Esélyem sem volt jelenlegi állapotomban kitérni mind elől, ezért csak szorosan lehunytam a szemem, várva a csodát. A következő pillanatban ketten elém ugrottak és tökéletesen elhárították az összes felém repülő kunait.
Elkerekedett szemmel pillantottam fel a megmentőimre. Amikor megláttam kik azok, széles mosolyra húzódott a szám. Apám azonnal az egyik ellenség felé ugrott és pillantok alatt a földre terítette. Ezalatt Hashirama elbánt a másikkal, én pedig boldogan ugrottam Tobirama nyakába. Azonnal szorosan átölelt, és a fülembe súgott.
- Annyira aggódtam érted.
- Kicsit fura ezt így hallani tőled- ismertem be.
- Csak várj, amíg apád beismeri majd ugyanezt.
- Tőle már megszoktam a nyálas dumákat. Tőled még nem- néztem a szemébe.
- Nem néznéd ki ezeket belőlem?- kérdezte mosolyogva.
- Nem igazán.
- Akkor kapaszkodj meg, ugyanis... rettentően aggódtam érted. És ha még nem említettem volna, szeretlek- mondta ki, mire azonnal elpirultam.
- Én is téged- szóltam, majd megcsókoltam.
Idilli együttlétünket az apám hangja szakította félbe, pedig épp kezdtem belemerülni a csókolózásba.
- Ha befejeznétek a romantikázást, annak örülnék- szólalt meg komoran.
De ezúttal eszemben sem volt elszakadni Tobiramától, így csak elengedtem a fülem mellett apám beszólását.
- Hallottátok, amit mondtam? Ez már bűntetendő!- kiáltotta idegesen.
Ennél a pontnál már nem bírtam visszafolytani a nevetésem és elröhögtem magam. Majd odaléptem apámhoz és szorosan átöleltem, amit habozás nélkül viszonzott. Nehezen akart elengedni, amit nem igazán tudtam mire vélni.
- Csak ne kezdd te is azt, hogy aggódtál értem és szeretsz, mert felkötöm magam- szóltam, amikor végre elengedett.
- Pedig pont most akartam mondani.
Tobirama is odalépett hozzánk, majd apámmal furcsán egymás szemébe néztek. Mintha valamit szavak nélkül megbeszéltek volna. Aztán mindketten elmosolyodtak és rámnéztek, amit nem tudtam mire vélni.
- Na jó, veletek mi történt amíg házon kívül voltam?- kérdeztem.
- Semmi különös, csak egy kis családi konfliktus- legyintett apám, mire csak még inkább összazavarodtam.
- "Családi konfliktus"? Tényleg azt mondtad családi?- tátottam el a szám, mire apám csak bólintott.- Tobirama, mi a franc történt veletek? Miért nem szívjátok egymás vérét?
- Ideje tűzszünetet kötni. Nem igaz?- pillantott az apámra.
- De. Éppen itt az ideje.
- Haljak meg, ha értem...- motyogtam.
- Fogalmazzunk úgy, hogy a mai után kezdem kicsit megkedvelni a lovagodat. Szarul indult ez az egész, de végülis kiderült, hogy nem akkora faszkalap, mint gondoltam- fejtette ki apám, mire kishíján tátva maradt a szám.
- Ez volt életem legszebb bókja- mondta Tobirama, majd a kezemet megfogva Hashiramáék felé kezdett vezetni.
- Na jó, ez egyáltalán nem normális! Agymosást végeztek rajtatok, vagy mi a rák van?- kérdeztem zavartan.
- Tudod, az elrablásod megváltoztatott néhány dolgot- válaszolt apám.
- Ne mondd, hogy puszipajtások lettetek, amíg nem voltam ott!- hülledeztem.
- Az a kifejezés azért erős- mondta Tobirama.- Előszőr zengett a falu a veszekedésünktől, de most, hogy megtaláltunk és épségben vagy, kicsit változnak a dolgok.
