Juj. Olyan borzalmasan és keveset aludtam – magyarul borzalmasan keveset... –, hogy szinte lefeküdni sem volt értelme. De az a hülye ébresztőóra persze nem volt tekintettel a zűrös állapotomra, hatkor szokás szerint riasztott, éles csipogása betöltötte a szoba csendjét. A zajra egyből összerezzentem, fáradt szemeim kipattantak, mivel nem túl mély álomból riadtam fel. Amint felfogtam a helyzetet, és eszembe jutott a tegnap, legszívesebben felordítottam volna, de végül csak fájdalmasan belenyögtem a párnámba. Ülő helyzetbe tornáztam magam és sóhajtva beletúrtam a hajamba, ami a pizsamámhoz hasonlóan az éjszakai forgolódás miatt izzadtan tapadt hozzám. Kómásan megmostam az arcom, majd egy pillanatra belenéztem a tükörbe, de szinte rögtön el is kaptam róla a tekintetem. A végén még összetörik... Mosogatórongyként tisztességgel helytálltam volna, tanulóként azonban már kevésbé.

Ásítozva vettem fel a tegnap előkészített farmert és sötétzöld pólót, majd a szokásosnál gubancosabb és hullámosabb hajamat kontyba fogtam. Végül felvittem a szempillaspirált is, bár közben elgondolkodtam, hogy érdemes-e egyáltalán megpróbálnom emberibb külsőt varázsolni magamnak, vagy teljesen reménytelen a helyzet.

A konyhába érve békés csend fogadott, amit máskor talán lehangolónak tartanék, most viszont inkább hálát adtam az égnek, hogy senki nincs itthon. Ezentúl ez így fog menni? Amikor csak tehetem, kerülni fogom a szüleimet? Minden alkalommal elbőgöm magam, amikor meghallom, hogy beszélgetnek? Basszus, meddig fog ez még tartani?!

A hűtőhöz lépve szokatlan módon egy cetlit találtam az ajtaján.

Megcsináltam a tejeskávéd, bent van a hűtőben.

Legyen szép napod!

Puszi: anyu :)

Pár másodpercig csak a szemöldökömet felhúzva néztem az üzenetet, ugyanis elég váratlanul ért. Kinyitottam a hűtőt, kivettem a bögrét, és elgondolkodva kezdtem kortyolgatni a tejeskávét. Mindig én csinálom reggelente a kávémat, anyunak rendszerint erre nincs ideje. Most mégis megcsinálta. Ha nem hallottam volna már kétszer a veszekedésüket, talán nem akadnék fenn ezen, és természetes gesztusnak venném. Persze, tudom, hogy kedvességből csinálta, de az is nyilvánvaló, hogy azért is, hogy eltitkolja előlem a dolgokat. Ezek szerint továbbra sem mondtak le arról, nem avatnak be engem, hanem megpróbálnak úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Dühösen szedtem le a cetlit a hűtőről, majd összegyűrve a zsebembe süllyesztettem, a bögrét pedig olyan indulatosan tettem bele a mosogatóba, hogy egy pillanatra azt hittem, összetörik.

– Tervek a szünetre? – érdeklődött Flóra, amikor a tesicuccunkat felkapva elindultunk le a tesiterembe.

– Semmi – húztam el a számat. – Már előre látom, milyen király lesz, egész végig otthon fogok ülni fejhallgatóval a fejemen, hogy még csak ne is halljam a szüleimet.

– Még mindig nem békültek ki? – kérdezte Flóra a szája szélét rágcsálva.

– Nem – ráztam meg a fejem. – De hagyjuk most őket, elég nekem otthon rajtuk agyalni. Neked mik a terveid?

– Hát, végül is én is otthon leszek, megint jönnek majd hozzánk az unokatesómék. Ezen kívül egyébként csak pihenni tervezek, meg könyvesboltba menni. Nem is egyszer – mosolygott.

– Nem is te lennél – mosolyodtam el én is halványan.

– Ha úgy sincs programod, nem akarsz velem jönni?

– Könyvesboltba? – pillantottam rá csodálkozva.

– Miért ne? – kérdezett vissza értetlenül. – Úgy tudtam, te is szeretsz olvasni.

