozva fordult Nemecsek felé.

- Akkor ezért voltál ébren?

- Amikor hivtál? Igen... most lebuktam, nem is szuperhősködtem - nevette el magát Nemecsek. Nem akarta, hogy Bokára rossz hangulat telepedjen a rémálma miatt.

- A saját szakálladra nyomozás már szuperhősködés, csak mondom - felelte Boka komolyan, miközben kinyitotta az autó ajtaját.

- Akkor muszáj lesz neked is saját nevet választanod, Boka! - nevetett Nemecsek, majd az autó túloldalához sétált, hogy beszálljon.

- Rendben, ha lezárjuk az ügyet, választok magamnak egyet.

Miközben az autóban Nemecsek az index kattogását hallgatta, és Boka szépségesen hosszú ujjainak szorítását figyelte a kormányon, azon tűnődött, mi lehetne a legjobb név a társa számára. Miután rákanyarodtak az Üllöi útra, Boka megszólalt.

- Szóval... miért kellett volna nehezebben mennie, nem fejezted be.

- Ó, ó igen... - kapta el a tekintetét Nemecsek. - A hátramaradt három fiatal. Ha Kristófot gyomorszájon vágták annyira, hogy összeesett és engedte elrabolni a húgát, akkor miért ő szaladt vissza a Zöld Macskába segítséget kérni?

- Talán a többiek még mindig meg voltak ijedve.

- Az orvosi vizsgálat nem mutatott ki sokkot. Egyszerűen csak megrémültek, de ennyire?

- Hm - felelte Boka tömören.

- És az italok.

- Mi van velük?

- Négy pohár limonádé. Komolyan? Miért iszik négy tini hajnal kettőkor limonádét? És ha csak végig limonádéztak, akkor korábban miért kellett elkérni Kristóf igazolványát?

Nemecsek rázta a fejét. Az egész nem állt össze, valami volt a háttérben, amit senki nem vett észre. Az aktában rengeteg kihallgatási anyag vizsgálta a szülők okait, esetleges részvételüket a rablásban, megpróbálták az esetet más emberrablásokhoz kötni, de sikertelenül. Annyira furcsa volt az elkövetési mód, hogy nem találtak hasonlót.

Nemecseknek eszébe jutottak Boka húgai. Őket is egy szórakozóhely elől rabolták el késő este, de ott nem volt szemtanú. Nemecsek egyre inkább érezte, hogy a két ügy nem függ össze, valamint azt is, hogy az eddigi nyomozás során mindenki vakvágányra tévedt.

- Azt mondom, először beszéljünk Kristóffal, aztán pedig Varga Nikolett és Kollárics Ákos következzen.

- Rendben - bólintott Boka.

*

- Biztos vagy benne? - kérdezte Boka Nemecseket a bejárat előtti sorban állva.

- Ez a legjobb módja, hogy kikérdezzük. Higgy nekem! Biztos vagyok benne, hogy egyébként semmi fontosat nem mondana - bólintott Nemecsek elszántan.

- Lehet így sem fog.

- Meglátjuk - vont vállat Nemecsek.

Boka bőre viszketett a rátapadó pillantások alatt, ráadásul túl közel álltak hozzá az emberek. De az még jobban zavarta, hogy Nemecseket éhes tekintettel vizslatták. A szűk utca késő esti félhomályában Nemecsek hófehér bőre a legcsodásabb selyemnek látszott. A fekete ujjatlan póló pedig pont annyit mutatott a vállán ülő szeplőkből, hogy Boka attól tartott, az akció végére teljesen becsavarodik.

Amikor Nemecsek felvetette, hogy beszéljenek Horáczky Kristóffal, még egyikük sem hitte, hogy a Kolbászgyár előtt fognak ácsorogni. De mint kiderült, a Horáczky fiú egy melegbárban dolgozott csaposként. Nemecsek annyira belelkesedett az azonnali látogatás miatt, hogy Boka akár gyanút is fogott volna, ha Nemecsek nem jelenti ki nem is olyan régen, hogy heteró.

