Az élet egy harc. Próbára tesz, mennyire vagy kitartó. Mikor zuhansz össze, és végig bírod-e csinálni. És az miért van, hogy azokat az embereket akiket szívből szeretsz az élet elveszi tőled, de azokat akiket látni sem akarsz visszahozza? Én gyűlölöm apám, de ő minden nap ír egy mondatot SMS-be vagy anyámnak vagy nekem. Taszító egy ember.
Vele ellenben Lucast imádom. Lehet kicsit túlzásba estem aznap éjszaka. Hiszen anyám másnap délután megbocsájtott és akkor bennem is tisztázódott, hogy végképp nem utálom Lucast... sőt, szeretem. De hiába. Mikor Sam egy hete átjött és elmondtam mi történt velem és Lucassal kaptunk egy SMS-t mind a ketten, ugyanazzal a szöveggel:
Lucas:Maja az éjjel sokkot kapott, eszméletlen. Kórházban vagyunk, épp vizsgálják.
És ott, abban a pillanatban, minden harag távozott belőlem, csak a kétségbeesés és aggodalom maradt. Sammal azonnan autóba ültünk és a kórházhoz vettük az irányt. Sam csak most csinálja a jogosítványt, de ez vészhelyzet volt és sietnünk kellet. Anya akkor úgy is haragudott rám mivel kiszöktem éjjel, de ebben a helyzetben elengedett.
Sam úgy ment, mint egy őrült. Ő is félt. Én is. Amikor beértünk a kórházba megláttam Lucas apukáját aki egy ajtó mellett ült és fogta a fejét. Mikor meglátott minket szorosan magához ölelt mind a kettőnket. Láttam hogy sírt. Most inkább az lenne a csoda ha nem sírna. Elmondta hogy egy órája vár már hogy kijöjjön valaki abból a szobából de senki nem mutatkozott. Megkérdeztem hol van a felesége és Lucas. Azt mondta Lucas az első tíz percnél nem bírta tovább és kirohant a kórházból és Nana (így hívják a Lucas és Maja anyukájhát) utánna futott. Lucasnak eddig csak a hugicája volt és Sam. Nagyon nehezen viseli ha be kell hozni Maját a kórházba. Utál ide járni. De már egy jó ideje nem jöttek vissza mondta még mindig szipogva.
Egyszer csak feltűnt egy gyönyörű hölgy, aki felénk tartott. Lófarokba volt fogatva a haja és a mosolya elképesztő volt. Mikor Jack (Lucas apukája) észrevette felált és ránézett. Gondolom akkor ő volt Nana. És mikor meglátta a férjét csak könnyes szemmel megrázta a fejét. Gondolom akkor nem találta meg Lucast. Odalépett hozzánk és átölelt minket. Én sem bírtam tovább és paptakokban kezdtek folyni a könnyeim. Csak annyit mondtam hogy elnézést és már rohantam is a kijárat felé. Sam még beszélt valamit a szülőkkel, amin varázslatos módon mosolyogtak. Utánna kijött utánnam. Hajnalodott. Magamba szívtam a friss és egyszerre hideg levegőt majd gondolkodás nélkül beültem a vezetőülésbe.
-Megőrültél?-nyissa ki az azjtóm Sam.
- Ülj be mellém..-mondom halkan.
-Ez az én autóm, én mondom meg te hova ülsz. Nem vagy olyan állapotban hogy autót vezess. Még jogsid sincs.
-Mér neked van?-nézek rá.
-Én most csinálom, van tapasztalatom.
-Nekem is...-még folytattam volna de hirtelen Sam kiborult.
-Na most jól figyelj rám! Ne gyerekeskedj itt szálj ki abból a kurva autóból és hagy induljunk már el végre, mert kitudja Lucas melyik szikla szélléről akar véget vetni az életének. Ha nem szálsz ki, akkor kirángatlak és ezt komolyan mondom!-olyan erélyesen és durván kiabált hogy kiszáltam. Egész úton arról papolt hogy aludjak egyet, meg hogy indiszponált állapotban vagyok. Mintha anyámat látnám.

Majd egy óráig kerestük Lucast mindenhol ahol lehet. Minden titkos és nem titkos helyre elmentünk ahol Lucas előfordulhatott. De nem volt. Nem volt sehol.
-Lehet hogy elhagyta a várost...
-Keressük tovább-kérlelem Samet könnyes szemmel.
-Nem lehet Susan, te is tudod. Nyolc óra, vissza kell mennünk a kórházba.-bólintok, mert nincs erőm vitatkozni vele.
Mikor visszaérünk a kórházba már nem áll ott senki. A szobából kijön egy nővér és érdeklődve figyel minket. Látja rajtunk hogy szörnyű éjszakánk volt.
-Segíthetek?-kérdezi. Már nyitottam volna a szám de Sam megelőzött.
-Maja nővérei vagyunk. Samantha és Susana.-elősször nem esett le hogy mit csinál, de aztán kapcsoltam. Csak a hozzátartozók mehetnek be.
-Mr és Mrs Backham, két lány van itt és azt állítják hogy ők Maja nővérei.
-Engedje be őket.
A nővér utat engedett nekünk és mi berontottunk. Maja ott feküdt egy lélegeztető maszkal az arcán. Kómában volt. Ott ahol voltam térdre rogytam és megint folytak a könnyeim. Még utánna mondtak dolgokat de a fülem sípolt, nem hallottam semmit. Nem ismerem Maját, de ránézésre már a legédesebb kislány a földön.

Azóta már Maját hazaengedték a kórházból és ujra vidáman játszik, de néha eszébe jut a bátyja és sirva fakad. Olyankor elindítanak egy hangfelvételt, amin Lucas beszél Majához. akkor Maja megnyugszik. Nem tudom Lucas hová tűnt vagy miért ment el, de azt írta az anyukájának hogy ne keressék. A szülei bíznak benne és nem keresik. Elenben velem, aki minden nap autóba ül és keresi mindenhol.
Egy hete történt ez az eset, egy hete vesztem össze Lucassal, egy hete tünt el az egyik legfontosabb személy az életemből, egy hete feküdt Maja a kórházban, egy hete az életem annyiból áll hogy keresek és menekülök. Mi elől? A mostani életem elől, na meg a zsaruk elől, mert ha megtudják hogy mincs jogsim bevisznek a sittre és szép lesz ha anya vált ki.

Ennyi idő után, már annyira kétségbe voltam esve hogy gondolkodni kezdtem hogy minek kell történnie ahoz hogy Lucas haza jöjjön.
Aztán elborult az agyam, és hirtelen oldalrahúztam a kormányt. A kocsi felborult, előttem elsötétült minden.
Karambol ...