– Szeretek, csak mostanában a suli miatt nincs rá időm.

– Akkor pont jó lesz, mert szünetben nem tervezel semmit csinálni – bólintott. – Eljössz?

– El – adtam be a derekam.

– Meg egyébként lesz a suliban többször is rajzos foglalkozás – jegyezte meg, mire felcsillant a szemem.

– Tényleg?

– Aha. És a rajztanárnő tartja, mint a rajzszakkört.

– Úúú, tuti megyek – lelkesedtem be.

– Na látod. Nem is otthon fogsz ülni egész végig – vigasztalt Flóra, mire mosolyogva bólintottam, és tényleg jobb kedvem lett.

Más kérdés, hogy ugye ismét tesivel kezdtünk... De mindegy, megpróbáltam szokásommal ellentétben nem a legborúlátóbban állni a dolgokhoz. Azt hiszem nagyjából sikerült. Magamhoz képest.

Hiába kaptunk már irodalomból házit, nem számíthattunk rá, hogy nyelvtanból emiatt megússzuk. Ez így is lett, kaptunk két oldal mondatelemzéses gyakorlást. Mindegy, legalább a nyelvtan könnyű.

Szünetben Nóri jött be nagy elánnal az osztályba, és mielőtt a helyére ment, letett egy csomó papírt a tanári asztalra, amikről azt állította, hogy az ofő küldi őket. Flóra egyből felállt és kiment, hogy hozzon egyet, majd lelkes arccal tért vissza.

– Nézd, itt vannak az őszi szünet programjai – rakott le közénk egy papírt, mire érdeklődve húzódtam közelebb, és mindketten a lap fölé hajoltunk.

Lesznek kötetlenebb, szakkörszerű elfoglaltságok, többek között rajzos; könyvek és olvasás témában irodalmi; matek-fizikás foglalkozás mindenféle rejtvénnyel, ördöglakattal meg kísérlettel, és egy biosz-kémiás foglalkozás szintén sok kísérlettel. Ezen kívül lesz egy csomó hozzáértő ember által tartott tudományos előadás, többségük a könyvtárban, amikre be lehet ülni meghallgatni őket. Érdekesen hangzanak, bár valószínűleg – az ütközések miatt is – nem fognak olyan nagy népszerűségnek örvendeni, mint a kötetlenebb szakkörök. Ami engem meglepett, hogy lesz egy olyan nap, nagyjából a szünet közepén, amikor semmi más program nincs, csak sport. Foci, kosár, röpi, külön lány és fiúcsapatok, de hogy osztályonként, vagy akárhogy az egyelőre nem derült ki.

– Na, mire mész? – kérdezte Flóra, miután mindketten végigfutottuk a listát.

– Hát rajzra biztos – szögeztem le. – Szerintem a biosz-kémiás foglalkozásra is, meg ez a sportos dolog is jó lehet. Ha így marad még üres napom, akkor pár előadásra is. Te?

– Tuti megyek a könyvek és olvasásra, az előadások közül is elég érdekesnek hangzik néhány, plusz a sport. Bár nem tudom, hogy az pontosan mit is takar, de jó szórakozásnak tűnik – sorolta Flóra.

– Ugye jöttök röpizni? – ült fel a padunkra Nóri lelkesen, mire Flórával tanakodva összenéztünk. – Naa, légyszii – kérlelt minket Nóri összekulcsolva a kezeit. – Simán megnyernénk!

– Én megyek – adtam be a derekam. – Minél kevesebbet ülök otthon, annál jobb. Ugye te is jössz? – néztem Flórára reménykedve.

– Felőlem – vonta meg ő is a vállát.

– Úúú, szupi – mosolyodott el Nóri boldogan.

– Ezen kívül mire mész még? – érdeklődtem.

– A sporton kívül nem nagyon motivál más. De ha nagyon unatkozok, talán beülök veletek valamire – vonogatta a vállát, mire elmosolyodtam.

– Öhmm.. sziasztok – lépett oda a padunkhoz Andris zavartan mosolyogva.

– Szia – köszöntünk vissza egyszerre.

– Ivett... most német lesz, ugye?

– Aha – bólintottam a németkönyvemre mutatva.