- Szóval nem fogjátok megölni egymást?- kérdeztem felváltva pillantva rájuk.
- Nem- válaszolták egyszerre.
- Hát ezt is megértem...- sóhajtottam fel.
- Igazán örülök a családi jelenetnek, de ideje lenne visszaindulni a faluba- szólt Hashirama.
Ebben mindannyian egyetértettünk, így elindultunk haza. Elől ment Ino Hashirama társaságában, és elég gyakran pillantottak hátra, mögöttük pedig jöttünk mi. Én sétáltam középen Tobirama kezét szorítva, amit legnagyobb meglepetésemre apám nem szólt meg. Nem tudom mi ez a hirtelen jött jó kapcsolat kettőjük között, de én örülök neki a legjobban. Végre van egy apám, aki nem akarja minden percben megölni a barátomat. És egy pasim, akit elfogad az apám. Életcélom volt ezt elérni.
Az út, ami előttünk áll, kínkeservesen hosszúnak tűnik, és mivel nem sietjük el a dolgokat, simán el fog tartani három napig.
Egy örökkévalóságnak tűnt, mire elértük Konoha főkapuját. A kapunál állók illedelmesen köszöntötték a Hokagékat, és persze minket is.
- Esküszöm, hogy holnap délig fel sem kelek, ha elérem az ágyam...- nyöszörögtem.
- Le se tagadhatnád, hogy a lányod- mondta Hashirama az apámnak, mire ők ketten heves vitatkozásba kezdtek apám lustaságát illetően.
- Amióta itt vagy, egyebet se csinálsz, csak pihensz- szólalt meg szórakozottan Tobirama.
- Szerinted a Földön mit csináltam?
- Te jó ég...- sóhajtott fel, mire én csak elnevettem magam.
Hazaérve tarottam magam az elképzelésemhez és azonnal végigfeküdtem az ágyamon. Legnagyobb meglepetésemre a tevékenységemet ezúttal Hashirama zavarta meg. De váratlan látogatását kihasználtam arra, hogy kikérjem a véleményét a kialakult helyzetemről.
- Szerinted aggódnom kellene azon, ahogy újabban apámék viselkednek?- kérdeztem.
- Arra gondolsz, hogy...
- ...túl normálisak- fejeztem be a gondolatát.
- Pont erről akartam beszélni veled- ült le mellém.
- Be akarod vallani, hogy beléjük ültettél valami cuccot, amivel tudod irányítani a viselkedésüket?- kérdeztem szórakozottan, mire Hashirama pislogás nélkül bámult rám.- Szóval nem...
- Hát ilyesmiről szó sincs. Amikor megtudtuk, hogy elraboltak apád totál kiakadt.
- Ez várható volt... Na és Tobirama?
- Ő is ugyanannyira aggódott érted, csak ő azonnali cselekedés helyett próbálta reálisan elemezni a helyzetet.
- Igen, ez rá vall.
- Hallanod kellett volna, amit lenyomtak... tényleg, odáig nem hallatszódott el?- kérdezte, mire értetlen fejet vágtam.
- Nem...
- Értem, akkor csak itt a faluban hallották.
- Jó kis lármát csaphattak azok ketten- ráztam meg a fejem.
- Az nem kifejezés. De végül közösen jutottak arra, hogy menjünk el a Kazekagéhoz. És pont időben értünk oda.
- Aha, igazán mesés belépőjük volt- mosolyodtam el, visszaemlékezve a jelenetre.
- Szóval ezalatt a kis incidens alatt mondhatni megkedvelték egymást.
- Jobb, mintha depresszióba estek volna és felkötötték volna magukat- mondtam, mire Hashirama furán nézett rám.
- Ezt kinéznéd belőlük?
- Nem, ez inkább rám vallana- jelentettem ki, de látva Hashirama arckifejezését, gyorsan hozzátettem.- Csak vicceltem.
- Reméltem is- állt fel, majd magamra hagyott.