Boka Nemecsekre pillantott, aki enyhén tátott szájjal bámulta a kígyózó sort az idióta nevű melegbár előtt, leginkább pedig egy magas, göndör hajú, fekete srácot figyelt, aki angolul beszélgetett a barátaival négy embernyivel előbbre.

- Tetszik, amit látsz? - kérdezte Boka. Nem, egyáltalán nem hangzott féltékenynek a hangja!

- Öhh... izé... dehogy - kapta el Nemecsek a fejét, és suttogva, Bokához közelebb hajolva folytatta. - Csak azon gondolkodtam, hogy milyen sok meleg srác van. Már nem is csodálkozom Cselééken vagy Kolnayékon.

- Aha - bólintott Boka, de azért Nemecseken tartotta a szemét. Tudta, hogy őrültség, de végtelenül jó érzés lett volna ha kiderül, hogy Nemecsek meleg, ami azt jelentené, hogy...

Nem tudta befejezni a gondolatot, mert Nemecsek összefűzte az ujjaikat és a testéhez préselődött. Boka megpróbált ellépni, de a körülöttük lévő tömeg nem engedte.

- Nemecsek, mit... - nyögte Boka, és megpróbált nem Nemecsek izzadt kezére figyelni, ami a tenyerébe simult.

- Most olvastam, ki van írva: „couples only night".

- De... de mi nem - Boka úgy érezte, kiszippantották a világból az oxigént. - Mi lenne, ha inkább máskor...

- Ne már, Boka - nézett rá Nemecsek a kék szemével, szeplői világítottak az arcán, és Boka nagyot nyelt, hogy elnyomja a késztetést, hogy lecsókolja az összeset. - Ha én heteróként ennyit bevállalok, neked is menni fog.

Boka alig hallotta Nemecsek szavait. Biztos volt benne, hogy fél éve senki sem ért hozzá a hivatalos kézfogáson kívül. Hogy utoljára mikor fogta valakinek a kezét, arra nem is emlékezett. És Nemecsek tenyere a zavaró izzadtság ellenére is otthonosan puha és kellemes volt. Boka vágyott rá, hogy valakivel megossza az életét, de az nem lehetett Nemecsek. Nem, ha a társa és nem, mert heteró.

Boka nyomozói érzéke mégis azt jelezte, valami nincsen rendben. Nemecsek tágra nyílt szemmel pásztázta a tömeget, legkevésbé sem volt zavarban. Ennyire jó színész lenne?

A sor előrébb lendült, ők is haladtak vele. Körülöttük magyar és angol nyelvű beszédet sodort a forró nyári szél. A szoros sorban Bokához idegen férfiak teste préselődött, de ezektől zavarba jött, kellemetlenül idegen érintések húzódtak rég simított bőrén. Nemecsek tenyere volt a kikötő, ami biztonságot nyújtott melegségével az emberáradatban.

Végre a biztonsági őr elé értek, aki mosolyogva nézett Nemecsekre, de Bokára pillantva elkomorult. Izmos karjait jelképesen karba fonta az óriási mellkasa előtt. Nemecsekhez beszélve szólalt meg, ám a tekintetét nem vette le Bokáról.

- Szöszi, miért érzem úgy, hogy a barátod rendőr?

- Rosszul érzed, Zénó - mosolygott Nemecsek. - Csak könyvelő. Két órát vitatkoztunk, de nem volt hajlandó megválni az ingétől.

Boka döbbenten bámult Nemecsekre, aki teljesen hozzá préselte a testét, és Boka csípőjére simította a tenyerét. Boka tudta, hogy ezen múlik az akció sikere, de teljesen lefagyott a sok érintés alatt. Majdnem felgyulladt a bőre. Nemecsek folytatta.

- Nem mindig ilyen merev ám! - Itt hangosan felvihogott. - Mármint az ágyban, ott igen, hű... de tudod a munka, a katolikus neveltetés és...

- Ernő - szólt rá Boka Nemecsekre, mert nem bírta tovább. Zénó tekintete végre elszakadt tőle és Nemecsekre vándorolt.

- Te tudod, Szöszi - vont vállat, azzal beengedte őket az ajtón.

