Karácsooony! :)

Hiába tartottam előre picit a téli szünettől, sokkal jobban és gyorsabban telik, mint hittem, konkrétan egyáltalán nincs rá időm, hogy agyaljak vagy emésszem magam. Mert valljuk be, igazából mindkettőre lett volna okom. Az egész múlt pénteki nap egy nagy őrület volt, végül azt sem tudtam, hol áll a fejem.

Plusz Norbi is adott újabb agyalnivalót, szerintem okkal gondolkozhattam volna azon, hogy akkor most mi is van. Minden előjel nélkül a világ legtökéletesebb ajándékával lepett meg, majd ugyanezen a napon kiderült az is, nem örül neki, hogy a legjobb haverja többet van velem, mint vele. Bár ezt így nem mondta ki, nem vagyok hülye, értettem a lényeget. Most akkor jóban vagyunk, próbáljuk elfelejteni a múltat, vagy még mindig feleslegesen reménykedek?

Ha rajtam múlik, a napirendemen szerepelt volna a hosszas önmarcangolás is, amiért önző módon majdnem elvettem Norbitól a legjobb haverját, és amikor ez szóba került, akkor is az jutott először az eszembe, hogy velem mi lesz, ezzel pedig kiderült számomra, hogy pocsék barát vagyok.

De nem, végül nem rajtam múlott, hogy mi szerepel a napirendemen, így mint már mondtam, ezeket a rendkívül hasznos programokat – agyalás, saját magam szidása – ki is húzhattam. Pénteken például sokat segített Flóra, Nóri és Réka jelenléte, hogy eltereljem a gondolataimat, Flóra és Nóri nálam is aludt, Réka pedig csak azért nem, mert másnap utaztak is el. Ezenkívül részt vettünk pár sulis programon, nagyjából ugyanazokon, mint őszi szünetben, így a délelőttök ki lettek pipálva, a délutánokat pedig Flóra legtöbbször nálam töltötte – természetesen beavattam a gondjaimba, így tudta, hogy milyen témákról kell elterelnie a figyelmemet –, és Nóri is csatlakozott hozzánk párszor. Tegnap pedig elmentünk a többiekkel moziba – Réka és Andris nem tudott jönni, mindketten elutaztak, Alexa azonban nagyon is jelen volt :( –, és találkozunk majd huszonhetedikén is, Domáéknál, akkor karácsonyozunk közösen.

Szóval eddig meglepően jól és viszonylag eseménydúsan telik a szünetem.

Nóri viselkedése felváltva nyugtat meg és akaszt ki, egyik pillanatban még teljesen normális, kislányos és hiperaktív, mint eddig, majd hirtelen minden átmenet nélkül befordul, vagy éppen idegesen hadarni kezd mindenféléről. Hát nem tudom. Szerintem tényleg nincs rá jó hatással a szerelem. Mindesetre kettős személyiség lett tőle...

Na, de vissza a mai naphoz, ugyanis karácsooony van, és mint az emberek többségének, ilyenkor nekem is mindenféle ok nélkül jókedvem van! :) Reggel rám nem jellemző módon már korán kipattant a szemem, és egyből mentem le a konyhába, hogy boldog karácsonyt kívánjak anyuéknak. Akiknek mellesleg az volt az első reakciójuk, hogy megkérdezték, jól érzem–e magam, hogy téli szünet alatt reggel nyolckor talpon vagyok. Miután sikerült megnyugtatnom őket, hogy igen, biztosan minden rendben az agyamban, ők is boldog karácsonyt kívántak nekem.

A tejeskávémat iszogatva – természetesen a Norbitól kapott bögréből :) – mentem vissza a szobámba, amikor rezegni kezdett a telefonom, jelezve, hogy üzenetem jött.

