A két férfi nézte egymást, ám egyikük sem szólt, nem is mozdult. A süket csendet Valkűr hangja törte meg, ahogy felkiáltott.

- Azonnal vedd le a láncokat rólam te átkozott! - A nő szinte eszét vesztve próbált megszabadulni, de csak annyit ért el, hogy a bilincs húsába tépett, mély sebeket hagyva bőrén. Sziszegve fordult Thor felé. - Fenség, mire vársz még? Szó nélkül hagyod ezt az egészet?

Thor döngő léptekkel indult meg Loki felé, aki nyugodtan állt, és várt. Vagyis csak kívülről tűnt nyugodtnak, csupán álca volt a mosoly az arcán. Felkészült a megsemmisítő csapásra, amit bátyja fog rámérni öklével, vagy ami gyorsabb halállal jár, a villámaival. De nem bánta. Az, hogy nem válaszolt az üzeneteire, Lokit kétségbe ejtette. Thor meghalt, csak erre tudott gondolni.

Kockáztatott azzal, hogy hagyta magát "megölni" Thanossal keze által, de nem volt más választása. Tudta, hogy a Titán őrülten ragaszkodik a rögeszméjéhez, ahhoz, hogy kettőből csak egy maradhat. Ha őt megöli - vagyis azt hiszi, hogy megölte -, akkor életben kell hagynia Thort. Ezt a tervét persze senkinek nem árulta el, mert ebbe bátyja nem egyezett volna bele, és akkor többet is vesztettek volna, mint a népük fele.
Igen, nem csupán Thor, hanem már Loki népe is volt. Sosem fogadták el, sosem fogadták be, de amikor uralkodhatott felettük - még ha álnokul becsapva is őket, Odinnak adva ki magát - , valahogy máshogy kezdett rájuk nézni. Másodszor lett Asgard királya, és megfogadta magának, hogy ezúttal már semmit nem ront el, és csakis a nép érdekeit tartja szem előtt, nem pedig a saját vágyait. Thor messze járt, a távollétével csak jót tett,  hiszen amíg ő királyságának megelégedettségén munkálkodott, addig bátyja a Végtelen köveket kereste. Persze egynek sem bukkant a nyomára, de addig sem volt útban.

Loki békét teremtett, és újra aranykor köszöntött Asgardra azáltal, hogy levette kezét a nyolc birodalomról. Persze Midgardhoz már régen nem volt köze. Szabadságot ajánlott minden világnak, és ezért csak annyit kért cserébe, hogy Asgardot ne háborgassák, és ha egyszer segítségre szorul ő, vagy a népe, ne habozzanak segíteni.

Arról nem tehetett, hogy ezt a hirtelen jött szabadságot nem mindenki értelmezte úgy, mint ő. És arról sem tehetett, hogy néhányan, a birodalmak közül, Odin ellen fog terveket szőni, mert nem felejtették el, hogyan igázta le őket. Mint kiderült lánya, Hela segítségével tette mindezt, rabszolgasorba hajtva világokat. 

Hela, a halál úrnője. Loki mindig is érezte a titkot Odin körül, de soha nem sejtette, hogy van egy nővérük, azt hitte, ez a titok vele kapcsolatos. Ha lett volna lehetősége, szövetkezett volna a nővérükkel, de csak annyit tudott tenni, hogy erőhöz juttatta azáltal, hogy megnyitotta az utat Asgard felé.

Vagy Hela szövetségese lesz, vagy Thoré. De amíg a Sakaaron volt, és látta milyen hatalmas erő lakozik a bátyjában, egyértelművé vált, ki mellé kell állnia. Ott, a csatában Hela serege ellen, látva hogyan talál végre magára Thor, büszke volt rá, minden féltékenység és irigység nélkül. Még soha nem érezte ezt. Rájött, hogy mindenek ellenére szereti Thort, és bármire képes érte.

Még meghalni is!

Loki tehát várta, hogy hirtelen haragú testvére lesújtson rá, hiszen utolsó szavai amiket hozzá intézett, arról győzték meg Lokit, hogy Thor továbbra sem bízik benne, és hogy bármennyire is igyekezett, nem tudta meggyőzni arról hogy már elege van a kettejük között dúló harcból.

Loki Thor égkék szemébe nézett, és továbbra sem mozdult, pedig bátyja már előtte állt. Most jött el a pillanat, hiszen hiheti azt, újra elárulta, és egyszer régen ígéretet tett, ha elárulja újra, megöli.

Fejében visszhangoztak Thor hozzá intézett utolsó szavai: "Te tényleg a legrosszabb testvér vagy!"

Testvér, igen, de nem rossz. Soha nem voltam ilyen jó, suttogta akkor magában.

Most még suttogni sem mert, csak lélegezni. Egyenletesen, nyugodtan, pedig belül vihar dúlt a lelkében, és még akkor sem félt ennyire, amikor szemtől-szemben ált a hatalmas Thanossal.

A várt csapás elmaradt, és Loki már biztos volt benne, hogy terve sikerült. Thor szereti őt, és bízik benne. Végre annyi év után, újra bízik benne. Mennyire egyszerű lenne, hiszen minden készen áll, csak szólnia kell, és Thor a fogja.