– Az tök jó. Vagyis... nem jó – zavarodott össze Andris. – Na, mindegy, érted.

– Aha, értem. Mit szeretnél mondani? – mosolyodtam el, mert ez olyan tipikusan andrisos. Aranyosan szerencsétlen. :)

– Hát, szóval csak annyi, hogy ugye most német lesz. És te elég jó vagy németből, meg az ofő a tanár, és te jársz is hozzá különórára – fejtegette. – És már elég sok házit kaptunk a szünetre, alig lesz időnk pihenni. Úgyhogy...

– Jézusom, Andris, inkább megmentelek, oké? – mosolyodott el Nóri hitetlenül. – Ivett, Andris azt szeretné, ha megkérnéd az ofőt, hogy ne adjon szünetre házit, mert rád valószínűleg hallgatna – mondta ki Nóri nyíltan, mire Andris bólintott, és félve nézett rám.

– Persze, megpróbálhatom – nevettem el magam zavartan.

– Nagyon köszi – pillantott rám Andris hálásan.

A német óra elég hamar elröppent, de csengetéskor az ofő még szót kért, és várható módon elkezdte volna kiosztani a tömérdek házi feladatot a szünetre.

– Gyerekek, még egy kis türelmet kérek – csitította az egyre türelmetlenebbül várakozó osztályunkat. – Ez az utolsó óránk a szünet előtt, úgyhogy szeretném kiosztani a feladatokat... – magyarázta az ofő, akit ezután elnyomott egy egész osztály felhördülése és tiltakozása. Tanácstalanul néztem körbe, majd ahogy találkozott a tekintetem Andriséval, nagyot sóhajtva vettem tudomásul, hogy most jött el az én időm, és felnyújtottam a kezem. – Tessék, Ivett – szólított fel az ofő.

– Tanárnő, elnézést, de szinte minden tantárgyból kaptunk házi feladatot a szünetre, és ez így már kezd kicsit sok lenni – vallottam be a legmeggyőzőbb hangomon, mire minden osztálytársam bólogatni és helyeselni kezdett. – Egyébként is le vagyunk terhelve, de most még az őszi szünetben is tanulnunk kell. Ezért... Nem lehetne az, hogy most németből nem ad nekünk házi feladatot? – nyögtem ki a szám szélét harapdálva, majd a többiekkel együtt csöndben vártam az ofő válaszát. Az ofő csodálkozva nézett végig rajtunk – szerintem nem is a kérés, hanem inkább a tény döbbentette meg, hogy csendben vagyunk –, majd ellágyult a tekintete.

– Rendben van – sóhajtott fel megvakarva a tarkóját, mire elégedetten elmosolyodtam, az osztályban pedig egyöntetű „Ezazzz" hangzott fel. – De több ilyen nincs, és ezt is csak azért, mert az osztályfőnökötök vagyok – vette fel újra a szigorú tanár szerepét, mire mindenki bólogatni és köszöngetni kezdett. Az ofő a szája sarkában bujkáló mosollyal csóválta meg a fejét, majd újra végignézve rajtunk elhagyta a termet.

– Ivett, nagyon kösziii! – ugrált elém Nóri boldogan. – Szebbé tetted a napomat.

– Az enyémet is – sóhajtott Janka megkönnyebbülten, mire csak mosolyogva megvontam a vállam.

– Örök hála, de tényleg – lépett Andris is a padunkhoz.

– Ez most tényleg nagyon jól jött, köszönjük Ivett – mosolygott rám Norbi aranyosan, csak úgy ragyogtak kék szemei.

– Igazán nincs mit – mosolyogtam lesütve a szemem. Arra számítottam, hogy Norbi csak ennyit akart és visszamegy hátra, de nem így történt, továbbra is a mi padunk előtt ácsorgott.

– Jöttök a sportos napra? – érdeklődött közelebb hajolva, mire nagyot dobbant a szívem és egy ösztönös mozdulattal eltűrtem a hajam a fülem mögé. Vagyis eltűrtem volna, de a hajam kontyban volt, kiszabadult tincs sehol. Mindegy.