Flóra: emberek! Boldog karácsonyt mindenkinek!!!🎄🎄😍❤💗💖💙💚

Én: neked iiiis!😍😘😘🎄🎄❤ A sárga szívecskét kihagytad😂💛💛

Flóra: mert a sárga szívecske nem szép, és nem karácsonyi hangulatú. Ez szép: ❤

Doma: most ezen vesszetek össze komolyan... lányok... 😒😒

Réka: minek egyáltalán bármilyen szív?🤔

Flóra: Réka, neked elnézzük, szerintem te még soha senkinek nem küldtél szívecskét, de Doma, te legalább karácsony napján lehetnél kicsit kedvesebb😛😂

Doma: mér? Ez is csak egy olyan nap, mint a többi😂

Én: "Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod..."

Flóra: 😂😂😂

Réka: 😂😂😅

Doma: jesszus, Ivett, senkinek nincs szülinapja😣

Én: de valakinek biztos😉

Doma: fuuuu😬😬

Norbi: heló, mindenki, boldog karácsonyt!🎄🎄

Nóri: halihó, nektek iiis!!!❤❤

Flóra: látod, Ivett? Nórinál is ott van a piros, még véletlenül sem sárga szív😂❤

Norbi: na, ezt majd megbeszélitek privátban👍😂

Én: akkor nem szórakoztathatnánk titeket😂😂

Réka: azt hiszed, nincs nélküled életünk? Jól hiszed🙄😂😂😂

Én: 😂😂

Nóri: adom😂😂

Andris: sziasztok, boldog karácsonyt!☺🎄 Amúgy lefagy a telóm, annyit írkáltok...

Flóra: egyébként igen😂

Andris: amúgy azon gondolkodtam, hogy hogy lesz a szilveszter? Együtt szilveszterezünk?

Nóri: nem is te lennél, ha nem kérdeznéd meg azok után, hogy ezerszer megbeszéltük😂❤

Andris: hagggyá má😂😂

Norbi: 😂😂😂

Doma: igen, együtt szilveszterezünk, nálam. A szüleimet megkértem, hogy lépjenek le addig😁

Réka: és egyáltalán kik leszünk ott?

Andris: és hányan?

Doma: hát lesztek ti, a suliból még páran, a kosaras haverjaink...

Norbi: Máté is?

Doma: asszem. Bár én nem hívtam, de magára vette...

Én: az ki?

Norbi: egy barom. Ha nem szeretnétek atomrészeg emberekkel kezdeni az új évet, szerintem kerüljétek el

Flóra: Tomi is jöhet?

Doma: miért ne jöhetne?😅 Nem meghívóval történik a bejárás, az jön, aki szeretne. Éppen ezért szerintem lesz egy pár olyan tag is, akivel eddig összesen két szót váltottam😐😂

Réka: na mindegy, majd még megbeszéljük a részleteket

Doma: persze. Huszonhetedikén jön mindenki?

Andris: mi? Hova?

Flóra: Andriiis😣😂

Én: jaj😂

Réka: holnapután Domáéknál karácsonyozunk egyet közösen. Mint ezt már megbeszéltük🙄

Andris: jaa😊😂

Norbi: 😂😂

Nóri: 😂😂

Mosolyogva zártam le a telefonom – ami amúgy egy másodperc múlva megint rezgett, végigbeszélgettük a délelőttöt a csoportban –, és levittem a bögrémet a mosogatóba, de nem volt szerencsém, anyu elkapott, és muszáj volt beszélnem a nagyszüleimmel telefonon. Mind a néggyel...

Sem anyu, sem apu szülei nem költöztek velünk Zalaegerszegre, így a napi kapcsolat teljesen megszűnt közöttünk, csak jeles alkalmakkor hívjuk fel egymást. Bár az én kapcsolatom velük nem mostanában szűnt meg, hanem még a tavalyi év folyamán. Oké, bevallom, jócskán tehetek róla, hogy a nagyszüleim gyűlölnek – anyu szerint nem, de én tudom, hogy igen –, elvégre a lázadás, az iskola totális figyelmen kívül hagyása, a bulizás és a nemtörődömség nem igazán kedvez az idős emberek ízlésének... De szerintem ez még akkor sem ok arra, hogy a hátam mögött mindennek elmondjanak a szüleimnek (!), és kibeszéljenek a korukbeli embereknek, ezenkívül a ritka találkozásokkor úgy méregessenek engem, mint a véres rongyot... Nem, egyáltalán nem jó a kapcsolatom a nagyszüleimmel. A négy közül egyikkel sem.

