Amint kiléptek Thor rögtön megértette, hogy miért nem garantálta Loki túlélésüket szökés esetén. A csontig hatoló hideg, a jeges szél nem kecsegtetett semmi jóval. Nekifeszültek a szélnek amint áthaladtak a palota előtti fagyott kőhídon. Valkűr foga hallhatóan vacogott, Thor vörös palástját iszonyú erővel szaggatta a szél. Megállt, letépte a válláról, a nőhöz lépett, és ráterítette a vállára. Őt nem zavarta a hideg, ez semmi sem volt ahhoz képest, amit az űrben túlélt. Örökkévalóságig lebegett a sötétségben, körülötte nem volt más, csak törmelékek és asgardiak holtestei amerre ellátott. Fél szemével csak egy valakit keresett, de nem találta. Lokit sokáig szorította magához, kapaszkodott belé, mint fuldokló a szalmaszálba, nézte hogyan fagy rá vére a bőrére, hogyan válik sziklakeménnyé a szeme és válik tejfehérré.

Bízott benne, hogy ez is csak trükk volt, hogy Lokinak volt még egy terve, azon kívül amit megbeszéltek, hiszen az öccse annyi mindent túlélt már, de végül rá kellet jönnie, hogy innen már nincs feltámadás. Thanos is ezt mondta. De tévedett, mindketten tévedtek.

Thor keze ökölbe szorult, ahogy felderengett előtte a Titán kegyetlen mosolya, ahogy őt figyelte, miközben Loki az életéért küzdött. Amikor becsapódott a Milanóba, az Őrzők hajójába - akik csak a haszon reményében siettek a segítségükre -, már nem volt Loki teste sehol.

A gondolataiból a túl nagy csend zökkentette vissza, ami azonnal elült, amint beértek a szélvédett szurdokba. Valkűr hirtelen megállt.

- Fenség, neked nem furcsa, hogy ennyire könnyen sikerült megszöknünk? - Kezét csípőre tette, és kérdőn nézett Thorra, de az inkább elfordult tőle, és a felkavarodott havon át visszafelé pislogott, mintha csak várt volna valakit. - Nem gyanús, hogy sem a folyosókon, sem a kapunál nem találkoztunk őrrel, és idekint sem állt egy sem?

- Nem számítottak rá hogy megszökünk, ebben az időben öngyilkosság is - válaszolt Thor, kidörgölte a szemét, és fejével a szurdok belseje felé intett. - De az is lehet, hogy mind a csatatéren van már, úgyhogy igyekezzünk. Mutasd az utat Új Asgard felé. A népnek most nagyobb szüksége van ránk, mint valaha.

Valkűr kutató tekintetét kerülve elindult, amerre a kolóniát gondolta, meg sem várta, hogy Valkűr a parancsának engedelmeskedve utat mutasson. De a nő végül csak megelőzte, és határozott léptekkel haladt előre, még jobban szorítva magához Thor köpenyét.

A hegy túloldalán a jégóriások hatalmas serege már felsorakozott. Loki közvetlen mögötte álló vezéreinek már kiadta az utasításokat, és bár buzdításra nem volt szükségük, mégis lelkesítő szavakkal haladt el az óriások sorfala előtt.

- Talán azt hittétek, hogy nem vagyok méltó királyotok, talán azt gondoltátok hogy többre tartom Asgardot Jottunheimnél? Tévedtetek! Ki volt az, aki visszaállította Jottunheim régi hatalmát? Ki volt az, aki visszaszerezte a Szelencét minden hatalmatok forrását? Én voltam! Ez az én birodalmam, az én örökségem, és ebben a birodalomban én parancsolok, egyedül én uralkodhatom! Ez a világ a tiétek, és ezt ma megérzik azok is, akiket befogadtunk, és akik köszönet helyett ellenünk fordultak. Megemlegetik ezt a napot, de az ő áldozatuk nekünk dicsőséget fog hozni.

