Thor arra ébredt, hogy a jottuni Nap halovány fénye elborítja a szobát. Talán ez az egy helyiség volt az egész erődítményben, amelynek volt ablaka. Hosszú keskeny nyílás, amelyen felkeltétől nyugtáig látható volt a Nap, amely meleget nem adott, csak némi fényt a kopár és rideg világnak. Mindenhol éles, fekete sziklák, életnek semmi nyoma. És ezen a helyen él a népe, az a nép, amely Asgard gazdagságához volt hozzászokva, az a nép, amely itt csak sínylődik és szenved. De még ezért is hálásnak kell lennie hiszen ha nehezen is de legalább élnek. És ez a lényeg. Amíg él a nép, addig él Asgard, és neki itt vissza fog térni az ereje. Erre figyelmeztette Odin is, ezt mondta Heimdal is. Asgard nem egy hely, hanem a nép, és az ő ereje ebből táplálkozik.

- Heimdal, hűséges őre Asgardnak, te aki még haldokolva is azt tetted, amit parancsoltam neked. - Heimdal ellenkezett Lokival, nem akarta elfogadni, hogy neki most nem azt kell mentenie, akinek hűséget fogadott, hanem azt kell mentenie, aki számára teljesen idegen. De Thor tudta, hogy Lokinak, mint mindig, ebben is igaza van. Hulk volt az egyetlen, és rajta keresztül Banner, aki a hírt vihette a Földre. Amikor Thanosék megtámadták a hajójukat, Heimdal azonnal teleportálni és ezzel megmenteni akarta Thort - és választásával önmagát is meglepve - Lokit. A két királyi sarj élete volt a legfontosabb. Az esküje ellenére azonban arra kellett hallgatnia, akire a legkevésbé akart, Lokira, arra, aki száműzte, aki megfosztotta mindentől, ami fontos volt neki. Arra aki felmentette kapuőri tisztsége alól és egy jöttmentre bízta a kilenc birodalmat. De végül belátta, hogy ha Lokit küldi, neki nem hitt volna senki. Thor pedig kijelentette, hogy nem hagyja, nem hagyhatja magára a népét.

Thor gondolataiból ébredve szétnézett a szobában. Loki nem volt sehol. Az ágy melletti asztalon szegényes reggeli várta, amit háborgó gyomra nem bírt befogadni. Inkább hozzá sem nyúlt az ételhez. Felkelt, és elindult a jéghideg folyosókon. Most vette észre magán, mennyire kipihent. Nagyon régen nem volt ilyen nyugodt éjszakája, és azt sem tudta pontosan mennyit is aludt. Végre nem álmodott, nem hallotta a roppanó csigolyák hangját, nem látta maga előtt az élettelen testet. Loki él - gondolta -, és él a népem is. Meg kell őket keresnem.

Már kezdte azt hinnini, hogy egy teremtett lélek sincs itt rajta kívül az erődítményben, amikor az egyik oldalszárnyból hangokat hallott. Megállt az ajtó előtt és figyelt, nem hallgatózott, csak figyelt. Ahogy közelebb hajolt az ajtó egyszer csak kinyílt. A kék bőrű teremtmény fölé magasodott, és szó nélkül berántotta. Thor ott állt több hasonló óriás között, akik egy asztal fölé görnyedtek. Az asztal túloldalán pedig ott állt Loki. Felnézett, és mint gyerekkorában, amikor valami csíny elkövetése közben lebukott és gúnyosan felnevetett. Intett a jégóriásoknak, és azok azonnal összezártak. Thor nem láthatott semmit az asztalból, és abból ami azon volt. Loki megkerülte az asztalt, és hozzá sietett.

- Te mit keresel itt? - Karon ragadta és kitessékelte - Épp haditanács van.

- Kit akartok megtámadni? - Thornak rossz érzése támadt. - Loki, ki az ellenség? Csak nem Asgard? Ugye nem gondolod, hogy hagyni fogom a népet?