Úgyhogy miután kínkeserves két perc alatt letudtam a felszínes beszélgetést mindegyikőjükkel – mindenkinek adtam fél percet, hát nem vagyok nagylelkű? –, felmehettem a szobámba tovább diskurálni Flóráékkal. És egyre aggodalmasabb arccal olvastam a beszélgetést, természetesen a szilveszter miatt. Ha csak magunk lennénk, így heten, plusz Kíra és Alexa, akkor még azt mondanám, oké, ez így rendben van. De mint kiderült, a kilenc többszöröse lesz a létszám, és mindenféle idegen tag fog járkálni Domáéknál, a legtöbbjük finoman szólva sem mondható, absztinensnek... Megfordult a fejemben, hogy elmegyek, de... Jó mélyre elvetettem ezt az ötletet. Megfogadtam valamit, és meg is fogom tartani. Soha többet nem megyek semmilyen házibuliba.

Miután kellő mennyiségű pulykát és bejglit elfogyasztottam ahhoz, hogy körülbelül két napig ne kelljen mást ennem, apu is befutott a karácsonyfánkkal, aminek rögtön neki is álltunk, hogy feldíszítsük. Mint kiderült, Flóráék is ugyanabban az időpontban díszítették a sajátjukat, így folyamatos videókapcsolatban voltunk, és dokumentáltuk egymásnak, hogy éppen hol is tartunk. Anyuék persze hőbörögtek, amiért olyan nagy hasznomat vették, magyarul a segítségem kimerült annyiban, hogy folyamatosan beszéltem a telefonomba, és drukkoltam nekik, hogy ne dőljön fel a fa, és Flóra szülei sem voltak elragadtatva, hogy felügyelet hiányában Flóra másfél éves unokatesója, Zoé folyamatosan húzogatja a fenyő ágait. De karácsony van, ilyenkor nem szokás haragudni az ilyesmiért.

Amint mindketten végeztünk, elmentem sétálni Flórával, hogy a Jézuskának legyen ideje odapakolni az ajándékokat a karácsonyfa alá. :)

Először Tomiról beszélgettünk, Flóra teljesen odavan az örömtől, szünet kezdete óta már kétszer is találkoztak, és állítása szerint kezdi egyre jobban megszeretni, mert először csak a kinézete tetszett meg neki, de most már tudja, hogy a bensője ezt többszörösen felülmúlja. Azonban miután kilelkendezte magát, következett egy kicsit kellemetlenebb téma...

– Egy hét múlva szilveszter – sóhajtott fel Flóra. Egészen idáig igyekeztünk, hogy ne hozzuk fel a témát, de most már nem nagyon lehet tovább halogatni. Ha elmennék Domáékhoz, arról talán szólnom kéne anyuéknak, és ezt nem feltétlenül célszerű az utolsó pillanatban megtenni, arra a szülők valamiért érzékenyen reagálnak. Meg különben is, már vagy egy hete mindenki a szilveszterről beszél, karácsonykor már tényleg csak az nincs tisztában a szilveszteri programjával, akinek nincsen szilveszteri programja. Mivel csak egy bólintással reagáltam Flóra megjegyzésére, folytatta. – Mik a terveid?

– Nincsenek terveim. Otthon ülök, és nyomi módjára egyedül várom az újévet, plusz az ablakomból bámulom a tűzijátékokat – vonogattam a vállamat.

