-Láttad ezt? Csak úgy elment. Mi baja van?-idegeskedem.
-Miért csodálkozol? Nem voltál vele valami kedves. És van elég problémája otthon.
-Egy ilyen srácnak? Max annyi hogy két fokkal melegebb van a szobájában mint kéne. Lucas gazdag, és mindene megvan. Mi problémája lehetne?-értetlenkedem.
-Most mondanám hogy szánalmasan viselkedsz, de barátnőd vagyok, szóval csak elköszönök és bemegyek.-magyarázás közben megölel, majd bemegy.
Én ott állok értetlenül, olyan fejjel, hogy most mi a szar van. Szánalmas. Jól hallottam? Azt mondta rám, szánalmas.
Hát rendben van Samantha Jones! Így állunk! Rendben. Majd megmutatom én ki a szánalmas!
Gondolkodás nélkül elkezdtem futni. Futtam, míg egy magas házat nem láttam. Emlékszem Sam azt monda övék a legmagasabb ház. Miént becsöngettem, észbekabtam és felébredtem. Mi a jó fenét csinálok?
-Segíthetek?-nyitott ajtót egy 40 év körüli férfi. Az apukája volt konytyba fogatott hajjal. Szimpi ember volt.-Cserkészlány vagy? Veszek sütit.
-Ööö, nem. Én...a fiát keresem.. öm Lucast. Tudtommal itt lakik.
-Jajj, mindjárt szólok neki!-csillan fel a szeme-Lucas! Gyere, keresnek!-kiabál fel a lépcsőn, majd rámkacsint és elmegy.
Lucas leszalad a lépcsőn, beletúr a hajába majd felnéz, és meglát engem. Úgy meglepődik, mintha fegyvert szegeznének a fejéhez. De én csak ott áltam és vártam hogy odajöjjön hozzám. Jól esett volna tőle egy ölelés most... De Nem! Nem szabad!
Lucas hozzám siet, megfogja a karom, és kitol az ajtón, becsukja mögöttünk.
-Mi a francot keresel itt Susana?-meglepődtem a Susana megszólításon, ő Suzinak hív.
-Beszélnem kell veled.
-Halgotom.-ül le a lépcsőfeljáróra.
Lehuppanok mellé, és elkezdem a rövidke mesém.
-Lucas, figyelj, én nem akartam neked semmi rosszat, nem csináltam semmit, nem tudom mi a bajod velem vagy mással. Ha problémád van én itt vagyok, és elmondhatod. Sam azt mondta, hogy szánalmas vagyok. Szánalmas amit csinálok ahogy viselkedek. Nem, nem vesztünk össze, de miért mondta? Biztos volt valami oka. Én szeretném ha barátok maradnánk, vagy mi, de most nem tudom mi a fene van. Nem tudok elmenni rajtatok. Nem csináltam semmit az Istenit! Te szó nélkül elhajtottál, Sam meg bement. Én meg ott áltam mint egy értetlen az úton. Most akkor elmondod hogy mi folyik itt vagy vonuljak haza?
-Na Susana Butler, most megleptél.-néz rám, mert eddig a kibaszott földet nézte.
-Honnan a jóégből tudod a vezetéknevem?
-Éreztem.-nevet- Amúgy nekem semmi bajom. De úgy látom téged bánt valami.
-Honnan látod?
-Miért másért jöttél volna ide?
-Miattad. Sam azt mondta gondjaid vannak.
-Ó, szóval az. Értem. Hát... ez személyes ügy. Tudod, nem mindenkinek beszélek erről. Csak a családom és Sam tudja. Téged még annyira nem ismerlek. De elmondom, idővel.
-Renden.-de amúgy nagyon nem volt rendben. De már nem akartam magamra haragítani. Megöleltem, elköszöntem, és mikor épp belépet volna az ajtón, váratlan dolog történt. Jött egy ismeretlen fekete autó. Egy néger sofőr volt benne, sötétített üvegek. Lucas azonnal visszajött hozzám, és megszorította a kezem. A fülembe súgott egy nyugit. Nagyon nyugodt pasi, ha ilyen helyzetben is a nyugalom jár a fejében. De olyan édes, hogy nem hagyott egyedül, mellette biztonságban érzem magam.
Kinyílt a kocsi hátsó ajtaja. Megcsapott a hideg szél, és kirázott a hideg mikor megláttam a kocsiból kiszálló személyt. Már csak ez hiányzott!