– Aha, terveztük – bólintottam, és a szemem sarkából láttam, hogy Flóra elfordul és Nórival kezd beszélgetni. Jelenleg nem jött túl jól, hogy magamra hagyott Norbival, egyáltalán nem éreztem magam olyan magabiztosnak. – Ti Domával? Bár gondolom ez nem is kérdés...

– Megyünk, persze.

– Na, akkor megnyertük a kosarat – bólintottam mosolyogva, mire elnevette magát. Felfedeztem, hogy van gödröcskéje. Nem túl feltűnő, de édes. Na, ez kész... :)

– Gondolom te is mész kosarazni.

– Nem tudom – húztam el a számat. – Szívesen mennék, de az osztályból nem szeretnek annyian kosarazni, idegen csapatba meg nem szeretnék kerülni...

– Akkor majd beállsz hozzánk – vonta meg a vállát, mire hitetlenül elnevettem magam. Természetesen csak viccelt, mindkettőnket jól elszórakoztatta ez az ötlet, és ekkor egyikünk sem gondolta, hogy végül tényleg be fog következni és a fiúkkal fogok játszani.

Ezután kezdődtek csak az igazán fárasztó órák, kezdve egy törivel. A szokásos „ülünk, mint a sült halak" helyett most az „annyit diktál a tanár úr, hogy alig tudjuk leírni" lépett érvényben. Nem tudom, hogy ez nem a pocsék témazárók miatt volt-e a tanár úr bosszúja... Minden esetre nem jött jól, óra végére majd' leszakadt a kezem.

Aztán jött egy semmivel sem pihentetőbb matek óra, ahol dogát írtunk. Szerintem most kivételesen egész jól sikerült – csak egy kérdésnél kértem Flóra segítségét –, ami részben annak is köszönhető, hogy a fele elmélet volt, amit megtanultam. De azért elég vicces volt, hogy matekból pont én segítsek Eszternek meg Andrisnak is...

A hatodik óránk kémia volt, amiből szintén röpdogát írtunk, csak ebből bejelentetlenül. Az osztály nagy része nem akart hinni a fülének, és én is fáradtan sóhajtozva téptem ki egy lapot a füzetemből. Értem én, hogy a szünethez közeledve nem várható el minden tanártól a semmittevés, de azért mégiscsak utolsó tanítási nap. Mindegy, ez sem lett rossz.

A három húzós óra után felszabadultan és hangoskodva tértünk vissza a termünkbe, aminek megint szegény ofő és az órája látta a kárát.

– Tanárnőőő! – üdvözölte Nóri óbégatva a terembe belépő és értetlenül körbenéző ofőt. – Ugye hazamehetünk? Kérem szépen!

– Nem, Nóri, nem mehettek haza – rázta meg a fejét fáradtan, mint akinek már ennyi is elég volt belőlünk. Alapvetően szigorú és kemény tanár, de a mi osztályunk még őt is próbára teszi.

– Akkor elfoglalhatjuk magunkat, ugye? – pislogott Janka kedvesen az ofőre.

– Nem, megtartjuk az osztályfőnöki órát – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

– De tanárnő. Utolsó tanítási nap utolsó órája, ráadásul osztályfőnöki – hüledezett Tomi döbbenten.

– Gyerekek, kérlek fogjátok fel, attól, hogy nem adok le anyagot, az osztályfőnöki óra is ugyanolyan tanóra, mint a többi. Ahhoz pedig, hogy utolsó tanítási nap, csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy ma már engedtem egyszer a némettel kapcsolatban. Ha azt szeretnétek és úgy döntötök, akkor hazamehetünk most, de előtte feladom a német házit – jelentette ki szigorúan az ofő, mire mindenki csalódottan elcsendesedett.

– Akkor mit fogunk csinálni? – kérdezte Nóri unottan. – Csak beszél, mi meg hallgatjuk?

– Pontosan! Ugyanis bőven van miről beszélnünk – bólintott az ofő, majd bele is csapott a közepébe. – Kezdjük a rossz dolgokkal...

– Elnézést, de nem lehetne, hogy először a pozitívumokat mondja? – nyöszörgött Nóri.