Odabent végtelen emberáradat hömpölygött, mindent sejtelmes kék fény ölelt körbe és dübörgött a zene.

- Honnan tudod a nevét? - kérdezte Boka Nemecsek füléhez hajolva, amikor megtorpantak az ajtón bejutva.

- Hm? Nem hallom, mit mondasz, hangos a zene - üvöltötte át Nemecsek a hangzavaron, majd összefűzött kezüknél fogva húzni kezdte Bokát a tömegbe.

Nemecsek úgy vetette bele magát az emberáradatba, mint egy tehetséges és gyakorlott úszó. Imádta ezt: a tömeget, az egymáshoz simuló izzadt testeket, a forróságot és a zenét, a lüktető ütemet, ami minden porcikáját átjárta.

Volt már itt, mindkétszer egyedül. Nem jött össze senkivel, csak táncolt hajnalig, aztán hazabékávézott.

Nemecsek érezte a Bokából áradó feszültséget. Emlékeztetnie kellett magát, hogy nem bulizni, hanem nyomozni jöttek. Ez az egész melegbár ötlet nagyon gyorsan dugába is dőlhet. Nemecsek meleg volt, aki a társa előtt olyan heteró férfinak adja ki magát, aki a nyomozás érdekében melegnek álcázza magát. Belefájdult a feje a sok tettetésbe, ha csak rágondolt.

Boka mögötte engedelmesen követte, ahogy Nemecsek a pult felé vezette. Hatalmas volt a tömeg, de Nemecsek alacsony és vékony termete miatt könnyedén becsusszant egy szabad ülésre, közben rángatta maga után Bokát.

- Mit iszunk, édes? - mosolygott rá, és bármennyire is akarta, nem tudta visszafogni meglóduló szívverését. Boka íriszén ezernyi fény táncolt, a Nemecsek által annyira kedvelt tincs pedig a szemébe hullott. És az az elvörösödő jobb fül!

- Ásványvizet? - kérdezte Boka.

- Álca! Boka, egy meleg srác vagy, aki bulizni jött. Koktél.

- Alkoholmentes?

- No way, papuskám! Négy szex on the beach lesz! - rikkantott Csónakos a csapos felé, aki nem más volt, mint Horáczky Kristóf. - Végre itt vagytok.

Csónakos haja csapzott volt, izzadtan tapadt a tarkójára, arca kipirult és biztosan legurított már pár sört. Megveregette Boka vállát, majd Nemecsekre vigyorgott.

- Mit keresel itt? - kérdezte Boka.

- Nemecsek hívott, hátha kell a segítség. Most komolyan, Boka, nyakig begombolt ing, ne már! - Csónakos fürge ujjakkal gombolta szét Boka ingének felső négy gombját, akinek erre végigfutott a bőrén a borzongás.

Nemecsek hangosan nyelt, amikor látta Boka nyakán végigszaladni a lilabőrt, de szerencsére a zene miatt senki sem hallotta.

- Hol hagytad Cselét? - kérdezte Nemecsek.

- Táncol! - A Horáczky fiú eléjük pakolta az italokat, majd visszafordult a többi vendég felé. Nemecsek látta, hogy tekintete egy másodpercnél tovább időzött Bokán, amikor az illedelmesen megköszönte az italokat.

Csonakos felkapott két poharat, majd szó nélkül visszavonult a táncoló tömegbe.

- Bejössz neki - bökött Nemecsek Horáczky felé a fejével.

- Inkább arról mesélj, miért van itt Csele és Csónakos!

- Lebuktam. Észrevették, hogy a honlapot nézem, és jönni akartak. Arra gondoltam, nem lesz gáz, hátha segít az álcájuk.

- Honnan tudtad a kidobó nevét?

- A honlapról és a Facebookról.

- Á.

- Miért, azt gondoltad, voltam már itt?

- Nem csak... - Boka nem fejezte be a mondatot, Nemecsek pedig inkább megfogta a koktélokat, egyiket Boka kezébe adta, a másikba pedig belekortyolt.

- Szóval tudtad, hogy hogy hívják a kidobót, de azt nem, hogy couples only night lesz?