- Csak adj okot. - gondolta - Kérlek, adj okot, és megteszem.

Ebben a pillanatban Thor megmozdult, és Lokinak esélye sem volt védekezni, csak kiáltani tudott, ám legnagyobb meglepetésre nem az történt amit várt, amire számított.
Erős karok ölelték át és Thor szorításából Loki nem tudott, de már nem is akart kiszabadulni. Feszült izmai lassan elernyedtek. Nem látta Valkűr elképedt arcát, nem látta a szobába beözönlő jégóriások értetlen és zavart ábrázatát.

- Testvér, mennyire hiányoztál. - Ez járt a fejében, de mondani nem tudta, nem merte. Lassan kisiklott az ölelésből, haját kiigazította arcából, és elment Thor mellett anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna rá, majd megállt Valkűr előtt. Intésére az ugrásra kész jégóriások kivonultak. Loki lenézett a nőre, akinek a szemei szikrákat szórtak.

- Fenség, Thor, árulás történt! - sziszegte Valkűr, szemét le sem véve Lokiról.

- Árulás? - Loki hangja mint mindig fagyos és higgadt volt. - Te beszélsz árulásról? Te aki többször az életemre törtél, megsebesítettél, majdnem megöltél? Te, aki a népemet lázítottad fel, ellenem? Egyetlen parancsomra vége lenne az életednek. Inkább hálásnak kellene lenned, nekem. Most elengedlek - intett a kezével, és laza mozdulatára a lánc csörrenve a kőre hullott -, de ha még egyszer az utamba állsz, saját kezemmel öllek meg.

Valkűr arcán félelem suhant át, még soha nem látta Lokit ennyire erősnek, hatalmasnak, magabiztosnak. Amikor a férfi hátat fordított neki, és alig látható mozdulatot tett, Valkűr kezében újra ott volt a tőre. A nő már sokszor látta hogyan használja Loki a mágiát, de azt hitte nevetséges kis trükköknél többre nem képes, de ez több volt mint mások manipulálása, megtévesztése. Őt nem olyan könnyű, hiszen ő egy valkűr, rá nem hatnak ezek a trükkök.  Kezdett igazán tartani Lokitól, és félelme tovább nőtt, ahogy Thor megállt előtte, és számonkérte.

- Tudni akarom mi történt! - Mennydörgő hangja betöltötte a termet, és a nő kezében megremegett a sárkányfog.

- Bocsáss meg fenség, de a testvéred becsapott téged. Már akkor becsapott, amikor minket kitereltek az űrhajóról. Azt hitted, hogy őt látod magad mellett, de nem ő volt. Álnokul más alakját vette fel, csak hogy magát mentse. - Valkűr nem tudott sem Loki, sem Thor szemébe nézni. Be kellett vallania magának, hogy Loki akkor nem magát mentette, hanem őket, a túlélőket. De a gyűlölet annyira erős volt benne megmentőjük felé, hogy ezt nem akarta elfogadni. Loki ébresztette rá, hogy valójában ő az áruló és ő a gyáva.

Mint Valkűr esküvel fogadta, hogy utolsó csepp véréig harcol Asgardért, de amikor látta hogy esélye sincs Helával szemben, inkább megfutamodott, és meg sem állt Sakaarig. Ha nincs Loki, még most is ott van, és tulajdonképpen ezért gyűlölte őt.

- Elorozta a trónt, és kisemmizett téged. Én csak ezért szítottam lázadást, a nép pedig engem támogatott. Tudtam, hogy hamarosan visszajössz, és akkor megbosszulhatod...

Thor eddig a pontig figyelmesen hallgatta, de itt már nem bírta tovább.

- Volt egy tervünk, amiről te nem tudsz. Nem akartunk belekeverni, mert idő sem volt elmondani. Csak reménykedni tudtunk benne, hogy téged megkímélnek. Annyira kevés harcosunk maradt, hogy rád a nép mellett volt szükség. Erről nem nyitok vitát - folytatta mert hallotta hogy a nő szólni akar. - És csak hogy tudd. Ez itt Jottunheim és nem Asgard. Jottunheimnek pedig egyetlen törvényes királya van. - Ekkor Thor Valkűr mellé lépett, és fejét lehajtva térdet hajtott Loki előtt. - Loki, Laufey fia, hálás vagyok neked, hogy befogadtad a népemet birodalmadba, és otthont adtál nekik.

Valkűr térde megrogyott, minden erő kiszökött a lábaiból, és következő pillanatban már ő is ott térdelt Thor mellett.

Loki fejét felemelte, száját összeszorítva nézte őket. Zöld szemeiben fény csillant, majd felkiáltott. A termet újra ellepték a jégóriások, lándzsáikat a térdelőkre szegezve.

Loki lassan hátrálva leült a trónjára, és elégedetten nézett körül. A trón mellett az emelvényen megcsillant Jottunheim erejének kulcsa, a Tél szelencéje, és Loki lassan megváltozott. Bőre kékké, szemei vörösen izzóvá váltak, és ezekben a szemekben gyűlölet csillant, Thor pedig csak egyre tudott gondolni, Starknak igaza volt.

Az egész egy csapda. Loki ismét elárulta őt.