Olyan hangosan szólt reggel ötkor az óra, hogy szegény öcsém lefordult a felső ágyról.
-Ki a szar állította az órát 1 órával hamarabra?- maszírozom meg az arcom.
-Susana beszélj szépen...-motyogott anya arcát a párnába temetve.
-Tesó, élsz még?-nézek a padlón fekvő Philipre.
-Már nemsokáig.-nyöszörög.
-Na gyere, segíteg.-tápászkod fel, és felkapom a félkilós törpét.-Te mikor fogytál húsz kilót?
-Mindig ilyen könnyű voltam.- szólal meg a nyakamban ülő törpe.
-Mostantól felhőnek foglak hívni.-dobtam rá anyára Philipet.
-Auu! A seggem hülyék!-mordult fel anya!
-Na és még hogy én vagyok a mocskos szájú.-forgatom a szemem.
Miután mindanyian kikecmeregtünk az ágyból FÉL HATKOR, összepakoltunk, kifizettük a szállást, és a bejárat előtt fogtunk egy taxit.
Nem tudom pontosan, melyik negyedbe kérte anya a fuvart, de biztos, hogy soha életembe nem fogom megjegyezni hogy hol lakom. Halandzsa negyed. Tökéletes.
Miután sajátosan elneveztem az "utcát" ahol élni fogunk, a taxi lekanyarodot egy sötét sikátor előtt és megált.
-Elnézést hölgyem, de elkell intéznem valamit. Azonnal jövök.-mosolygott bájosan anyára majd becsapta az ajtót.
-Tuti hugyozni ment.- jelentem ki közönyösen.
-Susana!-ordít rám anya, és próbál komoly lenni, visszatartani a nevetét Philip előt. Nem nagyon megy neki.
-Igen Kate?- szólok vissza anyának a nevem hallatán.
-Ne beszélj így!
-Hogy?
-Ahogy az előbb!
-Ne mondjam többet hogy hugyozni?-mosolygok rá.
-Susana! Kérlek!-nevette mostmár végleg el magát anya.
Visszaért a sofőr, és tudtam hogy az öcsém közölni fogja vele, hogy mi arról dumáltunk, hogy ő vécézni ment be oda. Befogtam gyorsan az öcsém száját, és mint a kisangyalok mosolyogtunk előre.
Pofa be felhő!-suttogom neki.
Minden rendben?-néz hátra a sofőr mikor beszáll.
-Persze, persze. Induljunk.-mondja anya.
Kifordulunk a főútra, és fél óra utazás után megérkezünk a halandzsa negyedhez, ahol befordulunk egy jó hosszú utcába, ahol egymás utánn sorakoznak a kertvárosi cuki házak.
-Ez az utca megvan 1kilométer is.
-Hosszabb.-válaszol anya.
-Juhú! Végre itthon vagyunk!-meglepett az öcsém lelkesedése reggel 8 órakkor. És az az itthon szó. Itthon. Sose járt még ebben a házban, mégis úgy mondja mintha vakációról jöttünk volna haza.
-Gyerünk be bogárkáim.-terel minket be anya.
Mikor kinyittuk az ajtót elénk tárult rengeteg összecsomagolt doboz, és egy otthonos környezet.
-Egyszintes! A ház egyszintes!-örvendezik anya. Tudni kell, hogy anya utált takarítani és lépcsőt sikálni. És így most a felét kell annak csinálnia annak amit otthon csinált.
-Ja nincs lépcső. Hurrá!
Észbekaptam és átrohantam a konyhán, befordultam balra és ott áltam. Ott a leendő szobám előtt. Benyitok, és olyat sikítok, hogy még két házzal arrébb is hallották. Anya berohan.
Jól vagy?-fogja meg a vállam ilyedten.
-Nézz körbe anya!-suttogom lesokkoltam.
Amit én láttam, az az álmom volt, berendezett, dobozmentes szobába érkeztem.
-Jajj, hát megkértem a szomszéd családot, hogy rendezze be a szobáinkat. A tiédet Samantha rendezt.
-Pontosabban Sam.- szólal meg egy aranyos lány hang mögülünk. Megpördülök és a lakberendezőm nyakába ugrok.
-Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!- és széllesen mosolygok.
-Szivesen csináltam!-engedem ki karjaim közül Samet.
Segített kipakolni. Egésszen estig pakolásztunk. Este fél 9 volt mire végeztünk. Rengeteget nevettünk. És még most sem vagyok fáradt. Sőtt senki. Kivéve Philipet és Bogyót, aki már egy órája kidőltek. Megkértem anyát, hogy Sam had aludjon itt. Anya persze nem is engedte volna hazamenni. És Sam is örült. Mindenki boldog volt.