Nemecsek úgy tett, mint aki nem hallotta a kérdést és inkább fél szemmel szemrevételezte Horáczkyt. A srác korukbeli volt, az akta alapján egy évvel született korábban. Megszokott mozdulatokkal szolgálta ki a vendégeket. Szőke haja rövidre volt vágva, átlagos srácnak tűnt, mégis volt benne valami különleges, ami vonzotta a tekintetet.

- Mi a terv? - kérdezte nem sokkal később Boka. Nyilván rájött, hogy Nemecsek nem fog válaszolni.

- Fogalmam sincs - mosolygott rá Nemecsek. - Egyelőre várunk, hogy apadjon a tömeg, így nem tudunk vele beszélgetni.

Boka bólintott. Nemecsek kifelé fordult a székén, hogy lássa a tömeget. Rengetegen táncoltak, és Nemecsek hamar kiszúrta Cselét az emberek között.

- Jössz táncolni? - kérdezte Nemecsek.

- Öhm, nem hiszem, hogy...

- Oké, akkor megyek egyedül. Cselével leszek - pattant fel Nemecsek, és magára hagyta a döbbenten pislogó Bokát a pult mellett.

A stroboszkóp villogása közben Boka idegesen figyelte Nemecsek szőke fejét a tömegben, aztán egy villanás és már nem látta többet. Visszafordult a pult felé, és lekortyolta a koktélját. Ennyit a nyomozásról, sóhajtotta magában. Nem, semmiképpen sem volt féltékeny!

- Szépen itt hagyott - lépett hozzá Horáczky, és egy röviditalos poharat tett le a pultra. - A ház ajándéka. A copules only esteken nem jó dolog egyedül maradni.

Horáczky Kristóf olyan kedvesen és megértően mosolygott rá, hogy Boka kezdte elhinni, Nemecsek tényleg ráérzett azzal kapcsolatban, hogy tetszik a srácnak. Hogy lehet egy hetetó srácnak ilyen jó a gaydarja?

- Köszönöm - mosolygott vissza Boka. A nyomozás érdekében egyáltalán nem baj, ha kicsit kedvesebb Horáczkyhoz.

A pult előtt tolongott a tömeg. Horáczky nekilátott a kiszolgálásnak. Pár perccel később a színpadon épp bejelentettek egy Justin Vivian Bondot. Boka annyira messze volt, hogy semmit se látott. Valószínűleg miatta jött a nagy tömeg és az angolul beszélő külföldiek is.

Kellemes zongoraszó áradt szét a teremben, ami borzongatóan más volt, mint az előző dübörgő tucctucc, és Boka rövidesen ellágyult. Ez sokkal jobban illett a hangulatához, mint a pörgős partyzene. Justin Vivian Bond kellemesen mély hanggal büszkélkedhetett.

- Ha ennyire tetszik, miért nem mész közel? - könyökölt a pultra Horáczky. Bokában bennrekedt a lélegzet, amikor tudatosult benne, hogy itt a tökéletes alkalom, ketten álltak a pult két oldalán és végre üvöltözniük sem kellett.

- Nem gyakran járok ilyen helyekre - válaszolta halkan Boka.

- Mondd meg a szőke fiúdnak, hogy hozzon el máskor is, láttam már itt egyedül.

- Az lehetetlen, Nemecsek nem... - még időben észbe kapott. - nem jönne el nélkülem.

- Ahogy most sem lépett le mással táncolni, igaz? - vonta fel a szemöldökét Horáczky.

- Csak jó barátok.

- Ahamm, ha te elhiszed, akkor jó.

Boka erre nem válaszolt semmit, csak a poharában álló barna folyadékot bámulta. A jég már elolvadt.

- Hogy hívnak?

Boka egy pillanatig habozott, mivel lehetséges volt, hogy az ügy kapcsán újra találkozzon Horáczkyval, nem akart hazudni.

- Boka János.

- Én Kristóf vagyok. Szép, komoly neved van, illik hozzád - mosolygott rá Horáczky, és megsimította Boka kézfejét a mutatóujjával.

