Azt gondoljuk hogy az életben a szerelem a legerősseb dolog. Legyőz minden akardájt és hogy semmi rossz dolog nem történhet, míg két ember tiszta szívből szereti egymást.
Ez velem nem így történt... Naív voltam és azt hittem minden rendben lesz.
Tévedtem...

Nem otthon vagyok. Ez az első dolog amit észrevettem, mikor felébredtem. Nem láttam semmit, be volt kötve a szemem. De hangokat hallottam, beszélgettek körülöttem. A gépek elkezdtek pipíkelni minden oldalról mikor megmozdultam. És nekem beugrott. Kórházban vagyok...
-Suzana, nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Ne mozogj! A kötéseket mindjárt levesszük a szemedről, de ehez meg kell nyugodnod.-suttogta egy lágy hang a fülembe. Nem tudtam pontosan ki az, nem tudtam kivenni a suttogásból, de szerintem egy nővér.-Megkérnélek Susana, hogy mikor levesszük a kötést ne nyisd ki a szemed. Csináljuk szépen fokozatosan.-Ezt már hangosann mondta.
Egy csomó kérdésem lett volna, de megszólalni sem tudtam. Egyrészt a lélegeztető miatt ami a számon volt, másrészt gyenge voltam. Ki az a mi? Megvakultam? Levehetem ezt a szart a számról? Vagy megfulladnék? Mi történt? Hol van anya? Philip? Lucas és Sam? Mióta vagyok itt?
Nem kaptam választ a fejemben feltett kérdéseimre, de halgatnom kellet erre a nőre. Mikor levették a kötést csukva volt a szemem és a nővér rátett egy hideg valamit amivel áttörölgette, aztán így szólt.
-Susana, most megkérlek hogy óvatosan próbáld meg kinyitni a szemed. Lassan!
Úgy ahogy mondta, lassan felnyitottam a szemem és körülnéztem. Homályos volt minden és sötét.
-Besötítetünk, nehogy a fény bajt tegyen a szemeddel. Most levehetema szádról amin kapod a levegőt vagy még nem tudnál önállóan lélegezni?-erre a hüvelykujjam felmutattam és a nővér azt is levette rólam. Kezdett kitisztulni a látásom.
-Elmondaná valaki hogy mi van?- kérdezem halan.
- A doktorúr azonnal itt lesz, Susana. Beengedhetem az édesanyját?-bólintottam.
Anya már úgy jött be hogy közbe siratott.-Jaajj, anya ne sírj már! Semmi bajom.-mosolygok de ő még mindig sirat. Az öcsémre nézek aki anya kezét szorongatja.
-Suzi mi lett a lábaddal?
-Semmi öcsi, ugyan mi lett volna..-a lábamra pillantottam. És nekem is könnybe szökött a szemem. a bal lábam combtól lefelé nem volt meg. Nem volt lábam.
Miént a doktor belépett ordítani keztem, visszatért az erőm.
-HOL A PICSÁBAN VAN A LÁBAM?-a doktor nem lepődött meg a káromkodásért, nyugodt volt.
-Susana, ön súlyos autóbalesetet szenvedett. Nekihajtott nagy sebességgel egy oszlopnak. Senkit nem sebesített meg szerencsére, csak magát. Helikopter szállította el. Három napja fekszik már itt. A szemét megvizsgáltuk, féltünk hogy megsérült a látóideg és megvakul de mint látom ez rendben van. A lábát sikeresen megműtöttük, de pár óra mulva feketedni kezdett és amputálnunk kellet. Tolószékbe kényszerül.Egy hétig még itt kell maradnia. Őszintén sajnálom.-olyan nyugodsággal monda el mind ezt, mintha estimesét mondana.-De a barátai nagyon kitartóak.Éjszaka beszöktek hogy lássák magát. Nem sikerült nekik, de aztán beengedtem őket az édesanyja beleeggyezésével és első két nap felváltva ültek azon a széken és várták mikor kel fel. De tegnap este már elmentek. Ha szeretné behívhatom őket...
-Most csak egyedül szeretnék lenni. Egy kicsit. Kérem. Mennyetek ki.-fordultam el az ablak felé.

Bele se gondoltam hogy ilyen történhet velem. Naív. Azthittem megúszom pár karcolással és Lucas visszajön. Lehet hogy Lucas hazajött de tönkretettem az életem. Nem lesz már soha teljes az életem. Csak ismételgetem hogy élet, élet de ez már nem az...
Ennyit a boldog életről Susana.