Loki szemeit végigjártatta seregén. Nem tartotta sokra őket, hatalmas fejükben nem sok ész lakott, vörös szemeik a látóhatárt pásztázták, várva mikor bukkannak fel az asgardiak, hogy végre rájuk támadhassanak. Loki reménykedett benne, hogy az asgardiak emlékeznek még, hogy mire tanította őket, és hogy használni is fogják azt a tudást, amit átadott nekik. Rengeteget olvasott a jottuni csatáról, ahol apja, Odin legyőzte a jégóriások seregét, és minden tapasztalatot papírra vetett. Lokinak volt ideje a börtönben olvasásra, falta a könyveket, így tudott meg mindent, sokkal többet, mint amiről anyjuk mesélt, többet, mint amit valaha is remélt. Olvasott tiltott mágiákról is, és alig várta, hogy egyszer bevethessen. Most talán annak is eljött az ideje.

Közben Thor Valkűrrel elérte az asgardiak táborát, versenyt futva az idővel. A tábort azonban üresen találták, és mindketten ugyanarra gondoltak: elkéstek.
Thor emlékezett rá, hogy az asztalon a térkép mely helyet jelölte meg az ütközet helyszínének. Megmarkolta Vihartörőjét, és olyan gyorsan kezdett a hóban futni, amennyire csak tudott. Nem törődött vele, hogy Valkűr bírja-e az iramot, nem vette észre, hogyan hagyja hátra a nőt.

Amikor meglátta a népét, felrugaszkodott, és szemét lecsukva megidézte villámait. Hatásos belépőt akart, és úgy akart megjelenni a csatatér közepén, hogy kellően elrettentse ellenségeit és erőt, bátorságot adjon népének. Sistergő kékesfehér fényű, szemkápráztató villámok járták végig a testét, vakító fényekkel övezve ért földet - vagyis jeget -, pontosan azt a hatást érve el, amit tervezett. Vigyáznia kellett azonban, mert Loki ravasz módon egy befagyott tó jegére helyezte a hadszínteret, és villámok forrósága hatalmas lékeket égetett a vastag jégbe, ezzel gyilkos csapdákat állítva annak, aki beletéved.

A támadók megzavarodva álltak meg, az óriások döbbenten néztek rá, közben pedig az asgardiak fáklyákkal a kezükben rohamozni kezdtek. Kiáltásaikat messzire vitte a szél, elszánt tekintettel támadtak a jotunnökre. Thor büszkén nézte a népétt, miközben szemével Lokit kereste, úgy mint régen az űrben, de ahogy akkor, most sem találta.

A jégóriások között támadt zavar pont arra volt elég, hogy az asgardiak rést üssenek rajtuk, és hamarosan kék holtestek kezdték el beborítani a jégmezőt. Úgy volt, ahogy Valkűr mondta. Loki jó tanítónak bizonyult, és az asgardi sereg fürgeségét és testi előnyeit kihasználva kezdett felülkerekedni. Thor is kivette részét a csatából, bár őt messzire kerülték az óriás harcosok, utánuk rohant, de két csapás között továbbra is Lokit kutatta.

Egyszerre Thor villámaihoz hasonló, éles fényű zöld szikrák támadtak mindenhonnan, sercegve törtek elő jégből, égből, pattogtak szét, és a mindent beterítő füstgomolyból alászállt Loki. Zöld palástja hatalmas szárnyként vette körül alakját, két kezéből előtörő fénysugarak pedig megvilágították a körülötte lévők arcát. A harcolók megálltak, néma csend borult a tájra. Thor akaratlanul elmosolyodott, és már sokadjára büszkeséget érzett.

- Elég! Thor, mond mennyi áldozatra van még szükség, hogy elfogadd, egyedül én vagyok itt a törvényes uralkodó? - Loki szemei szikráztak a kisülésektől, hangja messze szállt. Nyugodt, de határozott volt. - Megkíméltem az életedet, és ennek ellenére ellenem fordulsz? Ezt a háborút nem nyerheted meg, a néped itt marad, hová is mehetne. De neked veszned kell! Vagy mind itt pusztultok!