Boka összerezzent. Csak egy nagy levegővétel kellett, hogy rendbe rázódjanak a gondolatai. Ezalatt mérlegelte, hogy nem hagyhatja elúszni a tökéletes lehetőséget.

- Dupla whiskey-t jéggel - jelentette ki határozottan.

Horáczky kitöltötte a kért italt egy széles, lapos üvegpohárba és Boka elé tolta.

- Ne légy szomorú, amiért a szöszi lelépett, sok hal van még a tengerben.

Boka megrázta a fejét.

- Ez a nap egy kalap szar. Ma van a húgaim elrablásának évfordulója - sóhajtotta és legbelül utálta magát, amiért így használja fel Annát és Dórit.

- A húgaidat... elrabolták? - Boka figyelmét nem kerülte el, hogy Horáczky hangja elcsuklott.

- Hat évvel ezelőtt, egy szórakozóhely elől. Azóta sincsen semmi haladás az ügyben - mondta, majd lekortyolta az italt. - A rendőrség talált egy hasonló esetet, de azt mondják, nincs kapcsolat a két ügy között.

Itt pedig fájdalmas, könyörgő arckifejezéssel nézett fel Horáczkyra. Remélte, hogy az a kevés szimpátia, ami kialakult köztük, elég lesz és nem kell a magánnyomozói jelvényét villogtatnia.

Horáczky Kristóf megrettent, de Boka úgy látta, leginkább szánalom ül a tekintetében.

- Tehát nem véletlen, hogy itt maradtál - felelte halkan.

- Sajnálom, én csak... annyira szeretném tudni, mi történt velük! Apám árnyéka önmagának, anya... ő már meghalt, legalább nem kellett átélnie ezt a borzalmat. Hat éve várunk, hátha történik valami. És ma, ma úgy ébredtem, hogy arra gondoltam, az is jobb lenne ennél, ha kiderülne, hogy megölték őket. Ha eltemethetném őket anya mellé és... - Boka hangja elcsuklott. Túlságosan beleélte magát a szerepbe, vagy a szerep nőtt fölé. Mélyeket lélegzett, hogy megnyugodjon. Horáczky szó nélkül tett le mellé egy újabb adag dupla whiskey-t.

- Nézd... János. Én most elmondok neked valamit, de... ennek titokban kell maradnia. Aznap este a húgom szökését megterveztük. A szüleink... Emília nagyon önfejű volt és bármire rá tudott venni. Jó mókának tűnt borsot törni apám orra alá, csakhogy kiderült, Emília engem is átvert. Sajnálom, hogy nem tudok segíteni többet.

Boka sóhajtott, majd megsimította Horáczky kezét. Az érintéstől felfordult a gyomra, egyáltalán nem az a kellemes melegség áradt szét benne, mint mikor Nemecsek izzadt tenyerét markolta.

- Köszönöm, hogy elmondtad.

Justin Vivian Bond még mindig énekelt a háttérben, a hallgatóság csendesen morajlott, Boka pedig azon töprengett, hogyan sikerült Nemecseknek egyből ráéreznie az ügy kritikus részleteire. Volt tehetsége!

Körbenézett a teremben, de Nemecseket nem látta sehol. Bízott benne, hogy Csónakos és Csele vigyáznak rá, nem pedig valami idegen srác...

- Szerintem beléd van zúgva.

- Kicsoda? - fordult vissza Boka Horáczky felé.

- Hát a szép, szőke fiú. Úgy meresztette a kék szemét, amikor a másik srác kigombolta az ingedet, hogy azt hittem, kereshetem elő a defibrillátort.

- Az lehetetlen, Nemecsek heteró.

Ebben a pillanatban felzúgott körülöttük a taps, és Boka nem hallotta, csak látta Horáczky tátott szájú nevetését.

A történetben szereplő Zöld Macska tényleg a korábban már említett Üllői úti címen áll, remek hely volt, 10%-os barna sörrel, még a lánybúcsúmat is ott tartottam. Sajnos valóban bezárt. A történetben felhasználtam, de amit leírok, az mind csak fikció :)

Ó, és Justin Vivian Bond nem kitalált személy. Csekkoljátok le! ❤