– Szerintem meg felejtsd el a lúzerkedést és gyere el Domáék bulijára – jelentette ki Flóra egyszerűen, én pedig elborzadva vettem tudomásul, hogy hangzik ez kimondva. Én menjek el Domáék bulijára. Én menjek buliba. Valamiért nem rajongtam az ötletért.

– Biztos, hogy nem.

– Miért nem?

– Tudod jól, hogy miért nem, és igazán megérthetnéd – mondtam mérgesen, de Flóra nem engedett.

– Jól van, tudom, hogy miért, és hidd el, meg is értem. De nem értek egyet vele. Csak megpróbállak rábeszélni...

– Hagyd, nem fog sikerülni – vágtam közbe gyorsan, mire bosszankodva felsóhajtott.

– Istenem, Ivett! Ez nem olyan buli, mint amikben te voltál régen, ez csak egy baráti összejövetel...

– Nem érdekel, minek nevezzük, a házibuli az házibuli. És én szentül megfogadtam, hogy többet semmi ilyesmi helyre nem teszem be a lábam – szögeztem le, de Flóra továbbra sem tágított.

– Ismered Domát nem? Jó, oké, rengeteg barátja van, akit meghív, de ő a házigazda, és ő teljesen normális arc. Lefogadom, hogy ha volt egyáltalán részeg, akkor csak azért, hogy elmondhassa magáról...

– Igen, ismerem Domát. Ő valóban rendben van, de nagyon népszerű, úgyhogy rengeteg olyan barátja van, akik amúgy a bulin is ott lesznek, akik már nem „teljesen normális arcok" – rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.

– De Ivett, hiába van a sok nem normális tag, ha azt akarod, még csak találkoznod sem kell velük, hiszen ott lesz Norbi, Doma, Andris, Tomi meg egy csomó másik rendes fiú.

– És valószínűleg legnagyobb részük részeg lesz, így semmit sem tehetnének, ha akaratom ellenére közeledik felém egy tuskó – fűztem hozzá dünnyögve.

– Ha te nem mész, én sem megyek – kötötte az ebet a karóhoz Flóra, és csípőre tett kézzel várta a válaszomat. Elkerekedett szemekkel néztem rá.

– Ne csináld ezt. Légy szíves, ne csináld ezt, neked el kell menned – ráztam a fejem.

– Már mondtam. Én nélküled nem megyek sehova.

– Akkor mégis mit akarsz csinálni?

– Átmegyek hozzátok, és bámuljuk együtt a tűzijátékot az ablakon keresztül – mondta rezzenéstelenül. – Nem fogok elmenni jól érezni magam, miközben tudom, hogy otthon gubbasztasz.

– Jézusom – fogtam a fejem. – Köszi szépen, jólesik, de ne ilyenkor akard játszani a pesztráló legjobb barátnő szerepét!

– Ha ilyenkor kell...

– Molnár Flóra! Megöllek, ha nem mész el! Ott lesz Tomi is, basszus, szilveszterkor van a legnagyobb esélye annak, hogy összejöttök! – mondtam kétségbeesetten, Flóra pedig óvatosan elmosolyodott. A szemétje tudta, hogy erre már nem fogok nemet mondani.

– Már mondtam, én nélküled... – kezdte, de dühösen közbevágtam.

– De izé vagy! – kiabáltam rá, mire felnevetett.

– Ez aaaz, tudtam, hogy eljössz – vigyorgott megállás nélkül, én pedig legszívesebben hozzávágtam volna valamit.

– Utállak, Flóra – morogtam az orrom alatt, és sebes léptekkel elindultam.

– Várj már! – futott utánam folyamatosan nevetve, és amikor felfogtam, hogy nagyjából úgy viselkedhetek, mint egy öt éves, lassítottam a tempómon és én is elmosolyodtam. – Na már. Haragszol? – karolta át a vállam, és a lépéseit hozzám igazította.