- Még nem tudom pontosan mit kell tennem. Nem volt időm tervet kieszelni, egy kis türelmet kérek tőled. - Loki rohant, palástja lebegett mögötte, és Thor alig tudott vele lépést tartani. - A jottunok mindenképp támadni akarnak. Ha tiltom, annál rosszabb. Akkor meginoghat a tekintélyem, és a tiltásom ellenére is vérontás lesz. Már azt is nehezményezik, hogy ellenségeik királya, vagyis te, itt vagy, és szabadon mehetsz mindenhová. Ezzel is kezdenem kell valamit.

Közben elértek a palota kapujához ami Loki egyetlen intésére kinyílt, és azonnal jeges szél kapott a hajukba.

- Most menj, és keresd meg a népet. Mondd nekik, hogy... - Megállt és kinézett. A szél havat hordott a hídra, az ég baljóslóan fekete szürke volt. Vihar közeleg, gondolta Loki. - Nem engedhetlek ki, nem élnéd túl. Most gyere, meg kell beszélnünk, hogy mit tegyünk. Ezt most együtt kell megoldanunk, mert nekem ötletem sincs. - Loki mosolyogva nézett Thorra. - Gondoltad volna? Hogy egyszer én a te segítségedet kérem, hogy arra kérlek, gondolkodj helyettem?

Nevettek mindketten, jóízűen, pedig nagy volt a tét. Ezt a csatát csak az egyik fél nyerhette meg, békéről már szó sem lehetett. Ráadásul Valkűrnek "hála", asgardiak között is széthúzás volt. Vagyis még tovább gyengítette őket az ellentét. Loki tudta, hogy először ezt kell rendbe tenni, és ezért hívta ide Thort. Azt is tudta, hogy Thor jelenléte egyet jelent az ő trónfosztásával. Hiszen Asgard törvényes királya - attól a pillanattól kezdve, hogy Thor közéjük megy - már nem ő. De azt is tudta, hogy ezt a háborút meg kell vívniuk, és hogy neki döntenie kell, ki mellet fog harcolni. A választás nagyon nehéz. Ha a jottunöket vezeti csatába, és nyernek, az asgardiak felett is ő lesz a király. Viszont ehhez meg kell küzdenie Thorral, amit nem akart. Nem azért nem, mert félt volna tőle, hanem mert sosem érezte ennyire közel magát a testvéréhez. Ha az asgardiak mellett marad, akkor viszont lemondhat róla, hogy uralkodó marad.

Néhány óra múlva még mindig nem volt semmilyen haditervük, vagyis inkább túl sok haditervük volt, de egy mellett sem döntöttek. A trónteremben ültek, az asztalról azóta a jégóriások mindent eltakarítottak, így Thornak esélye sem volt belelátni az elképzelésükbe. Az asztal azonban nem volt üres, a felborult üvegek, amelyekben már nem volt ital, arról árulkodtak, hogy a két férfi régen nem a megoldáson törte a fejét. Mindketten jól bírták az italt, a régmúltban történt tivornyákon senki nem volt aki felülmúlta volna a hercegeket, és már többnyire mindenki részegen hevert, amikor ők kezdték jólérezni magukat. Loki általában óvatosabb volt, és nem hagyta hogy az ital a fejébe szálljon, de most nem tudott parancsolni magának. Az ajtóban álló óriások rezzenéstelen arccal álltak, de minden szóra figyeltek ami a két király közt elhangzott, és talán túl sok mindent értettek meg belőle.

- Valdd csak be, hogy mindig is féltékeny voltál rám. - Thor lenyelte az utolsó égető kortyot is és homályos tekintettel meredt Lokira, majd a kezében lévő, épp abban a pillanatban kiürült üveget elhajította az egyik ajtónálló felé, ami az annak a lábától néhány méterre ért földet, és szétrobbanva apró szilánkokra tört. Loki a hangra összerezzent.

- Sosem tagadtam. Ezt te is tudod. Mindig te voltál a kedvenc, veled szemben engedékeny volt apád, míg engem megbüntetett mindenért. - Loki mérgét szította az erős ital, amit magába öntött, ráadásul a keserű emlékek ennyi év távlatából is előtörtek - Engem mindenki megalázott, bármit tettem, a nyomába se érhettem a csodálatos Thornak. Asgardban csak a nyers erőt tisztelték és ez nem változott azóta sem. Emlékezz vissza, hogy miket kellet kiállnom, megvetett a nép, és megvetettek a barátaid is.

