Ahogy kezdtünk közelebb érni hozzájuk, felismertem az utoljára megidézett négy Hokagét.
Páran forgolódni kezdtek, és azt kérdezgették, hogy kikkel kell harcolnunk. Azok pedig, akik felismerték őket, idegesen és tanácstalanul bámultak előre.
- Mégis hogy fogjuk mi legyőzni őket?
- Esélyünk sincs ellenük.
- Ez nem lehet!
- A francba!
Hatalmas zúgolódás támadt köztünk, mire a Tsuchikage megszólalt.
- Mindenki nyugodjon meg! Csak akkor nyerhetünk, ha képesek vagyunk higgadtan gondolkozni.
-Gondolkozhatunk akárhogy, úgyis meghalunk....- jött egy hang a tömegből.
- Mi ez a negatív hozzáállás? Szedje mindenki egy kicsit össze magát!- kiáltottam hangosan és az ellenség felé kezdtem futni.
Azt reméltem, hogy ezzel adhatok egy kis önbizalmat a többieknek. De legbelül én magam is féltem. Most azonban nem volt idő rimánkodni, cselekednünk kellett. A példamat hamarosan Naruto is követte, így fej-fej mellett haladva igyekeztünk az ellenfél felé. Nemsokára a többiek is elindultak utánunk.
- Kim, az enyém a jobb szélső- szólt Naruto.
- Oké. Elbírsz vele egyedül?
- Igen. Talán én vagyok az egyetlen, aki le tudja győzni az apámat.
- Várj, ő az apád?- kérdeztem meglepetten, Naruto pedig egy bólintással válaszolt.- Nem kell harcolnod vele, ha nem akarsz.
- Nem lesz baj, nyugi.
- Jó, akkor enyém a kék páncélos.
- A Tsuchikagéval megküzdünk az első Hokage ellen- mondta Gaara.- Mindenki a harmadik Hokagét támadja! A többit mi elintézzük.
- Igenis!- hangzott a tömeg válasza.
Annak ellenére, hogy mi rohanva közelítettünk feléjük,a Hokagék ráérősen sétáltak. Amikor hallótávolságon belülre kerültek, az első Hokage, Hashirama megszólalt.
- Nahát! A különböző falvakból származó shinobik végre együtt harcolnak! Milyen szerencsések vagyunk, hogy ezt láthatjuk.
- Semmit sem változtál, bátyám...- sóhajtott a második.
- Szívesen elbeszélgetnék most veletek, de a testemet nem én irányítom- folytatta az első.- Csak képzett shinobik álljak ki ellenem, nem akarok bárkit is megölni.
- Ez kicsit se hangzott egoistán...- motyogtam.
- A legjobb lenne, ha szétválnánk- mondta a negyedik.
- Igen, ez jó ötlet. Várjunk, ki is vagy te?- kérdezte Hashirama, mire a homlokomra csaptam.
Mindenki értetlenül figyelte a jelenetet, ahogy a negyedik elmesélte, hogy ki is ő.
- Nem mintha annyira vágynék rá, de most akkor harcolunk vagy beszélgetünk? Mert ha a második, akkor én inkább továbbállok...- mondtam.
- Nemsokára sor kerül a harcra is. Ne légy türelmetlen- mondta a második.
Szemeimet forgatva megvontam a vállam és készenlétben állva aktiváltam a Sharinganom. Erre Tobirama ismét megszólalt.
- Szuper, egy Uchiha...
- Tobirama! Mondtam, hogy hagyd abba az ilyen beszédet!- ordította le az első.
- Szerencsédre én leszek az ellenfeled- mondtam a másodiknak.
- Micsoda megtiszteltetés...- dünnyögte, és elindult egy irányba.
Azonnal követtem és amikor tisztes távolságra kerültünk a többiektől, szembefordult velem.
- Látom az Uchihák nem éppen a szívügyei.
- Ezt jól gondolod. De mielőtt harcolni kezdenénk, néhány jó tanács...
- Ennyire gyengének nézek ki?- kérdeztem.
- Ne szakíts félbe!
- Bocsi, na!
- Te jó ég...Szóval ott tartottam, hogy szükséged van néhány jó tanácsra. Ezt a technikát én alkottam, de képtelen vagyok kitörni belőle.
- Micsoda ügyesség...
- Mit mondtál? Na mindegy, nem számít. Csak lepecsételéssel tudsz megállítani. Ismersz bármilyen pecsételő jutsut?
- Nem igazán.
- És egyedül akarsz kiállni ellen?!
- Majd megoldom valahogy, emiatt ne aggódjon.
- Legalább egy Uchihával kevesebb...
- Mivan?! Fú, ha tudná, mennyire irritáló személyiség maga...- mérgelődtem.- Miért ilyen előítéletes velem?
- Csak kijelentettem pár tényt- mondta felszegett állal.
Nem kellett sok, hogy képen töröljem, de végül sikerült leállítanom magam.
- Maga elég rég meghalt, ugye?
- Most gúnyolódni akarsz?
- Mi? Nem! Csak kérdeztem valamit...
- Nos, igen. Elég rég.
- Akkor talán ismerte az apámat. Sokan ellene vannak, úgy kb mindenki, akit ismerek és szeretném megismerni, ki is ő valójában. Talán tudna mesélni róla egy kicsit.
Lesütött szemekkel mondtam el mindezt, mire a második furán nézett rám.
- Hová lett hirtelen a nagy szád?
- Na jó, tudja mit, inkább ne mondjon semmit! Csak legyünk túl ezen a harcon.
- Higgadj már le! Hogy hívták az apádat?- mintha egy csöppnyi kedvességet éreztem volna a hangjában, de biztos csak képzelődtem.
- Uchiha Madara- mondtam ki, mire komor tekintettel meredt rám.
- Te Madara lánya vagy?
- I-igen...de mi ez a fej, amit most vág?
- Sajnos ismertem az apádat. A valaha volt legkegyetlenebb Uchiha. A bátyám valamiért mégis szerette...
- Akkor inkább vele kellene beszélnem erről.
- Erre sajnos nem lesz lehetőséged. Vigyázz!
Értetlenül felvontam a szemöldököm, egy pillanat múlva pedig a második köddé vált. Másodpercek sem teltek el, azonnal mellettem termett és egy hatalmas ütéssel a  földre terített.
- Au, nem tudott volna szólni?- kászálódtam fel.
- Mondtam, hogy vigyázz!
- De azt nem, hogy miért! Nincs valami technika, ami felül tudná írni az Edo Tensei-t?
- Nocsak, máris feladod?
- Dehogyis! Csak kérdeztem.
- Tulajdonképpen de. Egy szemtechnika, amit az Uchihák Sharinganja hajthat végre.
- Miért nem ezzel kezdte az egészet? Ha nem tűnt eddig fel, én Uchiha vagyok...
- Ez nem egy szokványos technika. Csak kevesen képesek végrehajtani.
-Mi lenne, ha kinyögné, hogy mi a neve, én meg elmondanám, hogy képes vagyok-e rá vagy sem.
- Nem bánom, egy próbát megér.