A harcoló felekhez fordult, és karjait széttárta - Tudjátok hogy én ellene vagyok a vérontásnak, és mindig igyekeztem fenntartani a békét, és ez most is így van. Ezért alkut ajánlok. - Thorhoz fordult. - Vívjuk meg a csatánkat, csak mi ketten, itt és most, utoljára. Ha végeztünk egyikünk életben marad, és mindenki más.

- Legyen hát! - Thor két marokra fogta Vihartörő nyelét, és felkészült.

Loki kezeiben egyszerre megjelent egy ezüstfényű kard, pompásan kidolgozott keresztvassal, hosszú kecses ujjai körülölelték markolatát. A szemében fellobbant a tűz, és szinte suttogva szólt Thorhoz: - Sajnálom testvér, de az én kezemtől fogsz meghalni.

Mielőtt Thor válaszolhatott volna, Loki már támadt is. Kardjának pengéje szikrát szórva csapódott Thor Vihartörőjének, érces pengése visszhangzott a hegyekről. Thor meglepődött mekkora erő van Loki karjában, és csak arra figyelt, hogy védje magát.

- Nem akarlak megölni! - sziszegte, és minden erejét össze kellett szedni, hogy hárítani tudjon. Thor nagyon jól tudta, hogy Loki erre számít, arra hogy érzelgőssége, mint mindig, majd meggátolja abban, hogy ártson neki. Csapást csapás után védett ki, az addig harcolók kört alkottak körülöttük, és ez a kör egyre szűkült. Thor egy kisebb villámmal próbálta Lokit letaglózni, de az pajzsot varázsolt kezével, és a villámok szétszóródtak, megsebesítve azokat, akik mellé becsapódtak. A robaj - amit a levegőt kettéhasító villámok ereje váltott ki - megremegtette a talpuk alatt a jeget, ami ilyesztő recsegéssel válaszolt, és félő volt, hogy megnyílik alattuk.

- Tulajdonképpen neked köszönhetem, hogy szert tettem ezekre a képességekre, a hatalomra, amivel játszva megölhetnélek. Ha te és Odin nem zárattok börtönbe, hogy ott rohadjak meg, sosem tanulom meg azt, amivel most le foglak győzni. - Loki karja előrelendült, és Thor látta, nem csak pajzsot tud idézni velük. Égett szag csapta meg az orrát, és csupasz karján érezte hogy a lángok, amiket öccse felé lőtt ki, célt értek. Felkiáltott, és odakapott ahol a kín a csontjáig hatolt. Ez a pillanatnyi figyelmetlenség elég volt, hogy Loki előtte teremve kardjával fejszéjét tartó kezére csapjon, így fegyverezve le. Thor torkán érezte a jéghideg pengét, fejét felemelve öccse szemébe nézett. Kegyelemnek nyomát sem látta.
Mindketten ziháltak, a hideg ellenére verejtékben úsztak. Loki olyan erővel szorította kardja markolatát, hogy erei vastagon kidudorodtak kézfején.

- Tedd meg! - préselte ki Thor fogai közül. - Tedd meg, különben véged! Ha megszeged az ígéreted földönfutó leszel a saját birodalmadban.

Loki végignézett a tömegen. Az asgardiak rettegtek, arcukon félelem és iszonyat látszódott, a jégóriások vártak, vörös szemükben gyűlölet villódzott és biztatás. Szemben vele Valkűr állt, ugrásra készen állva tartotta kezében sárkányfogból készült kardját. Loki nagyon jól tudta, hogy milyen pusztítást tud vele végezni, és mellkasán sajgó sebe emlékeztette rá, hogy Valkűr nem kímél senkit. A fáklyák sercegésén, a jégóriások morgásán túl, elfojtott kiáltásokat fújt felé a jeges szél.

Loki mint aki álomból riadt, elkapta kardját Thor torkáról, majd egy szempillantás alatt mögé került.

- Elismered, hogy legyőztelek? Elismered, hogy tisztességes küzdelemben maradtál alul? - Kardját Thor hátának szegezte - Elismered, hogy jogosan veszem el az életedet?

- Elismerem! - nyögte a legyőzött, €s lehorgasztotta a fejét.