– Igen – vágtam rá, majd amikor egyszerre nevettünk fel, korrigáltam. – Na jó, nem. Csak... Félek egy kicsit. Illetve nagyon – haraptam be a számat, Flóra pedig egyből stílust váltott és megnyugtatóan a szemembe nézett.

– Figyelj, szerintem nincs miért. Meg fogom kérni Tomit is, hogy figyeljen rád, Norbi és Doma számára pedig ez természetes, ők alapból megteszik. Nem lesz semmi gond. Csak szerintem ne igyál.

– Eszemben sincs – ráztam a fejem riadtan, és még végiggondolni is rossz volt, mi lenne, ha újra innék alkoholt. – Még az éjféli koccintást sem vállalom be, nehogy kísértésbe essek.

– Ez olyan rossz – lógatta a fejét Flóra, mire kérdőn néztem rá.

– Micsoda?

– Az, ami veled van. Még pár korty pezsgőt sem ihatsz meg, mert félsz, hogy megint az lesz, mint... – harapta el a mondatot, és szomorúan nézett rám. – Tudod.

– Végül is megérdemlem – nevettem el magam örömtelenül. – Én tehetek erről az egészről, ha nem változtam volna tavaly olyanná, amilyenné biztosan nem kellett volna, most nem kéne viselnem a következményeit. Meg aztán abszolút nem vágyok az alkoholra, a történtek után megutáltam. És sohasem ízlett – fintorogtam. Az utolsó mondatommal megadtam a lehetőséget, hogy Flóra valami olyat válaszoljon, ami kicsit kellemesebb témára tereli a beszélgetést. De ő inkább nem mondott semmit, némán lépkedett tovább velem egyszerre, és oda sem nézve megszorította a hidegtől elgémberedett ujjaimat. Megértette, hogy ez a téma számomra sosem volt vicces vagy jelentéktelen, és eszében sem volt "ellazázni".

Ösztönösen elmosolyodtam és viszonoztam a szorítását. Ez a mosoly egy cseppet sem volt mesterséges vagy erőltetett, mint ami a napokban szinte már ráfagyott a fejemre, ekkor igazából, őszintén mosolyogtam, és elképesztően hálás voltam, hogy egyáltalán sétál mellettem valaki, és azért is, hogy az a valaki Flóra.

Talán szükséges is volt, hogy összevesszünk. Tudom, ez így butaságnak hangzik, de szerintem így van. Mindketten megtapasztaltuk két hét erejéig, hogy milyen legjobb barát és támogatás nélkül boldogulni – vagy éppen nem boldogulni. Nekem az volt életem legrosszabb két hete, és szerintem Flóra is így van ezzel, bár erről nem beszélünk többet. Egyszer megpróbáltuk megmagyarázni egymásnak, hogy ki hibázott, és még akkor megegyeztünk, hogy többet nem vitázunk ezen. Elég, ha mindketten érezzük a súlyát, mert azért ezt hiba lenne elfelejteni. Hiába nem jó visszaemlékezni erre az időszakra, észben kell tartanunk, hogy előfordult már ilyen, és nem szabad, hogy még egyszer megtörténjen. Ahhoz túlságosan értékes ez a barátság, és nem biztos, hogy még egy olyat kibírna. Ezzel mindketten tisztában vagyunk, így jobban figyelünk egymásra, mint valaha, többet segítünk egymásnak, több időt töltünk együtt, mint eddig bármikor. Túl régóta várok egy olyan barátra, mint Flóra, és túlságosan megszerettük egymást ahhoz, hogy még egyszer kockára tegyünk mindent.

Most, hogy ezeket az érzelgős sorokat leírtam, rá kell döbbennem, hogy az életem egészen drámai.

Elköltöztünk, a suliban első látásra belezúgtam A FIÚ–ba, pontosan megközelítve körülbelül száz alkalmunk lehetett volna, hogy kezdjünk egymással valamit, de a sors kegyetlen, és az utolsó pillanatban mindig valami apróság közbejött, amiért borult az egész dolog. Ezenkívül megcsókolt valaki, akire sosem tekintettem barátnál többként, csak szimplán kedveltem, de ennek már vége, mert megbántott, kihasznált, csalódást okozott.

