Az ideg tépett szét majdnem. Mit képzel magáról az a faszkalap, hogy belekontárkodik az életembe? Ki ő, valami félisten? Jó, lehet hogy az apám, de semmi közünk egymáshoz. Ha anya bemerte engedni, esküszöm, leállok ordítani vele. Pedig az nem semmi dolog ám. Anyával vitatkozni? Inkább a halál. De azzal a seggarcal, szivesen csinálom. Akkár estétől reggelig. Nagyon utálatos ember. Visszataszító. Rothad belülről. És semmi apaiasság nincs benne. Egy kretén, az biztos. Lehet elkéne mondanom Lucasnak, hogy ki a fasz volt ez, és mi a faszt akart. Szegénynek már majdnem elhalt a keze annyira szorítom.
-Jaj bocs! Nagyon fáj?- emeltem fel a sápadt kezet. Hű ilyenkor van bennem erő.
-Nyugi Suzi! Semmi komoly, majd ha baja lesz jegelem. Neked sem ártana a fejedet, elég sápadt... meg piros...na ilyen is meg olyan is.-próbál vidítani.-Na de ki volt ez a pali?
-Muszaly haza mennem..-motyogom az orrom alatt.-Elég ebből. Ebből az életből.-még mindig nem halja.
-Hee, mit beszélsz Suzi?-rázza meg a vállam.
Egy szót sem szólok. Elindulok le a lépcsőn, ki a kapunn, haza. Lucas nagyon furcsán néz rám. Meg is értem. Úgy dőllöngözök, mint egy ittas, vagy mint aki össze akar esni. Hát, nem messze vagyok tőle.
Csak hazaérek szépen lassan. Sétáltam. Végig. Egy óráig tartott mire hazaértem. Szédültem, sípolt a fülem és csak homályt láttam. Anyu már a kapuban várt. Készült a veszekedésre, de meglátta hogy rossz paszban vagyok és segített bejönni. Azonnal bedőltem az ágyba. Szerencsére Philip már aludt. Nem akartam hogy így lásson. Kicsi még, felzaklatná.
-Beszélgethetünk most, vagy holnap mesélsz te?
-Mesélek.- majd lehunyom a szemem. Anya egy homlokpuszival búcsúzik.
Sötét van. Már két óra. Mindenki alszik, halálos csend, én meg az Istenért se tudok elaludni. Pedig azt hittem, miént leoltsa a lámpát bealszok. De azóta forgolódok. Mi lett velem? Talán Bob miatt? Vagy Lucas? Samantha szánalmasnak hívott. Talán azért? Aggódom? Félek? Mi a bajom? Semmi más nem jár a fejemben csak az élet. Maga az életem. Mi lett volna ha nem lennék? Vagy miért vagyok? Mi van, ha anya elcserélt a kórházban, és az igazi anyám egy kitetovált kínai? Jó, mondjuk ez nevetséges, de most kurvára feleslegesnek érzem magam. Kinek kellek? A barátaim Portlandből egyszer sem írtak. Le sem szartak. Igaz nem is voltak barátaim csak ismerőseim.
Szánalmasnak érzem magam és haszontalannak. Én nem vagyok depressziós, halálvágyam sincs, de élni sincs sok kedvem.
Lassan három óra. Nembírom tovább. Szükségem van valakire, aki aggódik értem. Érezni akarom hogy törődnek velem. Önző vagyok?
-Halló?- kérdezi érdeklődve.
-Szia. Susana vagyok. Felkötöttelek?
-Honnan tudod a számom?
-Hát.. Sam adta meg.
-Gondoltam. Minden rendben?
-Nem semmi sincs rendben. Nem tudom mi bajom van Lucas.
-Átmenjek?
-Nem kell. Csak beszélnek kell valalakivel hogy eltudjak aludni. A te hangod megnyugtat. Van kedved beszélgetni velem?
-Van.-éreztem hogy mosolyog a telefonba.
Ezután beszélgettünk még tíz percig. Eddig bírtam fellenni. Elköszöntem, majd szépen lassan lecsukódott a szemem.
Elaludtam.