Néhányan a jégóriások közül elindultak feléjük, lándzsáikat, tőreiket előre szegezve, de Loki a kezéből előtörő lángsugárral felolvasztva előttük a jeget, megállásra készítette őket.

- Ostobák! Mit képzeltek, hogy átengedem ezt a jutalmat? A hatalmas Thort én győztem le, én vehetem el az életét is. Ezennel a csatát befejezettnek nyilvánítom, és több vér ne folyjon! - Loki még egyszer rápillantott bátyjára, aztán fogát összeszorítva előrelendítette kardját, amely átsiklott Thor törzsén, zöld fénysugárral terítve be a mennydörgés istenét. Thor felhörgött, és arccal előrebukva elterült. Loki levegőt kapkodva nézett körbe, és hirtelen szembetalálta magát Valkűrrel.

- Nem folyik több vér, csak a tiéd! - sikoltotta, és azon nyomban előrelendült, ugyanott szúrva meg Lokit, mint ahol azt a sebet ejtette rajta, amibe majdnem belehalt. Loki a melléhez kapott, szemhéja félig leereszkedett, és Thor mellé rogyott. Karjával átkarolta, mintha védeni igyekezne.

Morajlás futott át a tömegen, és sokan Valkűr mellett termettek, kezéből kicsavarták kardját, és hiába ellenkezett, leteperték. Orra, szája telement hóval, arcát égette a fagy. Felkiáltott amikor a hátára térdeltek, és mikor felrángatták, csak akkor látta, hogy akik lefegyverezték, egytől egyig asgardiak voltak. Egy magas férfi lépett elő a tömegből, és az elképedt nő elé állt.

- Te okoztad ezt az egész háborút! Viszályt szítottál népeink között, sajátodban pedig ellenségekké tetted rokonokat, barátokat. A te lelkeden szárad elesett honfitársaink vére, és most tiszta küzdelemben csatát nyert királyunkat is megtámadod? Ezért még felelni fogsz, vezessétek el! - Durván megragadták, és bármennyire ellenkezett, üvöltött, elrángatták.

A férfi Lokihoz lépett, csendet intve hajolt közel az arcához.

- Még él! Fogjuk meg és vigyük védett helyre. Bár Sigyn már nem tudja meggyógyítani, vannak még akik ismerik ugyanazokat a fortélyokat. Ti pedig - a közelben álló óriásokra mutatott -, hozzátok Odin fiának testét a palotába. Igyekezzetek, mert hamarosan beesteledik.

A többiek bólintottak. - Igen, Aros, úgy lesz, ahogy kéred.

Amikor körbeállták, hogy felemeljék Lokit, egyszerre csak Thor megmozdult, és lassan feltápászkodott. Az oldalához kapott, alig vérzett. Szétnézett, és amikor meglátta maga mellett Lokit, a hátára fordította, gyengéden megragadta és magához húzta. Fejét az ölébe véve ringatta, szabaddá téve a homlokát kisimította haját az arcából, és rámosolygott, Loki halványan és fáradtan visszamosolygott rá.

- Tényleg te vagy a legnagyobb bolond az összes birodalomban - suttogta neki, de Loki már hiába nyitotta válaszra a száját, megremegett, felsóhajtott, lehunyta a szemét, majd teste lassacskán elenyészett; apró csillámló porrá válva, magasra szállt majd lassan szétszóródott.

Thor felállt, és a tömegen átvágva meg sem állt a palotáig. Sokan követték, egymás mellett lehajtott fejjel lépve azok akik reggel még ellenségek voltak. A trónteremben Thor megállt az emelvényen, végigsimított a kékesen fénylő Szelencén, megfordult, és megindultan a tömeghez szólt.

- Királyotok elment, és itt az ideje hogy meggyászoljátok. De ünnepeljetek is, hiszen megújította és örök érvényűvé tette népeink között a tartós békét. - Várt mielőtt folytatta volna. - Én nem szándékozom sem Jottunheim sem Asgard királya lenni - Az egyre erősödő morajlás ellenére folytatta: -, erről a tisztségemről ezennel lemondok, de előtte még egy dolgot megteszek. Mivel nem maradhattok vezető nélkül, utolsó rendeletemmel kinevezek, vagyis inkább javaslok valakit, és dönthettek róla, hogy elfogadjátok-e vagy sem. Azonban erősen javaslom, hogy elfogadjátok.