– Olyan nem nagyon van – ráncolta a homlokát az ofő, mire Nóri végleg elvesztette minden életkedvét és sóhajtva leborult a padra. – Andris – mondta ki az első nevet, mire az említett a nyakát behúzva nézett rá. – Őszintén szólva nem tudom, mi történt veled. Én egy kötelességtudó fiúnak ismertelek meg, de a múlt heti történelem puskázásod, majd nyelvtan egyesed egyáltalán nem ezt bizonyítja.

– A nyelvtan nem rajta múlott – szólalt meg Doma hátulról. – Senki nem tudta, hogy kellett volna tanulni, de a tanárnő mégis teljesen váratlanul feleltetett. Az anyagot sem tudta senki, bárkit kihívhatott volna a tanárnő, ugyanúgy egyest kapott volna, mint ő.

– Nem Andris tehet róla, hogy végül pont rá esett a választás – tette hozzá Norbi is, de nem hatották meg az ofőt.

– Ez nem mentség, az órákra akkor is kell tanulni, ha nincs előre megbeszélve számonkérés. Norbi, te vagy a másik! Tegnap értesültem a matek tanárnőtől arról, hogy múlt héten az egyik szünetben Andrissal verekedtetek, és még csend szobába is kellett küldeni titeket. Ákossal együtt természetesen – villant Ákosra a tekintete, aki válaszul csak hanyagul megvonta a vállát. – Erre mégis mi a magyarázatotok?

– Hát öö... Mi csak... – kezdte Andris, látványosan törve a fejét, hogy mit találjon ki.

– Andrisnak igazából megint semmi köze nem volt az egészhez – szakította félbe Norbi a tolltartóját piszkálva. – Én mentem neki Ákosnak, Andris csak megakadályozni próbált, de pont ekkor jött be a tanárnő, és azt hitte, hogy Andrissal verekszünk.

– Nos és... miért „mentél neki" Ákosnak? – kérdezte az ofő kissé értetlenül.

Norbi keze továbbra is a tolltartójának cipzárjával babrált, de egy pillanatra rám kapta a tekintetét. Óvatosan megráztam a fejem, jelezve, hogy ne említsen meg engem, ezzel még nagyobb balhét csinálva. Norbi egy kis ideig még hezitált, de végül inkább kihagyott engem belőle. – Mert Ákos... kiprovokálta.

– És mivel provokálta ki? – faggatózott tovább az ofő, mire feszengeni kezdtem, Norbi azonban pislogás nélkül állta a tekintetét.

– Bántott valamit, ami fontos nekem.

Az összes vér az arcomba tódult, és hirtelen túl szűknek éreztem a tüdőmet ahhoz, hogy levegőt tudjak venni. Soha nem fogom elfelejteni azt, amit mondott. Éreztem, hogy Flóra oldalról engem néz, de nem néztem vissza rá, csak szaggatottan beszívtam a levegőt. Oké, nyugi. Norbi világosan kimondta, hogy fontos vagyok neki, de lehet, hogy úgy értette, mint barát. Az ember számára lehetnek nagyon fontosak a barátai. De az is lehet, hogy csak szimplán improvizálnia kellett, és ez jutott eszébe. Sosem derül ki.

Hál' istennek az ofő nem firtatta tovább, már csak azért is nem, mert Nóri keze a magasba lendült.

– Nóri – kezdte fáradtan az ofő. – Ha azt szeretnéd kérdezni, hogy elmehettek-e...

– Nem, nem azt – rázta meg a fejét. – A sport nappal kapcsolatban szerettem volna kérdezni, mert nem teljesen világos minden...

– De jó, hogy mondod – csettintett az ofő. – Tehát a szünetben lesznek különféle elfoglaltságok, az egyik ilyen a sport, azon belül foci, kosár és röplabda. Természetesen nem kötelező a részvétel, ahogy a többi programon sem. Külön fiú és lánycsapatokat kell kiállítani, fontos, hogy osztályonként külön, tehát más osztályokba járókkal nem keveredhettek – magyarázta, mire elhúztam a számat. Úgy látszik, nem fogok kosarazni. – Minél többen eljöttök, és minél több csapatot tudunk versenyeztetni, annál nagyobb az esélye, hogy megnyerjük a versenyt.

– Ez verseny? – kérdezték többen is egyszerre.