Thor felnevetett. - Tudom ám, hogy neked tetszett Sif, nagyon jól tudtuk mindannyian, csak ő nem akarta észrevenni. - Thor a térdét csapkodta amitől Loki arca lángba borult. - Emlékszem amikor ő is rájött azt mondta, hogy inkább megkéri apánkat száműzze Midgardra, de nem akar még a közeledben sem lenni. Persze Odinnak esze ágában sem volt teljesítenie a kérését. Mi felajánlottuk, hogy keresünk neked valakit, de erről sem akart hallani. Akkor nem értettem miért. Aztán amikor lezuhantál a Bifrösztről, utána mindent elmondott. Gyötörte a bűntudat, hogy hazudott neked, hogy nem mondta el kezdetektől fogva, hogy ki vagy, de attól félt, hogy gyűlölni fogod azért, amit a fajtáddal tett. Ez a te fajtád! - Thor bizonytalan kézmozdulattal a jégóriások felé mutatott. - Ezek az ostoba teremtmények, ez vagy te is, Odin halomra ölte őket, és téged is csak azért hozott el, hogy majd veled zsarolja Laufeyt, ha lenne annyira ostoba, hogy megtámadja Asgardot.

Az emlékre Lokinak ökölbe szorult a keze. Emlékezett rá, arra, hogy kapaszkodott miden erejével azon volt, hogy még abban a pillanatban is apjának bizonyítson, hogy mindent azért tett, hogy végre elfogadja. De Odin akkor is egyedül Thort igyekezett megmenteni. Őérte nem tett semmit, hagyta lezuhanni. Könnyedén lemondott róla, pedig csak miatta csinált mindent. Loki lelkében a fekete árny kezdett újra előkúszni, torka összeszorult, és ahogy nézte Thor lerészegedett bárgyú tekintetét, üveges szemét, valami megmozdult benne. Felugrott az asztaltól, székét hátralökve Thorhoz lépett.

Thor még mindig csak a poharat nézte, amikor Loki intett az őröknek.

- Most megkönnyítetted a döntésemet, és amit teszek, azt te fogod megbánni. - ököllel az asztalra csapott, úgy, hogy az üvegek összekoccantak. - Holnap az összes asgardi halott lesz, veled együtt.

Loki józan volt, a feje tiszta, csak a lelke vált sötétté.

Thor értetlenül bámult fölé magasodó öccse arcába. - Miről beszélsz?

- Azonnal vigyétek a tömlöcbe, és vigyázzatok! A legerősebb lánccal kössétek meg, és kössétek mellé a nőt is. - Loki kézfején kidagadtak az erek, ahogyan ökölbe szorította. Arca eltorzult a dühtől, és Thor érezte, hogy Loki most azonnal megtudná ölni. Ahogy felrángatták az asztal mellől és vasmarokkal ragadták meg, védekezni sem tudott. Lábait kirúgták alóla, ha nem fogják arccal a kőre zuhan. Loki mellé állt, és a Thor által jól ismert mozdulattal eltéphetetlen láncot varázsolt a karjai köré.

- Szóval így állunk. - Thor felemelte a fejét, és öccse szemébe nézett. - Végre eldöntötted hogy ki mellett fogsz harcolni. Tévedtem, mégis képes vagy változni. - Loki iszonyú erővel ütött az arcába, és Thor érezte, hogy serken ki a vére a szája szélén. - Csak meg ne bánd. Azt hiszed eltűrnek királyuknak ezek a féleszűek, ha elmondom nekik az igazságot? Elmondjam, hogy mi is történt akkor, elmondjam, hogy ki miatt tűnt el a népük fele? Szerinted mit tennének veled, mond csak öcsém?

Thor felnevetett, aztán érezte az előzőnél is erősebb ütést, és elsötétült minden.