Thor elindult le a lépcsőn és megállt a férfi előtt, aki a harcmezőn olyan határozott utasításokat adott.

- Hogy hívnak jó uram?

- Aros vagyok, fenség - hajolt meg a férfi, és elmosolyodott.

- Íme a jelöltem, Aros. Van valakinek kifogása ellene? Még most jelezze, mert aztán késő lesz!

Thor végignézett a tömegen, és elégedetten látta, hogy egymás mellet állnak asgardiak és jottunök, és ez megnyugtatta. Most már nyugodtan visszatérhet a Földre, és ez izgalommal töltötte el. Végre láthatja Jane-t is. Sok megbeszélni valójuk lesz.

- Ezennel utolsó parancsommal, kinevezem Arost, Jottunheim és Asgard törvényes királyának. Maradjon meg a béke örök időkig népeink között. Te pedig gondoskodj róla és munkálkodj azon, hogy ez így is maradjon. - Thor szembefordult Arossal, és meghajolt, majd követték példáját mind akik a trónteremben voltak. - Apám jó tanácsát adom át neked örökségül. A bölcs király sosem akar háborút, de mindig készen áll rá. Éljen az új király!

A termet hangos éljenzés töltötte be, az új király pedig elindult trónja felé. Néhány lépésre az emelvénytől azonban megállt, és megfordult. Egy intésére a nép elcsendesült.

- Első rendeletem legyen a következő. - A trón melletti oszlopra mutatott, amelyen a kéklő szelence állt. - Helyezzétek el a Tél szelencéjét a fegyverteremben, és felváltva őrizze párban éjjel-nappal egy jottuni és egy asgardi katona. Senki nem érintheti, senki nem használhatja, csak ha én engedélyezem! Ez a rendeletem azonnal hatályba lép. - Rámutatott két katonára, akik szó nélkül megragadták a Szelencét, és leemelték. Amint elhagyták vele a termet Aros a trónhoz lépett, és helyet foglalt.

Amikor Thor mellé állt, és az új király felnézett rá, hozzá hajolt.

- Beszélhetnénk négyszemközt fenség?

A trónterem melletti helyiségbe mentek. Thor az ablak előtt állt, és a csillagokat kémlelte. Mennyire más volt ez az égbolt, mint a Midgardi, vagy akár az Asgardi ég volt. Itt kevés csillag pislákolt a tintasötét égen, de az a kevés ezerszer erősebben ragyogott. Thor már visszavágyott a Földre, és magát is meglepte, hogy honvágyat érez második otthona iránt. Pedig azt hitte ide fog húzni a szíve, ide a népéhez.

De tévedett.

- Mi a terved Valkűrrel? - kérdezte, miközben még mindig az eget kémlelte. - Ugye nem végezteted ki?

- Persze hogy nem. Nem is tudnám. Az a gyanúm, hogy már el is szökött. Gondoskodtam róla, hogy könnyen menjen, úgy mint nektek az előző éjjel. Kiváló testőr lesz belőle.

- Azonnal indulnom kell. Amiről beszéltem, valószínű hogy azóta már elkészült. - Thor most megfordult, és elmosolyodott. - Minden rendben lesz.

- Tudom. Bízom bennetek, tegyétek azt, amihez értetek, álljatok bosszút. Hosszú út áll előtted, és ha megérkeztél keress engem, mert én vagyok a kulcs a megoldáshoz. Tisztában vagy az érzéseiddel? Ez most nagyon fontos, mert csakis akkor vágj bele, ha igen, ha szeretsz engem, és meg tudsz bocsájtani mindenért.

Thor hozzálépett, és megölelte. Hallotta a másik elfúló hangját, hogy bizonyosságot keresve kérdezi:

- Ugye én... vagyok... a legjobb... testvér?