– Ne így fogjátok fel. Elsősorban szórakozás, de egyébként igen. Verseny.

A fiú focicsapat és a lány röpicsapat nagyon hamar összejött. Már a fiú kosár és a lány foci is csak nagy nehezen akart összeállni, a lány kosárhoz pedig egyedül én jelentkeztem.

– Állj be nyugodtan a fiúkhoz – legyintett az ofő, mire csodálkozva néztem rá.

– Nem csak külön lehet?

– Alapból igen, fiúk nem is állhatnak be lánycsapatba, de nem látom akadályát, hogy te miért ne mehetnél Norbiékkal. Szerintem simán megállnád a helyed.

Úgyhogy Norbi kijelentése végül is igaz lett, és a fiúcsapatban kötöttem ki.

Ekkor szólalt meg a csengő, félbeszakítva az órát, mire az egész osztály felpattant és pakolászni kezdett.

– Gyerekek, még egy percet várjatok! – kérte az ofő. – A holnapi, 23-i ünnepséggel kapcsolatban. Reggel háromnegyed nyolcra mindenki a tesiteremben van fehér felsőben és sötét aljban! Ha valaki késik, a percek ugyanúgy be lesznek írva, mint egy normál tanóra esetében. Érthető? – kérdezte, mire mindenki visszaóbégatta, hogy igen, érthető, még ha nem is tudta, miről van szó. Azért kíváncsi leszek, hányan fognak elkésni...

Flórával és Nórival hárman léptünk ki a suliból, amikor Norbi, Andris és Doma utánunk szólt, hogy várjuk meg őket. Kissé feszengve vettem tudomásul, Norbi kijelentését ugyanis még mindig nem tudtam hova tenni, de bátorságom sem volt megkérdezni róla. Csak hogy elkerüljem a kínos szituációkat, lemaradtam egy kicsit a többiektől, és intettem Andrisnak, hogy maradjon le ő is. Már csak kíváncsiságból is.

– Valami baj van?

– Nem, nincs – ráztam meg a fejem. – Csak érdeklődni szeretnék.

– Miről?

– Kíráról – mosolyodtam el a cipőmet nézve, mire Andris pár másodpercre lefagyott és elkerekedett szemekkel fordult felém.

– Te... tudod? Honnan? – kérdezte, mire csak mosolyogva megvontam a vállam. – Kíra elmondta, mi?

– Aha – bólintottam.

– De Norbi nem tudja, ugye? – ijedt meg újra.

– Dehogy tudja – nyugtattam meg. – Tőlem nem is fogja megtudni. Csak amiatt szeretnék érdeklődni, hogy... Kíra csak tizenhárom éves – vettem elő az érzékeny témát.

– Igen, tudom – sóhajtott gondterhelten. – Ezért gondolkodtam is, hogy nem hiba-e részemről kezdeményezni. Elvégre én tizenhat vagyok, de Kíra három évvel fiatalabb. De nyugi, eszemben sincs siettetni bármit is. Most még inkább csak... távolról szeretem – nyögte ki, mire elnevettem magam. Örülök, hogy Andris ilyen felelősségtudóan kezeli a dolgot.

– Akkor jó. Csak mint egyetlen beavatott személy, meg kellett kérdeznem – vontam vállat, mire ő is felnevetett.

Mivel holnap nincs tanítás, ezért tanulnivaló sincs, konkrétan már el is kezdődött az őszi szünet, csak holnap délelőtt végig kell ülni az október 23-i ünnepséget. Szóval mivel nem kellett készülnünk és házit írnunk, Nórival Flóráéknál töltöttük a délutánt. Először azt találtuk ki, hogy monopolyzunk, de a délután előrehaladtával ez már kezdett kicsit unalmas lenni. Miután mindhárman egyre gyakrabban nézegettük a telefonunk kijelzőjét, úgy döntöttünk, hogy inkább bekapcsoljuk Flóra laptopját. Hogy estére végül hogy jutottunk el odáig, hogy hülyébbnél hülyébb számokra karaokéztunk, és szakadtunk a röhögéstől, azt már én sem nagyon tudom. Mindegy is, szuper volt, nagyon jól éreztem magam. :)