Nagyon különböző, de kivétel nélkül csodás barátaim vannak. Ott van Flóra, akivel túl vagyunk egy kéthetes haragtartáson, így a barátságunk szorosabb, mint bármikor, Nóri, aki a kajlaságával mindig fel tudja dobni a kedvemet, és aki nemrég bevallotta, hogy beleesett ugyanabba a fiúba, akibe én. Doma, akire kivétel nélkül mindig számíthatok, ő úgymond a „titkos legjobb barátom", de bármennyire is jóban lettünk, soha nem felejti el, hogy közben nem szabad egyedül hagynia Norbit (Csak megjegyzem, nem, köztünk csak szimpla barátság van, igaz, nagyon szoros, de soha nem lesz annál több. Nem tudnék úgy gondolni Domára, és ő sem rám.) Összebarátkoztam Rékával is, akivel ugyan sosem voltunk rosszban, de néhány hete különösen megkedveltem, amikor minden rossz ellenére ő ott volt mellettem.

Aztán ott van még Andris és Kíra, akiknek a kapcsolata mindig is szórakoztatott, és bár velük nem vagyok annyira szoros barátságban, mint az eddig felsoroltakkal, külön–külön is nagyon kedvelem őket, de mióta együtt vannak, egyszerűen imádnivalóak.

És végül Norbi. Akivel papíron barátok vagyunk, de én sosem ezt éreztem iránta, és igazából sosem volt ilyen egyszerű a köztünk lévő kapcsolat. Nem állítom, hogy Norbi szerelmes belém, vagy, hogy egyáltalán tetszettem neki bármikor is, de ez sosem szimpla barátság volt, amit ezzel az egy szóval meg lehet határozni. És ha nem az, akkor... fogalmam sincs, mi. Egyszerűen van valami, ami miatt nem tudunk egyről a kettőre jutni, ennek az egésznek kell még idő, hogy formálódni tudjon. Vajon ha már kialakult rendesen, hogy fogják hívni ezt a kettőnk közti dolgot? Valószínűleg ugyanannyi eséllyel végződhet úgy, mint egy álom, és mint egy katasztrófa.

Szóval igen, az életem drámai. Mint egy szappanopera, pff.

Hopp, és még valakikről szót kell ejtenünk, akiknek nagyon sok szerepük van abban, hogy olyan az életem, amilyen. Amikor nagyjából fél éve a szüleim elé álltam, és közöltem, el kell költöznünk, először megdöbbentek. Aztán pár napig dilemmáztak, veszekedtek miattam, végül úgy döntöttek, legyen. Hátrahagyták az eddigi életüket csak azért, hogy nekem jobb legyen, hajlandóak voltak továbblépni – egy éppen tartó dologból –, mert csak az én érdekeimet nézték. Az elmúlt hónapok nekik még több nehézséggel jártak, mint nekem, belekóstoltak a válás, az ajtócsapkodások és órákig tartó veszekedések ízébe, és szinte minden nap késő estig dolgoztak. Mindennek ellenére megoldották a problémáikat, és újra képesek voltak félretenni mindent, amikor látták, hogy egy kicsit is megvisel a dolog. Ha csak arra gondolok, hogy mennyi mindent tettek értem, már gombóc képződik a torkomban, és késztetést érzek, hogy most azonnal letrappoljak a lépcsőn, és megöleljem őket. Mert ők a legjobb szülők a világon, náluk alkalmasabb embereket el sem tudnék képzelni erre.

Na, azt hiszem, ez betudható amolyan év végi összegzésnek is, szerintem megemlítettem a legfontosabb személyeket.

És tádááám, megjött a Jézuska. Anyu szól, hogy most már igazán lemehetnék, minden ajándék készenlétben van a fa alatt. Imádom a szentestét. :)