Most, hogy jobban elgondolkodtam a dolgokon, kissé hülye ötlet volt elküldeni Inot Sasukével, mert így egyedül maradtam a délután további részére. Gondolkodtam, hogy kinek karvarhatnék be a programjába, de nem jutott eszembe senki. Naruto biztos az apjával van, Sasuke és Ino kilőve, Sakurát most nem volt kedvem elviselni, Itachi pedig máris távozott a faluból. A "fogadott apám", Hashirama egész nap az ötödiket ellenőrzi, hogy jól végzi-e a munkáját (valószínűleg még egy jó darabig ezt fogja csinálni), így minden közeli ismerős kilőve. Kivéve...- jutott eszembe még egy személy, de inkább megráztam a fejem. Attől függetlenül, hogy múltkor jófej volt, egy Uchiha ellenes seggfej maradt, szóval szóba se jöhet. Pedig egy részem szerette volna megkeresni. Viszont sokat nem kellett agyalnom ezen, mert az említett belépett a szobámba.
- Nocsak, senki nem bírja elviselni a társaságodat?- kérdezte Tobirama.
- Örülök, hogy megint olyan balfasz vagy, mint ezelőtt.
- Igyekszem- szólt, majd közelebb jött, és leült az ágyamra.
- Ha olyan elviselhetetlennek tűnök, miért vagy itt?
- Csak látni akartam, hogy rendben vagy-e.
- Kedves, hogy aggódsz értem...- vigyorodtam el.
- Na azért ne túlozz! Csak kíváncsi voltam.
- Ahaaa...- szóltam direkt elhúzva a végét, hogy idegesítsem.
- Épp most igazolod az előbbi kijelentésem. Tényleg elviselhetetlen társaság vagy.
Erre nem mondtam semmit, csak apró mosollyal bámultam a semmibe.
- Na mi az, erre nem tudsz mit visszavágni?- kérdezte elégedetten.
- Csak azon tűnődök, hogy még mindig itt vagy, szóval... igazából nem is tartassz elviselhetetlennek- magyaráztam újra rápillantva.
- Dehogynem!- ellenkezett azonnal.- Csak nem bírom nézni a magányodat.
- Ami azt illeti te se tűnsz valami társasági embernek.
- Ez most egyáltalán nem számít!
- Fura látni, ahogy zavarban vagy- mondtam nevetve.
- Te aztán idegesítő vagy...- csapott a homlokára Tobirama ingerülten, mire újra elnevettem magam.- De legalább jobb kedvre derültél.
- Csak amíg eszembe nem juttattad, hogy most szomorú kellene legyek...
- Mi? Ezt egy szóval se mondtam.
- De utaltál rá...- álltam fel az ágyról.
- Félreérted!- kiáltott utánam, miközben az ablakhoz sétáltam.
Két kezemmel megtámasztottam magam a párkányon és kissé előredölve bámultam ki az ablakon.
- De mivel nem szándékozom hallgatni rád bármikor is, ezúttal sem fogok- szóltam visszatartva a mosolyomat.
- Éreztem, hogy valami ilyesmire megy ki az egész.
Tobirama feltűnően kezdett bámulni, mire inkább szembefordultam vele.
- Ha már ilyen humoros kedvedben vagy, szórakoztasd inkább magad- állt fel és elindult kifelé.
- Jaj, ne már- csúszott ki a számon.
Azonnal lesütöttem a szemeimet, de tudtam, hogy ezt meghallotta. Lehetetlen, hogy ne hallotta volna.
- Szóval igényled a társaságom?- sétált oda hozzám és közvetlenül előttem állt meg.
- Szó sincs róla- mondtam rákvörös fejjel.
- Ja, látom.
Hallottam a hangján, hogy mennyire élvezi a helyzetet, ami kezdett mérgessé tenni.
- Ne gondolj túl sokat magadról...- szóltam, de nem sejtettem, hogy ezzel csak a saját síromat ásom meg.
- Épp most bizonyítod be, hogy minden igaz, amit gondolok.
- Nem értem miről beszélsz- szóltam karba tett kézzel.
Pedig tudtam, hogy még mindig totál vörös a fejem, de egyszerűen nem volt mit mondanom.
- Csak nézz tükörbe- mondta visszatartott röhögéssel, mire végleg felment bennem a pumpa.
- Csak azért, mert így nézek ki, még nem kell arra gondolni, hogy bármit is éreznék irántad.
- Ki beszélt itt érzésekről?
Annyira idegesített, hogy bármit mondtam, ő csak egyre nagyobb fölénybe került, hogy legszívesebben lecsaptam volna. Látszott rajta, hogy mennyire élvezi a kialakult szituációt, amibe tulajdonképpen saját magam kergettem bele. Hogy tetézze a hangulatot, még egy lépést tett felém, így konkrétan néhány centi volt közöttünk. Inkább lesütöttem a szemem, hogy ne kelljen ránéznem, de a szemét az állam alá nyúlva felemlte a fejem, így elkerülhetetlen volt a szemkontaktus.
- Jó látni, hogy zavarban vagy- szólt halkan szinte suttogva.
- Már rég le kellett volna üsselek...- suttogtam.
- Úgy néz ki az lenne az egyetlen esélyed, hogy kikerülj ebből a szituációból.
- Te tényleg idegesítő vagy!
Legalább ezt kijelentve minimálisan csökkent a szégyenérzetem. Csak sajnos a fejem még mindig piros volt, úgyhogy ezzel nem mentem sokra.
- Meglehet, de...- kedte.
- Inkább ne folytasd kérlek-szakítottam félbe.- Nem vagyok kíváncsi az egoista dumádra, sem arra, hogy halljam tőled, hogy mennyire gáz szituba hoztam saját magam. Arra meg főleg nem szorulok rá, hogy lealázz most, szóval...
Meglepő módszerrel szakított félbe az eszmefuttatásomban, mire a szívem kihagyott egy ütemet és egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni.